"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Köszönöm Istenem, érdes és szexi hangja van. Vészesen lassan fújta ki a levegőt, megkönnyebbülten, mintha a világ legfontosabb dolgáról bizonyosodott volna meg. Plusz bónusz, hogy még mulattatta is. S annak ellenére, hogy Charrie világ életében egy meglehetősen csacska, beszédes nőnek bizonyult, jelen pillanatban mégis mintha elzárták volna szavainak forrását. Megrázta a fejét. Automatikusan viszonozta a szorítást, utat engedett, követte. Mrs. Pickerin. Szájának mindkét görbületében egy hatalmas mosoly bújt meg. Egy ritka, őszinte mosoly. Humorérzék. Ez dögössé teszi az embert. Már ha tudják hogyan és mikor kell bevetni, a szófordulatokkal játszani. Elliot nyelve pedig pont eltalálta azt, amit el kellett találnia. A közvetlen, már-már szabad utat Charnette alfeléhez. Pimasz. Imádom a pimasz embereket. Legbelül lebiggyesztett ajkakkal, csodálva, karba tett kezekkel ült. Mint egy durcás kislány, akitől pont most csenték el a játékát. Egyáltalán nem bánva, hogy más vezeti a történések szálait. - Csípem a kíméletlenséget. Mrs. Pickerin, elvárom hogy fájó őszinteséggel – lásd el a bajom – álljon a feladathoz és annak megfelelőjeként kezeljen. – A hangneme megütötte a parancsszót, ám közben bele is vitt egyfajta csintalanságot. Csakhogy érezze és lássa kivel van dolga. - De előbb talán kezdjük azzal, hogy milyen színű parókája van otthon és hány éves tetszik lenni. A bizalom alapja, ha betekintést engedünk a másik félnek. Márpedig én elég bizalmatlan tudok lenni. – Enyhén lejjebb hajtotta a fejét. Bizonytalanságot, szomorúságot színlelt. Nem erőltette meg magát, csak pont annyira, hogy még jobban elmerüljenek a játékba. - Másodszor pedig; tetszik tudni mostanában elég… elééég magányos vagyok. Szeretném megtudni, hogy a közeljövőben ez változni fog –e. – Ha megengedhette volna magának, akkor biztosan kibukott volna belőle egy rafinált, merőben gonosz vigyor. Nem feltétlenül a férfi rávezetése volt a cél, merthogy kifejezetten nem is volt. Csak Elliot társasága. – Már ha ez persze lehetséges. – Rebegtette meg a szempilláit. – Ígérem, busásan megjutalmazom. – Hevesen bólogatni kezdett, majd szemei apró kis vonallá változtak. – De csak ha őszinte velem. Sokan átvertek már, nem szeretném ha ez megint megtörténne. Igazán borzasztó érzés. – Talán kissé kényessé vált a hangja az utolsó mondatának pillanatában. Mintha mindkettejüket be szerette volna csapni azzal, hogy Charnette Lane bizony egy szerény lány, aki áldozat szerepében tetszelgett úgy általában mindig. Holott Charrie lett volna az, aki elől menekülnie kellene mindenkinek. - Szóval Mrs. Pickerin, kérem.
