"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Nem kedveltem a legtöbb egyszerű démont, s néhány fődémont sem, nem tartottam őket méltónak azokra a képességekre, amelyekre szert tettek, csak mert meghaltak, vagy Arcadius halála megteremtette őket. Igen kevés kivétel volt, akikről egyáltalán tudomást óhajtottam venni, és egyáltalán nem érdekelt, hogy ehhez mások mit szólnak majd. Éppen ezért nem érdekelt a király nevetséges száműzetése, amellyel a nekem feszülő Esotephrest sújtotta. Indrában én uralkodtam, nekem tartoztak elszámolással a démonok, és jogom volt rá, ha tetszett másnak, ha nem, azt tenni a bűnös lelkekkel, amit csak akartam. Az alattam ülő férfivel kapcsolatban pedig most döntésre jutottam: a remekbe szabott terve kétségtelenül izgalmas ajánlat volt, ám míg nem volt semmilyen eredménye, nem kívántam dönteni milyennek értékeljem ezt; ez azonban nem jelentette azt, hogy a démonról ne döntöttem volna.
Biztos voltam benne, sokan gondolnák azt, mindez nem szól másról, csak hogy felpiszkáljam Arcadiust, amiért lerázott magáról egy senkiért, ám ez hatalmas tévedés ezen alakok részéről. Elvégre voltak vágyaim, amit nem elégíthetett ki akárki, s nem csak a hatalom után sóvárogtam, sokkal egyszerűbb és kézzelfoghatóbb dolgok is izgattak, például a hatás, amit gyakorolhatok valakin, ha engedek a kívánságainak, a testet szétfeszítő izzás, amit olykor csillapítani kellett, mert máskülönben szeszélyessé tett akárkit. Esotephres pedig bármennyire is mondták őrültnek, épp az imént bizonyította, hogy nagyon is helyén van az esze. Kedveltem az ilyen veszélyes meglepetéseket.
Ahogy kigombolkoztam előtte lassan, éreztem az egyre keményebb férfiasságát a combomnak feszülni a nadrágja anyagán, Elégedett, halvány mosoly kúszott az ajkaimra, mielőtt közelebb hajoltam volna hozzá, hogy a szájához préseljem az enyémet, és mohón csókoljam, mintha már régóta vágytam volna minderre – igaz, valójában azóta éreztem minderre késztetést, mióta a bárkán ringatóztunk, ám ezt nem kellett senkinek sem tudnia. Melleim megkeményednek a hűvös levegő érintésére, fájdalmasan feszülnek a férfi mellkasának, ahogyan magához húzott és gondolkodás nélkül tépte szét a ruhámat, amitől a szájába nyögtem. Őszintén tetszett az az indulat, amellyel engem akart. Ujjai érintése nyomán forróság szaladt végig a testemen, mely már szinte teljesen fedetlenné vált. Éppen ezért, hogy egyenlőbb legyen a helyzet, kettőnk közé nyúltam, hogy megszabadítsam a ruháitól a férfit, végül aztán a kezem az anyagon keresztül markolt a megkeményedett tagjára, ezzel is arra ösztönözve, hogy akkor váltsa be az iménti szavait.
from: Lothrin
362 szó • • köszi a türelmet
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Vas. Okt. 25, 2020 12:49 am
To: Lothrin
Deal Between Devils
Volt értelme a létezés bármely szintjének is öröm és gyönyör nélkül? bármilyen furán is hangzik, de Lothrinnal az ölemben, úgy voltam vele, hogy semmi. Fikarcnyit sem ér a Pokolban eltöltött évezredek egyike sem, ha nem oszthatjuk meg a gyönyört valamel társunkkal a bajban. S bár Lothrin egy ősöreg lélek volt, nálam is vénebb, ráadásul a Pokollal egy időben született, ez itt és most cseppet sem érdekelt. Az sem érdekelt, ha a csapdájába szaladtam. Két évezrednyi téboly és borzalom, mely lelkemet nyomta tűnne el, ha úgy döntene most a fődémon, hogy elpusztít. A végső halál véget vetne a szenvedésnek és a szenvedés élvezetének. Megszűnnék létezni egyik pillanatról a másikra. Ohh, édes gyönyörű végzet!
Nekem azonban szemernyi kedvem sem volt elpusztulni, most, hogy a Hercegnő az ölemben ült és nekem gombolta ki ruhájának gombjait, az ajka az enyémet kóstolta, ízlelte, falta, oly hévvel, amire mindig is vágytam, újabb álom, elképzelés, ötlet és gyönyörrel telt képzeletbeli események születtek, milliárdnyi szilánkokra szakadozott elmémben. A terv, melynek végrehajtásához nem kellett messzire mennem vagy évszázadokat türelmesen várni, egyszerű volt. A Pokol Hercegnőjét kielégíteni tökéletesen, maradéktalanul és számára felejthetetlenül. Ohh igen, ez zseniális terv volt, szinte meg is veregettem saját vállamat gondolatban, ahogyan elképzeltem, hogy Lothrin kéjtől remegő teste úgy fog muzsikálni, édes gyönyörtől terhes hangja úgy fog tova szállni, ahogy én játszom hangszerén. Én leszek a zenész és Ő a hangszer. Hogy miért? Mert azóta vágyom testére, csókjaira, derekam köré kulcsolódó lábaira, hogy először megláttam. Mintha csak tegnap lett volna, hogy Indrában kódorogva, megpillantottam ezt a gyönyörű, életveszélyes és pusztító szépséget.
