Az agresszió öltönybe bújhat, nyakkendőt köthet, hajat zselézhet és udvarias, kimért mosoly mögé rejtőzhet, de az ember vérébe ivódott erőszakot nem lehet kikaparni a bőr alól. Bennünk kering akkor is, ha épp leplezni próbáljuk. Adam Hewittről soha senki nem mondaná meg, hogy képes lenne a gyilkosságra - még ő maga sem. A benne élő farkas elől azonban huszonkét éves koráig volt képes csak menekülni: a gomolygó, lila köd elborította az elméjét és puszta kézzel agyonvert egy narkóst. Nem mintha a srác bárkinek is hiányzott volna, azoknak a szülőknek biztosan nem, akik gyermekeinek drogot adott el, ahogy azon nőknek sem, akiket éjszaka a nyílt utcán megtámadott és megerőszakolt. A vért lemoshatta magáról, de a lelkére fröccsent sötétségtől azóta sem szabadul, bíbor foltként égeti lelkiismeretét és minden teliholdkor cipeli átváltozása súlyát.
Család:
Átlagos amerikai család gyermeke: anyja gondozónő, apja egyetemi professzor. Van egy húga, aki férjhez ment és három gyermeket is szült már. Sógorával jól kijönnek, az egész családjával kiegyensúlyozott kapcsolatot ápol. Apja révén kapta meg az átkot, ám egyedül csak ő aktiválta - húga sosem szeretné, és rá ezért büszkébbek is talán. Hiába a nagy családi béke és a szeretet, mindenki érzi az udvariaskodás felszíne alatt megbúvó tényt: Adam lelke nem olyan tiszta, mint volt. Egy darab örökre elveszett belőle aznap, amikor először átváltozott, és ezt a darabot talán édesanyja gyászolja a legjobban.
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
Tízezer dollár - ennyit ér egy ember, ha fiatal és jól hoz a házra, de nem elég karakteres vagy érintetlen ahhoz, hogy feljebb tornázzák rajta az árat. Ennyit tett félre az elmúlt öt évben az adjunktusi fizetéséből, az új autó iránti vágyát végül azonban egészen másba fektette be. Olümposzi istent vett rajta, emberi vázat, lélegző porhüvelyt, ám annak lelke nem volt a csomag része, azt nem lehetett tárgyiasítani, Adam legnagyobb örömére, mert megszakadt volna a szíve, ha ennél is mélyebb gödörbe kellett volna alászállnia, hogy felhozza a kis hírnököt onnét. Megjárt a Pokol bugyrából már jó néhányat az eddigi évei során, ilyen mélységekbe azonban még sosem kellett ereszkednie. Mi lesz, ha kialszik az a kevés csillagfény és ő is odalent ragad? Bánná, ha az örökké mellette szólna?
A fűtőszálak halk zizegése gyerekkori emlékeket elevenít meg előtte. Fára másztak a húgával, bár az anyja óva intette őket, mégis addig kapaszkodtak, míg már szédülni nem kezdtek - Adam tovább is, Grace azonban megijedt és inkább visszafordult. Adam nem félt. A benne élő farkas szomjazta az adrenalint, a benne élő ember azt remélte, ha elég magasra mászik, elűzheti a farkast. A két pólus csatája örökös feszültségben tartotta, és amikor végül elroppant talpa alatt az ág és húga sikoltásának aláfestésével lezuhant, törött karjának éles, szúró fájdalmát elnyomta a lelke sajgása. Leesett vagy elengedte? Nem számít. Nem sikerült elűznie a farkast.
