Feltornászom magam az ágyban,  Francois, átnyújt kristálypoharat, tele vörös nedűvel. bele se kell szagolnom a sűrű italba, tudom, hogy sajnos nem vért szervírozz nekem. de azt nem is szeretem pohárból, langyosan, inkább az ütőerén keresztül szívom. Kedves, harmincas évei elején járó fiatalember, azt hiszem kertész… teljesen mindegy, nem számít. csak az, hogy egy ideje nála húzom meg magam. Mikor elmenekültem Mystic falls-ból egy régi vámpír ismerősöm segítségével sikerült eljutnom Párizs mellé. Francoissal véletlenül találkoztam, már az éh halál küszöbén akadtam rá  a falú határában. Már majdnem kiszívtam minden csepp vérét, amikor beugrott, hogy máshogyan is hasznosíthatom. Mindennap lesz friss vér készletem, ráadásul testi szükségleteimet is kielégítheti, illetve el tud bujtatni. Senkinek nem fog eszébe jutni Isten háta mögött egy poros tanyán keresni. Hiszen ki gondolná azt, hogy Katherine Pierce egy mocskos viskóban bújik meg? Na ugye!
-Dolores, Lola, kérlek mesélj az életedről,- ő is kortyol a saját poharából, ahogyan becsúszik a takaró alá. Megbűvöltem őt, azt teszi amit én akarok, illetve az én tudtomon kívül senki sem lépheti át a küszöb ajtaját, ha valaki mégis megpróbálná pórul járna… nagyon is.
Igazából, tulajdonképpen bármit elmesélhetek neki, akár egész életemet, hiszen utána kitörölhetem az emlékeit, vagy csupán ki töröm a cukipofa nyakát. Jobbnak tűnik, mint hülye üres füzeteket írogatni, mint Stefan. legalábbis nem annyira gyerekesnek, sokkal inkább élvezetesebb, hogy sokkolhatom őt.
-Szeretnéd, ha mesélnék, Édesem? Rendben, de tudod mi az ára…- búgóm neki negédes hangon, ahogy egy hirtelen mozdulattal ülök az ölébe. Vámpírfogaim kieresztem, fejét oldalra billentem, és mire észbe kaphat, máris fogaim átszúrják vékony bőrét. nagy kortyokban nyelem karmazsin vörös vérét, nem foglalkozva azzal, hogy netán fájdalmat okozok. Biztos vagyok benne, hogy így van, hiszen mocorog alattam, nyöszörög… lehet, hogy csak élvezi. Ez mellékes, a lényeg csak úgy, mint mindig most is én vagyok. Ő csak egy eltörölhető valami, ha már ráuntam.
Letörlöm a kézfejemmel a szám szélét, majd lenyalom róla a megmaradt vércseppeket, egyetlen egy sem mehet kárba.
-Szóval hallani akarod a történetem,- szállok le róla,- inkább mondom magamnak, mintsem neki, mielőbb megszólalhatna, megelőzöm.- Cssshh, ez nem egy tündérmese lesz, csöndesen kell végig hallgatnod.
Kényelembe helyezem magam, majd lassan elkezdem mesélni, magam sem tudom miért, talán mert egyszer úgy akarom, hogy valaki hallja, hogy elítélne. nem mintha számítana, mert ha elítél az sem izgatna, már több évszázada nem érdekel senki véleménye, magamon kívül…
-A családom, főleg az apám nem igazán tűrte, hogy házasságon kívül lettem szerelmes. Azt hitte magáról, hogy milyen kegyelmes ember, mert megengedte nekem, hogy megszüljem a gyereket. Majd kihajított az utcára, mint egy darab rongyot. Azóta az életem nem más, mint menekülés és bosszú. Találtam egy családot azt hittem kedvesek, hogy befogadtak, pedig nem voltak azok. csak egy hasznos dolog voltam a részükről. Fel akartak áldozni, hogy megtörjenek egy átkot. Nevetségesen hangzik, nem? Pedig nem volt az ! Hamar rádöbbentem, hogy mit kell tennem. Volt egy párocska, akik megsajnáltak engem, amiért Klaus ilyen kegyetlen véget szán nekem. Vámpírok voltak, majdnem megöltem magam, így kicsaltam tőlük a vérüket, mi gyógyító hatású az emberre. Nem volt más dolgom, mint annyi, hogy amíg a szervezetemben van Rose-Marie vére megöljem magam. Attól a pillanattól fogva nem voltam fontos Klausnak. Legalábbis azt hittem, hiszen nem áldozhat fel, de a bosszúja, az máig elkísér engem. Mindenkit kihasználtam életem során, csak az élte túl a velem való találkozást, aki a hasznomra vált. Leginkább a Salvatore fiúkkal szórakoztam kedvemre, mindkettő tetszett a maga módján, mindkettő más volt. Mindkettő miattam él még ma is, én tettem őket vámpírrá, és a hálátlanok inkább egy embert választottak helyettem. Oké… úgy néz ki mint én, de akkor is érthetetlen. Akit szintén vámpírrá tettek, és be akarta adni nekem az ellenszert, de nem hagytam magam.- térek vissza a valóságba újra. Majd hirtelen pattanok fel az ágyban, ujjaim az álla alá szorítom, kényszerítve, hogy nézzem íriszeim közé.
-Most pedig felejts el mindent amit eddig mondtam, mindent.- felugrom az ágyból, hogy lezuhanyozzam. Ideje újra felborzolni az álló vizet, ideje megbosszulni azt, hogy a kis hülye Gilbert embert akart faragni belőlem…