"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Nem sűrűn voltam kint, Isaac kifejezetten kért rá, nélküle ne hagyjam el a lakást, őt viszont eszem ágában sem volt elrángatni a fontos teendőitől. Olykor kilógtam, a lépcsőház ajtajában ücsörögve, friss levegőt szívva, de nem voltam olyan ostoba, hogy az utcán kódorogjak. Az a drága szőrgolyó viszont mégis kicsalt, egyenesen egy sikátorba, majd fogta magát, és lelécelt. Ahogy megpillantottam a srácot, azonnal vissza kellett volna mennem a lakásba, mert odakint lenni veszélyes volt, ebben nem kételkedtem. Mégsem rohantam vissza fejvesztve, legalább néhány percig normálisnak akartam érezni magam. - Valószínűleg. Minket nem csak az ösztönök vezérelnek, talán emiatt kerülünk bajba, hozunk rossz döntéseket, ilyesmi... - Nem akartam túlzásba vinni az okoskodást, az senkinek sem szimpatikus, ugyanakkor nem voltam egy buta liba sem, így ha Thomas azt várta tőlem, hogy fogjam be a számat, rossz lánnyal állt szóba. Ettől függetlenül próbáltam egy kicsit visszafogni magamat, és nem olyan embernek tűnni, aki szomjazik mások társaságára, még ha kicsit így is volt. A szavaira majdnem rávágom, talán most sem veszi észre, mennyire is tetszik nekem, de hiába tarthatnak minket a macskák ostobának, annyira nem vagyok az, hogy ilyesmit kiejtsek a számon. Legalábbis, ha adok magamnak esélyt arra, hogy átgondoljam a szavaimat, mielőtt kimondom őket. - Na igen, nem vagyok túl jó emberismerő. Főleg az utóbbi időben nem. - sóhajtok, de itt el is hallgatok, mielőtt még valami ócska panaszáradatot zúdítanék rá. Sosem szerettem panaszkodni, inkább elnyomtam magamban a rossz dolgokat, meg az érzelmeket is, ha tehettem. Ez még régebben is nagyjából így volt. Szerencsére nem tette szóvá, hogy megérintettem a karját, kapaszkodó gyanánt, végül is azonnal elrántottam a kezemet, amint újra oxigénhez jutottam. Azért zavaromban égni kezdett az arcot két foltban, ebből tudtam, hogy elpirultam. Utáltam, hogy ilyen könnyen zavarba lehetett hozni. - Ó, nem! Egyáltalán nem. Inkább arra, hogy Thersez vonzza be a lányokat, egymaga. Neked egyértelműen semmi közöd hozzá. - cukkoltam egy kicsit komoly arckifejezést öltve magamra, egy pillanatra félrenézve, hogy fenn tudjam tartani az álcám, majd szelíd mosollyal fordultam vissza hozzá. Kifejezetten élveztem a társaságát.
I could show you incredible things Magic, madness, heaven, sin
Megfordul a fejemben, hogy butaságot csinálok. Átverem ezt a lányt, holott egyáltalán nem érdemli meg. Kedves és ártatlan. Humoros. És persze most fogalmam sincs, miért darálom magamban a jó tulajdonságait, mikor ez engem nem szokott érdekelni. Veszek egy mély levegőt, majd ahogy folytatja, elmosolyodok. - Hát igen, az biztos, hogy ostobának tartanak minket. Valahol igazuk van, nem? – Költői kérdés. A legkevésbé sem várok rá választ, őszintét biztos nem, hisz ki ostobázná le saját magát? Végül is egyszer már megtette. Mindegy is, túlagyalom és ez tőlem szokatlan. Lehet, ő kényszerítette ki belőlem a választ, de nem bánom meg. Ám egy valami biztos. Nem értek az emberi kapcsolatokhoz és híján vagyok a tapasztalatoknak is. Idő, mire felfogok dolgokat és még több idő, mire rájövök, mit kéne mondanom vagy tennem. Ez van. Emberként sem kötöttek le az emberi viszonyok, démonként meg még úgysem. Valahogy mindig azt éreztem, nem a kapcsolatokon van a hangsúly, hanem azon, mit teszünk. Bár megtanulhattam volna, hogy ez nem feltétlen így van. Mégis inkább folytatom ezt a módszert, a tettek embere, vagyis most már démonja vagyok, és ez pont elég. A célok vezérelnek, a körítés pedig csak körítés. De tagadhatatlan, hogy ez a lány kezd megfogni valamivel. Lehet, hiba volt elkezdenem beszélgetni vele? Megejtek egy zavart