Amint az erő végigfutott az ereimben… éreztem, hogy végre használható vagyok. Végre nem csak egy darab boxzsáknak való vagyok. – Itt a bosszú… ideje! – Komoly arccal közelítettem meg a démont, amelyik egész testtel szorította a padlóhoz a nőt. Valóban nem haboztam a megmentésével, hiszen nem hagyhattam, hogy megsérüljön… vagy meghaljon. Nem, az ki van zárva… ráadásul a lelkemen száradna a hullája, mivel az ereje egy részét eltulajdonítottam. Emiatt nem tudta magát megvédeni. Az a nyomorult lény, így nem csoda, hogy könnyű szerrel le tudta fogni.
Egy suhintás és már meg is szabadítottam a démontól. Érdeklődtem a hogyléte felől, de a válaszából érzékeltem, hogy kissé pipa lett. – Egy köszönöm is bőven megtette volna, Szépségem. – Kacsintottam rá, majd a további mondatára csak ráztam a fejemet. – Mégis milyen férfi lettem volna, ha elhúzom a csíkot, miközben tudom, hogy egy hölgy helyettem küzd a szörnyekkel? – Mondhatnám, hogy vártam volna erre valamiféle választ, de az igazat megvallva… nem. Inkább csak néztem őt és egyszerűen egy mosoly kezdett el kirajzolódni az arcomon. Furcsa dolog ez, mivel nagyon kevesen voltak képesek rá bármilyen érzelmet kiváltani belőlem. Megmagyarázhatatlan, de jó érzés volt… a közelében lenni. Viszont, amint a fajtánkra tért ki… ledöbbentem. Nem véletlen, hogy így említette. Ez azt jelenti, hogy ő is olyan… mint én. – Tehát elszívó vagy… – Úgy nézhettem rá, mint borjú az új kapura. Valóban elenyésző számban vannak elszívók, jobban belegondolva én sem találkoztam olyan sokkal.
Amint ezen a gondolaton voltam, egy morgás röppentett vissza a valóságba. – A pokolba! – Fordultam a hang irányába és, amint a démon felém vetődött, volt annyi jelenlétem, hogy varázslatot alkalmazva repítettem tovább egyenesen a falnak. – Igazad van… gyorsan le kellene zárnunk ezt a küzdelmet… – Mert fogytán az erőnk… tettem hozzá magamban. Legalábbis az enyém biztosan, azonban a nő ereje sem korlátlan, főleg hogy már tudom miféle. Talán még pár támadásra van elég erőm és utána ismét használhatatlan leszek… – Van ötleted, hogyan csináljuk? – Figyeltem rá, hátha tud valami megoldást.

Igen fájni… de miféle kérdéssel reagált az egészre. Ezt már nem mondtam ki hangosan csak magamban válaszoltam neki, vagyis a nézésem meglehet, hogy elárulta mire is gondolok. Nem nagyon tudtam mit reagálni, hiszen a démon támadásba lendült. Konkrétan nem volt időm semmire. – Mégis mit… – Annyi lélekjelenlétem volt, hogy amikor a nő félrelökött, rá tudtam kapaszkodni a kezére és mielőtt eltávolodtam volna tőle, el tudtam szívni egy kis mágiát.
Meglehet, hogy tudatosan vagy csak a szerencsének köszönhetjük, de pont a másik kettő lényre estem. Szó szerint kiütötte mindkettőt. – Ahh… műveltél? – Felpattantam amilyen gyorsan csak tudtam. Körbenéztem és csak egy ellenféllel álltunk szemben… vagyis ha pontosabb szerettem volna fogalmazni, akkor álltam… egyedül. Ugyanis a démon a nőre tapadt. A földön feküdtek és annyit láttam, hogy a lény éppen próbál végezni a megmentőmmel.
Egy percet sem gondolkodtam és varázslatot alkalmazva választottam le a dögöt róla. – Jól vagy? – Nyújtottam felé a kezemet. – Mondtam, hogy nem fog fájni… Szépségem! – Egy fél mosolyt is varázsoltam az arcomra. – Azt hitted itt hagylak ezekkel a szörnyekkel? – Felhúztam az egyik szemöldökömet és félredöntött fejjel intéztem a kérdést felé.

