Bár érzékelem, hogy már ő is mozgolódik, gondolom, a gumit hajítja ki, hogy még véletlenül se emlékeztesse a tettünkre. Nyilván felette is eluralkodott a bűntudat, hiszen hozzám hasonlóan nem szól egy szót sem. Nem nézek rá. Inkább azzal vagyok elfoglalva, nehogy elsírjam magam. Ahogy mellém fekszik, már tényleg úgy érzem, pillanatokon belül eltörik a mécses. Szerencsére nem ér hozzám, pedig a szemem sarkából látom, hogy meg akarta érinteni az arcomat. Jobb is így, mert félek, ha hozzámért volna, menthetetlen és végeláthatatlan zokogógörcsben török ki. Így még féken tudom tartani magam. Majd sírok, ha ő már nem lesz a szobában. Nem láthatja, ahogy összeomlok. Nem okozhatok még nagyobb bajt neki és...Ameliának. Úristen. Ezek után egyáltalán hogyan nézzek a húgom szemébe? Bár örülnöm kéne, amiért Nick is elismeri, hogy ennyi volt az egész, de a szavai valahogy mégis kínzó fájdalomként hatoltak a szívemig. Szóval ő is elismeri, hogy nem lehet köztünk semmi több. Már így is óriási hibát követtünk el, amivel kénytelenek leszünk együtt élni. Jobb ez így, tudom. Még ha irgalmatlanul fáj is. Nick már öltözködik, és bár én nem mozdulok, a tekintetemmel követem őt. Szerintem így akarom még jobban az emlékezetembe vésni az elmúlt néhány tökéletes, egyúttal rémes következményekkel és temérdek sok, életre szóló bűntudattal járó percet, és a férfit, aki teljesen felforgatta az életemet. Ahogy visszaül az ágyra, legszívesebben hátulról átkarolnám és odabújnék hozzá, de tudom, hogy ezt nem tehetem. Inkább csak bámulok ki az ablakon, és azért imádkozom, hogy a sírógörcsömet még egy kicsit képes legyek visszatartani. A szavaira azonban felkapom a fejem, még az ágyon is felülök, ám szólni képtelen vagyok. Elhagyja Ameliát? Miért? Lehet, hogy...talán velem akar lenni? Vagy egyszerűen csak olyan nagy a bűntudata, hogy nem képes már mellette maradni? Akárhogy is van, a húgom bele fog roppanni. Ez pedig billogként fogja égetni a lelkemet, örökké. Nézem Nick távolodó alakját, bár nem látok tisztán, annyira sokkoltak a szavai. Vagy várjunk csak...ezek könnyek. Most már fellélegezhetek és kisírhatom magam.
Nem tudtam betelni ezzel a nővel, de a bűntudat egyre inkább alábbhagyott. Egyszerűen elzártam valahol mélyen magamban, mert nem akartam elrontani a pillanatot, azt, ami jelenleg történik. Meg akartam adni kettőnknek az esélyt arra, hogy ez egy felejthetetlen élmény legyen, egy olyan alkalom, ami még sokszor eszünkbe fog jutni. Bár miért akartam én ilyesmiket? Nem tudom, de így éreztem. A visszakérdezésre nyitottam a számat, hogy reagáljak valamit, de elkezdte felhúzni rám, így beharaptam az alsó ajkam. Már az, hogy így ért hozzám, az is elég volt ahhoz, hogy egész testem megremegjen. Aztán egyesültem vele. Lassú tempót diktáltam eleinte, de nem bírtam a feltörekvő érzésekkel magamban, így egyre gyorsabb, némileg vadabb tempót kezdtem diktálni. Végig a szemeit figyeltem, ha épp nem az ajkait csókoltam. Az örömmámor viszont nem tarthatott örökké. A csúcsra értünk mindketten, ezzel pedig kipukkant az a bizonyos lufi és megszűnt az, ami eddig volt. Visszarepültünk a valóságba és valahogy a hangulat egyből feszült lett. Ami vicces, mert a feszültséget épp most vezettük le, bizonyos értelemben. Sóhajtottam. Az óvszert leszedtem magamból és becsomagoltam egy zsepibe, aztán az ágyról félig lemászva kidobtam. Visszafordultam Elizához, akinek az ábrázata eléggé szívbemarkoló volt. Odamásztam hozzá és a kezemmel az arca felé nyúltam. Igazából már a beszélgetésünk alatt eldöntöttem valamit. Méghozzá azt, hogy nem csapom be saját magamat és Ameliát sem… egyszerűen muszáj szakítanunk. A kezem végül nem ért el hozzá. Sóhajtottam és bólintottam neki. - Igen, úgy tűnik, ennyi volt… - Láttam, hogy sír. De köztudott tény, hogy egy pasi nem tud mit kezdeni azzal, ha egy lány sír. Nem tudtam, hogy mit kellene neki mondanom. Egyelőre a saját érzéseimmel sem voltam tisztában. Mi történt köztünk? Vagy mi van köztünk egyáltalán? Miért vonzódom hozzá ennyire? És ő hozzám? Ez szerelem lenne vagy pusztán testi vágy? Annyi megválaszolatlan kérdés volt, amit helyre kellett tenni… és az idő nem volt rá alkalmas. Magamra húztam az alsónadrágomat, majd a pólómat és úgy ültem vissza az ágyra. - Ott fogom hagyni Ameliát… - Mormogtam halkan, inkább csak magamnak, majd fel is álltam és kimentem a szobából, ezzel lezártnak tekintve mindent, ami odabent történt. Beleértve ezt az egyszerű mondatot is. Egy üveg sörre volt szükségem, másra jelenleg nem vágytam.
