Olyan mély levegőt vettem, ami elegendő a fejemben eltervezett oltásmennyiség egy szuszra történő eldarálására, aztán nekikezdtem.
- Arcon törölt a wc ajtó és elfelejtetted, hogy hívnak, vagy... - El is akadtam azonban, ahogy Reg beletalált. Nagyon utáltam őt abban a pillanatban (és igazából egyedül abban, mert a heves érzéseim általában gyorsan párolognak), mert nem elég, hogy ő is csatlakozott a többiek "hívjuk egymást a vezetéknevünkön, úgysem vagyunk igazi család" akciójához, MÁR Ő IS, hanem még itt szekál Isaackel is, mintha mindent tudna. Mintha. S bár tudtam, hogy a mintháról szól ez az egész, mégis elnémultam és duzzogva a poharamba meredtem inkább.
- Á, az hiba volna. - dörmögtem, de ahogy Isaacre sandítottam utána, meg is bántam. Tényleg úgy viselkedtem, mint valami kikosarazott szerető, pedig egyáltalán nem vallott rám, hogy ne tudjak túllépni a sértettségemen. Lestrange teljesen felborította a hormonháztartásom és szívem szerint ezt itt és most elpanaszoltam volna Regnek, hátha ő megoldja helyettünk és véget vet ennek a feszült, kínos konfliktusnak.
- Ugyan már, ne bántsd! Az alkohol az alkohol, nem mindegy, ki milyen formában issza? - Ebben a pillanatban viszont nagyon szerettem Reget, amiért ilyen ügyesen tovább terelte a témát, esélyt adva, hogy belekapaszkodjak és lerázzam magamról a feszült légkört. Mondjuk úgy tűnt, Isaac kicsit máshol jár, legalábbis eléggé csendben nézett ki a fejéből.  - Az esernyő amúgy is cuki. Ha babakék, akkor még Isaac szeme színét is kiemeli. - böktem oldalba Reget, mert ő ült hozzám a legközelebb és amúgy is őt tekintettem cinkostársamnak, ha már kéz a kézben elkezdtük cikizni szegény társunkat. Ki akartam rázni a csigaházából, ha nem is magam miatt, akkor azért, hogy legalább Regnek felengedjen kicsit.
- Mielőtt megkérdeznéd, a te szemedhez a sárga esernyő illene. Napfény sárga, zöld csíkokkal. - Csak hogy ő se maradjon ki a cukkolásból. Közben megkaptuk végre az italokat, egy-egy pohár whiskyt jéggel. Megköszöntem és lelkesen magam elé húztam a sajátomat.
- Van egy ötletem! - Túláradó lelkesedésem sugallhatta számukra, ha elég jól ismertek, hogy a továbbiakban semmi jóra, sem pedig értelmesre nem számíthatnak tőlem. Ennek ellenére ártatlan, gyermeki örömmel lötyögtettem a jeget a poharamban. - Ha valamelyik körben előbb le tudom húzni a whiskyt, mint ti, akkor táncolnotok kell velem. Mindkettőtöknek. Addig iszunk, amíg nem én nyerek, vagy amíg fel nem adom. - Utóbbit valószínűleg enyhe alkoholmérgezéssel, hacsak nem szánnak meg az ikszedik kör után és ajánlják fel önként, hogy táncolnak velem.
- Bár itt nem tudom, lehet-e. - Elbizonytalanodva sandítottam körbe, a hely túlságosan lagymatagnak tűnt ahhoz, hogy elkezdjünk randalírozni. - Úgyhogy át kell jönnötök velem egy bulisabb helyre. - Vagy máskor is behajthatom rajtuk, igazából mindegy, a lényeg az volt, hogy nyerjek és hogy kicsit erősítsem a köteléket mindannyiukkal. Ha tehettem volna, őket kettejüket is megtáncoltatom egymással. - Hacsak nem féltek attól, hogy jobb ivó lehetek nálatok a drága whiskytekkel... - tettem hozzá megjátszott ártatlansággal, provokálón.

