-Ki kell hogy ábrándítsalak, nem fogok felgyulladni. Ráfaragtál, mostantól nem szabadulsz tőlem.- vigyorgok gonoszan és ezzel próbálom leplezni hogy az agyam igencsak közel jár ahhoz hogy végképp ledobja a szíjat. Tudtam hogy nem lesz egyszerű beszélgetés, de bevallom hogy egy megvadult, többszáz éves démonra számítottam, nem pedig arra hogy sértegetések tengerével kell megküzdenem. Meglep a hirtelen hangulatváltozása, de nem akarom elrontani, úgyhogy inkább alkalmazkodok a helyzethez.
-Azért, drágám, mert még mindig nem állok egy öt éves óvodás értelmi szintjén.- felnevetek ahogy hozzábújik a tenyeremhez. Na nem bunkón, csak olyan kedvesen, anyásan. Bevallom, csodálom hogy sikerült megtörnöm. Pontosítok, a sikerben egy pillanatig sem kételkedtem. A dolognak csak azt a részét csodálom hogy ilyen hamar megadta magát ahhoz képest hogy milyen nyögvenyelősen indult a találkozónk.
-Dehogyis, egy percig sem gondoltam azt hogy féltékenység miatt szeretnéd letépni a fejem, vagy hogy öngyulladjak.- Egy pillanatra lehunyom a szemeimet és nagyot sóhajtok. Komolyan, ez a srác rosszabb mint ha két Phoenixem lenne. Úgy tűnik nem igazán gondoltam végig hogy biztosan akarom-e ezt az egészet. Az igazság az hogy, de nagyon is átgondoltam. A legjobb barátom boldogsága érdekében bármit megteszek. Még akkor is ha a végén pszichológushoz kell majd járnom. Bár ha jobban belegondolok, akár el is végezhetném a szakot, ami nem is lenne hülye ötlet. A két jómadár mellett jól jöhet...
A logikája azzal kapcsolatban hogy ha az ő anyukája is én lennék akkor tulajdonképpen testvérek lennének, egyszerűen kikezdhetetlen.
-Egyetlen feltétellel. Nem akarok anyós vicceket hallani, különben akármennyire is szeretem az uradat, kénytelen leszek kitekerni a nyakadat...- Ezt véresen komolyan gondolom, az ilyen viccek rontanák a fiatalos imidzsemet, meg amúgy is, több mint négyszáz évesen még nem is számítok vénnek, főleg hogy ők ketten leköröznek plusz kétszáz évvel fejenként. A beszólását kivillanó szemfogaimmal és vicsorommal jutalmazom, kissé elhúzódva tőle.
-Lehet hogy rendeztük a nézeteltérést de még egy ilyen és esküszöm hogy tényleg elkalapállak.- Ha van valami amit nagyon nem szeretek akkor az az ha a külsőmet kritizálják. Szegény Meneas, ahogy én, úgy ő sem tudja még mire vállalkozott, de ha rajtam múlik hamar beletanul.
-Most mondanám hogy nincs mit, de nem teszem mert igazából sokkal jössz mindkettőnknek. Viszont ha megbocsátasz, nekem mennem kell, van még pár elintéznivalóm mielőtt hazamegyek.- Kibékülés ide, egymás nyakába borulás oda, párszász évnyi fejtörést és bosszúságot nem könnyű elfelejteni, és nem is fogom. Tény hogy nem akarom már kérdés nélkül széttépni, de a teljes bizalmamért és odaadásomért még nagyon sokat kell tennie. Szépen lassan feltápászkodok mellőle a fotelből, megigazítom a ruhámat és az ajtó felé veszem az irányt, de mielőtt elhagynám a lakást még utoljára visszanézek.
-Szeretném ha betartanád amit ígértél és minél hamarabb elmondod neki. Ne feledd, rajtad tartom a szememet.- kacsintok rá és behúzom magam mögött az ajtót mielőtt reagálhatna. Az utcára lépve nyugodtan szívom be a friss levegőt. Nem hazudtam az előbb Meneasnak, tényleg van egy kis elintéznivalóm, ez pedig a táplálkozás, lévén hogy az elmúlt pár napban ez a tevékenység kimaradt nálam. Szegény áldozatom, akárki is legyen az, ha tudná mi vár rá ma este...