Tessék, most meg rajtam gúnyolódik. Meg kell tanulnom lakatot tenni a számra, hiszen alapvetően egy normális nő vagyok, aki nem kétszer, hanem háromszor is átgondolja, mielőtt bármit is kiejtene a száján, de Nick a jelek szerint kihozza belőlem a rejtett oldalamat. Ez alatt pedig az eszét vesztett, butaságokat beszélő és szexéhes nőt értem. Pedig tényleg nem ilyen vagyok. Vagy csak nem tudtam róla? Esetleg ez a férfi hozza elő belőlem? Nem tudom, de kezd elegem lenni abból, hogy baromságokon agyalok, amikor ideje lenne erre a kis időre szabadon engednem a visszahúzó gondolatokat. A bűntudatot pedig legfőképp. Fel kéne végre fognom, hogy az agyalással ráérek foglalkozni azután, hogy Nick a mennyekbe repített. Imádok vele lenni. Bármennyire is borzasztó, amit most teszünk, legalábbis Ameliával, és bármennyire is tudom, hogy le kéne állnunk, már túl késő. Túlságosan beleéltem magam abba, hogy életemben nem éreztem még ekkora boldogságot, mint most Nickkel. Kuncogni kezdek, amikor megjegyzést tesz az óvszerre. Tudom, nem kellene totál átmenni romantikázásba, hiszen ennek másról sem kéne szólnia, mint a fizikai vonzalmunk szexben történő levezetéséről, aztán amint végeztünk, el is felejteni az egészet, de...valami megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Egyre inkább úgy érzem, a világ legszerencsésebb nője lennék, ha Nick velem lenne, és nem a húgommal. Eskü, ha végeztünk, megyek és felpofozom magam azért, hogy ez egyáltalán eszembe jutott, de ez van. Nem csaphatom be önmagam. Mint egy tizenéves csitri, úgy viselkedem. - Tudom, igazad van...de így hirtelen nem is tudom, hova való. Segítesz kicsit? - Kérdezem, miközben rákacsintok és az ajkamba harapok. Türelmetlenül húzom fel rá, aztán ahogy a kezeit a derekamon érzem, hirtelen levegőhöz sem jutok. A szemeibe nézve teljesen elveszek, mielőtt érezném, ahogy belém hatol és lassan elkezd mozogni, ezzel végérvényesen a paradicsomba taszítva engem. Legszívesebben életem végéig ebben az ágyban lennék Nickkel. A csókok, amikkel ostromol, olyanok számomra, mint a levegő. Márpedig abból jelenleg nincs túl sok. Nem, egy önző dög vagyok, de ezt a férfit nem akarom elengedni. Soha többé! Nem tudom, hány percig volt összefonódva a testünk, de ilyen gyönyörben korábban nem volt részem, sőt a közelében sem voltam még ekkora örömmámornak. Csak nehezen válok el tőle, hogy aztán mellé feküdve fújjam ki magam kicsit. A mosoly pedig szépen lassan ráfagy az arcomra, ahogy tudatosul bennem az árulás, amit ezekben a mámoros percekben elkövettem a húgom ellen. Mennem kéne, de a lábam nem mozdul. Felülni sincs kedvem az ágyról. - Azt hiszem...akkor ennyi volt. - Bár hangosan mondom ki ezeket a szavakat, de valójában magamnak szántam őket. Elmorzsolok egy könnycseppet, és nem tudom, mi miatt bukott ki. Azért, mert hatalmas hibát követtem el, egy megbocsáthatatlan bűnt, amit ha Amelia megtud, soha nem leszek képes kiengesztelni őt semmivel, vagy inkább az a bajom, hogy el kell engednem Nicket? Szex közben olyan könnyű volt elhitetni magammal, hogy ezután nem fogom elereszteni őt és punktum. De a valóság hamar arcon csapott, miután a kielégülés okozta bódulatból visszatértem a realitás talajára. El akarok menekülni. Az élet túl kegyetlen néha.
