"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
- Hmmmm, tetszik ez a megnevezés. Csak ennyit tudtam hirtelen hozzáfűzni a dicsérethez, amit nekem szánt. Megdicsérte a művészetet, amit én simán étkezésnek hívok. Milyen mulatságos. Még emberként is odafigyeltem arra, hogy szépen étkezzek, de most, hogy Katherinet képviselem valamilyen szinten és sokkal csinosabb ruhákra kellett odafigyelnem, még annál is több figyelmet szentelek annak amit csinálok. Az sem elhanyagolható, hogy Esotephre az imént, olyan módon ejtette ki a szavait, hogy majdnem elájultam. Túlságosan is nagy hatással vannak rám a cselekedetei, de nem kellene elfelednem, hogy az idegesítő, kis vakarcs is Eso, aki valójában nem rám vágyik, az is Eso. Egy szirén vagyok, nem egy démon és abban sem lehetek biztos, hogy nem csak a vér és a belsőségek, az emberi szenvedés látványa volt, ami így lázba hozta. Akár az emberi férfiaknál. Hogy is mondta az egyik pasas? Nincs csúnya nő, csak kevés pia? Nem lehettem biztos abban, hogy a démonban nem valami hasonló indult be és abban sem, hogy ezt nem használom majd ki a jövőben. Néha a szeme láttára kiereszteném egy szerencsétlen ember beleit és ha ettól a tenyeremből táplálkozna egy időre, az nem hátrány.
Vicces, ahogy itt tervezgetem, hogy majd én őt elcsábítom és elérem, hogy ne tudjon kiverni a fejéből... - Mert igen. Valószínűleg halálra unnám magam nélküle, ezt már most látom és igen, van bennem egy bizonyos hiúság, ami arra ösztönöz, hogy mindenkiben olyan mély benyomást tegyek, amilyet csak tudok.- Mégis ő az akinek iszom a szavait és nagyon nehezemre esik, egyenesben tartani a térdeimet, már csak a hangjátől is. Mindez, természetesen nem elég, hogy belemenjek az egyezségbe. Egyelőre. Mindenben igaza volt, de hiába van a testemre hatással. Még tartom magam. A tekintetét tartottam, bár hol az ajkaira tévedt, hol vissza a szemeire. Az ajkai nagyon szépek voltak és olyan harapdálni valók. Most viszont nem egy vacsihoz készülök. A szavai ugrottak be, amiket hozzám intézett a találkozásunk elején.
- Ennyire " a kéjsóvárgás Gyalogösvényére lépnél? Elvezetnél a Gyönyör Palotájába? Kicsomagolnál patyolat köntösömből és örömest felfalnál?" Azt gondoltam, hogy talán tetszik neki, amit lát, amikor rám néz, de csak most kezdem felfogni, hogy talán már akkor is komolyan gondolta ezeket a szavakat. Nyilván neki nincsen semmi probléma az étvágyával, ha az erotikáról is van szó és nyilván kapva kap az ilyen alkalmakon, ha adódik. Ki tudja, mennyi démon, apáca, szirén vagy succubusz állt már a rendelkezésére. Biztos voltam benne, hogy nem fogom neki hagyni magam. Jól járnék valakivel, aki tapasztalt, de olyannak nem adnám magam, aki hetente másokkal hál. Ezt nem tudhatom Esotephresről biztosan, de sanszosnak tartom, hogy nem sokan állnak neki ellen. Vagy csak én tartom magam ahhoz képest túl erősnek, mint amilyen ellenállást a valóságban produkálok?
Svédországban, Umeå az egyik legszebb város. Az otthonom, ahol látni lehet még a sarki fényeket is. De most valljam be, hogy hiányzott a hűvös, tiszta levegő? Vagy a szüleim főztje? Ezt akarja? Valóban lehet egy démon szimplán jóindulatú? Neki is van benne valami, az igaz. Azt amit akar, azonban bárki mástól megkaphatná. Ameddig a gondolataimba meredve, próbálom kibogozni a dolgokat, Eso bébi egy pillanatra előkerült. Immár a hóból tekintett fel rám, mintha valami Istennő lennék. Nem fura? Nem igazán hatott meg, amit az ő vagy az én családomról mondott, mert nem szabadott meghatnia. Már nem az a lány vagyok, aki letérdelne hozzá, megölelgetné és megpuszilgatná, hogy a sajnálatát kifejezze. A tervét kimondta, felvázolgatta, megmutatta és már láttam is kibúvót. Hiszen elérhetném az énekemmel, hogy azt higyje, mi éppen gyűrjük a lepedőt, közben pedig, hetedhét országon is túl vagyok. Az végülis már majdnem ugyanolyan. Vagy nem? Az alapján, hogy éppen elterveztem a következő lépésem és máris keresztül húzta azt... az alapján, nem. Nem megfelelő neki, ha csak a képzeleteiben történnek meg hasonló aktusok mint, ahogyan az imént mutatta nekem. Neki a valós dolog kell. Letérdeltem mellé és valamelyest felé hajoltam. - Hát ennyire érezni akarod az ajkaim ízét? Azt, hogy milyen amikor a bőrünk egymáshoz simul? - A mellkasától lefelé simítottam a hasáig és mélyen a szemébe néztem. - Szeretnéd, ha a nyelvemet, az ajkaimat és a lélegzetem, nem csak éneklésre használnám? Ha legközelebb a csípőmmel nem egy zene ritmusára táncolnék, hanem a sóhajaidra?
Lehet hajlok a dolog felé, de az biztosan nem most fog eldőlni. Nagyon is tetszett az ajánlata, de nem voltam benne biztos, hogy a jövőben nem bánnám meg. Amikor már egyáltalán nem fog érdekelni a házban tevékenykedő emberek sorsa, mert már annyi életet kiontottam, hogy a szívem teljesen megkeményedett. Abban akkor meg mi lenne az alku? Oda az amit megőriztem azoktól a szörnyektől és közben, már nem is lenne akkora baj, ha nem védené senki a szüleimet. Akkor ott lesz a helyzet, hogy a démonnak mindent odaadtam, a semmiért. Illetve, egy esélyesen remek éjaszakáért. Nem tagadhatom, hogy minden sejtem remegett, hogy ezek a dolgok, amiket Esotephres ajánlott nekem, azok beteljesüljenek. De sok mindentől tarthattam ezzel kapcsolatban. Nem akarok...ráfüggni. Semmilyen értelemben.
A Fény elvakít, a Sötétség körülölel, Te melyiket választod?
Figyelem 18+ -os jeleneteket tartalmazhat, olvasás, csak saját felelősségre.
- A tanulság nem a kedvünkre van, hanem a hasznunkra. De a tanulsághoz vezető út, még lehet a kedvedre. S igen, Paulo korrepetálna téged, te zsigerekkel szobrászkodó, vérrel festő művész.. - szűrtem fogaim között az utolsó mondatot, olyan érezhető szexuális vágyakozással a hangomban és megfeszülő testemben, hogy majd pokollángra lobbantam. Volt valami ebben a szirénben, ami miatt különösebben nem akartam bántani. Na jó időnként egy kis szorongatás, karmokkal a hátát szántás, szemmel felfalás, tekintettel levetkőztetés belefér, de bántani... nem, nem igazán lett volna gusztusom, hogy erőszakot tegyek rajta, akár normális, akár átvitt értelemben. Viszont a végletekig vonzott, hibátlan bőre, meggyvörös ajka, formás keblecskéjének lüktető ékdísze. Azt hiszem belegabalyodtam.
- Mégis mi lenne a megfelelő alternatíva? A lelked Katherine markában van, lelkeket magam is tudok vadászni, a pozíciódra nem fáj a fogam, olyan luxus medencét, amilyen neked van odahaza, bármikor lopok magamnak. Egy szívességet? Egy szívesség közöttünk, sokkal nagyobb ár és végtelenségig a nyakadon maradhat az adósság. Viszont a szex! Kielégülsz, kielégülök, tiszta, probléma és félreértés mentes. Nem sérül és nem hal meg senki, bimbózó ifjonti tested pedig csak úgy lüktet a vágytól. - egyre közelebb és közelebb lépkedek hozzá, miközben folytatom. - Érzem a véred surrogását, hallom a zsigereid sóhaját, látom mellkasod fel-le pulzálásából, hogy a levegő milyen fojtogató. Tudom, hogy téged is szét vet a vágy. - amikor a homlokunk már majdnem összeér, fejezem be a záróakkorddal. - Ohh, már értem ... nincs ebben semmi rossz vagy titkolni való, ha életedben nem voltál férfival. Tudok úgy muzsikálni, testednek húrjain, hogy anélkül énekeld a gyönyör dalát, hogy nekem adnád ékességed. - szerelmesen búgok, csábítóan görgetem lassan a kiejtett szavakat, s szemeim közben igyekeznek rabul ejteni az ő tekintetét. - Legalább próbáld ki, legyen így és ha úgy érzed akarod, ha igazán akarod ... gyengéden és óvatosan veszem el szüzességed.
A következő pillanatban már Svéd honban voltunk, elvégre akár belement akár visszakozott az ár megfizetésétől, én megígértem magamban, neki, hogy elhozom ide. Nem pont úgy reagált, ahogy elsőre elgondoltam, még a popsijának megpaskolására sem volt hajlandó elindulni, lelkesen haza, hogy becsengessen a házba és valami kitalált szöveggel beszédbe elegyedjen a szüleivel. Pedig Freydis fiatal a szirének között, a pokol lakói között, azt hittem, hogy a lehetőségre, hogy láthatja a szüleit ugrani fog. Ehelyett mérgesen nekem támadt. Ütése még csak ki se mozdított a pozíciómból, mégis játékos mosollyal az arcomon masszíroztam meg az ütés helyét. - Auu, anyu azt mondta, nincs tasli!
- Miért vagyunk itt? Mert azt hittem, hogy örülni fogsz. Nem szeretted volna látni a családodat? Átváltozásod során, még a családod iránti szeretett és gyengéd gondolatok megszületésének esélyét is kiirtották volna belőled? Az én családom, több, mint kétezer évvel ezelőtt elhamvadt. Neked lehetőséged van arra, hogy meglesd őket, hogy titkon, szívedben dédelgess egy kedves és lelket melengető érzést. Bármikor kiszöktetnélek ide, hogy egy keveset itt lehessél azokkal, akiket egykor szerettél, akik egykor számítottak. - elvágódok előtte a földön, mint egy gyermek, ha hóangyalt akarna csinálni a frissen hullott fehérségből. Innen lentről nézek fel rá s szemeim megakadnak ágyékánál. Ha a korábbi falatka bugyi lenne csak rajta, most nem kellene túl sokat erőltetnem a szememet, hogy lássam, legalább egy részét annak, hogy mit is takartam el a "ronggyal". Fejemet megtámasztom jobbommal és így szemlélem a szirént. A földről, kényelmesen fekve, ábrándozva lába közének édes ízéről és kellemes, lelket melengető illatáról. - Túl gondolod, hogy ki és mi vagyok. Vagy, hogy mit akarok. Én vállalom, hogy időnként kiszöktetlek ide, hozzájuk, amikor csak akarod. Biztosítok álcát, bemehetsz hozzájuk, beszélhetsz velük vagy csak állhatsz az ablakban, anélkül, hogy tudnák, hogy ott vagy. Te pedig, cserébe, a szex útján megosztod velem a velük való találkozás fakasztotta pozitív érzéseket és felfalom a hiányukból és a tőlük való elszakadás fájdalmas képeiből születő negatív érzéseidet. Vagy gondolod, hogy a most keletkezett haragod nem táplálja a bennem égő tüzet? - balom mutató ujjával, lehúzom bal szemhéjamat és ahogy a szemem fehérjét megpillantja, elméjét azon nyomban képek sokasága árasztja el. ... Gyengéden ültetem fel egy a közelben lévő, jobb időjárás esetén, kültéri piknikhez használatos asztal széles lapjára. Összekuncogunk, kezeimmel megtámaszkodom az asztalon, hogy ajkaink összeforrhassanak. Mohón, mégis gyengéden kortyolom ajkáról az ambróziát, az istenek italát, amely a halhatatlansághoz vezet. Hallgatjuk a másik szuszogását, miközben nyelveink vad táncot járnak egymás körül, mint tébolyult sámánok, ha táncukkal sikeres vadászatot akarnak könyörögni a szellemektől, törzsük számára. Lábaival magához húz, kezeivel megtámasztja magát az asztalon, hogy miközben egy egy puszival, csókkal illetem vörös ajkait, lehúzzam kabátjának cipzárját, aztán szét hajtsam felsőjét, kezeimbe vehessem formás keblecskéit. Hátra veti fejét, jól eső sóhaj hagyja el ajkát, miközben ajkammal nedves csíkot húzok végig dombocskáin, némi szünetet tartván, vértől bő, kemény bimbóján. Hagyom, hogy a hátára feküdjön a padon, kezeimmel végig cirógatom kebleit, hosszan szánkáznak ujjaim bordáin. Előre hajolok, hogy nyelvemmel végig kóstolhassam hibátlan bőrt s nedves csíkok garmadáját rajzolhassam lapos hasán, körös körül kóstolhassam köldökét. Két kezemmel megragadom karcsú csípőjét, magamhoz húzom, hogy szöveten át is egymásnak feszüljenek öleink. Érzi, lüktető falloszom, hogy ágyékának akar feszülni, el akar merülni a Gyönyör Kútjának legmélyére. - Még ne! - kérlel csilingelő, szűzi leány hangján és én elkerülvén az édennek nektártól harmatos kapuit, tovább pengetem testének húrjait. ...
Az általam gerjesztett illúzió képe, pernyeként hullik szét, hogy a pokol tüzének végtelen martalékává váljon az idilli káprázat. Egyetlen, röpke pillanatnál sem telt el több a valóságban. Én továbbra is ott fekszem, előtte, csintalan gyermeki mosollyal orcámon. - Démoni becsületszavamat adom, hogy nem veszem el szüzességed, amíg azt magad nem kéred tőlem. De a testedre igényt tartok, cserébe ... - a ház felé pillantok, ahol a bentlakók mit sem sejtve tesznek vesznek, napi rutinjuknak megfelelően. - .. amikor csak kéred, elhozlak ide s vállalom, hogy megvédem őket, akiktől, csak képes vagyok rá. Semmi szirén elmetrükk a dalocskákkal s cserébe biztos lehetsz benne, hogy alvilági lény, messzire el fogja kerülni családod házát és tagjait. Áll az alku? - állok fel a földről és kinyújtom felé tenyerem.