Szemeimmel követtem ujjainak mozdulatait, ahogyan kigombolta ruháját és a vászon szétnyílásával, feltárultak előttem kebleinek vonalai. A hófödte hegycsúcsok sipkái sem nyújthattak oly szép látványt, mint amelyben nekem volt részem. Tökéletesen hibátlan bőre, egy halandó számára még látványra is oly halálos lett volna, hogy egyetlen reá vetett pillantás is elegendő lett volna, hogy elhalálozzon. De nem ám gyorsan, szépen csendben, neeem az túl snassz lett volna, egy olyan kaliberű entitástól, mint Lothrin. Minél tágabbra hagyja ruháját nyílni előttem és minél inkább eljátszom a gondolattal, hogy lehúzom róla az útban lévő vásznat és feltárul előttem mezítelen testének finom vonala, marokba illő kemény kebleinek vérbő csúcsdísze, annál kevésbé érdekel, hogy életemmel játszom és annál inkább érzem keményedni nadrágomban férfiasságomat.
Amikor ajkát az enyémre tapasztja és elsuttogja a szavakat, hogy érezni akar, kezeim belemarkolnak a ruhájába. Visszacsókolom, mohón, vágytól fűtve és kéjes gyönyörre éhezve, mint a sivatagban bolyongó, ha szomját végre olthatja. Nem beszéltem neki az fellegekbe, nem csak bugyijába akartam jutni. Mellőzött évek hosszas tömkelegétől kiéhezve, szűnni nem akaró éjszakákon át tartó, fülledt fantáziáktól vezérelve gyűröm markomba ruháját. Ajkáról a halál ízét kortyolom, ohh az a hűs, vadító íz, amely szétárad testemben! Nem foglalkozván azzal, hogy merre is jön le könnyedén az útban lévő vászon, markomba fogva húzom jobbommal jobbra, balommal balra az anyagot. Az hangosan reccsenve enged a démoni akaratnak, a szövet oly könnyedén válik szét, hogy Lothrinnak nem kell tovább gombolkoznia. Félrehajítom a ketté szakított ruhát a csónak végébe. Ajkamat egyetlen pillanatra sem húzom el a hercegnő ajkától, végre kortyolhatom azt, hát kiélvezem minden percét. Ha ezek az utolsó pillanataim, hát gyönyörtől csatakosan hulljak el végleg.
Ujjaim mohón kúsznak végig hófehér bőrén, kíváncsian térve be az izmos test árkaiba, hajlataiba és tapogatván ki a finomabbnál finomabb domborulatok minden centijét. - Érezni fogsz! - mondtam neki, helyeselvén vágyakozással teli kívánságára. Ostoba lennék nem megadni neki, amit kér. Még az sem zavart különösebben, nem bosszantott föl, hogy keze, egy röpke pillanatig, a nyakam köré fonódott. Öleltem és simogattam, éreztettem vele, hogy nem létezik más a világon, csak Ő.
Volt azonban valami, amiben nem siettem egyetlen percig sem. Meghagytam neki a lehetőséget, hogy kebleit és az általam olyannyira vágyott ölét takaró vászon anyagot, maga vegye le vagy Ő kérjen meg arra, hogy vegyem le róla azt is.
Láttam a döbbenetet átsuhanni a férfi arcán, amikor egyik pillanatról a másikra az ölébe ültem. Ritkán csináltam hasonlót rangban alattam lévőkkel, hacsak nem a megfélemlítés volt a célom, ám jelenleg inkább a kíváncsiság hajtott; bár ezt a démon nem tudhatta és nem is kívántam tudtára adni, egyszerűen mert izgalmasabbnak tartottam így a helyzetet. Elvégre ilyen közelségben egy fődémon halálosabb lehetett bármilyen méregnél vagy pengénél. És én szerettem ezt éreztetni és tudatni másokkal: a test, amelyet felöltöttem oly rég, bármennyire is tűnt vonzónak és szépnek, gyilkos energia lakozott benne.
Ám mindez nem jelentette azt, hogy ne lehetne olyan apróságokkal meggyőzni, amit egy férfi tehetett egy nővel, még akkor is, ha kevésszer tapasztaltam hasonlót, és sohasem úgy gondolkodtam, mint azok a lelkek, akik végül idelenn kötöttek ki. Tulajdonképpen Esotephres is egy volt az egykori halandók közül, bár oly rég formálódott át, hogy talán már el is feledte a halandók hívságait. Ezért sem lehettem biztos abban, mennyire volt lojális, mennyire bízhattam meg benne. Egy démonban nem szabadott megbízni, sohasem. Halvány, szinte győzedelmes mosoly húzta szét ajkaimat, amikor megértem a combom belsejének feszülő férfiasságát, bár ezt a férfi nem láthatta, hiszen ajkaim és lélegzetem a fülét súrolták, ahogy kimondtam a szavakat. Felé billentettem a csípőmet, ahogy kezeit a lábaimra csúsztatta, s alig hallható, elégedett kis nyögés hagyta el számat, az érintése és a válaszul szolgáló suttogása nyomán.
