say you believe that the sky could turn red, the cities could fall despite all the ashes we'd still have it all
Nem volt idő, erőm ellenállni - valószínűleg nem jutottam volna semmire az ellenállásommal, talán csak rosszabbá tettem volna mindent. Theo jelenlétébe kapaszkodtam, mert ez volt az egyetlen biztos pont, minden más elmosódott, messzinek tűnt, utolérhetetlennek. A vér a számban és az arcomon egyre több lett, és éreztem, ahogyan egyre gyengébbé és gyengébbé váltam. Hosszú ideig próbáltam meghalni, ám az elmúlt, itt és most boldog voltam a kisfarkassal, és rettegtem, hogy Judas nem ad lehetőséget nekem, hogy még egyszer láthassam a férfi mosolyát… Aztán ahogy jött, úgy tűnt el ez az egész. A fájdalom megszűnt, és én realizáltam, ahogy magzatpózban kuporogtam a földön, ujjaim megszorították Theo kezét, és bár köhögtem még, már nem jött fel több vér a torkomban, megszűnt, éppen mint Dominicnál. Hagytam magamat aztán felhúzni és átöleltem először a kisfarkast, aztán a másik férfit is, akinek a megjegyzésére keserűen hümmögtem csak. Elbuktam, mint őrző, és tudtam, mit jelentett ez a világra nézve. Mindez azonban nem érdekelt, csak hogy túléltük most, hogy még beletemethettem az arcomat Theo meleg bőrébe.
and i found love
where it wasn't supposed to be
right in front of me ---
Az álarc mögött :
szuszu ---
Csüt. Dec. 31, 2020 12:35 am
A viszály pallosa & Apollón dala
Karácsonyi mese
Nem akartam elveszíteni Celiant. Nagyon nem. És rettegtem, hogy mégis megtörténik és tudom, hogy nem éltem volna túl a hiányát. Elég embert veszítettem már el. Őt nem akartam. Ezért sem érdekelt tovább a kulcs, sem az, hogy mekkora baj lehet abból, ha a tárgy a tulajdonosához kerül. Nem érdekelt azt sem, ha a világ tényleg elpusztul; csak Celian legyen jól… tudom, ez a legönzőbb dolog, amit valaha is kívánhattam, de nem tehetek róla. Fontos volt nekem, túlságosan is; talán már kijelenthetem azt is, hogy már szerelmes voltam. Celian a földre rogyott, így mellette teremtem, nem bírtam magára hagyni vagy egy centire is eltávolodni tőle. Megfogtam a kezét, másikkal pedig az arcára simítottam, próbáltam a vért letörölni róla. Borzalmas érzés volt így látni, hisz nem csak a vér látványa fájt nekem, hanem az is, hogy tényleg szenvedett. Tisztán látszott rajta. - Celian… - Suttogtam, és még hozzá tettem két szót, de olyan halkan, hogy nem hallhatta. Végül nagyot nyeltem, a lovas pedig magára is terelte a figyelmemet. Legalábbis egy kicsit. Nem reagáltam a férfi szavaira. Feladtuk? Igen. Csak húzzon a pokolba vagy ahová csak akar. Nem érdekelt, hová megy, de nem akartam, hogy egy percig is tovább legyen itt. Hallgattam még a búcsúszavait, de még az irónia sem érdekelt, amivel boldog karácsonyt kívánt. Fellélegeztem, ahogy eltűnt, majd visszafordultam Celhez a földön és magamhoz karoltam szorosan. Hallottam Dom szavait, így neki reagáltam. - Legalább eltűnt végre… - A hangom remegett. Ugyan én nem sérültem meg, de a látvány, vagy a tudat, hogy Celian és Dom igen… soha többet nem akartam ilyet. Ahogy Dom is odajött hozzánk, őt is átkaroltam félig. Nem eresztettem egyiküket sem el egy ideig…
☾ I’m tired. Lonely.
