Where we begin does not define who we will become.
Becenév:
Vic' || 'Ian || Vicky' || Blondie'
Titulus:
The Fallen Angel || The Lost Soul
Születési hely, dátum:
Denver, 1989. July 21.
Faj:
Ember || Boszorkány || Vadász
Rang:
Boszorkány
Beállítottság:
Biszexuális
Play by:
Mr. Dominic Sherwood
Átváltozás:
Nem saját magunknak választjuk meg a kilétünk mibenlétét, hisz' egyesek emberként, míg mások természetfelettiként látják meg a napvilágot, s igen; pontosan ez történt velem is. Megkaptam egy olyan útvonalat, amelyet igazából sohasem kívántam, s bár, ha hátrafordulnék, akkor sem tehetném semlegessé a történteket. Nem vagyok ember. Sosem voltam az, ugyanis a szüleim és azok felmenői is... egytől-egyig vérbeli boszorkányok. S bezzeg jöhetne a kérdés, miként az ikrem; az én drága, sőt egyetlen fivérem hogyan is lehet ez alól kivétel.. Őszintén?! Fogalmam sincs... míg gyakorlatilag úgy néz ki ez az egész, miszerint az anyaméhben megfosztottam őt a "jogaitól". Aztán voilá! Ő egy ember lett; én pedig egy varázserővel, avagy mágiával bíró személy, ekként lám-lám; hatalom került a kezembe, s amit nem is sejtek... az az, hogy nem sokára az apám tarsolyában még nagyobb lesz. Ámbár, hogy a szavaival éljek; kétszeres erővel áldott meg az ég, mert feljebbvaló rendelet határozta meg a születésemet. Oh, egoista vagyok?! Az meg lehet! De ezt eleve a neveltetésem is adja, hisz', mintsem látható egy vérbeli warlock vagyok.
Család:
Családot sem magunknak választunk, s mégis ragaszkodunk, sőt már-már kötődünk hozzájuk a vér által. Elég egy apró pillantás, némileg elkapott röpke eszmecsere, vagy egy... egy visszafordíthatatlan cselekedet és ott találjuk magunkat, miszerint sajnáljuk a szeretteinket. Mármint így volt ez velem Cedric esetében. Ott volt Ő, mint törékeny nádszál ember és valahol... valahol egészen mélyen szántam Őt, hisz' apánk figyelmen kívül hagyta a tetteit, sőt végül odáig fajult ez az eset, miként anyánkkal két különböző irányba mentek. S ez ránk is hatással volt. A fivérem természetesen anyánkkal maradt, ezáltal hátrahagyva engem, míg az apánk igényt tartott rám, mintsem az Ő kis szeme fényére. Persze én nem sejtem, de mindez csak egy jól felépített illúzió, amit azért tesz, mert hatalmat óhajt az önmaga részére.. Mily' kedves apa, nem igaz?! Ricky' számomra nem több, mintsem egy hasonmás. Vér szerint ugyan testvérek vagyunk, sőt mondhatni: ikrek, mert ő a legmenőbb twinny' e földön, de... de nekem nem jelent semmit sem. Nem alakult ki köztünk a sokakra oly' jellemző ikerkapocs, sőt... ég és föld, avagy tűz és víz a kettőnk közt húzódó viszony. Szóval, ha úgy alakul a helyzet, akkor végszükség esetén sem egymást keressük. Aztán ott van az anyám... az a nő, aki egyszer csak fogta magát és lelépett, mert nem bírta elviselni az apám stílusát. Feladta a több éves küzdelmet és hátat fordított neki és egyaránt nekem... nekem, aki a fia vagyok. Amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá... amikor igazán itt kellett volna, hogy legyen... ELMENT. Elment és sosem jött vissza.. Az apámmal hagyott, aki... aki bezzeg nem kímélt meg engem az évek alatt. S ha már pont a faterról hadoválok, akkor ideje is megemlíteni Őt, nem igaz?! Richard Sutton... a boszorkány, aki sosem volt elég jó a szüleinek. Legalábbis csak ezért vágyhat a mértéktelen hatalomra, nem de?! Oh, ennyire ne ugorjunk előre! Tehát... az apám nevelt; bántott, keményen fogott és belém verte szó szerint, hogy minél jobb legyek. Sosem volt elégedett, sosem mosolygott és sosem mondta azt, miszerint büszke rám. Igazából a kezdeti időszak a legnehezebbnek mondható. Az ütések, a pofonok, sőt a feladásaim... nem vetettek rá jó fényt és sokáig szégyenkezett is miattam. Legalábbis nekem ezt hajtogatta esténként, amikor elővette a nadrágszíját 'nevelő pálcaként'. S bár a sorsom nehéz volt mellette, de vakon hittem benne, bíztam abban, hogy szeret és ez csak... csak egy átkozott nevelés része. Elfogadtam a parancsait, tepertem az elismeréséért, míg nem... a legjobbá váltam. Vagyis én annak tartottam magam, de neki... neki minden kevés volt. Egészen mostanáig..
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
Megszületünk, felnővünk, s meghalunk, mert ez az élet rendje; ez maga a sorsunk végkimenetele. Nem is lehetne ez másképp', nem igaz?! Számítania kellene eme rövid néhány röpke évnek, befolyásolhatná a mindennapjainkat, s felül is írhatná azokat, de mégsem teszi. S akár sikerül megtalálnunk az értelmet, akár nem... senki és semmi sem fog erre várni. Hisz' ez egy emberi élet.. a vége pedig ennek az egésznek; a koporsó. Egy faalapú, belül bársonnyal borított, ám kívülről leszögelt, s majdan földdel fedett végzet. Mindez csodásan hangzik már így előre is felvetve, ugye?! S ha ez nem lenne elég, akkor gondoljunk ám arra, miként sosem fog ránk emlékezni senki..
***
Egy egyszerűnek tűnő alapállás felvétele nem okozhat akkora problémát, ahogy egy sima bot elkapása sem, amit végül ösztönösen szorítok az ujjaim közé. Az apám lazán dobta felém, én pedig ugyanilyen könnyedséggel vettem át tőle. Míg a következőekben az lenne a logikai menet, miszerint győzzem le, ami... ami teljességgel lehetetlen; s Ő mégis ezt várja el. Egymással szemben állunk meg, felveszünk egy szokványos mozdulatsort és eközben végig a másik tekintetét keressük. Ő finoman lép egyet balra és azon nyomban lendíti is a kezét, így a botja már csapódik is az enyémnek. Ekként sikeresen hárítva el az első támadást. A meleg helyzet ellenére még koránt sem folyik rólunk a víz, de én már most azt érzem, miszerint nekem ebből elég. Aztán egy újabb csapás, majdan pedig ismételten egy védés. - Szép, szép, de lehetne ez jobb is... - Áll meg egy pillanatra, míg én jómagam követem a példáját. - A karoddal vigyél bele több erőt és amint megvan a védés támadj... használd ki a pillanatokat, mert az ellenség kifogja, ha Te ilyen lassú vagy. - Magyarázza mutogatva, miközben megkerül engem és a hátam mögé érve; még inkább egyenes háttartásra késztet. - A magabiztosság egy főerény... - Lép elém. - ...egyenes hát, egyenes testtartás, gyors reflex. Még ezek az alapok sem mennek neked, Dorian! - Ingatja kissé csalódottan a kobakját, ahogy végül anyám vezetéknevén szólít. Igazából sosem vette fel az apám nevét, így pedig Cedric és én is megkaptuk a Dorian-t, de míg az ikrem előszeretettel hívhatja magát Cedric Dorian-nek, én inkább apánk után a Sutton-t viselem. - Csalódás vagy... kell a jó fizikai erő... első. ELSŐ pont érted és aztán jöhet a többi. Az igék, a tárgyak, a varázslatok... Céljaid vannak, terveid és... és ezeket el kell sajátítanod mielőbb, de így... - Mutat végig rajtam egy lenéző pillantás kíséretében. - ...lehetetlen. Szedd már össze magad, fiam! - Emeli fel a végére a hangját. - Igenis, apám. - Hajtok fejet az akarata előtt, amire hátrébb lép tőlem. - Újra! - Ejti ki fennhangon, így mérve rám egy jól irányzott csapást.
***
Egészen mélyen szívom magamba a levegőt, ahogy a kandalló előtt ülve bámulom a tűz közjátékát. A sárgás kis fények és a pirosas felvillanások kellően érdekesebbek, mintsem az a könyv, amit az apám órákkal ezelőtt a kezembe nyomott. Nem; egyáltalán nincs kedvem elolvasni egy több, mint kétezer oldalas varázstankönyvet... s még be is kellene magolnom szóról szóra, mintha csak pusztán egy lexikon lenne az agyam. Mi vagyok én?! Könyvtár...? Sóhajtva ingatom a fejemet, üres tekintettel figyelve tovább az égő fát és a hamuvá váló részecskéit. Az ujjaimmal a kemény fedelű borítóra simítok; a tapintása érdes, sőt egészen durva... bár a könyvet tekintve ez nem is csoda, hiszen egy eléggé régi darabról beszélhetünk. Nyelek egy nagyobbat, amikor is percek múltán feltűnik, miként az apám éppenséggel mellettem áll. Mi az Isten?! Elkerekedett nagy szemekkel, kissé tátott szájjal és egy döbbent ábrázattal fogadom őt, avagy azt, hogy... hogy itt van. - Ez aztán a hatékony tanulás, Dorian... - Először a tűzre mutat, aztán nem sokkal később rám. - ...mondd csak a tűz mit sugall?! Netán varázsigék szállnak tőle a fejedbe?! - Ütögeti meg a mutatóujjával a homlokomat. - Mert nem hiszem... - Markol bele a hajamba néhány ujjával. - Figyelj rám és arra, amit oktatok, te kis... - Tépi a fürtjeimet, így késztetve felállásra. - ...mit magyaráztam neked?! Ezek fontosak, te szégyentelen kölyök! Ez a sorsod! Ez az, amire a testvéred nem képes, de te... Te igen! - Maga elé ránt, ezt követően pedig a tűz felé fordít. - Nézd csak! Ez neked a tanulnivaló?! - Lök rajtam egyet, s ekként közelebb kerülünk a nyitott kandalló égő lángjához. - Érintsd meg.... gyerünk, Dorian... ne is ellenezd! - Minden erejével eléri azt, miként az ujjaim a tűz lángjába érjenek néhány pillanatra, majd elengedve; a földre lök. - Élvezted?! - Ordít rám, de a hirtelen jött haragja tova száll és nevetve magasodik, avagy jobban mondva hajol felém. - Nem, igaz?! De nyugi... majd begyógyul... minden meggyógyul; egyedül csak az ész nem teremthető, szóval... - Guggol le mellém. - Fogd ezt a vackot és vésd bele abba a parányi kis elmédbe, de most! - Csapja a mellkasomnak a kemény könyvet, én pedig engedelmeskedem neki, hiszen mást úgy sem tehetek. S hogy miért nem sírok?! Oh, kérlek... ez egy másik lecke volt, amiben megtanított a tűrés fogalmára. S íme... alkalmazhattam, mintsem mindig mikor... mikor rájött ez a kis... Inkább csak bólintok és a szobám felé veszem futóléptekkel az irányt.
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Pént. Júl. 19, 2019 9:45 am
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
Victor Sutton
Drága Victor!
Örülök, hogy visszatérőként üdvözölhetlek - mert nálad igazán jó helyen van ez a karakter. Úgy szabtad személyre, hogy öröm nézni, vagyis... nem, inkább keserédes. Victor, a múltad, mindaz, amin keresztül kellett menned és amin fogsz is... nem hiszem, hogy ezt érdemled. Apádnak már rég nem kéne szabadlábon garázdálkodnia, mert amit csinál... ahogyan bánik veled, az egyszerűen nem normális. Sajnálom. De tudod, mit? Erős vagy és bármi is fog történni, előre fogsz menni. Te győzöl, s nem pedig ő. Muszáj. Így kell lennie, szóval ígérd meg, Victor... hogy kitartasz. S ha végre eléd merek állni, annyi év után, akkor engedd, hogy én is ott legyek neked, melletted, hogy segítsek. Nem kellett volna, hogy magadra hagyjalak. Talán sikerült volna kimentenem téged apád karmai közül...
Nagyon nem húznám tovább az idődet, vártalak már nagyon, a foglalásokat gyorsan intézd el és kész is vagy, hiszen színed az már van.