A helyzet, amibe kerültünk, mint valami rémálom… nem, még annál is rosszabb… sőt ez még a Lovasok támadásánál is borzalmasabb… Ott, még ha veszélyben is voltunk, ha beadtuk a derekunkat és teljesítettük, amit akartak, ergo átadtuk a kulcsokat… békén is hagytak minket és amilyen gyorsan jöttek, úgy el is mentek… Na de ez a mostani… Charlie miatt jöttem a városba és egy cseppet sem bántam meg a döntésemet, viszont nem gondoltam volna, hogy itt is el fog szabadulni a pokol. – Ha a fiúk itt lennének, biztosan kitalálnának valamit… – Gyűrtem össze Conrad ingjét, miközben néztem, ahogyan a földön fekszik. – THEO! CEL! Srácok, mit csináljak?? – A kétségbeeséstől üvöltöttem, mint a fába szorult féreg… Tisztán kellene gondolkodnom, de az előttem haldokló férfi látványa egyáltalán nem segített ezen… Nem hagyhatom, hogy Con-t itt érje a vég… Mi lesz akkor? Mit fogok mondani Charlie-nak és Kendra-nak, de legfőképp Kendra-nak?… – Az Isten szerelmére… Térj végre magadhoz! Meg kell találnunk a lányokat! Hallasz? CONRAD! – Körülbelül egy centire a fülétől kiabáltam neki… de mivel az előbb sem sikerült ezzel a módszerrel visszahoznom, akkor nem is tudom, miféle csodát vártam… Döntöm rá a fejemet az ő fejére… összeérintve a homlokunkat… – Gratulálok Dom… nem elég, hogy egy jelentéktelennek tűnő, pár centis tárgyat nem tudtál megvédeni, de még egy emberre sem vagy képes vigyázni! – Néztem fel lassan a lényre, majd a szemem megakadt egy ponton. A srác csuklóját bámultam, ahol a szörny elég erőteljesen szívta ki belőle a nedűt… Már értettem miért nem sikerült az előző tervem a halott nővel… belőle már kiszívott minden csepp vért… Nem haboztam hát, egész hajmeresztő ötlet ugrott be… Gyorsan valami éles tárgyat fogtam a kezembe és megvágtam a karomat. A vörös lé folyni kezdett belőle, én meg a nőhöz mentem és amennyire csak tudtam… bekentem vele. Leszakítottam a kabátom ujját, majd odaszorítottam a sebhez. A rém mögé mentem majd a recepció irányából kínáltam fel neki a régi áldozatát… – Hahó, Rémpofa! Itt a hamika! – Próbáltam elcsalni, bár nem hiszem, hogy túl nagy érdeklődést tudtam volna kelteni benne…
The member 'The Travelers' has done the following action : Dobókocka
'Dobókocka' : Result :
Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Conrad teljesen elmerült az illúzióvilágban és talán túlságosan is jól érezte magát ott, abban a világban, amit valóságnak hitt, mert szikrányi kétely sem volt benne. Csak sodródott az árral, megélve minden egyes pillanatot, amit a Dzsinn nyújtott neki. Hisz jól ismerte a gondolatait, a vágyait, mindent, amit elképzelt önmaga és Kendra részére. A Dzsinn továbbra is a vérét szívta, lakmározott belőle, mintha csak valami mézédes nektár lenne a számára. Arra figyelt fel, hogy a másik fiú, a farkas megpróbálta visszahozni a valóságba Conradot. De nem használt, egyelőre legalábbis semmit nem tapasztalt a Dzsinn, így nem is törődött a farkas akciójával. Dominic hangja volt az végül, ami áttört a láthatatlan falon és elérhetett Conradhoz. Dominic is ebben reménykedett, hisz segíteni akart a fiún, akit voltaképpen még alig ismert. A Dzsinn végül felfigyelt a másik testre, amiben a vér már szinte teljesen kihűlt, így nem volt számára túlságosan érdekes. Vetett egy pillantást a farkasra, majd visszafordult a karjaiban levő fiúhoz és továbbra is az ő vérét vette.