üdv-üdv, fiúk~

@

Nem vártam el, hogy engem is öleléssel és/vagy puszival köszöntsön, sőt… tudtam, hogy ez az egész nem csak nekem, de neki is épp olyan jellemetlen. De odalépett hozzám, s ezzel lepett meg igazán. Nem sokat reagáltam rá azon túl, hogy megköszörültem a torkomat és néhány pillanatig zavartan bámultam rá.
Egyébiránt fogalmam sem volt, hogyan viselkedjek vele, sőt, velük. Még mindig úgy éreztem, nem tartozom közéjük. Még akkor sem gondoltam másképp, ha mindketten éreztették velem az ellenkezőjét. Van, ami sosem változik és az a felfogásom, úgy tűnik. Vettem egy mély levegőt, meg szemügyre vettem a koktélt, amit Blackwell rendelt a számunkra. Nos, nem olyan volt, mint amire számítottam; legalábbis kinézetre semmiképpen sem.
A fejemet csóváltam Blair megjegyzésére, mikor a whiskyről beszélt, amit nem oszt meg velem többé.
- A csalódás mindennapos, whiskyt pedig árulnak bármelyik boltban. Megoldom, Blair. – Küldtem felé egy mosolyfélét is, majd hanyagul vállat vontam.
- Olyanban, ahol bármi megtörténhet. – Vontam fel a szemöldökömet Blairt fürkészve, aztán félre is pillantottam. Igazából csak egy ostoba vicc volt a részemről, vagyis annak szántam, de… talán kissé mellé lőttem. Sőt.
A nő megjegyzésére, miszerint próbálta már ráerőszakolni a barátság extrákkal dolgot Blairre, kissé meglepett és nem is igazán tetszett. Mármint… nem, semmi jogom nem volt beleszólni a kettejük dolgaiba. A legkevésbé sem, de attól még kissé rossz szájízt hagyott maga után a dolog.
Blair szavaira viszont némileg meghökkentem, aztán értetlenül Blackwellre pillantottam. Na jó, ez… ez az egész este már most túlságosan kínos. Számomra legalábbis biztosan. Nem tudtam semmit kinyögni válaszként, s a részemről kissé feszültebb is lett a légkör talán. Aztán áldottam Blairt, hogy tovább beszélt, valami egészen másról.
Miután megittam a koktélt, az üres poharat kezdtem figyelni. Talán túlságosan a csendbe burkolóztam, de ez nem volt olyan meglepő; amúgy sem beszéltem túlságosan sokat. Meg most eleve ez a helyzet… Blackwell meg én. Fogalmam sincs, a démonvadászaton hogy sikerült összhangban lennünk, mindenféle feszültség nélkül, mikor most ennyire nehezen megy. Vagy csak nekem? Esélyes.
- Miféle vackokért? – A szavakra és a bökésre eszméltem fel tulajdonképpen. Rápillantottam Blairre, majd el a pultos lány felé, hogy vajon hogyan áll a whiskyvel.

Let's have fun... or something...

