Egyáltalán nem meglepő, hogy ki van az est középpontjában. Én.. illetve, jelenpillanatban a húgommal közösen. De a figyelmem nem csak rá szegeződhet, hiszen akad még egy hölgyemény is a társaságunkban. Én pedig, nem lehetek ekkora bunkó szemétláda ha már megzavartam valamit, és hárman vagyunk az egyik kimaradjon a buliból. Átlátok kedvenc bár nem vérszerinti, mégis egyetlen testvéremen. Tekintetem is ezt sugallja, s csak felhúzom szemöldököm szavaira. - Ne hazudj. Meg magadnak sem. - Nem erőltettem tovább a dolgokat. Nyilván, élveztem ahogy elpirult tőlem, a közelségemtől.. komolyan, imádom ezt kiváltani belőle meg főleg.. talán beteges. De rohadtul nem érdekel. - Ezt majd máskor megbeszéljük. - Böktem még oda Cass-nek. Nem menekül.. a közeljövőben. Lehet hogy eltűntem egy kis időre, de nem véglegesen.. hiszen, itt vagyok. Na meg persze, akadnak befejezetlen dolgaim is, ami miatt aztán végképp nem nyugszok. Bár, nem úgy tűnhet. Lehet hogy sokan azt hiszik csak szórakozok, és kihasználom a vámpírlét előnyeit hogy az emberek felett uralkodhatok, de ez rohadt nagy tévedés. A háttérben.. igen is komolyan tevénykedek. Készülök Lessára, illetve a testvérére. Kíváncsian fürkészen az előttem álló lányt, ki a kérdésem hatására szintúgy megválik a kilétét takaró álarctól. Elégedetten mosolygok. Az arcába zúduló hajzuhatagtól először nem látom tökéletesen, majd a szembesülés következtében a mosoly lefagy az arcomról, s rideggé változik tekintetem. Mintha, teljesen kicseréltek volna. A légkör megfagy körülöttünk, s mielőtt bármit is tehetnék, vagy szóhoz jutnék húgom közénk csapódik. Mintha ezzel bármit is megoldhatna. Ebben a pillanatban bántam meg azt a piába csempészett vágyfokozót aminek egyébként lassan ki kellene fejtenie a hatását, látványosan. - Cass. -Morranok fel, majd ördögi kacaj hagyja el a számat és összeroppantom a kezemben lévő poharat. - Mintha ezzel elérnél bármit is. - Míg az egyik pillanatban húgom mögött álltam elzárva a kettőnk közötti teret, addig egy szempillantás alatt Lessa mögé kerültem. - Csak egyetlen egy dolgot mondj.. - Hajoltam közelebb nyakához. -hogy itt és most.. ne öljelek meg. - Leheltem nyakára szavaimat. Valljuk be, ha itt és most megtenném.. megkönnyítené a dolgomat és közelebb vinne a célomhoz. De egyszerűen nem bír hagyni a gondolat.. hogy Cass miért védi őt. Csalódtam.. benne is.
