Álomháború
felcsendülő dallamok


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Reagan Blair
Társadmin
A pokol kapuja

itt nyílik
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill

We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots




A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done



Tetõtér

Bejárat Empty
Today at 2:22 am



...but it's ecstasy

Bejárat Empty
Today at 1:41 am



Bárpult

Bejárat Empty
Today at 1:20 am



Konyha

Bejárat Empty
Today at 12:50 am



Old-Blair albérleti lakás

Bejárat Empty
Yesterday at 10:22 pm



Konyha

Bejárat Empty
Yesterday at 9:59 pm



Indra kietlen pusztaságában // Esotephres && Lothrin

Bejárat Empty
Yesterday at 7:34 pm



Sebastian

Bejárat Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:59 pm



Alagsor

Bejárat Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:58 pm



Felszólítások, törlések

Bejárat Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:47 pm



Avada Kedavra

Bejárat Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:27 pm



Caroline Forbes-Salvatore irodája

Bejárat Empty
Vas. Aug. 02, 2020 9:39 pm
Statisztika
Ennyien vagyunk
Szorgos íróink
A hónap posztolói

10 Hozzászólások - 29%
6 Hozzászólások - 18%
3 Hozzászólások - 9%
3 Hozzászólások - 9%
3 Hozzászólások - 9%
3 Hozzászólások - 9%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%
1 Témanyitás - 3%
1 Témanyitás - 3%

Share
 
Bejárat
Let's go out in flames so everyone knows who we are
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásBejárat EmptySzer. Jún. 17, 2020 12:50 am


To: Poppy Parker

It's making you cry




Sajnálnom kellett volna és talán, valahol mélyen… a halott szívem legmélyén még sajnáltam is azért, ami történt vele. Ja, bocsi! Végtére is miattam haltak meg a szülei. A nevelői, meg a vérszerintiek is, de ez részletkérdés. De szegény lány, ahogy így elnézegettem, tényleg megviselte a dolog. Éreztem a fájdalmát, szinte tapintani lehetett a levegőben. Legszívesebben magamba szívtam volna az utolsó cseppig. Azonban nem fedhettem fel azt, hogy mi vagyok.
- Nem lehet könnyű. Sőt. Az ilyesmit senkinek sem lenne szabad megtapasztalnia, de az élet már csak ilyen, nem? Az élet… múlandó – Ejtettem ki halkan a szavakat, mintegy együtt érezve a lánnyal. – Nem kell leplezned a fájdalmad – Tettem hozzá halkabban, a fejemet ingatva, s jelezve, hogy átlátok rajta. Hisz egyértelmű volt. Maximum a vak nem látta rajta, de a hangjából még az is sejtette volna, hogy hazudik.
A visszakérdezésre nagyot nyeltem. Bólintottam, majd félrepillantottam, kisvártatva pedig vissza rá.
- Mindketten. Mindkét szülőm halott… - Vallottam be halkam, szomorú éllel a hangomban. Aztán félbehagytam egy kérdést, mert azt akartam, hogy ő fejezze be. És megtette. Játszott meglepettséggel fürkésztem az arcát.
- Lehetséges, nem? – Kérdeztem, mint aki annyira bizonytalan lenne ebben a kérdésben, mint ő maga. Bólintottam. – Ennyire kicsi volna? Vagy talán a haverom szándékosan hívott ide – Nevettem fel halkan, majd lassan elhallgattam. – Ha tényleg rokonok vagyunk, akkor te lehetsz az utolsó… - Hazudtam. Ott voltak a kis Saltzman-Parker ikrek, akik még nagyon is a vérvonalhoz tartoztak. De rajtuk kívül tényleg a pipacsvirág lehetett az utolsó. Poppy Parker. Nem hiába kerestem fel. Szenvednie kellett, ahogyan a koven összes tagjának. A Parker család sosem volt az, aminek kellett volna. Pont ezért nem élhettek egyiken sem. – El sem hiszem… - Halványan elmosolyodtam, majd közelebb léptem hozzá és lassan megérintettem az arcát, amennyiben nem húzódott el. – Húgi? Unokahúgi… – Csillogó szemekkel figyeltem a lányt.

