Ha még egyszer meghallom azt, hogy hasonmás, meg kell tanulnom, hogyan kell betűzni.

A szavainak igazat adtam: meg kellett ismernünk egymást ahhoz, hogy tudjuk, a másik milyen. Csakhogy egy apró részem nem volt elégedett a helyzettel és félt, hogy megint belekeveredek valami nagy-nagy kalamajkába, amiből majd a többieknek kell kirángatnia. Mindig is megláttam másokban a jót, sőt, kerestem, de az idők során rájöttem, hogy nem mindenkiben van meg ez. Erre Damon Salvatore döbbentett rá, az a gyilkos, aki… aki miatt nagyon sokan szenvedtek és bár sajnáltam, hogy Stefan elvesztette a bátyját, de nem kívántam volna vissza az életbe azt a szörnyeteget. Mindezek ellenére bólintottam a lánynak.
- Idővel majd… megismerjük egymást. – Sóhajtottam, majd lopva újból végigmértem. Komolyan, hány hasonmásommal fogok még találkozni az elkövetkezendő időszakban? Lassan alapíthatunk egy hasonmás-klubbot... vagy mehetnénk iker találkozókra. Fogalmazódott meg bennem, de ez végül mosolyt csalt az arcomra.
- Nem, nem okoztál semmi zűrzavart. Csak én gondoltam bele többet a kelleténél, Tatia. – Magyaráztam ugyan azzal a mosollyal tovább. – Meredith kedves nő, mindenkinek szívesen segít.
Így hát nem volt meglepő, hogy a pártfogásába vette őt is. Elgondolkodtam kicsit, ahogyan őt figyeltem. Nem tudtam sokat róla, a múltjáról, de mintha… Klausékhoz lett volna köze. Bár pont emiatt talán jobb volt, hogy nem akartam beleártani magam túlságosan. És ezek után közölte is, hogy köze van a Mikaelson családhoz és hogy sokat ártottak neki. Nos, nem lepődtem meg… egy kicsit sem.
- Jobb, ha elkerülöd a Mikaelsonokat, főleg most, hogy… - És ekkor leesett valami. – Tatia, te ember vagy, ugye? – Mi más lenne? Visszatért a másik oldalról, tehát csak az lehet. Ember. Meg különleges természetfeletti lény, hisz hasonmás… és pont ez az… ez a tény az, ami annyira megijesztett. – Klaus nem tudhatja, hogy itt vagy. Próbálj a lehető legészrevétlenebb maradni… - Kérleltem, de jobbnak láttam, ha beavatom abba, miért is mondtam ezt neki. – Ha megtudja, hogy itt van egy emberi hasonmás, a véreddel hibrideket akar majd létrehozni… mielőtt vámpírrá váltam, az én véremből csinálta őket. Igaz, nem igazán maradt egy sem életben közülük… - Túrtam a hajamba egy nagyobb sóhajjal, majd visszapillantottam a lányra, valami reakciót várva.

335 szó ❀ bocsánat a késésért   ❀  kredit

Mi a lelki tisztaság?! Mikor elárulnak és még is megmarad benned a jóság.