498 words ❖ youtube ❖ note: egy élmény volt   ❖ kredit

I told you but I know you never listen

Mondd, mit történik veletek vámpírokkal, ha visszavonom a meghívást? Spontán öngyulladtok? Mert azt megnézném… Talán nem a legjobb taktika magamra haragítani Phoenix legközelebbi hozzátartozóját. Bár, ez igazán megszokott már kettőnk között. Annak idején a szülei is gyűlölték, hogy egyáltalán létezem. Van egy olyan gyanúm, hogy engem hibáztattak, amiért a fiacskájuk ördögtől való bűnökön élvezkedik. Vagy valami ilyesmi. Mindenesetre be kell vallanom, Adelaide kevésbé irritáló, mint Phoenix szülei voltak.
Persze ez csak addig tart még a nő fel nem pattan, és képen nem töröl. Akármilyen álszent faj fattya is vagyok, nem tudom letagadni, hogy teljesen jogos volt. Ha fordított helyzetben ennénk én már régen elvágtam volna a saját torkomat. Mondjuk nem okozna bennem akkora kárt, de már csak a tény miatt is…
El kell ismernem (megint egy olyan dolog, amit nem szeretek megtenni), de Phoenix sosem volt az a típus, aki cserbenhagyott másokat. Bármilyen bigott szarrágók is voltak a szülei, ő mindig is szerette őket, és megpróbált a maga módján megfelelni nekik. Nehezen tudom elképzelni, hogy elhagyja Adelaide-et, csak azért mert én azt kérem. Talán hajlandó lenne pár évtizedre egy lakatlan szigetre költözni, és Isle of Esme stílusban tönkretenni azt, de kétlem, hogy örökre magára hagyná a lányt. Csodálatos, most már Alkonyat hasonlatokat is ontok magamból. Ez bizton jelenti, hogy itt a vég. Vagy Adelaide pofonja a maradék működő drótot is összekuszálta a fejemben.
Au. Nem ütsz úgy, mint egy lány. Miért nem ütsz úgy mint egy lány? motyogom és hagyom neki, hogy megsimogassa az arcom. Még egy kicsit a tenyerébe is hajolok, de ez egyáltalán nem azért van, mert elpuhultam volna vagy ilyenek… Szimplán csak jól esik az égő arcomnak a hideg keze.
Pislogok rá, ahogy a karfán ül. Egészen úgy fest, mint egy macska, aki a legfurcsább helyeken tudja kényelembe helyezni magát. Irigylem ezt a képességét.
Nem vagyok féltékeny. vágom rá kicsit túlságosan is gyorsan. Biztos nem átlátszó.
Azt hiszem Adelaide és én jóban leszünk. Kiindulva abból, hogy három másodperccel ezelőtt pofozott fel, most meg felajánlja, hogy anyám helyett anyám lesz, éppen olyan hangulatingadozásokról árulkodik, amiket túlságosan jól ismerek. Megfontolom a dolgot. Phoenix, Adelaide és én, mint egy cuki kis diszfunkcionális család. Azt hiszem a világ még nem teljesen érett meg erre.
Ne érts félre, biztosan nagyon jó anyuka lennél meg ilyenek.. De akkor Phoenix a testérem lenne? Mert az elég fúj. De mit szólsz, ha az anyósom lennél? Így jobban belegondolva pont olyan, mint egy anyós. Az agyamra megy, kioktat és mindennél jobban szereti a kicsi fiát…
Igazából tökéletes anyós lennél. Már csak a seprű hiányzik, meg a vasorr. Szerezzek neked valahonnan? vigyorgok rá és nagyon remélem, hogy értékeli a humoromat. A vállára döntöm a fejem. Köszönöm, hogy vigyáztál rá. motyogom neki. Én magam sem tudom honnan jönnek elő ezek az érzelmek, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Adelaide-nél úgy érzem nincs tétje, túl régóta van benne a történetben, hogy ne akarja, hogy happy end legyen a vége.

