Látom, ahogy a helyem melletti férfi meglepődik, mikor engem pillant meg. Mégis, mit gondolhat a fejében? Nem tudom, s nem is érdekel különösebben. A válaszát várom, hogy szorít-e helyet nekem? Mikor meghallom a válaszát, akkor nem túlságosan dob fel vele. Mintha csak belenyugodna abba, hogy egy lány zavarja meg a személyes auráját. Beletörődő.
- Köszönöm, igazán rendes tőled. – ezzel odapakolom magam, ahová éppenséggel képzeltem magam. Mivel szembe nem tudok lenni a pulttal, mert ahhoz már nincs hely, így féloldalasan a férfi irányába fordulva helyezkedem el. Jól a rálátásom arra, hogy mit csinál és miként. Számomra úgy tűnik, mint egy unott kutya, aki arra vár, hogy hazatérjen a gazdája és játszhasson vele. A whiskyje elfogyott, de azt mondom én, hogy nem melegítette túlságosan sokáig. Idő közben a pultos kiszolgál engem, így kezembe veszem a narancsvodkám, azonban váratlanul ér az érintése. Halványan kezemre lötyögtetem az italom a mozdulata nyomán, s átfut rajtam a pofon adása, ám a szomjúságom megakadályoz benne. Nem fogok verekedni, uralkodni kell magamon. Kortyolok az italból, hogy megnedvesítsem az ajkaim.
- Nem igen láthattál itt, csupán ma érkeztem a városba. Úgy egy órával ezelőtt – mondom neki, s nem hinném, hogy ezzel olyan nagy titkot árultam volna el neki. Iszok egyet, majd a másik kérdésére szintén válaszolok.
- Egyedül érkeztem, nincs senkim. – s most megint megremegek, mert elhúzza a kezét onnan, amit valójában kezdtem megszokni. Az ital kezd hatni bennem, oldva a kinn felhalmozott feszültséget. A következő mézes mázos szövegét egy mosollyal jutalmazom.
- Valóban? Pedig mint látod, félelmetesen veszélyes vagyok. – kuncogom el a végét, sőt utalni szeretnék a kezére, így gyorsan megtoldom még a következő kijelentéssel.
- Látod, még a kezedet is elhúztad a derekamról – rég beszéltem már ennyire szabadon, szülői hatástól mentesen, ráadásul játékosan. New Orleansba azért megválogattam a szavaim, ha beszélgettem valakivel. Itt ezen a helyen nem vagyok megkötve, itt mintha magam lehetnék? Tán igen, de később ráérek még ezen agyalni.
- Mindenesetre ha óhajtod, akkor megvédhetsz – belegondolva, sosem árt egy férfi a háznál. Meg ha vele mutatkozom, akkor sikerül a többi sóvárgót távol tartani magamtól. Magam vállát megveregetem, hogy milyen ügyes vagyok, de nem bízom el magam. Újra rendel whiskyt a beszélgető társam, mert mondhatni elkezdtünk egymással csevegni. Ajkaimhoz emelem az italom, majd mikor ő kiejti az egészségünkre szót, akkor csupán ennyi telik tőlem.
- Neked is! – kortyolok bele az italomba, majd csalódottan pakolom le a pultra az üres poharat. Jelzek a pultosnak, hogy töltse tele, de most fokozom az élvezetet.
- Két jégkockát tegyen bele. – toldom meg a rendelésem, s visszafordulok az ivótársamhoz. Végig mérem őt, s mivel értelmes téma nem jut eszembe, így döntök, hogy ital témánál maradok.
- Csak így egyedül, magányosan iszogatni? – s ettől tovább nem lépek, mert ki kellene élveznem az első ilyen bulizásom. Bármi történjék az este folyamán, úgy vélem fel vagyok rá készülve. Kissé beharapom az alsó ajkam, mert mondhatni ő lenne az első férfi, akivel nem csupán csókolózásig jutnék.
~ Ne siess csajszi! ~ korholom le az elbarangoló gondolatvilágom. Egy biztos, hogy a társaságom egyelőre vonzónak és érdekesnek találom.

Cukormáz, felhő és tökéletesség. Ezen szavak jutnak eszembe, ahogy New Orleansra gondolok, az ottani életem legapróbb darabkájára is. Egy szerető család, kissé elnéző szülők, s ezen felül még megannyi szépség. Nincs ezzel gond, leginkább velem van a probléma, itt a fejemben, ahol kipattannak azok a „világmegváltó” gondolatok. Még most is fáj a barátnőm elvesztése, mert miattam halt meg, az által váltam ezzé a szörnyeteggé. Apu segíteni akart rajtam, azonban próbálkozása ellenére különösebben nem érzem magamban a változást. Attól, hogy egy picit jobban tudok uralkodni az agressziómon nem jelenti azt, hogy nem fog újból bekövetkezni. Kell keresnem valakit, akivel ezen gondokat kiiktathatnám. Jó lenne örökre kitörölni az emlékeimből, de számomra nem megy. Túl jó kislánynak neveltek? Hát lehetséges. Ezen apró eset mérhetetlen fekete pacát okozott a patyolattiszta lelkemen. Friss seb, s tudja a franc, hogy az idő segít-e rajtam.
Nem volt kérdés tehát, hogy változásra van szükségem, ráadásul felnőtt nő vagyok. Nem maradhatok örökre szüleim nyakán, ráadásul a burokéletnek leginkább hátrányai vannak. Hogy mi az? Hogy szépen lassan halsz meg ott belül. Szóval késztetés jött, hogy elinduljak a nagy világban. Meglepetésemre szüleim megértették a döntésem, ám annyi kitétellel, hogy olykor csörögjek rájuk, vagy látogassam meg őket néha napján. Egy haldokló apát és egy aggódó anyát? Magammal kell foglalkozni, szóval ha nagyon nagy gond lesz, akkor majd felhívom őket. Így van ez! Valójában rettegek, hogy esetleg a szüleim halálát szintén így éljem át, vagy sokkal fájdalmasabban. Teljesen megtörnék, s jelen helyzetben nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Távol tartom magamtól a fájó dolgokat, elég kézenfekvőnek tűnik. Hogy hová jöttem egyedül élni? Mystic Fallsba, egy teljesen más helyre, mint a habcsókos New Orleans. Éjfélre értem ide, s most ahogy haladok az utcákon, akkor a képembe üvölt a másság. Kezdjük ott, hogy már maguk az utcák elrendezése másképpen van, s ehhez hozzájön, hogy a levegőben érezhető a feszültség. Önkénytelenül feszülök meg, minden idegem, pedig valójában én lazulni szeretnék. Mi ez a vészjósló marhaság? Nem lehetne kikapcsolni?! Önkénytelenül nyugtalanná válok, s gyakran tekintek a körbe. Idegen vagyok! Még sosem jártam itt, így minden érdeklődő tekintete rajtam pihen meg, ahogy elhaladok mellettük. Egy ilyen alkalommal befütyül egy félmeztelen férfi, megannyi tetkóval a felsőtestén.
~ Anyádat fütyülgess! ~ nézek rá nem túl szépen, aki erre csupán pimasz mosolyával válaszol. Elhaladok mellette, s szerencsére nem csinál semmi hülyeséget. Megmenekültem. Kifújom a tüdőmbe szorult levegőt, majd a távolban egy igazán vakító jelenségre leszek figyelmes. „ Black Pearl Bar”, villog mint egy stroboszkóp egy nagyobb buliban. Egy darabig nézem, míg meg nem állok a bejárat előtt. Ellenőrzöm, hogy megvannak-e a cuccaim, amit magammal hoztam a szállásfoglalás után. Mobiltelefon és pénztárca, s egyéb fontos iratok. Minden rendben van. Belső zsebben tartom őket, mert a külsőkből a piti tolvajok kihalászhatják. Úgy vélem, hogy inni kell a nagy ijedtségre, lazítani az állapotomon. Romokban vagyok, s mivel nincsenek itt szüleim, így valójában le sem tudnak beszélni. Szabadság, egy fokkal könnyebbé teszi a mostani közérzetem, s megveregetem a saját vállam, hogy jó döntést hoztam azzal, hogy leléptem a szülői házból. Régen éreztem ilyen izgalmat, s most igazából megragadhatom az alkalmat. Minek halasztanám el? Nem eldöntendő kérdés, hogy bemegyek-e, hanem egyszerűen bemegyek! Pár pillanat az egész, s én az orromon, szememen és fülemen keresztül szívom magamba a benti hangulatot. Agyama az ingerek hatására felgyorsul, hogy felfogja a benti légkör édeskés mivoltát.
~ Nem rossz! ~ megengedek magamnak egy kisebb mosolyt, miközben az agyam máris kilöki magából a káros gondolatokat, ami egyenes út lenne az öngyilkosság felé. A pult irányába indulok, s mivel elég sok ember gyűlt össze, így a hideg sem bánt annyira. Kellemes a benti hőmérséklet. Rögtön leveszem a női fekete bőrdzsekim, hogy azáltal a kissé merész, de stílusos fekete ruhám láthatóvá váljon. Nő vagyok, minek hordjak farmert és pólót? Számomra azok túl fiúsak. A zene tombol, az emberek beszélgetnek, vagy táncolnak, esetleg valami rejtettebb helyen smárolják és tapizzák egymást. Kár tagadnom, valahogy igényelném én is az ilyesmit. A pulthoz érkezve megpillantom az előttem terpeszkedő, whiskyjét iszogató pasira. A szemem gyorsan felméri a hely lehetőséget, s arra a döntésre jutok, hogy elférek mellette. Nem tudom miért, de kinyúlok a vállához, finoman megérintve azt.
- Bocsáss meg, egy kicsit helyet szorítanál nekem is? – kérdezem tőle, s ha nekilát a műveletnek, akkor szembe fordulva vele, de odaszorítom magamat. Mondhatni néha a felsőtesteink érintkeznek egymással, de végül helyet foglalok ott, ahol elképzeltem magam. A pultos rögtön észleli az érkezésem, így közelebb vonul hozzám.
- Egy 3dl narancs vodkát, igazi naranccsal. – adom le a rendelésem, miközben a tekintetem elidőzik a velem szembe levő férfin. Helyesnek vélem a velem szemben lévő férfit, azonban még nem érzek belső indíttatást arra, hogy megismerkedjek vele. Mikor körbenézek, egy picit alaposabban, akkor magamban arra a döntésre jutok, hogy messze ő a legjobb lehetséges társaság. Női énem beindul, s míg nem kapom meg az italom, addig én „mondhatni” a hely hiánya miatt nekinyomom lágyan a felsőtestem, az övéhez.

Egy kisebb szórakozóhely a városból kifelé vezető főút mellett. A bár tulajdonosa egy igen fiatal srác, Daniel Roth, aki minden követ megmozgat, hogy a hely teljességgel kiszolgálja a fiatalok igényeit. Hétvégente fellépéseket vagy épp karaoke esteket tart, ritkább esetekkor pedig még ingyen ital is akad.