Dupla műszakot vállaltam aznap a hotelben. Kellett a pénz, úgyhogy minden alkalmat megragadtam, még ha ez azt is jelentette, hogy késő éjjelig bent kellett maradnom. Apa felajánlotta, hogy eljön elém, de még volt egy utolsó szoba, amit ki kellett takarítanom. A vendég kimozdult éjszakára, és külön kérte, hogy valaki tegyen rendet nála, mielőtt hajnalban hazaér. Rutinmunkának tűnt: portörlés, porszívózás, ágyneműcsere... Csakhogy a férfi korábban hazaért. Annyira részeg volt, hogy nem volt ura a saját cselekedeteinek. Fogdosni kezdett, és minél hevesebben próbáltam szabadulni, annál inkább bedurvult. Az ágyra tepert, eltépte a ruhám, és amikor látta, hogy még mindig ellenkezem, fojtogatni kezdett. Megragadtam az első dolgot, amit elértem, és jól orrba vágtam a vezetékes telefonnal. Ki akartam menekülni a szobából, de elkapott, úgyhogy ezúttal a vázát kaptam fel. Egyetlen jól irányzott, erős ütés a fején, és az egész életem szilánkokra tört a vázával együtt.
Család:
A szüleim teljesen átlagos emberek, anya tipikus, kertvárosi asszony, aki imád jótékonykodni és friss pitével meglepni a szomszédait. Apa gyakran segít füvet nyírni, és ha a környéken elromlik valami, tőle kérik kölcsön a kerti szerszámokat és gépeket. Testvérem nincs. Meglehetősen unalmas környezet ez egy magamfajta, kalandvágyó kislánynak - legalábbis az volt, míg ki nem derült, hogy édesapámtól örököltem a vérfarkas géneket.
A gyomrom diónyira szűkül az idegességtől. Mindegy, hány tucat fellépés van mögöttem, ugyanúgy elfog az izgalom minden egyes színpadra lépés előtt. Már kiskoromtól kezdve a tánc és a zene az életem tüzelőmotorja, belőlük nyerem minden energiám, minden szenvedélyem. A kávé mellett ez a két dolog az, ami a legrondább reggeleken is ki képes varázsolni az ágyból. Fogalmam sincs, a tyúk lehetett-e előbb, vagy a tojás: akkor döntöttem el, hogy énekes szeretnék lenni, amikor a harmadik születésnapomra egy játék mikrofont és egy játék gitárt kaptam aputól, vagy az ajándékok hatására ragadt meg a fejemben az álomkép? Amikor iskolába mentem, megkaptam életem első szintetizátorát, és vele együtt elkezdtem zenét tanulni. Életem legszebb és legboldogabb időszaka volt. Aztán persze ahogy a hercegkisasszonyok felcseperednek, rájönnek, hogy királyi felmenők nélkül nem többek a hánytatott sorsú Hamupipőkénél. A világ nem fizeti ki helyetted a számláidat csak azért, mert szépen énekelsz. A világ nem fedezi az énekórák költségét, sem egy saját zongorát csak azért, mert elhivatott vagy (a szüleid igen, de sosem éreztem jól magam ennek tudatában. Nem akartam mások hátán magasra törni, a saját erőmből szerettem volna elérni mindent. Idővel persze kényelmessé vált a támogatásuk, úgyhogy már csak sodródtam az árral és hagytam, hogy apuci és anyuci kényük-kedvük szerint kényeztessenek.). De megmondom, mit tesz veled a világ ezer örömmel: elvesz mindent, ami kedves számodra; megfertőz minden jót, amit ismersz; a padlóra lök, és akkor rúg beléd a legnagyobbat, mikor a kezed nyújtod felé. Ezt jelentette számomra, mikor kiderült, hogy vérfarkas vagyok - aztán pedig az, hogy apu halálos beteg. Mintha tőle vettem volna el az életet, amit nyertem. A drága ruhák, a márkás hangszerek hirtelen értéküket és értelmüket vesztették. Nem maradt más, csak a rideg valóság.
