Nem tudtam, mások mit gondolnak rólam mélyebben, de őszintén szólva soha nem is foglalkoztam vele.  Megvoltak a magam elvei, a magam miértjei, okai és más nem számított. Nem akartam senkit túlságosan a magam közelébe engedni, nehogy ártsak az illetőnek. Téged is ezért akartalak a falon túl tartani. Amúgy sem ismertük egymást még túl jól, avagy túl mélyen. Friss volt még ez az egész, és mégis úgy éreztem, téged képes lennék közelebb engedni. Egészen közel.
Azt mondtad, nem akarom tudni, de valójában akartam. Érdeklődve figyeltelek, hátha meggondolod magad és elárulod a pajzán gondolataidat, amitől bizonyára zavarba is jöttem volna.
Végül a csendbe burkolózva, megadón kezdtem vetkőzni. Az övemnél akadtam el egy kis időre, de ahogy a vízbe merültél, gyorsabb tempóra váltottam. A nadrágom zsebét átnéztem, mielőtt kiraktam volna a medence szélére. Nem volt benne semmi olyan, amire szükségem lehetett volna, vagy mondjuk úgy, gondot okozott volna a pótlása. Szóval ahogy kimásztál a medencéből, inkább rád kezdtem figyelni. Nos, bevallom, akaratlanul is végigfuttattam rajtad a tekintetemet, többször is a kelleténél, mire észbekapva elfordítottam volna tőled a fejem.
- Nem, mármint igen, gyújtsd csak fel a ruhákat – Elmerültem nyakig a vízben, így pislogtam el újra feléd. – Segítsek? – Kérdeztem végül, majd én is kimásztam a vízből és melléd guggoltam le. – Te menj vissza a vízbe, megfázol így – Suttogtam, rád sem nézve, miközben én próbáltam meg tüzet lobbantani az ujjaim közt.
Azért nem néztem rád, mert féltem, észrevennéd, mennyire zavarba ejtettél Te és ez az egész helyzet.

Volt valami a válaszodban, ami az elutasítás élét is képes volt tompítani. Ahelyett, hogy magamra vettem volna, hogy újabb falakat emeltél kettőnk közé, épp ellenkezőleg: kicsit megnyugtatott, hogy véded magad tőlem. Ez azt jelentette számomra, hogy vigyázol magadra és nem hagyod, hogy mások bántsanak, amit tiszteletreméltó erénynek találtam. Más kérdés, vajon ezek a falak nem nőttek-e túl rajtad és nem zárkóztál-e túlságosan mélyen mögéjük? Szerettem volna látni, ki vagy mi van mögöttük, végül azonban lesütöttem a szemem és visszahúztam a kezem. Bár nem úgy tűnt, de ismertem a határaimat.
- Nem, nem akarod - Játékos és nagyon is sejtelmes mosolyt villantottam rád és hátrébb léptem, hogy teret adjak a vetkőzésedhez. Egy darabig csendes érdeklődéssel figyeltem, hogyan bújsz ki az ingedből, alaposan megbámulva a mellkasod és a hasfalad, aztán ahogy az övedhez nyúltál, hátrahajtottam a fejem és a víz alá merültem. Újra átmostam a hajam, és ahogy feljöttem, igyekeztem hátrasimogatni ázott tincseimet a fejemen, hogy ne lógjanak a szemembe, így húzódtam ki a medence széléhez, melyben megkapaszkodva kihúztam magam.
- Gyújtok tüzet. Remélem, kivetted az értékeidet a zsebeidből - sandítottam el feléd. Kicsit fáztam az ázott fehérneműmben, de nem különösebben zavart, a lábammal összekotortam egy helyre a vizes ruháimat és melléjük sodortam a tieid is, amiket levettél, aztán melléjük guggolva megpróbáltam tüzet lobbantani az ujjaim közt. Nem igazán sikerült, köszönhetően annak, hogy csurom víz voltam, ami a harmadik próbálkozás után azért kicsalt belőlem egy bosszús sóhajt.