- Kis követelőző vagy… de tetszik. – Nevettem fel a szavaira, majd eleget tettem a kérésének. Az, hogy vele lehettem… egyszerre többet jelentett nekem mindennél. Mintha egy éhező, aki hónapok óta egy falat ételt nem kapott, hirtelen betévedt volna a paradicsomba. Valahogy így éreztem magam Elizával és ezért valószínűleg rosszul kellett volna éreznem magam, de nem így volt. Csókoltam, érintettem, élveztem, hogy a testünk összesimul. Nem tudtam betelni vele. A közelsége, a csókjai szinte függővé tettek. Miközben az ujjaimmal vadul kényeztettem, az arcát fürkésztem és bár hallottam a hangját, a nyögéseit, mégis azt akartam, mondja ki: mennyire is élvezi azt, amit teszek? Általában nem beszéltem ennyit szex közben, de Elizával valahogy ez is olyan könnyű volt. Nem rontotta el az élményt, sőt, talán még hozzá is adott némi pluszt. Olyan felszabadult légkört teremtett ennek az egésznek. Felnevettem a válaszára. - Szikrák pattognak… - Mosolyogtam rá és kicsit még fokoztam az ujjaimmal a tempót. Ki-be jártam benne, egy ujjammal a csiklóját ingereltem, megadva neki mindenféle élvezetet. Aztán hirtelen átvette a vezetést és lejjebb csúszott, így a kezemet kénytelen voltam visszahúzni. - Mire készül, Miss Mavor? – Vigyorogtam, de már szedte is le rólam az alsónadrágot. Ledőltem az ágyra, kényelembe helyeztem magam, mire újból hozzámért, immár meredező, harcra kész férfiasságomhoz. Túlságosan beindultam már ettől a lánytól, nem volt mit takargatni és bevallom, az alsónadrág is túl szűknek bizonyult már, jó, hogy megszabadultam tőle. Halkan sóhajtottam fel az érintésére, izgatására. Félig felültem, alkarjaimon megtámaszkodva, hogy jobban rálássak Elizára, miközben kényeztet. Egy-egy halkabb nyögés is kicsúszott a számon, de nem zavart. Ez is csak azt jelezte, mennyire jól esik, amit csinál. Azonban nem tartott sokáig az élvezkedésem, ugyanis el is mászott az óvszerért. Bár nem bántam, csak kicsit még élveztem volna őt, az ajkait… - Na, ne lóbáld, az nem a levegőbe való. – Vigyorogtam, majd elvettem tőle, ha nem húzta fel ő maga rám. Ha így tett, akkor nem koboztam el tőle, de egy volt a lényeg: amint rajtam volt ez a csodaizé (amit nem mellesleg lefogadok, minden pasi gyűlöl – elveszi a szex élményének egy részét…), fogtam Eliza derekát és finoman magam mellé ejtettem a lányt. Fölé magasodtam, a lábai közé csúsztam és a térdeinél fogva feljebb toltam, így jobban hozzáférhettem odalent. Nem volt megállás, még a lány szemébe néztem, mielőtt behatoltam volna. Igyekeztem gyengéd lenni, már amennyire tőlem telt, de az ösztönök, a vágy azt hiszem, nagyobb volt a kelleténél. Mozogni kezdtem lassan, amíg meg nem szokta. A lábait hagytam az ágyra ejteni, majd odakúsztam hozzá, testünk összesimult. Követelőző csókot nyomtam az ajkaira és közben mélyebb lökésekkel ostromoltam.