// Mesélői kockadobás 6 oldalú kockával: 1-2: Meghallja Conrad a farkas hangját, de nem jön rá, hogy valami nem stimmel 3-4: Meghallja Conrad a farkas hangját és rájön, hogy valami nem oké 5-6: Nem hallja meg egyáltalán Dominic hangját a fiú //
"Mindannyian követünk el szörnyű hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk."
Hiába vagyok én magam is természetfeletti lény, nem mondhatom, hogy jártas lennék az összes teremtménnyel kapcsolatban... Sőt a legtöbbet csak a könyvekből ismerem... élőben eddig, ha az előző napokat nem nézzük, akkor maximum három vagy négy féle fajjal találkoztam... Az ünnepek és a lovasok felbukkanása változtatott ezen a dolgon... Ez a Conrad fiú is a képessége alapján valami védelmező lehet... nem jut eszembe a neve, viszont a varázslata nagyon is emlékeztetett engem az első átváltozásomra... valaki hasonló védelmi mágiát használt rajtam azon a napon... Szaporán pislogtam, majd a morgó hang egyre közelebbinek hangzott. A teremtmény, ami úgy nézett ki, mint egy szellem, szinte ott lebegett előttünk... Con megragadta a karomat és húzott volna ki az épületből, de a lény felénk nyújtotta karjait, viszont engem nem ért el, de Con-t annál inkább... megragadta a karját a halvány kezével. Ránéztem a fiúra, aki ettől elájult és a földön terült el... – Jaj, nee Con! – Egymásra tekintettünk a ködös rémmel, majd próbáltam támadni... de nem tudtam kárt okozni benne... A kezem áthatolt a testén, olyan volt mintha magát a levegőt akartam volna megütni... Tehetetlennek éreztem magam és még az sem segített a dolgon, hogy elkezdte szívni a fiú erejét, mint ahogy a recepciós nővel tette korábban... Conrad-ot a földön fekve próbáltam rázni, hogy térjen magához... – CONRAD, Gyerünk... Kelj fel! – Kisebb pofonokkal is próbálkoztam, de fogalmam sem volt, hogy egyáltalán elér-e a hangom hozzá... kétségbeesve néztem körül, majd a halott nőre gondoltam... Más lehetőség nem volt, siettem a testhez, és odavittem a lénynek, abban a reményben, hogy visszapártol rá és Con-t szabadon engedi, hogy meglógjak vele...
Nem csak én buktam le. De bárcsak úgy lett volna! Dom alatt is megreccsent a padló, így a furcsa alak tényleg felfigyelt ránk. Morgott, és úgy fordult végül felénk. - Hát… le – Suttogtam Dominicnak, bár mindegy volt, hogy mennyire vagyok halk, a lény minket figyelt árgus szemekkel. Aztán elkaptam a farkasfiú karját és úgy próbáltam kijutni vele, de a következő, amire felfigyeltem, az az volt, hogy a lény megérintett. Elsötétült a világ előttem, mint amikor fejbevágják az embert. Összeestem és a földön kötöttem ki, magatehetetlenül. Legalábbis ezt hittem. Aztán… …aztán ott álltam az oltárnál Kendrával. Nem rémlett egy kicsit sem, mi történt, mert a jegyesem elvonta a figyelmem. Ott voltunk az álomesküvőn. Még Dom és Charlie is ott volt. És a barátaim. Különös volt, talán túl jó is ahhoz, hogy igaz legyen, mégsem gondoltam, hogy nem lenne mindez valóság. Boldogan mondtam ki az igent Kendrának, miközben fogalmam sem volt róla, hogy mi történik valójában velem, a testemmel... A napok, hetek, hónapok pörögtek, én pedig minden egyes pillanatot megéltem. Nem… egyáltalán nem hittem, hogy hazugság lenne mindez, hiszen pont arra vágytam, amit kaptam. Amit láttam.