A férfi szavai valójában nem leptek meg, sokan akarták ugyanezt tőlem, sokan vágytak rá, hogy majd felemelem őket egy napon magamhoz, ha kielégítően szolgálnak, legyen az bármilyen szolgálat. Én azonban nem voltam adakozó szellem, ritkán adtam meg bárkinek is azt a kegyet, hogy akár csak egyetlen pillanatig komolyan azt érezhessék, számítottak nekem. Esotephres azonban más volt. A hangjából őszinteséget véltem kihallani.
– Helyes – duruzsoltam a választ búgó hangon, miközben a testemen végig futott valamiféle izgatott remegés. Kezeim útnak indultak, ahogyan eltávolodtam a démontól, de nem keltem fel az öléből. Jégkék szemeimet éhesen futtattam végig rajta, míg jobb kezem ujjaival végigsimítottam Esotephres arcán és száján, balom pedig lustán, szándékosan túl lassan, elkezdte kigombolni a ruhám elején végig szaladó gomb sort. A háttérben szóló zene szinte nem is érdekelt, ahogyan az iménti lassúsághoz képest hirtelen fűztem az arcán végig simító ujjaimat ismét a nyaka köré, ám most sokkal kevésbé fenyegető módon, s szinte csak egy pillanatig tartott mindez.
– Érezni akarlak – búgtam a férfi bőrére, s ezzel együtt ujjaim el is eresztették, a hajába túrtak, s megszűntetve a távolságot kettőnk között megcsókoltam. Türelmetlenül, éhesen, akaratosan.
from: Lothrin
404 szó • • köszi a türelmet
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Pént. Szept. 25, 2020 9:22 am
Őszinte kíváncsisággal hallgattam volna végig a szökésre való ötleteit, amelyek hasznunkra lettek volna, hogy globális méretű tervünket könnyebben kivitelezzük, de két akadálya is volt ennek. Állítása szerint, még beszélnie kellett a Kitsunekkal, ez nagyon okos a részéről, ha mellénk tudja állítani a Rókák bármelyikét vagy csak azt el tudja érni, hogy kevésbé legyenek ellenállóak velünk szemben, az már komoly fegyvertény mellettünk. A másik probléma, de nem is nevezhetném problémának, inkább érdekes fejleménynek, az pedig az volt, miután meghallgatta válaszaimat és mondandómat, úgy döntött, hogy átveti fölöttem lábát és mondhatni az ölembe ül. Szívem majdnem kiugrott a mellkasomból, elvégre egy fődémonnal voltam nagyon-nagyon közel, olyannyira, hogy bármikor végezhetett volna velem. Kettőnk közötti távolság nullára redukálásával egy folyamatot indított el bennem, amin az se segített, hogy a fülembe suttogott. Bárki életveszélyes fenyegetésnek tudhatta volna be, de én, megláttam szavai mögött, a vágy megbúvó pislákolását. Lehetőségek tucatjait pörgettem végig elmémben, hogy miképpen reagáljak Lothrin eme hirtelen közeledtére és végül döntöttem. Úgy gondolkodtam, hogy ha már az ölembe csüccsent, a legnagyobb udvariatlanság az lenne tőlem, ha titkolni vagy leplezni próbálnám az általa kiváltott izgalmat.
A Hercegnő nem mindennap illet azzal a keggyel, hogy valakinek az ölébe ül, ebből kifolyólag, ha én most letagadom, hogy fél pillanat alatt felizgatott ezzel az egyetlen mozdulatával és ezernyi gondolatmenetemből, mindössze egyetlen egy nem végződött azzal, hogy szexuális kapcsolatba lépek a restség fődémonával, az halálos sértés lenne részemről. Még mindig nagyobb eséllyel élném túl, ha azon sértődne meg, hogy felizgatott és ellökne magától, mintsem abba a tévképzetbe essen, hogy semmit sem volt képes kiváltani belőlem. Utóbbi a halálos ítéletem volna. Persze, még mindig ellökhet magától, kinevethet, undorító disznónak nevezhet, de talán nagyobb esélyem van így a túlélésre.