Nem elég, amin keresztül mentem, még ez is. Persze ez csak hab volt a torta tetején. A fene sem gondolta volna, hogy nem lehet csak úgy kimenni az utcára anélkül, hogy bajba ne keverednék. De mégis… itt vagyok, vagyis… vagyunk. Ilyen az én formám, nem elég, hogy verekedésbe csöppentem, de magammal rántottam egy idegent is.
Nem véletlenül hívtam amazonnak… egy igazi megmentő volt. Még ha a csatát nem is nyertük meg… egyelőre, de a két csatlósnak azért rendesen odapörkölt. Fel tudtam kelni és agyalhattam a visszavágón. – Amit mondtam, ahhoz tartom magam. – Megropogtattam a nyakamat, ahogyan oldalra biccentettem. Semmiképp nem akartam itt hagyni, sőt… társakká avanzsált minket a helyzet. Össze kellett fognunk, ha győztesen akarunk kijönni a szituációból.
Nem gondolkodhattunk sokáig, hogy mit lépjünk… mert ha csak állunk és szemezünk az ellennel, hamar alulról szagolhatjuk az ibolyát. Körbevettek minket, így sok lehetőségünk nem maradt. Miután láttam a nőt harcolni, csak most a kimentésem után jutott eszembe, hogy mit lehetne tenni. A harc heve kiverte a fejemből, de… elszívó vagyok. Ő pedig valamiféle varázslény, így ha kinyerek belőle erőt az lesz a megoldás. – Öhm… megértem az álláspontod… és a helyedben én is így vélekednék. – Nyeltem egy nagyot, majd folytattam. – Azonban hirtelen nem jut eszembe jobb ötlet… – Még mindig nem mondtam semmit, mivel az ellenfeleink is hallották és ha rájönnének a tervemre, azonnal cselekednének. Mindeközben hátranyújtottam a kezemet mellyel jeleztem felé, hogy fogja meg. – Ne aggódj nem fog fájni. – Próbáltam szinte suttogva mondani, hogy tényleg csak ő hallja meg. Nem tudom, hogy emiatt, mert hiába volt és hallotta a szavaim, de az egyik démon felém kezdett futni. Támadásba lendült. Kikerekedett szemekkel vártam, hogy mi lesz itt most.

Tehetetlennek éreztem magamat, ahogyan figyeltem a nő és a démon harcát. Meglehetősen jól harcolt az ismeretlen. Nem néztem volna ki belőle. Nem tudtam levenni róla a szemem. Próbáltam eközben valahogy elszakadni a másik két csatlóstól, de nem volt haszna… bármit is csináltam, túlságosan is odafigyeltek… mintha a vezérük arra kérte volna őket, hogy ha meglógok, akkor végez velük.
Hiába… már a földre kényszerítettek… legalábbis az ellenállásom miatt folyamatosan kaptam a büntetéseket. És talán ez volt a szerencsém. Az a két idióta olyan szinten rám figyelt, hogy a nőre egy percet sem szántak. Amint ő közelebb ért könnyű szerrel el tudta lökni tőlem mindkettejüket. A csattanásra lettem csak figyelmes. Egyből felkaptam a fejemet és hol a szőke amazonra néztem, hol pedig a mögöttem elterült hülyékre. – Ez nem volt semmi! – Csak úgy kicsúszott a számon. Egy mosollyal az arcomon tápászkodtam fel a földről. – Ez egy picit… bonyolult. – Válaszoltam, ha már egy kérdést tett fel nekem. Kitalálhattam volna valami hazugságot… hogy fogalmam sincs kik ezek, de… azért a konkrét igazsággal sem szolgálhattam. Tény, hogy a megmentésemre jött, legalábbis így alakult, de nem ismertem, így nem tudhattam, hogy jó vagy rossz szándék vezérli. Meglehet, hogy a démonok után egyedül akar végezni velem. Bár érzem, hogy erről szó sincs, úgyhogy emiatt nem aggódok. Sőt pont, hogy a jelenléte az, ami megmenthet mindkettőnket.