480❀ WOMAN ❀ kickass ❀  kredit

-Nos ebben igazad is van meg nem is. Vannak azok a helyzetek amikor nagyon is élvezem de ki kell hogy ábrándítsalak, ez nem az a helyzet.- El nem tudom képzelni Phoenix hogy választhatott valakit aki ennyire vészesen hülye. Legalábbis feltételezem hogy régen is ilyen volt, mert bár halhatatlanok vagyunk, a személyiségünk nem változik, az mindig ugyanaz marad.
-Persze hogy egyértelmű kinek az oldalán állok hiszen nem is ismerlek. Rendben, de ne kelljen csalódnom.- Bevallom meglep a hirtelen jött őszinteség roham, ugyanakkor valahol örülök is neki, mert ez azt jelenti hogy nem teljesen reménytelem eset. Remélem meg tudunk maradni a beszélgetésnek ezen a vonalán de ez a reményem nem egészem fél perc múlva szertefoszlik.
-Igen, biztosan akarom. Ahogy abban is biztos vagyok hogy amit mondasz nem fog megtörténni. Nem tenné meg velem hogy itt hagy a francba, és nem vagyok pótlék sem. Ennyi együtt töltött év után meg azok után amin keresztül mentünk nem fog ilyet tenni. Veled ellentétben ennél jobban ismerem.- Rezzenéstelenül közlöm vele ezeket, és bár nem látszik rajtam, de egy világ omlott össze bennem hirtelen. Konkrétan a képembe nyomta a legnagyobb félelmemet. Igen, ettől félek a legjobban, hogy akár csak Alexander, Phoenix is fogja magát és se szó se beszéd egyszercsak kisétál az életemből. Pedig most hogy Meneas előkerült erre igencsak nagy az esély. Nem mintha egyedül nem tudnék boldogulni, hiszen anno is majdnem kétszázötven évig egymagam voltam csak. Voltak ugyan futó kapcsolataim de ez most teljesen más, hiszen Phoenix a családom. Már kezdenék teljesen önsajnálatba esni, de az újabb sértegetés teljesen kizökkent belőle és kezd végképp elgurulni a gyógyszerem.
-Na jó, ebből már tényleg elég...- Olyan hirtelen történik minden hogy az egy emberi szemnek szinte követhetetlen lenne. Egyik pillanatban felpattanok a kanapéról, másik pillanatban meg már csattanik is a tenyerem Meneas arcán. Nem terveztem ennyire kiakadni, de neki sikerült elintézni. Kivárom a reakcióját aztán helyet foglalok mellette a fotel karfáján és ha engedi végigsimítok az arcán, ott ahol az előbb a pofont kapta tőlem. Ami megjegyzem teljesen jogos volt.
-Figyelj ide drágám. Nem ismerlek túlságosan régóta, de ebben az elmúlt fél órában rá kellett jönnöm hogy minden vagy csak erős személy nem. Tisztában vagyok vele hogy csak azért vagy velem ilyen mert féltékeny vagy arra az időszakra amit együtt töltöttem Phoenix-el, neked viszont nem adatott meg. Szeretném ha mindketten boldogok lennétek, viszont el kell fogadnod a tényt hogy Phoenix mellé jár egy néha túlzottan is idegesítő, néha pedig túlzottan anyáskodó vámpír néni, azaz jómagam. És ha már itt tartunk, lehetek a te anyukád is?- Igen, teljesen komolyan gondolom amit kérdeztem, annak ellenére is hogy az előbb legszívesebben megfojtottam volna. A széttépésen is elgondolkoztam, mégsem tudtam megtenni. Nem tettem mert megláttam benne ugyanazt az esetlenséget és elveszettséget amit anno a szerelmében is. Igaz hogy hatszáz éves démont még nem neveltem csak vámpírt, de olyan nagy különbség nem lehet. Őszintén úgy gondolom hogy szeretnék rajta segíteni, feltéve persze ha hagyja.

481 words ❖ youtube ❖ note:    ❖ kredit

I told you but I know you never listen

Egyet meg kell hagyni, a nő nem ostoba. Úgy lát át rajtam, mint a szitán, ettől pedig egy cseppet sem lesz szimpatikusabb. Szeretném azt hinni magamról, hogy egy misztikus, sötét egyén vagyok, akinek képtelenség kifürkészni a titkait. Valójában nem sok titkom van, és azokat sem nehéz előcsalogatni belőlem.
Pont olyannak tűnsz, aki élvezni, ha másokat irritál a jelenléte. forgatom a szemem. Talán más körülmények között Adelaide és én egész jóban is lehetnénk. Szép is lenne, ha nem szenvednék krónikus féltékenységben. Kicsit nevetséges a helyzet, amit felvázol. Elképzelem, hogy felhívom Phoenix-t, sőt! Dobok neki egy sms-t, szabadkozva, amiért a múltkor elfelejtettem megemlíteni, ki is vagyok. Tudod, csak úgy mellesleg…
Igen, te azt akarod, hogy a legjobb haverod végre a farkát kergesse az örömtől. Jó, ez hülye példa volt. Na mindegy. Elég nyilvánvaló, hogy kinek az oldalán állsz ebben a sztoriban. El fogom neki mondani, ne aggódj. Ha hiszed, ha nem, nem vagyok *annyira* ostoba, hogy hagyjam futni a legjobb dolgot, ami valaha történt velem. De még nem most, oké?
Nem tudom, mi van ebben a lányban, amiért úgy érzem, hogy mindezeket elmondhatom neki. Nem így terveztem, igazából csak úgy kibukott belőlem a dolog. A helyzet az, hogy ők ketten Phoenix-el ott vannak egymásnak hosszú évszázadok óta. Nekem nincsen senkim. Nem is igazán igényeltem soha, beértem a felületes ismertségekkel, akik a gazdatestem életéből maradtak hátra. Látva, hogy Adelaide milyen keményen harcol Phoenixért, most érzem csak azt mennyire kurva magányos hatszáz év áll mögöttem. És nem vagyok benne biztos, hogy ha mindez egyik pillanatról a másikra megváltozna, az elmém nem roppanna bele.
A következő mondatával kicsit felbasz. Nem azért, mert valami hű de felháborítót mondana, inkább azért mert megint rátapint s lényegre és kezd kurva unalmas lenni, hogy ez a nő, akit életemben nem láttam még ezelőtt belelát a fejembe. Ez nagyban bezavar a „kiismerhetetlen bunkó paraszt” imidzsembe.
Biztos akarod, hogy megtudja ki vagyok? Mi van, ha ketten ellovaglunk a naplementében te meg egyedül maradsz, hm? Mi van, ha csak addig kellettél, még meg nem talál engem. Valami olcsó kis pótléknak? Lehet nem te vagy az én ellenségem, drágám, hanem én a tiéd. Erre még nem gondoltál? Az, hogy kettő perccel ezelőtt még képes voltam teljesen őszinte lenni vele, most meg a szinte e torkának esek és sértegetni kezdem? Ékes bizonyítéka annak, hogy valami nagyon nincsen rendben a fejemben. Lehet, hogy kezeltetnem kellene magam, mielőtt bárkinek is elmondok bármi igazságot.
Desinek mindig is szüksége volt egy erős személyre maga mellett. De ha itt vagyok én, rád nincsen szükség többé. Hm. Lehet, hogy most azonnal fel kellene hívnom. úgy vigyorgok rá, mint a világ legnagyobb tahója. Talán az is vagyok.
Nem lennék meglepődve, ha a nő most tényleg kikaparná a szemem, meg is érdemelném. Biztosan van valami öngyilkos hajlamom. Mennyire kényelmetlen lenne már, ha kinyírná a testem és vissza kellene másznom a pokolból. Kezdhetném elölről az egészet, és nem biztos, hogy emlékeznék Atlas arcának minden vonására – pedig szeretem ezt az arcot, nem akarok még lemondani róla.
Ez az egyetlen ok, amiért a következőt kimondom.
Ne haragudj. Nem gyakran kommunikálok olyanokkal, akik nem azt hiszik, hogy valaki más vagyok. Ha jobban belegondolok, évszázadok teltek el azóta, hogy utoljára valaki Meneashoz akart beszélni, és nem az éppen aktuális alteregómhoz. Furcsa helyzet.

