A fájdalom mart, égetett belülről. Egyre több és több vér bugyogott fel hegyes fogai mentén. Eleinte megpróbáltam lelökni magamról, de egész testével lenyomott, ujjai vadul belém vájtak és minél többet ivott, annál gyengébbnek, erőtlenebbnek éreztem magam. Ziháltam, mégsem kaptam levegőt, minden olyan hűvös lett és sötét. Emlékszem, hogy a vérem ráfolyt a jegygyűrűjére. Éreztem a hűvös kis ékszert a bőrömnek nyomódni. Képek villantak fel előttem, értelmetlennek látszó, közeli emlékek arról, ahogy nevet, ahogy az ingemben reggelit készít a tűzhely előtt, ahogy könnybe lábad a szeme, miközben féltérdre ereszkedem előtte, ahogy a lovak hátán repül, ahogy a csuklóm köré tekerem a haját és a nevemet suttogja. Lassan, fájdalmasan ivódik bele az emlékekbe a bíbor, majd a jótékony sötétség. Az apja rosszallón csóválja a fejét, ahogy mozdulatlanul heverő testemet figyeli. Kiássa a gödröt, aztán megragadja a felsőmet. Könnyedén felmar a földről, mintha súlytalan rongybábu lennék, úgy fog meg, és talán be is hajítana a síromba, ha nem kapná el a fülét valami: erőtlen, reménytelen, halk dobogás. Életunt arckifejezése hirtelen megváltozik, borostás képén ördögi vigyor terül szét. A földre ejt és fölém térdel. Szavakat suttog, melyeket nem értek. Meleg nedvességet érzek az ajkamnál, nyelvemre folyik a kesernyés, undorító íz, garatom befeszül, reflexből kiköpném, de egy erős kéz az állkapcsomra zár. Ádámcsutkám megugrik, lenyelem. Aztán roppan valami és megszűnik az egész. Betemetetlen sírgödörben térek magamhoz, kába vagyok és tiszta kosz. Zsong a fejem, fájnak a végtagjaim, alig bírok mozdulni. Az álom és a valóság mosott határaitól délibáb lebeg a szemem előtt. Ava hangját hallom a fejemben, mégsem látom őt sehol; vérpatak csordogálását érzem a bőrömön, mégsem vérzek sehol. Szomjas vagyok, istentelenül szomjas. Kikapaszkodom a gödörből és a holdfény alá vonszolom magam. Kinyújtom a kezem a csillagok felé, az ujjaim beleakadnak és szétkenik az égbolton. Minden fényes és ragyogó, minden lüktet és dobog és szikrázik, minden bágyadt és békés. Csak ne lennék ilyen szomjas...
Család:
Halottakról vagy jót, vagy semmit.
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
A bíbor cseppek átütöttek az el-elmosódó képen. Az agyam nem tudta feldolgozni a látványt. Újra és újra a kezemre néztem, próbáltam valahogy összekapcsolni a tenyeremet borító vér és az előttem heverő hullahegyek látványát, de ez az egész túlságosan hihetetlennek látszott. Az őrjítő éhséget, mely napokig gyötört, végre jóleső elégedettség váltotta fel, mégis azt éreztem, menten elhányom magam. Megszédültem és megkapaszkodtam a legközelebbi stabil támaszban, egy fa törzsében. Megtöröltem az állam, vér csöpögött le róla, sűrű cseppekben hullott a szemfogaim mentén. Ujjaim a kérgekbe vájtak, előre görnyedve öklendeztem. A farm dolgozói egytől egyig halottak voltak.
- Mit szeretsz bennem a legjobban? - kérdezte azzal a karcsú, csintalan mosolyával, amelynek képtelen voltam ellenállni. Úgy tettem, mintha túlságosan bele lennék merülve Táltos csutakolásába, csak kérdőn hümmentettem. - Ennyit kell gondolkodnod rajta, hogy a sokból kiválassz egyet? Nem akarta feladni. Átbújt a mén nyaka alatt és mellettem kötött ki, arcán ugyanazzal a letörölhetetlen, magabiztos félmosollyal. Felsóhajtottam. - Éppenséggel ennyit kell gondolkodnom azon, hogy eszembe jusson akár egy is. Leesett álla és nagyra nyíló szeme láttán képtelen voltam elfojtani a mosolyomat. Végül ő is elnevette magát, felkapta a vödör tetején úszkáló szivacsot és ázott lószagostól hozzám vágta. Cserébe megragadtam a derekát, hiába próbált elszaladni, szorosan tartottam. A legközelebbi összegereblyézett szalmakupachoz vonszoltam és belehajítottam; azzal nem számoltam, hogy olyan erősen kapaszkodik belém, hogy végül ránt magával engem is. Rajta kötöttem ki, mindketten nevettünk, míg ajkaink meg nem találták egymást, onnantól csak halk sóhajok és fojtott nyögések töltötték be az egész istállót.