297 words ❖ why me? ❖ note:  Bejárat 3808243726  




Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Bejárat Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Queen of Hell
in future
Léptek száma :
119

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyPént. Márc. 06, 2020 5:13 am

To: Uncle Kai
I can't go back to yesterday
because I was a different person then


Az egészet nem tudom hova tenni. Őt, azt a különös érzést, mikor megérintett… Nem lehet véletlen. Sosem hittem a sorsszerű találkozásokban, a nagyobb erőkben, amik irányítanak minket… de démonokban sem. És ez utóbbiról kiderült, hogy mégis csak igaz. A többi miért ne lehetne az? Sors, Isten vagy akár istenek… Mert ha a Pokol létezik, akkor a Mennyország sem lehet csak mese, ugye? Kell lennie valami jónak is a világban. Talán nem ártana alaposabban is kifaggatnom Isaacet ezekről a dolgokról. Gondolom, nem lesz könnyű meggyőznöm, de ideje mindkettőnknek belátnia, hogy többé nem érvényes az „amiről nem tudok, az nem is fáj” elv, sőt… Talán a tudatlanságom az életembe kerülhet. Ha Isaacel történik valami, mihez fogok kezdeni? Már attól is kiráz a hideg, ha csak arra gondolok, hogy egyedül maradok ezen a világon. Az ránt ki a borús gondolatokból, hogy Kai mentegetőzni kezd.
- Nem tudhattad – erőltetek magamra egy mosolyt és megrázom a fejem jelezve, hogy nincs semmi baj, én nem haragszom. – Igen, néhány hete – révedek el egy pillanatra. – De jobban vagyok. – Gyengére sikerült hazugság, én is érzem, hogy elég átlátszó, de muszáj hangosan is kimondanom, ha el akarom hinni.  Talán könnyebben menne, ha nem lennék bezárva, mint egy madár, ha egy kicsit is azt érezhetném, hogy van valami normális is a világban. Ha legalább a boltig elmehetnék… De kár is ezen rugóznom, semmi sem normális. Valószínűleg még ez a találkozás sem. És ezt csak igazolja, mikor Kai elmondja, hogy az apám – a vérszerinti – és az ő apja testvérek voltak. Voltak. Hirtelen minden mást háttérbe söpör ez az egy szó.
- Voltak? – rázom a fejem. – Vagyis… valamelyikük meghalt? – az ajkamba harapok és bármilyen undok dolog is, némán azért fohászkodom, hogy ne ő legyen az. Ne Jonathan… Épp most, mikor végre rátalálok arra, amit kerestem… Idegesen túrok a hajamba és csak ez után esik le, hogy mire is célzott azzal a félbehagyott kérdéssel. – Unokatestvérek vagyunk? – fejezem be helyette és hirtelen annyi kérdésem lenne, de nem akarom rázúdítani őket. Hitetlen mosollyal bámulom és próbálom felfogni, megemészteni. – Hát nem furcsa? Hogy csak így véletlenül összetalálkoztunk… Erre mondják, hogy kicsi a világ, nem? – nevetem el magam kicsit zavartan.


352 words ❖ The devil within ❖  Bejárat 1160212257  



Poppy Parker
Elszívó boszorkány
másból nyeri a mágiát
Bejárat 2kAPTep
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
✦ Myself ✦
Léptek száma :
8

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyPént. Dec. 13, 2019 3:47 am