Esotephres ügyes, szinte ijesztően is. Vajon hány éves lehet, úgy igazából? Minden egyes miniméterét a testemnek, táncra hívta és kénytelen voltam válaszolni rá. Egyszerűen magától jöttek a mozdulatok. Lehet hazudik és valójában ő a bujaság démona... Na jó, azért azt biztosan nem. Hiába távolodott el, még éreztem az ajkai érintését. Erőt kényszerítettem a térdeimbe, hogy stabilan tudjanak tartanni az után is, hogy a démon, mint támasz eltávolodik tőlem. - A kedvemre lesz maga a tanulság is? Már a karnevál és az utána bekövetkező vacsora is bejött, meg be kell ismernem, a desszert is. De mi járhat a fejében, amiről biztosan tudta, hogy tetszeni fog? Nagyon kíváncsivá tett az egyszer biztos...és teljesen tűzbe hozott. Fene. - Ők neveztek Paulonak, szerintem passzol hozzád. Olyan lezser, művész hatását kelti. A helyedben meggondolnám a névváltást, Eso. Igyekeztem túltenni magam a korábbi kicsit túlfűtött jeleneten, még úgy is, hogy a tekintete végigperzseli a bőröm, láthatatlan, mégis fekete nyomokat hagyva mindenütt. Ezz pedig túl költói, még hozzám is. -Szerinted korrepetálásra szorulok? Felvontam a szemöldököm, hátha el tudom ezzel a dacos hozzáállással terelni a saját figyelmemet is arról, hogy ez a kattant démon, mennyire be tudta indítani a... fantáziám. Nagyon kell vele vigyáznom, túlságosan is élvezem a kis játékunkat, kellemes érzéseket is ki tud váltani, mint most rájöttem, de muszáj lesz észben tartani és megtartani annak ami. Ilyen tekintetek meg ígéretek közepette nem egy könnyű feladat.
- Ajánlat? Halljuk!
Talán hiba volt. Az arcom egyből forró lett, elkerülhetetlen arcpírral karöltve érkezve. A szám is tátva maradt, résnyire. Mégis mit kéne rá mondanom? Nem fogok egyértelműen kicsirkézni a dologból, de nem... Nem tehetem meg AZT. Én csak kecsgetetk vele, nem adom oda. - Te aztán tényleg a szélsőségek démona vagy? Nem lehetne valami aranyközéputat találni? Nem fogok játszadozni a szü... Khm.. A testemmel. Mert mi van akkor ha nem tetszik? Végleg adjam fel a Pokolban azt a kevés forrást a szórakozáshoz? Ha pedig igen? Adjam oda neki a testemet, a legféltettebb kincsemmel? Valószínűleg vele járnék a legjobban, de utána kit udja, hogy mi jönne? Mire használná fel, akár ellenem is. A Pokolban vagyunk, nem az irgalmas szamaritánusok táborában. Mindig van egy hátsószándék, mindig résen kell lenni. Főleg, hogy ott van Lothrin az elméjében. Miért akarna ilyet? Ah, nyilván szamár lennék a ló helyett, aztán ha megkaparintja, szamárból egy eldobott, taknyos zsepi lennék. Hát nem.
Kérésére lehunytam a szemeimet készen arra, hogy a kezemet fogva vezessen oda, amerre csak gondolta. Hamarost a fülledt Riói melegség helyett, jóleső, hűvös, frissítő levegő simogatta az arcom. Mély levegőt vettem az orromon keresztül. Umea... A tenger friss illatát hozta magával a szél. Miféle káprázat ez? Szinte rettegve nyitottam ki a szemeimet, ott állt előttem a házunk. A hátsómon csattanó kezet érzékeltem, de nem moccantam semerre sem, csak néztem előre. Mi volt ezzel a célja? Ismét az elmémet szeretné kínozni. Itt van előttem a múltam, ami annyira hiányzott, mégis annyira kétségbeesetten akartam el temetni, mintha attól félnék, hogy zombiként visszatér és felfal, mindenestől. Hogyne akartam volna tudni, hogy hogyan vannak a szüleim, hogy élnek-e. De nem akartam összeroskadni és azt kívánni, bár ne történt volna meg mindez. Ez vagy egy túlságosan is figyelmes ajándék a démontól, vagy egy újabb csel arra, hogy fájdalmat okozzon nekem. Melyik lehet?
"Menj!"
A szemeimbe könnyek gyülekeztek és félő volt, hogy túlcsordulnak. Dühös lettem. Ez az egyetlen, amit biztosan tudtam. Az elmémben turkált és idehozott szembenézni a múltammal. A haragot felhszanálva, vele fordultam szembe és a jobbommal meglöktem a vállát. Nem mint egy dúvad, talán meg se érezte, de legszívesebben egyszerre vágtam volna le a fejét a testéről, pofoztam volna fel és ölteltem volna meg. - Miért, Miért vagyunk itt igazából Esotephres?
A Fény elvakít, a Sötétség körülölel, Te melyiket választod?
A csók jól sikerült, Freydis ajka úgy tapadt az enyémhez, mint a vinyetta a füzet borítójához. Hogy közben elmémben túrt? Nem foglalkoztatott különösebben, észre sem vettem, csak kortyoltam az újabb és újabb csókot az ajkáról. Mivel még elég közel voltunk egymáshoz jobbom végig siklott jobb vállán, mintha csak egy képzeletbeli ruha pántját akartam volna lehúzni róla. - Pedig, ez a szín, a kedvedre lesz és utána ... azt hiszem levonhatsz még egy-két tanulságot. - búgtam olyan csábos hangon, amilyet, csak a démonok tudnak kiadni magukból, amikor prédájukat édesgetik. Orrunk majd összeért, mely végül egy pillanatra még megtörtént, aztán harapást mímelve ajka közelében, eltávolodtam tőle.
- Paulo? Nem. Szólíts Esotephresnek! - Oldalra billentem a fejemet, ahogy arról beszél, ha nem akarták volna megerőszakolni, akkor kíméletes halált is halhattak volna. - Tetszett ahogy ölsz, tiszta és kifinomult módszer, de talán túl gyors és túl kíméletes. Szívesen adnék egy-két leckét, tippet és trükköt. - olyan mohó vággyal néztem végig testén, falatnyi fehérneműjén, keblecskéit alig-alig takaró melltartóján, hogy ha a tekintettel vetkőztetni lehetne, már nem volna rajta ruha. Azt hiszem az általa okozott halál, a kiontott vér látványa volt, ami felizgatott vele kapcsolatban. De nem volt itt az ideje a bujálkodásnak és a környezet sem volt teljesen alkalmas arra, hogy a magamévá tegyem. Különösen azért sem, mert készültem számára egy meglepetéssel. Egy olyan meglepetéssel, amely után számítottam arra, hogy magától omoljon karjaimba.
- Van egy ajánlatom! A nap befejezésével kapcsolatban, ha már úgy érdeklődsz felőle. - mondtam, miközben kacsintottam rá egyet. - Az utolsó szín, kapcsolódik egy meglepetéshez. Ha megleplek vele, sőt! Ha elégedett leszel a meglepetéssel és az utolsó szín választásával... Akkor a mai nap befejezését, együtt töltjük. Vágytól, szenvedélytől, kéjtől fűtve és végül gyönyörben fürödve. Ha nem sikerül meglepnem téged ... akkor elválnak útjaink. Mit szólsz hozzá?
Reméltem, hogy szeret fogadni s különösen vigyáztam arra, hogy véletlenül se mászhasson bele a fejembe kilesni, hogy mit tervezek neki. Akár rábólintott a fogadásra akár nem, folytattam az utazással. - Hunyd le a szemed, mindjárt indul az express! - megfogtam ismételten a kezét és a következő pillanatban a portál végtelen örvénye beszippantott minket. Mire megérkeztünk az új helyen, érezhette a bőrét cirógató hűs szelet. - Kinyithatod a szemed! - a valamikori házuk előtt álltunk. Rajta az időjáráshoz és a országhoz megfelelő öltözék. - Úgy intéztem, hogy csak téged látnak ... nem garantált, hogy felismerjenek, elvégre meghaltál a szemükben. Talán nem is lenne jó, ha fel kellene dolgozniuk, hogy halott lányuk visszatért hozzájuk. Egy órát tudok adni, utána elporlad álcád és szirén mivoltodban fognak látni téged. Mire vársz? Menj! - paskoltam meg a fenekét, pimaszul, hogy mozgásra ösztökéljem.
