Volt egy lányom. Nincs senkim. Azért nem kell sajnálni, annak is van előnye, ha az ember csak magára számíthat.
Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
A túlélés titka; légy nélkülözhetetlen. Fenn tudsz maradni, ha másoknak kell, amid van, és csak tőled kaphatják meg.
Számító, kegyetlen, manipulatív, lelketlen, gonosz ribanc... Kihagytam valamit? Nem, azt hiszem, minden megvan, habár Damon még biztosan ki tudná egészíteni pár kedves jelzővel. E téren mindig is kreatív volt. Nem mintha tagadhatnám, vagy tagadnám bármelyiket is. Kétségtelen, hogy mindet kiérdemeltem, és tulajdonképpen még valamilyen szinten büszke is vagyok, elvégre ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetem a hírnevem. Szinte mindenki ismeri a Katherine Pierce nevet, ha engem személyesen nem is, és abban is biztos vagyok, hogy senki sem akar újjat húzni velem. Hacsak nem ment el az esze. Egyesek úgy gondolják, hogy mivel ismerik a múltam bizonyos... részleteit, engem is tökéletesen kiismernek, azonban el kell keserítsek mindenkit, aki azt hiszi, bármit is tud rólam; csak a felszínt kapargatjátok, fogalmatok sincs, milyen vagyok igazából, és ha rajtam múlik, soha nem is fogjátok tudni. Inkább leszek az a ribanc, aki felforgatja mindenki életét, mint egy ostoba liba, akit a saját érzései visznek sírba. Az nem én vagyok, hanem a kis hasonmásom.
Más idők jártak, mikor még ember voltam. A világ sokkal sötétebb és kegyetlenebb hely volt. Egyetlen hiba elég volt, hogy mindent elveszítsek, beleértve a kislányomat is. Kitagadtak, nem volt többé maradásom Bulgáriában, így Angliába utaztam, ahol Katherine Pierce-re változtattam a nevem, azzal a reménnyel, hogy végleg megszabadulhatok a múltamtól. Akkor ismerkedtem meg Klausszal, persze fogalmam sem volt róla, hogy ő már kutatott utánam. Hízelgő volt a figyelmessége, egészen addig, míg meg nem tudtam, mire is kellek neki. Pontosabban a vérem, mert én nem érdekeltem. Elszöktem, és Trevor segítségével nyertem egy kis időt, de tudtam, hogy nem akarok egész életemben Klaus elől menekülni, így cselekednem kellett. Megsebeztem magam. Biztos voltam benne, hogy Rose-Mary meg fog itatni a vérével, mert sértetlenül akar átadni Klausnak, arra viszont nem gondolt, hogy mi lehet a következő lépésem; megöltem magam. Kissé alábecsültem Klaus bosszúszomját, azt gondoltam, hogy azzal, hogy vámpírrá változom, nem fogom érdekelni, de csak magamra haragítottam. Egy emberöltő helyett ötszáz évig menekültem előle. Idők közben megismerkedtem a Salvatore testvérekkel. Stefan azonnal elbűvölt, úgy, ahogy soha senki, de képtelen voltam nem észrevenni Damont, aki úgy koslatott utánam, mint egy hűséges kiskutya. Bolond az, aki két ilyen férfi közül választ, én pedig addigra már háromszáz éve vámpírként éltem. A fivérek elszórakoztattak, és hazudnék, ha azt mondanám, nem éreztem irántuk... Stefan iránt semmit, de kevés volt a hűséghez. Sejtettem, hogy mint minden jó, ez sem tart majd sokáig, és igazam lett. Katherine Pierce-t a többi vámpírral együtt megölték, hagytam, hogy Stefan és Damon ebben a hitben kezdjék meg az öröklétet, amit nekem köszönhetnek. Vicces, hogy nélkülem sehol sem lennének, de mára mindketten gyűlölnek. Damontől nem is várnék mást, de Stefan... Tőle igazán nem szép.