The member 'The Travelers' has done the following action : Dobókocka
'Dobókocka' : Result :
Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
A fiúknak ezúttal nem volt szerencséje. A padló mindkettejük alatt megreccsent, így felhívva magukra a figyelmet. A Dzsinn lassan emelte fel a fejét, egy halk morgás kíséretében. A két fiúra szegezte a tekintetét, mintha csak farkasszemet akart volna nézni velük, avagy hol az egyikkel, hol a másikkal, mintha csak azt latolgatná magában, melyikük lehet az érdekesebb a számára. Hiszen olvasott bennük, látta megelevenedni a vágyaikat, így pontosan tudta, miféle illúzióba tudná őket lökni. Akár mindkettejüket, hisz miért ne tehetné meg? Azonban, mikor megpróbálta megérinteni a farkast, őt nem érte el, azonban Conradot igen, így a fiú abban a pillanatban elkábult, mintha csak erősen fejbevágták volna, úgy esett össze. A Dzsinn Domra pillantott, de nem törődött végül vele, hanem Conrad fölé magasodva kóstolt bele a vérébe a csuklóját átharapva. Azonban, ha Dom meg akarta volna támadni a Dzsinnt, nem sikerült: ugyanis érdekes mód nem volt fizikális teste. Csak érinteni és vért szívni volt képes. Conrad egy illúzióvilágba került. Az esküvője volt Kendrával, és minden túl idilli volt. Túl rózsaszín. Boldogok voltak. Még a boldogító igent is kimondták és semmi gond nem adódott. Napok teltek el, nászútra indultak a feleségével, majd hónapok múltán kiderült, hogy a lány gyermeket vár. Újabb hónapok teltek el, a gyermek megszületett. Habár a valóságban még alig telt el néhány perc, Conrad élete az illúzióban felgyorsult. Csakis rajta állt, ki tud-e törni belőle, vagy egyáltalán rájön-e időben arra, hogy amit lát, amit átél, az csak hazugság. Mindeközben a Dzsinn csak szívta a vérét. Dominic megpróbálhatta megtörni az illúziót kívülről is, de csak rajta múlt, tesz-e valamit ennek érdekében, vagy sem.
"Mindannyian követünk el szörnyű hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk."
The member 'Dominic Arback' has done the following action : Dobókocka
'E szint' : Result :
Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Charlie… vajon most mit gondolhat rólam… Ezt a természetfeletti dolgot nem így akartam neki elmondani… egyáltalán lett volna rá megfelelő alkalom? Most már nem tudom meg, mivel kiderült. Viszont jelen állás szerint ez a legkevesebb, amin agyalnom kellene… A legfontosabb, hogy mind a ketten visszajussunk a lányokhoz, remélem nem esett bajuk és minden rendben van. Ezzel nyugtattam magamat, miközben Conrad-ra vigyáztam a motelszobában. Ez volt a minimum, amiért ő is vigyázott rám, míg farkasalakban voltam. Szinte egy vadidegennek mondhattam őt, mert személyesen eddig nem találkoztunk, mivel csak Charlie mesélt róla Kendra-val kapcsolatban, de a napokban ez az állapot hirtelen változott meg. Tizenöt perccel előbb keltem fel, mint ő és ezalatt kicsit elkalandoztam, csak később vettem észre, hogy már felébredt… Nem volt sok cuccunk, de amit tudtunk azt vittük magunkkal… Conrad ment előre én meg követtem. Kinyitotta az ajtót és az orrom teljesen megvadult… annyira büdös volt, alig tudtam nyitva tartani a szememet. A recepció felől éreztem azt az elviselhetetlen szagot. Éreztem, hogy itt baj van, de mire tudtam volna szólni a fiúnak, hogy vigyázzunk, addigra már megláttuk a rémet, ami