Szüleim: Nos, édesapám és édesanyám olyan személyek az életembe akikre nem igazán emlékszem. Hogy voltak e testvéreim, arra meg pláne nem. Az életemnek azon része ez, amelyiket sűrű, szürke homály fedi. Kicsi voltam amikor lemondtak rólam, és odaadtak a covennek, hogy a boszorkány iskolában tanuljak. A coven: Tényleg azt hittem, hogy fontos vagyok nekik. Úgy viselkedtek mintha saját vérük lennék. Kiválasztottak aratáslánynak, és úgy kezeltek, mintha egy nagyon értékes kis gyémánt lennénk, amit a tűztől is óvni kell. Csak azt elfelejtették közölni, hogy adandó alkalommal elvágják a torkomat. Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor végleg meggyűlöltem őket. Marcel Gerard: A nagy, és hatalmas Marcel. A New Orleans-t rettegésben tartó szörnyeteg. A vámpír, aki miatt a boszorkányok félelemben élnek. Na, ő volt az aki megmentett. Aki nem hagyta, hogy megöljenek, és erőmet az ősi földbe zárják. Azóta ő nyújt nekem menedéket, s saját gyerrmekeként kezel. Ő az egyetlen, akiben megbízhatok.
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
Kiskoromban imádtam a templomokat. Mindig is lenyűgöztek ahogyan a felhők közé magasodva vigyáztak a halandó emberekre. Szerettem a színes, átható rózsa ablakokat, és a nagy, szépen megmunkált bejárati ajtót, ami tárt karokkal várt mindenkit. Isten bárányait. Istenben már akkor sem hittem. Ismertem a saját tudásomat, azt, hogy mire is vagyok képes valójában. Boszorkánynak születtem, s ezt viszonylag hamar megtapasztaltam, éppen ezért is nem hiszek a feljebb valóban. Nem hiszek Istenben, aki a világot teremtette.
Mi, boszorkányok teremtettük a világot, - legalábbis én így gondolom. Mi, akik őseinktől és a természettől nyerjük erőnek, mi hoztuk létre ezt a földet, és a benne élő és ólálkodó gonoszt, a vámpírokat. A boszorkány iskolában azt tanították nekünk, hogy a vámpírok nem mások, mint vérszívó, gyilkos szörnyetegek. Akik nem ismernek sem szeretetet, sem könyörületet, sem pedig tisztességet.
Én már abba a korba születtem, amikor New Orleansban háborúk dúltak. Boszorkányok és vámpírok küzdöttek egymással az éjszaka leple alatt, és éppenséggel mi álltunk vesztésre. Ezért kellett az aratás. Kellett, hogy erősebbek legyünk. És én, én magam kiválasztott voltam. Azt mondták nekem, és testvér húgaimnak - kik bár nem voltak vér szerinti rokonaim, annak tartottam őket, - hogy különlegesek vagyunk, és hogy mi fogjuk megmenteni a szövetségünket. Még most is emlékszem, ahogyan felsorakoztunk a temető kertben, fehér ruhánkban, mintha valami felszentelésre készültünk volna. A hold sápadt fénye bevonta a bőrünket, és kísérteties csillogást kölcsönzött neki. Milyen boldogok voltunk, és mennyire izgultunk mindannyian. És akkor, abban a percben mikor Sophie oly’ kifordultan ránkrontott elkezdődött a vérfürdő, s nem tudtam menekülni. Csak sikoltoztam, és sírtam. És az a sok vér, ami a társaim nyakán éktelenkedő sebből tört elő, teljesen megbénított. A boszorkányok némán álltak, és néztek, és aztán… megjelent Marcel. A semmiből jött, és megragadta a derekamat, hogy arrébb rántson. Még láttam, ahogyan Monic tenyerében összegyűlik a fehér mágia, és egyenesen átruházódik rám.
A vászon előttem tele van foltokkal, és csíkokkal. Nincs benne szín, csak a fekete és szürke, meg némi fehér. Az ecset a két ujjam között pihen, miközben meredten bámulok magam elé, a képre. Fogalmam sincs, hogy mit ábrázol. Eddig sem tudtam. Csak érzem, hogy valami veszélyes közeledik, és olyankor ki kell adnom ezt magamból. A fejem sajogni kezd, ahogyan képek villannak be az agyamba. Megtántorodom, és megtámaszkodok egy széken. Hangosan nyögök, de nem hallja senki, hiszen a St. Anne templom padlása távol van mindenfajta civilizációtól. - Jane-Anne… - suttogom - Marcel! - kiáltom, s mint egy széllökés terem a szobámban. Annyira biztonságban érzem magamat mellette. - Jane-Anne Deveraux varázsol.
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Pént. Márc. 23, 2018 2:38 pm
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
Davina Claire
Hello, Davina!
Örömmel tölt el, hogy én fogadhatlak el téged, kedves Davina. Rég nem volt már gazdája ennek a karakternek, melyben megannyi lehetőség rejtőzik, s csak arra vár, hogy valaki előhozza belőle. A lapod nagyon tetszett, szépen felépítetted. Davina különleges lány, hiszen kiválasztott volt. Aratáslány. De mindig mindennek ára van, ahogyan ennek is. Életeket veszünk el, majd adunk vissza, s ki tudja, kiben mi marad ezután. Ha végiggondolom az egész The Originals történetét, szegény lány rengeteget szenvedett, a Mikaelsonok könyörtelenül célponttá tették, avagy inkább áldozattá. De minden jó, ha a vége jó. Ám túlságosan előreszaladtam! Mit is mondhatnék még? A lapod tényleg olvastatta magát, s habár nem hosszú, ez semmit sem von le az értékéből. Hiszem, hogy a karakter jó helyen lesz nálad, s sok-sok játékban lesz részed itt, köztünk, avagy az oldalon. Foglald le, amiket le kell, s máris készen állsz arra, ami rád várhat!
.•° Kedves naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "Hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.