A család a legelső, egyesek szerint a legfontosabb köteléket jelenti valaki életében. Különösen igaz ez akkor, ha az ikertestvéreddel együtt kell leélned az egész életedet, és csak egymásra számíthattok. És különösen igaz ez akkor, ha az ikerpár történetesen boszorkányokból áll, és a pár egyik tagja nem rendelkezik erővel, viszont mindenféle furcsaságot produkál, és egyáltalán nem ura önmagának és az elméjének. Egyszerre furcsa, szerencsétlen, ugyanakkor erőteljes lélekjelenlétet igénylő helyzet, nem igaz? Szerintem is. Ugyanis pontosan ez történt velem és az ikertestvéremmel, Rhysszel is. Annyi különbséggel, hogy a testvérem ugyan tud mágiát használni, mégis, az elméje összeszedetlensége miatt a kelleténél gyakrabban hagytkozik rám. Nem bánom, hiszen testvérek vagyunk, egy család, egyértelmű, hogy segítek neki, rajta. Ezért is kezdtem anyánk grimoirejéban olyan varázslatot keresni, ami segíthet a testvéremnek összeraknia magát. Sajnáltam szegényt, mert bár szerencsére nem kell átélnem azt, amit neki, mégis el tudom képzelni, min is mehet most keresztül. Ezért aztán elképzelhetetlenül sok energiát fektettem bele a kutatásba, ami aztán szerencsére sikerrel is jár, a varázslat sikerül. Bár tény, hogy rengeteg energiámat elszívta... nem feltétlenül fiatal, tapasztalatlan boszorkányoknak találták ezt ki. Akkor se, ha az illető boszorkány viszonylag nagy erővel rendelkezik. De semmi gond, lényeg, hogy az öcsémnek segítettem.
Ezután pattant ki a fejemből - persze, ki mástól származhatna ilyen "remek" ötlet, mint tőlem -, hogy:
- Tudod mit, Rhys? Azt hiszem, van egy ötletem! Tudom, hogy nem éppen példaértékű a családunk, szerinted egészen biztosan nem, de... keressünk hozzánk hasonló, erős boszorkánycsaládokat, és alkossunk egy kovent. Hozzuk létre a saját "családunkat"! Na, mit mondasz?
A testvérem pedig rábólintott erre a "zseniális" ötletre, mert ő is vágyott a szeretetre, mint ahogy mindenki, na meg bízott bennem. Mindig bízott bennem. Nem tudom, melyikünk hibázott nagyobbat. Én, amiért kitaláltam, vagy ha már kitaláltam, akkor miért nem tartottam magamban az ötletet... vagy ő, amiért rábólintott, ezzel pedig úgymond érvényesítette ezt az egészet. Hát, azt hiszem, mindketten hibásak vagyunk. Ezt a balhét közösen visszük el. Ezek után egyik családot a másik után kutattuk fel, de számunkra érthetetlen módon mindenhol visszautasítást kaptunk válaszul. Rhys megfenyegette a Campbell család egyik tagját, hogy ha nem csatlakoznak hozzánk, akkor nagyon csúnyán meg fogják járni... én pedig hirtelen nem tudtam mit szólni, csak görcsbe rándult gyomorral figyeltem a jelenetet, és csak a tekintetemmel próbáltam figyelmeztetni öcsémet, hogy "Rhys, elég lesz! Hagyd abba, még mielőtt megjárjuk!". Akkor még nem is tudtam, hogy mennyire igazam is lesz.
A legrosszabb azonban csak ezután következett, mert valaki számomra ismeretlen egyén, valószínűleg valamelyik szervezésgyanús boszorkánycsalád egyik tagja által sajnálatos módon hosszú időre, egészen pontosan két évre elszakadtunk egymástól. Hazafelé tartva gondolataimba merülve sétáltam, nem figyeltem a környezetemre... öcsém pedig valószínűleg szintén nem figyelt túlságosan, mert a következő, amire felfigyeltem azok a támadóm erős karjai körülöttem, és Rhys kiabálása, hogy engedjen el. Én pedig megbénultam... akármilyen tapasztaltnak, okosnak is gondoltam magam, meg gondolt engem Rhys, most mégis megbénultam az idegességtől, az öcsém iránt érzett aggodalomtól. Nem tudom, mi lesz most velünk. Mi lesz most vele nélkülem, egyedül? Mi lesz vele, ha nem leszek mellette, és nem tudom kezelni az elmeproblémáit? Nagyon remélem, hogy időközben legalább egy kicsit megtanulta kontrollálni magát.
Ennek már két éve. Én eddig bújkáltam, nehogy megpróbáljanak felhasználni Rhys felkutatásához. Mert nem, a saját épségem nem számít, ha tudom, hogy jó ügyet szolgálok vele. És mi lehetne jobb ügy annál, minthogy megmenthetem az ikertestvérem életét? Még akkor is, ha személyeskedésnek tűnhet. Most azonban úgy döntök, hogy lesz ami lesz, visszatérek hozzá, és megpróbálom bepótolni a kimaradt időt. Már persze ha épségben találom még, és nem találta meg mégis valaki az elrablásom után. Úgy érzem, hamarosan kiderül.
~ Várj csak, Rhys, nemsokára ismét találkozhatunk!~