"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Szeretem az életemet, szeretem azt aki vagyok és még inkább szeretem a feladatomat. Élvezem azt amikor kiolthatom a vámpírok életét, és... néha becsúszik más is az áldozataim listájába, de az ilyenek csak a vadászattal vele járó mellékes plusz. Ha egy ember védelmezni akar egy vérszívót akkor előfordulhat, hogy nem csak egy szív köré záródnak ujjaim, hanem kettő köré, vagy akár több köré. Minél több nevet írhatok fel a kis noteszembe nekem annál jobb. Igaz, a célom eléréséhez csak a vámpír áldozatok számítanak, de hát... gyakorolni nekem is kell. Páran pszichopatának gondolhatnak, és velük a pszichiáterem nagyon is egyet értene, pedig még ő sem tudja az egész történetemet. Senki sem tudja és nem is fogja megtudni. Magammal viszem a titkaimat a sírba, már ha egyszer meghalok. Jó lenne ha örökké élhetnék, de ehhez kell egy kis trükk, és ez nem lehet az, hogy az általam leginkább utált fajhoz csatlakozzam. Ki kell találni mást, még szerencse, hogy gondolkodásra bőven van időm. Talán megtaláltam minden problémámra a megoldást, de ezt nem fogom neki hangoztatni, még a végén azt hiszi, hogy hálás vagyok neki, pedig ez nincs így. Ha nem akad az utamba egy ősi akkor másképpen is képes lettem volna mindenre amihez csak kedvem van. Nem vesztegetem az időmet köszönésre és ez úgy tűnik nem tetszik neki, nocsak csak nem megsértettem őt? Igazán szórakoztató lenne ha a válasz igen lenne. Nem szeretem húzni az időt felesleges körökkel, amikor sokkal fontosabb dolgokat kell megbeszélnünk. Még a végén elkezdene csevegni az időjárásról... én meg szépen lassan felkötném magam. Az ital végig marja a torkomat, igazán kellemes érzés, régen volt már szerencsém alkoholhoz. Mióta kiszabadítottam magam az intézetből még egyszer sem volt alkalmam leülni és elfogyasztani akár egy pohár sört akár valami töményebbet. Hiányzott, de nem ihatok sokat, mivel a kihagyás miatt hamar a fejembe tudna szállni az ital, jelen esetben ez pedig egyáltalán nem volna szerencsés. Szavai meglepnek, sohasem gondoltam volna, hogy pont egy Mikaelson akar velem szövetségre lépni ahelyett, hogy inkább a fejemet szeretnék letépni. - Mondjuk, hogy megfontolom az ajánlatot, de ahhoz szükségem van a részletekre. Mindent tudni akarok, miért jó ez neked egyáltalán? - Lenne még ezer egy kérdésem, de akkor inkább tűnnék egy kivallató tisztnek, mintsem egy vadásznak. - Nagyon csábító a gondolat, hogy végezhessek a családoddal, nagy segítség lenne, hiszen akkor nem kellene kezdő kis vámpírokat gyilkolgatnom. - Nem tudom, hogy mit tud a tetoválásomról, vagy egyáltalán tud-e róla, de nagy megkönnyebbülés lenne ha hamar teljessé válna. Kíváncsi vagyok milyen lesz a legvégén. - Hogy találtál meg? - Lehet az intézetben eltöltött idő alatt kissé óvatlan lettem? Lehet… ezt nagyon gyorsan ki kell küszöbölnöm mielőtt olyanok is megtalálnak akik nem kedvező ajánlattal akarnak kecsegtetni hanem inkább a fejemet vennék.