- Ahhoz, hogy valaki szándékosan meg tudjon valamit változtatni kedve szerint, ahhoz ismernie kell azt, amit megváltoztat.
Ezen egyébként gyakran elgondolkozok. Ha egy tárgynak fokozatosan kicseréled az elemeit, akkor az ugyanaz a tárgy marad? Én ugyanaz a Freydis vagyok aki voltam némi plusz képességgel vagy teljesen más vagyok a régi vázamban? Az utóbbit szerettem volna hinni. Amiket mostanában teszek, a régi Freydis már a bolondok házában kötött volna ki. Amilyen élvezettel távolítottam el Gonzalító ketyegőjét, amennyire éheztem a húsára, az az izgalom, hogy milyen arcot fog vágni abban a pár másodpercben, amíg és és a kezemben láthatja a szervét, ami az életét jelenti. Ezt mind, a régi, épp elmémmel nem bírtam volna még gondolati szinten sem elviselni. A karomon, a kezemen az ujjaimon végig folyó vér, mint a legtestesebb vörös bor, olyan mohón távolítottam el a nyelvem és szám segítségével. De ennyi elég is volt a gazemberből, az utoljára hagyott, mutató ujjamon díszelgett az utolsó egy korty. Úgy tekintettem rá, mintha a sivatagban lenne az utolsó, pár csepp víz. Már nem kellett sok, a szám felé irányítottam az ujjam, teljesen kizàrva a külvilágot, ahová Esotephres merészelt visszarántani. A kezem a kezébe vette és az ajkai felé vezette az ujjamat. Nem tettem ellene semmit, oldalra döntött fejjel, érdeklődve figyeltem, hogy mire készül. Ellopni az utolsó falatokat... Hogyan is lettem volna képes megállítani, amikor úgy nézett rám, azokkal a barna szemekkel és szép, húsos ajkai között az ujjam szinte gyönyört élt át. Sosem fordult még elő velem ilyesmi és értetlenül is álltam a dolog előtt. "Úgy, hát ilyen érzés?" Olvastam róla a kedvenc Kenyon könyveimben, de én magam sosem tapasztaltam ilyesmit. Akaratlanul is a száját bánultam és elképzeltem, milyen lehet, ha az ajkai az enyémre forrnak. " Na, ezt Freydis azonnal felejtsd el! Nem hiányzik neked az ilyesmi." Próbáltam magam meggyőzni, hogy nem is vonz a zakkant démon egy kicsit se, emlékeztettem magam arra, hogy mit kellett miatta újból átélnem, csak sokkal groteszkebb verzióban. Én tényleg igyekeztem. Az ujja a számon, egy indok, hogy hozzám érjen s rövidesen a bekövetkezett csókkal, el is feledtette velem, hogy miért utáltam, nem is olyan régen. A hátam a hideg falhoz nyomódott a libabőr mégsem amiatt futott rajtam végig. Esotephres testének a közelsége, a keze melege a combomon, az a csók. Teljesen egyedi tapasztalat. Na Ő már tisztában van azzal, hogy hogyan bánjon egy nővel. Engem sem kell természetesen félteni. Az egyik kezem az arcán pihent, a másik az oldalába kapaszkodott gyengéden és úgy húztam közelebb, a nyelvem egzotikus táncra hívta az övét és mind eközben fogalma sem volt arról, hogy közben készültem neki visszaadni, amit tőle kaptam. Az elméjében kutakodtam. Mi lehet a leghőbb vágya? Egy szőke nő arca sejlett fel. Lothrin. Eso leghőbb vágya a démon kisasszony. Ennyi információ nekem elég is volt. Megkegyelmezve nekem és a csóktól izzó ajkaimnak, eltávolodik és számomra szinte még kusza mondatok hagyják el a száját. "Tökéletes befejezése a vacsinak." Ebben egyet kellett értenem, hiszen, ahogy velem volt elfoglalva, nem kellett nagyerőkkel megküzdenem az összes többi Esoval, akik a fejében élnek. Mire a testével eltávolodott tőlem csak kacér mosollyal reagáltam a kérdésére. Egy újabb utazás. Ezúttal hová vihet? Mik a tervei? - Még egy utazás? Paulo, remélem tudod, hogy nem az ember tragédiájában vagyunk, hogy mindig újabb színekre utazzunk és tanulságokat vonjunk le. Már pedig akadt itt jó néhány tanulság és sok más kimenetele lehetett volna a mai napnak. - Például, ha nem akartak volna velem...nem konszenzuálisan koitálni, akkor kellemes halált is biztosíthattam volna nekik. De hát ez van. Megrántottam a vállamat és azzal a bizonyos "most nagyon rossz kislány leszek" tekintetemmel néztem rá, az ujjam körmével végigszántottam az utat az állától, le egészen a hasa aljáig, a bőrt nem felsértve. - Ami viszont engem most a leginkább érdekel, hogy mit találtál ki a napunk megkoronázására. Esotephrest nézve, lehet valami siralomházba visz el, egy háború helyszínére Iránba, vagy ki tudja?
- A pokolban való létezés, nem kizáró ok, a szentírás ismeretéhez. - mondtam neki egyszerűen, különösebb szín belecsempészése nélkül. - Egyébként, nem szó szerinti idézet, csak koholt replika.
S midőn kialakult a tomboló téboly, a termékeny káosz, a pazar zűrzavar, felemelkedni éreztem magam. Úgy éreztem, hogy lebegek és elnézegetem az alant kialakult kaotikus jelenetet. A három bűnös lélek, szenvedésük csúcspontján voltak s a lány, kinek felszolgáltam őket vacsorára, oly pompázatos volt. Oly kecsesen mozgott, oly könnyedén libbent át a torz színjáték díszletei és színészei között, hogy a végszót, az előadás záróakkordját eljátssza. Szóhoz sem jutottam, bár hallottam, hogy beszél hozzám, de elmém csak arra koncentrált, hogy végig kísérjem játékát. Nem tudnám megmondani, hogy a könnyed művészi mozdulatok, amelyekkel ölt vagy a falatnyi fehérnemű és a kebleket éppen hogy nem megmutató öltözék váltotta ki belőlem, de szinte szárnyaltam a vágy forró szellőin. Ohh igen, szárnyalás volt ez, denevérszárnyaimmal magasra kapattam, hogy fentről szemléljem művészi lényét. A vér bíbor fröccsenése, a csont, a csigolyák reccsenése, az egész harmonikus volt, mint egy igazi zenekarban. Mikor Freydis kitépte áldozata szívét, én a port nyaldosó, nyomorulthoz léptem. Letérdeltem elé, bevizelt félelmében. S bár már menekült volna, még mindig a sikátor porát ízlelte, csak hatalmasra kitágult pupilláival nézett fel rám és egész testével reszketett. - Mily pompás színdarab, hát nem igaz? Megvan hozzá minden, mit csak kívánhat a drámát kedvelő elme. Zene, tánc, ének, konfliktus, vér és halál ... hallod te is a vég himnuszát? Gyengéden, halkan közeleg, hogy aztán elsöpörjön minden más szimfóniát, jöjjön hát a Creschendo! - mondtam azzal mindkét kezemmel a férfi fejét megragadtam, mire üvölteni kezdett torkaszakadtából. A várakozásomnak megfelelően felpattant a földről és lerángatott nadrággal, üvöltve elszaladt.