423 szó ■ zene ■ bocsi a késésért, drágaság :<3: ■■
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Vas. Jún. 25, 2017 6:32 pm
Nick & Eliza (+18)
- Haha, pofa be és csókolj meg. - Életemben nem voltam még ennyire biztos magamban...ugyanakkor ennyire bizonytalan sem a jövőt tekintve. A lehető legparadoxabb helyzetbe keveredtem, ahonnan akkor sem tudnék megszökni, ha akarnék. Nick közelsége totál rabul ejtett, ez pedig vitathatatlan. Az érintésétől kellemes borzongás fut végig rajtam, halk sóhajok közepette csókolgatom a mellkasát, és érzem, hogy legszívesebben sosem engedném el. Márpedig kénytelen leszek, mert ezután úgy érzem, nem leszek képes még tükörbe nézni sem, nemhogy Nick vagy éppen Amelia szemébe. Tudom, hogy ez az édes bűn, amiben most részünk lesz, mindig a miénk marad, de a kilométeres bűntudattal együtt. Mindegy, most már akkor sem tudnám őt ellökni, ha eltökélt szándékom lenne jó testvért játszani. Tudom, hogy ha létezik is a mennyország, ezzel a húzásommal garantáltan becsukódik előttem a kapuja, ha majd oda jutok. De ráérek ezután megbirkózni a lelkiismeretem okozta sírógörcsökkel és önmarcangolással. Most nem teszek mást, csak élvezem a közelségét, az érintését. Az óvszert leteszem magunk mellé az ágyra, és hagyom, hogy fölém kerüljön. Nem csodálom, hogy én idióta tudat alatt elkezdtem érdeklődni iránta, hiszen egyszerűen tökéletes. Egy édes, jóképű, okos, szexi és vicces pasi. Azt hiszem, azért sem volt soha szerencsém a szerelemben, mert nem bukkantam rá arra, akiben mindez megvan. Mostanáig. Ezúttal más dolog miatt nem lehetünk együtt...már persze ezen a bűnös éjszakán kívül. Majd szépen falba is verem a fejem, de most...úristen, nem kicsit ért ahhoz, amit csinál. Oké, nem vagyok ribanc, vagyis eddig a pillanatig nem voltam az, de tény, hogy már rég nem vagyok szűz sem. Azonban ilyet előtte senkivel nem éreztem. Mintha szikrák pattognának körülöttünk. Jesszus, hogy ez mennyire röhejesen hangzik még a fejemben is. Csak nehogy hangosan kimondjam. Hogy jó-e?? - Mintha szikrák pattog...vagyis...basszus, Nick, nem elég egyértelmű? - Egyrészt úgy tűnik, ilyenkor nem tudom kontrollálni, épp mi csúszik ki a számon, másrészt tényleg nem érzékeli, hogy mindjárt három méterrel a felhők fölé kerülök, hála neki? Vagy ki nyögdös már vagy 5 perce, ha nem én? Ezt már komolyan nem bírom tovább. Az ajkamba haraptam, aztán lejjebb csúsztam, hogy most viszonozhassam az izgató csókokat és simogatásokat. Az alsónadrágjától gyors mozdulattal szabadítom meg, hogy hozzáférhessek duzzadó férfiasságához. Miközben kényeztetem, a szemem sarkából fürkészem az arcát és az egész testét, közben meg azon gondolkodom, miért nem én vagyok vele? Miért kell szerető és szajha státuszba átmennem, csak hogy élvezhessem a közös perceinket? Nem fair. Ismét feljebb kúszom rajta úgy, hogy a testem egy másodpercre sem válik el az övétől, aztán az óvszer felé nyúlok, amit meglobogtatok előtte, huncut mosolyt villantva felé. Nem bírok tovább várni. Érezni akarom, éreznem kell, ahogy belém hatol. Vagy túl rég nem voltam férfival, vagy egyszerűen csak ő az, akire szükségem van. Akire mindig is vágytam. A Nagy Ő.
A hirtelen váltás meglepett, de egy kicsit sem zavart. Engedelmesen feküdtem le és néztem fel rá, halványan elmosolyodva. A szavakra csak felnevettem, majd felhajoltam egy gyors, rövid, de annál hatásosabb csókra. - Nem tudom, de jól áll neked a csacsogás… - Vigyorogtam rá és újból megcsókoltam, viszonozva a hevességét. Közben végigfuttattam a gerince mentén az ujjaim, mintha csak egy zongora lenne, úgy érintettem, majd hagytam, hogy legördüljön rólam. Sejtettem, miért megy, így hát nem állítottam meg. Bár az még váratott magára egy kicsit, ugyanis eldöntöttem, hogy előtte kényeztetem még egy kicsit. Ledöntöttem magam mellé, hogy újra én mászhassak fölé. A nadrágomtól megszabadultam, majd Elizához hajoltam egy szenvedélyesebb csókra. Egyik kezemmel a feje mellett támaszkodtam, másikkal a testén barangoltam. Az egyik mellét vettem a kezembe és azt kezdtem lágy mozdulatokkal gyúrni, izgatni. Az ajkaitól elszakadva pedig lejjebb csúsztam és a vállát, mellkasát halmoztam el csókokkal. Vágytam rá, a testem szinte forró volt és úgy éreztem, az övé is. Kezemmel áttértem a derekára, majd a combjára, végül a lábai közé csúsztattam. Felnéztem Eliza arcára, mielőtt lassú mozdulatokkal érintettem volna, majd egyre hevesebben izgattam. Hallani akartam a hangját és látni akartam az arcán, hogy élvezi-e. - Jó? – Kérdeztem halkan, szinte az ajkainak súgva, majd röviden megcsókoltam.
