I should feel sorry for you.. Oh... yeah?! But I can't feel it..
To: Mr. Thels'
Nem, határozottan nem tartottam szórakoztatónak a kis malőrjét. Egy; elő se jött, hanem kettő; neki áll viccet űzni a helyzet fontosságából, s főként három; ezekkel a... mik ezek egyáltalán? Pokoli vérebek..? Vagy mégis mi a fene?! Ahh, azt hiszem, miként egyáltalán nem vesz engem komolyan, avagy csak a saját személyét nem tartja eléggé erősnek. Ami nyilvánvaló, sőt tuti, hogy nem kezdő effektusú démon, hiszen efféle kutyákat (?) még nem láttam az eddigiekben. Senkitől. Míg a másik érdekesség, hogy ez most holmi illúzió, vagy eredetileg is valós? S amennyiben igaziak... úgy... S ahelyett, hogy csinálnék valamit, nos csak állok egy helyben? Ez aztán a vadásztaktika, le a kalappal előttem, de igazán... tízből tíz szavazat járna nekem, amiért ennyire eszement vagyok. Megráztam kissé a fejemet, ahogy szemügyre vettem ezeket a vicsorgó... akármiket, amik egyre inkább közeledtek felém. Mondhatnám azt, miszerint gyerekjáték... de kétséges, hogy ezek élnek-e vagy sem. Mindenesetre jobban rászorultak az ujjaim a fegyver markolatára, s amint csak egy darab is átlépte azt a bizonyos határt -, lőttem. Aztán persze, sorba az összeset... minden egyes drága ebecske kapott egy szép golyót, ami vagy átment rajtuk... vagy pedig úgy szenvedtek tőle, mint még soha semmitől. Ha netán nem vált be, akkor lépést váltottam, egyetlen kézlendítéssel, és némi ige mormolásával, elértem a kellő hatást. Voltak kutyák és nincsenek. Mert amennyiben csak illúzió, úgy mágiával megszüntethetőek, nem de? Ha pedig a golyótól szenvedtek, akkor... már csak lendítenem kellett a Wallace-karddal, és visszatérhettek a pokol bugyraiba. Szép kis összhatás, ami azt illeti. Biztos plazma képernyőn bámulta ezt a kis... nevetséges trükkjét. Kutyák? Ugyan már... Miért nem jön ő maga? Hamar lerendezhetővé válna az eset.. Csak a kard, és ő.... meg a pokol újfent. Hát nem édes volna?! S bár a szavait hallottam mindezen lejátszás előtt, mégsem reagáltam rájuk, ugyanis... nem, nem bíztam el magam. Tudtam, hogy átküldöm ugyanoda, mint a többieket, s ha azt hiszi előnyben van, akkor téved. Sok tekintetben a háttérben tapogatózik... rengeteg képessége hatással sincs rám. Vagy éppen vannak olyan cseleim, amiket ezer örömmel megmutatok neki bármikor, sőt fel is használok, ha a helyzet úgy dobja. - Na ide figyelj... - Tárom szét a karjaimat egy pillanatra, majd ismét a fegyverrel a kezemben hadonászok előre. - ...számomra nem mulatságos az efféle kis afférod, ahogy az sem, miszerint képtelen vagy előmászni... - Mondom nyersen, ahogy előszeretettel várom a felbukkanási lehetőségét. - ...szóval, ha csak nem vagy gyáva, akkor gyere elő, és játsszuk le szemtől szemben. Menj vissza oda, ahová való vagy, s én már mennék is a dolgomra. - Mosolyodom el ravaszul, míg a hangom némileg cinikus. - Ez egy remek üzleti ajánlat.. Mit szólsz hozzá? - Nevetek ridegen, míg gyilkos pillantással fürkészem az épületet, ekként várva arra, hogy elém álljon. Persze, lehetne szép álom is, de előbb-utóbb... kénytelen lesz.. vagy felidegesít, és én magam varázsolom ide, de azt... azt biztos.. nem köszöni meg.
Minden a feje tetején van amióta új uralkodó lépett a színre és leváltotta Arcadius-t. Egymás után kerültek elő azon démonok, akiknek ez nem tetszett és próbálták ez ki is mutatni a maguk módján, ami leginkább harcokat jelentett. Sajnos különösebb szórakozást egyik sem okozott számomra és mire talán mégis meg lett volna azon örömöm, megunták és elfogadták Katherine-t. Így hát visszatértem a szokásos dolgomhoz és igazgattam a pokol ügyeit, ami néha pokoli egy meló tud lenni. Bár nincs miért siíránkoznom, mivel mostanra kellően kialakított rendszerem van, amivel minden sarkon történt dologról tudomásom van. Mondhatjuk úgy, hogy valóban füle van a falnak és meg kell gondolni, hogy mit is mondasz. De most nem falak hozzák a kellemetlen híreket, hanem egy démon, aki már évek óta szolgáltat információkkal az emberekről és egyéb fajokról. Most ráadásul egy vadász tőr borsot az orrom alá, aki épp démonokat öl. Ezzel mondjuk túlzottan nem kéne foglalkoznom, ha azokat a hülyéket nem céllal küldtem volna oda. Így most képtelen vagypk kézbe venni a dolgokat. Így kerülök hát egy elhagyatott raktár elé, ahol az előbb említett idióták bújtak meg, meglehetősen rosszul. Enyhe harc hangjai szűrődnek felém, ahogy haladok befelé és néhány méter után már hallom is a vadász hangját. Férfi, aki meglehetősen bőbeszédű, talán kissé nárcisztikus is. Pár újabb lépés megtétele után kellően közel érek, hogy jobban érezzem a harcot, ám megbújók az árnyékok közt és úgy figyelek. Éppen a kardjával kezd el hadonászni és úgy intéz el pár démont, majd egy lőfegyverre cseréli azt. Gondolom az sem lehet hétköznapi, ha azt vette elő. Lássuk, hogy mennyire ügyes, hogy mennyire fog tudni szórakoztatni. Ezért hát kis mágia segítségével pár démoni ebet idézek meg és küldöm őket felé. Lássuk milyen fából is faragták és hogy mennyire fogja jól elütni az időmet. - A vadász, ki egyedül vadászik. A vadász, ki ismeretlenbe lép. A vadász, ki elbizza magát. - hallhatja a hangom, ám kihasználva a terep adottságait, olyan mintha mindenhonnan jönne. Mosolyogva figyelem, hogy mire is képes.