456❀ WOMAN ❀ kickass ❀  kredit

-Szerinted én nem látom hogy rosszul vagy attól hogy itt vagyok? Mondjuk ez pillanatnyilag engem rohadtul nem érdekel.-  Úgy látszik használt hogy a régi nevén szólítom, akárhogyis próbálkozik elrejteni, a szem nem hazudik. Eszem ágában sincs direkt felhergelni, hiszem nem tudom mekkora ereje van, és egy darabig még szeretném megőrizni a testi épségemet ha lehet. Valamennyire viszont muszáj erőteljesnek lennem, szép szóval úgysem fogok elérni semmit.
-Én pontosan értem, nem kell elmagyarázni. Te viszont rohadtul nem értesz engem. Nem azt mondtam hogy most azonnal rohanj és közöld vele hogy ja amúgy én vagyok a rég elveszett szerelmed, bocs hogy múltkor elfelejtettem mondani. Másrészt, eszem ágában sincs kikaparni a szemedet, hát nem fogod fel végre? Tény hogy átérezni nem tudom, de megértem hogy nem egyszerű egy ilyennel odaállni a másik elé ennyi idő után. Én csak azt kérem hogy lehetőleg ne évekig várasd.- Ugyan eltol magától, amit amúgy meg is értek, de továbbra is nem túl kedvesen méregetem. Látszik rajta hogy feszélyezve érzi magát a jelenlétemtől, de hát ha egyszer máshogy nem megy. Nem tetszik hogy ezekre a dolgokra nekem kell felhívni a figyelmét, és egyre inkább úgy érzem hogy csak feleslegesem jártatom a számat. Azt a luxust viszont nem adom meg neki hogy lelépek, az nem én lennék, szóval még egy ideig el kell viselnie a társaságomat. Elmosolyodok ahogy újra a kezemben tartom a poharat, és így már az egésszel babrálok tovább. Igazán meg is tölthette volna ha már egyszer összebűvölte, de ezt csak magamban jegyzem meg. A lerészegedés amúgy sem az én stílusom, jelen esetben meg végképp nem lenne jó taktika.
-Téged elnézve magam sem értem hogy miért vagyok itt. Nézd, megtehetném hogy elárulom a kilétedet, de nem fogom. Nem akarok a nagy megmentő lenni, én csak azt szeretném hogy végre boldog legyen. Ahogy azt is szeretném hogy megértsd végre, nem akarok az ellenséged lenni, és nem akarom őt kisajátítani, sem ellopni előled. Könyörgöm fogd már fel!- Felegyenesedve intézem hozzá ezeket a szavakat, és egytől egyig mind igaz. Nem szokásom könyörögni senkinek, de nem látok más megoldást. Ezen kívül semmi más nem használt, bár gyanítom ez sem fog.