Nem tudom, nyelvbotlás volt-e a részedről, hogy „ha tetszik valaki”, de egy fél pillanatra elgondolkodtam azon, hogy talán tényleg kedvelsz. Aztán erről le is beszéltem magamat, mert ha így is lett volna, nem akartalak volna közelebb engedni magamhoz. Megvoltak az okaim, és nem szívesen beszéltem volna róluk senkinek. Vagy csak egy bizonyos idő elteltével. A méhes, gólyás megjegyzésedre csak a szemeimet forgattam, egy zavartabb mosoly keretében. Nem tudtad, de az életemben nem sok szerepet kapott ez a fajta téma. Egyetlen egyszer történt meg csupán.
Ahogy odaúsztál hozzám és vetkőztetni akartál, bekapcsolt a vészjelzőm. Ezért is fogtam meg a kezed, és nagyon bíztam abban, hogy nem tűnik fel a kezem remegése. Tévedtem. Ugyanis feltűnt. Ez így még szánalmasabbnak, avagy kínosnak tűnt így. A kezedre pillantotta, amivel megszorítottad az enyémet, majd újra rád néztem.
- Nem is tudnál… - Suttogtam halk válaszként és figyeltem, ahogy tekinteted lejjebb siklik az ajkaimra, majd vissza rám. – Nem tudnál, mert nem engedem – Egy magabiztosabb pillantást vetettem rád, majd megköszörültem a torkomat.
- Akarom tudni, hol és hogyan tennéd? – Kérdeztem vissza úgy, hogy több életet igyekeztem csempészni a hangomba.
Nagyot nyeltem, aztán elhúztam tőled a kezem és kigomboltam az inget magamon. Továbbra sem volt ínyemre a vetkőzős műsor, de annak sem volt értelme, hogy további órákon át ostromolj emiatt. Szóval kibújtam az ingemből és félredobtam, aztán újabbat nyeltem és az övemet kezdtem kicsatolni. Közben végig téged néztelek, egy pillanatra sem vettem le rólad a tekintetemet.

Arcjátékom érdeklődővé vált a megjegyzésed hallatán, de a mosolyom továbbra sem tűnt el. Eleve vidám személyiségnek tartottam magam, melletted pedig különösen ösztönösen jött, szinte ragadt rám a jókedv, amit kicsit viccesnek találtam, tekintve, te milyen sötét aurát sugároztál magadból legtöbbször. - Többre tartom. De ha tetszik valaki, akkor... - elhallgattam és kissé zavartan felnevettem. - Na, nem nekem kéne erről mesélnem. Biztos átestél már rajta a méhekkel, meg a gólyával... - Mert hát ha valaki bejön, ahogy te is, akkor nem igazán zavart volna, ha rám nyomulsz. Persze az agyam józanabbik fele megértette, miért nem teszed, legalábbis szerettem volna azt hinni, azzal van bajod, hogy kollégák vagyunk. Ezt könnyebben feldolgoztam annál, mint hogy eleve semmi esélyem nálad.
Nálad prűdebb pasival még életemben nem találkoztam, és ez is csak még vonzóbbá tett a szememben. Tényleg úgy éreztem, hogy veled többről is szólhatna az egész, és ez kezdett megijeszteni, hiszen semmi komolyat nem terveztem. Nem ismertem ezeket az újszerű érzéseket, melyek elemi erővel a hatalmukba kerítettek melletted. Természetesen a józan ész már nem igazán hatott rám, hiába próbáltál mellettük érvelni, viszont ahogy megfogtad a kezem, felnéztem rád. Ujjaid hideg érintése, finom remegése felkeltette az aggodalmam. Tenyeremmel gyengéden beborítottam a kézfejed, megszorítottam.