203 szó ■ zene ■ ennél hosszabbat ilyen játékban nem tudok írni xD ■■
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Csüt. Jún. 01, 2017 12:59 pm
Nick & Eliza (+16)
Én is közel vagyok a harminchoz, szóval bármennyire is igyekszem nem egyetérteni vele, azt hiszem, nagyon is hasonló cipőben járunk. Amúgy is enyhén szólva szánalmasnak érzem, hogy még életemben nem voltam igazán szerelmes, sőt talán a szó jelentésével sem vagyok egészen tisztában, hiszen azt sem tudom, mit kell ilyenkor érezni, hiába olvastam már rengeteg szerelmes regényt, és bámultam végig romantikus filmeket. Teljesen más látni és megélni valamit. Most viszont Nick közelében megmagyarázhatatlan bizsergés fut végig a testemen, már attól is, ha csak egy lépés távolságra van tőlem. Hát még a csókjától mennyire megremegtem. Gyereket szeretne? Pedig első blikkre nem tűnik családapa típusnak. Így azonban azt hiszem, csak még jobban tetszik. Igen, egyre jobban érdekel, ez pedig nagyon nem jó. Annyira hirtelen történik minden, én pedig tényleg másra sem vágyom, mint magamba szívni az illatát és az övé lenni. Szavaira csak mosolygok, és bár érzem, ahogy belül egyre durvábban mardos a bűntudat, én mégis elengedem magam és teljesen átadom a testem és a lelkem is Nicknek. Csak még rosszabbul érzem magam attól, hogy ennyire élvezem. Ahogy csókol, és elkezdi levenni a ruháimat, csak még tovább fokozódik az iránta érzett vágyam, amiknek már ha akarnék, sem tudnék parancsolni. Komolyan gondoltam, amit mondtam neki. Biztos, hogy a halálunk után lefelé vesszük az irányt, az pedig, hogy én erről máris azt gondolom, "megéri", csak még jobban megerősít ebben. Miután lekerül rólam a nadrág, egy szempillantás alatt fölé kerülök, és elkezdem kioldani az övét. - Tudod, soha nem akartam még senkit ennyire, ez pedig félelemmel vegyes izgalommal tölt el. Csak tudnám, most miért jár a szám. - Azt hiszem, a bűntudat okozta feszkót igyekszem levezetni hangos gondolkodással. Az ajkamba harapok, aztán olyan hevesen csókolom meg, mintha legalábbis az életem múlna rajta. Egy pillanatra legördülök róla, és kihúzom az ágy melletti fiókot, ahol mindig szokott lenni kondom. Elővigyázatos lány vagyok, ha másra nem is lehetek büszke jelen helyzetben, legalább erre az egyre igen.
- 31 éves vagyok, sweeti. – Vontam vállat. – És nincs időm még 5 vagy 10 évem arra, hogy valakivel a nulláról felépítsünk valamit. És gyereket is szeretnék. – Érzékeltetni akartam, hogy tényleg nincs időm már erre és egy biztos pontot nem akartam elengedni a bizonytalanért. Habár Eliza közelsége teljesen megrészegített, ha nem lett volna elég a sör, amit magamba döntöttem. Nem törődtem többet a témával, csak erre a lányra tudtam gondolni, akivel éppen egy hatalmas őrültséget készültünk elkövetni, de a tény, hogy ő is legalább annyira vágyott rám, mint én rá, „megnyugtatott”. Közös a bűn és közösen kell szembe néznünk a következményekkel is. Ahogy az ingemet kezdte kigombolni, halványan elmosolyodtam és segítettem neki. Lekerült rólam, a földre dobtam, majd visszahajoltam és újból megcsókoltam volna, de a szavakra sóhajtottam. Megérintettem Eliza arcát, majd a hajába túrtam az ujjaimmal finoman. - Ha leállnánk, akkor is. Szóval felejts most el mindent és csak rám figyelj… - Suttogtam vissza, majd forró csókot nyomtam az ajkaira. Közben a felsőt kezdtem lesimogatni róla gyengéd mozdulatokkal. Ajkaitól csak addig szakadtam el, amíg leszedtem róla. Ezután végigcsókoltam a nyakát és a mellkasát, majd a melltartóval kezdtem babrálni. Elégszer csináltam már ezt ahhoz, hogy ne okozzon gondot, így ha Eliza nem tiltakozott, az is lekerült róla. Újabb csókok vették kezdetét, közben kezemmel barangoltam be a testét és simogattam, ahol csak értem. A dereka felé haladtam, majd a combjára simítottam. Türelmetlen voltam, így a nadrágot is igyekeztem leszedni róla.
