Az evés, a vér ivása nem éppen a legcsábítóbb tulajdonsága a vámpírlétnek, de ha már muszáj akkor tegyük, élvezetessé a dolgot. Éppen ezért is nem szeretem, ha valaki megzavar közben. Főleg, ha egy olyan valaki zavar meg benne, akinek nagyobb a szája, mint a józan esze. Végtére is egy eretnek vagyok, aki birtokában van a vámpírok minden természetfeletti képességének és ugyan úgy igaz ez a boszorkányok képességeire is. Persze nem vagyunk egy hétköznapi faj és elég nehéz is minket felfedezni, ha mi nem akarjuk, hogy tudjanak rólunk. Viszont ez a „Ha megölöd kitépem a szíved.” megnyilvánulás elég viccesvolt ahhoz, hogy meghozza a kedvem egy kis csevegéshez. Úgyhogy szépen kihúztam a fogaim a sebből, még egy utolsó cseppet lenyaltam a fiú véréből és végül eltávolodtam annyira, hogy kába és erőtlen szemeibe nézve megidézhessem.
- Menj haza, aludt ki magad és felejtsd el, ami történt. – tettem hozzá mosolyogva az utolsó szavakat.
Miközben a kissé támolygó srác elsétált, én tettem egy-két határozott lépést az idegen vámpír felé és jókedvűen méregettem.
- Neked még nem mondta senki, hogy nem illik vacsora közben megzavarni az embert? – cukkoltam jókedvűen.
Feledtébb szórakoztatott, hogy szerinte képes lettem volna megölni azt a kisfiút. De az még inkább, hogy szerinte Ő képes lenne végezni velem.
- Amúgy majd szólj, ha meg kellene ijednem tőled, mert eddig nem áll jól a szénád. – dőltem neki az egyik öreg autó platójának.
Nem is értem, hogy valakibe, hogy szorulhat ennyi udvariatlanság és savanyúság egyszerre. Talán nem ártana neki ha kapna egy kis energia löketet. Talán egy csinos szöszi vagy fekete neki is meghozná a kedvét a szórakozáshoz.
Ahogy végig mértem, feltűnt, hogy egy régivágású vámpírral van dolgom ami kimondottan felizgatta a fantáziámat. Egy nálam idősebb vámpír mindig jó példa lehet arra, hogy mit ne csináljunk, vagy éppenséggel mit csináljunk.
Ott van példának okáért Katherine vagy éppen Marcell. Mind a ketten idősebbek mint én, és mégis mind a ketten más miatt vállnak néha nevetségessé a szememben. De ugyanakkor vannak olyan pillanatok amikor mégis felnézek rájuk és azt merem mondani, hogy na igen. Ebben a dologban biztos, hogy követi fogom a példáját. Éppen ezért kíváncsi vagyok mi lakozhat ebben az alakban.
- Amúgy ha csak azért jöttél, hogy elrontsd a vacsiorámat akkor feladat teljesítve. Viszont ha nem haragszol akkor én még éhes vagyok és ritka erre az igazán jó falat. – motyogtam játszott szomorúsággal.
Persze még korántsem végeztem mára. Sem vele, sem pedig a vacsorámmal. Alighanem csapok ma egy görbe estét és kitudja, még az is lehet, hogy hazaviszek valakit aki elég szimpatikus lesz ahhoz, hogy ezt kiérdemelje.

Alapvetően Mystic Falls egy unalmas amerikai kisváros lenne, ha nem vonzana magához ennyi természetfeletti lényt. Én is halálra unnám itt magam, ha nem lenne feltett szándékom, hogy pontot tegyek a Katherine Pierce-hez fűződő viszonyom végére. Mindezt pedig akár mennyire is szeretném gyorsan megtenni, sajnálatos módon nem tehetem meg. Nem kapkodhatom el a dolgokat, kI kell várnom a legmegfelelőbb pillanatot ahhoz, hogy hatásos legyen a belépőm. Lényegében hatalmas előnyöm van vele szemben amiatt, hogy ismerem, de tulajdonképpen ebből az előnyből adódik a legnagyobb hátrányom is. Hiszen Ő is legalább annyira jól ismer engem, mint én Őt. Azt azonban nem gondolnám, hogy számításba veszi, hogy ennyi idő elteltével utána jövök és szemmel tartom azokat akik egy parányit is fontosak neki valamilyen beteges okból kifolyólag. Mint például a kisebbik Salvatore fiú, az Ő imádott Stefan-ja.
Mert hát mégis miért is tenném? Ő nem tett nekem semmi rosszat. Soha nem került az utamba és még csak véletlenül sem akart nekem keresztbe tenni. Egyetlen egy bűne van, méghozzá az, hogy balga módon egyszer Ő is szerette Katherine-t, még ha nem is teljesen olyan módon, mint ahogyan én tettem.
Most azonban kénytelen kelletlen felhagytam a kukkolással és úgy döntöttem kiveszek egy szabadnapot. Szükségem van némi felpezsdülésre és egy kis vacsira, ami egy ilyen helyen, mint az egyetlen bár ebben a porfészekben nem is lesz olyan lehetetlen feladat.
Egy kis szempilla rebegtetés, egy-két csábos pillantás és máris nyerésre álltam még úgy is, hogy az erőmet be sem kellett vetnem. Minden túl könnyedén ment, ami Őszintén szólva eléggé frusztráló tud lenni. Nem ártana már ha egyszer az életben meg kellene küzdenem az ennivalómért. Na nem mint ha túl sok esélye lenne az illetőnek, de már csak az elképzeléstől is felébred bennem a vadászösztön. De mit tehet az ember lánya, ha egyszer halhatatlan, örök ifjú, szexi szőkeség képében tengeti a mindennapjait. Amit szeret is piszkosul kihasználni ahhoz, hogy elérje amit csak szeretne.
Mint ahogy most is elértem, hogy ez a szőke hajú, kék szemű egészem szemrevaló srác kikísérjen a parkolóhoz és ott kezdetét vehesse az este szórakoztató része.
- Most pedig egy hangot se. – igéztem meg mosolyogva, miközben egészen közel hajoltam hozzá majd a nyelvem hegyét végig futtattam a nyakának feszes ívén, végül pedig belemélyesztettem tűhegyessé váló szemfogaimat.
Igazán magával ragadó érzés amikor a feszes, fiatalos bőr úgy pukkan a fogaid alatt és a sűrű sötét vér úgy csurog le a torkodon, mint amikor egy érett lédús almába mélyeszti valaki a fogait. Mohó és vágyakozással teli érzés fogott el, miközben egyre csak ittam az ismeretlen fiú enyhén alkoholos vérét. Az érzékeim úgy élesedtek ki, mint egy vadmacskáé. Hallottam a közvetlen közelemben lévő élőlények hangját, a szél lágy susogását és egy a közelben ólálkodó másik vámpír lépteit a neszező avarban a parkoló túloldaláról.
Nagyon nem szeretem ha megzavarnak evés közben, főleg olyankor amikor már napok óta nem cserkésztem be senkit. Egy morcos eretneknél meg nincs rosszabb. Úgyhogy remélem jó indokkal zavarta meg a nassolásom ez az idegen alak.