2019. nyár, Washington D.C.

- Finn! – apám a nevem kiáltva ront be a szobámba, ahol mindössze egy szál boxerben fekszem a sötétben, napszemüveggel a fejemen. Mindössze pár perce ébredtem fel és éppen arra készültem, hogy átforduljak a másik oldalamra és tovább aludjak. Reggel nyolc körül járhat az idő és én csupán két órája dőltem be az ágyba. Azt hiszem még részeg vagyok.
- Úgy hívnak – vágom rá egy kicsit sem poénosan.
- Mi az a fehér kutya szobor a nappaliban? – kérdezi, s a sötétben is látni vélem, ahogy az egyik ér irreális módon kidülled a homlokán. Az ablakhoz lép és kihúzza a sötétítőt, hogy egy kis fény jöjjön be a szobába.
- Ja hogy az, ugye milyen király? – mosolyodom el, s a hátamra fordulok, kezeimet pedig a nyakam mögé rejtem.
- Király?
- Aha, azt használták a Jóbarátokban. Chandler és Joey lakásában volt. Mondjuk eredetileg Joey vette és ő is tarthatta meg, mikor Chandler összeköltözött Monicával. Jennifer Aniston kapta eredetileg és használták a sorozatban – a vigyor még mindig ott ül az arcomon. Nagyon büszke vagyok az új szerzeményemre.
- Miért?
- Egy aukción vásároltam Los Angelesben júniusban és tegnap jött meg, úgyhogy gondoltam megünneplem a srácokkal még mielőtt visszamennék New Orleansba – magyarázom, - de nyugi, nem volt drága.
- Mit jelent a nem volt drága?
- Ötezer dollárért az enyém lett, áron alul volt. Hát nem király? – ülök fel az ágyba és a mosolyom egyre inkább szélesedik, míg nem realizálom, hogy apám éppen vérszemet készül kapni.
- Te ennyire hülye vagy, vagy csak tetteted? Ötezer dollár azért a nevetséges szoborért, ami kurvára nem illik sehová az egész házba! – kiált rám. – Miért kell ilyenekre költened a pénzed? Nem azért hagyott rád a nagypapa annyi vagyont és nem is ezért utalunk a születésed óta a számládra minden hónapban annyi pénzt. A jövőd miatt, de ha így elszórod hülye bulikra és haszontalan tárgyakra, akkor nem fog maradni elég.
- Tudok bánni a pénzzel! – tiltakozom, s felugrok az ágyról. – A bulik létszükségletűek a koromban és te is tudod, hogy én szervezem a legjobbakat az egész városban. Attól, hogy néha becsúszik egy-két komolyabb vásárlás még nem kell meglincselni – tárom szét a karomat. Azt hiszem nagyon jó ötlet volt napszemüvegben elaludni, mert most biztosan szenvednék a fénytől.
- Finn, ez nem így működik! Úgyis lehet bulizni a korodbeliekkel, hogy vesztek piát és kiültök valahova vagy elmentek kocsmázni. Nem kell mindent neked megvenni és project X nagyságú partikat szervezned, ahogyan arra sem kényszerít senki, hogy az egész bárt meghívd, ha véletlenül betévedsz egybe.
- De attól jófejnek tűnök - kacsintok rá apámra, aki nagy valószínűséggel ezt a napszemüveg miatt nem érzékeli.
- Jó, akkor mi lenne, ha megtanulnád, hogy hogyan kell bánni a pénzzel és havonta annyiból gazdálkodnál, amennyit én engedek? Mondjuk úgy három-négy évig ez pont jó lenne – mosolyog rám, majd megveregeti a vállam és sarkon fordulva kimegy a szobámból. Az ajtóhoz lépek és még utána szólok.
- Szép vicc! – nevetek fel, majd behúzom a sötétítőt és visszafekszem az ágyba.

Jelen, New Orleans

A mobilbank alkalmazás nem éppen a kedvencem. Szeptemberben kényszerültem letölteni, amikor rájöttem, hogy apám nem viccelt. Új számlát csináltatott nekem, a régi kártyámat elvette és minden hónapban utal egy bizonyos összeget, amiből szerinte bőven meg lehet élni. Ez annyira elég szerinte, hogy kifizessem a kaját, a lakhatást, a benzint és a szórakozásom. Hát mondanom sem kell gondolom, hogy ez kurvára nincs így. Olyannyira, hogy kénytelen voltam kiköltözni a lakásból, amit eddig béreltünk, mert már nem tellett rá. Így történt, hogy most itt állok egy pici koliszobában, amiben két egyszemélyes ágy van. A ruháim mindenhol a földön, nincs egy tiszta póló sem, amit felkaphatnék és már tiszta mocsok a padló. Itt nincsenek szobalányok, akik körül ugrálnak és megcsinálják helyettem a piszkos munkát. Én pedig túl büszke vagyok ahhoz, hogy bármihez is hozzányúljak.
Sóhajtva veszem tudomásul, hogy megint elfogyott a pénzem, pedig még van egy hét a hónapból. Még ígyis ez a legjobb legjobb teljesítményem eddig szeptember óta, viszont kajám már nincs és a szobatársam sem vásárolt még be.
Éppen arrébb rúgok egy koszos nadrágot, amikor Roman kinyitja az ajtót és belép a szobába.
- Olyan jó, hogy itt vagy! Kimosnád a ruhákat meg feltakarítanál végre? Nem csinálja meg magától – kacsintok rá és megütögetem a vállát, ahogy apám is szokta az enyémet. – Most mennem kell, de este tali – mosolyodom el perverz módon és egy percig sem tagadom, hogy mire akarok utalni.
Felkapok magamra egy dzsekit és már lépnék ki az ajtón, amikor eszembe jut még valami, így megtorpanok egy pillanatra és visszafordulok a srác felé.
- Be is vásárolhatnál. Elfogyott a kaja.