A meglepettségem határtalan igazából, még mindig nem tudom elhinni, hogy több hasonmásom is van a világban. Ami még rosszabb, hogy nem mindegyik olyan mint én. El sem tudom képzelni miért említenek egy lapon egy kegyetlen és manipulatív nőszeméllyel. Bármit is tett velem Elijah és a családja, képtelen lennék olyan tettekre mint Katherine.
- Mielőtt meghaltam volna jó emberismerő voltam, de mióta elintézték a halálom úgy gondoltam egyes embereket félre ismertem. Nem tudhatom, hogy milyen is vagy, ahogy te sem tudhatod. Attól, hogy elmondom milyen volnék, nem hinnéd el. Ismerjük meg közelebbről egymást, és idővel kiderül ki milyen is valójában.
Elijah elárult a szerelmem, ahogyan Klaus is, viszont ennek ellenére nem lettem egy szörnyű ember ahogy visszatértem. Fontos számomra egy emberi lélek, ha én nem vagyok tisztességes, hogyan is várhatnám el ezt fordítva?! Elena elmondta az itt létemnek az őszinte véleményét. Értékelni tudom csak ezt tőle, mert igazat megvallva örülök, hogy az egyik hasonmásom nem gonosz.
-Ne haragudj ha esetleg nagy zűrzavart okoztam a jelenlétemmel. Nem ezt szerettem volna az itt létemmel. Össze voltam zavarodva, nem tudtam hol vagyok. Meredith volt aki úgy mond az őrangyalom lett, segített magamra találni.
Tudtam veszélyes nekem itt lennem ennyi hasonmásom között, de igyekeztem nem mutatkozni a külvilágnak. Nem fért a fejem, hogy Ester miért tette ezt velem. Persze azzal tisztában voltam mennyire nem kedvel engem. Ennek pedig az volt a kiváltó oka, hogy mindkét fia értem epekedett.
- Hidd el Elena lenne okom arra, hogy ugyan olyan legyek mint Katherine, de az nem én lennék. Sokat ártottak nekem a Mikaelson család, viszont még sem tudok bosszút állni. A lelkem ugyan olyan tiszta mint egykor volt. Egy hibát követtem el egész életemben amiért meg is szenvedtem úgy gondolom.
Őszinte gondolataimat mondtam el az egyik hasonmásomnak. Úgy éreztem elmondhatom neki, s ebből semmilyen károm nem lesz.

300 ❀ zene ❀ Bocsi a késedelemért ❀  kredit

Ha még egyszer meghallom azt, hogy hasonmás, meg kell tanulnom, hogyan kell betűzni.

Láttam rajta, hogy ő is hasonlóképpen meg van lepve, csak úgy, mint én. A hangja barátságos volt, így egy részem máris úgy érezte, hogy ez a lány nem ártalmas rám és a szeretteimre nézve.
- Hát, nagyon úgy néz ki. – Tártam ki a karjaimat, aztán le is engedtem a karjaimat magam mellé és így mértem végig újra. Reméltem, hogy nem keltett még túlzott feltűnést a városban, bár akkor hamarabb értesültem volna a létezéséről, nem Meredithnek kellett volna felhívnia ezzel a hírrel. Ahogy a szavait hallgattam, halványan elmosolyodtam. Nem volt teljesen igaza, hisz azzal, hogy vámpír lettem, a rosszabbik oldalam, a rosszabb énem is előtérbe került. Már nem voltam annyira jó ember, mint régen, amikor valóban emberként tudtam élni. Néha hiányzott, hogy újra az az ártatlan, védtelen, semmit nem tudó lány legyek, de akkor… nem ismerhetném Stefant és ha valaki, ő nagyon sokat tett értem. Ha ő nincs, akkor nem tudtam volna túllépni a szüleim halálán sem.
- Ez majd idővel kiderül. Mármint, én nem szeretem előre megmondani, hogy ilyen vagy épp olyan vagyok. Majd megismersz. – Tettem hozzá egy fokkal halkabban, elgondolkodva, de komolyan gondoltam. Az esélyt mindenkinek meg kell adni, neki is és lehet, hogy egy nagyon jó barát válhat belőle… nem úgy, mint Katherineből, aki, őszintén szólva nem is tudom, merre leledzik éppen. Aggódtam, hogy megint rosszban sántikál és az ördögi terveit szövögeti, hisz a legutolsó találkozásom vele akkor volt, amikor a gyógyírt le akartam nyomni a torkán. Homályosak az emlékeim, de azt tudom, hogy Damon állított le minket. Nos, valamiért nem lepődtem meg, hisz ő mindig is odáig volt Katherineért, még a sírt is feltárta, csak azért, mert úgy tudta, oda lett elzárva évekre. De Katherine átverte őt. Azt hiszem, Damon mindig is szerette őt és épp ezért nem hagyta, hogy emberré tegyem a vámpír lányt. Talán újra meg akarta hódítani magának: tökéletes párost alkottak volna, hiszen mindketten ugyan olyan rosszak és gonoszak. De Damon már nem él.
A lány szavai rántottak vissza a gondolataimból. Sietve megfogtam a kezét és megbiccentettem felé a fejemet. A kezét elengedve szólaltam meg.
- Tulajdonképpen… kissé megijedtem, hogy egy újabb hasonmás csöppent közénk. Tudod, az egyik „verziónk” nem éppen tökéletes. Katherine egy gonosz vámpír és a fejemben megjelent a vészjelző, hogy esetleg te is… - Beharaptam az alsó ajkamat, majd védekezőn felemeltem a kezeimet. - …nem szoktam elsőre ítélni, csak mostanában annyi minden történt, annyi rossz dolog… meg akartam tudni, miféle céljaid vannak itt, Mystic Fallsban. Mondd, hogy nem akarod a földdel egyenlővé tenni és nem tervezel senkin sem bosszút állni.... – Szinte „könyörgőn” néztem rá, majd a kezeimet lassan magam mellé engedtem.