Ahogy megpillantottam őket, szerettem volna elfutni, mondjuk úgy hazáig, mert... fáradt voltam, s talán ha ezek ketten is több időt fordítottak volna az edzésre, ők is azok lettek volna. Igaz, Lestrange sem nagyon akart itt lenni, szóval ez inkább csak Blackwellre vonatkozott. Nem tudott megmaradni a hátsóján soha, amióta ismertem, biztosan nem. Úgy voltam vele, essünk túl ezen az egészen, üljünk le, iszogasunk kicsit, előbb-utóbb pedig csak hazaenged minket a vadásznő, ha másképp nem, szerzünk neki valakit, aki az ágyába cipeli. Az nála amúgy is gyakoribb volt, mint nálunk. A nő szavaira inkább nem reagáltam, szépet úgysem tudtam volna mondani, sértegetni meg minek egymást... csak egy grimaszt vágtam. Sok minden megfordult a fejemben, a kinti üdvözlős jelenetet például nem tudtam kiverni a fejemből. Blackwell általában mindenkivel olyan közvetlen volt, ezek ketten viszont úgy szerencsétlenkedtek, mint az óvodások. Inkább elfelejtettem az egészet, nem az én dolgom volt, ha pedig valami dráma volt köztük, abból jobb is volt kimaradni. Nem szerettem a feszültséget.
- Nem nekem való az ilyen. - vontam egyszerűen csak vállat. Nem akartam sértegetni az ízlését, de én az erős szeszhez szoktam, a minőségihez, ezek a kevert vackok... nem az én világom volt. Belekortyoltam, és úgy éreztem összeragad a szám, de nagy nehezen lenyeltem.
- Csalódtam benned, Lestrange. Többet nem osztozunk minőségi whisky-n! - fenyegettem, arcomon valami mosolyféle ült. Próbáltam nem egy búval baszott fazonnak tűnni, mert nem akartam elrontani a kedvüket. Vagy még jobban elrontani. A férfi szavai hallatán rávillant a tekintetem, ha italt kortyolgattam volna, bizonyára félrenyelem a kijelentésére.
- Mégis melyik világban élsz te, ember? - Blackwell igazából akr még jó partinak is mondható lett volna, ám én inkább testvéremként tekintettem rá. Ráadásul egyáltalán nem szándékoztam keverni a munkát a magánélettel. Meg még sok oka lett volna a tiltakozásomnak, de inkább nem erőltettem a dolgot. - Igazad van, Blackwell! Add csak alá a lovat. - Szándékosan a vezetéknevén szólítottam, hiszen ő volt az egyetlen, aki ezt nem tűrte el, vagy legalábbis aki dühös lett miatta, aki kényes volt rá. - Ha már ilyen jó ötleteitek vannak... menjetek ti szobára. - forgattam a szemeimet, nem bírtam ki, hogy ne vágjak vissza.
Koccintottunk, majd ahogy láttam, hogy a nő csak úgy lehúzza, én is nagy kortyokban megittam. Letettem magam elé az üres poharat, miközben különféle grimaszok torzították el az arcom. Elmosolyodtam a kérdésére, bár egy pillanatra én magam is elgondolkodtam rajta.
- Szerintem a nők jobban szeretik az édes dolgokat, például a csokit is. Borból is jobban kedvelik az édes fajtát. Bár láttam én már férfit rózsaszín, esernyős koktélt is inni. - Ami kissé fura volt, de ha valaki azt szereti, miért is ne. Egy vadászból mondjuk nem néztem ki ilyesmit, így még mindig kissé furcsa pillantással illettem a mellettem ülő férfit. - A végén még kiderül, hogy Lestrange is odavan az ilyen vackokért! - böktem oldalba, és halkan nevettem. Felsóhajtottam megkönnyebbülésemben, mikor a nő végre megrendelte az ígért whisky-t, amivel tulajdonképpen idecsalogatott, ám magamban tartottam a szavaimat. Fölöslegesnek éreztem, hogy bármit is megjegyezzem hangosan, az arcomon amúgy is kiült jelen pillanatban minden.

