A gyűrű nehezen adja meg magát, egészen megizzaszt a semlegesítése, a belőle kicsapó, démoni energiák pedig savként kimarják a bőrt a kézfejemen. Igyekszem nem foglalkozni vele, fogom a felszentelt tőrömet és egy utolsót sújtok vele az ékszerre, mire az kísérteties, fájdalmas sikolyt hallatva elveszti minden erejét. Eltolom magamtól az élettelen, hétköznapivá vált tárgyat és lerogyok a sarkaim közé a cella hűvös, dohos talajára. Halkan szisszenve emelem a gyertya nyújtotta fényhez a kezem (miért nem lehet ide rendes világítást beszerelni? Már annyit kampányoltam érte!), aztán az odakészített hátizsákomból kiemelem a kötszert és átkötöm vele a kézfejem. Semmi komoly, néhány órán belül talán nyoma sem lesz, bár addig kellemetlen, égő fájdalom emlékeztet a meglétére.
Hallom az ajtó tompa dörrenését, bizonytalan, óvatos lépteket, mire egyből felkapom a fejem. Elfelejtettem bezárni, de hát minden vadász tudja, hogy az Ötökön kívül a pincékbe idegen csak jó okkal merészkedhet. Először arra tippelek, valamelyik vezető társam lehet az, de a léptek túl puhának és védtelennek tűnnek, ami arra késztet, hogy felmarkoljam a démon mementóját a földről és a zsebembe süllyesztve felpattanjak ültömből. A táskámat a vállamra kanyarítom és a gyertyával a kezemben kilépek a folyosóra.
Nem kell messzire mennem, hogy megtaláljam a betolakodót, és a látványtól döbbenten elnyílik a szemem. Mit keres egy kislány, akit sosem láttam még korábban és a vadászösztönöm szerint érezhetően ember, az Ötök pincéiben?
- Eltévedtél? - Igyekszem barátságos mosolyt villantani rá, nem feltételezni egyből rosszat, de azért gyanakvón közelítem meg a gyertyával a kezemben. Nem emlékszem rá, hogy a többiek említették volna egy új beavatott érkeztét, de az is igaz, hogy ez a démonvadászat huzamosabb ideig a Testvériség rezidenciáján kívül tartott. A távollétemben bármi történhetett.
- Tudom, halálosan sablonos szöveg, a te korodban engem sem érdekelt, de... Nem a legbiztonságosabb idelent. - A gyertyával megvilágítom a falakat, amin repedések futnak végig, a sár és egyéb sötét foltok mellett itt-ott különös karcolatok és néhány vöröslő, rászáradt folt is tarkítja. Vér.
- Lara vagyok, egyébként. - átveszem a másik kezembe a gyertyát és a kezem nyújtom a lány felé. - Ne aggódj, általában odafent élek, csak dolgom akadt idelent. - teszem még hozzá, bár talán a hátizsákból és a vadászöltözetemből sejtheti, hogy nem az itt fogvatartott lények egyike vagyok.

A kíváncsiság borzalmas dolog, de emberi. Nagyon is emberi.

Lepakoltam a kapot szobába mindent, meghallgattam, amit mondtak, bár nem figyeltem oda, csak bólogattam, mert ez a szoba olyan nagy és tiszta és csak az enyém. Nem ébredek idegen férfival a kanapén meg ilyen apróságok. Kinyitom az ablakot, hogy a friss szellő az arcom megcsaphassa. Ez az én helyem, maradnom kell és mindent meg fogok tenni ennek érdekében. Miután magamra maradtam, csak leültem az ágyam szélér és egy nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy most ott vagyok, ahol lennem kell. Biztos maradhatok, nagyon jó a fizikumom és vág az eszem is. A kipakolás még várhat magára, nem bírok a véremmel és ezért el is hagyom a szobámat, hogy elinduljak felfedező útra. Halkan közlekedem és ha lehet elbújok mindenki elől, mert senkivel sem szeretnék összefutni beszélgetni, hogy mit keresek én itt meg ilyenek. Egy kislányt csak nem bántana senki, olyan kis ártatlannak nézek ki. Egyszer lépteket hallok és csak nyúlok az ajtó után, ahová belépve észreveszem, hogy lefelé vezet egy lépcső. Mindig is érdekelt mit találhatok a pincében vagy kamrában egy ilyen helyen. mivel nem volt kulcsra zárva az ajtó, ne félek, hogy bajba keverednék. Elindulok a falat tapogatva lefelé, hogy felfedezzem mit rejt a ház legalsó szintje. Legalábbis gondolom, hogy nincs lentebb, mint a filmekben, mert az már durva lenne. Kicsit para a hely, de tetszik és az alsó ajkam harapdálva lépkedek előrefelé. Remélem vannak foglyok vagy valamik idelent, úgy megnéznék egy vámpírt vagy vérfarkast!

 ❀  kredit ❀