Mindenki azt hitte, tombolni fogok, gyűlölködni fogok, ellenállni fogok, küzdeni fogok. Mindenki azt gondolta, én voltam hozzá illő, én voltam a párja, én voltam csak képes megszelídíteni. Minden szempár rám szegeződött, amikor nem engem választott annyi év után, amikor suttogni kezdték: elbuktam, amikor azt feltételezték: megtörtem, ahogy rezzenéstelen arccal fordultam el a Pokol urától és csalódottság volt a belsőmben. Csalódottság, amelyet azért éreztem, mert naiv voltam és elhittem, Arcadius méltó párom lehetne, ám a felkapaszkodott oly’ könnyedén vette ki a kormányzást a férfi kezéből, mintha soha sem akarta volna megtartani. Szánalmat éreztem a „király” iránt, aki elvesztette a tiszteletemet, s többé nem is voltam hajlandó elfogadni a meghívásait. Látszólagos ellenállásom, mely valójában érdektelenség volt, nem szűnt meg, míg el nem távozott sötét lelke a Pokolból.
Az új időszámítás számomra semmit sem jelent. Mindenki azt hitte, fel fogok lázadni, nyíltan szembe szállok, felforgatom Indrát, Sivát és Kalit, az egész Alvilágot, hogy elpusztíthassam a „királynőt”. De mi hasznom származna abból, ha kihívnám magam ellen? Lehetséges, hogy nem szereztem meg a trónt, ám annak csak úgy lett volna értelme, ha felért volna hozzám, aki rajta ült. Lehetséges, hogy nem szereztem meg a trónt, azonban nem is vesztettem semmit sem, hiszen még mindig én voltam a Pokol hercegnője. A hatalmamat nem vehette el sem Arcadius, sem pedig Katherine.

Mindent látok, olyasmit is, amelyet elvakultak nem. Egyik oldal fanatikusai sem veszik észre a pusztítást maguk körül, amely talán önnön vesztükbe sodorja őket. Én azonban mindet látok, s csupán figyelek. Csendben. Pártatlanul. Tudom, hogy el fog jönni az a kor, amelyben több leszek, mint egyszerű hercegnő, ám most türelmesnek kell lennem, hagynom kell, hogy a dolgok összecsapjanak, s később elsimuljanak a hullámok. Akkor következem majd én. Mindent látok, s figyelek, csendesen és türelmesen. Táplálkozom a halandókból, minden lélekből, mely az én bűnömbe esik, gyarapodom belőlük, s kivárom a megfelelő pillanatot, elvégre ráérek, a fenti világ társadalmát látva, egyre inkább kényelmes lehetek.