Hogy én, mit meg nem adtam volna ezért a pillanatért, ha netán akkoriban történik. Ám, mindenesetre nem panaszkodhatok, hiszen a mostani időpont is tökéletes időzítés. Évek... mennyi év is pontosan? Már lassan két évszázada, hogy Marcellus és a drága bátyám összefutottak. Anno még gyermek volt, ártatlan kis teremtés, akit féltőn óvni kellett. Mostanra pedig legfőbb ellenfele Niklaus-nak. Ah, teljes szívemből kár, azért a fejért, amiről lemaradtam! Vajon hogyan nézhetett, amikor is megtudhatta a tényt, miszerint Marcel az itteni kiskirály, és nem ő? Családi szent város... családi M betű, mely nem őt képviseli, azaz őket, hanem Marcelt. Meg kell hagyni okos volt a fiú, sőt lekörözte a nevelőjét. De nem sokára mindannyian meghalnak... akárhányan is élvezik az életüket. Mindenki - kivétel nélkül -, elpusztul. Romba döntöm a családot, és vele együtt pápá, kicsi kis korcs vámpírocskák. Tádám, bumm! Mily' vicces is! Annyira, de annyira... nevetségesek. Kényelmesen helyezkedem el a bárszéken, kicsit sem zavartatva önmagam. Fényes nappal inni... őrület, de mégis ünnepelni kell. De most komolyan! Ez egy hatalmas nagy buli lesz ám, tele véres kis jelenetekkel, és a személyes kis kedvencemmel a cselekkel. Varázslatok, fondorlatok, átverések, és trükközések.. ez az én asztalom, kérem! S ígérem, miszerint bármit megteszek azért, hogy kiiktassam őket a sorainkból! Levegőt szívni velük olyan, mintsem mérgezni a szervezetemet. Ártalmasak, sőt szánalmasak... Még a gondolatmenetemet is felesleges rájuk pocsékolnom igazából, de már kibírom, ugyanis nem sok van hátra, és... és végleg leszámolok velük. Minden eddigi tettüket, s egykori mocskos szavukat, nos megfogják bánni! Előbb kellett volna felkelniük, amikor is ilyen könnyedén elintéztek. Hagytak megrohadni a túlvilágon, elfeledve engem, de az anyám... ő igazán kedves volt hozzám, és visszahozott, bár nem, mintha annyira szimpatikus lenne a módszere, miszerint mindenki saját eszmei testet kaphat, de... ezt nem fogom a tudtára hozni. Amit nem tud.. az ugyebár nem fáj, és ami nem fáj, arról nem is tud. Logikus érv menet -, azt hiszem. - Üdv. neked is! - Szúrom oda kissé sértetten, de egy vállvonással jelzem, hogy csak szórakozok. Általában nem veszem az ínyemre az ilyet, és persze, most sem teszem, de valami úton módon, azért jól esett eljátszani, hogy többet adok az ilyenféle formátumokra, mintha annyit nyomna egyébként a lantba. Bár... mit sem számít valójából. Ha köszön, köszön, ha nem, nem... ez egy abszurdum hülyeség. Olyan, mint, amikor elvárod, hogy az öledbe hulljon a szerencse. Sosem fog, vagy ha igen, akkor bejött. Ez is rizikós. Vagy nyersz, vagy vesztesz.. ám egy kis üdvözlettől még nem leszel több. - Egyből a lényeg.. ez már tetszik! - Emelem meg újfent a pohárt, ahogy belekortyolok a whisky-be. - Először is szeretnék veled szövetkezni. - Jegyzem meg rátekintve. - Aztán másodszor pedig... nos nem vagyok holmi kis vámpír. - Szórakozottan nevetni kezdek. - Boszorkányként tudod... többet érek ellenük, drága különleges vadászka. - Ízlelgetem az italt, miközben a szabad kezem ujjaival a pult felületén dobolok. - Eléggé óvatlan voltál, ám... nekem pont, hogy kedveztél. Ritka számú megtalálni az ötök bármelyik tagját is, szóval... örülök a jelenlétednek. - Tekintek rá mosolyogva. - Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, miszerint segíthetek neked? S hogy összefogva legyőzhetjük a Mikaelson családot egyszer, s mindenkorra? - Tekintettem komolyabbá válik, és valami egészen különös csillanást lehet benne felfedezni. Lehet meglepő, de utálok mindenkit... mindenkit közülük.
