Nem tudnám különösebb pontossággal definiálni, hogy mitől lepődtem meg jobban. Attól, hogy Lothrin elkapta a nyakamat vagy inkább attól, hogy nem ölt meg azonnal? Szerencsére démonok vagyunk és pokolban trécselünk, így igazából oxigénre nem nagyon van szükségünk, különben a kelleténél jobban elvörösödne a fejem. beletelik azért egy pár pillanatba, hogy túltegyem magam szorult helyzetemen és reflexből ne akarjam az ilyen közel álló fődémon arcát telibe küldeni valami ocsmány varázslattal. Igaz ami igaz, hogy ne tegyem meg, sokkal inkább az tart vissza, hogy egy fődémonnal van éppen afférom és nem az, hogy kedvelem. Jobbomnak négy ujjával, sportolókat megszégyenítő alázattal paskolom meg alkarját, mely markában nyakam szorong, jelezvén, hogy felfogtam és megértettem az üzenetet. Oké, te vagy a főnök!
- Szükségtelen ennyire mellre szívni, akarom mondani, zokon venni a szavaimat. Tudhatnád nagyon jól, Lothrin, hogy tisztában vagyok vele, hogy kivel beszélek.

Végül elengedte a nyakamat, történetesen nem lehetne ebben a pillanatban megjósolni, hogy melyikünk számára vált ez kedvezőbb körülménnyé. Az aktuális status quot tekintve, minden bizonnyal az én egészségi állapotomnak tett jót, hogy vasmarka nem szorongatta tovább torkomat. Tébolyult, bomlott elmém azonban nem fogja kihagyni a lehetőséget, hogy ezért egyszer benyújtsa a számlát. Akkor pedig garantáltan lefogom rágni, a bájos Hercegnő mindkét lábát.
- Mindig a piszkos anyagiak ... ne képzeld Lothrin, hogy kapzsi vagyok, vagy telhetetlen. Ugyanakkor koránnak tartom még, hogy javadalmazásomról szót ejtsünk. Tervünknek, nagyon is, csak az elején járunk, a kivitelezésen még dolgozni kell.

A kérdése jogos, hiszen a felszíniek olyan sokfélék és oly különbözőek, ugyanakkor van egy nagyon rossz tulajdonságuk, ami már-már genetikailag kódolva van bennük.
- Jogos a kérdésed! Szerintem, újítanunk kell és a képzőművészetet kellene megcéloznunk. Az emberek, hajlamosak követni az idoljaikat. A művészet pedig valami olyasmi, amelyet sokan zárnak a szívükbe, a zene, az esztétikai látvány, a koreografált tánc. vannak jeles művelői, akiket már most nagyon sokan követnek. S vannak olyan művelői, akik azt szeretnék, hogy hasonló sikereket érjenek el, mint riválisaik vagy még jobbat. fel kell kutatni ezeket a személyeket, kicsit a tönk szélére sodorni, hogy karrierjükhöz külső segítséget kívánjanak. S már azzal a pokolra juttatják magukat, hogy egyezséget kötnek velünk a siker érdekében. A média és a szórakoztató ipar széles tömegeknek képes eljuttatni üzenetet, képet, hangot, bármit .. bármit!

Némi szünet után folytatom, amit elkezdtem.
- Hogyan kerül bele a mágia a tintába és ezáltal az emberek bőrébe? Bőven elég, ha sikerül összejátszásra fognunk valakit, egy tetováló művészt, akinek a tintáját megbűvöljük egy kicsit. Ha a két jegyet, ügyesen illesztjük össze, egy harmadik jegyet fogunk kapni, amely a halandókat megtéveszti, a gyanút elterelheti arról, hogy felismerjék: két különálló démoni entitással állnak szemben. Illetve az áldozatoknak nem is kell tudniuk, hogy démoni jegyet viselnek. A téboly sok mindenre képes, megszerettetni valamit, amit igazából nem is kívánunk, meggyűlölni valamit, amit azelőtt szerettünk. Az én jegyem hordozza majd az én átkomat, ami a halandó számára vágyott ikonná teszi azt. A tiéd pedig hordozza a te átkodat, mely kezdetben jótékony hatással kell, hogy bírjon az emberek életére, hogy akarják és hogy misztikus érzetet, imádatot keltsen bennük. S amikor eljő a kellő pillanat, akkor leborulnak előttünk, imádva jegyünket és ezáltal bennünket. Az új világrend pedig felemelkedik!