To: Poppy Parker

It's making you cry




Ha nem lett volna a rokonom… ha nem kötött volna hozzá semmiféle szál, akkor talán még barátok is lehettünk volna. De a valóság más volt. Sokkal árnyaltabb, sokkal sötétebb, legalábbis a pipacs virág számára mindenképp. Ahogy hozzáértem, tudatosult bennem, hogy elszívó – nem volt meglepő, mégis kiült az arcomra egy kicsit a döbbenet. Csupán néhány másodpercre. Aztán újra megfogtam a kezét, lassan. Ezúttal nem szívott el tőlem mágiát, sőt, semmit nem éreztem. Bár amúgy sem tudtam, egy boszorkány mit kezdene a démoni, sötét energiákkal, mikor a boszik a természeti akármikből nyerik valójában az erejüket.
Könnyedén játszottam el a döbbent fickót, aki meglepődik azon, hogy a lány szülei halottak. Oh, mintha nem tudnám!
- Oh, ne haragudj, kérlek, én… basszus. Nem akartam érzékeny pontra tapintani, tök hülye vagyok – Bűnbánón fürkésztem az arcát. – Nem rég történt ráadásul? Tényleg tapintatlan vagyok… bocsáss meg – Elengedtem a kezét hirtelen, elhúzódva tőle, mint aki tényleg mindjárt elsüllyed szégyenében azért, amit tett.
Viszont ennyivel nem értem be, mert rá akartam vezetni arra, ki vagyok. Arra, hogy van köztünk egy bizonyos kötelék. Szál. Én vagyok az egyetlen rokonod.
- Jonathan Parker az apám… testvére… volt. – Tettem hozzá egy kisebb sóhajjal, mintegy ízlelgetve a szavakat, a mondatot, miközben a felismerés is egyre inkább látszódott az arcomon. – Akkor mi…? – Azonban nem mondtam ki. Azt akartam, hogy ő mondja ki és rakja össze a dolgot. Egy részem azt akarta, hogy örüljön a találkozásnak. Nekem. Oh, de még mennyire! A bizalmára fájt a fogam, hogy aztán elárulhassam őt. Bár tény, ami tény, tudtam, hogy sokáig nem tarthatom fent előtte a jó fiú álcáját… hisz ott volt a vadász barátja, Lestrange, aki biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb felvilágosítja majd ezt a kislányt. De mégis… kinek hinne egy védtelen, ártatlan, s árva kislány, ha nem a saját rokonának? Én többet jelenthettem Poppynak, mintsem az a vadász. Ez volt az előnyöm. Ezért volt nálam a győzelem kulcsa.

311 words ❖ why me? ❖ note:  Bejárat 3808243726  




Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Bejárat Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Queen of Hell
in future
Léptek száma :
119

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptySzomb. Dec. 07, 2019 8:54 pm

To: Uncle Kai
I can't go back to yesterday
because I was a different person then


Senkinek sem kell bemutatni azt az érzést, mikor az embernek elege lesz mások hülyeségeiből,  és legszívesebben fogná magát és beköltözne egy hétre a föld alá, hogy ne kelljen senkivel sem  érintkeznie. De ha valaki, én biztosíthatok róla mindenkit, hogy az elszigeteltség pokolian ki tudja kezdeni az embert, egyszerűen nem erre vagyunk kódolva. S lám, már attól is sokkal jobban érzem magam, hogy beszélhetek valami random fickóval. Ez már majdnem... Hétköznapi. Egy pillanatra el is feledkezem a világ sötét oldaláról és csak lubickolok ebben a kellemes semmiben.
Eszembe jut, hogy talán behívhatnám, hogy ne a folyosón nyomorogjon szegény, de nem tudom, hogy Isaac mit szólna hozzá. Vagyis de, tudom. Minden bizonnyal kiakadna. Ez pedig teljesen érhtető. Valamiért szeretne biztonságban tudni, ezt pedig nem hálálhatom meg azzal, hogy az első adandó alkalommal megszegem az egyetlen szabályt, ami nem is igazán szabály, ha úgy vesszük. Nem szabad behívnom senkit, sose tudhatom, hogy a gonosz épp milyen arcot öltött. De bármennyire is próbálok óvatos és gyanakvó lenni... Vannak szükségleteim. Például beszélgetni másokkal.
- Oh, értem - bólintok és beszívom az ajkaim, hogy véletlenül se bukjanak ki belőlem a nagy sajnálkozás közben a szavak.
- Hm? - biccentem oldalra a fejem a félbehagyott mondatra. Csak nem képzeli, hogy ez több puszta véletlennél? Aztán... Aztán ahogy összeér a kezünk és átjár az a furcsa érzés már magam sem tudom, mit gondoljak. Ő is érezte, látom az arcán a meglepettséget.
- Én... Aha - nyögöm ki erőtlenül,  és mikor másodszor is megérint, visszafojtott lélegzettel pillantok a kezére, ami az enyémet fogja. Ezúttal nincs áram ütés, se perzselő érzés, bár a karom még mindig furcsán bizsereg. Mikor elenged, majdnem kibukik belőlem egy megkönnyebbült sóhaj. - A... A szüleim? - pillantok rá kissé zavartan, még az előbbiek hatása alatt vagyok. - Meghaltak - motyogom kissé kábán, aztán megrázom a fejem, hogy valamennyire magamhoz térjek. - Mármint... Uh, ez bonyolult és hosszú sztori. És nem az a gond, hogy nem ismerlek, bár... Tény, hogy nem ismerlek, hanem hogy... Még túl friss a dolog és én sem értem igazán.
Csak a fejem rázom jelezve, hogy nem fáraszt, legszívesebben bevallanám neki, hogy milyen jól esik végre valakivel beszélni - még akkor is, ha ez a legfurább beszélgetés valaha -, de nyilván dilisnek nézne és lelépne, amit nem akarok. De úgy tűnik, ennek ellenére is az a terve, hogy távozik, legalábbis a mozdulatai eléggé arra utalnak. Elrakja a labdát és már épp meg akartam kérdezni, hogy nem jön-e be, mikor megelőzött egy olyan kérdéssel, ami után szóhoz sem jutottam. Nem létezik! Ilyen nincs, nem lehet ilyen kicsi a világ! 
- Honnan...? - hápogom bután. - Te... Ismerted őt?  A rokonod? - fürkészem lázasan és képtelen vagyok elhinni, hogy talán az, amit hetek óta keresek, a válaszok... szó szerint bekopogtak hozzám. A kérdés már csak az, hogy ez tényleg a világ legnagyobb véletlenje, vagy...

