"It's nothing, it's nothing, oh, just a heartbreak."
- Ne aggódj, az meglesz. - A mágiát épp elég ideig gyűjtögettem ahhoz, hogy ne legyen hiány belőle. Csak valami indikátorra volt szükségem, amit Kaitól meg is kaptam. Elnyújtóztam mellette a kanapén és a sört kortyolgattam, majd ahogy kikapcsolta a tv-t, érdeklődve felé sandítottam. Igen, határozottan láttam a jó szerencsémet kifordulni az ajtón. - Az attól függ, mire kéne időt szakítanom egész pontosan. - vontam vállat. Ha valami hülyeség jár az eszében, ami kockáztatná a tervemet, azt nem vállalnám, de ha csak egy apró szívesség, hát annyit igazán megtehetek érte. Az üstököst amúgy sem befolyásolhattam semmivel. - Remélem, nem azt várod, hogy lehozzam neked az égről az üstököst, mert akkora ereje szerintem senkinek sincs, még nekem sem. - Nem igazán tudtam, mi mást akarhatna, hisz elég nagy erejű démon volt, talán még nálam is nagyobb erővel rendelkezett. Nem sok mindenben lehettem jobb nála, és konkrétan semmi nem jutott eszembe, amivel segíthettem volna neki. - Nos, te segítettél az üstökös tippel, az a legkevesebb, hogy én is kisegítelek. Miről van szó? - Kíváncsian figyeltem, újabbat kortyolva a sörömből. Még mindig olyan fura volt, hogy egy démon ücsörög a kanapémon... Rejtekhelyet kell váltanom.
Fel akartam röhögni, de sikerült időben csitítanom magamat. Ez… mármint ő komolyan…? Wáó. Kíváncsian figyeltem és vártam, hogy mikor is hozza azt a sört. Mondjuk nem voltam nagy sör rajongó, de ha whisky nincs… megteszi az is. A továbbiakra hümmögtem, meg nem is figyeltem igazán, mert amíg ő kint keresgélt a hűtőnél, addig én újra beletemetkeztem a krimibe. Csak akkor figyeltem újra rá, mikor a kérdésemre adott választ. - Remek. Akkor csak az üstököst kell megvárnod… meg persze szükséged lesz azért mágiára, nem is kevésre – Fürkésztem, majd vállat vontam. Odébb csúsztam, bár nem volt ínyemre a közelség, sem az, hogy ő hozzám ért. Kérdés nélkül vettem el tőle a sört, majd kortyoltam bele, amíg ő vett a chipsből. - Valami agyalágyult műsor. Nem lényeges – Azzal pedig ki is kapcsoltam és Sera felé fordultam. – Mondd csak, mennyire unatkozol mostanság? – Igen, kezdtem kapizsgálni, miért is volt jó ötlet eljönnöm ma ehhez a boszorkányhoz. Rájöttem, mivel egyenlítheti ki a számlánkat. – Ugye tudod, hogy mindennek ára van, Seraphim? – Rávillantottam a kissé baljós tekintetemet, de közben ezzel ellentétben az ajkaim mosolyra görbültek.
"It's nothing, it's nothing, oh, just a heartbreak."
Olyan merev döbbenettel bámultam Kaira, mintha azt vártam volna, egyszerűen csak eltűnik és kiderül, hogy hallucináltam. Hiába pislogtam azonban újra és újra, még mindig ott volt, szóval vettem egy mély levegőt, megcsóváltam a fejem, aztán a hűtőhöz lépve benyúltam két doboz sörért. - Nem gáz, majd veszek másikat. Amúgy sincs túl sok időm mostanság itthon nassolni. - Egész nap a várost jártam, tervezgettem, méricskéltem, vagy épp Lizzie-vel lógtam. Na igen, Kai tényleg a lehető legrosszabbkor jött. - Jól, azt hiszem. A varázskört gond nélkül fel tudom rajzolni a város köré. - Hirtelen elöntött a bűntudat, nem értettem, miért. Elhessegettem inkább a gondolataimat és odaléptem mellé a kanapéhoz. A térdemmel megbökdöstem a lábát, helyet kérve, és ha adott, lehuppantam mellé. Felbontottam az egyik sört és odakínáltam neki. - Aha. Egyet. - vettem egy szemet a felém kínált chipsből, aztán felbontottam a saját sörömet és a tévére néztem. A látottak alapján valami fura krimi ment. - Mit nézünk? - Talán azt kellett volna inkább kérdeznem, mit keresett itt... De hát mindegy.
Hallottam, hogy kattan a zár, de nem hozta rám a szívinfarktust. Gondoltam, Serán kívül ide más úgysem jön… szóval miért aggódtam volna? Tovább tévézgettem, miközben motyogtam valamit a műsor kapcsán. - Tiszta idióták… ott van közöttetek a tettes, de persze túl vakok vagytok hozzá, hogy ez leessen. Nem baj, majd kinyír titeket is előbb-utóbb – Vontam vállat, újabb szem chipsért nyúlva a zacskóba. Ekkor jelent meg Sera a nappali küszöbén és szólalt meg. Felé fordítottam a fejemet, majd kivettem azt a szemet és a számba dobtam. Elrágcsáltam, míg ő feltette a kérdést. - Jólesne, köszi – Valójában ugrattam, de kíváncsi voltam, kiszolgál-e. Meg tudtam volna ugyanis szokni azt, hogy körbeugrálnak… csakúgy, mint a méhkirálynőt. Ha a pokol királya lehetnék… mindenki előttem heverne. Szusszantam, majd oldala döntöttem a fejemet. - Ja, bocs. Az utolsó zacskót bontottam fel, azt hiszem – Emeltem meg a zacsit, majd vállat vontam. – Hogy áll a terved? – Érdeklődtem. Ebből leeshetett neki, hogy csak dumálni jöttem. Vagy ki tudja. Én magam sem tudom, miért jöttem valójában. Levegőváltozás, huh? - Kérsz? – Odakínáltam felé a saját chipsét. Tök rendes vagyok, nem igaz?
"It's nothing, it's nothing, oh, just a heartbreak."
Minden a terv szerint haladt, szinte már gyanakvásra adott okot, mennyire könnyedén. Sosem jó jel, ha a karma látványosan a kegyeibe vesz - utána mindig keservesen meg kell fizetni a jófejségéért. De egyelőre úgy tűnt, a New Orleans elpusztítása projekt sikeresen döcög a megfelelő vágányon, így elégedetten és jókedvűen tértem haza. Már a folyosón elfogott az a kellemetlen érzés, hogy a szerencsém hamarosan gyökerestől bevág egy hátraarcot, viszont komolyabban nem kezdtem el sejteni semmit sem, míg be nem léptem az ajtón. Hangokat hallottam. Egyből megtorpantam a küszöbön, kellett néhány másodperc, míg rájöttem, hogy a tv szól. Értetlenül ráncoltam a homlokomat, hiszen biztos voltam benne, hogy lekapcsoltam, mielőtt elmentem, és ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, végre megéreztem: a démoni energiától borsódzott a hátam. Lassú, óvatos léptekkel közelítettem meg a nappalit, minden sarokból támadást és veszélyt várva, így kissé leesett az állam az elém táruló látványtól. Kai Parker a kanapémon tévézgetett... - Ööö, ne bontsak neked esetleg egy doboz sört, haver? - köszöntöttem, fellazulva kissé, hisz ha meg akart volna ölni, abban bíztam, nem ilyen módot választ. Habár Kairól beszéltünk, miért követné a megszokott, unalmas sémákat? - Vagy igazából érezd magad otthon, ott a hűtő... A nasikat látom, már megtaláltad. - A végét csak mormogva tettem hozzá. Túl jó kedvem volt és túl simán mentek a terveim ahhoz, hogy ez a démon pont most rondítson bele a semmiből. - Whiskym nincs itthon, ha azért jöttél.
Úgy gondoltam, hogy ideje újra világot látni. Na jó, ez így hülyén hangzik. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy elegem volt a pokolbéli víg napokból… és amúgy sem ártott megnéznem, hogyan boldogul a kis boszorkányka, aki a segítségemet kérte. Habár még nem tudtam, hogy miként hajtom be rajta az adósságot, de egyébként meg jó mókának tűnt a terve. Egész New Orleans elpusztítása, a benne élő lények mindegyikével. Pazar ötlet, mit ne mondjak. Nem esett nehezemre bűbájjal lekövetni Seraphimot, de végül úgy döntöttem, hogy meglepem kicsit… a kis rejtekhelyén. Amiről amúgy tudnom sem kéne, nem véletlenül rejtekhely, ugye? Könnyedén bejutottam a lakásba, még a zárat sem kellett feltörnöm. Sőt, a zár és az ajtó érintetlen, én a résnyire hagyott ablakon kúsztam be. Nézelődtem egy ideig, mígnem az egészet meguntam. A konyhában kezdtem keresgélni és amint rátaláltam egy csomag rágcsálnivalóra, azzal indultam a nappaliba, aztán ledobtam magamat a kanapéra. A zacskót felbontva eszegetni kezdtem, miközben újra meg újra körbenéztem. Nem tűnt túl otthonosnak a hely, mármint… egyértelmű volt, hogy Sera nem tervez túl hosszú ideig itt tartózkodni. Hm. Mondjuk én sem. Unalmamban magamhoz vettem a tévé kapcsolót is, majd azt bekapcsolva váltogatni kezdtem az adók közt. Unalmasabbnál unalmasabb műsorok kerültek elém, míg végül egy gyilkossági ügy boncolgatásánál leragadtam. Épp azt próbálták megfejteni, hogy hogyan halt meg az alany és ki a tettes… oh, egy krimi. - Bár ezt jobb csinálni, mintsem nézni… - Felnevettem, majd a számba dobtam egy újabb szem rágcsálnivalót.
Kezdőlap
️