a nőből táplálkozott… Óvatosan mentünk le a lépcsőn… Con hangján hallottam, hogy kicsit ideges volt, bár miért ne lett volna, én sem voltam nyugodt… – Igaz... Nem lesz egyszerű! – Suttogtam neki. Lassan sikerült elmennünk a recepciós pult előtt, viszont a kijárat felé haladva, Conrad alatt megreccsent a padló. Megfagytunk a mozdulatban, ő hátra nézett én viszont nem mertem, csak tettem egy újabb lépést előre, ami hiba volt. Alattam is megroppant a padló… Megrántottam a vállamat, miután meghallottam a rémnek a morgó hangját… – Azt hiszem lebuktunk… – Ijedt arccal néztem a mellettem lévő srácra…
The member 'Conrad Ambrose' has done the following action : Dobókocka
'E szint' : Result :
Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Olyan volt, mintha egy rémálomba csöppentem volna. A jó hír, hogy nem voltam egyedül, a rossz, hogy nem a barátnőm, a jegyesem volt mellettem. Aggódtam Kendráért és minden pillanatban azon rágódtam, hogyan juthatnék vissza hozzá, vagy hogy jól van-e egyáltalán. Közben viszont haragudni sem tudtam magamra, hogy Dominic után eredtem; a belső késztetés erre ösztönzött. Világéletemben jót cselekedtem és mindenkiben a jót láttam, nem hagyhattam csak úgy megvadult farkasként tombolni és hagyni, hogy a jegyesem legjobb barátnője tehetetlenül álljon mindez előtt. Habár így Dom előtt felfedtem az erőmet, hisz muszáj volt használnom az erőmet rajta, de azóta sem beszéltünk róla. Talán úgy volt vele, mint én: két titokra fény derült és nem volt miről beszélni. Igazából időnk sem volt erre. És fontosabb dolgunk is akadt. Hazajutni és túlélni. Habár a sorrend inkább a fordított. Túlélni és úgy hazajutni. Nem volt nálunk sok cucc. Próbáltam halk lenni és úgy lejjebb lépkedni a lépcsőn, tüzetesebben körülnézve, aztán kiszúrtam azt az alakot a recepciós hölgy fölé magasodva. Lefagytam. Domra kaptam néhány pillanat múlva a tekintetemet és halkan, suttogva szóltam hozzá. - Ki kell jutnunk… - Nem mintha nem lett volna mindez egyértelmű. Pillanatokkal később el is fordultam a farkasfiútól és úgy próbáltam elslisszolni a kijárat felé, de a talpam alatt megreccsent a padló. Megtorpantam és úgy néztem el a lény felé és reméltem, nagyon reméltem, hogy nem figyelt fel rám. Azonban tévednem kellett…
Charlie, miután hazaért a nevelőszüleitől huszonötödikén, Dominickal találta szemben magát. A fiú aggódott érte a Mystic Fallsban történtek miatt – és tudni akarta, hogy Charlieval minden rendben van-e. Nem bírta ki, hogy ne szálljon fel az első buszra, miután sikerült összeszednie magát; már amennyire sikerült. Theo és Celian nem szívesen engedték el, de nem tudott rájuk hallgatni. A huszonötödikét így együtt töltötték, kettesben, ahogyan Kendra és Conrad is. Tökéletesnek tűnt minden, talán túlságosan is. Charlienak jött végül egy olyan ötlete, hogy huszonhatodikán fussanak össze – titkon le akarta ellenőriztetni Kendrával a talán leendő barátját. Azonban a nagy találka kudarcba fulladt rögtön az első percekben. A New Orleansban tomboló Lovas, a Halál, kiélvezve minden adottságát és hatalmát, rombolta, pusztította a várost, ahol csak érte. Közben a Háború Lovasa sem tétlenkedett, használva a hatalmát olyan viszályokat, bizalmatlanságot szított a lények között, amilyet még ember nem látott. Akarva-akaratlanul elérte, hogy