- Nem akarlak bántani. - Viccelődésnek már nyoma sem volt, teljesen komolyan gondoltam minden egyes szót. Egyik szembogaradtól a másikig ingáztam, miközben gyengéd dörzsöléssel próbáltam felmelegíteni a bőröd és enyhíteni a kezed remegését. - Nem foglak bántani. - toldottam még hozzá hosszú szempilláid által leárnyékolt pillantásodról az ajkaidra lesve, majd vissza fel rád. Nyelnem kellett, egészen kiszáradt a torkom, köszörülnöm kellett volna.
- Egyébként is, ha rád akarnék mászni, nem egy köztéri medencében tenném, mások orra előtt... - böktem állammal célzón az épület ablakai felé. Itt bárki megláthatott minket, igaz, a kései időpontra való tekintettel valószínűleg senki sem figyelt, mégsem terveztelek itt és most megerőszakolni, és reméltem, ez a tény megnyugtat annyira, hogy rábírjon, megszabadulj végre az összekoszolt ruháidtól.

Elnyíltak az ajkaim a válaszodra. Nem tudtalak hova tenni és magamat sem igazából. Miért voltam zavarban előtted? Miért érdekelt, hogy hogyan, miként flörtölsz velem? Mert… ez az volt, nem? Megráztam gyengén a fejemet és próbáltalak nem feltűnően bámulni, de nehéz volt. Nem voltam soha egy szoknyapecér, nővel is csak egyszer voltam, de abban nem volt semmi, hogy megnéztelek téged… ugye? Főleg, hogy nehéz is lett volna nem téged néznem. Gyönyörű voltál és vonzó. S lerítt rólad, hogy pontosan tudod, mennyire jól nézel ki – számtalan alkalommal csavartad el más pasik fejét a testeddel, ugye?
- Nem próbálkozok semmivel – Jegyeztem meg halkan neked, majd mély levegőt vettem. Lassan kezdtem megszokni, hogy a vízben vagyok. Az emlékek bár élénken éltek bennem, de megpróbáltam azokat elnyomni. – Többre kellene tartanod magad – Pillantottam el újra feléd, nagyot nyelve. Kicsit az jött le a viselkedésedből, hogy bárkinek, bármikor odaadnád magad. Bár lehet, ez csak az én fejemben fordult meg?
Ahogy odaúsztál elém, zavartan szívtam magamba némi oxigént. A közelséged szinte frusztráló volt és azt kívántam, bár lenne köztünk 5 méter távolság. Biztos, hogy nálam prűdebb pasival életedben nem találkoztál. Megkapaszkodtál a felsőmben, én pedig nagyot nyeltem.
- Hát, nekem sem kell, tényleg… mert… - Folytattam volna, de megéreztem, hogy az ingemet sikerült kiszedned a nadrágom szorításából. Félrenéztem, majd vissza rád és megfogtam gyengéden a csuklódat. – Ez… nem biztos, hogy jó ötlet, Blackwell – Suttogva ejtettem ki a szavakat és érezhetted, hogy a kezem remeg, amivel foglak.
Zavarban voltam, nem tagadhattam le és túlságosan furcsa volt ez az egész helyzet Veled.
Démonokra könnyebb volt vadászni, mint egy nővel kettesben lenni…

Megjegyzésed vége hallhatóan a levegőben lógott, mégsem fejezted be, hiába néztem rád kíváncsian. Ingattam egyet a fejemen, enyhén csücsörítve vettem tudomásul, hogy nem szerettél volna erről beszélni, így hát nem is erőltettem.
A feltételezésedre elnevettem magam, miközben visszasüllyedtem a vízbe, hogy szétbontott hajamat megmossam kicsit.