Tettem vajon valamit, amivel kiérdemeltem ezt az elmúlt néhány évet? Oliver teljes kifordulása önmagából, Lessa elvesztése, a nyakamba szakadó mágia... Ajkam széle enyhén megrándult bátyám szavaira. Persze, ha te kéred, bármit, üzente tekintetem, szavakkal azonban képtelen voltam megerősíteni. Még ha nem is kötött minket össze vér, a fivérem volt, a féltése a DNS-embe íródott, kitörölhetetlenül. Volt is rá okom, hiszen mióta átváltozott, nem igazán tudtam volna igazat adni abban, hogy tudja, mit csinál... Számomra pont az ellenkezőjének tűnt. - Feleannyira sem vagy dögös, mint hiszed. Sőt. Hatvan százalékot vonj le a tükörképedből. - Úgy rántottam el tőle a kezem, mintha a forró bőr érintése égetett volna. Égetett is, a maszk levételével kitettem arcom a leplezetlen pirulásnak. Fene az érzésekbe! Tudtam, hogy tudja, milyen pofátlanul könnyen el tud gyengíteni a közelségével, és ettől csak még rosszabbul éreztem magam. Már nem is bántam annyira, hogy megigézte azt a pincért. Úgy kaptam ki a kezéből az italt, mintha víz lenne, és meg sem várva Oli tósztját lehúztam az egészet. - Egészségetekre... - sóhajtottam jólesőn, ahogy a torkomat végigmarta a pia, és közben figyeltem, hogyan kezdi el bűvölni a testvérem a lányt. Remek, magukra hagyom őket és lelépek inkább, mielőtt még elkezdene Oli kérdéseket feltenni az ittlétemet illetően. Vagy ami még rosszabb: felbukkanna Lessa. Az végzetes lenne. - Ebből jöhet még egy. - nyomtam vissza az üres poharat a pincér kezébe. Egy utolsó kör, aztán itt sem vagyok és elfelejthetem ezt az egészet... Ez volt a tervem, ami a következő pillanatokban darabokra hullott, a gyomrommal együtt. Rám tört a hányinger és a számhoz kellett kapnom, nehogy kidobjam a taccsot. Lessa... Mindvégig Lessa volt... - Ó, hogy a... - Ekkor esett csak le, hogy Oliver még mindig itt van. Nem is tudom, milyen reakciót vártam tőle, de meg akartam akadályozni és rögtön befúrtam magam kettejük közé, hogy ha bármilyen interakció is történne közöttük, az elsőként engem érjen. - Oké, ezt nyilván egyikünk sem így tervezte. Menjünk haza, Oli. - Hogy pontosan melyiküket akartam védeni a másiktól, az még előttem sem volt tiszta, de igyekeztem közöttük maradni és megakadályozni bármiféle katasztrófát. Közben éreztem, hogy furcsán melegem van attól az egyetlen pohártól és kissé el is bágyadtam, de az adrenalin olyan mértékben lüktetett a véremben és dobolt a fejemben, hogy nem törődtem vele. Lessa megjegyzését figyelmen kívül hagytam, féltem, hogy csak olajat öntene a tűzre, ha bármit is mondanék neki a bátyám jelenlétében.
Lehet ennél is rosszabb? Amikor ilyen kérdéseket tesz fel az ember önmagának, az nem kihívás, kedves Élet. Nem. Szóval miért… miért kell mégis annak venned és a képembe vágnod még valamit, hogy sokkolj vele? Miért? Nem zavart, hogy Oliver a vámpíros, igézős képességét használja, de az már sokkolt, hogy az idegennek vélt lány megszabadult az álarcától. Cassidy? Megráztam gyengén a fejemet, majd mély levegőt vettem. Így már érthető volt, miért éreztem olyan jól magamat vele, de ez… ez képtelenség. Ez az egész. Cassidy és Oliver, itt, egyszerre? Úgy éreztem, hogy a halálom napja nagyjából ma van. Sőt, egészen pontosan most… Főleg, ha felfedem magam. Figyeltem Cassidyt és Olivert, hallgatva a szóváltásukat, majd azon kezdtem el gondolkodni, Oli mennyire megváltozott. Cassy nem hazudott ebben. Teljesen más volt a kisugárzása, más volt Ő maga. Egyszerűen éreztem minden porcikámban. Ahogy Oli arról beszélt, hogy Cassy csak szeretné ellopni a szívét, elhúztam a számat. Oliver szívét már senki sem lenne képes ellopni. Ezt éreztem. - Hogy engem? – Lepődtem meg Cassy szavaira, majd feszülten a hajamba túrtam, amennyire tudtam. – Nem hiszem. Vagy egyszer… mindegy. – Megráztam a fejemet, majd a lány szavaira sóhajtottam. Oliver nem kapott meghívót. Tőlem legalábbis biztosan nem, de ezt nem tudtam, hogyan közöljem. Mindegy is. Megfogtam a felém nyújtott poharat és azon kattogtam, hogy mégis hogy az ördögbe keveredhettem ebbe bele? Ebből már nem jöhetek ki jól, sehogyan sem. Talán csak fel kéne vállalnom, ki vagyok és vállalni a következményeket? Oliver úgysem hallgatna végig. Gyűlöl azért, amit el sem követtem. Gyűlöl azért, amiért én gyűlölöm a saját bátyámat… Nem jöttek a szavak a számra, lefagyva bámultam a poharamat, majd végül belekortyoltam egy szó nélkül. Csak a kérdésre néztem fel újra és azzal a lendülettel levettem magamról az álarcot. - Pontosan tudod, ki vagyok. S a húgod is. – Némileg félve tekintettem az egykor szeretett férfira, de nem hátráltam. Ha tenni akart ellenem valamit, hát nem álltam az útjába. Lopva viszont elnéztem Cassy felé is. - Nem hittem amúgy, hogy eljössz… - Jegyeztem meg neki halkabban, majd visszapillantottam az előttem állóra.