430 szó ❀ itt is a válasz  ❀  kredit

Mi a lelki tisztaság?! Mikor elárulnak és még is megmarad benned a jóság.

Mystic  Falls… Bár tudnám, hogy mit is keresek itt. Nem tudom, miért vagyok még itt, de azt tudom, hogy Meredith igazi őrangyalom lett. Felajánlotta a segítségét nekem, én viszont akkor még tartózkodtam ettől. Igazából meg voltam ijedve az új világtól, ismeretlen és veszélyes volt számomra. Így hát elfogadtam a jó lelkű ajánlatát, de feltételt szabtam. Soha, senki nem tudhatja meg, hogy az eredeti Petrova  életben van. Az egész hasonmásos dolgot töviről hegyire  elmesélte Meredith. Még mindig alig bírom elhinni, hogy rajtam kívül van még 3 ugyan olyan kinézettel élő személy. Egyedül talán Elena-ra ismertem volna rá a saját természetemből, és a  tiszta lelkemből. Sosem ítélek szóbeszédből, viszont nem akarok ebbe a történetbe belefolyni. Meredith felvilágosított mindenről, eddig megvédte a titkomat, ami viszont a legfontosabb, vigyázott az épségemre. A gondolatok csak úgy cikáztak fejemben mielőtt elaludtam volna. Arra sem emlékeztem mikor jött álom a szememre. Másnap ébredtem fel, még nem voltam magamnál így hát lefürödtem aztán elmentem egy közeli kávézóba. Alig bírtam meginni úgy mond, az ébresztőmet mivel a doki hölgy megkért menjek be hozzá a kórházba. Nem tudtam hol is találjam így hát megálltam a folyóson.  A hátammal neki dőltem a falnak és meredtem igazából magam elé.  Amikor viszont meghallottam egy női hangot, akkor a hang felé fordultam.
-Elena! Hát te volnál az egyik nő, aki kiköpött másom. – Hitetlenkedve pislogtam rá a csokoládébarna szemeimmel. Legtöbbször tökéletesen ki tudom ismerni az embereket. Ha Elena-ra nézek csak jóságot és kedvességet látok. Azt viszont ennek ellenére érzem, hogy bizalmatlan velem szemben.
- Tudod mikor visszatértem nem hittem volna, hogy szembe találom magam önmagammal. Nem tudom, hogy a másik két nő milyen, de rólad teljes mértékben kimerem jelenteni, hogy nem vagy rossz ember. Mindig is jó emberismerő voltam, remélem, most sem tévedek. – Nyújtottam a vékony kezemet felé, és próbáltam előhozakodni a legjobb mosolyommal. Nem volt okom rá, hogy ne bízzak benne. Elena roppant megnyerő teremtésnek tűnt.
- Örülök, hogy megismerhetlek Elena, én Tatia vagyok.  Nem szeretem, ha valaki nem egyenes, így hát a közepébe vágok. Mit szeretnél tőlem Elena? Nem ok nélkül kerestél fel.

szószám ❀ zene ❀ Remélem tetszett❀  kredit

Ha még egyszer meghallom azt, hogy hasonmás, meg kell tanulnom, hogyan kell betűzni.