a legtöbb, arra hajlamos vérfarkas elveszítse uralmát maga fölött és tomboló vadállattá változzon. Így történt ez Dominickal is. Az átváltozás Kendráék házában történt. A lányok megijedtek, Conrad viszont, elfeledkezve magáról eredt a farkas után, aki meg akart szökni. Aznap nem sikerült elkapnia a farkast, nem csak azért, mert Dom gyorsabbnak bizonyult farkasként, mint valaha; hanem az omladozó falak, kidőlő fák sem segítették Conrad helyzetét. Huszohetedikén talált rá a fiú a farkasra, immár ember alakban, sérülésekkel. Nem volt magánál, így Conrad megpróbálta biztonságosnak tűnő helyre vinni. Ráadta a saját felsőjét, azaz pulcsiját, mása nem volt, de útközben szerzett még ruhát neki. Nem egy furcsa lény támadt rájuk, amiket azóta sem tudott, mik voltak. Túlélték. Ezt még igen. Egész éjjel virrasztott Dom mellett, de egyre rosszabbul érezte magát. Láz gyötörte, de nem törődött vele. Csak vigyázott a szerelme barátnőjének barátjára. Ez volt a dolga. Azonban huszonnyolcadikán a kora hajnali órákban elnyomta az álom. A vérfarkas fiú ekkortájt tért magához, pont akkor, mikor egy *Arachne mászott el mellettük. Egy nagy, pókszerű lény. Szerencsére a két fiú nem érdekelte a pókot. Aznap, mikor Conrad is magához tért, megpróbáltak hazajutni. A káosz viszont akkora volt a városban, hogy szinte alig tudtak mozogni. Egyik utcából a másikra is csoda volt, ha eljutottak. Telefonhoz nem sikerült hozzáférniük, pedig szükség lett volna rá, hisz együknél sem volt. Aggódtak a lányokért. És talán a világért is. Mikor egy-egy kirakathoz el tudtak érni, bepillantást nyerhettek egy-egy TV műsoron át abba, hogy a világ minden táján ekkora pusztítás van. Ezen az estén sikerült egy motelben megszállniuk, ahol még fizetséget sem kért tőlük a recepciós. Rajtuk kívül nem volt más vendég ott. Huszonkilencedikén, mikor magukhoz tértek egy pihentetőbb alvás után, nagyjából 11 órakor és leértek a földszintre, azt látták, hogy egy *furcsa alak magasodott a recepciós hölgy fölé: a vérét szívta, de nem vámpír volt. A nő nagy eséllyel már órák óta nem élt. Kérdéses volt, ki tudnak-e jutni észrevétlenül az épületből.
"Mindannyian követünk el szörnyű hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk."
Kezdőlap
Nem csak én buktam le. De bárcsak úgy lett volna! Dom alatt is megreccsent a padló, így a furcsa alak tényleg felfigyelt ránk. Morgott, és úgy fordult végül felénk.
Olyan volt, mintha egy rémálomba csöppentem volna. A jó hír, hogy nem voltam egyedül, a rossz, hogy nem a barátnőm, a jegyesem volt mellettem. Aggódtam Kendráért és minden pillanatban azon rágódtam, hogyan juthatnék vissza hozzá, vagy hogy jól van-e egyáltalán. Közben viszont haragudni sem tudtam magamra, hogy Dominic után eredtem; a belső késztetés erre ösztönzött. Világéletemben jót cselekedtem és mindenkiben a jót láttam, nem hagyhattam csak úgy megvadult farkasként tombolni és hagyni, hogy a jegyesem legjobb barátnője tehetetlenül álljon mindez előtt. Habár így Dom előtt felfedtem az erőmet, hisz muszáj volt használnom az erőmet rajta, de azóta sem beszéltünk róla. Talán úgy volt vele, mint én: két titokra fény derült és nem volt miről beszélni. Igazából időnk sem volt erre. És fontosabb dolgunk is akadt. Hazajutni és túlélni. Habár a sorrend inkább a fordított. Túlélni és úgy hazajutni.