mosolyt az ő „ó”-jára. Azt ezt követő szavakra felnevetek és a fejem csóválom. - Nem, egyáltalán nem. Ha mégis érdekeltem eddig valakit, valószínűleg annyira vak voltam, hogy nem tűnt fel. – Teszem hozzá elgondolkodva, de hamar elterelődik a figyelmem, ahogy észreveszem, hogy néz. Egymás szemébe nézünk pár pillanaton át és ez zavarba ejt kicsit. Tématerelésként bedobom a macska kártyát újra, de valahogy nem úgy sül el, ahogyan akarom. Bár oké, a témaváltás sikeres, de elég érdekes módon. - Ezzel arra akarsz célozni, hogy a macskával vonzom be a lányokat? – Nevetek. Bár az imént tisztáztam, hogy nem vagyok egy csaj mágnes, így a kérdésem alaptalan, de valahogy adja magát a helyzet, hogy épp ezt mondjam ki. – Amúgy sem ezen volt a hangsúly, de szerintem értetted… pont ezért ez a kérdés. – Köhintek. Furcsa mód kezdem nem megjátszani magam.
✩ A szövetségeseimet, akikkel legyőzhetjük
Katherine Piercet és Kai Parkert
Az álarc mögött :
✩ Amethyst
Kedd Szept. 15, 2020 1:46 pm
Thersez cat & red riding hood
Never trust a man who doesn't like cats.
Tetszett, hogy hajlandó belemenni a furcsa témákba is, nem riadt vissza tőle, vagy nézett őrültnek, sok más ember biztosan különösnek találná első találkozáshoz az ilyen beszélgetéseket. Mondjuk a mi találkozásunk eleve különös volt, végtére is egy macska hozott össze minket, aki aztán le is lécelt. Egyre inkább kedveltem ezt a Thersezt, ravasz kis szőrgolyó volt. - Vagy ha el is mondja, senki sem érti. - mosolyodtam el. - Tudod, szerintem vicces, hogy a nyávogásuk csak az embernek szól, mármint, beszélni is megtanulhattak volna, ha mi vagyunk a célközönség. A haszontalan, ostoba emberi lények. - Ezen már felnevettem, ahogy próbáltam úgy utalni magunkra, ahogyan egy macska tenné. Talán tényleg megbolondultam a bezártságtól, vagy csak eleve annyira különc voltam, hogy képest voltam ilyeneken gondolkodni. A szavai nagyon megleptek, egy pillanatra le is dermedtem, lefagyott a mosoly az arcomról, s egész biztosan bele is pirultam, éreztem, ahogy felforrósodik az arcom. Végül is... én kényszerítettem ki belőle a szavakat, annyira nem kellett volna meglepniük, de tényleg nem gondoltam, hogy így lenne. Hogy érdeklem őt. Ki a fene gondolta volna, hogy a rendes pasik sikátorban bujkálnak? Ha legközelebb valaki megkérdezi, hol vannak a rendes fickók, majd rávágom, hogy keresd a sikátorban! - Ó! - csúszott ki a számon, mást nem is tudtam volna hirtelen mondani. Ajkamba harapva néztem újra fel rá, már egészen zavarban voltam, le se tagadhattam volna. Örültem, hogy még látni fogom, de közben igyekeztem azt mondogatni magamnak, ne éljem bele magam. Ez csak egy kedves srác, semmi több, nem kell többet belelátni. Nehéz volt nem így tenni. - Akkor félreismertelek. Azt gondoltam, az a típus vagy, aki bárkit megkaphat. - néztem mélyen a szemeibe. A kinézete és a viselkedése alapján először tényleg ezt gondoltam, de ahogy jobban megnéztem magamnak, láttam azt a különös csillogást a szemében. Ő is egy kicsit különc volt. A szavaiból azt kellett volna leszűrnöm, hogy a nyamvadt macska, hát átvert! Helyette a szép lány kifejezés ragadt meg a fejemben, amitől elakadt a lélegzetem, s néhány pillanatig nem is jutott oxigén a tüdőmbe, amitől egy kicsit meg is szédültem. Thomas karjába kapaszkodtam meg, majd mély levegőt vettem behunyt szemmel, hogy észhez térjek. Ennél kínosabb helyzetbe nem is kerülhettem volna, így kissé félve nyitottam ki a szemeimet. Nagyot nyeltem. Szóval... egy fiú bókol nekem, én meg csaknem elájulok. Tipikus Poppy! - Akkor Thersez egy nőcsábász macska? - suttogtam, majd erőtlenül nevettem. Kész csoda volt az is, hogy nem mondták fel a lábaim a szolgálatot, az csak még kellemetlenebb helyzetbe sodort volna.