From: Charrie
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Pént. Okt. 05, 2018 8:30 pm
A hamburger pillanatok alatt elfogyott, így miután a kezeimet megtöröltem új időtöltést kellett kitalálnom magamnak: kuka-kosarazás. Épp akkor dobtam, hiba nélkül természetesen, kukára, amikor egy elbűvölő…hölgyike sétált be. Ez nem az, aminek látszik. egyenesedtem fel ültőmből kérdés nélkül, a kezemet és a számat is gyorsan megtöröltem az előttem heverő szalvétába. Majd, ezt már lábon jutottam el a szemetesig. Elfoglalt ember vagyok. A legjobb választás küldtem egy félreérthetetlenül perverz pillantást a nő felé. A tekintetem először csak a lábaival ismerkedett. A magas sarkú,amit viselt nem feltétlenül a legjobb választás ilyen terepre, de az egyszer biztos, hogy felejthetetlen virgácsokat formált a lábaiból. És… Ugyan megbocsáss, miből gondolod, hogy nem egy korosodó öreg hölgy vagyok? szaladt a magasba a szemöldököm és elfogadtam a felém nyújtott kezet. Egy finom szorítással megráztam és anélkül, hogy elengedtem volna, az asztal felé húztam: olyan kézfogás volt ez, amiből fizetés nélkül nem szabadul. . – Az ízlésemről pedig…áh… - egy huncut mosoly kíséretében megcsóváltam a fejem és a szabad kezembe egy nedves törlőkendőt kaptam, amivel végigsimítottam, az amúgy porcelánfehér bőrt. Csábító. . - Elliot, de kérlek hívj a művésznevemen: Mrs. Pickerin. Sajnos a parókámat otthonfelejtettem, de remélem megbocsátod nekem…kedvesem. – az utolsó szót, a nagyis csipkelődéstől eltérően, szinte alig hallhatóan suttogtam, miközben Charnette tenyeréről, a szemébe néztem. Most az arcát vizslattam, kíváncsi tekintettel, az ujjaim pedig a tenyerét kényeztették. Nem masszásra jegyzett elő, de, valamivel tartani kellett a látszatott. És Mrs. Pickerin nem az a fajta hölgy volt, aki csak tenyérből jósol. A kék szemek mögött huncutság csillogott, de a tekintetéből, a mosolyából magabiztosság sugárzott. Charnette olyan hölgyikének tűnt, aki egyedül lovagolja meg a hullámokat. A gondolat egy kedves pislantás erejéig kiült az arcomra, majd visszahajoltam a tenyeréhez. A mutatóujjam a levegőből követte a tenyerének vonalait, ügyelve arra, hogy ne érjek a bőréhez. Az alsó kezemmel kicsit fordítottam a kacsóján, hogy jobban érezzem a dombocskáit. – És – kezdtem a mondandómhoz halkan- mivel szolgálhatok neked, kedveském? – egy pillanatra belenéztem a szemeibe, mintha onnan ki tudnám olvasni a válaszát. Aztán persze lejjebb vándorolt a tekintetem és már az ajkai mozgását vártam. - Szereted ha fáj, és legyek veled őszinte, lelkem? - az ujjait szétterítettem, nem mintha bármi jelentősége lett volna . Az arcán megjelenő változásokra vártam. – Esetleg legyek kedves és hazudjak valamit? – pontosan tudtam, hogy a választásnak semmi értelme nincs. Hiszen, tudni, fogja, hogy hazudok. Vagy… csak elhiszi, hogy hazudok. Ahogy a gondolatok elzakatoltak a fejemben, a pilláim elnehezedtek. – Mrs. Pickerin a legjobbat akarja neked. – jelentettem ki már-már teljesen belemelegedve Mrs. Pickerin szerepébe. De az biztos, hogy megkönnyítette a feladatomat: nem szerettem a kuncsaftjaim a nevükön szólítani. Ami azt illeti, nem voltam híve a bemutatkozásoknak, de mivel Charnette így kezdte, így tudtam csak folytatni. – Szóval lelkem,te mit akarsz magadnak? – mielőtt befejeztem volna a kérdést a mutatóujjam végigsimítottam a mutatóujján, majd a tenyerét ismét felfelé fordítottam, hogy végre megnézhessem, mivel is dolgozom.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Vas. Szept. 30, 2018 4:35 pm
To: Elliot
Oh hell man
A fesztivál sosem volt Charnette terepe. A lekicsinylő s egyben hangos tömeget, borzalmas szagokat, ízléstelen zenék világát jelentették számára. Mind-mind ami valahol szórakoztatónak, izgalmasnak bizonyult, valami teljesen újnak. Természetesen emiatt megvolt a maga varázsa, azonban mégis hiányzott az eleganciát sugárzó termek, ruhák, ékszerek, jazz, klasszikus zene, a tisztaság. De persze azzal is tisztában volt, hogy ezek a „partik” nem igazán erről szóltak. Itt teljesen más került a terítékre. Igazából nehéz is lett volna egy utcai fesztivált a saját mókázásával, társasági életével összevetni avagy csak az arisztokratikus, nagyravágyó igényeivel. S mégis valamilyen csoda folytán beindult a fantáziája a tömeget látva és hol egy-egy épület teraszán, hol a tömeggel sodródott valami kedvére való akció után. Mindegy, csak pezsegjen, szórakoztasson, lefoglaljon. Ha ezek megvoltak, akkor Charrienél többnyire már révbe is lehetett érni egy ideig. Hiszen mint minden más a nőben, ez is törékennyé vált mélyen legbelül. Néha olyan volt mint egy kisgyerek, akinek újabbnál újabb dolgokat kellett felmutatni, hogy huzamosabb ideig le lehessen ültetni a fenekére. Noha ha ezzel a hasonlattal példálózott volna valaki személyesen Charnettenek, akkor biztos menten kitörte volna a nyakát, vagy pedig elátkoztatta volna valamelyik boszorkányával. Az emberek közti vergődés felért egy kész öngyilkossággal. Sosem volt ínyére, ha valaki még csak véletlenül is hozzápréselődött a karjához, egyéb testrészéhez, akár a ruhájához engedély nélkül. Márpedig a ruha nála lassan már valóságos testrésszé vált. Egy szent dolognak. S ugyan elég alkoholt fogyasztott ahhoz, hogy eltűrje a halandók közeledését, ennek ellenére sokszor brutálisan nehéz volt nem rögtön baltát állítani a fejükbe. Csak a hecc kedvéért, hogy mindenki tudja merre van az a bizonyos hány méter távolság. A stílusából - nevezhetnénk akár a lányom szerint felsőbbrendűségnek is – és a kisugárzásából kifolyólag kitűnt. Szőke hajkoronáját a mai napra begöndörítette, finom, visszafogott natúr sminket rakott fel, s egy sötétkék, karjánál csipkés overállal randalírozott fel s alá. Már éppen kezdte feladni a reményt, amikor megpillantott egy egzotikusnak tűnő helyet. A szatén függöny, a különböző meggyújtott gyertyák miatt plusz pont járt a tervezőnek. Kíváncsiságtól fűtötten lépte át a helyiség küszöbét. A férfit megpillantva pedig el is könyvelte magának gyorsan, hogy; igen, megérkeztem. Jobb helyet nem is választhattam volna. Képzeletbelien még meg is paskolta a vállát. Ügyes kislány. Még meg se szólalt az illető, de máris látott és megragadott valamilyen lehetőséget benne. - Nos… - Játékosan beszívta az alsó ajkát és úgy tett, mintha hosszasan gondolkodna valamin, mintha az elfelejtett szavak után kutatna fejében. – Azt hiszem másra számítottam. – A tekintetével merészen keresni kezdte a másikét. Megpróbált valamilyen fogást találni rajta. Ez valami megszokott ördögi játék volt Charnál, avagy ismerd meg/fel rögtön az ellenséged. - Mármint valami korosodó, viszont még meglehetőségen jó ízléssel rendelkező nénire gondoltam, aki tenyérjóslásos sátrat vert az egyik hátborzongató sikátor mellett. Ettől függetlenül tetszik. – Minden. – De ha már itt vagyok. – Összecsapta a tenyereit, s közelebb lépett magabiztosan. Egyértelmű nyitást kezdeményezett. – Érdekelnének a szolgáltatá…said. – Éles mosoly terült el az arcán. Már-már hívogatónak tűnt, azonban ez csak betudható volt annak, hogy a szőke hajú világ életében ilyen fellépéssel, stílussal rendelkezett. Persze valahol fel-feltünedezett benne a kisördög és vágyott arra, hogy a férfi félreértse céljait. Kérlek. Kérlek, csak legyen mély és érdes szexi hangod. Kérlek. - Charnette. – Nyújtotta barátságosan Elliot felé vékony kacsóját.