Megálltam édesanyám holtteste felett. Nem lehetett kivenni a jellegzetes, két szúrásnyomot, ugyanis az egész torka felszakadt és az alvadt vér mindent beborított. Élettelenül, elszörnyülködve meredt a nagy semmibe, de én úgy éreztem, engem néz ítélkezőn, vádlón. Könnyek mosták az arcom. Apámig és a testvéremig el sem jutottam. Felvéstem az emléküket a szívembe, az akkor érzett gyűlöletet és haragot, mely méregként ebbe az új lénybe ivódott, akivé váltam, aztán elmenekültem. Többet hátra sem néztem.
A lányon alig volt ruha. Csábító pillantása még kacérabb lett, ahogy észrevette a gyűrűt a kormányon pihenő kezem gyűrűsujján - hiába teltek el hosszú, gyötrelmes évek, képtelen voltam a múltam mementójától megválni. A lány a leeresztett ablakhoz hajolt, megtámaszkodott a kocsin és igyekezett minél jobban az arcomba tolni a dekoltázsát. Észrevétlenül odébb húztam a fejem, édes parfümjétől felfordult a gyomrom. - Mi az, édes? Egy kis izgalomra vágysz, mielőtt bekötnéd a fejed? - Rám kacsintott, mire udvariaskodón felnevettem. Viszonoztam a mosolyát, amit ösztönzésnek vehetett, mert szinte már dorombolni kezdett, miközben egyre közelebb hajolt. Hosszú körmeivel végigszántott a karomon, cirógatni kezdett. - Azt hallottam, tudsz nekem segíteni egy bizonyos denevér-ügyben. A jelszó hallatán a lány arckifejezése megváltozott, érdeklődő lett, ujjainak játéka megállt a karomon. - Ó, te vagy az a bizonyos hapsi! Vadászoknak bármit, szívem. - A dekoltázsába nyúlt és kihúzott egy összehajtogatott papírdarabot a melltartójából, amit aztán a két ujja közé csippentve odakínált nekem, csakhogy az utolsó pillanatban elránthassa a kezét, amikor érte nyúltam. - A megfelelő árért. Sejtettem, hogy nem megy majd ilyen könnyen. Apró sóhaj szakadt fel belőlem, mosolygós fejrázással könyveltem el az ajánlatát, s mint akinek nincs más ötlete, megpaskoltam az autó oldalát, fejemmel az anyósülésre bökve. - Szállj be! Tétovázás nélkül megkerülte az autót és beült mellém. Addig én a tárcámból elővettem a kellő vastagságú kötegeket, melyeket egyből a kezébe nyomtam, amint becsukta maga után az ajtót. Ettől már készségesebbnek látszott, elvette ugyanis a pénzt és kicserélte a cetlire. Izgatottan hajtottam szét a lapot, amin pontosan az a név szerepelt, amiben reménykedtem, alatta pedig egy cím és egy telefonszám. Talán ezúttal végre sikerrel járok és a nyomára bukkanhatok. Merengésemből egy hideg érintés rázott ki, a lány keze felkúszott a combomra és gyengéden megszorította azt. - Mást esetleg nem tehetek érted? Egy kis kényeztetés a hosszú vadászat előtt? - Közelebb hajolt, mellkasa a karomnak feszült, a tenyere pedig még feljebb vándorolt rajtam. Undorodva mértem végig sovány, lestrapált alakját. A közelébe sem ért Ava bájának és szépségének. - Az ilyen cukipofák egy húszasért bármit megtehetnek velem... - A nyakamon éreztem a leheletét, ahogy a fülembe suttogott. Felé fordultam és a tarkójára csúsztattam a kezem, ujjaim a hajában kötöttek ki, szám súrolta az övét, mire halk, kéjes sóhajt hallatott. A következő pillanatban oldalra téptem a fejét és belemartam a nyakába. Felsikoltott. Megpróbált lelökni magáról, de szorosan tartottam, éles szemfogaim mélyen a húsába vájtak. Amint az éhségem csitult, ellöktem magamtól. Hátrazuhant az ajtónak és a nyakához kapott. Az a kevés ruha rajta csupa vér lett. Szemfogai előbújtak, arcán fájdalom, döbbenet és kétségbeesés ült. - De... De ha te is, akkor... Miért? Ha te is... - nyöszörögte. Letöröltem az államról a vérét, undorodtam annak ízétől. - Én nem vagyok olyan, mint ti. Ebbe a bőrbe kényszerítettetek, de sosem leszek egy közületek. Kitéptem a szívét.