237 szó ■ zene ■ béna reag, ráadásul rövid is xD de nézd el nekem ■■
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Május 17, 2017 1:22 am
Nick & Eliza
Némán hallgatom a szavait, közben pedig az eget fürkészem. Hirtelen nem tudom, mit gondoljak az iménti monológjáról. Egy kis részem szeretné felpofozni, amiért egy árva szó nélkül képes belemászni egy kényszerházasságba, amiben sem ő, sem a húgom nem lehetnek tartósan boldogok, ez már biztos. Ugyanakkor annyira őszintén és szépen beszél, hogy a halvány mosoly rögvest előbújik a szám sarkában. - Ezt honnan tudod? Oké, mint már említettem, még nem leltem rá az igazira. Talán nem is létezik. De ha mégis? Ha mégis rátalálhatsz a Nagy Ő-re, miért fosztanád meg magad az esélytől? Ki tudja, talán ha rábukkansz a megfelelő emberre, a szenvedély sem hagy alább. Te és Amelia is megérdemelnétek, hogy megtaláljátok azt, akit igazán szerettek. - Csak fecsegek össze-vissza. Nem is értem, miért nem tudom egyszerűen befogni és hagyni, hogy Amelia és Nick eljegyzési partija kezdetét vegye végre. Túl kéne esnünk az egészen, és kész. Hadd kövessék el a saját hibáikat. Vagy akár az is előfordulhat, hogy tévedek, és egymásnak lettek teremtve. Ettől a gondolattól most miért szorult össze a gyomrom? Nem kéne örülnöm annak, ha mégiscsak Nick a húgom Nagy Ő-je? Mintha az agyam kikapcsolt volna a csóktól. Minden olyan gyorsan történik, követni sem tudom az eseményeket. Ami azt illeti, nem is akarom. Jelen pillanatban túlságosan élvezem a csókjait. Ahogy kimondja a nevem, egyenesen beleborzongok. Bárcsak részegebb lennék. Akkor nem mardosna ennyire a bűntudat, amiért már most érzem, nem leszek képes ellökni őt. Hagyom, hogy csókoljon, ahol ér. Én pedig a nyakát csókolgatom, miközben az ágy felé hátrálunk. Amikor rálök az ágyra és rám mosolyog, automatikusan az ajkamba harapok. Hogy a következményektől való félelem miatt-e vagy mert túlságosan vágyom rá, azt nem tudom. Viszont a mosolyt is hamar viszonozom. Az lenne a normális, ha most szépen közölném, hogy amit teszünk, nem helyes - mert rohadtul nem az -, de nincs elég akaraterőm távol maradni tőle. Talán végig ez volt a bajom. Egy szörnyű testvér vagyok, aki érzéseket táplál a húga mindjárt vőlegénye iránt. A francba. Túl késő. Már az ingét gombolom ki, de mivel a türelmetlenségem immár eluralkodott felettem, három gomb után jobbnak látom egyszerűen leszakítani róla. Aztán magamra rántom, hogy érezzem őt minden porcikámmal. - Mi ezért a pokolra jutunk... - Súgom a fülébe a "máris mindent megbántam" hangomon, de továbbra sem vagyok képes kibújni az ölelő karjai közül. Gyűlölöm magam ezért...és legfőképp amiatt, hogy még élvezem is ezt az egészet.
Az érvelése, vagyis a kérdése jogos lett volna, de… mégsem volt az. Egy félmosollyal, szusszanással néztem el felé. - Édes, ha nem kapnám minden oldalról azt, hogy meg kell tennem, hogy el kell vennem, talán nem ugrok bele ebbe. De tudod, amikor tényleg mindenkitől kapod a kérdést, hogy ugyan már, mikor lesz esküvő, ugyan már, mikor lesz unoka… vagy teszel az ügyért, hogy befejezzék a követelőzést, vagy megszöksz. Nekem nem szokásom elmenekülni és tudom, hogy Amelia mellett nem érhet baj. Mármint, ez most eléggé úgy hangzik, mintha kihasználnám, de nem. – Ráncoltam a homlokom. Ebből már nem jöhettem ki túl jól. – Úgy értem, lehet, hogy ez nem igaz szerelem, de itt vagyunk egymásnak és számíthatunk egymásra. Olykor ennél többet nem kaphat az ember. A nagybetűs szerelem, a szenvedély az évek során úgyis elhalványul és szeretetté változik át. Ha érted, mire gondolok. – Pillantottam rá. A további szavaira bólintottam egy aprót, de az ajkairól nem igazán tudtam elszakítani a tekintetem. Utáltam magam, hogy meg akarom csókolni. Próbáltam uralkodni magamon és majdnem sikerült elszakadnom tőle, mikor megcsókolt. Abban a pillanatban kikapcsolt az agyam és magamhoz rántottam, karoltam és nem engedtem, hogy elszakadjon. A csókot elmélyítve döntöttem a falnak. Vágytam rá, a majdnem mennyasszonyom nővérére. Ekkora egy marhát! De benne volt valami, ami Ameliában nem. A tűz. A szenvedély. A kitartás. Ezeket Elisában találtam meg és erre volt szükségem. Vagyis lett volna, de… ez nem helyes, igaz? De kit érdekelt ez akkor? Egy rövid időre elszakadtam az ajkaitól, hogy ránézhessek. A tekintetemből könnyen kiolvashatta, hogy mennyire feltüzelt ez a tiltott csók és hogy mennyire nem akarom most ezt befejezni. Fürkésztem a szemeit, majd újból odahajoltam, ezúttal én kezdeményezve egy csókot. - Elisa… - Végigcirógattam a derekát, hátát, majd a karjait. Apró csókokkal próbáltam megtörni a falat, ami… nem volt épp sziklaszilárd. Mintha ő is legalább annyira akart volna engem, mint én őt. A következményekre ebben a pillanatban nem tudtam gondolni. Egyszerűen nem érdekelt, mi lesz holnap. Csak Elisa volt és én. A kételyeim, a jövőm, Amelia sehol sem volt. Ha engedte, akkor betereltem a szobába és az ágyra ültettem, majd végigdöntöttem rajta és fölé mászva néztem le rá egy halvány mosollyal.
356 szó ■ zene ■ bocsi, hogy eddig kellett várnod :<3: ■■
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Vas. Ápr. 30, 2017 7:49 pm
Nick & Eliza
Szörnyetegnek? Dehogy gondolom annak. Inkább engem lehetne abba a kategóriába besorolni. Mégis milyen testvér vált át a húga eljegyzésének estéjén vallatótisztbe, és a legfontosabb, hogy emellett még tisztességesnek sem nagyon érzem magam. Mármint mi a francért ennyire jó érzés Nick közelében lenni? Totál elment az eszem. Igen, most szépen ki kéne libbennem végre valahára a szobából, hogy alaposan a falba verjem a fejem. Mégsem moccanok. Mintha lecövekeltem volna itt, és soha az életben nem akarnék kimenni ebből a szobából. Nevetségesnek tűnök még a saját szememben is. Vajon Nick mit gondolhat rólam? Persze azon túl, hogy egyre egyértelműbb, hogy egy kétségbeesett nővérnek próbálom mutatni magam, holott egyszerűen csak egy kétségbeesett szerencsétlen nő vagyok. Basszus, még a cinikus hangszínét hallva sem szeretném faképnél hagyni. Mindössze felképelni. De ez most nem az a szitu, amikor pofon vághatom a húgom vőlegényét. Szavaira hirtelen felkapom a fejem. Tekintetemmel követem, ahogy az erkélyajtóhoz sétál. Pár másodpercig hezitálok, végül kilépek mellé a hűvös estébe. - Őszinte leszek...fogalmam sincs, miről beszélsz. Mármint...én soha nem voltam igazán szerelmes. Volt barátom a gimiben, de...