- De történetesen, addig azért elég sok vihar tombol még végig Indra kietlen pusztáján, ami tekintve időtlenségünket, minket különösebben nem kellene, hogy zavarjon. A kérdés pusztán annyi, hajlandó vagy-e közrejátszani és dolgozni közös álmunkért? Én készen állok ... - azzal kinyújtom felé kezemet, jelezvén, hogy megpecsételhetjük egyezségünket. Nekem ebből mi a jó? A világ felzabálása, a fődémonok bevonása nélkül, elég nagyszabású és szemükben ellenszenves tett volna. Azonban, ha az egyiket kijátszom a másik hat ellenében, sokkal bocsánatosabb bűn lesz, néhány ezer halandó lelkének elpusztítása anélkül, hogy bármelyikük is rosszalló pillantást vetne rám. S ki tudja, talán kellő közelségbe kerülhetek a Hercegnőhöz ahhoz, hogy lerágjam azokat a formás lábait.

A Hercegnőn pihentetve pillantásom hallgatom végig Lothrin szavait. Amikor rátér a lényegre, hogy újra szeretné indítani megállapodásunkat és ezzel helyreállítani a kettőnk közötti régi egyezséget, csak szélesen elmosolyodok.
- Szükségtelen szabadkoznod és mentegetőznöd. A bocsánatkérést elfogadottnak tekintheted. - emelem fel tiltakozásul kezemet, amikor hozzá kezdek a válaszomhoz. - Semmit sem változtál, mióta csak megismertelek, halálosan gyönyörű vagy Hercegnő. Figyelmeztetnem kellett volna téged, hogy a hatalmasokhoz való dörgölődzésnek nem mindig van jó vége. Szerencséd volt, Hercegnő ... - azzal, mintha csak megelevenedett, vörös füst volnék, körbe lengtem a fődémont. Elég magas rangú ahhoz, hogy tisztában legyen vele, semmi agresszív szándékom nincs. Ráadásul, ha a Hercegnő nem ostoba vagy hülye, akkor azt is tudja, hogy romlott és beteges szívemben előkelő helyet foglal el. Bíbor palástként terülök el vállain, aranyozott csatként tapadok ruhájához. Nem szükséges, hogy szám legyen ahhoz, hogy szóljak.
- Viszont, ezúttal többet akarok! Amíg te Arcadiust körbe rajongtad, mint egy Pekingi Palota Pincsi, addig én a téboly legmélyebb bugyrait jártam. S képzeld!! - leválok a vállairól és előtte ismét humanoid alakot veszek fel. Körbemutatok Indra kietlen pusztáján, olybá tűnhet, mintha házaló ügynök volnék és éppen egy kiváló minőségű csak most és csak itt akciós mosógépet akarnék eladni és bemutatni.
- Álmot láttam! Amelyben közösen uralkodunk, a restség fődémona és a téboly manifesztációja. Elképesztő, veszélyes, őrült, mégis nagyszabású és csodálatos tervet eszeltem ki, amelyre ha igent mondasz .. soha többé... jól értetted, soha többé nem fog ignorálni téged senki. - egyetlen mozdulattal illúziót teremtek elméjében, hogy lelki szemeivel láthassa azt, mit megálmodtam. Láthatja, ahogy Indra éjsötét táját felváltja a felszín, a halandó emberek lakhelyének tiritarka világa. Láthatja az embereket, ahogy lusta mélasággal mennek dolgukra. Láthat rajtuk egy-egy tetoválást, amely magába foglalja a Téboly Végtelen Spirálját, ami az én démoni jegyem, ötvözve a saját jegyével. Egyik jegy sem szorítja a másikat háttérbe, a kettő együtt pulzál az emberek elméjében és lelkében.
- Egy tetoválás, mit az emberek maguk, önszántukból varratnak bőrükre. A tudatlanság és az agresszív fellépés elkerülésének ötvözetéből, több tucat halandó lélek felett nyerhetünk befolyást. - Lothrin mellé lépek és szinte a fülébe súgom. Ajkam majdnem a füléhez ér, szavaim mézes balzsam módjára kúsznak lassan fülébe, hogy ott csírájukat keressék elméjében.
- Megálmodtam: a harag fölös érzelemnek tűnik majd, mire kár időt pazarolni. A kevélység értelmét veszíti, mert senki sem csinál semmi nagyszabásút, mire túlzottan büszke lehet. A torkosság erőtlen lesz, mert eltörpül majd a nemtörődömség és a semmittevés mellett. A bujaság fárasztó aktus sora, mi nem igénye senkinek. A fösvénység felszáll az emberek szívléről, akár a köd, mert kezükből majd hagyják kifolyni mindenüket. Irigykedni pedig senki sem fog, mert senkinek sem lesz semmije. Egyedül a jóra való restség, a nemtörődömség, a semmittevés fog dagályként tetőzni, az emberek lelkében és elméjében. Ahhoz, hogy egy világot felégessünk, olykor elég ha, az, ki tehetne valamit, nem tesz semmit. Ez a világ pusztulásra ítéltetett és amikor elhamvad, majd saját mocska alatt, mi Új világot teremtünk!