- Micsoda éles következtetés! Tényleg az a célom. - Másként hogyan akarnál teljesen megtisztulni, mielőtt belépnénk a házba? Érthetted így is, természetesen, de amilyen kajánul mosolyogtam rád, feltételezhető volt, hogy a vetkőzésed nyújtotta, esztétikai élmény is vonzott. Elég jó pasi vagy, valljuk be. Bár a hajammal voltam elfoglalva és csak akkor egyenesedtem fel, amikor tapintásra tisztának érződött, még így is éreztem, hogy engem figyelsz. Tetszett a pillantásod, habár úgy éreztem, tilosban járunk. Nem tudtam volna megmondani, egész pontosan miért, egyszerűen csak egy sima flörtnél többet láttam a helyzetbe, ami egy kicsit zavarba hozott. A kérdésedre végigmértem magam. Ha hangosan is kimondtam volna, hogyan vélekedtem magamról, talán önteltnek gondoltál volna, pedig szerintem elég objektíven láttam magam. Tisztában voltam a hibáimmal, voltak pontjaim, amik nem tetszettek - igen, melltartóból nem kellett extra méretekre költenem -, de a hasam laposnak tűnt, a karjaim formásak voltak, a combjaim vékonyak. Jó nőnek éreztem magam, és bármit megadtam volna, hogy tudjam, te hogyan vélekedsz rólam.
- Miért félnék tőled? Ha bármi rosszal próbálkozol, kiütlek. - vontam vállat, majd a hüvelykujjamat a nadrágom derekába akasztva leharcoltam azt a csípőmről. Víz alatt kissé nehezen ment, de boldogultam vele. - Plusz, nem tudnál olyat tenni, amit rossznak értékelnék. - vetettem még oda a vállam felett a tervezettnél egy fokkal kacérabban. A veled való flörtölés nagyon rossz ötletnek tűnt, mégsem tudtam ellenállni neki. Valami vonzott benned, amit nem tudtam megmagyarázni, még magamnak sem.
A nadrágot kidobtam a partra, aztán odaúsztam hozzád és megkapaszkodtam a felsődben.
- Könyörögnöm kell, hogy te is vetkőzz végre? Egyetlen pasinak sem könyörögtem még. - Kihúztam az inged alját a nadrágodból, de ennél tovább nem merészkedtem, a szembogarad fürkésztem inkább, belevesztem azok sötétjébe.

Nem vártam, hogy megértsd a helyzet súlyát, vagy azt, hogy miért riadtam meg annyira. Sőt, jobb is volt, hogy nem láttál a fejembe és tudtad meg, mit éltem át annak idején. Hiszen nem akartam, hogy sajnálj, vagy emiatt másképp bánj velem.
- Nem a vízzel van baj… - Hanem az emlékkel, amit felidéz. Ezt sem mondtam neked ki, hisz mi értelme lett volna? Továbbra is a medence peremébe kapaszkodtam, hol rád, hol a víz felé pillantva. Ahogy bocsánatot kértél, csak aprót bólintottam, de többet nem reagáltam rá. Nem is érdekelt, tényleg megbántad-e, amit tettél. Úgy éreztem, nem. De ez már csak az én bajom volt, nem? Arra lettem végül figyelmes, hogy te is a vízben kötöttél ki. Értetlenül húztam össze a szemeimet, majd figyeltem, ahogy feljössz a víz alól. Hátrasimítottad a hajad, én pedig akaratlanul is hosszabb ideig bámultalak, mint azt illett volna.
- Ha ezzel az a célod, hogy levetkőzzek előtted… - Kezdtem bele és ekkor kezdtél el Te magad vetkőzni. Kisebb sokkot kaptam. Őszintén szólva nagyon rég… nem láttam meztelen nőt. S nem gondoltam, sőt, nem akartam, hogy te… mármint, elárulod, mit akartál ezzel elérni?
Várakozón figyeltél, én pedig nem bírtam megállni, hogy ne futtassam végig rajtad a tekintetem. Úgy nézhettem ki, mint egy vadállat, aki a zsákmányát méregeti. Pedig nem így volt. Félrenéztem sietve, háttal fordultam a medence szélének és nekidőltem. Egyetlen ruhadarabomtól sem szabadultam meg még.
- Nem félsz így mutatkozni egy férfi előtt? – Böktem a fejemmel az átázott melltartód felé, majd nagyot nyeltem. Talán engem jobban zavart a kialakult helyzet, mint téged.