I don’t feel like getting up in the morning. Everything that used to make me happy anymore doesn’t. I don’t know what happened, either people in my life just left me or I started to push everyone away...
Az álarc mögött :
☾ Eliffe
Szer. Dec. 30, 2020 11:49 pm
A Lovasok & Az Őrzők
Feelings change, but memories don't!
Elbuktunk... Egyszerű volt a dolgunk, védjük meg a kulcsokat, se több se kevesebb... Arról viszont nem volt szó, hogy egy ilyen egyszerűnek tűnő feladatot sem tudtunk teljesíteni, főleg, hogy a tárgyakért ennyire erős lények jöttek és könnyen birtokba vették... Konkrétan olyan volt, mintha egy szúnyog próbált volna leteríteni egy embert... Ugye? Lehetetlen küldetés... Így éreztem magamat... legyőzve... Már nem érdekelt az egész... Csak túl akartam vészelni az egészet... Azt akartam, hogy fogja a kulcsot és húzzon el a fenébe... Theo úgy is tett, amire kértem, bár láttam rajta, hogy nem is kellett volna sokat noszogatni, ő is aggódott Cel miatt, szóval nem tudtam volna meggyőzni az ellenkezőjéről. A fiú a kezébe vette a kulcsot, majd amilyen gyorsan csak tudta, már dobta is át Judas-nak... Megkönnyebbült tekintettel néztem előre, miután a két srácot láttam, hogy már nincsenek veszélyben. Az erőm is visszatért annyira, hogy fekvő póz helyett, már ülni tudtam a földön... a Lovas elfogadta a tárgyat, illetve tartotta a szavát és eltávozott. Búcsúzásképp még boldog karácsonyt kívánt és még odaszúrt egy fenyegető megjegyzést... – Komolyan ennek még volt képe...? – Sóhajtottam, majd nehezen, de felkeltem a padlóról és a srácokhoz léptem... – Túléltük! – Öleltem át a két fiút...
A helyzet egyre furcsább lett, Judas pedig mintegy külső szemlélőként nézte végig. Igaz, benne volt a közepében, ő miatta hevert az egyik farkas a földön, csaknem vérben úszva, s miatta csorgott vér az eretnek arcán. A másik farkassal nem volt dolga, egészen addig, míg megkapja amit akar. Ha kellett, őt is bántotta, betegséget küldve rá, vagy valami egészen szórakoztató módon kínozta volna meg, hogy szenvedjen, s vele együtt a drága vámpír-boszorkány korcs is. Ezután meglepődött, mikor Dominic a még épségben lévő farkast kérlelte, adja át a kulcsot. Ez érdekes lesz! - gondolta. Az pedig még inkább meghökkentette, a fiú tényleg engedelmeskedett, leszakította a szerelme nyakából a kulcsot, s egyenesen neki dobta. A lovas elkapta, még az utolsó pillanatban, mielőtt az a földet érintette volna. - Máris feladjátok? Nimue, te átkozott! - kiáltott fel, karjait széttárva, majd egy mosoly költözött az arcára. Igen, haragudott a lovastársára, amiért elvette a szórakozását, viszont így tovább is állhatott, a következő kulcsért. - Oké, rendben, legyen.. - Adta meg magát, majd morgott valami érthetetlen szitokszót az orra alatt. - Boldog karácsonyt, barátaim! Élvezzétek, amíg lehet! - kacsintott rájuk, rögtön azután, hogy Celianről is levette az átkot. Integetett feléjük, majd egyszeriben köddé vált. Sietnie kellett, volt még dolga bőven.
