Voltak szüleim, de nem emlékszem rájuk. Kicsiként kerültem a Covenhez. Igen, őket tartottam családomnak. Büszke voltam arra, hogy aratáslány lehettem, aztán az ominózus éjszakán, egyszerűen elszakadt minden, ami a családomhoz kötött volna. Marcel Gerard lett a családom, akinek az életemet köszönhetem, sok más mellett.
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
New Orleans. Egy kívülállónak vagy annyit jelent, hogy Louisiana állam legnagyobb városa az Egyesült Államokban vagy azt, hogy a jazz őshazája, ahol mindig fesztiválok, utcai felvonulások és hangos zene van. Nos, ez így igaz is. Amikor még Marcel a templom padlásán rejtegetett, nekem is ennyit jelentett a város. Persze a félelmeim már akkor is jelen voltak, de minden másnak tűnt úgy, hogy életem úgy éltem, mint Shakespeare tragédiájában Júlia. Szerettem olvasni, rajzolni, klasszikusokat hallgatni, mint például Bach és társai. Átlagosan éltem, vagyis elhittem, hogy élhetek így. De ez nem élet volt. Tizenhat évesen még egy diszkóban sem jártam. Miért? Az Aratási szertartás borzalmai, a barátaim halála után a menekülés volt az egyetlen lehetőségem az életre. Ezt kaptam meg Marcel-től is. Persze egészen addig gondoltam mindenre úgy, mint bosszú a boszorkányok ellen, míg minden erő az enyém nem lett, s kontrollálhatatlanná vált minden a kezeim között. A rajzaim már nem a szépségük miatt születtek, nem azért, mert szerettem a ceruzát, a krétát koptatni vagy a festéket pazarolni. Firkák, amorf, számomra is sokszor érthetetlen figurák, rajzok voltak ezek, elmém csúf játékának papírra vetett szüleményei. A város rendjét persze még innen is fenn tudtam tartani. Egy ideig. Ugyanis Marcel-t segítve a boszorkányokat le tudtam nyomozni, tudtam éppen mit csinálnak, hogy élnek és gondoskodtam róla, hogy senki se árthassa bele magát olyan dolgokba, amibe nem kellene. Ne terveljenek ki árulásokat. Figyeltem rá, hogy a vámpírok uralhassák a negyedet, a vérfarkasokat és a boszorkányokat háttérbe szorítva, elnyomva éljenek. Utáltam a saját fajom is, hisz életem adtam volna egy rituáléért, amire semmi biztosíték nem volt, hogy haszonnal is kecsegtetett volna bárkinek is. Nem volt biztos, hogy bárki visszatérhet a halálból. Így három lány halála lényegében az én lelkemen száradt. Persze az öregeken kívül, akik még hittek olyan dolgokban, amik talán nem is létezhettek... Nekik az számított, hogy befejezzék az Aratást, azaz engem is meg tudjanak ölni, hogy a helyi boszorkák ereje, mely az őseinktől ered, biztosított maradhasson. A dolgok akkor változtak meg igazán, amikor az Ősi család, élükön Klaussal úgy döntöttek, hogy visszatérnek a városba. Hirtelen az volt a legkisebb bajom, hogy az iskolát abba kellett hagynom vagy az Aratási rituálé merre tartott, merre sem. Minden összetört, hirtelen kicsúszott alólam a talaj, s elkezdtem sodródni az árral. Marcel először ki akarta velem deríteni, hogy az Ősöket hogyan lehet megölni. A próbálkozásaim sikertelenek voltak, végül Elijah alkuja révén az egyik első, ha nem a legelső boszorkány, Esther Grimoire segítségével az erőm irányíthatóbbá vált. Tanulni kezdtem olyasmit, ami a véremben volt, csupán irányításra szorult... De ugorjunk egy kicsit az időben. Elegem lett az oldalak folyamatos váltogatásából. Hol Klaus, hol Elijah, hol Marcel, de a szöszi vámpír vagy az anyafarkas se sokkal jobb. Tudom, hogy nem nekem kellene eldöntenem, hogy ki a rossz, s ki nem, hisz én sem vagyok egy angyal. De amit meg kellene már tanulnom: távol maradni mindenkitől, aki bármilyen módon árthat annak, akit szeretek, s ennek ebben a helyzetben az volt az ára, hogy az életem adjam. De semmi sem megy ilyen egyszerűen. Az Aratás befejeztével meghaltam én is, hisz az erő hiba a Grimoire, lassan elkezdett felemészteni... Visszatértem. Aztán a véget nem érő körforgás egy újabb köréhez értünk. Ismét az én erőmre volt szükség, alighogy a szemem kinyitottam és az üresség helyett életet éreztem magamban. Emlékeztem a hangokra, amik azt súgták nekem, hogy a boszorkányok ellen használt erő miatt szenvednem kell. És aki segíthetett volna...a boszorkányok gyűlöltek, ami miatt megakadályoztam nekik minden varázslatot, hagytam őket szenvedni vagy még rosszabb, épp miattam szenvedtek. És sajnos a szeretet és a bizalom nem csak ebben nem halad sokszor azon a bizonyos egy úton. És most ismét ugorjunk egy kicsit. Mikael Mikaelson. Az ősi, aki a saját fajára vadászik, a saját családjára. Egy barát élete, esetleges nyugalom, mindezt megkaphatom, ha visszahozom őt a halálból. Ez egy olyan egyezség, ha úgy tetszik, alku volt, ami közel sem biztosított mindent, de valamiért tudtam hinni a szavának. És persze mindeközben Hayley gyereke és a többi boszi... A dolgok mikor már azt hinnéd, hogy jóra fordulhatnak, nos, ilyenkor hirtelen pont az ellenkezője történik, mint a várt esemény.
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Vas. Szept. 30, 2018 3:16 pm
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
Davina Claire
Kedves Davina!
Nagyon örülünk, hogy megérkeztél közénk! Ráadásként ilyen hamar! Davina számomra mindig is egy olyan karakter volt, akit eleinte kedveltem, sőt, sokáig kedveltem, majd amikor megkapta a hatalmat, s a fejébe szállt, akkor kicsit elengedtem őt. De mégis, mindig volt benne valami, amiért figyeltem őt, amiért érdekelt, merre sodorja az élet, s hogy vajon ő és Kol rátalálnak-e a saját boldogságukra? :roll: Jó volt olvasni a történeted. Nosztalgikus volt, tele a múlt apró darabkáival, s mindennel, ami ehhez a karakter igazán kell. Legalábbis, szerintem. Kol ugyan már nincs jelen nálunk, de remélem, téged meglátva megérkezik. :<3:
A foglalózás vár még rád, hogy nekivághass a játékoknak. Remélem, velünk maradsz sokáig és sok játékban, élményben lesz részed!
.•° Kedves naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "Hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.