Hangos csaholásra és morgásra lettem figyelmes odakintről, mialatt a szobámban tettem vettem, mert ugye, akinek nincs házvezetőnője... Az ablakhoz sietve megpróbáltam kinézni az ugatás irányába, ám mindhiába, mert a szoba ablakból nem látok a kapuba. Általában nem aggódom, mert - lévén, hogy az erdő mellett élünk - gyakorta lépnek a területre vadak vagy kóbor állatok. De Odin figyelmét még egy mókus sem kerüli el, ha átlépi azokat a bizonyos határ vonalakat. Most azonban a kapu felől jött a zaj és nem maradt abba, ami annyit tesz, hogy az őrző védőm egy idegennel - vagy kevésbé szimpatikus valakivel - találta szembe magát. S mivel manapság az ember fia nem tudhatja, hogy vérfarkas vagy csak egy kavicsokat hajigáló gyerekről van szó, jobb az elővigyázatosság. Ha az előbbi, akkor azért, mert Odin egy jól megtermett kangal, aki bizony könnyen türelmét veszti, ha valaki belerondít a munkájába... vagy a békés délutáni szunyálásába. Utóbbi pedig azért kockázatos, mert a hiedelmekkel ellentétben, hiába termetes és erős kutyáról beszélünk, nem bírkózna meg egy nagyobb farkassal, hátha még falkában is vannak, szóval egy vérfarkas problémás lenne.
Ám ahogy kiléptem a bejárati ajtón, akkor láttam meg, hogy veszélynek éppenséggel nyoma sincs, ellenben Wester barátunk már megint kerítés mászott, ahelyett, hogy esetleg szólt volna, hogy jön. Úgy veszteségek nélkül bejöhetett volna. Így azonban a felsője cafatokban és egyik karja is Odin áldozatául esett, aki azóta békésen rágcsálja az újonnan szerzett vacsi előtti nasiját. Le kell szoktatnom erről Westert, mert ha ilyen gyakran próbál meglepni, Odin miatta fog elhízni.
A piás vámpírt azonban nem zavarja a végtag hiánya, mondhatni hozzászokott. Ráadásul állatbarának vallja magát. Odint legalábbis szereti és azt hiszem kijelenthetem, amilyen jóízűen ropogtatja a kézfejen lévő ujjakat, szerintem Odin is szereti a vámpírt, csak kicsit másképp.
 - Nem igazán számítottam rád... - vallottam be kényelmetlenül, a hajamba túrva, hol ott neki kéne szarul éreznie magát, amiért csak úgy megjelent. De nem ő lenne ő, ha ilyenkor a legkevésbé is szarul érezné magát.
 - Helyes! Nem ke' rám számítani! - biccentett felém köszönésképp vagy inkább csak így adta tudtomra, hogy álljak már el az ajtóból. Beengedtem, bár a baráti mosolyom ellenére nem szívesen. Nincs vele bajom, de mióta úgy alakult, hogy van egy "új lakótársam", nem szívesen fogadok vendégeket, Westert pedig pláne nem. Nem azért, mert titkolnom kéne előtte a dolgot, de utálom, mikor az őszinte véleményeivel jön vagy beleszól mit hogy kéne csinálnom. Úgy tesz, mintha szimpatizálna a fogvatartottal, és rendes fogvatartót akarna belőlem nevelni. Nevetséges, már kimondani is!
 - Na és miújság van veletek? - kérdezte vastag szemöldökeit meg-meg emelgetve, miután lehuppant egy konyhai bárszékre, s én töltöttem neki egy kis vörösbort. Mert hogy vért nem tartok otthon, meg különben is, magának okozta a bajt. De most csak azért sem forgatom a szemeim kérdésére.
 - Miért vagy itt, Wes? Minek jöttél? - kérdésre kérdéssel. Nem mintha nem szokott volna "csakúgy" jönni. De Iris ittléte óta egyre ritkábbak ezek a pillanatok. És igen, mi van, ha terelek is közben?