A hasonmásom felbukkanása mindent felforgatott, többé egyik Salvatore fivér sem sírt utánam, ami nem tette szimpatikussá Elenát. Kapva kaptam az alkalmon, hogy kiváltsam magam Klausnál azzal, hogy átadom őt neki. Reményeim szerint meghalt volna, ahogy azt a sors akarta, de Stefan és Damon megmentették, nekem pedig szálkává nőtt a szememben, amit minél inkább próbálsz kipiszkálni, annál mélyebbre fúrja magát. Végül én húztam a rövidebbet, vagyis akkor mindenki így gondolta: Katherine Pierce-t végül mégis utolérte a sors... Bevallom, kész voltam szembenézni mindazzal, amit évszázadokig mesterien elkerültem, meg volt a méltó befejezés számomra és persze tettem róla, hogy emlegesség még a nevem – rossz vagyok, tudom. Ott álltam Bon Bonnal, aztán... a vakító fény, pufók angyalkák vagy megnyugtató alámerülés helyett a sötétség ragadott el. Hogy féltem-e? Ugyan... Na jó, talán. Egy kicsit. De csak míg rá nem döbbentem, hogy miféle helyre kerültem. Tetszett az irónia, annyiszor kívántak már pokolra, hogy elég hamar otthonosan éreztem magam, de nem voltam hajlandó beérni ennyivel. Meglepően könnyű volt az ujjaim köré csavarni Cade-et, közben pedig a visszatérést és persze a bosszút tervezgettem, mert az Elena Gilbert Shownak mennie kell, még nem végeztem a kis hasonmásommal. Cade elbukott, a Pokolnak új vezető kellett és ugyan ki lenne alkalmasabb nálam az ördög szerepére? Hogy Kai Parker?
Mindaz, amire képes vagyok...
℘Képesség℘X szint℘ Ide csak akkor írj, ha a canon leírásban szerepel adott szintképesség! Saját karakternek NEM adható meg plusz képesség az E szinten túl - csak megszerezheti a későbbiek folyamán!
❝C'mon, baby, c'mon darling, Let me steal this moment from you now. C'mon, angel, c'mon, c'mon, darling, Let's exchange the experience, oh❝
Mélyen tisztelt királynõm...! Meg a fenéket.
Mit is mondhatnék? Magasztaljam az egekig a királynőt? Persze, az a dolgom, ugye? Viccelek. De tény és való, hogy tiszteletreméltó az az út, amit bejártál! És egy kicsit talán még sajnállak is, mert lehettél volna egy törékeny emberi lény, ha Klaus nem pályázik a véredre. Bár a családod se volt neked sem teljesen rendben... ahh, nem, nem akarlak sajnálni! Miért? Mert jelenleg tényleg a pokolra kívánlak, csak épp nem a trónra, hanem az egyik tüzes katlanba. De tudom, hogy még egyszer visszatalálunk egymáshoz. Ha így, ha úgy, de biztos, hogy meg fog történni. Hiszen egy szép napon átadod nekem a koronát! Álmaimban biztos, eh. Ezzel egyetemben pedig engedd meg, hogy megjegyezzem, az utolsó kérdésed a történetben nagyon is helytálló. Azért valld be, hogy nem lennék rossz én sem a pokol élére. Talán együtt kellene csinálnunk, de csak talán... de úgy tűnik, mindkettőnknek csak a saját céljaink a fontosak és az, hogy először én, majd te kicsesztünk a másikkal, nem sodorta túl jó mederbe a viszonyunkat. Egy valamiben egyezzünk meg: ne kössünk több fogadást, mert egyikünk sem tartja be a ráeső részt. Viszont nem tartalak fel tovább, tudom, ezernyi királynői teendőd akad, köztük az, hogy megpróbálj visszacsábítani a Te oldaladra, szóval menj csak és tedd a dolgod! De foglalózni ne felejts el semmiképp! Érezd jól magad, Miss Queen!