|| Here comes mz fun time! ||
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Pént. Okt. 05, 2018 8:33 pm
I should feel sorry for you.. Oh... yeah?! But I can't feel it..
To: Mr. Thels'
Átkozott kis dögök... léptem át ezzel néhány hulla fölött, ahogy célirányosan bújtam el a fal mögött, szinte neki döntve a hátamat. Persze, kellett néhány pillanat, mire összeszedtem magam. Egy kellemes kis levegővétel, egy egyszerű szemlezárás, és... valami igazán apró kis trükk. Oh, igen, kikapcsolni a külvilág okozta gondokat, és átadni magad az ösztönnek, annak az érzésnek, hogy gyilkolj... mint valamely' elmebeteg -, komolyan mondom. Néha túlságosan is belelendültem, míg máskor... legszívesebben... jah, ilyen sosem volt. Tehát... lényegében ott tartottam, miszerint vannak ezek a nyomorultak, akik azt képzelik, hogy átléphetik ezer örömmel a kis város határait. De hát, miért is ne tennék meg?! Hisz' élvezik úgy látom, az Ötök adta meghalási élményt... páratlanul egyedien távozhatnak rögvest a túlvilágra. Vissza a kis anyucijukhoz.. Na jó, nem vagyok én ártatlan szent lélek, tekintetbe véve Thersez-t, de ugyan... ezt melyik olvassa ki az elmémből? Áh, senki, mert egy Ötök tag, s főként egy vezető fejében, nos nem lehet turkálni, meg egyéb hasonlók.. S milyen kár... hogy ennyire vakok, miként a saját kis hierarchiájukon belül, nem képesek észrevenni a viszályt -, a kis ellenfeleiket. Amúgy is a rendszer felbomlása úgy szép, miszerint belülről fakad, nem igaz?! Oké, ezt a napokban tettem össze, ugyanis az a kis démon.... enyhén szólva egy szót sem mondott. De mi másért akarná kicsinálni Kai-t, ha nem ezért?! - Tikk-takk... - Szólaltam meg fennhangon, miközben előbújtam a rejtekhelyemről. - ...tudom, tudom... - Bólogattam, egyre előrébb lépkedve, ahogy egy dobócsillagot tartottam az ujjaim között. - ...azt hittétek kifogytam a játékszeremből? - Nevettem el magam, miként el is dobtam az eszközt. Eltalált egy nem messze lévő nőt -, helyesbítek: egy pokolfajzatot. Kissé szenvedve omlott a porba... csak egy kis mágia, meg néhány extra varázslat.. Apám szerette a különleges tárgyakat, és azok gyűjtését, főként, ha ezzel ilyen szörnyetegeket iktathatott ki. Én pedig örömmel vettem át a módszerét, s főleg most... most, hogy varázsolni is tudok. - Mi ez az invázió, kicsi szívem?! - Rántottam magamhoz a hajánál fogva. Nem lehetett nagy hatalmú, csak egy senki... mégis itt tanyázott... tanyáztak -, többen is. - Készültettek volna valamire? Akkor sajnálom, hogy elrontom az akciót, de Denver az enyém... - Szúrtam át a mellkasát a karddal, ahogy ezek után egy újabb rohadék jelent meg, aki úgy vágott a falnak, hogy szinte sajgott mindenem. - Oké... - Álltam fel nagy nehezen. - ...te is kérsz egy szúrást? Olyan lesz, mintsem egy eksztázis... - Kerültem ki az ütést, amelyet rám mért. - Puszta ököl? Hova a képességed? - Ugrottam a kardért, ahogy a következő pillanatban már sikerült is eltávolítani. Még egy démon, és... Miért szólom el magam, ha úgy is jönnek?! - Gyere elő szépen... ha ennyire tetszik a buli! - Ordibáltam a kihalt épület falain belül, szinte visszhangzott a hangom, mintha minden csak üres lenne. Érdekes volt, de nem szokatlan... amolyan halál előtti csendnek mondanám. Nyilván jön valami nagyobb idióta, aki azt hiszi, megválthatja az elképzelései határát. Végül az oldalamra helyezem vissza a kardot, miként előveszem a hátam mögül a fegyvert. Igen, tűnhetne ártalmatlan emberek elleni eszköznek is, de ez sokkal több, s olykor a látszat csal, ugyebár? Néhány határozott lépést tettem előrébb, ahogy óvatosan néztem körbe. Igyekeztem kiszúrni a lehetséges áldozatot. Újabb akárki... random valaki. Ha egyszer elkezdem, akkor igazán élvezem. Van valami exkluzív élmény a gyilkolásban, amelyet nem lehet körülírni, viszont, ha egyszer elkezded, akkor nem akarsz leállni.. sosem akarsz majd. S tudod miért? Mert élvezed, s elnyomja minden egyes fájdalmad..
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kezdőlap
❖ 
