"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Nem kellett sokat várnom Jo-ra, talán még a megbeszélt időpont előtt is ért ide, legalább nem kellett sok időt idegeskedésre pazarolnom. Ahogy megpillantottam, rögtön lerítt róla hogy ő is feszült és fáradt, bár egy doktornőről beszélünk, így egyáltalán nem lepett meg. Nem véletlenül kértem ki ennyi kávét, no meg a tegnap esti rémálmok engem is fáradttá és nyúzottá tettek. A kávé segített, a testhőmérsékletemen is, ennél jobban már csak az alkohol segített rajtam, de mégsem részegedhettem le az első randin... már ha ezt egyáltalán a nő annak vette, nem csak egy baráti találkozásnak. Nem lepne meg ha pórul járnék, már hozzászoktam a dologhoz. - Igyekeztem nem elkésni. - feleltem zavartan és egy nevetésfélét is megeresztettem, pedig egyáltalán nem volt vicces amit mondott. Zavarban voltam, na. Amikor láttam hogy ő nem ül le, felkeltem a helyemről és egy puszit nyomtam az arcára, üdvözlés gyanánt. - Szia. - Komolyan olyan voltam, mint egy első-randizó, aki nem tudja mit kezdjen magával egy csinos nő közelében. Tényleg szükségem volt alkoholra, amit igyekeztem kiverni a fejemből. Lehet hogy alkoholista lett belőlem a sok halál és szörnyűség miatt, ami történt velem és a többiekkel? Nincs kizárva. - Akartam hozni virágot, de úgy gondoltam a kávénak jobban fogsz örülni, ezért... rendeltem egy egész kancsóval. Remélem fáradt vagy. - kezdtem el hadarni és csak miután kiejtettem a számon ezt a baromságot, akkor tértem észhez hogy valójában mit mondtam. - Mármint... ó, istenem, nem úgy értettem. - Ültem le inkább és töltöttem neki is a másik üres bögrébe, aztán magamnak is még egy adaggal. - Nagyon ideges vagyok. Ez az első olyan randim, amit más szervez. Általában nem bízom a szerelmi életem egy egyetemista lányra, remélem nem gondolod hogy ennyire szánalmas vagyok. - nevettem fel ismét zavartan. - De Elena... egy nagyon kedves lány, akire saját lányomként tekintek. Remélem nem fenyegetett meg túlzottan. Mert ez esetben el kell beszélgetnem vele. - Szokásomhoz híven megint próbáltam elviccelni a dolgot, mintha ugyan Elena képes lenne a zsarolásra meg a fenyegetésre. Szó szoros értelemben nem, de talán Caroline kicsit rossz hatással volt rá. A nők bármire képesek rávenni az embert, én mondom... Ha arra kértek volna, hogy fogadjak örökbe egy kiscicát, mert az boldoggá tenne, még azt is szó nélkül elhittem volna nekik, pedig nem úgy képzeltem el magam tíz év múlva, mint valami macskás hölgyet. Nem, csak egy nyugdíjba vonult vadász akartam lenni, aki whiskyt kortyol és vicces, izgalmas, olykor rémisztő történeteket regél a gyerekeinek. Viszont ehhez előbb egy nőt kellett találnom, akit szeretek, s akivel eltöltök némi időt, mielőtt belevágunk a baba-projektbe. Ez pedig csak az első randim volt, hálát adtam az égnek hogy Jo nem hallotta mindezt a kusza elmefuttatást, különben homlokegyenest futott volna az ellenkező irányba.
Nem nagyon vagyok a megrendezett randik híve, sőt randizni sem randiztam már egy jó ideje. Most mégis belementem a játékba. Nem tudom miért. Talán csak mert amúgy sincs jobb dolgom mára, vagy csak mert olyan nehezen tudok nemet mondani az embereknek. De az is lehet, hogy esetleg felkeltette valami az érdeklődésemet Mr. Saltzman iránt. Nem is tudom. van benne valami különleges, valami vonzó. Bár ha valamit megtanultam az életem során az az, hogy ami kívül gyönyörű, nem biztos, hogy belül nem romlott. Mégis úgy vélem, hogy megérdemel ez a nap egy esélyt. Elenáért. Meg egy kicsit magamért... azt hiszem. Felakasztom fehér köppenyemet a fogasra, majd belebújok a kabátomba és az órámra pillantok. Pontosan 10 percem van a megbeszélt helyre érni. Bezárom magam mögött az ajtót, majd sietősen indulok útnak. Orvos vagyok, megszoktam, hogy nem késhetek. Még akkor sem, ha egy randin úgy illik, hogy a nő késsen, a férfi pedig várjon. Nevetségesen hangzik az egész. Miért hívom randinak? Hiszen csak egy egyszerű baráti találkozás lesz, aminek semmi köze nincs a randihoz. Csak egy egyetemista lány által szervezett találkozó. Ma egyébként is hosszú napom volt, ha nem adtam volna szavamat, talán el se megyek. Úgy érzem magam, mintha valami 17 éves kislány lennék, akinek a barátnői most szerveztek egy találkozót valami idegennel. Ez talán azért van, mert a fiatalságom valami sokkal másabbról szólt. Nem volt időm sem a barátaimmal lógni, sem randizgatni jóképű férfiakkal. Jobban lefoglalt a családom és a problémáink. Megrázom a fejemet a rossz gondolatokra, majd a kávézó elé érve a telefonomra pillantok. Pont időben vagyok. Mielőtt belépnék azonban veszek egy mély levegőt, hogy kitisztuljon az agyam. Nem akarom elrontani ezt a napot azzal, hogy a múltamon tengődök, amit már amúgy is rég lezártam. Egyenlőre csak reménykedek abban, hogy nem én értem ide előbb, vagy, hogy nem fognak felültetni. Fogalmam sincs, hogy melyik lenne a kínosabb. Talán az utóbbi. Belépve a nem túl nagy, de barátságos kávézóba körbe pillantok, és még csak nem is kell sokat keresgélnem a partneremet, aki valószínűleg pont olyan hülyén érzi magát, mint én. Egy barátságos mosolyt erőltetek magamra, és úgy indulok meg az ablak melletti asztalhoz, ahol Alaric vár. - Piros pont jár azért, amiért nem én értem ide előbb. - szólalok meg, amint közelebb érek hozzá,de nem ülök le, csak zavartan pillantok a nagy kancsó kávéra. Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogy mit kéne neki mondanom, vagy hogyan kéne vele viselkednem. Eddig mindössze egyszer találkoztunk, és azt hiszem, hogy nem mondtunk egymásnak két mondatnál többet. Ez pedig épp elég ok ahhoz, hogy kínosan érezzem magam.
Nem terveztem nagy fába vágni a fejszém - és a randizás nálam annak számít -, de Elena meggyőzött, ha pedig ő valamit a fejébe vesz, nincs megállás. Kénytelen voltam beleegyezni, különben tovább traktált volna a kerítőnős szövegeivel, amiket mintha betanult volna. Köztük volt a "te megérdemled a boldogságot", aminek ki tudna ellenállni? De én nem teljesen értettem egyet vele, főleg azok után, hogy ősvámpírként tértem vissza a halálból, nem akartam egy nőt sem a közelemben tudni, sőt, úgy általában az embereket sem szerettem túl közel engedni magamhoz, féltem, hogy valakinek ártok. A vérszomjat nehéz volt uralni, inkább ő uralt engem mintsem fordítva és nagyon megszenvedtem az első néhány hónapot. Sokkal nehezebbnek tűnt, mint amire emlékeztem, s Elena rengeteg erőt adott nekem, ő és Jeremy tartották bennem a lelket annyira, hogy küzdjek és ne adjam fel. Nélkülük valószínűleg már feladtam volna, s vagy kikapcsolok vagy eldobom magamtól az életem. Mindennek ellenére a randizást félig-meddig jó ötletnek tartottam, mert abban igaza volt Elenának, hogy nem kuksolhatok örökké magányosan a kampuszon vagy a lakásomban és rajtuk kívül más társaságot is keresnem kell. Nos, én nem pont a randizásra gondoltam első körben, de ebbe is belementem. Új lehetőséget kaptam Bonnie-tól és ha nem használtam volna ki, úgy éreztem volna hogy értelmetlen a halála. Meg akartam tisztelni azzal, hogy élem az életem és igen, ebbe a randizás is beletartozott. Miután az óráimnak vége volt, hazamentem átöltözni, egy lazább inget és farmert vettem föl, egy tasak vért is elfogyasztottam a biztonság kedvéért és egy pohárka whiskyt is legurítottam a torkomon, baromira aggódtam a vérszomj miatt. Utoljára megnéztem magam a tükörben, nem festek-e idiótán és miután úgy-ahogy meg voltam elégedve magammal, útnak indultam. Elena egy kávézóba szervezte le nekünk a randit, én kértem meg rá, mielőtt még ő és Caroline összedugják a fejüket és valami drasztikusabb helyszínt választanak. Meg akartam ismerni a doktornőt, habár már összefutottam vele a kórházban mikor Elenát látogattam, de néhány szónál többet nem váltottam vele, Elena mégis úgy gondolta, hogy remek páros lennénk. Női megérzés vagy csak valamiféle reménykedés volt... őszintén nem számított. Belementem és épp a kávézó felé tartottam, visszatáncolni nem nagyon lett volna lehetőségem, de nem is akartam. Kész voltam belevágni, bár az idegességem le se tagadhattam volna. Azon kaptam magam hogy vigyorogva sétálok végig az utcán, a tenyerem pedig izzad, úgy éreztem magam mintha életem első randevújára készülnék. Az órámra pillantottam, ahogy beléptem a kávézó ajtaján, s ekkor vettem csak észre hogy legalább negyed órával előbb érkeztem a megbeszélt időpontnál. Letelepedtem az egyik asztalhoz az ablak mellett és rendeltem egy egész kancsónyi kávét, azzal a tudattal, hogy bizonyára Jo fáradt a sok bevállalt műszaktól, nekem pedig eleve szükségem volt a napi koffein adagomra, legalább egy kis hőmérséklet is költözött a testembe általa. Egy adag kávét kitöltöttem a bögrébe, és lassan kortyolgatni kezdtem amíg várok.
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kezdőlap