Mit is mondhatnék.. úgy éreztem, hogy megütöttem a főnyereményt. Nem csak a 2 igen csak egymásra talált leányzó miatt, hanem úgy éreztem hogy még többet is fog rejtegetni ez az este, csak nem tudom még hogy mit.. nem vagyok egy túl türelmes típusú ember, bár a látszat ellenére azért kellőképp elővigyázatos. Ami érdekel, ami éltet , a bosszú. Ezért sem futottam fejjel a falnak amint tudomásomra esett, hogy volt mersze a Hyland családnak ugyanott maradni és nem menekülni.. valamit rejtegetnek. Én pedig előbb - utóbb rá fogok jönni hogy mit, de most nem ezen kell gondolkodnom. A nap egész szakaszában ez járja a fejemet, a tökéletes terv szövése.. nekem is ki kell engednem a gőzt, még ha túl sokszor is teszem azt. Szükségem van rá, hiszen megesz az ideg. Bár, jelenleg nem. Hiszen, lefoglal egy csodálatos látvány.. én hülye pedig képes vagyok ilyeneken gondolkodni. Teljesen sokkolom magamat. Nem mondanám magam egy rossz megfigyelőnek, ahogy színésznek sem. Valami itt nem stimmel. Mindkettő lány.. ahogy megjelenek mintha szellemet látnának. Nem egy hétköznapi reakció ez az érkezésemre.. nem ezt szoktam meg az általam választott szerencsés hölgyektől. De, egy percig sem hagyom hogy gondolataim kiüljenek arcomra. Végtelenül mosolygok továbbra is, mint aki továbbra is a lányok adta látvány hatása alatt áll. Éppen szólalnék fel a fekete ruhás lánynak hogy megtiszteljem válaszommal, de hasonlóképp a lányokhoz beállva közéjük a sorba, ahogy a másik szépség megszabadul álarcától teljesen ledöbbenek. Nos, erre rohadtul nem számítottam. A kishúgom.. nem mostanában találkoztam vele. - Húgi.. ne legyél ünneprontó. Nem kell félteni.. tudom mit csinálok. - Rákacsintok, s bájos mosolyra húzódnak ajkaim. Elkapom kedvenc "testvérem" kezét, és finoman fogom ahogy szívemhez helyezi kezét, végig simítva mellkasomon azt, körkörös mozdulatokat vetve izmaimon. - Te csak szeretnéd ezt a szívet.. ellopni. - Játszok a szavakkal, s kiemelem mondandóm utolsó szavait. Valljuk be, nem vagyok hülye, ahogy vak sem. Tudom, hogy hogyan tekintett rám Cass. Még ha már ez csak a múlt, akkor is. Engem nem lehet túl könnyen elfelejteni.. avagy, túllépni rajtam sem. Hagyom, s figyelem húgom kiteljesedni. Nem igazán zavar ahogy, és amit mond rólam, hiszen mondhatni a színtiszta igazság. Én pedig, nem tagadom ha már az ismerkedésről volt szó nem régiben. Közben, a megigézett úriember visszatér közénk három pohár whiskyvel a kezében. Bár a lányok az imént azt nem hallhatták, de kérésem mellé még ellegyintettem egyetlen egy apró dolgot a fiú felé.. keverjen bele egy kis női viagrának nevezett vágyfokozót. Bár, ekkor még nem tudtam hogy az egyik jelenlévő hölgy a testvérem lesz, de, valahogy egyáltalán nem tud zavarni. Kibújok húgom fogásából, s az ember mindenki kezébe odaadja az adagokat. - Az estére. Az ismerkedésre. Ránk. Rátok, hölgyeim. - Emelem poharam koccintásra, s ha megtörtént belekortyolok kedvenc italomba, figyelve a társaságomat élvező hölgyekre. - De, ha már az ismerkedésnél tartunk.. háromból kettőnk kiléte nem titok.. Benned kit tisztelhetünk, gyönyörűm? - Lépek közelebb hozzá, s fürkészem az elég ismerősnek tűnő szempárt, amik furcsamód csillognak rám.