Amikor a pokolból előhúzott és kis kirándulásra meginvitált szirénre pillantottam, Freydis már az ujjairól szopogatta le a vért. Nem tudtam pontosan eldönteni, hogy mi váltotta ki belőlem a vágyat, hogy megcsókoljam. Talán az, ahogyan gyilkolt? Talán a mozdulat, ahogy ujjairól eltakarította a karmazsin nedűt? Cseresznyepiros ajkán megült vércsepp? Falatnyi ruhája már korábban is megtetszett, hiszen én szabtam rá, én adtam neki. Karcsú alakja, gyengéd és törékeny lény káprázatát mutatta, de valójában, művészi mészáros volt. Be kellett, hogy valljam magamnak, Freydis felizgatott. Már kezdetektől fogva, mikor még Indrában futottunk össze. Talán, ezért találtam ki az egész karneválos színjátékot? Hogy szemeimmel megleshessem hajlatait, hogy eltereljem figyelmét, gondtalan szórakozással elaltassam gyanúját? Lendületes léptekkel indultam el felé, már éppen készült az utolsó ujját letakarítani, amikor oda értem hozzá. Ha nem riasztottam el és nem ellenkezett, nem tett semmit, hogy kitérjen előlem, akkor megragadtam a kezét amelynek egy ujja, még vértől volt csatakos. Lassan húztam az ajkamhoz, hogy bekapjam az ujjbegyét, majd a második ujjpercét is. Szemeimmel eközben felvettem vele a szemkontaktust, de nem csináltam vele semmit. Lassan kihúztam az ujját a számból. - Egy kevés, mindig marad .. ott .. igen, pont ott. - mondtam miközben hüvelykujjammal letöröltem egy ott sem lévő, képzeletbeli vércseppet a szirén ajkáról s ha hagyta, akkor végül hosszan megcsókoltam. Megízleltem cseresznye vörös ajkát, mint fuldokló egy korty friss levegőt. Balom derekára siklott, úgy kúszott végig a karcsú teste, mintha mindig is Freydis vonalaira termett volna. Jobbommal megemeltem bal lábát a combjánál és ujjbegyeim, egész a térdhajlatáig simították a fehér, bársony bőrt. Neki nyomtam a falnak, testemet pedig Freydis testének, de nem tettem rajta erőszakot, csak ajkammal ízleltem az övét.
Hosszú, évezredekig tartó pillanat volt, míg ajkam az övére forrt, ha nem menekült el, kissé tán hevesnek sikerült rablásom elől. Hiszen csókot loptam tőle! Mikor végül elszakadtunk egymás ajkától s ha nem vágott pofon vagy rúgott ágyékon, még mindig szemeit keresve, lélektükreiben elmerülve szóltam. - Mily romantikus befejezése ez, eme csodás színdarabnak. Pajkos, érzéki, zavarba ejtő, érzékeket megbolondító. Keresem a megfelelő szót rá, de csak annyi jut eszembe .. tökéletes. Leengedtem lábát, hogy ismét két lábon állhasson a talajon és már nem nyomtam a falhoz sem. - Egy utazás, még hátra van, Freydis. Készen állsz? Kérdeztem ajkának suttogva, orrommal közel az övéhez érve.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Szept. 23, 2020 4:48 pm
Esotephres & Freydis
Igen, ezúttal én is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy csúnya dolgok fognak itt is történni. " ... durva nyelvezetet és felnőtt tartalmat tartalmaz."
Igaz, hogy magához rántott az egyik nyomoronc, de volt egy olyan érzésem, hogy egyébként fogalma nincs arról, hogy mihez kellene egy nővel kezdeni. Egy igazi nővel, nem pedig holmi tiszta leányzóval, aki azt sem tudja, hogy mi a jó neki. Rendben van, aláírom, hogy fizikálisan... gyakorlatilag én magam sem, hiszen sosem kellett odáig eljutniom a munkám során, de a szokásos prédáival ellentétben, valójában én vagyok a vadász és nem valami űzött vad. Mint aminek hisznek Esot és engem. Igyekeztem eljátszani a szerepet, amit a négy férfi a helyszínen nekem szánt, de nem tudtam nem szórakozottan bámulni a démon alakítását.
- Úgy szóval Freydis a neved? Tudtam, hogy nem vagy idevalósi... Kénytelen voltam visszarázódni a jelenbe és a fogvatartómra riadtan nézni, amikor átfonta a hasamon a két karját. - Mit szólsz hozzá, hogy a karjaim közt nézheted, hogy csipkésre díszítik kuncsaftod? Két dolgon is majdnem elkacagtam magam. A próbálkozásán, hogy megijesszen és a haverján aki úgy hívta Esot, hogy "Paulo". "PAULO! Egek ezt megjegyzem és így fogom nevezni." Elkaptam reflex szerűen a kezért, ami felfelé vándorolt volna. Na azt nem. Engem nem lehet csak úgy, bárkinek megfogdosni. Szerencsére nem is kellett megmagyaráznom, hirtelen jött, rideg bátorságom. Eso szavaira mindenki felfigyelt és se szó, se beszéd Ricardo magába mártotta a bökőjét olyan elánnal, mintha a Világ legnagyobb, legbűnüsebb élvezetét kínálná neki.
Eso száját ismételten gyermeki kacaj hagyta el, ekkor már azonnal kapcsoltam. Jézus f*sza...csak bébi Esot ne! A tekintete, a hanglejtése, a kacaja, a mozgása..minden irritált benne. Egy kéz megragadta az alsórészét a szettemnek és viharos, mérges tekintetemet ersztettem a félkegyelműre. Még MIT képzel? Csak tartotta, remegett de próbálta eljátszani a menő krapekot, aki majd engem kivégez. Mi tagadás? Egy fokkal jobban hangzott, mint a másik fenyegetése, hogy erőszakosan venné el tőlem, azt amit a Világon..mit világon az egész Univerzumban sem adnék oda senkinek. Ha akkor sikerült megtartanom, most se hagyom magam. Éppen ezért én akartam végezni vele, Eso parancsára elengedett engem és ballagott a végzete felé. Pont mint a tüzelő kutyák, arra emlékeztetett a látvány. A démon leírása így, egészen pontos volt.
Csípőre tett jobb kézzel, felvont szemöldökkel néztem a kialakult őrületet, amit Esotephres szabadított rájuk. Bébi Eso viszont sajnálatomra már nem rájuk koncentrált. Körbe ugrált, ujjongott, én pedig legszívesebben kölcsön kértem volna Ricarcdotól a kést, hogy vagy magamat vagy a démont végezzem ki vele. Hála Katherinnek, ez alkalommal nem tartott sokáig. - Akárhogy is Pauolo, már azt hittem, sosem terül meg az az asztal.