így visszagondolva az csak tiniszerelem volt. Semmi komoly. És hidd el, megértelek...akkor viszont miért akarod elvenni? Egyikőtök sem lenne boldog, ezt pedig nem kívánom Ameliának...meg neked sem. - Értékelem az őszinteségét. Sőt azt hiszem, nőtt is a szememben emiatt. Azt hittem, majd parasztvakításba kezd, hogy ő mennyire nagyon szerelmes a húgomba. De nem...elmondta azt, amit jól látok rajta. Igazság szerint mindkettejükön. Magamhoz sem tudok térni a gondolataimból, ismét a karjai közt találom magam. Örülök, hogy kint vagyunk a friss levegőn, mert úgy sejtem, most jönne el az a pillanat bent, a szobában, hogy közölném, rohadtul nincs elég oxigén körülöttünk. Az a vicc, hogy most is kicsit úgy érzem, mintha messziről elkerülne a levegő, vagy csak én felejtettem el, hogyan kell lélegezni? - Nick, én...már elmondtam, amit akartam. Vissza kéne mennünk. Döntsd el, mit akarsz, csak ennyit kérek. Megérdemlitek, hogy boldogok legyetek...mindketten. - Igen, hárítom a kérdést. Mi mást tehetnék? Még igazán magamnak sem merem bevallani azt, amitől jó ideje tartok. Azt, hogy...igen, akarom őt. A húgom vőlegényét. Mégis milyen nőszemély vagyok én? Lassan elkezdhetek undorodni magamtól, ha nem állítom le Nicket, és legfőképp magamat. Attól félek, nem vagyok elég erős hozzá. Az érintésétől mintha lángra kapna a bőröm. Csak el kellene őt löknöm. Miért nem vagyok rá képes? Ahogy közelebb hajol hozzám, a tekintetünk összekapcsolódik, én pedig mint aki a maradék eszét is elvesztette, hirtelen megcsókolom. Hamar kibontakozom a csókból, aztán az erkély másik végébe sétálok, nagyokat lélegezve az esti levegőből. A bűntudat máris mardossa a lelkem. Egy idióta vagyok, aki nem képes megálljt parancsolni a hülyeségnek...és az érzéseinek...
Ráncolni kezdtem a homlokom. Ha semmi köze a húgához, akkor... mi is van? Érdeklődve hallgattam, a szemeit, arcát vizslattam. - Védeni. Mégis mitől? Valami szörnyetegnek gondolsz vagy mi...? - Kérdeztem halkabban, puhatolózva. Miket gondolhat rólam ez a lány, hogy idejön és...? Nos, érdekes dolgokat vág a fejemhez, mondhatni. A további szavaira oldalra döntöttem a fejem és egy halvány mosoly jelent meg a szám szegletében. - Huh? És most...? Na, mesélj, Eliza. - Hagytam, hogy ellökje a kezem és azt is hagytam, hogy odébb sétáljon néhány métert, de aztán odaléptem hozzá. Pont akkor kaptam el a kezét, amikor feltette a kérdést. Visszahúztam, újra a falnak döntöttem. Tudtam, hogy senki nem jön ide, Amelia már aludt, a szülők meg... nos, valószínűleg ők is. Bár nem is tudom, miért jutottak ilyen dolgok az eszembe. Nem zavarhat minket senki. - Szerintem soha. - Reagáltam le őszintén a szavait. - Azaz, de, éreztem... talán a megismerkedésünk időszakában. De mostanra már... nem is tudom, hogy fogalmazzak. - Kínomban felnevettem, majd elengedtem. Mit csinálok? Újra az erkélyajtóhoz léptem, kinyitottam és kimentem, de hátrapislogtam a vállam felett várakozón, ő velem tart-e. Amennyiben kijött, újra megszólaltam. - Lehet, hogy szívtelennek vagy szörnyetegnek fogsz gondolni, de az érzéseim iránta... hm... tudod, van az a tipikus nagy szerelem, amikor rózsaszín szemüvegen keresztül bámulsz a világra, semmi sem számít, minden happy, semmi gondod nincs... aztán felszáll a köd és előbukkan a valóság. A lángoló érzések elcsitulnak és bár parázslik, de már nem ég olyan erőteljesen. - Magyaráztam, bár azt hiszem jobban körbejártam a témát, mint akartam. A lány felé fordultam - Szóval, azt hiszem... - ...hülyeséget készülök csinálni. Fejeztem be magamban a mondatot, majd megfogtam a kezét és újból magamhoz húztam. Ezúttal átöleltem a derekát is és így figyeltem az arcát. - ...inkább rólad kellene beszélnünk. Az imént azt mondtad, hogy eddig a húgod érdekeid nézted, de most már közel sem biztos. Miről van szó? Talán az előbb, amikor viccből megjegyeztem, hogy magadnak akarsz... eltaláltam? - Mosolyodtam el újból, majd szabad kezemmel végigsimítottam az arcán és közelebb hajoltam.
Kezdőlap