Valami nem stimmelt: a csók túl jó volt és ez teljesen összezavart. Nem szabadott volna jónak lennie. Utálnom kellett volna az élményt, vagy legalább csak annyira átlagosnak találnom, mintha nem Lessával... Most éreztem csak meg igazán az alkohol mámorát a fejemben, egyszerűen képtelen voltam tisztán gondolkodni; nem értettem, mit nem értek és kiborított, hogy az agysejtjeim nem hajlandóak megoldásra jutni. Ahogy elszakadtak az ajkaink, merengve fürkésztem a maszkon átvillanó, meleg szempárt, egészen addig, míg meg nem éreztem egy kemény testet hátulról magamhoz simulni. Gerincem automatikusan felvette az ő vonalát, hátrahajtottam a fejem a vállára és hagytam, hogy a zene ütemére ringasson. Azt reméltem, ez majd kitisztítja a gondolataimat és lecsillapítja kissé a hormonjaimat, ám ahogy megszólalt, minden csak zavarosabb lett. Előbb Lessát képzelem ide, aztán Olivert? Mi a franc bajom van nekem? Távolságot ékelek közénk, elhúzódom annyira, hogy az idegen felé billenthessem a fejem. A zene elég hangos és a félhomályban nehéz kivenni, de őt sosem téveszteném el. Őt soha. A szívem a gyomromba süllyed és teljesen sokkot kapok azon, hogy a saját bátyámat itt látom. Ezek szerint Lessa meghívta. Ezek szerint kapcsolatba léptek. Ezek szerint... Nem, ez túl sok mindent jelentett egyszerre, az agyam pedig még nem épült fel a sokkból. Eljátszottam a gondolattal, hogy megpróbálok észrevétlenül elsurranni, vagy tovább játszom a szerepem és nem fedem fel magam előtte, de a testem automatikusan mozdult, és a következő pillanatban a maszk már lent is volt az arcomról. - Óvatosabbnak kéne lenned. Vadász is lehetnék, és annyira még nem vagyok részeg, hogy ne találjam el a szíved. - Mutatóujjammal a mellkasa közepére böktem, igyekeztem játékos és mosolygós lenni, de igazán nehezemre esett megőrizni az arcomon a görbületet. Borzasztóan küzdenem kellett, hogy ne üvöltsem le a fejét, amiért megjelent Lessa partiján, és ne kezdjem el kérdésekkel bombázni, hogy mi lett azzal, hogy nem hisz benne és hogy meg kell fizetnie. Vagy amíg van whisky, a bosszú már nem számít? Kire voltam féltékeny egyáltalán, mikor én meg közben összeszűrtem a levet a közös ellenségünkkel? Már magam sem értettem, mi zajlik le bennem. - Ne hagyd, hogy levegyen a lábadról a sármja. - fordultam a lány felé, megemelve a hangom, hogy a zenétől értse, mit mondok. Ha Oli hagyta, átbújtattam a karom az övé alatt és átfogtam a derekát, hogy véletlenül se menekülhessen el és prezentálhassam őt, mint az alávaló férfi nem egyik tökéletes példányát. - Dobozból issza a tejet és sosem hajtja le maga után az ülőkét. És nem szól a húgának, ha meghívást kap egy jó buliba. - Itt megrovó oldalpillantást vetettem a bátyámra. Igaz, hogy én sem szóltam neki arról, hogy engem meghívtak, de az okokat itt mélyebben kellett volna keresni és nagyon nem akartam, hogy kiderüljenek...