349 words ❖ youtube ❖ note: rövidke és pofázós de szeri   ❖ kredit

I told you but I know you never listen

Kiráz a hideg, ahogy a régi nevemen szólít. Senki nem hívott így, nagyjából ötszáz éve. Nem szeretem azt a nevet, ahogy nem szerettem az embert sem mögötte. Igyekszem átvenni az irányítást az arcvonásaim fölött és nem kimutatni, hogy mégis mennyire irritál. Meneas nem létezik.
Ebben teljesen igazat kell adnom. Vegyük például a mostani helyzetet. Fizikailag nem sok kárt tudsz tenni bennem, de még szenvedek mióta beléptél az ajtón. forgatom a szemeim. Nem tetszik, hogy egy idegen nő próbál kioktatni a szolidaritásról. Egy kicsit nehezen látom át, miért is lenne az én hibám, hogy Phoenix évszázadokig keresett. Persze, nem tettem egyszerűvé a dolgát a rendszeres alteregó-váltásaimmal, de mentségemre szóljon, hogy nagyjából három nappal ezelőttig abban a tudatban éltem, hogy valahol egy gödörben fekszik Rómában, egy sírban, ami azóta annyi gazdát váltott, hogy senki nem is tudja már, kié volt eredetileg.
A képembe mászik, engem pedig elmondhatatlanul ingerel a helyzet. A vállánál fogva kicsit hátrébb tolom, még mielőtt olyan közel hajol, hogy vörösre rúzsozott ajkai nyomot hagynak az arcomon. Nem túlzottan szeretem, amikor sarokba akarnak szorítani – Adelaide pedig pont ezt teszi, a szavaival és a tetteivel egyaránt.
Figyelj, nem mintha magyarázkodnom kellene neked, de megpróbálom lefordítani az infót, hogy megértsd. Az, hogy mikor mondom el neki az igazat, teljesen az én döntésem oké? Akár ki is kaparhatod a szemem azokkal a gondosan manikűrözött karmaiddal, attól még nem fogok úgy viselkedni, ahogy te szeretnéd. Amikor úgy gondolom, hogy el akarom neki mondani, megtudja. Őszintén, elég szomorú, hogy nem jött rá egyből magától. Ez persze egy teljesen alaptalan vád, mert szerencsétlen Phoenix azt várja, hogy azt a kusza fogú, bamba szerencsétlenséget találja meg, akire Rómából emlékszik – közben fogalma sincsen, hogy külső terén erős upgrade-n mentem keresztül, még a személyiségem nem feltétlen pozitív irányba változott. Azt, hogy éppen ettől félek, hogy egy ábrándot kerget és csalódni fog, amikor megtalál, nyilván nem kötöm Adelaide orrára.
Örülök, hogy ezt megbeszéltük, nem fogok megsértődni, ha most mész is. Ő közben visszaül a kanapéra és egy kósza üvegszilánkkal játszik. Nem tetszik, az önelégült mosoly a fején, úgyhogy egy fél kézmozdulattal összeragasztom a törött poharat. Lenyűgöző, hogy kellő gyakorlással és türelemmel mire nem lehet jó a telekinézis. A szilánkok felröppennek, az üvegmolekulák közötti kötéseket csak egy kicsit kell megbabrálnom, és azonnal Adelaide kezében újra egyben a pohár.
Sértegetni próbál, de az a szomorú tény, hogy nem mond semmi olyat, amivel ne lettem volna tisztában eddig is.
Nem is értem miért vagy itt. Simán felfedhetnél Phoenix előtt, és akkor megint te lennél a nagy megmentő, aki megtalálta a szerelmét. Biztos elég süti pontot nyernél vele a következő pár évszázadra. mondom gúnyosan és egy kicsit sem próbálom leplezni, hogy mennyire zavar a helyzet. Adelaide nehéz lapokkal indul nálam, már csak azért is, mert neki megadatott, ami nekem nem.

456❀ WOMAN ❀ kickass ❀  kredit

-Ahhoz képest hogy türelmetlenebb vagy mint ő, nem érzem hogy jelenleg veszélyt jelentenél rám. Mellesleg ezt a hangnemet csak azzal szemben használom aki megérdemli.- A sziszegését nem veszem komolyan, csupán elmosolyodok rajta. Komolyan, egy királykobra elbújhatna mellette szégyenében.
Szerencsére nem akarja letépni a fejemet a helyéről ahogy ott tartom a fotelben és ettől nyeregben érzem magam. Tudja hogy nem bánthat mert akkor Phoenix haragjával is szembe kellene néznie mielőtt minden jóra fordulna köztük. Legalábbis őszintén remélem hogy megbosszulná ha Meneas egy esetleges dühkitörésének következtében most hirtelen elpatkolnék.
Felhúzott szemöldökkel hallgatom végig a történetét. Fenntartásokkal kezelem, de azért egy pillanatra le is fagyok. Nem azt mondom hogy most azonnal a lába elé fogok borulni és a bocsánatáért esedezni, de érdekes hallani a sztori másik felét is.
-Drága Meneas, a szenvedésnek nem csak fizikai fajtája létezik. Vannak olyan személyek akiknek a lelki megpróbáltatásokkal sokkalta nehezebb megbirkózni, tehát a szenvedés fogalma teljességgel relatív.- Két centire belebújok az arcába csak hogy nyomatékosítsam a mondandómat. A pokoltüzes, húsbamarós sztorira akaratlanul is elhúzom a számat. Abban igaza van hogy én magam sem szívesen mennék keresztül egy ilyen tortúrán, mondjuk hála az égnek nem is fenyeget ilyesmi.
-Jó, nem árulsz zsákbamacskát, de mondd, meddig szeretnéd még húzni? Tudom, hatszáz év sok idő, nehéz ennyi év után megbocsátani. Azt viszont ne próbáld meg bemagyázni hogy neked nem esik szarul az  hogy titkolózol előtte. Feltételezem legszívesebben már most is az ő karjai közt töltenéd az estét, nem pedig engem hallgatnál. Ennek viszont egyetlen módja van, az hogy megerőlteted magad és elmondod neki hogy mi a szitu.- Megpróbálhatja letagadni de felesleges. Egyrészt a fejére van írva, másrészt csak üresen dobálózik a szavakkal. Felveszek a földről egy szimpatikus üvegszilánkot és szemügyre veszem mintha valami igazán különleges ereklyét tartanék a kezemben, de igazából ezzel is csak az ő agyát akarom húzni.
-Igazából nem mindig, csak olyankor amikor úgy érzem hogy egy nagycsoportos ovissal beszélgetek éppen. És hogy miből jöttem rá? Az hadd maradjon az én titkom.- Nem kell neki mindent elsőre tudni, csak szépen sorjában. Különben is, nem szokásom kotnyeleskedni. Na jó, talán csak nagyon ritkán és akkor is csak egy kicsit.