453 words ❖ The devil within ❖  Bejárat 1160212257  



Poppy Parker
Elszívó boszorkány
másból nyeri a mágiát
Bejárat 2kAPTep
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
✦ Myself ✦
Léptek száma :
8

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyCsüt. Nov. 07, 2019 3:16 pm


To: Poppy Parker

It's making you cry




Semmi gond? Az előbb még leharapta volna a fejem minimum, most pedig… semmi gond? Igen, ennyit számít, hogy egy idióta, ártatlan kis hülyének adom elő magam. Vagy mások szemében inkább normálisnak. De a normális az unalmas. Én meg nem vagyok az. Se normális, se pedig unalmas. Pontosan.
A kérdésre vállat vontam és kitártam a karjaimat.
- Nincs jobb ötletem… hazautazni időigényesebb lenne, mint… mint várni. Szóval maradok – Bólintottam is egy aprót, majd végül bemutatkoztam. Kezet is nyújtottam, de még a földön ültem, így visszahúztam. A válaszra, avagy a bemutatkozására meglepettséget színleltem.
- Parker? Wow. Kicsi a világ, vagy talán… - Eltöprengtem, s végül felállva kezet fogtam vele. Éreztem viszont azt a furcsa áramütés szerű dolgot. Én is elrántottam tőle a kezemet és ezúttal nem színleltem, hogy meglepett vagyok. Elszívó? Ez csakis ezt jelentheti. Más esetben nem lepődtem volna meg, de igazából irónikus volt, hogy ő sem kapott rendes varázserőt… ahogyan Lizziék sem. Milyen érdekes.
- Jól vagy? – Odaléptem hozzá és a kezéért nyúltam, finoman megfogtam gyengéden. – Azt mondtad, Parker vagy, ugye? Ez talán nem véletlen, kislány… - Az arcára pillantottam, majd lassan elengedtem. – Kik a szüleid? – Persze, direkt úgy kérdeztem rá, mint aki nem tudja, hogy halottak. Ja, és természetesen az igazi szüleire gondoltam, nem a nevelőkre… bár egyre megy, mindegyik halott. De valahogy csak rá kell vezetnem, hogy közünk van egymáshoz, nem igaz? – Mármint, te jó ég. Én sem gondolhatom komolyan, hogy csak úgy csevegni kezdj egy idegennel, ugye? Bocsi. Csak elgondolkodtam, hogy talán… de biztos nem. Biztos, hogy tévedek – Elléptem tőle, feszülten a hajamba túrva, mint aki totál idiótán érzi magát és aki nem akar hinni a saját megérzéseinek. Félrepillantottam, le a földre, majd a labdára a kezemben, amit végül elraktam a zsebembe. – Sajnálom, nem akarlak butaságokkal fárasztani téged – Emeltem végül újra rá a tekintetemet, ami reménykedő volt kissé. Mármint, csak megjátszottam, de nem esett nehezemre. – De... az apád… Jonathan Parker… volt? – Tettem fel mégiscsak a kérdést, hátha ezzel rámutathatok a tényre, ami itt lebegett közöttünk.

328 words ❖ why me? ❖ note:  Bejárat 3808243726  




Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Bejárat Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Queen of Hell
in future
Léptek száma :
119

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyCsüt. Nov. 07, 2019 2:41 pm

To: Uncle Kai
I can't go back to yesterday
because I was a different person then

Neha az az érzésem, hogy Isaac többet tud, mint amennyit elmond már ami a családomat illeti. Ha más nem, elméletei azért biztosan vannak,  végtére is,  ő a démon szakértő. Nem tudom, hogy így próbál védeni, vagy csak nem tart elég erősnek, érettnek vagy tudom is én minek ahhoz, hogy megossza velem ezeket a dolgokat. Jogom lenne tudni őket, hiszen ezeknek köszönhetően ért véget az életem... Már képletesen értve, de minden túlzás nélkül. Most úgy érzem magam, mint aki egy köztes állapotban lebeg; nem haltam meg, de nem is élek igazán. Mintha arra várnék, hogy történjen valami, ami majd eldönti, hogy végül mi is lesz a sorsom. De az esélyek nem igazán annak kedveznek, hogy majd boldogan élek, míg meg nem halok tekintve, hogy ezt a lakást leszámítva sehol sem vagyok biztonságban. Talán itt túlélem, de lassan megbolondulok a bezártságtól. Már attól is eufóriát érzek, hogy valakivel beszélhetek.
Egész jól szórakozom azon, ahogy a labda után vetődik.
- Semmi gond, tényleg - rázom meg a fejem. Hirtelen úgy érzem, hogy túlreagáltam a dolgot, ami persze csak azért van, mert egész jófejnek tűnik. Legalábbis egy neveletlen, pimasz kölyökhöz képest, akire amúgy számítottam.
- És addig itt fogsz ücsörögni? - mosolyodom el, de a következő pillanatban az arcomra fagy és csak pislogok. Parker. Létezik, hogy...? Nem. A Parker elég gyakori név, biztosan csak véletlen. Persze hiába is győzködöm magam, a gondolat már szöget ütött a fejemben és úgy sem hagy nyugodni. - Nahát, micsoda véletlen. Én is Parker vagyok. Poppy Parker.
Megvárom, míg feltápászkodik és elfogadom a felém nyújtott kezet. Ahogy az ujjaim a kezére fonódnak, mintha áram cikázna végig a karomon. Elrántom a kezem és csodálkozva nézek rá, hogy ő is érezte-e. Az ujjaim továbbra is bizseregnek és úgy bámulom őket, mintha hirtelen csápokká változtak volna vagy ilyesmi. Most vagy őrültnek néz, vagy... Vagy véletlenek nincsenek és ez egy jel volt. De az sem kizárt, hogy tényleg megőrültem.

311 words ❖ The devil within ❖  Bejárat 1160212257  



Poppy Parker
Elszívó boszorkány
másból nyeri a mágiát
Bejárat 2kAPTep
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
✦ Myself ✦
Léptek száma :
8

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyCsüt. Nov. 07, 2019 11:11 am


To: Poppy Parker

It's making you cry




Talán, ha valaki megkérdezte volna, hogy ezt a csajt történetesen miért akarom holtan látni: nem tudtam volna ész érveket a fejéhez vágni. Végül is, ő nem ártott nekem. De ez engem nem érdekelt. A családja… a vérszerinti szülei ugyanis a koven tagjai voltak és segítették az én drága szüleimet, hogy bezárjanak abba a börtönvilágba. A közös kis tervük volt és igen… még a bosszú, a gyűlölet fortyogott bennem. Ahogyan Josie és Lizzie iránt is, holott, logikusan ők sem ártottak nekem, pusztán a Bennett boszi használta őket eszközként a bezárásomra. De nem érdekelt. Bűnhődniük kellett… szenvedniük, ahogyan nekem is kellett. Igen, olyan sorsot szántam nekik, sőt, rosszabbat, mint amit én kaptam. Nem érdemeltek többet nálam. Nem, nem és… egyszerűen nem.
Az ajtó ekkortájt nyílt ki, de a labda még egyszer elpattant a lány, avagy az ajtó irányába.
- Jaj, bocsi! – Sietve a labda után kaptam, de nem értem el, viszont elég hülye helyzetbe kerültem a törpe előtt. Négykézláb voltam ugyanis előtte, így emeltem fel a fejemet és néztem rá. – Ne haragudj… tényleg. Tapintatlan vagyok, meg minden – Szabadkoztam és végül összeszedtem a labdát a földről. Aztán a sarkaim közé ültem a földre. Itt akar hagyni? Ez járt a fejemben, mikor láttam azt a mozdulatot… be akarta zárni az ajtót. Az ördögbe. Nyeltem egy nagyot, azon agyalva, mit mondjak, de végül ő volt az, aki megszólalt. A kérdésekre felpislogtam rá, majd zavartan a hajamba túrtam. Még egy zavart mosoly is megjelent az ajkaimon.
- Hát, ami azt illeti… a haverommal megbeszéltük, hogy nála találkozunk, de persze, elfelejtette… és csak órák múlva ér haza. Szóval… - Jah, tök jó kis hazugság, de biztos voltam benne, hogy beveszi. Túl ártatlan és túl cuki voltam ahhoz, hogy gyanakodni kezdjen… bármire is. – Amúgy, Kai Parker vagyok – A kezemet nyújtottam végül, bár még mindig a földön ücsörögtem. Inkább sietve felálltam, leporoltam magamról a koszt, aztán újból a kezemet nyújtottam. – Így. És tényleg, ne haragudj. Nem szándékosan borzoltam az idegeid – Jegyeztem meg egy vigyorral. Ó, de, teljesen szándékos volt. Az arcát figyeltem végig, miközben kiejtettem a nevemet. Leesik neki? Biztos voltam benne, hogy igen.

345 words ❖ why me? ❖ note:  Bejárat 3808243726  




Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Bejárat Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Queen of Hell
in future
Léptek száma :
119

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyCsüt. Nov. 07, 2019 10:56 am

To: Uncle Kai
I can't go back to yesterday
because I was a different person then


A kialvatlanság fura dolgokat művel az ember agyával. Épp az imént tűnődtem el azon, hogy az életem akár egy rosszul megírt, sablonos fantasy regény is lehetne. Én vagyok a lány, aki a szürke hétköznapokból egyszer csak belecsöppen egy veszélyes és varázslatos világba, és akinek legalább egy sötét alak a vérére szomjazik valami olyan okból, ami úgyis csak a végén derül ki. Még a titokzatos, sármos idegen sem hiányzik, hisz' itt van Isaac,  a jótevőm. Ez akár még vicces is lehetne... De nem az. Az életem romokban, nem maradt senkim és valaki tényleg azon van, hogy megöljön és még csak azt sem tudom, hogy miért. Az egésznek ahhoz van valami köze, hogy örökbefogadtak és igazából Parker vagyok, bár nem tudom, hogy ez mégis mit jelent. Nem sok nyom van, amin elindulhatnék és Isaac amúgy sem rajong az ötletért, ráadásul valószínű, hogy abban a pillanatban, ahogy kiteszem a lábam a házból valami rám veti magát és darabokra szed. Az én sztorimból csak egy dolog hiányzik:  a boldog befejezés.
A borongós töprengésből az zökkent ki, hogy valami a bejárati ajtón koppan Először azt hiszem, hogy kopognak és mivel tudomásom szerint senki sem szokta itt meglátogatni Isaacet tekintve, hogy gyakorlatilag nem is lakik itt, egy kicsit megijedek. Aztán a koppanás megismétlődik és már sokkal inkább tűnik pattánsank. Mintha valaki labdát dobálna neki. Talána valami kisgyerek szórakozik. A számhoz emelem a kávés bögrét, mikor is újra az ajtónak pattan a labda - most már biztos, hogy az - én meg megugrom.  Próbálom kirázni, de egyre idegesítőbb lesz a dolog és végül elindulok azzal a szándékkal, hogy megkérem a kölyköt, hogy máshol játszon, ne az idegeimen... Mármint az ajtó előtt. Kinyitom az ajtót, de nincs ott semmilyen gyerek. Csak egy srác. A folyosón ücsörög és ő dobálja a labdát.
Jó rég nem beszéltem már emberrel - úgy értem Isaacen kívül - így meglehetősen zavartnak érzem magam, de azért megköszörülöm a torkom.
- Bocs, de lehetne, hogy errefelé nem dobálod? Elég idegesítő és tanulni próbálok. - Ez persze nem igaz. De még sem mondhatom, hogy vagy százszor hangosabbnak hallom a pattanásokat és az őrületbe kerget vele. Csuknám is vissza az ajtót, de egyből lelkiismeret-furdalásom lesz. Sosem szerettem undok lenni senkivel és ez most határozottan úgy jött le.
- Kizártad magad? - eresztek meg egy halvány mosolyt és az ajtó felé biccentek, ami előtt ücsörög. - Vagy csak vársz valakit?
Remélem, hogy nem sértettem meg és nem vágja hozzám a kis gumilabdát.