Megráztam gyengéden a fejemet, majd alig érezhetően végigsimítottam a nyakán, aztán visszacsúsztattam a kezem a derekára. - Nem, nem csak a maszkod teszi. Hidd el nekem – Rámosolyogtam. Biztatni akartam. Azt szerettem volna, hogy bárki is ő, úgy menjen haza a buliról, hogy több önbizalma lett. Ennek az egésznek talán ez volna a lényege. Álarcokkal talán azok lehetünk, akik akarunk… mármint, most mindenki tiszta lappal indít, nem? Ha körbenézünk, nem tudjuk senkiről, hogy ki kicsoda. Nem tudjuk, kinek mi a bűne, nem tudjuk, ki milyen valójában… Kíváncsian figyeltem a szavaira, el is mosolyodtam, de valahogy nem tudtam a saját tanácsainkat követni. - Próbáljuk – Fürkésztem őt, de akárhogyan igyekeztem, a tekintetem el-elkalandozott végül a tömeget lesve. Cassidyt kutattam, de nem találtam, sőt, ha láttam volna sem ismerhetem fel álarcban, ugye? Talán túl feltűnő lehetett a nézelődésem, mert közelebb húzódott és az arcomra simított, ezzel mintegy kényszerítve, hogy csakis őt figyeljem. Ez megmosolyogtatott. Reagáltam volna a szavaira, de megtörte a maradék távolságot kettőnk közt és megéreztem az ajkait az enyémen. Először tiltakozni akartam, majd elfogott valami ismerős érzés, végül pedig nem gondolkodtam inkább, hanem csak visszacsókoltam. Először gyengéden, majd egyre hevesebben, szinte teljesen kizárva a külvilágot, a táncparkettet, az embereket, magát a zenét. Csakis ő számított, ez a kedves idegen lány, aki segíteni akart felejteni. Én is segíteni akartam neki és csak ez számított. Ő és én… Kezeimmel lassan a derekára simítottam, majd teljesen magamhoz húztam, testem összesimult az övével, ahogy tovább csókoltam az ajkait. A csókom alkohol ízű volt, de én nem bántam. Lassan szakadtam csak el tőle, levegőért, de végül nem hajoltam vissza, mert társaságunk akadt. Először nem láttam jól, de mikor kitisztult teljesen a látásom, ledöbbentem. Ettől pedig megszólalni sem tudtam, kezeim lassan lecsúsztak viszont a lányról, aki a férfi karjaiban volt szinte. Értetlenül figyeltem Olivert, majd a lányt, végül újra Olivert. Nem így… nem most képzeltem el a viszontlátást. Bár nyugtatott a tudat, hogy ő nem ismert fel, de én pontosan tudtam, hogy ő ki. S azt is tudtam, hogy itt feltépné a torkomat, ha rájönne, ki vagyok. - Semmi gond, elvégre ez a party az ismerkedésről szól, nem igaz? – Kissé komolyabban csengett a hangom, mint mikor a lánnyal beszéltem. Talán neki feltűnhetett, hogy valami megváltozott. Figyeltem, hogy a férfi miként igéz nekünk meg egy srácot piáért. Felelőtlenségnek tartottam, amit csinált, de pont ezért… vagy pont ebből látszott igazán, mennyit változott. A vámpírsága mássá tette, mint volt. Szinte rá sem ismertem. Nagyot nyeltem, majd mély levegőt vettem. Le kellett volna lépnem, de nem akartam magára hagyni a lányt. Egy részem féltette őt Olivertől, pedig csakis… önmagamat kellett volna féltenem Tőle.