300+ words ❖ youtube ❖ note:     ❖ kredit

I told you but I know you never listen

Bár tudnám, mit képzel magáról ez a nő, hogy csak úgy betáncikálhat idegenek lakására és rendezkedhet az életükben. Nyilván Phoenix elkapatta. Szegény fiúnak mindig is szüksége volt egy erős személyiségre az életében, Adelaide pedig kihasználja mindezt, mert valamiért istenkomplexusa van. Ember életében biztosan valami bajor parasztlányka lehetett, aki irigyelte, hogy a bátyjainak mindent lehet, neki pedig a konyhában a helye. Esküszöm, nem vagyok akkora nőgyűlölő, hímsoviniszta bunkó, mint amilyennek tűnök, de ez a nő előhozza a kevésbé kedves oldalam. Az pedig kifejezetten nem tetszik, hogy olyan részleteket ismer Phoenix életéből, olyan eseményeknél volt ott, amiket nem ismerem. És gyűlölöm, ahogy a magas lóról beszél, mintha az én döntésem lett volna, hogy elhagyom életem szerelmét.
Phoenix lehet, megengedi neked ezt a hangnemet, de én sokkal… sokkal türelmetlenebb vagyok. sziszegem felé. Érzem, hogy a hangulata megváltozik és támadó állásra vált. Összetöri a poharamat – ami olcsó húzás, semmi kedvem nincs feltakarítani majd, meg kutatni egy passzoló poharat a készletbe – és pillanatok alatt előttem terem. A mellkasomra teszi a tenyerét, feltételezem azért, hogy a helyemet tartson, hogy végig hallgassam a mondókáját.
Nincs szívem elkeseríteni szegényt. Ők vámpírok gyakran hiszik azt, hogy ők a felsőbbrendű faj és senkitől sem kell félniük. Ebből a szempontból a nő szerencsés, hogy éppen engem fogott ki magának, nem minden hatszáz éves démon engedné meg neki, hogy ezt a húzását élve megússza. Én viszont nem gondolom, hogy piros pontot kapnék Phoenixtől, ha megölném a legjobb barátját. Bár ha így folytatja, addig bökdös, még átjárót nem nyitok a pokolba és át nem rugdosom rajta – akkor simán hazudhatnám, hogy nyomtalanul eltűnt.
Na idefigyelj, cicabogár. utánzom gúnyosan. Csak a tisztánlátás végett, nem *én* tűntem el. Nem én játszottam el a halálomat, hitettem el mindenkivel, hogy nem létezem, csak, hogy egy random kávézóban felbukkanjak, és azt állítsam, hogy mennyire halálosan hiányzik életem szerelme. nem szándékoztam újra ezzel dobálózni, de azt hiszem, rendbe kell tennem a történetet. Azt mégsem hagyhatom, hogy egyedül engem hibáztasson ez a némber.
Idegesít, hogy a tépőfogaival villog és hogy olyan kérdéseket tesz fel, amire nem tudom a választ. Mert – bármennyire is fáj a testem minden sejtjének elismerni – nem feltételül pontatlan az elképzelése. Nyilván szeretem a fiút, ha nem szeretném már régen leválasztottam volna Adelaide fejét a vékony kis nyakáról.
Tudod mi a szenvedés? Az, amikor alul-felül pokoltűzzel égetik le rólad a bőröd, a húsódba démonok karmai kapaszkodnak, a szemgolyóidat konkrétan megetetik veled, majd újra összeraknak, hogy kezdhessék elölről. Nem először ismerem el, hogy nem én vagyok a démonok mintapéldánya. Kezd kicsit szánalmas lenni, hogy még mindig nem vagyok túllépni a démonná változásom részletein. Mit mondhatnék, elég kicsinyes vagyok.
Szóval nem gondolom egy kis ártatlan játék igazi szenvedés lenne. Egyébként is megmondtam neki, hogy tudom, hol van Meneas, szóval nem árulok zsákbamacskát. Megtudja, amikor meg kell. Amúgy is, te, hogy jöttél rá? végig nézem, ahogy visszaül a kanapémra olyan végtelen nyugalommal, mintha az előbb nem éppen meg akart volna ölni. Jó, nem akart… de biztosan megfordult a fejében… az enyémben is megfordult.
Te mindig ennyire kotnyeles vagy egyéként? Ha még nem mondták volna, nem egy szimpatikus tulajdonság.mormogom sértődötten, mert valljuk be valójában érzelmileg még mindig egy ötödikes kisgyerek szintjén állok.