A tizenkettőre kattanó óramutató és a diákok izgatott papírzörgése elszívja tőle az utolsó csepp dopamint is, beleszárad a hiányba. Nyakának sajgó ízülete a telihold közeledtével gyötri, hiába masszírozza át, a merevség nem oldódik. Sorra viszonozza a kifelé szállingózó hallgatók köszönését, amikor pedig egy szőke hajú lány ingerlőn rámosolyog, öntudatlanul is a harmadik padsor szélére kapja a pillantását. Réveteg kékjei mögött azonban egészen más képek kelnek életre, vörös, sárga és zöld villódzás, idegesítően hangos zene, pézsma, sós verejték és alkoholszag, erőteljes, vonzó férfiillat, testének simuló test, csípőnek feszülő csípő, kemény ajkak forró, izzadt tánca. Árulkodó sóhaját szerencsére senki sem hallja a kiürült teremben, nem látják a fásultságot, mellyel összekotorja jegyzeteit, letörli a táblára írt neveket és számokat és lustán szedelőzködik tovább. Eszébe jut a nap, amikor apját felcsörögte a vasárnap délutáni szunyókálásából egy denveri barát és kolléga, hogy tanársegédre lenne szüksége. Adam diplomája kielégítő volt, apja pedig tökéletes referencia. Eleinte úgy volt, csak egy szemeszterre maradt, ám aztán megtetszett a város, a kávézók sokasága, az itteni rend és hierarchia, az ősz illata, mentora gondoskodó, terelgető istápolása és a ház, a kert, az udvar, az erkély, a konyha, majd a kampusz, a menza, az órák, a harmadik sor széle... Hány éve már?
És most újra itt van, és fogalma sincs, mit gondolt, amikor elindult tízezer dollárral a zsebében, sem akkor, amikor rávillantotta farkasa fekete bogarát az útjába állókra - ők pedig rendre meghunyászkodtak, a falka védelmével az egész város védelmét élvezte ugyanis. A falkának azonban nem volt beleszólása pitiáner, alvilági ügyekbe, és nem lett volna neki sem, ha nem üti gyomron a látvány, ha nem egy idegen öléből kell kirángatni, ha nem önti el az agyát a lila köd és nem kiabálja ki hangosan, szorítva, szinte már túl erősen szorítva a fiú nyeszlett karját, hogy megveszi. Ez pedig tetszett a fickóknak, szerettek emberéleteket pénzben mérni. - Nem eladó - próbálkozott az egyikük, de a kék szemekben vibráló gyűlölet - nem is volt szükség feketére váltani! - és kemény, törhetetlen jégfal hamar elgörbítették az akaratát. - Huszonötezer. Felnevetett, mire a foglya mocorogni kezdett, szabadulni próbált, ereje sem volt azonban Adammel szemben. Már átlépte a saját józansága és az erkölcse által húzott összes határt; megragadta, ez pedig ha nem is örökké, ha nem is egy életre szólt, de soká. Épp elég soká ahhoz, hogy beleszédüljön az adrenalin pörgette dobogásba. - Nyolcezer. - Tizenöt. - Tíz. Csend támadt, a nullák elismerő hangzása mérlegre került egy fiatal, rugalmas test ellenében. A stricik összenéztek, Adam már ennyiből tudta, hogy győzött. A mocorgás a jobbján enyhült, érezte, hogy lesújtja a számszerűsítés ténye, a bélyeg, mit az aprónak, jelentéktelennek ható körvonalra sütöttek. Fizetett és távoztak. - A beiratkozási időszak a félévre hétfőn lezárul. Ennyit mondott csak, mielőtt rávágta volna az anyósülés ajtaját.
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Kedd Május 05, 2020 2:21 pm
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
Adam Martin Hewitt
Kedves Adam!
Úgy tudom, már nagyon vár valaki, így nem foglak sokáig feltartani! A lapodat már tegnap olvastam és hé... örömmel vettem tudomásul, hogy melyik falkához is tartozol! Az újhold falka. Meglepő vagy sem, de a ti falkátok az egyetlen a városban, akikkel úgymond szövetségben állunk. S úgy rémlik, még a neveteket is tőlünk kaptátok... vagyis én ebben még nem vettem részt, de az elődöm igen. Viszont, azt hiszem, több agresszivitás szorult beléd, mintsem szabadna. Persze, betudható ez annak, hogy mi is vagy, de kérlek...! Gyakorolhatnál önuralmat is, nem? Főleg, hogy mondhatni, magas pozícióban vagy a falka őrzőjeként. Mindent összevetve tetszett a lapod, imádom, ahogyan írsz és alig várom, hogy lássam, mi lesz veled és azzal a bizonyos sráccal...!