Így aztán nem kellett sokáig az ölemben ülnie és suttogó szavaival kelletnie magát, hogy megérezze, bizony bizony a Vén Tébolyult, a legszívesebben rámozdulna. Közelségének és az orromban érzett illatának hatására, férfiasságom fokozatosan kezdett meredni a Hercegnő felé. Csak öltözékünk volt az, ami útját állta és maga a tény, hogy fogalmam sem volt, milyen hangulatban találtam meg a Hercegnőt. Ez a nő azonban nem volt szende szűzkislány, nem kellett attól félnem, hogy megrémül vagy megriad attól, hogy megérzi belső combjának nyomódó részem. Nem mondhattam, hogy csak zseblámpa van nálam és nem is akartam. Kezeimet, izmos combjaira csúsztattam és hüvelykujjaimmal, lassan-lassan simítottam selyem bőrén jobbra és balra. - Téged akarlak Lothrin, mióta először láttalak, már akkor tudtam. Hallani édes szuszogásod, ízlelni édes ajkad, látni bódító illatú tested, érezni kéjtől remegő lényed minden mozzanatát. - suttogtam vissza fülébe, ha már elég közel hajolt hozzám.
Ahogy kimondtam ezeket a szavakat, újfent tudatosult bennem, hogy baromi magas téttel játszom, mondhatni all in. Mindent feltettem egyetlen lapra, arra az elképzelésre, hogy Lothrin kedvet kapott ahhoz, hogy nőként kezeljem, hogy a nőt lássam benne és ne a magas rangú démont. Utolsó kérdésére, elmosolyodtam, amit ő nem láthatott, hacsak nem fordult úgy. Bár, eme mosoly, őszinteséget sugall. S tényleg, nem is hazudok válaszommal. - Csak így akarlak! De tudod, hiszen, már érzed a választ. - mondom s megteszem azt, amit ő nem, óvatosan megharapom fülcimpáját. A csónakban található rádió felreccsen, kattan kettőt, recsegni kezd, majd felcsendül benne egy tisztán hallható dal. ~ Fly me ...
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Szept. 23, 2020 8:36 pm
to: Esotephres
deal between devils
Igazából kíváncsi voltam, legalábbis a halandók biztosan így nevezték azt a fajta késztetést, ami arra sarkalt, hogy foglalkozzak egy egyszerű démon ötleteivel. Bár azt el kellett ismernem, hogy Esotephres bizonyos szempontokból sokkal érdekesebb lakója volt a Pokolnak, mint sokan mások, sok olyan lélek, akiket csak szolgasors várt idelenn vagy éppen az, hogy felfalja egy másik démon. És annak ellenére, hogy a téboly eluralkodott az elméjén, s sokan nem is gondoltak rá másként, mint egy őrültre, nagyon is tisztán gondolkodott a férfi. Ez a kettősség izgalmassá tette számomra, ám ezt nem kívántam kifejezni az irányába. Jobb volt, ha a hűvös elutasítást érzékeli rajta, a kétkedésemet, vagy éppen félte haragomat, mint hogy megelégedve magával hátra dőljön, s azt higgye, nyerhetett ellenem. Démonok voltunk, a mi alkuinkban mindig rejtőzött egy kiskapu…
Ennek ellenére szórakoztatott és élveztem is egy kissé a sóvárgó tekintetét, amely mint általában engem figyelt. A megállapodásunk rám eső fele éppen ezért nem volt olyan nagy meglepetés, de őszintén érdekelt volna, hogy a vágy, ami a fekete szemek mögött megbújt mire irányult: rám vagy csak a pozíciómra, a hatalmamra? Nem volt biztos benne, hogy egyértelmű választ tudnék erre a kérdésre. Figyeltem, amint újra füstszerű formát öltött, hogy aztán visszanyerve eredeti alakját helyet foglaljon mellettem a pamlagon. Kiismerhetetlen mosoly ült az arcomon, amely egyszerre ígérte neki minden vágyának beteljesülését, ugyanakkor a legborzalmasabb véget, amit egy démon kaphatott. Fekete tekintetem szinte elnyelte Esotephres-t, míg csendben hallgattam a válaszát. Aztán bólintottam a szavaira.
– A szökésre vannak ötleteim, de előbb még beszélnem kell a kitsunékkal – a tekintetem szinte villant, ahogyan a Pokol királyának neve elhangzott. Mélységes haraggal viseltettem a férfi iránt, s talán egy kissé magam felé is, amiért azt hittem róla, naivan, hogy elég értelmes, s valóban egyenrangúak lennénk… De kiderült, hogy erről szó sem volt.
Újabbat kortyoltam a borból, s közben a tekintetem Esotephres keze után siklott, ahogyan a vállamhoz ért, majd közelebb húzódott tőlem, hogy aztán egy újabb érintéssel próbáljon elbűvölni. Letettem a poharamat, majd szőke fürtjeimet elhúztam az egyik oldalra, így a nyakam egy része szabadon maradt. Szórakozottan fésültem végig ujjaimmal a hajamat, míg a férfi beszélt, s úgy néztem fel a sűrű szempilláim alól. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megszüntettem a kettőnk között lévő távolságot, s a következő pillanatban átvetettem az egyik lábamat a férfi ölén, így kerülve fölé.
– Mit akarsz tőlem, Esotephres? Mit akarsz igazán? – a szavakat halkan ejtettem ki, ujjaim hegye végig simított az arcélén a szakállán. – Minden vágyadat teljesíthetem, ha úgy tartja kedvem... – egészen közel hajoltam a füléhez, hogy az ajkaim szinte súrolták a cimpáját. – És mindent elvehetek, ha te nem jársz az én kedvemben. Így is akarsz? – szándékosan fogalmaztam így, egyrészt mert most nem csak a korábbi alkunkról beszéltem, másrészt valójában minden arról szólt, én elégedett leszek-e vele mindig.
from: Lothrin
453 szó • • köszi a türelmet
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Szept. 02, 2020 8:20 am
Lothrin elfogadta az ajánlatomat és beleegyezett abba is, hogy elkezd sereget toborozni, amíg én a felszínen ügyködöm. Ez remek hír volt, elvégre a felszínen lesznek komolyabb problémák, a halandók olykor igen makacsok, de majd meggyötröm őket egy kicsit és úgy fognak táncolni, ahogyan fütyülünk. - Nem lesz könnyű, de rengeteg időnk van. Ez pedig időigényes terv. Toldottam meg, miközben a fődémon után néztem, aki a pamlagra készült visszaülni. Magam sem tudtam volna megmondani, hogy formás, gömbölyded fenekét néztem, vagy szimplán elmélkedtem a fődémonnal kötött egyezség mögött álló hatalmas munkán. Egy dologban biztos lehetett Lothrin.
Amikor leült a pamlagra és lábait keresztbe vetette, érezhette perzselő tekintetemet, ahogyan vágytól égve. végig néztem a halálos izomzatú, kecses lábakon. Az evezővel egy erőteljes lökés után, a csónak nekilódult a kátrányfolyamon, magam pedig akár egy füstfelhő indultam útra, hogy Lothrin mellé telepedjek. Nem szorosan mellé, nehogy véletlenül beindítsam benne a szó szerinti étvágyat. De egy harmadik szereplő szemszögéből nézve, a pamlagon, mellette helyezkedtem el. Bánatomra nem fölötte, szerencsémre pedig nem alatta, csak úgy pár centivel mellette. Miközben felöltöttem a saját alakomat, készültem neki választ adni. - A Démonfattyak körében fogom kezdeni a keresést. A démoni szülő miatt, könnyebben rávehetőek az együttműködésre. Meg van hozzá a kellő hatalmuk, hogy a halandókat, a céljainknak megfelelően manipulálják. S minden Kambion megvehető, csak a megfelelő mederben kell terelgetni őket. Még nincs név szerinti jelöltem és meg kell szervezni a következő szökést. Hála Arcadiusnak, nem flangálhatok minden másnap a halandók között.
Démon volt Ő maga is nem esett nehezére érzékelni, azt a maró vágyat, amivel végig pillantottam formás lábain, majd tekintetem az övére meredt. Hülye lettem volna az alkunkhoz kötni a nő elcsábítását. Ezt az alkun kívül akartam mindenféleképpen s nem is voltam rest, bár nagyon jól tudtam, hogy akár a fekete özvegy hímje, ha a nőstény hálójára meri tenni lábait, hát megfontoltnak és óvatosnak kell lennie. Őrületem és a nő iránt érzett égető vágy azonban elsöpört mindent. - Hát nem romantikus, a vérvörös hold, Indra végeláthatatlan vihara, a szenvedő lelkek sikolya.. Mind-mind oly pompázatosak, de fel sem érhetnek hozzád, O Lothrin... Egy határozott mozdulattal, hüvelykujjammal letörlök Lothrin válláról egy képzeltben ott maradt cseppet. Kissé közelebb araszolok hozzá, miközben serlegébe újabb korty bort töltök. - Ellenségeid száma megfogyatkozik majd. Csodálóidé pedig megduzzad.- három ujjbegyem óvatosan siklik végig, egy röpke pillanatra, a lapockáján.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Csüt. Aug. 27, 2020 6:24 pm
to: Esotephres
deal between devils
Azért kedveltem a férfit, mert bár mindenki csak az őrületet látta benne, ezért vált számkivetetté Arcadius Poklában, bizonyos szempontból az elméje nagyon is józan volt, talán józanabb is, mint a többi idelenn élőé. Nem gondoltam, hogy rögtön naiv kisgyermekként fogja elhinni minden szavaimat. Egy démon annál sokkal ravaszabb, hogy első pillantásra eldobjon mindent magától, és biztos voltam benne, hogy Esotephres jóval okosabb és óvatosabb, mint azt kimutatja olykor. De persze a hatalmamat és az erőmet nem csak úgy tudtam és akartam kimutatni, ahogyan az imént tettem, amikor megragadtam a nyakánál fogva. A kedveskedő szavaim épp arról árulkodnak, mint a nyakára feszülő ujjaim, mert ha megpróbál átverni vagy kijátszani mások kedvéért végzek vele, elfújom, mint a port.
– Legyen – halvány mosolyra görbültek ajkaim, ahogyan elfogadtam a felém nyújtott kezet és megszorítottam azt. Ellenben a fekete tekintetem mögött megbújt némi kétely is, mert sok kérdés merült fel ennek a tervnek a kivitelezhetőségét illetően, ám mindezt elfedtem elégedettséggel és hatalomvággyal, hiszen a jelen helyzetben igen kevés veszítenivalóm volt. Ha sikerül a démon terve, azért, ha nem, hát akkor sem buktam túl nagyot.