395 words ❖ The devil within ❖ Remélem tetszik Bejárat 897538487



Poppy Parker
Elszívó boszorkány
másból nyeri a mágiát
Bejárat 2kAPTep
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Keresem :
✦ Myself ✦
Léptek száma :
8

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyKedd Nov. 05, 2019 2:13 pm


To: Poppy Parker

It's making you cry




Legutóbb a tudomásomra jutott, hogy a kis pipacs virágot a szárnyai alá vette egy ötök tag. Úgy védelmezte, mintha minimum a lánya lenne, holott semmit sem jelentett neki. Mármint, gyerekek… Poppy csak egy lány a tömegből, neeem? Nem. Értem én. Csak azért védelmezi, mert én törtem az életére. Vagyis nem én, hanem, akiket ráküldtem a vöröskére. De most úgy éreztem, ide taktikát váltani. Fel akartam kavarni az állóvizet, s volt is egy tervem. Mi lenne, ha én lennék a világ legkirályabb nagybácsija? Akit mindenki akar. Oh, igen, még a kicsi pipacs is, akinek… nos, rajtam kívül egy élő rokona sincs. Legalábbis a tudomása szerint. Ugye, hogy ugye? Magamhoz édesgetem és könnyű szerrel megölöm, akkor és ott, mikor Isaacnek a leginkább fáj. Amúgy is segíteni akartam Zack tervében… az ötök eltiprásában. Hát tessék, én kezdem azzal, hogy elveszek tőle valakit.
Nem akartam ajtóstul a házba rontani. Viszont volt egy ötletes kis tervem arra, hogyan hívjam fel magamra a figyelmet. A folyosón egyszerűen leültem a földre, a hátamat a falnak döntöttem és egy labdát kezdtem dobálgatni a szemben levő falnak. Aztán elkaptam és újra dobtam. Aztáán irányt váltottam és egy-egy labda annak az ajtónak dobódott, ami mögött ott volt a kis pipacs lány. Azt akartam, hogy kijöjjön. Másrészt… érezhetően mágiával volt védve a lakás, így oda bemenni amúgy sem tudtam volna.
A percek teltek, s egyre türelmetlenebb lettem, de mégsem cselekedtem ész nélkül. Valahogy… azt hiszem, az utóbbi időben tanultam némi önfegyelmet. Nem tudom, hogy hogyan és miért, de lehet, hogy csak pillanatnyilag voltam képes tisztán gondolkozni és várni. Türelmetlenül, de várni. Az ajtóval szemeztem, egyre többször. Aztán elhaladt mellettem egy idősebb hölgy, aki rosszalló tekintetet vetett rám.
- Nem a folyosón kellene játszadozni, fiam! – Korholt, én meg rávillantottam a gyilkos tekintetemet. Még motyogtam is valamit, amitől elakadt szó szerint a lélegzete pár hosszabb pillanatra. Fulladozva sietett el és tűnt el az egyik ajtó mögött.
- Így már jobb… - Jegyeztem meg halkan, folytatva a labda dobálgatást. Oh, és persze… hogy miért ücsörgök itt és várakozok, ha Poppy kérdezi? A válaszom megvolt rá. Az egyik haveromra várok, aki pont ebben a házban él, csak épp nem ért még haza.

357 words ❖ why me? ❖ note: na ki a legjobb nagybácsi? Very Happy




Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Bejárat Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Queen of Hell
in future
Léptek száma :
119

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat EmptyPént. Ápr. 07, 2017 12:24 pm

***



Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
Bejárat TWp3oLI
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Bejárat LR2C7YU
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Bejárat AavKTjb
Keresem :
A fiók mögött :
Léptek száma :
768

Bejárat Empty
TémanyitásBejárat Empty


Ajánlott tartalom


Bejárat Empty
 

Bejárat

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal