℘ Megtetted. Elengedted a családod, elengedted az „always and forever”-t, csakis azért, hogy a saját lányodat megóvd. Benned lakozik Sivár egy része, s tudod, pontosan tudod, hogy nem szabad a közelébe menned egyik testvérednek sem, hiszen akkor a benned lakozó gonosz újra előtörhet, ezúttal mindent elsöpörve a föld felszínéről. Ám mégsem vagy képes teljesen távol tartani magad tőlük. Rebekahval sokszor beszélsz telefonon. Tudni akarod, hogy mi is van vele, Marcel vajon jól bánik-e vele. S ott van Elijah. Ó, Elijah. Tudod, hogy nem emlékszik rád. Tudod, hogy vadidegenként néz rád, mégis képes vagy a közelébe férkőzni. Csak látni, csak beszélni vele két szót, mint két idegen. S ez oly fájdalmas. De nem tehetsz róla, muszáj ott lenned. Mindig is ő volt az, aki hitt benned. Elő akarta hozni belőled a jót. S pontosan erre lenne most is szükséged. Ugyanis kezdesz elsüllyedni a saját sötétségedben, nyomorúságodban. Nem tudod, mihez is kezdj magaddal.
℘ Pont ez az, amiért elkezdted felkeresni a régi haragosaidat, s lemészárolni őket. A térképen jól nyomon követhető, merre is halad az utad – bár te nem vagy tisztában vele, a lányod, Hope, folyamatosan figyel téged. Igyekszik varázsolni, fejlődni, kapcsolatban maradni veled. Látott már ölni is. Fáj neki viszont, hogy nem keresed, hiszen… neked ez fáj. Távol lenni tőle, nem érinteni, nem ott lenni vele. Inkább elvágtad magad tőle, hogy kevésbé fájjon. Merre visz végül az utad, Klaus? A helyes útra tévedsz-e végül, vagy hagyod, hogy a sötétség még inkább maga alá temessen, s véglegesen elvessz? Felkeresed-e újra Elijaht, ezzel kockáztatva, hogy elhozd magát a földi poklot a világ számára?


Nem rendelkezel vele.