Újabb illúzió fedi el látását, amelyben őt mutatom neki, amint az emberek hordszéken viszik. Lesoványodott, betegesen sápadt emberek hajbókolnak előtte.
- A restséget el lehet ültetni, feltűnés nélkül, bárki szívében. Egy mágikus tetoválás segítségével, bilincsbe verhetjük a halandókat. A tetoválást el kell terjeszteni a halandók körében, megkedveltetni, divatossá, kívánatossá tenni. Én, mint a téboly manifesztációja, majd gondoskodom róla, hogy akarják, kívánják magukhoz ölelni a szimbólumunkat. A Te erőd, Hercegnőm, majd meglapul a mágikus béklyó alatt. Türelmesen kivár, lassan csepegteti mérgét az emberek szívébe. S mikor elérkezik az idő ... "felperzseljük" a világot! Futótűzként, tömeges tébolyként terjed majd a halandók között vágyálmunk. A rendőr nem érez majd késztetést rá, hogy kiszálljon a tett színhelyére. A tűzoltók lusták lesznek a tömlőket nyomás alá helyezni, az orvosok gondatlanul, nem törődnek majd a betegeikkel. Téged imád majd minden ember, kicsi és nagy, öreg és fiatal.

Az illúzió szertefoszlik, mint ezernyi üvegszilánk potyog alá és a Hercegnő előtt, ismét Indra végtelen, kietlen pusztasága terül el.
- Hát nem csodálatos? Merész, tébolyultnak tűnik, mégis kivitelezhető. - mögötte állok, jobbomat a jobb vállára helyezem és a fülébe súgok, miközben balommal a távolba mutatok, jelezvén, hogy arrafelé képzelje el az új palotáját. - A rabszolgák, kik ostoba módon belesnek eme pókpárosnak a hálójába, felhúzzák majd az új palotádat. Tornya, a Mennyeknek fundamentumát fogja karcolni! Lelkek ezrei fogják kívánságodat lesni, egyetlen szavadra, magukat szolgálják fel néked eledeledül. Hárem hölgyek és urak, szeszélyedtől függetlenül várják majd parancsod, hogy miképpen kényeztessenek téged. Mesteri! Észveszejtő! Tökéletes! - lassan súgom a fülébe, záróakkordomat. - Csak kívánnod kell és megadatik!

A démonok el sem tudják képzelni, hogy mennyire szörnyű magányosan vándorolni Indra éjsötét kietlen pusztaságában. Mindenki azt hiszi, hogy a pokolban rosszabb már nem is lehet. pedig még mennyire, hogy lehet rosszabb. Amikor valakit örökké tartó magányos kóborlásra ítélnek és még azok is elfeledkeznek róla, kik egykoron egyezkedtek vele. csodálja bárki is, hogy elmém egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt az őrület végtelen miazmás mocsarában? A démonok messzire kerülnek s igyekeznek más társaságot találni maguknak, Arcadius csak pöffeszkedik a székében és az új játszótársával elégíti ki éppen adott pillanatban fellépő szükségleteit. Hát senki sem méltatja figyelmére szerény tébolyult személyem? Egy szétmarcangolt lélek nedveitől, lucskosan mászok elő, egy sötétnél is sötétebb gödörből, olyan vagyok még a pokol lakói számára is, mint egy megelevenedett rémálom. Nyelvemmel lassan megnyalom szám szélét és hanyag mozdulattal elmaszatolom az arcomra került maradványokat. Öltem és faltam, ma is jó napom volt. Indra sötétje kavarog körülöttem, elmém torz szilánkjai pedig csendesen hallgatnak. Aztán az elégedettségtől, gerincszaggató vonyítást hallatok. "Esotephres" Hallom saját nevemet valahonnan a messzeségből, csábító lágy hang, amely hozzám szökik a sötétségen keresztül. Fülelek s bár a hang gazdája, csak egyszer kiáltott utánam, mintha újból hallanám. Most is oly csábító, hívogató, mint legelőször. Lehetséges volna? lehetséges volna, hogy a hercegnő ismét nevemen szólít? Azok után, hogy ő maga is elhanyagolt, hogy "gödörbe" taszított? Többre tartotta a hatalmasokhoz való dörgölődzést, mint az én nevemnek a sötétbe suttogását. De mos újra hallom a hangját, beleszimatolok a levegőbe, a kénes bűz, mindent elnyomó és pusztítóan, orrfacsaró szagán túl, elrejtve, valami édes, már-már fahéj illat dereng. Dereng csupán, mint a hold ezüstös fénye, mikor még nem jár magasan a zeniten. Akár perzselő nyár idején a lágy szellő, mi enyhülést hoz a vándor számára, egy röpke pillanatra. Most ez én elmémnek is úgy hoz balzsamos enyhülést, szinte kenőcs a lelki sebeken, ez az édes hanggal társuló illat, mely úgy csalogat.