Szeretem amikor a vámpírok házhoz jönnek, de egyben bosszant is, hiszen úgy hittem olyan lakhelyet választottam most magamnak, ( vagy nevezzük inkább bunkernek? ) ahol nem találhatnak egykönnyen rám. Úgy tűnik, hogy tévedtem, vagy csak túlságosan is feltűnő volt az utcán hagyott Harley Davidsonom? Friss szerzemény és nem szívesen mondanék le róla, még sohasem volt ilyen olyan jó dolog a lábaim között, mint az a motor. Egy fenevad, egy állat és én imádom. Túlságosan is szép az az emlék ahogy megszereztem, nem szívesen válnék meg tőle… de nem is fogok. Az, hogy megtaláltak egészen biztos, nem a motor hibája volt, hanem az én hanyagságom miatt történhetett, hiszen jó pár hónapot úgy töltöttem, hogy nem kellett egyszer sem a hátam mögé nézni, talán túlságosan is elkényelmesedtem, de ez a tanuló pénz. Legközelebb jóval óvatosabbnak kell lennem. A kedves vámpír nem érkezett üres kézzel, igényes levélpapíron kézzel írott üzenetet hozott. Manapság minden számítógéppel készül és különböző programokkal, kellemes a szemnek amikor valaki a régimódi normákat követi és kézzel írott levélkében keres meg. Kol… Mikaelson, pontosan tudom, hogy ki ő, bár azt hittem, hogy már régebben elhalálozott, és általa az összes vámpír is, akit ő teremtett. Egy gyermekével készültem végezni éppen, mikor az a szerencsétlen fogta magát és csak úgy meghalt, a tetoválásom meg maradt ugyan akkora, mint amekkora korábban is volt. Szívás. Az általa küldött vámpír olyan mintha bocsánatkérés lenne az elmulasztott prédáért, ami megmosolyogtat, és tudom, el fogom fogadni a meghívást, kellő mértékű felkészülés után. Az ember lánya mégsem mehet üres kézzel egy ősi vámpír ellen. Inkább csak egy állítólagos ősi ellen, hiszen úgy volt Ő már egyszer elhalálozott. Fekete és bőr. Ehhez a kettőhöz ragaszkodom ruházkodás terén, amióta csak szembesültem azzal, hogy milyen képességekkel vagyok megáldva. A választásnak egészen egyszerű és praktikus okai vannak. A bőrt könnyen lehet tisztítani ha véres lesz a feketén pedig nem látszik meg a vér. Azár tocsoghat a ruhám vérben akkor sem fog senkinek sem feltűnni. Volt már olyan, hogy csupa vér ruhában mászkáltam az emberek között, nekik meg erről fogalmuk sem volt, a titok csak annyi, hogy nem szabad hozzá érni senkihez sem, illetve le kell törölni a bőrömről a vért… lényegtelen, ma nem tervezek ilyen akciót véghezvinni, de jobb szeretek minden eshetőségre felkészülni. A bárba belépve tekintetem az ott összegyűlt embereket nézi, majd megakad a pillantásom azon, akit Kolnak hiszek… nem csak hiszem, tudom hogy ő az. Odamegyek mellé és felülök a bárszékre. Várom, hogy bekapcsoljon a vadász ösztönöm és automatikusan az első kezembe kerülő fa tárgyat a szívébe akarjam döfni, de ez elmarad. - Két kérdésem lenne. - Nézek rá kíváncsian, majd megfogom a másik poharat és belekortyolok. A jó öreg Jack, üdv régi barát. - Először is minek köszönhetem a megkeresésedet, másodszor pedig… nem akarlak megölni. Miért van ez?
New Orleans.. Mily' elbűvölő város. Oh, igen, már eszembe jutott! Egykoron a családé volt, amelybe Marcel is oly nagy beccsel beletartózott. Tilos volt a kisfiúhoz érni, tilos volt vele szórakozni, vagy megmutatni számára a kis árnyoldalt.. Féltően óvta Niklaus, mert, hogy neki is járt egy hely, hármójuk mellé. Ők voltak négyen a tökéletesség.. A nagy, és szerető család. És én? Én persze az első adandó alkalommal tőrt kaptam a mellkasomba, mert... mit is tettem? Semmit! Egyszerűen Klaus elő vett, mert szórakozni akart, ugyanis Elijah ellopta előle Marcellust, aztán visszadugott a dobozba, hiszen hirtelen kibékültek. Oh..! Kérem, tapsolnom kell! Nincs valahol esetleg egy pohár, hogy köszöntöt is mondjak? Most meg.. a szerető apuka, és kicsi kisfia harcot vívnak egy városért.. mily' mulatságos is ez. Egykoron szeretet, s mára gyűlölet. A kettő mégis számukra, nos hogyan fér össze? Lépteim könnyed módon visszhangzódnak a macskaköves úton, miközben szórakozottan nézem a szánalmas kis embereket. Milyen mulatságos lenne.. áh, már nem vagyok a régi formámban! De még szórakozhatok, nem de? Egy csettintés, és voilá, libben egy szoknya. Azt hiszem, ezt az életmódot megtudnám szokni. Míg az árus mellett elhaladva pedig, kedvem támad egy almához. Egy újabb trükk, és az összes áru a földre gurul.. így még mielőtt utánam eredhetne, nos felszedegetheti, ha még ma egyáltalán elakarja adni. Könnyedén harapok bele a gyümölcsbe, miközben egyre közelebb kerülök a Maison Bourbon Jazz Club-hoz. Igazán vicces, hogy oda tartok, hiszen már nem bírom úgy a piát, mégis... mégis ez a fránya üzlet, és a kivitelezése. Vannak szokások, udvarias formátumok, és egyebek, amelyeket Mikaelson révén be kell tartanom. Minden szabályok szerint történik, innen egy ajánlás, onnan egy alku, és aztán szövetségek köttetettnek. Nekem pedig szándékomban áll minden egyes vadásszal, aki az ötökhöz tartózik, úgymond alkudozni. Van varázserőm, amivel a céljaikat előrébb vihettem. Van ismeretem, ugyanis a testvéreim annyira, de annyira idióták. Dühkezelési problémák, naivsági bizonylatok, és erkölcsi tanórák... Bárhonnan kiszúrnám! Még a városban is leng a jelenlétük.. ósdi. Miss Lane, bizonyára értékelni fogja, hogy... nem egy béna kis embert küldtem el hozzá. Hanem egy vámpírt. Igen, egy vérszívó volt a futár. Szerettem volna biztosítani a szórakozását, s ami azt illeti... szerintem, amikor rájött az egyénünk, akkor próbálhatott menekülni. Mindenesetre, ez csak körítés volt az amúgy is jelentőség teljesebb levélhez, amely tartalmazta a meghívást a klubba. Személyesen írtam le minden egyes betűt, sőt a saját nevemmel ellátva, amiből lehet, azt hiszi még ősi vagyok... Nagy kár volna, ha pitiáner kis vámpírnak gondolna. Ugyanakkor voltam oly' kegyes, miszerint belefűztem a sorok közé, hogy az első kört állom. Vajon a levél melyik része volt szimpatikusabb a számára? A Mikaelson, az ingyen pia, a meghívás a lehetséges szövetkezésre, vagy a... vámpír? Szerintem az a korcs egy jó pont volt, sőt! Bár sajnálom, hogy nem láthattam a szerencsétlen kis Marcel vámpírjának a fejét.. Rá se rántsunk, hisz' lesz egy parti, és azzal a címmel: "hogyan öljem meg a családom.." Egyszerűen dobom hátra az almacsutkát, majd lépek be a jazz club-ba. A kuka? Valahol arrébb volt, de kit is érdekel, mert engem nem igazán. Napközben.. igen, ilyenkor nincsenek sokan, ezért is választottam ezt az időpontot. Egy-két lépés, és máris a bárpultnál kötök ki. Oh, milyen vonzó hátul az a... Jack Daniel's. Rendelek is belőle rögtön két pohárral, persze nem vagyok annyira alkoholista, hogy csak magamra gondoljak. A másik természetesen a hölgyé. Vagyis remélem, miszerint szereti az ütősebbet. Ugyanis én imádom.. az erősebb játszmákat. Szóval... lássunk neki! A bejárat felé fordulok a bárszéken, és amint meglátom, hogy belépett, már meg is emelem a poharam köszöntésként. S azt hiszem... ez egy remek kezdet, ugyanis ideje leszámolni egyszer, s mindenkorra, tesóim!
music:sail ■ words: 589 ■ note: ideje szövetségre lépni
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kezdőlap