I could show you incredible things Magic, madness, heaven, sin
Meglep. Nem vagyok hozzászokva a cserfes lányokhoz és az ilyen kérdésekhez, pedig alapvetően jól vág az eszem. Talán ő zavar össze, a jelenléte. Bár magam sem vagyok ebben biztos, hisz semmit nem jelent nekem a lány, pusztán egy ugródeszka az Ötök testvérisége felé. A bizalom kiépítéséhez néha komolyabb lépéseket kell eszközölnünk, nem de bár? Nekem célom megvédeni a lányt Kai Parkertől. Elmerengek a kérdésre, magamon tartva a mosolyomat, majd megvonom a vállam. - Hm, nem is tudom. De egy cicát butaság kémkedni küldeni, mikor ő csak egy bundás kisállat. Nem fogja elmondani senkinek, mit látott vagy hallott – Ingatom a fejem, a lány arcát vizslatva, továbbra is mosolyogva. Kissé úgy érzem, elbaltáztam valamit, de igyekszem kijavítani a hibámat, amit vétettem. Muszáj. Olyan nincs, hogy Poppy megharagudjon rám és ne álljon velem szóba többet. - Hát… te. Érdekelsz. – Nyelek egy nagyot. A szavak ösztönösen hagyják el a számat, anélkül, hogy átgondolnám. De tudom, hogy ezzel sikerül majd teljesen megnyugtatnom őt. Oké, csak bízok benne. De ahogy befordulok elé és vázolom a legújabb ötletemet, látom, hogy valóban megnyugszik. Zavartan mosolyog rám és ez valamiért tetszik. Nem is tudom, el sem tudom képzelni, hogy Kai miért akar ártani neki, aki ennyire ártatlan. Noha démonként meg sem kéne kérdőjeleznem, miért tör mások életére, a lány esetében akkor is felteszem a kérdést. Magamban, csendesen, nem várva rá választ. Hisz én úgysem tudom megválaszolni. - Nem reagáltad túl, én nem voltam elég egyértelmű. – Ingatom a fejem, majd mélyen szívom magamba a levegőt, amire nincs is szükségem. Furcsák az emberi szokások, melyeket démonként sem feledtem még el. Nem is fogom. – És ebben ugyanolyanok vagyunk! Néha nem tudom, hogyan kell viselkednem. Főleg a lányokkal. – Suttogásba fullad a hangom. Nem hazudok, ebben az egyben nem. Világéletemben távol voltam a lányoktól. A bátyám mindig beelőzött, meg aztán nem is érdekeltek a lányok, úgy voltam vele, hogy ők csak visszahúznak és hátráltatnak. A szemem előtt a céljaim lebegtek, az, hogy felülmúljam végre a bátyámat és végre elismerjen a családom. Ez sosem valósult meg. - Öhm, igen, mindenképp. Biztos itt lesz valahol. – Nézek zavartan körbe, a tarkómat vakarva értetlenül, hisz fogalmam sincs, honnan húzzak elő egy macskát, egy létezőt, aki nem én vagyok. – Bár sejtésem szerint már hazament, vagy egy másik szép lányhoz, hogy kaját kuncsorogjon. – A lányra pillantok lassan.
✩ A szövetségeseimet, akikkel legyőzhetjük
Katherine Piercet és Kai Parkert
Az álarc mögött :
✩ Amethyst
Hétf. Szept. 14, 2020 7:21 pm
Thersez cat & red riding hood
Never trust a man who doesn't like cats.