Miután felkeltem, hátat fordítottam neki és felvettem a harcos pózt. Ő a vezér irányába nézett én pedig a másik két fickó felé fordultam. – Eszem ágában sincs menekülni. Az meg pláne nem fordul elő, hogy itt hagyjak egy ilyen csinos nőt. – A mondandóm végén még egy apró nevetés is elhangzott. Bevallom, még ha csak egy pillanatra láttam, de egyszerűen vonzott magához.
Nem hagyhattam, hogy ez a dolog elterelje a figyelmemet főleg, hogy egy csata közepén vagyunk. Ki kellett valamit találni, hogy kijussunk ebből a helyzetből. – Öhm… van ötleted, hogy győzzük le őket? – Nem fordultam meg, hiszen még mindig háttal álltunk egymásnak, azonban a kérdés elhangzott tőlem. – Nekem van egy ötletem… bár nem tudom működni fog egyáltalán. – Sokáig nem agyalhattunk rajta, cselekedni kellett amilyen gyorsan csak tudtunk. – Bízol bennem? – Egy picit felé fordítottam a fejemet, de közben az előttem álló démonokon tartottam a szememet. Csak egy megoldás van, hogy szívok erőt belőle és úgy le tudjuk győzni őket. Csak kérdéses, hogy tényleg bejön vagy sem. Illetve, már csak azon múlt, hogy hogy dönt.

Nem tértem napirendre saját magammal kapcsolatosan. Visszajöttem… a halálból. Igaz ez nem is lenne meglepő, mivel egy párszor már megtörtént velem. Azonban úgy „tértem vissza”, hogy a saját testemben… és még hozzá elszívó boszorkány is lett belőlem? Ismét? Hogy micsoda? Ezt mégis, hogy lehetett összehozni? Eléggé lesokkolt a dolog, Kai-tól és Rhys-től kértem pár napot, amíg ezt az egészet egyáltalán megemésszem… így Mystic Falls-ba mentem és minden este jártam az utcákat, hogy a fejemet szellőztessem. A gondolataim mélyén barangoltam ismételten, miközben két épület közé sétáltam be… fel sem tűnt, hogy egy zsákutca felé tartok. Akkor vettem észre, hogy elfogyott előttem az út, amikor már majdnem nekiütköztem a téglafalnak. – Hoppá! Egy zsákutca. – Néztem körbe és felmértem a terepet. Egy sikátorba tévedtem. – Ez nem jó… – Simítottam meg a falat a kezemmel. Főleg így este… valóban nem egy jó jel… Zsebre tettem mindkettő kezemet, majd megfordultam, hogy folytatni tudjam a sétát, de ami a szemem elé tárult, arra kicsit sem számítottam. – Uraim… szerintem senki sem szeretne balhét! – Ez is csak az én formám… Három idegen jelent meg a semmiből… valószínű, hogy rossz szándék vezérli őket… egyértelmű, hogy belém akarnak kötni. Ráadásul többen vannak, ami rám nézve nem túl jó arány… – Pénzt, vagy életet! – Mordult rám az egyik… Hatalmasra kerekedtek a szemeim, megdöbbentett az egész szituáció, hogy bárki is kirabolna engem? Az idegen hangja eléggé ismerős volt, de a sötétben nem láttam, hogy ki lehet… persze nem is tudtam rajta gondolkodni, mivel a kabátjukból fegyvert formáztak, én pedig egy hirtelen mozdulattal rántottam ki a zsebemből a kezeimet és automatikusan felemeltem. – Szerintem ez egy nagyon rossz ötlet… Hagynunk kellene egymást… az önök, illetve a saját érdekemben. – Válaszoltam… miközben szépen lassan leeresztettem a tagjaimat. Nem tetszett nekik a viselkedésem, és amelyik megszólalt, közelebb jött hozzám… hiába volt ismerős a hangja, csak akkor ismertem meg igazán, amikor