A csípőm, miközben feléjük sétáltam, lágyan, mint a folyó kellemes hullámzása úgy ringott jobbról-balra. -Kicsit túl jól ismered a szentírást, nem? Királynőket megszégyenítő magabiztossággal és kecsességgel járultam a hármas elé és onnan szemléltem őket. Melyik földi szenvedésének vessek először véget, hogy aztán a pokolba kerüljenek, ismét Eso szórakozásának alanyként szolgálni? Végül is eldöntöttem, hogy a késes legény lesz az. Kicsit talán megsajnlátam és ki hibáztatja, hogy bébi Esot meg akarta szurkálni? Én biztosan nem. Megfogtam az arcát és egy laza mozdulattal kitörtem a nyakát. Vicces egy pár pillanat erejéig a keze, a késsel még mindig járt. Őt ott hagytam a földön, hogy az Ex-fogvatartómnak kedvezzek. Szegény Gonzalító már rám is inkább úgy tekintett mint egy rémre, pont mint ami vagyok. A hajába belekapaszodtam ujjaimmal, minit sas a mezei pocokba és úgy téptem hátra a fejét. Mellkasa eltávolodott ugyan a földön vonagló társától, de a csípője nem. A körmeim mint kés a vajon, úgy hatoltak át a szegycsontja alatt a hasfalán, szinte játszi könnyedséggel húztam vissza a kezem és mutattam meg neki a szívét, hogy azt lássa utolsó pillanataiban. Mint egy elhasznált zsebkendőt, akként ejtettem, kecsesen a földre, a port nyaldosó haverja mellé. - Hmmmm. Szép nagy darab, kellemes szivacsossággal és finom lédús. A karomon folyt végig a vér, de Eso tekintetét tartottam. Azt akartam, hogy lássa nem egy kukac vagyok, akit fel lehet szúrni egy horogra és várni, hogy harapjanak a halak. Mint most is volt. Végül beleharaptam a valaha lüktető szervbe, akár halandók az almába. Csukott szemmel élveztem a friss hús és vér ízét a nyelvem összes ízlelőbimbójával az utolsó falatig, mint valami egzotikus gyümölcsöt, majd két ujjal a maradékot a számról lehúztam, és ismét kinyitottam a szemeimet. - Óh jajj, milyen önző vagyok. Kértél volna te is? Az ujjaimat egymás után vettem be a számba, hogy le tudjam tisztogatni őket. Valójában egy kicsit sem zavart, hogy neki nem maradt, úgy is van másik.
Figyelem, durva nyelvezetet és felnőtt tartalmat tartalmaz.
Milyen kedves, milyen bájos, ahogy a szirén elpirul, mikor majdnem megcsókolom a falnál. De pirulása pusztán mesteri színjáték. ha nem azért lennénk itt, hogy a három latort felfaljuk, hát biztosan tovább mennék ezen a vonalon, de a három barátunk felbukkan. Az egyik kirántja Freydist a karjaim közül, a másik kettő az életemmel fenyeget. Hahaha, hahaa, szegény bolondok, ha tudnák, hogy Freydis, akár egyes egyedül is végezhetne mindannyiukkal. Vissza emlékszem egy pár pillanattal ezelőtti szavaira lánynak, azt mondta vigyázzak a végén még kiérdemlem, hogy fessek róla egy aktot. Csak kedvesen mosolyogtam, sejtelmesen, meghagyva számára a talányt, hogy tényleg ki akarom-e érdemelni vagy csak játszom vele. Az igazság az, hogy amióta itt vagyunk Rióban és láttam Freydist az általam, neki tervezett ruhájában, egyre inkább kedvem van aktot festeni róla. Ki is ötlöttem valami nagyon izgalmas játékot. Valami olyan érdekességet, amelynek minden bizonnyal örülni fog vagy egyáltalán nem. Attól függ, hogy miképpen vélekedik majd az egészről. De remélem, tetszeni fog neki, és akkor ... Oh, kis szirénkém, bizony-bizony lesz rólad akt.
Milyen zseniálisan játszotta a megrémült nőt, aki fél attól, hogy erőszakot tesznek rajta. - Ne aggódj, Freydis, kitalálok valamit! Mondom neki, már már teljesen hihető hévvel és a három támadónk be is veszi a mi kis színjátékunkat. Aztán az egyik bicskát ránt, nocsak még a végén megkéselnek. Fröcsögnek valamit arról, hogy kilyukasztanak és utána elszórakoznak a ribancommal? A bicskásra pillantok és szélesen elmosolyodom. Nem érti, hogy minek örülök, szóvá teszi. - Nem hallottad, Paulo? Azt akarod, hogy kilyukasszalak? - szólt a késelő és egyre közelebb jött hozzám, majd előreugrott, hogy a kést belém vágja. Alaposan meglepődött, amikor egyik kezemmel félreütöttem a támadását, majd másikkal mellkason taszítottam. köhögve csúszott hátrébb az utcácska porában. Másik két társa a fogát szívta és úgy tűnik készülnek valamivel, de elkéstek. - Kard által vész, ki kardot ragad. Vigyázz, nehogy megszurkáld magad!! - mondtam támadómnak, gyermeki hangra váltva, s szegény Freydis azonnal tudhatta, hogy a bébi Esoval van szerencsétleneknek dolga. A késes fickó felült fekvő helyzetéből és a bicskáját elkezdte lassan magába szúrni, szemein látszott, hogy nem érti mi történik vele, a keze akaratától függetlenül kezdett sormintát szurkálni a testébe. Aprócska szúrások voltak, valószínűleg fájtak, kegyetlenül, de egyik se volt olyan mély, hogy halált okozzon, csak kíméletlen kínt. - Ricardo!! Mi a szart csináltál Ricardoval? Gyermeki kacaj volt rá a válasz, jobbommal oly tökéletesen takartam el számat, hogy kacajom során takarjam számat, mint bármelyik zavarban lévő gyermek. - Megtanítom szenvedni, rá se ránts, nektek is készültem aprósággal... Freydisre pillantottam, gyermetegen elmosolyodtam és integettem neki. Aki eddig "fogva" tartotta a szirént, valami újabb mocskos dologra készült. Rámarkolt Freydis falatnyi alsóneműjére. - Kivégzem a csajt, ha .. - pillantásomat rá vetettem és mosolyogva szóltam. - Hallgass, veled később foglalkozom. - egyetlen röpke pillanat alatt belé fojtottam a szót, csak a szirén fehérneműjét volt képes markolászni. Amikor visszafordultam ahhoz, aki az előbb még bicskás mellett állt, az már próbálta annak kezét visszafogni, nem sok sikerrel.
- S így szólt az úr a kígyóhoz: hasadon fogsz kúszni a földön, eledeled annak pora lesz. Az asszony sarkával fejedet tapodja s te az asszony sarkát mardosod. Nyaljál port, féreg! - szerencsétlen flótás elengedte társa kezét, négykézlábra ereszkedett és nyalni kezdte a sikátor mocskos kövezetét. Arcán értetlenség uralkodott, hiszen honnan is tudta volna, hogy az átkok, melyeket reájuk szórtam a kiváltói furcsa viselkedésüknek. mire megfordultam ahhoz a férfihez, aki eddig Freydist markolászta és le akarta volna tépni róla a bugyiját, már szemeiben rettegéssel figyelt engem és két társát. A kezében valami vallási jelkép volt. de mit ér a szent jelkép annak kezében, ki maga is bűnös lélek? - S lányai bort adtak Lótnak ... - a férfi a földre csúszott, kezeit a füleire szorította, volt annyira okos, hogy rettegjen az elhangzott szavaktól. - .. mikor, az erősen lerészegedett, bemének annak sátrába és háltak véle. - a port nyaldosó társára mutattam és elhangzott az átok is. - Hágd meg, mint a kutyák!
Ha bárki belesett volna a sikátorba, valószínűleg nagyon gyorsan új célirányt választott volna magának, már csak az eltáruló látvány miatt is. Az egyik férfi vértől mocskos pólóban ült a földön és miközben könyörgött szurkálta saját magát. A másik kettő rettenetes állapotban volt, míg az egyik a port nyalta megállás nélkül, mintha csemegézne, társa hátulról adta neki az élvezetet. A téboly és őrület atmoszférája eluralkodott a jeleneten. Én Freydis felé fordultam és jobbról játékosan körbe ugráltam a szirént, se mikor újfent felbukkantam a balján, már nyoma sem volt a kegyetlen kölyöknek. - A vacsora tálalva, drága szirén. Kappannal töltött disznó - mutattam a párocskára. - vagy dinsztelt sertés borda?