words: 504 ❖ - ❖ note: :hmphm:  ❖ kredit

Kijárt volna valami érdemrend azért, amit ma este véghezvittem: egy helyre csábítani hármat az Ötökből igenis elismerést érdemelt, főként úgy, hogy Castiel nagyon szívesen velünk tartott volna, csak az utolsó pillanatban valami dolga akadt. Hazel megpuhításához még gyűjtenem kellett az erőmet, de folyamatban volt. Nem adtam fel azt a gyermeki ideát, hogy egyszer mind az öten együtt sörözzünk... Bár lehet, hogy át kellett volna gondolnom. Hónapok óta próbáltam rávenni a fiúkat, hogy jöjjenek el velem, csajozunk, iszogatunk, jó lesz, és mire beadták a derekukat, úgy éreztem, az egész világ a feje tetejére fordult. Regnek nem mondtam el a mágikus iránytűt, ahogyan azt sem, hogy Isaac is tud már Shawn létezéséről, még csak a csókról sem avattam be. Szörnyen éreztem magam, elvégre én hánytam folyton a fejére, mennyire titokzatoskodó, erre fel az utóbbi időben pont én voltam az, aki mindent eltitkolt előle. De nem akartam, hogy feleslegesen aggódjon az iránytű miatt, ami pedig Isaackel az edzőteremben történt... Ő maga mondta, hogy hiba volt, akkor miért újságolnám el az egész Testvériségnek? Isaac elől is legalább fél tucat dolgot eltitkoltam, úgyhogy az este már akkor kínosnak ígérkezett, mikor még csak egyedül álldogáltam a bár előtt, a srácokra várva.
- Istenem, ennyire azért ne lelkesedjetek már! - Fintorom hamar nevetésbe torzult, látván, milyen foghúzott képet vágtak mindketten. Egyik savanyúbb volt mint a másik. Reg kapott tőlem egy ölelést és egy röpke puszit üdvözlés gyanánt, aztán Isaachez fordulva totál szerencsétlenül hezitáltam, emelgettem-leengedtem a karom, míg végül odaléptem hozzá és puszival üdvözöltem őt is. Barátok voltunk, ez semmit nem változott.
- Lónyál?! - visszhangoztam a sértést teljesen elhűlve, hitetlen pillantást váltva a pultos csajszival, aki csak mosolygott rajtunk és meggyújtotta sorban az italunkat. - A hajadban lesz mindjárt lónyál! Aztán ne hisztizzetek nekem, ha már ettől kettéálltok.
Reg természetesen ismét ellenállt minden kísérletemnek, hogy megpróbáljam fellendíteni a nem létező szerelmi- és/vagy szexuális életét, és már készültem megkegyelmezni neki úgy bő negyed óra erejére, mikor Isaac közbeszólt. A kék lángon égő pohár felé nyúló kezem megtorpant, és egek, a megjegyzésével mélyebbre vágott, mint sejtettem volna, hogy tud.
- Ne mondj neki ilyet, mert rémálmai lesznek. Azóta próbálom ráerőszakolni a barátság extrákkal dolgot, mióta megismerkedtünk. - Mosolyt erőltettem magamra végül és a poharamra fogtam, Regre sandítva megerősítés gyanánt. Eleinte tényleg őszintén érdeklődtem iránta, de aztán valahogy túlságosan megszerettem. Olyan, mintha a testvérem lenne. Van az a mennyiségű lamborghini koktél, ami után az ágyába másznék, de nem így. Nem ma. És nem akarom ezt pont Isaactől hallani.
- Ne nyalogasd, vegyél egy mély levegőt és húzd le egy kortyra! Egészségetekre! - koccintásra emeltem a poharamat, miután elaludtak a lángok, és miután összeütköztettük a poharainkat, úgy tettem, ahogy mondtam: lehajtottam az italt. Az alkohol végigmarta a torkom, jóleső melegséget lobbantott a gyomromban. Tologatni kezdtem magam előtt a kiürült poharat.
- Most, hogy mindketten itt vagytok, igazán felvilágosíthatnátok róla, mi a csoda a férfiaknál ez a whisky mánia, és miért minősül minden ital automatikusan lónyálnak, ami nem whisky. - élcelődtem, de azért intettem közben a pultos lánynak, hogy jöhet a srácok whisky-je, hármast mutatva az ujjammal. - Épül erre valami tanulmány?