519 ❀ WOMAN ❀ kickass ❀  kredit

-Teljesen hidegen hagy hogy mit miért teszel, de ebben az esetben úgy gondolom hogy egy kicsit rám is tartozik.- Hát igen, elvégre én hallgatom Phoenix-et nem pedig ő. Nem teher számomra, de nem lenne egyszerűbb ha elmondaná neki hogy kicsoda és mindenki élne boldogan? Vagy csak én gondolom így? Ha lezárul ez a mizéria még az is lehet hogy hogy én is eltűnök pár évre pihenni, valljuk be, rám férne már. Ezt az ötletet rögtön el is vetem, túlságosan is túlbuzgó vagyok és jobban szeretek élni ahhoz hogy a négy fal között feküdjek éveken keresztül. Az is lehet hogy csak szimplán alkoholista leszek.
-Nos, ebben egyet kell értenem veled. De hidd el, rohadtul nem szeretném miattad még egyszer kétszázötven év után egy kriptából előrángatni.- Tény hogy mindennél fontosabb nekem Phoenix, de most hogy itt vagyok, megbizonyosodok róla hogy zsák a foltját megtalálta. Ezek ketten kitesznek egy kisebb ovis csoportot ahol én vagyok az óvónéni. Meneas azt a tipikus gyereket személyesíti meg aki ahol csak tud keresztbe tesz, de sebaj, az én türelmem aztán végtelen.
Szépen komótosan kortyolgatom az italomat miközben hallgatom a mondandóját, de az utolsó mondatánál félúton megállítom a kezem, a következő pillanatban pedig hangos csörömpöléssel landolnak mindenfelé az üvegszilánkok. Hupsz, lehet hogy egy kicsit erősebben szorítottam mint kellett volna. Felpattanok és ott is termek a fotel előtt amiben Meneas ül. Egyik kezemmel a karfán támaszkodok, a másikat pedig ellentmondást nem tűrően a mellkasára helyezem, jelezve hogy márpedig ott marad amíg beszélek.
-Na ide figyelj bunkókám.- Fújok egyet és próbálok a lehető legszofisztikáltabban fogalmazni. Ennyit arról hogy végtelen türelemmel rendelkezem.
-Nem, nem mondtam el neki, mert nem én tűntem el hatszáz évre, hogy aztán egy véletlen találkozás alkalmával hülyére vegyem. Mondd, miért jó ez neked? Phoenix hulla szerelmes beléd, és feltételezem te is szereted őt még mindig. Ha nem így lenne be sem engedtél volna az ajtón. De őszintén, minek húzod az agyát ha látod hogy közben meg szenved? Démon létedre többet vártam tőled...- Az utolsó szó után kieresztem szép fehér tépőfogaimat és vicsorítok rá, nyomatékosítva az elhangzottakat. Végül mégis úgy döntök hogy felállok, majd miután megigazítottam a ruhám alját, újból helyet foglalok a kanapén.
-Nézd, akár hiszed akár nem, nem akarok marakodni veled. Ha úgy döntesz nem kell jóban lennünk, én csak szimplán jót szeretnék a barátomnak.- Sikerült viszonylag hamar lenyugtatnom magam, de a hangom továbbra is szigorú.