Az arckifejezése láttán egy pillanatra már azt hittem, lököttnek néz a felvetésem miatt, de aztán elmosolyodott. Megnyugodtam, ezek szerint lehet vele viccelődni, nekem meg nagy szükségem volt egy laza napra a sok borzalom után. - Miért? Te mit küldenéd? - kérdeztem, feldobva egy elég furcsa témát. - Szerintem egy macska tökéletes kém lenne. Mert mégis ki gondolná, hogy valakinek kémkedik, mikor olyan öntörvényű? Meg cuki. - nevettem el magam. Pokolian jó érzés volt beszélgetni valakivel, egy idegennel, aki semmit sem tud rólam, vagy a családomról. Thomas pedig aranyosnak tűnt, és valamiért nem nézett hülyének, pedig néhány furcsa mondat is elhagyta a számat. Szerettem volna elhinni, hogy tényleg érdeklem, én érdeklem és nem csak hasznot akar húzni belőlem, de erre igen kevés esélyt láttam. Aztán egyszer csak próbálkozni kezdett, mintha rájött volna, mi a bajom, mondjuk nem volt nehéz. Nem rejtettem el az érzéseimet, ahogyan sose tettem, vagyis nem tudtam. - Akkor mi? - kérdeztem, de nem álltam meg, csak egy kicsit lelassítottam. Kicsit félve néztem rá, ugyanakkor kifejezetten érdekelt a válasza. Már csak néhány méterre voltunk az épülettől, mikor hirtelen megállt előttem, ezzel engem is megállásra kényszerítve. Felpillantottam rá, mert bár nem volt egy égi meszelő, hozzám képest így is magasabb volt. - Oké. Ez jól hangzik! - mosolyodtam el kicsit zavartan, bár legalább nem pirultam el. Még. - Bocsi, ha túlreagáltam. Egy ideje már azt sem tudom hogyan kell másokkal viselkedni. - szabadkoztam, a kezeimet tördelve. Nagyot nyeltem, néhány pillanatra félrepillantottam, majd körülnéztem a sikátorban, mielőtt újra ránéztem. - Bár előbb lehet a cicát kellene megtalálnom, mielőtt még idehordod a holmiját. - Próbáltam egy kicsit elterelni a témát magamról, meg aztán nem is beszéltem hülyeséget. Elég kínos lenne, ha az összes macska holmi nálam lenne, Thersez pedig sehol...
I could show you incredible things Magic, madness, heaven, sin
A felvetésére meghökkenek. Egy rövid pillanatra azt hiszem, lebuktam, de hamar rájövök, hogy ez badarság, csupán a lánynak élénk a fantáziája, ami a történtek után nem csoda. A szüleit elvesztette, egy démon megtámadta, egy vadász megmentette. Olyasmiket látott és tapasztalt, amit eddig még nem, így a fantáziája talán sokkal éberebb most, mint valaha volt. Megrázom a fejem egy enyhe, alig látható mosollyal. - Dehogy annak. Ha kémkedni akarnék, nem egy macskát küldenék hozzád. – A mosolyom kiszélesedik, próbálom elhitetni vele, hogy mindez poén, és nem a valóság. Igazából pont az a valóság, hogy a macskát valóban „kémkedni” küldöm, de a macska én vagyok és jót akarok neki. Közel sem hiszem, hogy könnyű dolgom lesz, de az én életemben már semmi sem egyszerű. Úgy érzem, elrontottam valamit, így próbálom menteni a menthetőt, de látszik rajta, hogy tényleg megbántottam. Ahogy kiderül a sértettség valódi oka a számomra, ledöbbenek. A szavai azt sugallják, mintha az bántaná, hogy én nem őt… oh, az ördögbe! - Félreérted! Nem csak az érdekel, hogy a macska jó helyen legyen. – Életet lehelek magamba, mosolygok és próbálom eljátszani a flörtölős, minden lében kanál bátyámat, akinek akár egy pillantásába telt levarázsolni a bugyit a lányokról. Nem mintha én erre vágynék, vagy gondolkoznék ilyesmin. Mindenesetre nem játszom túl a szerepet, bár magamban elgondolkozok azon, hogy milyen lenne egy lánnyal. Úgy értem, kapcsolati szinten. De egy démon csak ne ábrándozzon ilyesmiről! Nem is szabad eltérnem az eredeti célomtól. Kimenteni őt a háborúból, ami készül. - Igen. Tudod, mit? – Befordulok elé, megállásra kényszerítve őt. Továbbra is mosolygok. – Megbeszélhetnénk egy időpontot, hogy mikor találkozunk megint. Elhozom Thersez cuccait és meghívlak valamire. – Szinte könyörgőn nézek rá, hogy elfogadja az ajánlatomat. Nem akarom, hogy sértettség vagy bántottság maradjon benne velem kapcsolatban. Nem akarom elrontani azt, amit az elmúlt percekben kezdtem el felépíteni vele. Szüksége van rám, még akkor is, ha ő ezt nem tudja. Jót akarok.
