Ha valaki megkérdezi, mi volt életem eddigi legjobb döntése, akkor a válasz egyszerű: hátat fordítani apámnak. Az egész életemet megkeserítette. Az irányításmániája és aljassága sosem ismert határokat. Nem is értem, anyám hogy bírja mellette már 30 éve. Oké, mondjuk tény, hogy egy marionettbáb lett belőle az évek alatt, szóval meg is van a magyarázat. Igazság szerint pont emiatt sosem álltam hozzá igazán közel. Ám nem tagadom, ha csak egy apró jelét is adná annak, hogy el akarja hagyni apámat, nem tétlenkednék és garantáltan kimenteném az ego-mágus karmai közül. Ám így a sarkamra kellett állnom és végre önző módon a magam érdekeit nézni. Ezért hagytam ott őket. Ezért és Kieran miatt. A szívem hozzá húz, szinte első perctől közelebb éreztem őt magamhoz, mint a szüleimet valaha. Az pedig, hogy csodával határos módon életben van, csak még inkább megerősít abban, hogy a második esélyeket mindig komolyan kell venni. Az Ellenállás tagjait nem tekintem újdonsült famíliatagoknak, de egész jól beilleszkedtem már közéjük. És a "mindenütt jó, de legjobb otthon" frázis nálam ugyebár amúgy sem érvényesül. Szóval köszönöm, remekül elvagyok itt.
Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
Chesapeake, 2001. április 28.
Akkor én ma elkezdem a naplóírást. Ezt a szót amúgy egybeírjuk? Mindegy, nem fontos. Amúgy tegnap akartam először írni bele, a szülinapomon. 10 lettem. De véletlenül előző este beletörtem a kulcsot és nem nyílt ki a napló. Kértem apát, hogy segítsen, de nem ért rá. Miért nem foglalkozik velem senki? Miért nem érdekel senkit, hogy mi van velem? Olyan egyedül érzem magam. Barátaim sincsenek. Kieran kedves legalább. De mit jelent az, hogy majd idővel hozzá kell mennem? Hova? És miért? Na jó, elzsibbadt a kezem, majd holnap folytatom.
Chesapeake, 2007. augusztus 22.
Ez az utolsó napom az öbölben. Imádtam itt élni, de úgy tűnik, a család szerint sokkal "kézenfekvőbb" Richmondba költözni, hogy Kierannal még több időt tölthessünk együtt. Ezzel nincs is semmi baj, mert...nos...jó lesz vele egy gimibe járni ezentúl. De könyörgöm, miért kell a csendes és gyönyörű Chesapeake-ot lecserélni a zajos városra, ahol senki sem becsüli a természet varázslatos erejét?
***
- Shaelyn Felicia Delgado! - Már megint mit csináltam? Becsúsztatom a párnám alá a nagy becsben tartott, picit már finoman fogalmazva agyondédelgetett állapotban lévő naplómat, aztán szemet forgatva baktatok le a lépcsőn anya színe elé. - Ezúttal mit követtem el? Esküszöm, nem én gyújtottam fel a szomszédék virágoskertjét...bár a szagokból ítélve nemcsak virágot termesztettek ott, ha érted, mire célzok. - Néha nagyon meg tudom botránkoztatni a szavaimmal vagy a viselkedésemmel, de hát mit mondhatnék? Tinédzser vagyok, ez a dolgom. Meg nekem sem könnyű visszatartani a nevetést a kiguvadt szemei láttán. - Ezt szóra sem méltatom. Mindent összepakoltál már? És kérlek...ne hisztizz ma a költözés miatt, apád feje fölött összecsaptak a hullámok. - Ha minden jól megy, azok a hullámok majd szépen elsodorják innen jó messzire. Mázli, ha nem fullad bele. - Ismét látom anya arcán a csalódottságot, hogy egy ilyen gyerek sikeredett ő és apa matracattrakciójából. De hát mit tegyek? Hódoljak be én is az uraságnak, aki dróton rángat mindenkit maga körül? Köszönöm, nem.
***
Richmond, 2012. április 27.
Ma lettem 21 éves, szóval most már legálisan is az asztal alá ihat...nám magam, ha szeretném az alkoholt. Emlékszem, a szalagavatóm estéjén ittam rengeteget, mégpedig elég csúnya következményekkel, amit aztán le sem mertem írni a naplómba. Azóta maximum egy pohár bort vagy pezsgőt vagyok képes kortyonként leengedni a torkomon. Amúgy nem tudom, meddig bírom még ezt. Egyelőre ugyanúgy egy fedél alatt élek apámékkal, de csak mert így kényelmes. Előbb-utóbb biztos elegem lesz. Ha Kieran nem lenne mellettem, már biztos jó mélyre elástam volna az önteltségével és hímsovinizmusával együtt. Élve. Pedig nem vagyok pszichopata...elméletileg. Már akkor is herótom van apám puszta látványától is. Egyedül azért lehetek mondhatni hálás neki, mert kiskorom óta Kierant szánja jövendőbeli férjemnek. Egyetlen jó döntése. Bár inkább csak szerencsésen beletrafált, mert ez a srác bizony fantasztikus. Az évek alatt a legjobb barátom lett, és...bár nem szoktam az érzelmeimről beszélni senkinek, mert baromi zárkózott vagyok ezen a téren, de azt hiszem, tényleg várom, hogy a felesége legyek. Napról napra jobban szeretem, és csak remélni tudom, hogy ő ezt érzékeli. Ugyanis elég bénán mutatom ki, a "szeretlek" szó talán még sosem hagyta el a számat, pedig párszor már megpróbáltam mondani neki, de mindig valami közbejött. Vagy megzavartak minket vagy megcsörrent a telefon, megbotlottam a tévézsinórban (kínos volt)...vagy egyszerűen csak némán bámultam, mint borjú az új kapura. Szóval kvázi az én hibám, hogy még nem vallottam be neki ennyi év után sem, hogy lassan minden kétséget kizáróan szerelmes vagyok belé. Pedig még az esküvőnk előtt meg kell tennem. Ami mikor is lesz?