// Egy zárót írjatok még, hogy lezártnak tekinthessük a játékot. Köszönöm ezt a néhány reagot, amit kaptam tőletek, s természetesen az előzőeket is! //
say you believe that the sky could turn red, the cities could fall despite all the ashes we'd still have it all
Minden nagyon gyorsan történt, miután alkut ajánlottam Judasnak: bár sikerült megmenteni Dominicot a rajtam átfutó megnyugvás egyetlen pillanatig tartott csak - éppen ahogy készültem átadni a kulcsot a Lovasnak, belém hasított a fájdalom, amitől összegörnyedtem, ekkor fogtam fel a szavak jelentését is... Az arcomhoz nyúltam, ahogy nedvességet éreztem a bőrömön, és az ujjaimon vért láttam viszont, rá kellett ébrednem, ugyanazt művelte velem is, mint a farkassal tette eddig. Éreztem, ahogy elhagy az az erőm, és romlik az állapotom, egyre szarabbul éreztem magamat és egyre gyengyébbé váltam, végül térdre zuhantam Judas előtt, amit ő biztosan élvezett, de nem volt erőm felnézni a férfira, jobban lefoglalt, hogy vért köhögtem fel. Évszázadok óta nem voltam ilyen rosszul, és ez őszinte rémülettel töltött el. Távolinak hallottam minden szót, csak azt fogtam fel, hogy a kulcsot elvették tőlem, azt már nem, hogy ki tette és mi történt ezután a kis tárggyal. Aztán megéreztem egy kezet, ami az enyémre kulcsolódott, s ebben biztos voltam, hogy a kisfarkasé volt.
and i found love
where it wasn't supposed to be
right in front of me ---
Az álarc mögött :
szuszu ---
Csüt. Dec. 24, 2020 12:55 am
A viszály pallosa & Apollón dala
Karácsonyi mese
Minden kétséget kizáróan kijelenthetem, hogy féltem. Nem hittem, hogy az első karácsonyom Celiannal ilyen módon történik majd. Mondhatom, hogy nem ezt álmodtam meg kettőnknek… a jelen helyzet a közelében sem volt ennek. Celian szavaira ránéztem, majd a lovasra, aki úgy tűnt, kifogyott a türelméből, vagy eleve nem is volt neki. Abban bíztam, hogyha megkapja a kulcsot, eltűnik és felőlem a világgal azt csinál, amit akar. Az volt fontos, hogy mi megússzuk ezt élve. A hangsúly az utolsó szón volt. Azonban Judas nem volt készséges, miért is lett volna az? Domról leszedte ugyan a bűbájt, de pillanatokkal később Cel szeméből, majd orrából és füléből kezdett vér folyni. Megijedtem. - Celian… - Alig jött ki hang a torkomon. Az is lefagyasztott, hogy Domot bántotta a lovas, de Celiant látva még inkább rettegni kezdtem. Hallottam Dom parancsát, de anélkül is nyúltam volna a kulcsért, hogy elvegyem a barátomtól. A lovasnak dobtam, ha sikerült. - Most már tűnj el és ne bántsd őket! – Egyszerre volt kérlelő, könyörgő, ijedt és egyben határozott is a hangom. Vagy mondhatnám azt is, hogy dühös és kétségbeesett. Közben Cel kezéért nyúltam, hogy megfogjam, de továbbra is a Lovast néztem, várva arra, hogy tegye, amit ezúttal én akartam.
☾ I’m tired. Lonely.
I don’t feel like getting up in the morning. Everything that used to make me happy anymore doesn’t. I don’t know what happened, either people in my life just left me or I started to push everyone away...
Az álarc mögött :
☾ Eliffe
Kedd Dec. 22, 2020 12:26 pm
A Lovasok & Az Őrzők
Feelings change, but memories don't!