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Hétf. Szept. 21, 2020 3:53 pm
Tinifiúk...nincs is rosszabb a 17-24 év körüli kisfiúknál és ezt már akkor is így gondoltam, amikor ember voltam. Alig tudtál a legtöbbel elbeszélgetni, anélkül, hogy ne tudnád valami teljesen máson jár az agyunk és a szemeik. Én mindig megéreztem, szinte hallottam a gondolataikat. Undorító volt. Most ezzel szirénként is tisztában vagyok, de tudok is tenni ellene. Esotephres is valamin nagyon elgondolkodott, észre vettem, ahogy a tekintete intenzitása változott másodpercről, másodpercre. Konkrétan egyre csak dühösebbnek látszott. Készen álltam bármire, amit rám akar majd szabadítani. Felszívtam magam, bent tartottam a lélegzetemet. Ha rám akarja megint szabadítani a poklot, akkor ezúttal ne várja, hogy én nem fogom ő rá.
"Szavadon foglak."
- Huh?- Ennyi? A fejem automatikusan oldalra döntöttem, de gyorsan rendeztem a vonásaimat. -Nos majd meglátjuk, hogy lehet-e engem a szavamon fogni. - Kacsintottam, mint bármelyik másik áldozatomra, annyi a különbség, hogy Esotephrest nem szándékoztam az ebédemmé tenni. De ugyanúgy nem szándékoztam neki sem betartani amiket mondtam.
- Ahahaha, lehet inkább neked kéne vigyázni arra, hogy a végén kiérdemled. Ha már viccelődünk, akkor miért is ne? Szeretek szerénynek tűnni, még akkor is, ha egy cseppet sem vagyok az. Már nem. Nem nehéz visszanyúlni érte. Emberként mint egy szürke kisegér, úgy éreztem magam itt amerikában. Csak fel kellett azt a lányt magamban eleveníteni.
Olybá tűnt, Esotephres szórakoztatónak találja a viselkedésem, az igyekezetemet arra, hogy megvédjem magam a csúnya, rossz démontól, amit képvisel. De amit mondott abban volt logika, szóval miért is ne? Közelebb húzott magához és a derekamra tette az egyik kezét. Nem tudom, mikor lassúztam utoljára... Ja de, nem is olyan régen a desszertemmel az emberek világában. Az a fickó Esonál sokkalta közelebb merészkedett hozzám tánc közben, nyílvánvalóvá téve számomra a szándékait, míg az enyéim számára az utolsó pillanatig rejtve maradtak. Hát igen, nem mindenki jó játékos. Eso viszont az, szinte már félelmetesen jó. Nyugodt maradtam a karjaiban, de az izgalmamat a három fogásos svédasztalt illetően alig tudtam volna elrejteni. Mások számára simán úgy tűnhet mintha a férfi közelségére vágynék ennyire nagyon. - Hmmm az pont egy svéd lány számára való felhozatal. Eso, kezdem azt hinni, hogy leakarsz nyűgözni. A fogaim közé húztam az ajkamat, kezemet felcsúsztattam Esotephres vállára. Tipikus flörtölős tekintet, de nem féltem attól, hogy a démonnak akivel táncolok, nehezére esne átlátni rajta. Pillanatok alatt ezt be is bizonyította, magához húzott, adott egy puszit a homlokomra és a fülembe duruzsolt. Wow, tényleg kellemes borzongás futott tőle végig rajtam, amj bevallom nagyon ritka. A szemeimmel utána úgy tettem mintha az arcát akarnám fürkészni, hogy ugyan megéri-e nekem ezzel a férfival tartani? Végül az ajkaira csúsztattam a tekintetem és mint egy buta kislány bólintottam neki. Közben meg már felforrt a vérem a gondolatra, hogy friss husi áll készen a fogyasztásra. Ha kezdő szirén lennék, megijedtem volna a gondolatra, hogy ismétlődni készül a múlt, de nem vagyok már az a kis félős nyuszi és valami meglepő módon az is adott némi bátorságot, hogy Esotephres ott volt velem. Néhol megállította a menetet, leadni a fülest: követtek minket. Legszívesebben nevettem volna egy hatalmasat, hogy ilyen könnyen halásztunk magunknak ételt. Túl könnyen is. Ez volt Rióval Esonak a célja? Elhozott, hogy ehessen egy jót? Nem ellenkeztem a kézfogás ellen, hagytam, hogy vezessen. Lassan követtem, mintha bizonytalan lennék, egyébként pedig futottam volna legszívesebben, annyira vártam az étkezésünk izgalmát.
Nem telt bele olyan sok időbe. A sötét kis utcában- amitől jobb helyet nem is találhatott volna- olyan óvatosan tolt a falhoz, amilyen gyengédséget belőle nem néztem volna ki és amilyenhez nem is vagyok hozzászokva. Freydis a szirén kalandjai során, kapott már párszor olyan horzsolásokat a hátam amit emberként nyögtem volna és sokáig kellett volna ápolni. Van, hogy a préde szeret ragadozót játszani. Elpirultam. Ez egyértelműen csak a testem természetes reakciója a férfi viselkedésére. Egy olyan férfi közelségére aki egészen vonzó tud lenni, nem tudnám félkézzel kicsinálni és éppen nem bántani akar. Végigsimítottam a mellkasán a jobb kezemmel, s onnan fel a tarkójára, mintha le akarnám a szintemre húzni, hogy ajkaink egymáshoz tudjanak végre érni.
Egy másodpercre átfutott az agyamon, hogy én vagyok a vacsi. De ha meg akart volna ölni, akkor visszaröppint minket a pokolba és simán megteszi. Elcsábítani sem akart, hiszen ott a tömegben, tánc közben sokkal könnyebb lett volna. Esonak biztos nem első szempont, hogy megkímélje a leány jó hírét, pláne idegenek között. Ez volt az indoka a bizalmamnak, hogy nem sokára érkezik az étel.
A három szerencsétlen szaga hamarabb megütötte az orromat mint a hangjuk. Mááár nem volt kedvem megenni őket, de a vicc kedvéért miért is ne? Nagy, könnyes szemekkel néztem fel Esora és kis remegést is belevittem a játékba. - E..Eso, ugye nem hagyod, hogy...? Ki sem tudtam mondani, az egyik már meg is ragadta a karomat ami Esotephresen pihent és kirántott a démon karjai közül magához. Belebújt az arcával a hajamba és én legszívesebben megforgattam volna undoromban a szemeimet. Mindenféle ízléstelen dolgott duruzsolt a fülembe, a gyomrom tartalma majd kifordult belőlem de még tartottam magam a tervhez. - Kérlek engedj el, nem mondom el senkinek! Kiröhögött és csak még közelebb húzott az izzadt testéhez. A másik kettő Esotephressel kezdett ki.
"Mit nézel? Mi van? " Még egy bicska is előkerült, amire a szemeim kikerekedtek egy pillanatra. "Kell a balhé apa? Add ide az összes pénzt ami nálad van, ne csak állj ott mint egy darab kutyasz*r!" "Kilyukasztalak...aztán a szemeid láttára szórakozunk el a kis rib*ncoddal."
Ez már kezdett kicsit túl sok lenni, azonnal ki akartam tépni a nyomorult karját, de vártam Esotephres reakciójára. Ha velem, a pokolban a kis csöcsizésért is úgy bánt, ahogy de ezeknek a fogykosoknak könnyű halált adna, esküszöm felkerül a démon a listámra!
Minek néz ez engem, pincsinek, hogy, ha egyszer kiérdemlem? Meg akar ezzel a szöveggel vezetni, hülyére akar venni, hogy körbe ugráljam. Na, majd most jól beolvasok és megmondom neki, hogy ki hordja a nadrágot. Megnevelem én, ezt a cserfes kis szirénkét. - Szavadon foglak. Ez igen, Esotephres, alaposan megmondtad neki, gratulálok. Le merem fogadni, hogy most úgy megijedt, hogy azon gondolkodik, merre meneküljön ijedtében. Igazán jól tudsz cserfes sziréneket fegyelmezni.