Ahogy a vízbe estél, némileg elégedetten és egy fokkal nyugodtabban fújtam ki a levegőt. A város egyik legerősebb vadásza lettél, nem gondoltam, hogy ennyibe belehalnál, főleg, hogy a medence sem volt mély. Csípőre tett kezekkel vártam, hogy feljöjj a víz alól, ám ahogy megláttam riadt arckifejezésed, a kárörvendésen túl enyhe bűntudat is elfogott. Szaggatott szavaid hallatán csak hanyagul megvontam a vállam, igyekeztem közömbös maradni, mintha semmiség lett volna, amit tettem.
- Most miért? Valahogy le kell mosnunk magunkról a koszt. Vagy te így akartál végigcaplatni a házon? - lecsüccsentem a medence szélének ép részére és kibújtam előbb az egyik, aztán a másik cipőmből, aztán beledugtam a lábam a vízbe. Nem sokkal melletted ücsörögtem, a szemem sarkából néha rád sandítva.
- Ne haragudj. - Hosszabb időre megpihent rajtad a pillantásom, majd választ nem várva ellöktem magam a medence szélétől és becsúsztam a vízbe. Alábuktam néhány pillanatra, majd ahogy feljöttem, hátrasimogattam elázott fürtjeimet és kirángattam közülük a hajgumit. - Talán nem ártana elégetnünk a ruháinkat. Bár nem érzem, hogy fertőzöttek lennénk, de a démonok esetében jobb biztosra menni és nem érintkezni az energiájukkal. - magyaráztam neked, és vizes trikóm aljába kapaszkodva áthúztam azt a fejemen, majd kidobtam a cipőm mellé a partra. A legkevésbé sem zavart, hogy felülről egy szál melltartóban voltam melletted, sőt, várakozón néztem rád, némán kérdezve, te mikor óhajtasz elkezdeni vetkőzni.

Képtelen voltam felfogni, ami történt. Jobban mondva azt, amit tettél. Legalább figyelmeztethettél volna, mire készülsz, bár lehet, sőt, biztos, hogy nem tudtam volna kitérni a démon belsőségei elől, de legalább felkészültem volna rá lelkileg. Valahogy. De így egyszerűen kiborított az egész helyzet. Az, hogy nem hallgattál rám, hanem önfejűen cselekedtél.
Ahogy megálltál és szembepördültél velem, megtorpantam. A fenyegetőzésed csak még idegesebbé, frusztráltabbá tett, bár tudtam, hogy felesleges már civakodnunk. Mégsem tudtam annyiban hagyni. Talán túlságosan is hozzászoktam ahhoz, hogy egyedül dolgoztam és a magam ura voltam. Magam sem tudom.
A szavaid hallatán pislognom kellett néhányat. Szókimondó voltál, az egyszer biztos. Sőt, amolyan „ami a szíveden, az a szádon” típusú. Legalábbis én annak láttalak.
- Vagy…? Vagy mi? – Kérdeztem vissza, hátha még van valami jó ötleted, de nem volt. A szemeimet forgattam, és ahogy a hajad az arcomban kötött ki, mély levegőt kellett vennem, amit aztán lassan fújtam ki.
Sosem kellett volna csatlakoznom. Hiába a mágia, az a plusz erő, amit kaptam, nem voltam benne biztos, hogy megéri ez az egész… nem voltam egy könnyen szocializálódó fajta. És ez ilyenkor aggasztóan kiütött. Biztos vagyok benne, hogy te is elküldtél volna legszívesebben.
Közelebb léptem hozzád, hogy mondjak valamit, de nem hagytál rá lehetőséget. Sőt, kissé ellágyítottál a szavaiddal. Nem is, inkább bűntudatot ébresztettél bennem amiatt, hogy úgy kiakadtam rád.