✩ A szövetségeseimet, akikkel legyőzhetjük
Katherine Piercet és Kai Parkert
Az álarc mögött :
✩ Amethyst
Csüt. Szept. 10, 2020 1:42 pm
Thersez cat & red riding hood
Never trust a man who doesn't like cats.
Kissé furcsán néztem rá az egyetértése miatt, nem hittem, hogy értelmes volt mindaz, ami elhagyta a számat. Mostanában különösen idegennek éreztem magam, mintha azzal, hogy tudnék a titkos világról, már nem lennék részese az átlagosnak. Talán így is volt. Tényleg akartam azt a macskát, legalább egy kis részem normális lenne azáltal, hogy kisállatot tartok, és magányos sem lennék annyira. Egy gyerekorri vágyam teljesülne így, ráadásul jó terápia is lenne. Már láttam is magam előtt, hogyan állok majd Isaac elé az ötletemmel. Még a szavak is megformálódtak a fejemben hozzá, s egy kis izgatottság fogott el. - Ugye nem valami kémnek akarod használni a macskát? - kérdeztem hunyorítva, majd néhány másodperc múlva mosolyra görbült ajkakkal. Próbáltam viccelődni, visszahozni legalább egy kis részét a vidám, játékos énemnek, de ez nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam. Plusz egy kicsit gyanús volt, hogy annyira rám akarja tukmálni az állatot, persze könnyen lehet, csak jó célja volt vele, én meg már megint valami rosszra gondolok, mint korábban az állatkínzás. Egy kis hitem azért még lehetne az emberekben... Majdnem meg voltam róla győződve, hogy tetszem neki, s a cicán keresztül próbál eljutni hozzám, a férfiak szeretnek gyereket vagy cuki állatot bevetni ilyenkor, de aztán a szavai valahogy az ellenkezőjéről győztek meg. Egy kicsit még csalódtam is, ami nyilván az arcomra is kiült, illetve a viselkedésemből is levehette, sosem tudtam jól elrejteni az érzelmeimet. - Nem muszáj ám kedvesnek lenned velem. Értem én, pont kapóra jöttem neked a macska miatt. - sóhajtottam, majd egy mosolyt erőltettem az arcomra, ahogy elindultunk vissza az épület felé. - Szívesen gondját viselem a cicának, ha a barátom megengedi. - fejeztem be, mert nem akartam újabb kínos szituációt. Nem baj az, hogy nem akar tőlem semmit, amúgy sem férne bele az életembe egy párkapcsolat, még csak hasonló sem. - Ez jó ötlet! Biztos otthonosabban érzi majd magát a saját holmijai között. - Nem értettem a srácot. Biztosan csak bűntudata volt, amiért egy béna szöveggel próbált lekoptatni, vagy valami ilyesmi.