Nem tudom eldönteni, hogy imponálni akar nekem vagy sértegetni azzal, hogy azt állítja: volt már szerencséje, nálam sokkalta rosszabb entitással a démonok közül. Mondjuk, ismervén a pokol királynőjét, ezt el is hiszem neki. Elvégre az a nő, nálam ezerszer rosszabb és elvetemültebb. - Vigyázz, vigyázz még végén kiérdemlem azt az akt készítést. - széles mosollyal jutalmaztam szavaiért, csak vicceltem. Én annyira nem ragaszkodom az akthoz. De ha esetleg mégis megtörténne...
Elsőre és másodikra is úgy tűnik, hogy teljes mértékben félreérti szándékomat, hogy miért akarok vele nyugodtabb, csöndesebb helyre vonulni. furcsa, hogy elsőre arra gondolt, hogy ki akarom nyírni, ahelyett, hogy valami sokkal kellemesebb és művészibb elfoglaltságra gondolt volna. Először jobbra, majd balra billentem a fejemet, kérdőn pillantok a szirén szemeire. - Azon nyomban! Ne röhögtess Freydis, szerinted, ha a kinyírásod lenne a cél, érdekelne, hogy mekkora a tömeg körülöttünk? Ezek csak halandó lelkek, kinyúlsz értük, megragadod a torkukat és halottak. - mondtam olyan ártatlan mosollyal, hogy egy újszülött is leckéket vehetne tőlem. Nem volt nálam, ebben a pillanatban őszintébb és békésebb démon a világon. Mivel úgy mondtam neki, hogy közel húztam magamhoz, most jobbomat a derekára csúsztatom, balommal pedig megfogom balját. Tökéletes táncosok vagyunk, még a szamba ritmusára is tudunk lassúzni. - Ilyen romantikus pillanatokat élünk át, táncolunk a karneválon, a csillagok felettünk és te azt hiszed, hogy ki akarlak nyírni. Rosszul értelmezed a szándékaimat Freydis. A svédasztal soha nem jön felszolgálni magát, ha egy tömegben kampalygunk. Háromfogásos vacsorára akarlak meghívni. Mind a három férfi s szeretnének tőled valami olyasmit, amit sohasem kapnak meg. De, ha te ehelyett inkább túlélőset szeretnél játszani vagy valami romantikus összebújós dologra vársz ... a túlélős, menekülőset felejtsd el. - démonokat megszégyenítő, csábos kacsintással megtoldott mosollyal fejezem be a magyarázatot, hogy miért is szeretném nyugodtabb helyre invitálni. Ha belegyezik, magamhoz húzom hirtelen és a homlokára adok egy puszit, majd a füléhez hajolok. - Tegyél úgy, mintha, valami pimasz ajánlatot tettem volna neked és némi hezitálás után, beleegyezel. Figyelnek minket, a vacsora lassan tálalva.
Ezután kézen ragadtam a szirénemet, mint a filmekben, amikor a hős udvarló elcsábítsa egy kis nyugodt levegőzésre, sétálásra a szíve asszonyát, hogy aztán a film műfajától függően, egyéb események kerekedjenek a jelenetből. Ahogy haladunk a tömegben, kézen fogva vezetem át az emberek hadán. Időnként, a színjáték kedvéért, vissza vissza fordulok, hogy homlokunkat összeérintve úgy tegyek, mintha további győzködő szöveggel etetném. Valójában efféléket mondok neki. - Bekapták a csalit, követnek minket. Mindjárt ott vagyunk és vége ennek a tömegnek.
Persze felmerülhet benne a kérdés, hogy nem akarom e most is átverni és nem e része ez az egész, valami gonosz tréfának. De a három önkéntes étel, már benyalta a csalit. Végül ki keveredünk a tömegből és eljutunk egy szűk utcácskához. Gyengéden tolom a falhoz. Sehol senki. Tekintetem parázsló tűzként ásom az ő szemeibe, nézem a pulzáló csillagokat. Sehol az ígért svédasztal. Közelítek ajkammal az ő ajkához. - Mindjárt .. kicsit lemaradtak. Talán átvertem, kamuztam, hogy ilyen helyzetbe hozzam? Megfordulhat a fejében s mikor elveszítené bizalmát, hogy igazat mondtam köhécselés hallatszik tőlünk pár méterre.
- Lám-lám, eltévedtek a madárkák? A két lator segédje, feltűnik pár pillanattal később. Én pedig tökéletesen játszom a meglepett, megrémül ficsúrt. - Mit akartok? - Szórakozni ember, a csajod úgy tűnik tüzes, majd mi lehűtjük helyetted. Ijedt tekintettel nézek Freydisre. Mind ez játék és remélem legalább annyira jól szórakozik, mint én.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szomb. Szept. 19, 2020 9:42 pm
Esotephres & Freydis
Azért egy kicsit csalódott vagyok, hogy ez a véleménye. Én Freydis a Szirén, hogy bármibe-akár egy zsákban is - úgy néznék ki mint egy tucathalandó? Ez mekkora sértés. Az egyetlen szerencséje, hogy megyünk bulizni Rióba. Különben, jobban belegondolva, hogyan próbálnék végezni vele? Nyilván a szokásos módon nem lenne semmi esélyem, ha felkészül arra a mit tennék ellene, akkor sem. Ejjjmye egy démonnal ehéz lehet végezni. Miért is gondolok erre? Plédául a következő mondata miatt. Akt képet..hát hogyisne. -Természetesen Eso, majd ha egyszer kiérdemled. - Csábosan mosolyogtam és kiöltöttem rá a nyelvemet. Én ilyen vagyok kecsegtetek olyasmivel, amit sosem adok végül oda. Esonak sem állnék modellt ilyesmihez, hiszen... Ki tudja mivel viccelne meg? Képes lenne az emberek világában árulni, ingyen...egy templom ajtajában, tini fiúknak. A gondolattól is teljesen kirázott a hideg.
- Nem csak a halandók vannak ezzel így. Én is cdak mostanában kezdem felfogni a dolgokat és...nem is vagy mindnél kellemetlenebb. Rövid ittlétem alatt is találkoztam már nálad rosszabbal.
Ott van ez az Alon, folyamatosan keresztbe akar nekem tenni és elérni, hogy hülyén fessek Katherine előtt. Amíg be nem jut egyszer az éles szemfogaim közé. Nem is akartam keseregni rajta, fogadtam Esotephres táncajánlatát és már lejtetteük is a Samba érdekes művészetét. Nem kimondottan az ami nekem tetszene, de élveztem, hogy van némi, nyüzsgés és élet. A démon is remekül táncolt, hol vezetett, hol engedett szárnyalni, hol visszahúzott. Nem érdekelt, hogy mások néznek minket. Már megszoktam és ebben a szerelésben mit is várunk? Egyiknek se lenne ellenem esélye, hát még Esotephressel az oldalamon. "Na várjunk. Ő is simán odalökhet közéjük. Ilyen hamar nem szabad benne megbízni, mert az utolsó pillanatokban is képes a meglepő fordulataira." csak úgy mint most is.. -Nyugodtabb helyre...? Volt valami furcsa a szemeiben. Semmi sötét, vagy démoni, de valamire..vár. - Te ki akarsz nyírni. -Ilyen egyszerűen, póker arccal jegyeztem meg. Ki tudja? Megdolgoztatott a tánccal és ezzel kemányebb, másabb állagú lett a husi. Biztosan pont így szereti.
Kezdőlap