Iris nem azért foglyom, hogy tőrbe csaljak vele bárki mást vagy mert szükségem volna egy szobalányra - bár amúgy... -, hanem mert jelenleg meghatározatlan idejű büntetését tölti. Helytelen dolgot tett. Ő és a testvére is. Ellenem fordították azon képességeiket, melyekben osztozkodunk, mint boszorkányok. Ígyhát móresre tanítom őket. Testvére ugyanis azt hiszi, hogy Iris meghalt, a lány pedig emlékeit vesztette egy bűbájom által és a házam foglyává vált, amit nem tud elhagyni.
Eleinte persze nehezteltem rá, ezt pedig érzékeltettem is vele, mégis csak büntetésből van itt. De azért nem vagyok akkora szörnyeteg, hogy egy külsőre fiatal boszorkányt láncra verve a pincémben tartsak. Pláne a pincében tartott minőségi italok, és a mágiához használatos dolgaim miatt. Nem. Megkapta az egyik vendégszobát, de azért mindig kiszabtam a feladatait is. Szerintem ez így fer. Szerinte nem, főleg, mert azt sem tudja, miért van itt és miért kezelem úgy, ahogy. De ahogy teltek a napok, hetek, hónapok, valahogy a ház - és az életem - részévé vált olyan mértékig, hogy enyhülni látszott szigorom felé. Meghagytam neki, hogy kimehessen a ház kertjébe, vagy elmehessen a kapuig, így még Odin is megszokhatta, hogy nem kell minden alkalommal csaholásba kezdenie, ha meglátja Irist akár az ablakban. Aztán ugye jöttek az ünnepek, amiket egymagam ugyan sose ünneplek - vagy nem abban a formában -, de így, hogy itt van ő is, valahogy megszállt a karácsony szelleme, de még hálaadáskor is kedveskedtem neki ajándékkal. Az idő elteltével pedig aztán valahogy megszokottá, természetessé vált, hogy Iris itt él, a szobájában kuksol és rajzol vagy épp suttyomba eteti az asztal alatt Odint. Igen, szoktam látni... Mondom, hogy elfog hízni.
Érthető okoból felém alig nyitott, de a héten úgy döntöttem, ezen változatok most. Persze nem azzal, hogy felfedjem az igazságot, amit úgy gondoltam, talán egy nap homályba is veszhetne. De egy újabb aprósággal talán megtehetnénk az első lépést.
Minderről persze nem beszéltem senkinek és West előtt is próbáltam úgy tenni, mintha most is épp olyan szigorral tartanám itt, mint az első napokban. Egy ideje úgyis egy helyben toporogtunk a helyzet miatt, de most úgy érzem itt az ideje lépni.
Igen, valahogy így terveztem. Aztán kitört a baj. A ház falai mintha megremegtek volna, a levegő egy pillanatra sűrűbbé vált. Az elvégzett mágia apróbb jeleit, amire egy boszorkánymester épp olyan érzékeny, mint egyes kutyák a szarvasgombára. Rögtön tudtam, hogy Iris az. Wester értetlenkedve tekintett a dühtől vörös fejemre, de jött utánam, közben pedig folyton érdeklődött mi bajom, de most ténylegesen másra koncentráltam. Nem kellett sokat keresni a lányt, mert segítség nélkül aligha nyílt fel volna a szeme.
 - Mi a fenét művelsz itt?! - ordítottam rá a könyvtárba lépve. De elszánt tekintete megtorpantott. Tudtam, hogy elkéstem, a bűbáj köde immáron semmivé foszlott előtte.
Megpróbáltam megállítani - persze csak szavakkal - visszatartani, hogy megmagyarázhassam, de ha meg is fordult volna, sem tudtam volna érdemleges válasszal szolgálni. Hiszen ezen dolgokat még magamban sem tisztáztam le.
Nem hittem, hogy egy nap visszajön, ha csak nem bosszút állni, de azt tudtam, hogy bár előtte is volt életünk, de hónapok teltek el Iris itt léte alatt, ami sok mindent megváltoztatott.


℘ Képesség ℘ D szint ℘ Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból.