Hétf. Aug. 14, 2017 12:49 pm
| Lydia Ward I think I'll let fate just take me home 'Cause over pain, love is outgrown I've never won a fight to understand I just move as my heart commands Becenév Lydie, Die Titulus rose garden filled with thornes Születési hely, dátum Chicago, 1991. augusztus 22. Faj ember Átváltozás Excuse me? Család George & Sarah Ward. Szüleim. Életem értelmei. Karrierem legfőbb támogatói. Életem megkeresítői. Két hónapos koromban fogadtak örökbe egy chicago-i árvaházból. Az igazi szüleimet soha nem ismertem, de nem is vágyok utánuk. Nekem George és Sarah a családom, a világon mindennél jobban szeretem őket, nekik köszönhetek mindent amit így huszonöt éves koromra elértem az életemben. Ha nincs a támogatásuk, ha nem ők fogadnak örökbe, most nem lennék híres és nem csinálhatnám azt amit a világon a mindennél jobban szeretek. Ha nem bátorítanak, hogy énekeljek akkor most nem lennék itt. És ha nem bátorítanak, akkor most nem próbáltak volna lelőni egy koncerten és nem varrna senki a nyakamba egy testőrt. Jó persze, elég para ami történt, de egy pasas aki a nap minden egyes percében mellettem strázsál nem ment meg semmitől. Kicsit fel lett fújva az egész, azt hiszem itt is megmutatkozik milyen káros a médiacirkusz, a szülők valósággal vérszemet kapnak a horrorisztikus szalagcímektől. Vagy én veszem túl könnyelműen? Nem tudom, csak azt hogy Anya óránként telefonál, apa pedig az utóbbi pár hétben mindenfele kísérgetett, mondván, nem hagy egyedül amíg nem talál egy szakembert... És most talált... Jaj nekem. Play by Taylor Swift
|
|
Ez az én történetem... július 10. - Oltári nagy durranásÉletem legjobb éjszakája volt. Teltházas koncert. Gyerekkori álmom újra vált valóra, amikor felbukkantam a színpad padlóján kinyíló kis rejtett ajtóból és megpillantottam a sok száz embert, a hangorkán már korábban csiklandozta a füleimet, elzsongította a fejem és megremegtette térdeimet. Igen, ma újra megtörténik, ahogy eddig minden egyes fellépésem alkalmával. Öt év távlatából is hihetetlen, hogy ennyi ember kíváncsi a zenére amit csinálok. Kigyúlnak a fények, az emelvény felemelkedik velem együtt és a fényárban tekintek le a tömegre, a rengeteg I <3 Lydie transzparensre. Érzem a felém áradó szeretetet és izgalmat, hullámokban csapnak át a fejem fölött. Így képzelem el a drogok hatását is. Olyan mintha lebegnék a felém áradó érzéseken és amikor feldübörög a zene és kieresztem a hangom, érzem: hazaértem. Lehetek az államok bármelyik városában, a világ bármelyik pontján, ha felragyognak a reflektorok, mikronfont emelek a számhoz és árad a zene, ott én otthon vagyok. Szinte nem is gondolkodom, minden ösztönösen jön. A mozdulatok, a hangok. Mikor kell mennem átöltözni, mikor jön a gitár és a dobszóló. Igaz, mindez egy hatalmas koreográfia, mégis az egész a részem. A gyermekem, az életem. Dübörög a zene, szárnyal a hangom, sikít és tapsol a tömeg, libbennek és pörögnek a táncosok... ... Aztán Frank rám esik. A kilencvenkilós test szinte elementális erővel dönt le a lábamról, a mikrofon kiesik a kezemből, és az összes levegő kiszorul a tüdőmből. Értetlenül bámulok a mozdulatlan testre, erőlködve fordítom magam felé a mellkasát. A kezem nedves. Csodálkozva nézek a tenyeremre, amit valami vörös színez be... Vér...Frank éppen előttem állt amikor a lövés dördült... Amint az első sorban állók felfogják a látványt, a pánik futótűzként mérgezi meg a stadiont. július 26. - Nem, határozottan nem!- Nem nyitok vitát, Lydia!- Apa, nem gondolod, hogy eltúlzod ezt egy kissé? Nincsen semmi baj! Hetek teltek el és nem történt újabb merénylet. Higgadj le!- Fogd már fel hogy az életedre törtek!!!- Akkor sem engedem, hogy valami izompacsirta napi huszonnégyben a nyakamon lihegjen! Nevetséges!- Az én lányom nem fogja kockáztatni az életét!