Zeneiskolás éveim alatt volt néhány fiúm, de valahogy egyikükkel sem működött igazán. A vagyonos hátteremet okolták, az elkényeztetettségemet, az oroszlán csillagjegyemet; ha százszor nem vágták a fejemhez, hogy egy "hozzám hasonló liba" csak arra jó, hogy ágyból ágyba másszon, akkor egyszer sem. Annyit hallgattam sértett büszkeségük generálta beszólásaikat, hogy idővel kezdtem igazat adni nekik. Mármint, ha életed párjai ennyire tartanak téged, akkor minek erőlködtem volna, hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét? A szerelem eddig sem jelentett számomra semmit, hiszen egyszer sem éreztem komolyabban vagy erősebben, így olyan lettem, amilyennek tartottak: játszottam. Én voltam a vihar, mely darabokra tépett mindenkit, aki elég közel ért. Én voltam a királynő, aki ha megunta az adott parasztot, tovább lépett - persze sosem ígértem semmi többet. Nem hitegettem, nem hazudoztam, nem ígérgettem, egyszerűen csak átvonultam rajtuk, mint egy tornádó, törött szíveket és törött páncélokat hagyva magam után. Azzal senki sem törődött, hogy bennem milyen károk keletkezhettek közben. Mindig én voltam a hibás fél: mégis ki keresi a gonoszban a veszteséget?
Apa betegsége óta átértékeltem az életemet. Félretettem a zenét, hogy a családomra tudjak koncentrálni. Alkalmi munkákból (főként szállodákban takarítok és bárokban lépek fel) tartottam fent magam és a saját mystic fallsi albérletem, hogy ne a szüleim pénzén kelljen tovább élősködnöm - persze apu ettől még mindig támogat anyagilag, akár akarom, akár nem. Azt hiszem, az apák már csak ilyenek; mindent megtesznek, hogy gondoskodjanak a gyermekükről, nem igaz? A lényeg, hogy a tanulmányaim mellett nem jutott volna elég időm rá, hogy otthon legyek velük, ezért inkább félbehagytam az Akadémiát. Jobb ez így. Boldog vagyok. Tényleg.
Most pedig szolid taps kíséri fel a lépteim a színpadra. Az izgalom még szorongatja kicsit a gyomrom, mégis elönt valami különös melegség, ahogy a színpad közepén felállított bárszékhez sétálok. Ez az a hely, ahol a legjobban szeretek lenni az egész világon. A gitár ott lóg a nyakamban, a kezembe fogom, ahogy helyet foglalok a széken és a számhoz igazítom a mikrofont. - Jó estét, Mystic Falls! Készen álltok rám? Mert én alig várom, hogy nektek zenélhessek... - Alkoholtól és jókedvtől ködös, mosolygós szemek néznek vissza rám. Félig üres poharak emelkednek a magasba, halkan morajlik fel előttem a közönség. Lehunyom a szemem, veszek egy jó mély levegőt, majd megpendítem a húrokat, halkan rákezdve az első dalra: I float in a boat...
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Május 01, 2019 10:48 pm
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
Ms. Storm
Drága húgom!
Bár még a létezésedről sem tudok, de... várjunk, de, én tudok! Szóval, szeretnék hálát adni neked, hogy megmentetted ezt a karaktert, akiben megannyi lehetőség lapul - és hogy a kezeid közé vetted, ezáltal megnyitva a közös kis történetünket, avagy szálunkat. Nem akarom dicsérni magam, de szerintem jól kitaláltam / megálmodtam Scarlettet és végig azért imádkoztam, hogy valaki jó kezeibe kerüljön. S eddig nem jártam sikerrel... ilyenkor az ember mindig kudarcnak élni meg a dolgot és van, mikor le is mond az adott szálról vagy karakterről, esetleg beleépíti valahogy másképp a történetébe, de... az mégsem ugyanaz, nem? Az ember nem véletlenül ad fel karakter hirdetést és vár arra, hogy megjelenjen az adott alany... hisz lehetőséget, szálakat, játékokat lát benne, amit jó lenne véghez is vinni. A lapodra áttérve pedig... ahw! Azt kaptam, amit vártam Tőled és a hirdetésem kapcsán. Egy lány, jégszívvel, mégis valami vagány beütéssel, vérfarkas génekkel, meg... meg az apámmal. De ezt tegyük félre, mert most nem akarok erre gondolni. Szóval... huh. Az a vadállat megérdemelte, hogy fejbe verted, már nem azért... simán... öhm, tudjuk mit tett volna veled, ha nem véded magad. Nem hiszem, hogy ezért bárki haragudna rád... tényleg, apa hogy reagált erre? *Igen, mégis csak kíváncsi kicsit.* Ami azt illeti, arra is kíváncsi leszek, mi lesz velünk, Letty...
Ne haragudj, kissé suta elfogadó, de egész nap dolgoztam... foglalkózz, kérlek és... és van egy megkezdett köröm az előző Scarlettel, remélem, van kedved folytatni. Üdv itt, Letty!
I don’t feel like getting up in the morning. Everything that used to make me happy anymore doesn’t. I don’t know what happened, either people in my life just left me or I started to push everyone away...