A túlélés titka; légy nélkülözhetetlen. Fenn tudsz maradni, ha másoknak kell, amid van, és csak tőled kaphatják meg.

Számító, kegyetlen, manipulatív, lelketlen, gonosz ribanc... Kihagytam valamit? Nem, azt hiszem, minden megvan, habár Damon még biztosan ki tudná egészíteni pár kedves jelzővel. E téren mindig is kreatív volt.
Nem mintha tagadhatnám, vagy tagadnám bármelyiket is. Kétségtelen, hogy mindet kiérdemeltem, és tulajdonképpen még valamilyen szinten büszke is vagyok, elvégre ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetem a hírnevem. Szinte mindenki ismeri a Katherine Pierce nevet, ha engem személyesen nem is, és abban is biztos vagyok, hogy senki sem akar újjat húzni velem. Hacsak nem ment el az esze.
Egyesek úgy gondolják, hogy mivel ismerik a múltam bizonyos... részleteit, engem is tökéletesen kiismernek, azonban el kell keserítsek mindenkit, aki azt hiszi, bármit is tud rólam; csak a felszínt kapargatjátok, fogalmatok sincs, milyen vagyok igazából, és ha rajtam múlik, soha nem is fogjátok tudni. Inkább leszek az a ribanc, aki felforgatja mindenki életét, mint egy ostoba liba, akit a saját érzései visznek sírba. Az nem én vagyok, hanem a kis hasonmásom.

Más idők jártak, mikor még ember voltam. A világ sokkal sötétebb és kegyetlenebb hely volt. Egyetlen hiba elég volt, hogy mindent elveszítsek, beleértve a kislányomat is. Kitagadtak, nem volt többé maradásom Bulgáriában, így Angliába utaztam, ahol Katherine Pierce-re változtattam a nevem, azzal a reménnyel, hogy végleg megszabadulhatok a múltamtól. Akkor ismerkedtem meg Klausszal, persze fogalmam sem volt róla, hogy ő már kutatott utánam. Hízelgő volt a figyelmessége, egészen addig, míg meg nem tudtam, mire is kellek neki. Pontosabban a vérem, mert én nem érdekeltem. Elszöktem, és Trevor segítségével nyertem egy kis időt, de tudtam, hogy nem akarok egész életemben Klaus elől menekülni, így cselekednem kellett. Megsebeztem magam. Biztos voltam benne, hogy Rose-Mary meg fog itatni a vérével, mert sértetlenül akar átadni Klausnak, arra viszont nem gondolt, hogy mi lehet a következő lépésem; megöltem magam. Kissé alábecsültem Klaus bosszúszomját, azt gondoltam, hogy azzal, hogy vámpírrá változom, nem fogom érdekelni, de csak magamra haragítottam. Egy emberöltő helyett ötszáz évig menekültem előle.
Idők közben megismerkedtem a Salvatore testvérekkel. Stefan azonnal elbűvölt, úgy, ahogy soha senki, de képtelen voltam nem észrevenni Damont, aki úgy koslatott utánam, mint egy hűséges kiskutya. Bolond az, aki két ilyen férfi közül választ, én pedig addigra már háromszáz éve vámpírként éltem. A fivérek elszórakoztattak, és hazudnék, ha azt mondanám, nem éreztem irántuk... Stefan iránt semmit, de kevés volt a hűséghez. Sejtettem, hogy mint minden jó, ez sem tart majd sokáig, és igazam lett. Katherine Pierce-t a többi vámpírral együtt megölték, hagytam, hogy Stefan és Damon ebben a hitben kezdjék meg az öröklétet, amit nekem köszönhetnek. Vicces, hogy nélkülem sehol sem lennének, de mára mindketten gyűlölnek. Damontől nem is várnék mást, de Stefan... Tőle igazán nem szép.

A hasonmásom felbukkanása mindent felforgatott, többé egyik Salvatore fivér sem sírt utánam, ami nem tette szimpatikussá Elenát. Kapva kaptam az alkalmon, hogy kiváltsam magam Klausnál azzal, hogy átadom őt neki. Reményeim szerint meghalt volna, ahogy azt a sors akarta, de Stefan és Damon megmentették, nekem pedig szálkává nőtt a szememben, amit minél inkább próbálsz kipiszkálni, annál mélyebbre fúrja magát. Az átkozott kis híján megitatta velem a gyógyírt, ami visszaváltoztatott volna emberré, de Damon közbeavatkozásának hála megúsztam. Elena viszont nem fogja. Visszatértem, és ideje behajtani a tartozásokat, ezúttal nincs Damon, hogy mindenkit megmentsen.