Négy lábon, kimeresztett karmokkal, mint a sarokba szorított vadállat közeledem a hang és az illat forrásához. Mikor látástávolságba kerülök, már egy másik, fiatal démon próbál vele smúzolni. Ó az ostoba ifjonc, azt hiszi, hogy ha engem hív, hát holmi alsóbbrendű, feltörekvő pojácákra kíváncsi? Elmém lassan szűkül be, a hang figyelmeztet: Téged hívott! TÉGED HÍVOTT! Üstökösként csapódok bele a riválisba, aki elsőre fel sem fogja, hogy mi történik vele. Aztán elkapom a kezénél és mint a rongydarabot vágom bele arccal lefelé Indra kietlen puszta talajába.
- Engem Hívott! ENGEM HÍVOTT! - üvöltöm, miközben vadul marcangolom a riválist, ha eddig nem lett volna a Hercegnő előtt tiszta, hogy komplett tébolyult vagyok, hát most teljesen megbizonyosodhatott róla. Elmémből el is tűnt a megvetés a Hercegnő irányába, ki elhanyagolt Arcadius nagyúr kedvéért. Nem érdekel a múlt, csak az, hogy most az én nevemet suttogta. Egy utolsó nagy erejű ütés, az ifjú riválist észhez téríti, aki vinnyogva eliszkol. Lassan egyenesedem fel a Hercegnő előtt, orrcimpáim még mindig vadul lüktetnek, ahogy gyorsan veszem a levegőt. A pusztítás, a halál és kín szaga, szinte auraként leng körül. Hajam ragacsos lomboncban tapad arcomhoz, ujjaim az iménti incidensből rátapadt, csillogó vértől mocskosak. Szemeimben a téboly tüze vadul táncol, kinyúlok felé ...

Megfogom a kezét, oly óvatosan, mintha porcelánért nyúlnék. Lassan érintem kezét az arcomhoz, jól eső, melengető érzés, mint amikor egy anya simogatja fiát. Szemeimben a téboly lángjai lassan alább hagynak, először csak a zavart vizenyős tekintetek tapadnak rá, majd lassan kitisztul tekintetem. Az értelem és józan ész démoni megfelelője pillant vissza a Hercegnőre. Lélektükreimben nyoma sincs a halandó lelkekre jellemző, élettel teli ragyogásnak. Mikor a hosszú magányba süppedt téboly lemállik rólam és ismét helyet kap a normálisabb énem, elengedem a kezét...
- Sok idő telt el, mire ismét kimondtad a nevemet ... túlontúl sok. Mit szól hozzá a nagyúr, hogy hanyagolod a társaságát, egy tébolyult kedvéért? - jogosan lehetek haragos rá, amiért dekádokon vagy évszázadokon keresztül nem hívott. Arra sem emlékszem, mikor vittem hozzá az utolsó lelket, csak azt, hogy az egyik szolgája közölte Arcadius nagyúrnál múlatja az időt, a lelket tegyem le a szokásos helyre, aztán tipli. Szolgalelkűen még kétszer vagy háromszor, ha nem tizenháromszor vittem neki lelket, hátha fogad, hátha kimondja a nevem, de mindig csak Arcadius volt a szeme előtt. Hát végül nem vittem neki semmit, vigyen neki Arcadius. Most mégis kimondta a nevemet, mégis szólított. Most mégsem olyan érdektelen a vén tébolyult?

Idézet :

Kathrine Pierce Pokolra szállása körül, miután Arcadius figyelmét Lothrin elvesztette, s úgy döntött a figyelmen kívül hagyja a "király" intézkedéseit, ezért felfrissíti az egyezségét Esotephres-el.