I could show you incredible things Magic, madness, heaven, sin
Látom, mennyire agyal, gondolkozik, mintha csak arra várna, mikor hullik le az álca rólam és jön rá, hogy egy szörnyeteg vagyok. Nem lő mellé túlságosan, hiszen démonként mi más lehetnék, ha nem épp egy mocskos kis teremtmény? Biztos vagyok benne, hogy ő sem gondolna rám másként. A meglátására elégedett mosolyra húzódnak ajkaim. Bólintok. - Pontosan így van. – Fürkésztem néhány hosszabb pillanatig, de aztán témát váltunk arra, hogy én mennyire macska párti vagyok. Egyébként tényleg többre tartok egy macskát, aki a saját ura, mintsem egy kutyát, aki behódol a gazdájának, holott neki is lehetnének önálló döntései. Mindenesetre reménykedem benne, hogy tervem nem fullad kudarcba és macskaként a közelében lehetek majd. A vadászt csak nem olyan nehéz meggyőzni arról, hogy egy cuki cicát hazavihessen, nem? Vagy igen? Nem ismerem ezt az Isaacet, de remélem, macska párti. Fogalmazzunk úgy, erősen ajánlom neki. Biztatón mosolygok a vörösre, ahogy beadja a derekát. Oké, nem rajta múlik, de ha rá sem kérdezne, akkor tuti nem juthatok be hozzájuk. Főleg a védő varázslat miatt nem. De ha ő visz be, akkor szabad átjárásom lehet majd. Ezért kell meggyőznie a vadászt. Ó, basszuskulcs. Látom, hogyan válik csalódottá az arckifejezése és nem tudom, hogyan hozzam rendbe. Ha lenne egy nyavalyás mobilom, könnyebb lenne a dolog, de így, hogy nincs… tényleg nem tudok elérhetőséget adni neki. Mit kellett volna mondanom? És még el is fordul. Elindul. Itt hagy! A fenébe már. Utána sietek, felzárkózva mellé. - Még szép, hogy ragaszkodok. – Nagyot nyelek, a szám szélét rágcsálom, azon töprengve, hogyan engesztelhetném ki. – Figyelj csak, ha megtarthatod a cicát, akkor elhozom majd a holmijait. Tudod, a kiságyát, meg a tálját, a kedvenc fésűjét. – Ki kell rabolnom egy kisállat boltot, de semmi baj! Megéri az áldozatot egy rablás, ha azzal a lány végre újra mosolyogni fog. Kell a bizalma. Kell, hogy elfogadjon engem. Nem akarok neki rosszat, inkább megvédeném, de nem kezdhetem azzal, hogy...- Meg a kedvenc gombolyagját is odaadom, amivel naphosszat játszik mindig. – Mosolygok, mellette sétálva, le nem maradva tőle.
✩ A szövetségeseimet, akikkel legyőzhetjük
Katherine Piercet és Kai Parkert
Az álarc mögött :
✩ Amethyst
Hétf. Júl. 06, 2020 5:15 am
To: my crazy cat
Have i gone mad?
Gyanakvóan húzom össze a szemeim, valami azt súgja, hogy elbeszélünk egymás mellett, pontosabban ő mellettem, ugyanis fogalmam sincs, hogy egyszerűen csak filozofikus típus-e, vagy valamire célozgat. Régebben, mikor ismerkedtem, sohasem kellett ilyeneken görcsölnöm… annyival könnyebb volt minden, a tudatlanság néha valóban áldás. Most bezzeg minden egyes szót megrágok magamban, akarva-akaratlanul is próbálom elcsípni azt a kis jelet. ami arra figyelmeztet, hogy veszélyben vagyok, ami nevetséges; a baj általában váratlanul csap le. - Hát, nem is tudom… – hümmögök színlelt tűnődéssel, az igazság az, hogy teljesen elvesztettem a fonalat. – Szerintem nem maga a csend az, ami nyomasztó tud lenni, inkább annak a gondolata, hogy mit hallhatunk meg általa. És az is, hogy nem tart örökké. – Hirtelen elég ostobának érzem magam, ahogy a szavak elhagyják a számat. Most mi a fenéről van szó? Megkönnyebbülök, mikor témát váltunk és azért is, hogy nem néz bolondnak a lelkesedésem miatt. Bár az sem kizárt, hogy csak kedves akar lenni, de mikor közli, hogy macskapárti, megnyugszom. Van valami vonzó azokban a férfiakban, akik macskát tartanak – fogalmazódik meg bennem a gondolat, és rögtön bele is pirulok. Elég éles váltás ahhoz képest, hogy az előbb még egy sorozatgyilkoshoz hasonlítgattam. Tényleg az agyamra ment a bezártság, beszélnem kellene erről Isaackel, habár akkor azt is be kellene vallanom, hogy macskákat követek a kihalt utcára. amit nyilván nem fogadna kitörő lelkesedéssel, bár írhatja az őrület listájára és akkor végül is engem igazol minden. Persze hiába. Egyelőre ennél jobb nincs. Minden sokkal könnyebb lenne, ha nem lennék ilyen átkozottul védtelen. Hm, talán vehetnék önvédelmi órákat a megmentőmtől, habár ha abból indulok