– Milyen kedves vagy, hogy ilyen apróságokra is figyelmeztetsz – jegyeztem meg először, miután külön kiemelte, hogy titokban kell intézni a terv minden előkészületét. Ha nem mondja, talán eszembe se jutott volna! Mélyen sértette az önérzetemet, amikor ehhez hasonló megjegyzéseket kaptam. Keresztbe fontam a karjaimat magam előtt, s úgy válaszoltam végül a korábbi szavaira. – Van néhány démon, akikkel el lehet indulni ez ügyben, úgyhogy nem kell aggódnod, lesz sereged, mire kelleni fog – oldalra billentettem a fejemet, majd visszaléptem a borért, s leültem a pamlagra, s keresztbe vettem a lábaimat. Kortyoltam egyet az italból, a pohár szája felett Esotephres-t fürkésztem.
– Van már elképzelésed, ki lesz az első halandó? – a kérdés azért érdekelt, mert ebben a tervben nagyon is meghatározó volt, kit választ ki elsőnek, s hogy mi alapján teszi ezt, igencsak érdekelt.
from: Lothrin
307 szó • • köszi a türelmet
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Hétf. Aug. 03, 2020 7:34 pm
Oh, igen! A pokol hercegnője kimondta azt, amire régóta vártam. Az egyezség, egy aprócska részlet hiányában majdnem tökéletesen létrejött. Indra kietlen pusztasága többé nem jelent majd számomra kényszerű kóborlást, mint valami kósza kutyának. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne akarnám lerágni Lothrin lábait, annyira még nem lopta be magát a szívembe, hogy elfelejtsem neki azt a sértést és megaláztatást, amit kénytelen voltam a korábbi pár percben elviselni. Még hogy nyakon ragadni engem, mint valami csirkét. Nem, drága Hercegnő, ezt nem fogod megúszni. A világ felzabálásába a pokol elemésztése, éppen úgy reményteli elképzelés, még ha oly távoli is, mint a halandók világának elsorvasztása, tébolyba kergetése és nyomorult kérődzővé csökevényesítése minden emberi lénynek. Persze egy lépéssel közelebb kerültem hozzá: megnyertem magamnak egy fődémont.
- Hercegnő, az egyezség megköttetni látszik közöttünk. De kérlek, ne felejtsd el, hogy addig még rengeteg tenni valónk, lopni valónk, ölni valónk van. Ellenségünk, még számos, tervünket pedig komoly gonddal kell felépíteni, hogy végrehajtása épp oly váratlanul érje a halandókat és azokat kik ellenünk vannak, mint amilyen halálosan. - mondom, miután szinte hozzám simult. Bár egyértelműen őrült vagyok, sőt tébolyult, ez nem jelenti azt, hogy nincs jelen minden pillanatban a tudat, hogy veszélyes és halálos játszmát folytatok. A kard, amelyet lassan előhúzok hüvelyéből, hogy egyetlen hasítással oly szeletet nyessek ki magamnak, ami még a Falánkság Ő Förmedvényességét is megállásra kényszerítené, pedig ez nagy szó.
- Kezet rá! - nyújtom kezemet a hercegnő felé, hogy egyezségünket végleg megpecsételtnek tekinthessük. Semmi kivetnivalót nem tartok abban, hogy a leigázott világ uraivá váljunk, a "kedvesem" megszólítás, azonban roppant korai. Túlzottan is korai ahhoz képest, hogy korábban a nyakamat szorongatta. Pont ezért leszek halálosan óvatos.
- Arra gondoltam, hogy az Indrában lakó démonok köréből, elkezdhetnénk szépen lassan sereget kovácsolni. Előbb utóbb szükségünk lesz rájuk, neked szükséged lesz egy hadvezérre, nekem pedig egy seregre. Ha véghez visszük a tervünket, az polgárháborút fog kirobbantani a Pokolban. Téged sokan ismernek, rettegnek és tisztelnek. Neked kellene a toborzói munkát végrehajtanod, elvégre van hatalmad és van szavad. Rám marad a felszínen való teendők végrehajtása. A többi fődémonnak egy szóval se említs semmit, különben elbukjuk a tervünket.
Nagyon fontos, hogy a fődémon gondoskodjon a kellő létszámról. Hogyan szervez sereget és mit ígér nekik vagy mivel fenyegeti, zsarolja őket, az különösebben nem érdekel. Az lenne a legjobb, ha tökéletes titokban történne minden. A hercegnő körül hirtelen gyülekező démonok tömege eléggé gyanús és feltűnő lehet. Nagyszabású tervünkről persze fogalmuk sem lehet, s ha a fődémon nem kotyogja ki valami intrikálás közben, akkor nem lehet elméletben semmi gond.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Pént. Júl. 24, 2020 2:37 pm
to: Esotephres
deal between devils
Sohasem lehet benne senki biztos, mi járhat egy démon fejében… De azért könnyű kitalálni, főleg az olyanok gondolkodásmódját, akik halandó életük után szálltak Pokolra. Nekik az a hibájuk, hogy bizonyos érzésekből indultak ki mindig is, és ezt elkárhozott lelkük maradéka sem tudta levetkőzni. Én egész más megfontolásokkal hoztam döntéseket és cselekedtem, hisz nekem nem is árnyékolta be semmi a józan ítélőképességemet. A velem szemben álló férfi azonban bonyolultabb eset, hiszen a démonok között is őrült, ennek ellenére mostanra már kiismertem annyira, hogy tudjam miféle vágyai vannak, a világ elfogyasztásán túl velem kapcsolatban.