- Elegem van ebből az egészből! - csapok az asztalra, miközben talpra ugrok. Összehúzott, dühös szikrákat szóró szemekkel meredek apura - Nem lesz semmi bajom! És ha engem védeni akarsz, az egész stáb mellé nyugodtan bérelj fel testőrt, mert nem fair hogy csak engem kell védelmezni! Ki védi meg Kristent? Vagy Justint? Soroljam még? Nem lesz testőröm és kész!...... Csak egy meddő vita a sok közül, amik az utóbbi napokban köztem és apa között játszódtak le. Könyöröghettem, ordíthattam, a fejemre is állhattam, de hajthatatlan volt, süket maradt mindenre, ami szemben állt az ő álláspontjával. Engem meg majd megütött a guta a tehetetlen dühtől. Mindenki azt fogja hinni, hogy én vagyok apuci elkényeztetett pici lánya, az Elefántcsonttoronyból... Ráadásul az eddig is törékeny, szinte semmi magánéletemnek is búcsút mondhatok. Nem, én ezt határozottan elutasítom. Bánt a lelkiismeret, mert a stábom egyetlen másik tagját sem akarják megvédeni, úgy kezelnek mint egy értékes kincset, akiért bárki mást fel lehet áldozni. Ez nem fair. Lelki szemeim előtt láttam a sok-sok emberi arcot, akik mind azért fáradoztak, hogy toplisták élén és hatalmas színpadok közepén állhassak. Mind- mind védtelenül mint Frank. Tekintetem a bal karomon feszülő fekete szalagra vándorolt. Ujjam egy könnyed érintésével simítottam végig a könnyű anyagon. Könny szökött a szemembe, a srác a legjobb barátom volt, azon kevesek egyike, akik tényleg ismertek. Halott. Megölték. Helyettem...- Lydia, gyere le kérlek!Sóhajtottam, kezemmel megtöröltem a szemeimet, nem viseltem sminket. Ha nem volt hivatalos megjelenésem vagy koncert, akkor nem terheltem az arcomat különféle kencékkel. Maximum szempilla spirált használtam, vagy kihúztam a szemem, de civilben nem foglalkoztam sokat ilyen dolgokkal. Kedvenc, kicsit talán elnyűtt egyetemi pulóverben és kényelmes farmerban robogtam le a lépcsőn. Hajam rendezett copfban, nem néztem ki rosszul, csak éppen teljesen átlagosan. Szerettem néha úgy csinálni, mint akit sosem érintett a médiacirkusz, elvégre az volt a legkellemetlenebb része a karrieremnek. Amikor leértem anyuék nappalijába - természetesen ide kellett költöznöm, miután megtörtént a merénylet, nem maradhattam egyedül a lakásomban -, apáékon kívül egy harmadik alakot is megpillantottam. Bizalmatlanul álltam meg az ajtóban. Az ismeretlennek határozottan testőr kinézete volt, és mint ilyen, az első pillanattól kezdve utáltam. Nem volt ebben semmi személyes, egyszerűen csak a helyzetet gyűlöltem a szívem legmélyéből. Huszonötéves felnőtt nő vagyok, és úgy kezelnek, mint egy taknyos kölyköt, aki a cipőjét sem képes bekötni. - Die, szeretnélek bemutatni Samuel Barringtonnak, ő lesz a testőröd. Mr Barrington, ő a lányom, Lydia Ward...Ó, az istenit, nem... Ezt nem akarom - sikított egy durcás hang a fejemben, mégis erőt vettem magamon. Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, ami ugyen nem érte el a szememet, és közelebb léptem az idegenhez és kezet nyújtottam neki. - Mr Barrington, örülök, hogy megismerhetem.|
| |
|
Hétf. Aug. 14, 2017 12:56 pm
| Elfogadva Lydia Ward Először is hadd üdvözöljelek nálunk, nagyon örülök, hogy te is a családunk része leszel! A lapodat már első olvasásra is imádtam, ez most sem volt másképp. A testőrös ötlet egyszerűen fantasztikus, az írásmódod nagyon kedvelem, csak várom, mi fog kisülni a történetedből. Kívánom, hogy hamar elkeljen a testőröd, ha pedig nem fog, csak sikíts és én jövök Érezd jól magad a fórumon!
| | ex-Stefan Salvatore Vámpír a legsötétebb rémálmod
D szint:
Milk tooth Ez az én történetem : Az életem ennyi titkot rejt : 96
Titulus : somewhere between heaven and hell
Másik felem :
Caroline is my beautiful wife Ennyi éve vagyok a világon : 178
Lejátszási listám : Akinek az arcát viselem : paul 'herohair' wesley
Tartózkodási helyem : mystic falls
|