üdv-üdv, fiúk~

@

Tartanom kellett volna a távolságot mindkettejüktől. Egyiküknek sem volt szüksége olyasvalakire, mint én. Ezért is nem volt ínyemre az, hogy elmenjek velük inni. Másrészt az már hetekkel ezelőtt lejött, hogy ők ketten egész szoros viszonyban vannak, s pont ezért… miért is akartam volna betolakodni közéjük? Nemet kellett volna mondanom. S mondtam is; ám Blair végül nem hagyta, hogy a nem, nem is maradjon. Az utolsó pillanatban gondoltam meg magam, s indultam útnak. Bár kocsival akartam jönni, de akkor nyilván nem tudtam volna inni. Igaz, nem lett volna hátrány. Eddig csak Blairrel iszogattunk egy este, pontosan akkor, mikor kicsit megnyíltam neki. Talán őrültség volt. Azóta újból van egyféle távolság kettőnk közt, amit talán sosem hidalunk át. Talán nem is baj.
Mi a francot keresek én itt? Ez volt az első, ami megfogalmazódott bennem, mikor az épület elé érve találkoztam velük. Nem tudtam, mit mondhatnék. Blackwellel túl voltunk életünk egyik legkínosabb eseményén; még mindig emlékeztem arra a csókra, melyet hibának tituláltam, holott… egyáltalán nem volt az. Vagyis nem úgy, ahogyan azt ő gondolhatta. Sokkal inkább én voltam a hiba maga. Egy apró sóhaj után léptem be én is az épületbe. Néhányszor már jártam itt, egészen felkapott, s jó minőségű helynek bizonyult. Na és persze remek volt a whisky is.
Bent a pult felé indultam velük együtt, majd odaérve a legtávolabb ültem le Blackwelltől. Blair volt köztünk. Jobbnak láttam, ha felveszem itt is a távolságot tőle, mert… nem tudtam egyszerűen, hogyan viselkedjek az irányába. Még az a közös démon vadászat sem oldotta fel igazán a feszültséget közöttünk, vagy az, hogy megtudtam néhány dolgot az öccséről. Mindezek csupán… apróságok voltak, mármint, nem olyasféle dolgok, melyek a kettőnk viszonyán bármit változtattak volna.
Már épp reagáltam volna a nőnek, mikor önkényesen kikért valami flancos elnevezésű koktélt. Sosem ittam olyat, hogy őszinte legyek, így hát fogalmam sem volt róla, miféle ital. Aztán a nő reakciójára felvontam némileg a szemöldökömet. Mármint, várjunk már… egy nőről beszélt az imént, nem? És hogy „kár, hogy hetero”? Értetlenül néztem Blackwellre, majd ahogy megkaptuk a koktélokat, inkább arra kezdtem figyelni. Úgy égett, akár a tűz. Azaz, valóban égett. Egy szívószál volt az, ami kikandikált belőle. Furcsa italnak nézett ki, de Blair megjegyzésére nevetnem kellett. Aztán arra is, amit a továbbiakban mondott.
- Ugyan, a végén még ti ketten alszotok egy ágyban, Blair. Ne kéresd magad. – Böktem oldalba, de közben Blackwellt figyeltem. Aztán inkább csak magam elé húztam a koktélt, a mosolyt pedig úgy, ahogyan volt, eltűnt az arcomról. Megint csak az járt a fejemben, minek jöttem én el ide…
Egészen addig figyeltem a lángokat, míg azok el nem aludtak teljesen. Vettem egy mély levegőt, majd a szívószálat megfogva a számhoz húztam és végül beleszívtam, megkóstolva a koktélt.
- Hm, ez nem is rossz. Kifejezetten kellemes az íze, bár nem ehhez vagyok hozzászokva. – Jegyeztem meg, miközben újra a nő felé pillantottam.

Let's have fun... or something...

Mikor Blackwell felvetette az ötletet, egyáltalán nem volt kedvem kimozdulni. Ugyanakkor tudtam, neki úgysem mondhatok nemet, mindig elrángat magával, hogy aztán egy idegen nőt varázsoljon az ágyamba, amire olykor még igent is mondok. Ritkán, mert nem szeretek osztozni az ágyamon, sőt... szó szerinti értelemben még senkit nem vittem az ágyamba. A sajátomba nem, az az én privát zónám, a személyes terem, nincs helye idegen nőcskéknek, ráadásul ha kiderülne, egész hátralévő életemben azt kellene hallgatnom. Részben emiatt rossz volt együtt élni másokkal, bár egész jó voltam abban, hogy kizárjam a zavaró tényezőket.
Lestrange szintén nem vágyott erre a kimozdulásra, ha lehet ilyet mondani, még nálam is nehezebben lehetett kirobbantani, ami egy kissé furcsa volt nekem. Ő is zárkózott volt, mint én, de talán egy kicsit kevésbé. Furcsálltam, mégsem kérdeztem rá, nem az én dolgom volt, mi baja. Megigazítottam a hajamat a tükörben, egy kis zselét is tettem rá, amit Blackwelltől kaptam, s az ilyen alkalmakkor használnom kellett, ha nem akartam azt hallgatni, hogy ha nem adok magamra, nem találok soha senkit magam mellé. Nem mintha akartam volna, ám ha ő ettől boldogabb volt... Az egyszerű, fekete pólóra egy barna bőrdzsekit vettem fel, hozzá farmert és bakancsot, a kocsikulcsom pedig az egyik fiók mélyére hajítottam, zsebre vágtam a tárcám, s már úton is voltam. Az épület előtt találkoztam a többiekkel, Blackwell már ott várakozott ránk, Lestrange pedig utolsónak esett be, majd végül befelé vettük az irányt. Alig vártam, hogy a whisky végigmarja a torkom, s egyenesen a gyomromba csússzon. Csak mormogtam valami "na még mit nem" félét az orrom alatt a nő kijelentésére, s engedelmesen követtem befelé, körbe sem nézve a helyen. Egyenesen a pulthoz sétáltunk, mintha mindannyian alig vártuk volna, hogy végre italhoz jussunk - valószínűleg így is volt. Már épp mondani akartam, hogy csak és kizárólag whisky-t rendeljen, mást nem vagyok hajlandó legurítani a torkomon, mikor hirtelen leadta a rendelését. Még csak azt sem tudtam, mi a fenét kért. Ez a nő... Lestrange felé lövelltem egy "hihetetlen" pillantást. Nem volt mit tenni, bár eléggé bosszús kifejezéssel kezdtem Blackwellt méregetni. - Szóval. Mi ez a flancos koktél? - tettem fel a kérdést, amint kézhez kaptuk az italunkat. Undorodó arckifejezéssel méregettem a pohár tartalmét. - Tényleg azt akarod, hogy ezt a lónyálat megigyam?! - forgattam a poharat, mintha legalább férgekkel lenne tele, de... tényleg nem tetszett. Fenyegető pillantást küldtem felé a megjegyzése után, az italhoz még mindig nem nyúltam hozzá. Sírni tudtam volna, mert nem kaptam meg a whisky-met, szerencsére nem voltam az a nyafogós fajta, vagy érzelgős, sőt. A sírás nálam teljesen ki volt zárva, de ha valamiért sírnék, az biztos a whisky hiánya lenne. - Ezt el se kezdd! Ma mindenki a saját ágyában alszik. Legalábbis én biztos. Te ott és azzal alszol, akivel akarsz. - morogtam, a szám szélén mégis ott bujkált egy mosoly. Tényleg hihetetlen ez a nő!

words: 456 ❖ - ❖ note: :hmphm: ❖ kredit

Egy Blackwell mindig betartja a szavát - fogalmam sincs, létezik-e ilyen mondás, vagy sajátos jellemvonása-e ez a családomnak, de valamiért jól esett ebbe kapaszkodni, mikor egy hosszú nap után meghívtam inni a többieket. Maradhattunk volna a Testvériség rezidenciáján is, de úgy éreztem, túl sok rossz és lehangoló dolog történt velünk mostanában. Mintha életünk minden egyes pillanata a négy fal közé kényszerített volna. Át akartam ezen törni, ezért az egyik törzshelyemre, a Crimson Roomba hívtam őket. Persze négyből ketten találtak maguknak valami kifogást, vagy épp jobb elfoglaltságot, így Reg és Isaac maradt az a két szerencsés nyertes, akit vállaltam, hogy egész este megvendégelek.
Nem mintha ilyen jól keresnék, de a csapatszellem erősítését fontosnak tartottam - annyira fontosnak, hogy akár anyagi megvesztegetéssel próbáljam elérni. Kerül, amibe kerül. Ez már valódi mondás volt, nem igaz?
- Ne feledjétek: ma én fizetek! - szóltam hátra a vállam felett, ahogy beléptünk az ajtón. Már nem emlékszem, melyikük engedett előre, de megragadtam az alkalmat, hogy felmérjem a terepet. Nem sokan voltak jelenleg a bárban, mégis a pult tűnt a legszimpatikusabbnak, így arrafelé vettem az irányt. Ha valamelyikük megvétózott, nyitott voltam a javaslatokra, más esetben viszont a pulthoz léptem, és a csaposnak köszönve felültem az egyik bárszékre. Megpaskoltam magam mellett a csiszolt lapot, jelezve, csatlakozzanak hozzám.
- Mit iszunk? Javaslom, nyissuk meg az estét valami szíverősítővel. - Ismét meghagytam a vétózás jogát, de feleslegesen, mert már eldöntöttem, mit iszunk első körben. Oké, hogy meghívtam őket, de ha már én fizettem, bele akartam szólni, és azt sem szerettem volna, ha sörözéssel vagy unalmas tequilázással letudják az estét. - Három Flaming lamborghini koktélt kérünk. Tüzesen. - A pultos lányra kacsintottam, akinek láthatóan tetszett a magabiztosságom. Amíg ő összerakta a welcome drinkünket, a pultra könyökölve a fiúk felé fordultam.
- Kár, hogy heteró... - súgtam oda nekik, tenyeremmel leárnyékolva a számat, de fejemmel célzón a sürgölődő lány felé böktem. Rám nézve sajnálatos volt ugyan, viszont itt ült velem szemben két egyedülálló fiatalember. Hmhm... Jó kis este elé néztünk!

üdvözletem!

@