Ám most mégis húzta az időt, vagy csak nem mert kimondani kereken, mit akart tőlem cserébe, ha megtámogattam volna a kis tervét. Ez pedig zavart. Nem kedveltem, ha vesztegették az értékes időmet, amit azzal is tölthettem volna, hogy figyelem, ahogyan az én bűnömbe esők lassanként elsorvadnak, hogy aztán találkozhassanak velem. Vagy hogy kitöltsem a haragomat ezeken a szánalmas emberi maradványokon, amiért egy vérszívó keresztbe húzta minden számításomat. Ehhez nem volt most kedvem.
Amikor nevetséges módon ajánlatnak feltételezte a kérdésemet, s én fel akartam emelni a hangomat, hogy kifejtsem, mennyire ostoba, az ereje, amely szinte berobbant a pusztába, átvitt mind a kettőnket egy sötét vizű folyóra, ahol olyan régen nem jártam. A folyó amely valahol messze a vöröslő tengerbe ömlött, most lágyan dobálta alattunk a csónakot. Meglepettségnek nyoma sincs az arcomon, s talán csak egy kevés értetlenséget lehet felfedezni rajtam, miközben a heverőről felnyomom magamat ülő helyzetbe. Le kívántam teremteni az imént még Esotephres-t, elátkozni, amiért volt mindehhez mersze, de eszembe jutott egy másik lehetőség. Így hát hagytam, hadd evezzen, énekeljen, amit csak akart, míg én eldöntöttem, hogy megkötöm majd vele az alkut. Magamhoz vettem az egyik poharat és beleittam a borba, s csak ezután szólaltam meg negédes hangon.
– Legyen hát így, kedvesem. Ha térdre kényszerítettük a világot, te majd mellettem fogsz uralkodni – egészen közel lépkedtem a férfihoz, tenyerem rásimult a hátára, majd lassan felsiklott a tarkójára. S mindeközben kezdett körvonalazódni bennem is egy terv, amelyben megkaparintom a Pokol trónját, bárki is üljön addigra rajta, ehhez pedig jól fog jönni a démon ereje.
from: Lothrin
334 szó • • köszi a türelmet
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Kedd Júl. 14, 2020 8:06 pm
Hogy én mennyire utálom, hogy mindig mindenkinek csak az anyagi javadalmazás jár a fejében. Hát nem lehet elhinni, hogy nekem, becsületes és tisztességes démonnak, eszem ágában sincs átverni senki? Elmém újfent megtréfál, mikor Lothrin rákérdez, hogy mégis mi lenne az ára. - Áááá ... nem nem, mégsem. - emelem fel mutatóujjamat, miközben gondolkodom, hogy mégis mi lenne a tökéletes ára. Lothrin azonban újra és újra félbeszakít és újra és újra elveszítem a fonalat, hogy mégis mit kérhetnék cserébe azért, ha sikeresen kivitelezzük csodálatos tervemet. Tébolyultan nem vagyok valami tökéletes alkudozó, de hát ez már csak ilyen. Keveset nem akarok kérni, mert akkor hülyének néznek. Ha sokat kérek, akkor meg öngyilkos hajlamú tébolyultnak fognak tartani.
- Mit is kívánok, mit is kívánok én tőled hercegnő ... az a helyzet, hogy ... hogy ... - mégis hogy a fenébe mondhatnám el, hogy gőzöm sincs, hogy mit is kérhetnék cserébe, elvégre tébolyult vagyok. Lothrin szerencsére azt hiszi, hogy szándékosan csigázom és még mindig nem mondom ki, hogy mit is szeretnék, amikor elhangzik egy mondat a szájából. Fel akar emelni maga mellé? Ez most teljesen komoly, hogy maga a restség fő démona, úgy gondolta, hogy esetleg felemelne maga mellé? Végre, egyetlen húron pendül szívünk húrja. Mily csodálatos muzsika ez számomra. Bársonyosan idegtépő, lelket pusztító hangján, végre kimondta azt, amire azóta várok, hogy először láttam kárhozott lelket gyilkolni. Az volt ám, a tökéletes látvány, ahogy pillantásától és érintésétől egyszerűen elfonnyadt a szerencsétlen lélek, amelyet én, igen Én vittem neki. Hányszor álmodtam róla, hogy kéz a kézben, együtt rójuk Indra kietlen pusztaságát és gyilkolunk. Mesés, fantasztikus, romantikus.