már egy méterre állt tőlem. Ő volta az. A démon… A démon, aki végzett velem, mikor Zack testében voltam. – Mondom… Pénzt v… – Az előbbi felszólítása hagyta volna el ismét a száját, azonban nem hagytam. Megragadtam a gallérját és a meglepett nézésemet átváltottam gyilkos tekintetté. – Na, most legyen nagy a pofád! Nem hallom… mit is akartál mondani, te rohadék! – Szinte köptem felé a szavakat. – Csak, hogy tudd… nem sikerült kinyírnod. Itt vagyok! Még élek! – Ráztam meg kissé a fejét. – Valóban? – Elgondolkodott, végül egy mozdulattal kiszabadult a markomból és eltávolodott tőlem. Visszament volna a társaihoz, de sehol sem voltak. Mire észbe kaptam, addigra a két segítője már mögöttem állt. – Mi a franc? – Megragadták mindkét karomat és egy hatásos technikával lefogtak… mozdulni sem tudtam a szorításukból. – Lám… lám… lám! – Közeledett ismételten felém, de már nem olyan gyorsan. – Ha nem tévedek, akkor… Zack Reed? – Karba tett kézzel nézett rám. – Megváltoztál! – Szúrta még oda. – Bingo, Einstein! – Forgattam a szemeimet. – A kutyáid nélkül csak egy senki vagy… már akkor sem voltál képes egyedül harcolni ellenem… ahogy látszik ez mit sem változott! – Állapítottam meg a helyzet alapján. Jobbról és balról is kaptam egy-egy ütést a két démontól. Gondolom zokon vehették a megnevezést. – Arghh… kutyák! – Csak azért is kimondtam még egyszer… ami újabb ütést takart magában… – Rohadékok… – Szaporábban vettem a levegőt. – Befejezted? – Jött a kérdés a „vezértől”. – Most, hogy így újra találkoztunk, akkor lezárom végre azt, amit már rég le kellett volna… – Elővett a zsebéből egy kést. Forgatta, majd a tekintetét rám szegezte. – Ismerős, ugye? – Kérdezte… persze, hogy az volt, mivel azzal szúrt le. – Egy késsel ugyan azt az embert kétszer? Hmm… öröm lesz nézni! – Vett egy nagy levegőt és éppen a szívem felé irányította a kezét. Azonban léptek hangja zavarta meg a cselekedetét. Konkrétan egy centiméterre állt meg a késsel a mellkasomtól. – Valaki jön! – Ebből rájöttem, hogy nem akar szemtanúkat. – Fogjátok szorosan, én megnézem… – Kettőt pislogtam és macska alakra váltott és az erre tévedő felé vette az irányt. – Hé! Mm mmm mmmmm! – Nem tudtam semmit sem mondani, mivel az egyik démon befogta a számat. Csak a jelenetet nézhettem. Egy nő volt az, aki megjelent. A vezér teljes valójában megmutatkozott neki és eléggé fenyegetően lépett fel ellene. Nem hagyhattam, hogy ő is bajba kerüljön… bőven elég volt az, ha velem elbánnak… nem kell még egy ártatlant is bántani. Ráharaptam a démon kezére, amiért kaptam egy pofont. – Ahh… ennél még a nagyanyám is nagyobbat üt! – Vágtam oda, miközben a nőre figyeltem. – A pofám leszakad… neked nem mondták, hogy nem zaklatunk egy hölgyet? – Egy jó húsz méter távolságra voltak tőlünk, így erőteljesebb hangon mondtam… szinte kiabáltam a vezető felé. – Jobban tenné, ha menekülne! – Megszólítom a nőt is, mivel ez lehet az egyetlen esélye, hogy ne kerüljön veszélybe… bár az a lény nem fogja annyiban hagyni… hiába figyelmeztettem. Újabb ütést kapok a gyomromba, amitől térdre rogyok. – Fusson! – Utasítom… és reménykedem benne, hogy hallgat rám…