Buli, pia, és még több pia, s nem utolsó sorban a nők. Ebből a három dologból áll szinte az életem, az öléstől és még sok egyéb rossz dologtól is eltekintve. Szóval, nem is kérdéses hogy ha a városban rendeznek valamit, akkor bár késéssel.. hiszen a jó dolgokra várni kell. De, megtisztelek a jelenlétemmel mindenkit. Valaki majd kicsattan az örömtől, míg más összepisili magát pusztán a látványomtól. Természetesen, mindkét verziót felettébb szeretem, és tudom is fokozni. De javarészt a kedvencem az az, mikor egymást követően teljesül eme csodás reakció. Fenomenális. Megkockáztatom, hogy még a szexnél is jobb tud lenni. Jó mondjuk bevallom, hogy ez elhamarkodott kijelentés volt. Túlságosan is szeretem a nőket. Egynél már csak a kettő jobb... és így tovább, és így tovább. Már nagyban tart bent a buli mire végül méltóztatok megjelenni. De mentségemre szolgáljon, hogy túlságosan is lefoglalt az e napi vacsorám. Be sem érek pub-ba, s a legelső utam a pulthoz vezet hogy kikérjem magamnak a szokásos whiskeymet. Amint megkapom megfordulok, hogy körültekintsek mégis merre hogyan tovább, s közben belekortyolok a vér és egyéb más női testi nedű után kedvenc italomba. Mindenfelé álarcos arcok. Szeretem a titokzatosságot, szinte forr a vérem. Úgy érzem, hogy ez az este nem várt izgalmakat fog hozni. Fürkészem az embereket. Balra egy veszekedő pár, jobbra unott arcok.. nos, megfordul a fejemben hogy szívesen feldobnám az estéjüket, de esélyem sincs hiszen a lábaim egyenesen előre mintha maguktól vinnének. Egy megmagyarázhatatlan vonzás kerít a hatalmába, mintha kötélen húzna maga felé, mígnem egyszer csak szembesülök a látvánnyal. Két nő, kizárva a külvilágot teljesen egymásba feledkezve. A testem már automatikusan vonzza ezeket, mintha bele lenne programozva. Amint abbahagyják egymás falását hirtelen a fehér ruhás szépség mögött jelenek szorosan, testünket centik választva el egymástól, s ezáltal a fekete ruhás gyönyörűséggel farkas szemet nézek. - Lám - Lám. - Morranok fel, mély, szórakozott, férfias hangon. - Már elnézést hogy megzavarom ezt a csodás pillanatot, de nem bírtam ki, hogy ne lépjek közbe. -Húzom félmosolyra ajkaimat. - És, hogy ne hívjam meg magukat egy pohár piára. - Lehúzom a maradék whiskeymet, és a legelső mellettünk elhaladó embert magamhoz rántom majd a kezébe adom az üres poharat. Pupillám tágul, s összehúzódik ahogy viszonozza a szemkontaktusom. - Hozz a hölgyeknek, és nekem is. - Parancsolok rá, s abban a pillanatban a pulthoz siet az illető. Feltűnően cselekszem. Nem vagyok szívbajos, tulajdonképpen szeretem a vámpír létet, és szívesen használom ki a vele járó adottságot.