- Az árajánlatot természetesen elfogadom! Ha ennél kevesebbet kérnék, akkor hülyének néznél, jogosan, ha pedig többet, akkor öngyilkos hajlamúnak gondolnál! Lothrin, oh Lothrin! Végre kimondtad te is, ami szívedet oly hosszan nyomta! Melletted, oh igen .. melletted. Ez aztán a Poklot rázó ajánlat. - mielőtt a Hercegnő akár pisloghatna is egyet netán kettőt vagy inkább kinyírhatna, egyetlen, hatalmas erejű mágikus impulzus rázza meg Indrát. Indra távoli kietlen pusztájáról mindketten a szempillantás tört része alatt tűnünk el és jelenünk meg valahol másutt...
A sötét birodalmat átszelő kátrányfolyón, egy vörös lampionokkal megvilágított lélekvesztő kacsázik, bukdácsol lassan. A forró, fekete ragacsos folyadékon, mégis oly könnyedén halad, mintha egy hattyú úszna egy tiszta patak vízén. Messze a horizonton, vérvörös hold világítja meg a lélekvesztő két utasát, egy férfit és egy nőt. Még távolabb, hogy hangja már alig-alig zavarhatja meg a csónakázókat Indra hírhedt féktelen vihara tombol. A lassan haladó lélekvesztőt, a partról succubusok kísérik és halkan dúdolják az egyre jobban hallható dallamot. Én egy hosszú csontevezővel hajtom az eszkábált vízi alkalmatosságot és olykor olykor homlokon verek, egy a kátrányfolyóból kimászni készülő kárhozott lelket. A succubusok romantikus, szerelmes pillantást vetnek a csónakázó párocskára vagyis ránk. Lothrin a csónakban elhelyezett kanapén fekszik, mellette aranytálcán, emberi koponyából készült pohár, benne kedvenc italával. Miközben a pokol legromantikusabb jelenete közben, evezőmmel hajtom csónakunkat, olykor-olykor a Hercegnőre pillantok. A lélekvesztőben található régi rádióban felcsendül egy romantikus nóta. Végül magamat is meglepve, kiemelkedő énektudásommal, dalocskába kezdek. - I heard she ...
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Vas. Júl. 12, 2020 8:39 pm
to: Esotephres
deal between devils
Meglepettség ült ki a férfi arcára egy pillanatra, valószínűleg egyáltalán nem számított ilyesfajta reakcióra tőlem, ami elég nagy ostobaság a részéről, elvégre mégis csak én voltak az Alvilág hercegnője, és bármit megtehettem akármelyik alattam álló démonnal, s senki nem szólhatott volna bele. Ez a démon sem kivétel, bár be kellett látnom, kedveltem valamiért: talán éppen azért, mert volt olyan bátor – és őrült – hogy heves reakciómra is csak úgy reagált, ahogy. És mert ezzel az egyezséggel könnyen kifejezhettem Arcadiusszal szembeni ellenérzéseimet. Nem feleltem a szavaira, csak elengedtem a nyakát, hogy újra beszélni tudjon, s folytassa ajánlatának részleteivel.
– Ahhoz hogy alkut kössek veled ilyen komoly és hosszútávú ügyben, tudnom kell, mit kívánsz majd, ha beválik a terved. Ismersz már, Esotephres, nem állok bele egyetlen egyezségbe sem, amíg nem tudom, mi az ára. Szóval ki vele, mit akarsz cserébe? – ajkaim félmosolyba húzódtak, hiszen éppen ő, aki képes volna minden lelket felzabálni, akár még a fődémonokat is, hiába is nincs lelkünk, hát éppen ő nem akar cserébe semmi különöset, hogy támogatom a tervét a világ romba döntésével kapcsolatban. Ezt nehezen hittem volna el, még úgy is, tudtam, valóban tébolyult. Ám azt is tudtam, mindennek van ára, különösen itt, a Pokolban.
Azután csak hallgattam további kérdéseimre a válaszait, s összefontam a karjaimat magam előtt. Szemmel láthatóan átgondolt terv volt mindaz, amit eddig elém tárt, ám amikor a kezét nyújtotta felém, én nem viszonoztam a mozdulatot, helyette a férfi álla alá siklottak ujjaim.
– Mielőtt belemennék vakon bármibe is, áruld el nekem, mit kívánsz éntőlem? – ujjbegyeim puhán siklottak végig a démon arcán, ahogy elléptem előle és néhány lépést tettem, hogy oldalra fordítva a fejemet, cinkos mosollyal az arcomon rápillanthassak. – Hiszen folyton úgy beszélsz minderről, hogy mi előttünk borulnak térdre a halandók – még néhány lépést tettem, hogy a másik fülébe suttoghassam a következő szavakat: – Csak nem arra vágysz, hogy felemeljelek magam mellé? – ajkaimon kiszélesedett a mosoly, s halkan felnevettem. Nem lepett volna meg tőle sem az igenlő, sem pedig az elutasító válasz, elvégre ismertem a férfit, de azért kíváncsi voltam, mi járt a megbomlott elmélyében.
Kezdőlap
