- Vadász? – vontam fel a szemöldökömet meglepettségemben, hiszen ez egy olyan dolog volt, amire a legkevésbé se számítottam volna. – Liz, most komolyan, hol ismertél te meg egy Vadászt? Kezdem azt hinni, hogy te valamilyen más milyen bolygón jártál mind ezidáig – nevettem fel, kissé kínomban is, hiszen az ikrem olyan sok mindent vitt véghez ez idő alatt, én meg mit is csináltam? Egy pasit hajkurásztam? – Nem mondom, hogy nem hasznos az ilyen ismeretség, de határozottan lemaradva érzem magamat – túrtam bele a hajamba, de igyekeztem nem túlságosan letaglózni magamat az önsajnálattal. Hiszen megoldásra váró feladat állt még előttünk dögivel, amiből én is kivehetem majd a részemet bőségesen.
- De még mennyire! Tízen pár év nem volt elég ahhoz, hogy egymás idegeire menjünk – bokszoltam bele játékosan Liz vállába. A Kai problémát mindenesetre egyelőre lezártnak tekintettem, hiszen felesleges lett volna tovább agyalnunk és stresszelnunk rajta. Egészen biztos voltam abban, hogy Kai nagybácsi ezt élvezte volna a legjobban: látni, ahogy félelmünkben valamelyik sarokban kuporgunk, nem tudva mikor jön el értünk. De ebben az örömben soha nem lesz része.
- Hát, nem is tudom, hogyan fogjak hozzá – kezdtem el hirtelen a füvet tépkedni idegességemben. – Ne nevess ki kérlek, de egy fiúról van szó. És mielőtt bármit is mondanál, ő nem egy hétköznapi valaki. Nem tudnám megmondani, mit nem érzek helyénvalónak vele kapcsolatban, de… a hatodik boszorkányérzékem folyamatosan hangosan szirénázik, ahányszor a közelében vagyok, és ez felettébb bosszant. Arról nem is beszélve, hogy már az is különös, ahogyan találkoztunk… - magyaráztam Lizzienek, majd ennél a pontnál szándékosan megálltam, hagytam, hadd eméssze kicsit a szavaimat.

- Nincs több titok – bólintottam rá teljes meggyőződéssel, még a kisujjamat is felmutattam, hogy ezzel az esküvel is megpecsételjük azt, ami eddig mindig magától értetődő volt kettőnk között, az utóbbi időben azonban mégis kissé eltávolodtunk egymástól. Örültem, hogy újból egymásra találtunk úgymond, mert bármennyire is tudtunk egymásra agyára menni, mégis csak Lizzie az ikrem volt, a másik felem, nélküle magányosnak éreztem magamat, egy bizonyos mértékig.
Ettől az újult eskütől megindítottan, már nyitottam is volna a számat, hogy beszámoljak neki arról, én miért voltam ennyire eltűnve az utóbbi időben, mielőtt azonban bármit is szólhattam volna, ő ismét beelőzött azzal, hogy a nyári szünetre New Orleansbe szeretne menni, és hogy örülne, ha vele tartanék. Az első gondolatom egyből a tiltakozás volt, hiszen nekem ott volt Ő, akiről még túlságosan is sok mindent kellett volna kiderítenem, de aztán egy másodperc habozás nélkül úgy döntöttem, hogy Lizzienek talán mégis csak igaza van. És egyébként sem akartam tőle elszakadni, főleg most nem, hogy visszatért Kai nagybácsi.
- Nagyon jól hangzik, Liz. Bár gyanítom, hogy Kai ott is ránk találna, de Freyától nagyon szívesen tanulnék dolgokat, meg hát, soha nem árt egy kicsit világot látni, és távol lenni innen – válaszoltam izgatottan, amit jól ki is lehetett olvasni a mosolyomból. Ez képes volt egy nagyon rövid időre elterelni a figyelmemet a jelenlegi helyzetünkről, reméltem, hogy ha tényleg a nyári szünetre kerül a sor, akkor eszembe se fog jutni Kai nagybácsi, és bármi egyéb probléma.
Figyelmesen hallgattam a további szavait, amit a Gemini-kovenről mondott, és hát, nem éppen villanyozott fel a tudat.
- És mégis hogyan tudnánk összemérni az erőnket, ha alapjáraton nincs is? – vontam össze a szemöldökömet, mert ebben az egészben véleményem szerint ez volt a legnagyobb bukkanó. Persze, ha mindaz igaz volt, amit Liz mondott, ez nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy mindketten meghaljunk, illetve azét sem, hogy egyikünk feláldozza az életét a másikért. Egyelőre erre azonban gondolni se akartam. – Nos, ez aggasztó, nem mondom, de szerintem felesleges ezen aggodalmaskodnunk. Meg fogjuk találni a megoldást rá, ha elérkezett az ideje, de egyelőre abban sem vagyok biztos, hogy megérjük-e azt, hogy betöltsük a 22. életévünket. Biztos vagyok benne, hogy Kai nagybácsi ezzel is csak a kapcsolatunkat akarja rontani, vagy valami. Máskülönben elképzelni nem tudom, miért hozta volna fel ezt hirtelen – tört fel egy nagy sóhaj a torkomból, ahogy tekintetemet elemeltem az ikrem arcáról, és helyette az eget kezdtem el kémlelni, miközben hátradőltem a fűben.