From: Charrie
524 szó ❖
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Pént. Szept. 21, 2018 10:01 pm
To: Charnette
past present future
Péntek reggel már nem nyitottam ki a kocsmát. A kis fesztivál, amiről a neten keresztül értesültem pár napja, mókásnak hangzott és mindig benne voltam valami mókásban. Legalábbis a régi Elliot benne lett volna, ez a mai Elliot? Nem vagyok benne biztos. Mégis megfordítottam a Nyitva kártyát a bejáraton, majd rálakatoltam a vasrácsot az üvegajtóra és Mollienak is elküldtem egy SMS-t,amiben felmondtam neki ma estére. Volt akkora szerencsém, hogy az egyik parkoló-irodaszobát még nem adták ki senkinek, így berendezhettem magamnak, mint tenyérjósló-jövőmondó-kártyavető bosziszoba. Miután bezártam a legfontosabb kellékeket beszórtam a kocsi hátsó ülésére meg a csomagtartóba. Arra gondolni sem akartam, hogy ez valójában Tessa feladata szokott lenni. Ő sokkal alkalmasabb volt a dolgok kipofozására és eladására, mint én. Kettőnk közül neki több érzéke volt az emberekhez és az ízléshez. De őszintén mondom, jobb is volt ez így elég buzis lett volna ha nekem kellett volna felelnem a díszítésért és az emberek pátyolgatásáért. Én inkább a velejét adtam a dolognak... A díszítés, aggályaim ellenére könnyen és gyorsan ment. A sikátornak már eleve olyan hangulata volt, ami kedvezett az én délies-hátborzongató mégis bizalmat sugárzó arculat-tervemnek. Először a vastag függönyöket rögzítettem a falra - csakis a legjobbal dolgoztam, vastag bársonyhatású anyag volt. A színe tökéletesen passzolt az omladozó vakolathoz. Egy pillanatra megfordult a fejemben a gondolat, hogy ez a hely nem feltétlenül biztonságos és épelméjű ember nem fogja betenni ide a lábát... de egy próbát megér. Na és persze a fagyis stand mellett kaptam a helyet. Tökéletes. Mivel ajtó nem volt az irodán, ezért még egy szatén függönyt is beszereztem. Jött a szőnyeg, majd kisasztal,párnák és egyéb vackok kerültek szétszórásra. Első ránézésre úgy nézett ki, mint az egyetemi szobám, csak az alufóliából kikelt szendvics és háromnapos alsónadrág hiányzott a képből. Mielőtt az ofisöl event elkezdődött volna, még hazaugrottam, hogy lezuhanyozzak, felvegyem a kedvenc és pont ezért, szörnyű formában lévő farmeromat és egy egyszerű, mosott színű felsőt. Mikor elsuhantam a tükörképem előtt, megállapítottam, hogy nem úgy festek, mint egy elsőosztályú jövendőmondó, de ez volt a slusszpoén egyik része. A másik része pedig az volt, hogy nem göndörhajú, néger nő vagyok. Magamban zsémbeskedve és itt-ott nevetgélve elfogyasztottam egy kávét és egy fokhagymás-tejfölös píritóst, majd pár szárított növénycsokrot felkapva visszaindultam a fesztivál helyszínére. Ami azt illeti, kevesebbet vártam. Ahogy megközelítettem a standomat/irodahelységemet, több emberen vergődtem át. Egy egyszerű, misztikus típusú buli, ami több régi irodaépületben és a köztük lévő területen keresztül kígyózott. Tetszik. Ami a misztikust illeti, volt, aki beöltözött, volt aki merészségét mutogatva, fűvet árult az egyik sarkon. Kisebb akusztikus, istensetudjamilyenműfajtképviselő bandák zenéltek egy-egy zúgban. Mielőtt visszatértem volna a helyemhez még beszereztem magamnak egy rendkívül szimpatikus hamburgert, mustárral, ketchuppal és legalább két marhahúspogácsával. Nyami. . A dekoráció pedig több, mint kísérteties lett. Egyenesen hívogató volt. A függöny-ajtó előtt gyertyákat gyújtottam, kicsiket-nagyokat, hosszúkásakat és tömzsiket. Néhány jellegzetes illatával körüllengte a bejáratot, a fahéj és a narancs volt a kedvencem, a többi pedig egyszerű sárgás fényével emelte ki a sötétkék függöny kopottas-ezüstfonállal szőtt mintáit. Odabent sátorszerű hangulat uralkodott, ahogy meggyújtottam a zsebembe gyömöszölt gazcsokor egyikét kellemes, mégis erőteljes füstfelhő takarta el a plafont.
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kezdőlap
present 