Amikor felhívott Meredith azzal, hogy felbukkant még egy hasonmás a városban… kissé meglepődtem. Azt már tudtam, hogy rajtam kívül Katherine és Amara létezik, azaz utóbbi lány csak létezett, de az, hogy egy újabb itt kószáljon a városban… nem jelenthetett semmi jót. Féltem, hogy ez a hasonmás is van olyan rossz, mint Katherine, aki csak keresztbe tesz nekünk és aki a halálunkra pályázik. Jobban mondva Stefant akarta mindig is, de mivel Ő nem lehet az övé, így csak maradnak a rosszabbnál rosszabb húzásai és tettei irányunkban.
Amint összeszedtem a cuccaimat és legfőképpen magam, a kórház felé indultam. Amióta hazajöttem a fősuliról, nem történt velem olyan sok jó. Példának okáért az a múltkori találkozásom Kollal… azt hiszem, rémálmaim lesznek miatta egy ideig. A többieknek még nem is volt alkalmam elmondani, hogy mit tudtam meg. Az Ötök testvérisége újra él. Ideje lett volna ennek is utána járni, de igazság szerint hamar rádöbbentem, hogy jelenleg szinte senki sincs, akihez fordulhatnék. Stefan nem volt hajlandó hazajönni, pedig ő lett volna az első, akit beavatok ebbe az egészbe. Carolinenak nagyobb gondja is volt, amit meg kellett oldani, mielőtt újból fejest ugrunk egy „hogyan mentsük meg a világot?” projektbe. Alaric… nos, neki is volt mivel megküzdenie. Vámpír lett, ráadásul egy Ősi vámpír, hála a Mikaelsonok boszorkány anyjának. Nem tudtam, valaha megbirkózik-e azzal a teherrel, ami ránehezedett ezáltal. Maga a vámpírlét nem való mindenkinek.
Történetesen magamra maradtam a problémáimmal, a gyászommal, ami Bonniehoz volt kapcsolható. Egyszerűen nem akartam még egy gondot a nyakamba, ezért kellett mindenképp felkeresnem ezt a szóban forgó hasonmást és megtudni, mennyire békések is a szándékai… mert ha nem, akkor ezúttal nekem kellene intézkednem.
Mire feleszméltem, a kórháznál találtam magam. Idegesen téptem fel a kilincset és nyitottam ajtót, hogy bemehessek. A Mystic Falls-i kórház sok emléket idézett bennem. Itt változtam át. Azaz itt kaptam meg azt a vámpírvért, aminek köszönhetően visszatérhettem az életbe. Ráadásul Meredith által. Elgondolkodtam egy fél pillanatra, mielőtt tovább siettem volna a folyosón. Szedtem a lábaim, tekintetem ide-oda járt, hátha megpillantom a hasonmásomat. Magamban elmormoltam néhány „imát” arra vonatkozóan, hogy békés találkozóban legyen része mindkettőnknek.
Aztán megpillantottam őt, így lelassultak a lépteim, mígnem meg is álltam. Csak fürkésztem őt, alig néhány méterre tőle. Lehet, hogy számtalan alkalommal láttam magam előtt Katherine-t, de még mindig megdöbbentett, hogy mennyi hasonlóság van köztem és a hasonmások közt. Tényleg, mintha csak saját magamat láttam volna. Köhintettem egy aprót, mielőtt odaléptem volna hozzá.
- Szia, Elena vagyok. – Igyekeztem barátságos mosollyal fordulni felé, de ettől függetlenül gyanakvó voltam vele szemben.

412 szó ❀ remélem, megfelel kezdőnek  ❀  kredit