- Blackwell, nézd, én… értékelem a bocsánat kérésed – Elhallgattam, azon gondolkozva, hogy hogyan fogalmazhatnám meg, ami bennem van, de amit ezután tettél… nos, finoman szólva is eloszlatta azt a kedves légkört, ami kezdett kialakulni. Vagyis inkább átvágtál, helyesbítve.
Ahogy elkezdett ingoványossá válni a talaj alattam, döbbenten néztem le, aztán már csúsztam is a vízbe. A medence vize elnyelt, jobban mondva egy hosszabb pillanatra teljesen alámerültem. Néhány emlék is a fejembe kúszott, ahogy a víz is a számba, orromba; aztán a következő pillanatban a felszínre törtem és tényleges riadtsággal a szememben kaptam a medence széléért. Levegőért kapkodtam. Minden visszaidéződött bennem, amit apám tett egy nyári estén…
- Ez… nagyon… rossz húzás volt… - Riadtan néztem fel rád, némi haraggal a tekintetemben. Igazság szerint nem néztem ki belőled, hogy ilyesmit csinálsz, még ha csak a vita hevében tetted is…

Vettem egy mély levegőt, hátha azzal elfojthatom az idegességem, de csak hangos prüszkölésként kirobbant belőlem a szavaid hallatán. Egyértelmű volt, hogy engem okolsz a történtekért, mert Mr. Mindentudó KétHónapja Érkeztem Újsrác nyilván tökéletesen tisztában van vele, melyik bestia hogyan reagál a Wallace-kardokra, és nyilván az én hibám, hogy a szörnyeteg gyomrába állítva az szó szerint kipukkadt, mindkettőnket beterítve vastag, undorító, zöld nyálkával és démon-belsőségekkel. Tudni sem akartam róla, milyen eredetűek a mócsing darabok, melyeket a hajamból szedegettem ki, ahogy a főhadiszállás épületét megkerülve az udvarra robogtam. Természetesen dörgő lépteidből ki tudtam venni, hogy követtél, ami csak tovább idegesített. Oké, nem hallgattam rád, az én hibám volt, tovább léphetnénk végre, Mr. Nagyokos?! Te azonban mindenáron ki akartál csikarni belőlem valamit, vagy csak az igazad hangoztattad, vagy igazából halvány gőzöm sem volt, hogyan nem érezted, hogy túlfeszíted nálam a húrt, mindenesetre a következő pillanatban satuféket nyomva szembepördültem veled, fenyegetőn az orrod alá dugva a mutatóujjam.
- Ohh, jól van, akkor legközelebb hagyom, hogy leharapja az egész karod! Tudniillik, ha nem döföm belé a kardomat, mostantól igen nagy nehézségeid lennének vizeléskor. Vagy... - Hirtelen semmilyen olyan tevékenység sem jutott eszembe, amihez mindkét kéz kell, úgyhogy pár pillanatnyi tétova szókeresés után csak mérgesen toppantottam egyet. - Aghhh! - Azzal hátat fordítottam neked, lófarkam vége picit megcsaphatta az orrod, ahogy az udvaron húzódó medence szélére lépkedtem, folytatva a szörnyeteg nyálkás nedveinek letörlését a karjaimról. Ahogy a szemem sarkából észrevettem, hogy közelebb jössz, hirtelen gonosz ötletem támadt.
- Tudod mit? Igazad van. Rendben. Hallgathattam volna rád. Legközelebb óvatosabb leszek. Hadd tegyem jóvá és hadd segítsek leszedni rólad a démontrutyit... - Egészen ellágyultan fordultam feléd, szinte már-már hibátlanul játszva a bűnbánó, felelősségteljes nőt. Még közelebb is húzódtam hozzád lassan, félszegen, pillantásom a tiéd kutatta, és ha sikerült megragadnom a figyelmed, akkor a következő mozdulattal, varázserőm segítségével cseppfolyósítottam alattad a medence műanyag szélét, amire rásegítettem még egy elegáns lökéssel is, hogy biztosan beleborulj a vízbe.