A puszira megilletődtem egy kicsit. Azt hittem, kellemetlen lesz, ha más lány érint úgy, ahogy Lessa tette, viszont épp ellenkezőleg. Ismerősnek és jólesőnek tűnt a gesztus, ami összezavart, nem tudtam, hogy ez mit jelent a saját szexualitásomra nézve, és mit a Lessa iránti érzéseimre. Aztán a gondolataim túlságosan összegabalyodtak, így inkább ejtettem a gondolatmenetet és arra fókuszáltam, amit a táncpartnerem mondott. - Csak a maszkom teszi. - rámosolyogtam. Ha ismerne álarc nélkül, hamar rájött volna, mennyire nem vagyok édes, sőt, igazi házisárkány tudok lenni, aki ok nélkül játszadozik mások érzelmeivel. Igaz, hogy sosem szándékosan, hiszen az egészet Lessa kezdte legutóbb is, de én sem igazán könnyítettem meg a helyzetét. Volt okom rá, hogy bűntudatot érezzek, és még akkor sem hagyott el a lelkifurdalás, amikor épp egy idegennel táncoltam. - Én sem nevezném őt exnek... - megcsóváltam a fejem és átfogtam a lány derekát. - De igazad van, én is felejtenék. Próbáljuk meg együtt! - Habár a fiúkból kiindulva nem túl jó ötlet valaki mást használni a felejtéshez, de hát... Ha ő is azért jött, meg én is azért jöttem. Nem igaz, én Lessa miatt jöttem, de ebben a tömegben úgysem találtam volna rá, és nem is tűnt úgy, hogy nagyon keresne, szóval mély levegőt vettem és megpróbáltam kiverni a fejemből. Hagytam, hogy kézen fogjon és mélyebbre húzzon a tömegbe. Ott hangosabb volt a zene és sűrűbb az embertömeg, ami jól esett, kicsit kikapcsolhattam végre, beszélnünk sem kellett tovább, csak táncolni és sodródni az árral. Hamar táncolni is kezdtem vele, először csak lehunyt szemmel, teljesen átadva magam a zenének. Amikor felnéztem, láttam, hogy a lány nagyon nézelődik. Ezek szerint a majdnem-exe mégsem hagyja annyira hidegen, és ez... Rossz volt. Ő mondta, hogy felejteni akar, úgy sosem fog neki menni, ha vissza-visszanéz a múltba. Ezt Oliver kapcsán nagyon jól tudtam. Megesett a lányon a szívem, úgy döntöttem, segítek neki kikapcsolódni kicsit és elfeledkezni arról a hülyéről, aki képes volt őt dobni - plusz egy egészen kicsit önző célok is hajtottak. Kíváncsi voltam, milyen érzés, ha mással... Úgyhogy közelebb húzódtam hozzá és az arcára simítottam. - Engem nézz. - Nem tudom, hallotta-e, de nem számított, mert odahajoltam hozzá és megcsókoltam, ha nem húzódott el egyből.
Semmilyen álarc sem takarhatja el a szerelmet ott, ahol van, és nem színlelheti ott, ahol nincs
Jól akartam érezni magam. Átadni a testemet, az elmémet a zenének, hogy ringasson, mozgasson, hogy teljesen elmerülhessek ebben az egész partiban. De az agyam nem tudott kikapcsolni teljesen, hiába ittam meg jó néhány pohár vodkát. Sőt, a vodka is csak Cassidyre emlékeztetett, hisz vele ittunk mindig vodka-narancsot. Kezdett elegem lenni. Már-már az is megfordult a fejemben, hogy szerzek valakitől drogot, ami ténylegesen ellazít erre az estére. De végül jött ez az ismeretlen lány és sikerült kicsit elterelnie a gondolataimat róla. Táncoltunk és egyre inkább belefeledkeztem, simultam hozzá a zene ritmusára. A bókra elmosolyodtam, majd ahogy átkarolt, viszonoztam a gesztust. Rossz érzés volt azonban mást ölelni, nem pedig Őt. Úgy éreztem, megcsalom, ami abszurd volt, hisz nem is voltunk együtt, sőt… valószínűleg utált azért, amit tettem vele. Hagytam, hogy a nyakamhoz fúrja az arcát, a szívem pedig kissé hevesebben kezdett verni a kelleténél. A bókja zavarba hozott, majd félretűrtem egy tincset az arcából és a maszkjától. Apró puszit nyomtam az arcára, majd a füléhez hajolva, suttogva szólaltam meg. - Te meg édes vagy – Aztán elhajoltam tőle, de az újabb szavak kissé megleptek. Normál hangerőn szólaltam meg újra, miközben végigsimítottam a hátán. – Kire? Nehogy azt mondd, hogy az exedre. Felejtsd el! Azért vagy itt, nem? – Nevettem fel csilingelő hangon. – Én ezért. Bár nem nevezném Őt exnek, de a lényeg, hogy jobb elfelejtenem őt – Aprót rántottam a vállamon, majd kissé eltávolodtam tőle. Megfogtam mindkét kezét és így húztam még beljebb a tömegbe. Az utolsó szavait már nem hallottam, mert a zenére figyeltem és arra, hogy jobb helyünk legyen. Amint ez megtörtént, újra magamhoz húztam és megvárva a zeneváltást, ismét táncolni kezdtem vele. Próbáltam kizárni a fejemből Cassyt, de talán túlságosan látványos módon kezdtem körbe-körbe nézelődni, hátha kiszúrom Őt. De az is lehet, hogy el sem jött és akkor pedig hiába várok a csodára. Bár vicces lett volna, ha összeakadok vele a táncparketten és nem ismerem fel, de ez… ez sosem történne meg. Biztos, hogy felismerném ezer közül is, akit szeretek. Vagy mégsem?
