Ujjai lágyan szántottak végig a selymes hajzuhatagon, miközben minden egyes érzékszerve ugrásra készen, kiélezve szemlélte a szőkeség minden egyes légvételét. Már napok óta képtelen volt arra, hogy kipihenje magát. Álmatlanság a betegség neve, és összefüggésben állt a napokkal ezelőtt bekövetkezett történésekkel, melyért nyilván önmagát hibáztatta. Kit is hibáztathatott volna mást, ha nem magát? Hiszen csak egy kis időre hagyta magára a lányt, ám az a pár felelőtlen pillanat elég volt arra, hogy bekövetkezzen a legrosszabb, melytől világ életében rettegett. Most pedig egy ilyen történés árnyékában képtelen volt túltenni magát mindezen, és jóképet vágni ahhoz, hogy a lányból pont olyan lény vált, melyeket mindig is megvetett, és melyek az életét is tönkre tették. Persze tudta, szíve és lelke legmélyén, hogy a lány a legkevésbé sem volt hibás. Vagy ha mégis, akkor szépsége és kedvessége miatt. Mindig is csodálta, és talán vonzónak is találta, jobban mint kellett volna. Ám a közöttük lévő kapcsolat soha nem tette lehetővé, hogy testvérnél többként gondoljon rá. Túl fiatalok voltak, és Arielle annyira gyermeki! Épp ezért volt a számára furcsa, hogy mikor kicsit talán több ideig nem találkoztak, majd az élet ismét összehozta kettejüket, a lány hogy megváltozott. Kinőtte kislányos báját, felnőtt nővé érett, és bár Nathan akármennyire is igyekezett megtartani a testvéri kapcsolatot kettejük között, tekintete és gondolatai akaratlanul is túlontúl sokszor kalandoztak el a lány irányába. Már-már bűnösen csábítónak találta széles csípőjét, hetyke melleit, és formás fenekét, és minden egyes pillanatban mikor elöntötte egy ilyen kínkeserves felismerés, a nőiesség felismerése, képtelen volt uralkodni magán, és jeges vízzel lehűteni fejét, testét és minden érzékszervét, ez pedig soha de soha nem jelentett jót, csak és kizárólag problémákat. Olyasmiket, mint amikbe most is épp nyakig ültek.
Nagyot sóhajtott, majd egy kósza tincset óvatosan kisimított a lány nyakából. Annak feje az ölében pihent, és egyszerűen képtelen volt arra, hogy felébressze, holott a filmnek már rég vége volt, melyet az előbb még hangosan röhögve néztek. Még egy óvatos mozdulattal arrébb rakta a csökönyös tincset, majd összehúzott szemöldökkel nézegette a már halványuló harapásnyomot. Minden megváltozott, és valahol legbelül nem csak azt érezte, hogy meg kellett volna mindegyik gazfickót ölnie, hanem a féltékenység is mardosta belülről, hogy valaki megszentségtelenítette a lányt, még akkor is, ha lényegében egy harapásról beszélünk. Mégis ez a harapás volt az, mely megfosztotta az ártatlanságától. Gyilkossá tette, és immár saját magával is meg kellett küzdenie.
Hogy bízzon benne? Hogy szeresse?
És mikor eljön az idő - hogy ölje meg?