A tegnapi napom szuperül telt annak jegyében, hogy végre nem volt, aki beleszóljon az életembe. Jeff pedig nem bánta, hogy beköltöztem hozzá, sőt, szerintem örült is neki. Habár kicsit úgy éreztem, butaságnak tartja, hogy eljöttem. De nem törődtem ezzel, azt tettem, ami nekem volt jó és ez számított, más nem. Aztán eljött az éjszaka. Szinte kiment a fejemből, hogy ma telihold van, de Jeff emlékeztetett rá és mint mindig, most is mindvégig velem volt. Vigyázott rám. Néha azon gondolkozom, mennyi mindent ad nekem, én pedig cserébe szinte semmit…
Miután eljött a reggel, összekaptam magam, mert rájöttem, hogy otthon hagytam valamit. Tehát kocsiba ültem és megcéloztam a Storm házat. Magamban imádkoztam, hogy a bátyám ne legyen otthon. Reméltem, hogy dolgozatokat javít az egyetemen, vagy a nem létező haverjaival lóg valamerre, vagy bánom is én. Nem akartam összefutni vele, nem akartam, hogy megpróbáljon bűntudatot kelteni bennem vagy bármi ehhez hasonlót. Egyszerűen el akartam kerülni, így volt a legjobb. Félve nyitottam hát be a lakásba, de az ajtó zárva volt, így egyből megnyugodtam. Nem volt otthon. Fogtam a kulcsot, a zárba illesztettem és úgy nyitottam ki. Beléptem, majd a szobámba siettem és kapkodva kezdtem kutakodni. De sehol sem találtam, amit kerestem, így leültem az ágyra egy 10 perc keresgélés után. Hol a fenében lehet? A kopogásra összevontam a szemöldököm. Ki a pokol lehet az ilyenkor? De komolyan. Felálltam és kisiettem ajtót nyitni. Hát, nem mindennapi látvány tárult elém. Nagyokat pislogtam, ahogy végigpásztáztam a lányt. Meztelen? Ez komoly? A kurvák manapság már házhoz jönnek? Jézus, mikre nem gondolok. Ahogy megszólalt, inkább az arcára pillantottam és nyitottam a számat, hogy elküldjem melegebb éghajlatra, mikor említette a „hülye, gazdag szőke csitrit”. Oh, nocsak. Létezik még ember e Földön, aki legalább annyira, ha nem jobban gyűlöli azt a lányt, mint én? Tényleg? Ez a nap életem főnyereménye. Viszont egy megjegyzést nem tudtam nem kimondani.
- Pénzért bármit, kicsike… - Mértem végig újra, de végül elnevettem magam és félreálltam az ajtóból. – Gyere. Szóval Lexy, igaz? – Amennyiben bejött, bezártam az ajtót. Elgondolkodva fordultam a szőke után.
- Mondd csak, ez az új hobbi a fiatalok körében? Meztelenül flangálni a kora reggeli órákban? – Vigyorogtam, aztán beugrott. Mi van, ha ő…? Nem, kizárt. Ő nem lehet vérfarkas. De mi van, ha mégis? Hunyorogva bámultam néhány pillanatig, majd a szobám felé indultam.
- Ha szerencséd van, még találok valami ruhát neked… - Mormogtam, majd a szekrényhez léptem és keresgélni kezdtem. Közben pedig újra megszólaltam. – És… szóval mi ez az egész? – Kérdeztem rá, hátha elmondja, hogy mi történt és eloszlatja a tévhiteket a vérfarkasságával kapcsolatban. Carmen Callaway boszorkány, ergo, ha Lexy a húga, akkor nyilván kizárt, hogy ebben a lányban vérfarkas génekkel teli vér csörgedezzen. Szóval ilyen értelemben hamar kizártam a dolgot és alig láthatóan vállat vontam. Előszedtem egy fekete pólót, meg egy nadrágot is. Azokkal fordultam a lány felé.
- Ezek megfelelnek? – Nyújtottam felé, de ha elvette volna, visszahúztam. – A-a! Hol a pénz? – Vigyorogtam rá jó kedvűen, de végül odaadtam neki. – Öltözz. Aztán siess, mert én hivatalosan már nem lakok itt. Nem is lehetnék itt. Csak besurrantam még egy holmimért. – Vontam vállat egy kisebb sóhajjal. Újból végigmértem a lányt. Nem tehettem róla, nem volt rajta ruha és eléggé vonzotta a tekintetemet.