ki, hogy még mindig nem hajlandó elmondani mindent… erre nem sok esély van. Azért persze egy próbát megér, ahogy a macska dolgok is. Ha más társaságom nem is lesz, azért legalább a gyalogszőröst hadd tartsam meg. - Rendben, mindenképp rákérdezek – adom meg magam mosolyogva. Hetek óta először fog el valami kellemes békesség: tervezgetem magamban, hogy mit mondok majd Isaacnek, hogy hogyan teszem cicabaráttá a lakást meg hasonlók, és egy rövid időre teljesen elfeledkezem a szörnyekről, akik valószínűleg mindeközben engem keresnek. Aztán az a furcsa érzés, ami a minap Kainál, most Thomasnál is elfog. Teljesen kizökkenek abból a nyugalmi állapotból, amibe néhány másodpercre kerültem és feszülten figyelem őt, de nem látom semmi jelét annak, hogy bármit is érzett volna, így megpróbálok napirendre térni a dolog felett és kényszerítem magam, hogy úgy folytassam a csevegést, mintha mi sem történt volna. Kiábrándultan hervad le a mosoly az arcomról, mikor azt mondja, hogy majd ő keres, jól ismerem ezt a szöveget, nem egyszer hangzott már el tőlem is egy-egy pocsék randi után. A különbség csak az, hogy most semmi okot nem adtam rá, hogy lekoptasson. - Oké – húzom el a szám és inkább nem kukacoskodok, habár nagyon szívesen odaszúrnék valamit. A kérdésére legszívesebben rávágnám, hogy nem kell udvariaskodnia velem, de aztán veszek egy mély levegőt, elszámolok tízig és higgadtan felelek: - Igazából itt lakom az utcában, de ha ragaszkodsz hozzá – hagyom rá, és nem is várva választ, hátat fordítok, és elindulok. A stílusomból talán érezhető a sértettségem.
I could show you incredible things Magic, madness, heaven, sin
- Úgy értem, szinte gyanúsan barátságos. Mintha túl nagy lenne a csend néha. A csend néha sokkal zavaróbb, mint maga a zaj. – A fejemet ingatom. Fogalmam sincs, érti-e, mire gondolok. Értenie kellene. Értenie, hiszen egy vadász házába költözött be. Elmosolyodok halványan kedves szavaira, amit a macskákról ejt ki a száján. Kezdek megenyhülni felé, ahogyan folytatja. Már nem is zavar, hogy az imént még pökhendinek nevezte a macskákat. Pedig a macskák sokkal többek ennél. - Egyetértek. Én eléggé macska párti vagyok. – Vallom be egy mosollyal, a szemeit figyelve végig, majd igyekszem meggyőzni őt arról, hogy befogadjon engem. A macskát. Kezdek belezavarodni abba, mikor van rólam szó és mikor ró—szóval a macskáról. Elmosolyodok a saját ostobaságomon, majd elhúzom a számat vele együtt, mikor azt mondja, nem tudja. - Egy próbát tényleg megér. Ha nem, akkor marad nálam. És továbbra is hozzád fog szökdösni. Ismerem már annyira. – Nevetek. Furcsa ez az egész. A régi, emberi életemre emlékeztet, különösen az utolsó évekre, mikor igyekeztem mindig úgy viselkedni, hogy a másikat megnyerjem magamnak. Ha kellett, hülyét csináltam magamból, vagy olyan dolgokat tettem, amit épeszű ember sosem csinált volna. Ha kellett, hagytam, hogy megalázzanak, és aztán én kerültem fölénybe, akkor pedig örömmel zúztam apró darabokra azt, aki szórakozott velem. Nem változtam semmit. Ugyanolyan romlott vagyok, mint emberként. Bemutatkozok, bár a név, amit kiejtek a számon, furcsa. Valahogy csak arra képes emlékeztetni, mennyire elbaszott életem volt a bátyám árnyékában. Nem baj. Már halott. Sosem kell újra látnom őt és sosem kell többé az árnyékában rostokolnom. Itt vagyok, démonként és olyan dolgokat tehetek, amiket annak idején sosem. Az érintése furcsa, magam is meglepődök, majd eszembe jut Kai Parker. Talán olyan, mint ő volt? Látom rajta, hogy vizslat, gondolkozik, de rajtam nem látszik nagyon semmi. Visszahúzom lassan a kezemet, még mindig barátságosan mosolyogva. - Öhm, elérhetőséget? – Megköszörülöm a torkomat. Okosnak kell lennem. Démon vagyok, nem ember, nincs semmiféle elérhetőségem a Földön. Adjam meg a pokol forródrótját vagy mi? Nincs is olyan! Egek. Gondolkodj, Thersez, gondolkodj! Á, megvan! – Kereslek majd én, úgy megfelel? – Ha rákérdez, hogyan találok rá, majd azt mondom, követem a macskát. Megoldom, nagyfiú vagyok, nem aggódom túl. Az aggódás káros. – Elkísérjelek haza? – Teszem hozzá a kérdést, reménykedő mosollyal az arcomon. Ne utasíts el, Poppy.
✩ A szövetségeseimet, akikkel legyőzhetjük
Katherine Piercet és Kai Parkert
Az álarc mögött :
✩ Amethyst
Szer. Márc. 25, 2020 6:04 pm
To: my crazy cat
Have i gone mad?
- Túlságosan barátságos? – vonom fel a szemöldököm. Nem igazán tudom, hogy hogy lehetne valami „túlságosan is barátságos”, én sok mindent gondolok a világról jelen pillanatban, de a „barátságos”, „biztonságos” és „nyugodt” jelzők egyáltalán nem szerepelnek közöttük, s bár tény, hogy Denverre egy csapat képzett vadász vigyáz, de… nos, ők sem lehetnek ott mindenhol. Pontosan ezért kellene szót fogadnom és a házban maradni, de nem, én macskákat követek és vadidegenekkel társalgok sötét sikátorokban. A horror filmekben az ilyen buta libák halnak meg először, nem? Elhessegetem a gondolatot, és örömmel veszem a témaváltást. - Hé, a macskák nagyon okos állatok – kelek azonnal szőrös kis barátom védelmébe, aki tényleg nem valami hálás jószág, hisz’ továbbra sem látom sehol. Nem túl szép tőle, hogy magamra hagyott miután elrángatott ide… Jó, valójában nem rángatott, magamtól jöttem, de az ő kérésére. Ami… így kimondva, leírva egészen furán hangzik, de attól még így volt. Egyértelműen azt akarta, hogy kövessem…egy sötét sikátorba…ahol a gazdájába botlottam. Kicsit sem fura, csak ha belegondol az ember. Jó, inkább leállok az agyalással. Ha bántani akarna, nem csevegnénk. Ha csak nem egy különösen morbid humorú gyilkosról van szó. Oké, tényleg befejeztem. – Sokan csak azért nem szeretik őket, mert maguknak valók, de szerintem van ebben valami… bájos – vonom meg a vállam. Ha eddig nem nézett totálisan flúgosnak, majd most fog. Úgy áradozom a macskákról, mint a régi szomszédunk, akinek vagy egy tucat volt. Bár ha jobban belegondolok talán rám is ez a sors vár. - Hát, nem tudom… - húzom el a számat, Isaac nem tűnik kifejezetten macskás típusnak, de talán megesik rajtam a szíve, ha felvázolom neki a magányos jövőmet egy nagy rakás macskával. – Végül is egy próbát megér. – Elmosolyodom és bizakodóan biccentek. A srác közben menni készül, én pedig meg akarom kérdezni a nevét, de megelőz. Bemutatkozik, kezet nyújt, én pedig elfogadom és szintén bemutatkozom. Mint Kainál, nála – Thomasnal - is elfog az a különös érzés, mikor megérint, de közel sem olyan intenzíven. Nem tudom, hogy ez mit jelenthet, és abban sem vagyok biztos, hogy ő érezte-e, az arcáról nem tudok leolvasni semmit. - Öhm, igen – felelek a kérdésére kissé megkésve és viszonzom a mosolyát. Ahogy elenged, a bizsergés is megszűnik, én pedig néhány pillanatig még a dolog hatása alatt vagyok, így kukán bámulok magam elé, aztán visszafordítom Thomasra a tekintetem. – Az jutott eszembe, hogy cserélhetnénk valami elérhetőséget. Gondolom biztosan érdekelni fog Thersez sorsa, ha itt marad. – Zavartan toporgok és a válaszát várom.