Sokáig tartott, mire megtanultam uralkodni a vérszomjamon. Eleinte kívántam a halált, kerestem a módját, hogyan tudnék fájdalommentesen eltűnni a világról, de valahányszor kiálltam volna a napra, végül mindig inába szállt a bátorságom. Az éjszakában rejtőzködtem és a bosszúmnak éltem. Szép lassan felgöngyölítettem Ava és az apja titkait, legalábbis akkoriban azt hittem, mindent tudok, hiszen a legfontosabbat a saját bőrömön tapasztaltam: azt, hogyan változtattak át és vetettek véget az addigi életemnek. Elhatároztam, hogy addig nem nyugszom, míg nem viszonoztam ezt a szívességet. A vadászok felkaroltak, tudást és fegyvert adtak a kezembe, emlékeztettek rá, ki voltam egykoron és kinek kell még ilyen torz testben is lennem. A saját fajtám üldözőjévé váltam, hiszen kiismertem őket és elvegyülhettem köztük anélkül, hogy bármit is sejtettek volna. Ahogy teltek az évek, egyre inkább megundorodtam a vértől. Csak akkor ittam emberekből, ha muszáj volt, esetleg a munkám megkívánta. Mindegy, miféle szörnyetegek vére tapadt a kezemhez, nem leltem örömöm az ölésben. Igazából semmiben sem. Az a srác, aki szerelemtől elvakultan nevetgélt az istállóban, valószínűleg meghalt bennem. Szerettem volna azt hinni, hogy az Ava iránt táplált bosszúm életben tartja, de pont ellenkezőleg történt: a bosszú volt az, ami ezt a szörnyeteget táplálta bennem, és azok az eltemetett, gyengéd érzelmek rejtették valódi énem. Vajon, ha eljön a döntő pillanat és megtalálom őt, melyikük lesz az erősebb?
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szomb. Feb. 01, 2020 11:15 pm
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
Keyron Jeremiah Sanders
Kedves Keyron!
Ne haragudj, amiért ennyire megvárattalak! Valahogy kicsit összejött minden az elmúlt két napban, sok volt az adminisztrációs teendő, ma pedig kicsit lustultam. De itt vagyok! S most már esélyed sincs meglépni sem előlem, sem pedig Ava elől! Ugye, nem is akarsz elmenni?! Mindig öröm keresettet elfogadni! Tudod, miért? Mert pontosan tudom, hogy az, aki epekedve várja a karaktert, nos... boldog lesz! Avagy már boldog is. S akkor a legjobb a karakter, ha izgalmas is! Egy vámpírokat ölő vámpír pedig... wáó! Még szép, hogy izgalmas szál! És tudod, mit, Keyron? Kedvellek! Pedig vadász vagyok és a te fajtádat is eltakarítom az útból, de... komolyan mondom, örülök, hogy néhány vámpírnak még van esze és tudja, hogy amit a fajtátok művel, az rossz. Így hát büszke vagyok rád, bár nem mondom, hogy mernék veled szövetségre lépni. A bizalom ugyanis nem az én asztalom... De te is megjártad már ezzel, ugye? Nem tudom, sok sikert kívánjak-e Avához vagy sem, vagy mégis mi lesz veletek, de... egy biztos. Én kíváncsian fogom olvasgatni a soraitokat és várni fogom, mi bontakozik ki a játéktéren kettőtök közt! Van egy olyan gyanúm, hogy jó irányba terelődnek majd a dolgok.