***
- Kieran, nem láttad a naplómat? Írni szeretnék a közelgő esküvőnkről. És igen, tudom, most már lassan két évtizede naplót vezetek, cukkolj csak nyugodtan ezzel. De akkor is fel kell sorolnom, mennyi minden idegesít benned, mielőtt hozzád megyek. Hahó! Itt vagy? - Azt mondta, megvár a lakásán. Nemrég adott hozzá kulcsot, én meg legszívesebben a nyakába ugrottam volna örömömben. Ehelyett mit tettem? Udvariasan megköszöntem. Olyan furcsa érzés kerített most hatalmába. Hol van Kieran? Nem érzem jól magam. Forog velem a világ. Hányingerem van. Ha nem lennének gyerekkorom óta különös intuícióim, amik ilyen testi tünetekkel párosulnak, most azt hinném, terhes vagyok. Egy probléma van...a megérzéseim az esetek 99%-ában akkor jelentkeznek, ha valami borzalmas dolog történt...vagy fog történni. Kieran sehol, ezek után mégis mire gondoljak?
***
Vannak olyan pillanatok, amikor még a légy zümmögését is könnyedén meg lehet hallani. Ezeket a perceket szokta anyám vagy apám - amelyikük épp közelebb van - egyből tönkretenni. Ezúttal anya volt a soros. - Vegyek neked új naplót? - Erre viszont nem számítottam. Fortyogok a dühtől. Mégis hogy kérdezhet ilyet? És éppen most... - Te hallod magad ilyenkor? Épp a vőlegényemet gyászolom. Tudod, akihez hozzárendeltetek sok évvel ezelőtt, mert olyan jó buli mások helyett dönteni. Fáj bevallani, de akkor is hálás vagyok ezért. Sőt ez volt az egyetlen valóban jó lépés az életben, amit megtettetek apával. Jelen pillanatban nem érdekel a hülye naplóm. Amúgy is azért volt rá szükségem, mert sokáig úgy éreztem, magányos vagyok. A kutya sem törődött velem, nem éreztem jól magam a bőrömben. Aztán jött Kieran, én meg még azt sem tudtam elmondani neki, mennyire szeretem. Szóval nem, anyám...nem kell egy újabb idióta napló. Nekem csak ő kell. - Már megint ez a röhejes arckifejezés ült ki a fejére. De mégis miért? Ezúttal nem az volt a célom, hogy az agyára menjek, mint tiniként. Akkor meg mi van? Hát persze...most veszem csak észre, hogy potyognak a könnyeim. Szerintem én még soha életemben nem sírtam. Mindegy, már ez sem érdekel. Két dolog biztos: soha többé nem akarok így érezni...és bármit megadnék, ha visszakaphatnám az egyetlen embert, aki tényleg szeretett engem. Akit én is szerettem.
Mindaz, amire képes vagyok...
℘ Képesség ℘D szint℘ Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból.
Régóta vártam már, hogy megérkezz közénk, még akkor is, ha sajnos nem az "én" oldalamat erősíted, hanem az ellenségét. Astrid nem jó választás, és örülök, hogy nem tekintesz rá családtagként. Talán mág át tudlak csábítani a jó oldalra. De őszintén, talán van nagyobb gondod is, mint hogy ki mellett állsz. Az életed sosem volt egyszerű apád miatt, aki inkább az önös érdekeit nézte, mintsem a tiédet. Egyetlen jó döntése volt, hogy Kieranhoz akart adni Téged. De semmi sem úgy alakul, ahogyan eltervezzük, ugye? Sajnálom, hogy nem voltál elég bátor elmondani neki, hogyan érzel iránta. Azt gyanítom, ő is épp olyan bizonytalan volt, mint Te. Ezért sem mondtátok ki egymásnak soha az "sz" betűs szót. Nem mintha változtatott volna azon a tényen, hogy a férfi meghalt. Vagyis átváltozott... de ezzel már te is tisztában vagy. Vedd ezt úgy, mint egyfajta második esélyt és végre mondd el neki, amit évek óta érzel! Talán nekem is meg kéne fogadnom a saját tanácsomat... de csak talán.
Egy szó, mint száz: örülök, hogy megérkeztél és remélem, jól fogod érezni magad! Foglalózz és kapd el egy körre Kierant, meg szerintem Astridot is!