Nem fogok hazudni. Már maga a tény megrémített, hogy a nagybátyánk visszatért, ki tudja, milyen ördögi terveken törve a fejét. Ahogy itt most ültem az iskola udvarában, testvérem oldalán, nemhogy nyugodtnak nem éreztem magamat, de még biztonságban sem. A pszichopata nagybátyánk elől nem volt menekvés, erre most rájöttem. Vagy nekünk, vagy neki meg kellett halnia, mert mind a hárman nem maradhattunk életben, ő erről egészen biztosan gondoskodni fog. Nekünk csak arról kellett tennünk, hogy ne mi legyünk azok, akik a rövidebbet húzzák. Lizziért pedig bármit megtettem volna. Hogy életben tartsam őt.
Ahogy erre a csendes elhatározásra jutottam, már nem is tűnt olyan ijesztőnek a gyűrűnek a képessége. Hiszen erre szükségünk volt. Habár végső megoldásnak semmiképp nem mondtam volna, de kezdetnek megfelelt. Aprót bólintva felhúztam az ujjamra azt.
- Ezt jól kitaláltad, Lizzie. Büszke vagyok rád, de azért legközelebb, kérlek, szólj előbb ezekről a dolgokról, hogy együtt tudjunk kitalálni valamit. Nem kell egyedül mindent megoldanod, tudod jól, hogy rám mindig számíthatsz. És ebben a kalamajkában is, mint mindig, mindketten benne vagyunk – próbáltam biztatóan a testvéremre mosolyogni, még a kezét is gyengéden megszorítottam, hogy tudja, én itt vagyok, és nem tervezek menni sehova az oldaláról.
S amikor már azt hittem már, hogy a legrosszabb híreknek az átadásán túl vagyunk, nos, akkor a sors szépen szembe köp, mert úgy tűnt, még nem végzett azzal, hogy minket szívasson.
- A Gemini boszorkányokról? Lizzie én a helyedben Kai nagybácsi egy szavát se hinném. Tudod jól, hogy bármit megtenne azért, hogy egymásnak ugrasszon minket. Ő is tisztában van azzal, hogy mi akkor vagyunk igazán erősek, ha együtt vagyunk. Ha a Gemini kovenről van szó megkérdezted apát vagy anyát? Ők is biztosan tudnának mesélni róluk, bebizonyítani, hogy Kai nagybácsi csupa hazugságokkal próbálja tömni a fejed – magyaráztam Lizzienek, de akármennyire is szerettem volna azt hinni, hogy igaz, amit bizonyítani próbáltam éppen a testvéremnek, magam is tudtam, hogy valószínűleg nem így van.

- Nem, semmi baj, nem haragszom, csak megijedtem - válaszoltam Lizzienek lassan szótagolva, mert közben ezerrel pörögtek a gondolataim. Annyira el voltam foglalva, hogy fényt derítsek annak a srácnak a titkaira, hogy teljesen figyelmen kívül hagytam mindent ezen kívül. – Igazából anyáék szerettek volna beszélni velem, de valahogy mindig megfeledkeztem erről, és nem került sor rá végül. Lehet, hogy erről szerettek volna....
Ahogy végiggondoltam az egészet, egyből elkapott a bűntudat. Szégyelltem magam amiatt, hogy egy férfinak sikerült annyira lefoglalnia, hogy teljesen megfeledkeztem az igazán fontos dolgokról, és Lizzienek egyedül kellett ezzel az egésszel megbirkóznia. Mintha elbűvölt volna...
Figyelmesen hallgattam az ikrem további szavait, de őszintén szólva, nem nyugtatott meg kicsit sem. A történetek alapján Kai nagybácsi már épp elég veszélyes volt elszívó boszorkányként is, és most démon lett. Elpusztíthatatlan...
Összevontam a szemöldököm, ahogy Lizzie a tenyerembe helyezte a gyűrűt.
- Pontosan hogyan? - kérdeztem tőle kíváncsian.

Sejthettem volna, hogy ha a nagybátyánkról van szó, akkor semmi jót nem fogok hallani. Elvégre, ő volt az, aki megölte a vér szerinti anyánkat, amikor már terhes volt velünk, arról nem is beszélve, hogy minket is ugyanerre a sorsra akart juttatni.
- Persze, hogy emlékszem, de azt hittem, azzal örökre elintéztük... - vontam össze a szemöldököm azon agyalva, hogy mégis hogy lehet lehetséges az, hogy kijutott a börtönvilágból, amit Bonnie néni kifejezetten neki tervezett. - Micsoda?! - akadtam ki rögtön, ahogy Lizzie tömören elmondta, hogy mi történt. - Miért nem szóltál erről korábban?! - szidtam meg az ikremet, de igazából csak azért, mert rettenetesen megijesztett. - De ugye már jól vagy? - Jól szemügyre vettem Lizzie minden vonását, mintha egy láthatatlan sérülés után kutattam volna. - Anyáék mit mondtak? És egyáltalán miért jött? Továbbra is azért, hogy megöljön minket? - faggattam tovább Lizziet, miközben ezerrel pörögtek a gondolatok a fejemben, hogy most mégis mihez kezdünk majd.