Megnyugodtam… amilyen állapotban voltam, valamilyen csilingelő hangot vártam volna, amikor eldobtam a kulcsot. Gondoltam magamban, hogy nem járok sikerrel… viszont elmaradt a várt dallam, így tudtam, hogy Celian kezében landolt. Egy kisebb mosoly ült az arcomon, hiába gyötörtek a kínzó fájdalmak, amit az ellenfelünk lábától még erősebbnek éreztem. Szinte a szememet sem tudtam nyitva tartani, olyan szinten leszívott ez a „harc”! Visszhangzott a fülemben a beszéd, ami a házban elhangzott. Nem lehetett különbséget tenni, aközött, hogy most éppen kinek a száját hagyják el a szavak. Próbáltam koncentrálni, de nem volt erőm hozzá… Valahogy sejtettem, hogy itt nekem végem… túl sok vért vesztettem, ahhoz hogy csak úgy felkeljek és vidáman táncikáljak… „Hehe, ez nekem meg se kottyan…” Nem… én már szinte a halálomon voltam… és aggódtam a srácok miatt, hogy úgy kell elmennem, hogy veszélyben hagyom őket. Másodpercek teltek el, mire egyáltalán felfogtam, hogy elállt a vérzésem… a hátamon sem éreztem tovább azt a szúró fájdalmat. Felszabadító érzés volt… valahogy még az erőm is kezdett visszaáramlani a testembe. Kész… biztosan meghaltam! Kinyitottam a szememet, majd a konyha padlója tárult a szemem elé… Élek? Az hogy lehetséges?... Még mindig gyenge voltam, de már volt annyi bennem, hogy ránézzek a fiúkra… – Basszus, Cel… csak nem? – Láttam, hogy Judas a rám mért varázslatot alkalmazta rajta is… Képtelen voltam arra, hogy segítsek nekik… túl lassan regenerálódott a szervezetem, még arra sem voltam képes, hogy felkeljek a földről… A francba már! Nem akartam, hogy ez legyen… hiába bízták ránk a kulcsokat, ennyi kínzás után okosabban tettük volna, ha már az elején odaadjuk a Lovasoknak és nem lett volna ekkora gond belőle… Alig bírtam nézni a fiú szenvedését… még egy könnycsepp is végiggurult az arcomon. A tehetetlenségtől az egész testem remegett. Akartam jelezni Celian-nak, hogy adjuk fel, de a varázslat hatásától, fogalmam sem volt, hogy egyáltalán tudott volna-e rám figyelni. Nem akartam húzni az időt, így Theodore-ra néztem komoly tekintettel… – Theo… add át neki! Ennyit nem ér az egész… – Ráztam meg a fejemet lemondóan… Beláttam, hogy itt elbuktunk, mint őrzők…
Judas nem értette az embereket, sőt, a természetfeletti lényeket sem, akik alsóbbrendűek voltak. Egy lovas már bepróbálkozott náluk, ők mégis küzdöttek, harcoltak vele, mintha ugyan lenne esélyük. Az egyik vérfarkas a földön feküdt, a Betegség lába a hátán, szó szerint a földbe tiporta, mégsem adta meg magát, nem próbálta meg átnyújtani a kulcsot, amire Neki, a lovasnak olyan nagyon szüksége volt. Dominic eldobta a kulcsot, ami az eretnek kezében landolt, mire Judas felmordult, egy fenevad hangján, mintha a következő pillanatban ő maga is holmi állattá változva vetné rá magát a jelenlévőkre. - Úgy tűnik valaki mégis szeretne játszani... hmm... - Hirtelen odakapta a fejét a másik farkas irányába, aki tiltakozó szavaival próbált hatni a lovasra. Hatása nem volt, de próbálkozott, mintha csak az ő élete múlott volna rajta. - Miért tennék eleget a te kérésednek, mikor ti sem tesztek eleget az enyémnek? A kulcsot kértem. Nem kaptam meg... - Széttárta a karjait, mintegy jelezve a helyzet komikusságát. Egyik szívesség a másikért cserébe. Valamit valamiért. Lebiggyesztett ajkakkal nézett először Celian, majd Dominic irányába, aki még mindig a saját vérében feküdt. Leemelte a lábát a törzséről, majd megszüntette a varázslatot, így elállt a vérzése, helyette azonban Celian szemeiből, orrából és füléből kezdett vér csorogni. - Ha már hősködni akarsz, csináld rendesen! - förmedt rá kissé idegesen, majd szelíd hangon folytatta. - Add át a kulcsot, és senkinek nem esik baja. Ha átversz, a szívszerelmed fog szenvedni helyetted, megértetted? - Lépett ő is közlebb hozzá, szúrós pillantást küldve a mellette álló fiú felé. Játszani akart volna, de Nimue megelőzte őt, egy leharcolt csapathoz érkezett meg, akikkel már nem tudott szórakozni. Semmi érdekeset nem talált ebben a lakásban, nem érdekelték ezek az emberek, ennél még a halandó fiúval is sokkalta jobban mulatott. Még csak alig jelent meg, de már unalom töltötte el, s mindennél jobban gyűlölte ezt az érzést.
say you believe that the sky could turn red, the cities could fall despite all the ashes we'd still have it all
Sejtettem, hogy a Lovassal szemben nem sok esélyem volt, de bíztam abba, legalább nem veszi észre a kisfarkasra bocsájtott védőbűbájomat. Tévedtem. Úgy söpörte el a burkot, mint még fiatal koromban, amikor nem tudtam hosszabb ideig fenntartani a varázslatot. Aztán az idegen Dominic testére taposott, mintha nem kínozta volna meg eléggé, mintha nem értettük volna már épp eléggé, hogy semmik sem voltunk hozzá képest. A magam részéről kezdtem megrettenni, mert Nimueval ellentétben ez a férfi kegyetlen volt és hirtelen, ez pedig nem volt jó kombináció. És bár én már sokkal korábban feladtam, Dom kitartóbbnak bizonyult és ennek én most egyáltalán nem örültem… Szívem szerintem ráüvöltöttem volna a fiúra, de ehelyett csak merev tagokkal kaptam el a kulcsot és közelebb léptem a Lovashoz. - Engedj el és hagyj minket békén, és a tiéd a kulcs - a tekintetem Dominicra siklott, üres volt, lemondó, mert tudtam, hogyha tovább húztuk volna az időt esélyem sem lett volna megmenti őt, még így is kételkedtem ebben, hiszen olyan sok vért vesztett a vérfarkas. Csak abban bízhattam, ez az alku nem csak Nimuenak, hanem Judasnak is megfelel majd.
and i found love
where it wasn't supposed to be
right in front of me ---
Az álarc mögött :
szuszu ---
Szomb. Dec. 19, 2020 1:23 pm
A viszály pallosa & Apollón dala
Karácsonyi mese
Cel elkapta a kezem és megszorította, így a figyelmemet neki szenteltem néhány pillanatig, mielőtt elengedett volna. Aztán Dom felé indultam. Nem hagyhattam, hogy baja essen, bár már esett és zavart, hogy nem tudtam ellene tenni. De egy hülye kulcs miatt nem kellett kockáztatnia az életét… Nem vettem észre, mit csinált Celian. Nem érzékeltem a védővarázslatát, de ahogy a lovas megszólalt, elnéztem a férfi felé. Hálás voltam neki, hogy védelmezni akart, még akkor is, ha nem sikerült. Meg is akartam köszönni, de Judas elvonta a figyelmem azzal, hogy Dominicot bántotta. - A magam részéről nem, nem akarok játszani… csak engedd el őt… - Szinte könyörögtem. Nem akartam sem Domot, sem Celt elveszíteni egy ilyen hülyeség miatt. S habár szembementem az előbbi kijelentésemmel, miszerint nem szabad megszereznie a kulcsot a lovasnak, most már átadtam volna neki… De tudtam, hogy Dom nem fogja ezt tenni és Cel sem. Tekintetem a két férfi közt váltakozott, majd Dom eldobta a kulcsot Celiannak. Úgy éreztem, hogy mindezzel csak felbőszítjük majd a lovast.
☾ I’m tired. Lonely.
I don’t feel like getting up in the morning. Everything that used to make me happy anymore doesn’t. I don’t know what happened, either people in my life just left me or I started to push everyone away...
Az álarc mögött :
☾ Eliffe
Szomb. Dec. 19, 2020 9:45 am
A Lovasok & Az Őrzők
Feelings change, but memories don't!
Elképesztő, hogy milyen eseménydúsra sikeredett ez a nap… gondoltam naivan, hogy a családdal majd simán átvészelem az ünnepeket, a kulccsal kapcsolatos „veszélyt” viszont, elkönyvelem egy boszorkány nagyon jól sikerült tréfájának… A történtek után… nos, ez még viccnek is rossz volt… nem… a mai nap életem második legrosszabb napja… és még mindig nincs vége. Egyik veszély követi a másikat… egyáltalán megússzuk ezt még élve? A gondolataimból térek magamhoz, bár eléggé kótyagosnak érzem a fejemet… nem csodálkozok rajta, rengeteg vért vesztettem „hála” a kulcsnak… pontosabban a másik Lovasnak.., igen, Nimue felszívódott, de ez a Judas nevű még mindig a kulcsot követelte. Cel és Theo felé kúsztam, de már sokkal lassabban, mint előtte… alig volt erőm. Migrénes fájdalmak gyötörtek… el-elsötétült a világ másodpercekre, így csak a fiú hangjára koncentráltam. Cel kérésének eleget szerettem volna tenni, de képtelen voltam rá… mozdulni sem tudtam… – Arghhh… – Hörögtem a fájdalomtól… nyilalló érzés hatolt egyenesen a hátam közepébe… Judas úgy állított meg miközben a többiekhez közeledtem, hogy egyszerűen rám taposott… Normális ez az állat?... megkérdeztem volna, de hang már alig jött ki a torkomon… – C-Cel… kapd… khm… el! – Egy utolsó erőt vettem magamon… leszakítottam a kulcsot a láncról, majd egy határozott dobással próbáltam eljuttatni a fiúkhoz… Fogalmam sincs vajon sikerrel járok-e avagy sem, de biztonságban akartam tudni a kulcsot, mivel én már képtelen voltam rá vigyázni.
Nimue egyik pillanatban még ott volt a nappaliban, a következőben pedig már csupán Judas terpeszkedett a kanapén, egymaga. Abba az irányba integetett, ahol nemrég még a barna hajú nő állt, majd hirtelen a földön fekvő fiú mellett guggolt. Érdeklődően mérte végig a szenvedő farkast, aki még ilyen állapotban is ellenséges volt. Ez nem tetszett a lovasnak, s hogy mindezt kifejezze, a fejét ingatta. A fiú ráfogott a kulcsra, amit Judas nem értett. Miért hitte, miszerint azzal meg tudja védeni Tőle, a Betegségtől az apró tárgyat? Az arcához nyúlt, tenyerével letörölte a vért, majd egyszerűen lenyalta róla, mélyen magába szívva a mámorító illatát. A másik két lény felé kapta a fejét, először a farkas felé pillantva, aki utasítást adott neki.. utasítást, mintha ő ugyan bárkire is hallgatna. Hah! Ezt követően az eretnek korcs felé fordult, felszegett állal, arcán széles mosoly terült el. - Azt hiszed, nem érzem a belőled áradó mágiát? A védővarázslatod... semmit sem ér. - jelentette ki, s egy csettintéssel szüntette meg a farkast körülölelő védőburkot. Rátaposott a földön kúszó fiúra, aki megpróbált eljutni a többiekhez, miközben vércsíkot húzott maga után a padlón. - Ugyan, fiúk! Hát nem akartok játszani velem? - nézett le először Dominicre, majd a tőle nem messze ácsorgó barátaira, ajkait lebiggyesztette, mint egy gyermek, akitől elkobozták a kedvenc játékát. - Ám legyen! Ez esetben kérem a kulcsot! Azonnal! - Szólt követelőzően, kezét kinyújtva Dominic felé, egyik lábával még mindig a földre szegezve a fiút.
Kezdőlap
--- 
//