390 words ❖ youtube ❖ note: de azért szeri   ❖ kredit

I told you but I know you never listen

Amikor vissza érek a nappaliba a nőt a kanapémon elterülve találom. Nem hibáztatom, elég pénzt költöttem arra a kanapéra, hogy hívogatóan kényelmes legyen. Bár azt értékelném, ha a cipőjét nem tenné rá, de mindegy. Nem fogok azonnal összeveszni az ijesztő vámpír nénivel.
Elég szürreális látvány, ahogy a kupis lakásomban fetreng a kanapémon abban a vörös ruhában. Nem teljesen tudom hova rakni az öltözetét, de elkönyvelem annak, hogy biztosan valami délután tartott hazatérési bálról jött. Arrébb dobom a frissen mosott ruhákat a fotelről és leülök a nővel szemben. Lassan kortyolom az italomat és megfordul a fejemben, hogy simán megmérgezhettem volna az övét, észre se venné. Késő bánat.
Hallottam bizony. Adelaide. Igaz Phoenix semmi rosszat nem mesélt róla, de ezt próbáld meg megmagyarázni a z irracionálisan féltékeny énemnek. Csak a tény, hogy évszázadokat töltött vele, amikor nekem szinte semmi nem jutott belőle, elég ahhoz, hogy ki akarjam kaparni a szemét.
Nem hiszem, hogy rád tartozna, mit miért teszek. próbálkozok. Annak semmi értelme, hogy megpróbáljam letagadni a dolgot. Gondolom Phoenix elmesélte neki a találkánkat és Adelaide összerakta fejben az egyenletet, amit neki nem sikerült. Egyébként is, ha valaki jó a bújócskában, az Phoenix. Hogy is tudnék elbújni valaki elől, akiről azt hiszem, hogy halott?
Nézd, köszi a látogatást, meg minden, de nem igazán értem mit akarsz tőlem? Ha összeraktad a dolgot, miért nem mondtad meg neki? Ha azt várod, hogy én tegyem meg, akkor meg had csináljam a saját tempómban. Egyelőre semmit nem csinált, csak megjelent a lakásomban, kényelembe helyezte magát és olyan kérdéseket szegezett nekem, amikre nem feltétlen tudom a választ. Nem segít a helyzeten, hogy megkedveljem.
Fogom a poharamat és lehúzom a tartalmát.
Ha csak ennyit akartál, akkor akár mehetsz is. mosolygok rá, de semmi kedves nincs az arckifejezésemben. Azt hiszem Adelaide ahhoz van szokva, hogy Phoenix felnéz rá és ad a véleményére. A probléma csak az, hogy én egy démon vagyok, és köszönöm szépen eddig is nagyon jól meg voltam a tanácsa nélkül. Az se segít rajtam, hogy pontosan olyannak tűnik, aki mindig eléri, amit akar, ez pedig ösztönösen azt váltja ki belőlem, hogy semmit ne akarjak neki megadni. Reménykedem, hogy bunkósággal el tudom kergetni és máris megbánom, hogy beengedtem a lakásba.

idk ❀ WOMAN ❀ kickass ❀  kredit

Ahogy egyre tovább nézem őt, kezdem úgy érezni hogy nekem is pizsiben kellett volna jönnöm. Próbálok elvonatkoztatni a köntöstől de legnagyobb sajnálatomra vonzza a tekintet.
-Hát barátom, el kell hogy keserítselek, tőlem nem fogsz sütit kapni.- lebiggyesztem az ajkaimat mintha ténylegesen sajnálnám a dolgot. Persze, három fogásos vacsorát ne hozzak esetleg? Látom rajta hogy nincs elragadtatva a jelenlétemtől és azt kell hogy mondjam, teljesen megértem. Az ő helyében valószínűleg én sem szeretnék magammal beszélgetni. De hát ahogy mondani szokták, az élet nem kívánságműsor.
-Te nem hiszed, én viszont úgy gondolom hogy jobban járnál vele. Pontosabban, úgy gondolom hogy a vadidegen vámpír tud olyat mondani amiért cserébe beengeded.- Elkezdek harmadik személyben beszélni magamról, ami összetéveszthetetlen és biztos jele annak hogy itt a vég. Vagy csak szimplán nagyképű vagyok, ezt majd út közben eldöntöm. Kiül az arcára a felismerés ahogy Phoenix nevét említem, ettől pedig megnyugszok mert így már biztos hogy jó helyen járok. Vicsorára hasonlóképp reagálok, jelezve hogy nem vagyok olyan cuki és szende kislány mint amilyennek kinézek, szóval a saját érdekében jobb ha megválogatja a szavait.
-Ezek szerint már hallottál rólam.- vetem oda ahogy belibbenek az ajtón. Sosem találkoztunk ezelőtt, mégis úgy néz rám mintha az ősellensége lennék, úgyhogy nem volt nehéz rájönni hogy tisztában van a személyemmel és most már arcot is tud hozzá társítani. A nappaliba érve levetem magam a kanapéra és keresztben elnyúlok rajta. Kicsit sokat engedek meg magamnak így elsőre, de hát na, fő a kényelem. Végig rajta tartom a szemem amíg átmegy a konyhába, majd amíg kint tartózkodik, felmérem a terepet. Nem menekülő utat keresek, ha úgy van meg tudom védeni magam, szimplán csak szeretem alaposan ismerni a helyet ahol épp tartózkodok. A whiskeyt egy mosoly kíséretében elfogadom és bele is kortyolok. Igazán kedves hogy tényleg csak whiskey és nem szándékozik idő előtt megmérgezni.
-Nos, hol is kezdjem... Először is elismerésem, te vagy a legjobb bújócska játékos akivel eddig találkoztam. Másodszor, tudom hogy találkoztál már vele. A lehetőséged megvolt rá, mégsem fedted fel magad. Miért?- Amíg beszélek végig a pohárral babrálok, egyedül a kérdésnél nézek a szemébe és kíváncsian várom mivel rukkol elő.

300+ words ❖ youtube ❖ note: de azért szeri   ❖ kredit