Volt valami vicces bennünk: ő talpig feketében, én rövid fehér ruhában, az ő maszkja egyszerű és elegáns, az enyém kuszább és színesebb. Valahogy kellemes kontrasztját nyújtottuk egymásnak, és az illata... Fogalmam sem volt, mi tetszett benne annyira. Később jöttem csak rá, hogy Lessáéra emlékeztetett, ettől pedig borzasztóan elszégyelltem magam, hiszen nincs aljasabb dolog egy harmadik személyre gondolni, miközben valaki mással vagy. Tudtam, mégsem tehettem róla, hogy mindenről ő jutott eszembe. Azt hittem, kellemetlenül fog esni, ha rajta kívül egy másik lány hozzám ér... Már a gondolattól is rosszul voltam, a lopott érintések és a tánc az idegennel mégis jól esett. Ez kicsit aggasztott, megkérdőjelezte bennem azt, amit Lessa iránt éreztem. Lehet, hogy tényleg az igézése miatt gondoltam azt, hogy többet érzek iránta? Lehet, hogy ha bárki más ért volna hozzám úgy, mint ő, ugyanazt éreztem volna? Valami azt súgta, nem, és ez teljesen összezavart. Inkább nem törődtem vele, csak táncoltam tovább. - Jól táncolsz! - kiabáltam túl a zenét, ahogy a testünk újra és újra összesimult. Rövid ruhám ellenére kezdett melegem lenni, a lány illata és közelsége teljesen átjárt. Lehunytam a szemem és azt képzeltem, hogy Lessa az. Kis fáziskéséssel, de ettől elfogott a bűntudat. Hogy lehettem ilyen önző? Mögé sodródtam valahogy tánc közben. Átkaroltam a derekát és közel húztam magamhoz, a vállára támasztva az államat. Átadtam magam a zenének, végül lassan befúrtam az arcom a nyakához, engedve a kísértésnek. - Tetszik az illatod. - Ezúttal nem kellett megemelnem a hangom, ajkaim súrolták a fülét, így beleduruzsolhattam a vallomásom. Az alkohol miatt majdnem hozzátettem azt is, hogy Lessára emlékeztet, de szerencsére ezt időben visszanyeltem. Miért nem tudtam elfelejteni őt? Itt táncoltam egy szimpatikus, vadi új lánnyal, aki semmi rosszat sem tett még ellenem, és mégis arra gondoltam, aki igen. Megbűvölt. Kihasznált. Akkor is, ha én is ugyanúgy akartam. - Emlékeztet valakire. - Ennyi az elfogyasztott italmennyiség miatt mégis kicsúszik, halk és szomorú sóhajjal együtt. Lessával a kapcsolatomat eléggé elrontottam. Talán ideje volt elengednem és valami új után néznem, nem csak magam miatt, hanem miatta is: így ő is lezárhatta ezt az egészet és tovább léphetett. Talán most is azt csinálja épp. Az álarcok miatt fogalmam sincs, hol lehet; biztos másokkal táncol, nevet, szórakozik... Elöntött a féltékenység. - De az már nem számít. Most veled vagyok. - motyogtam végül. Abban sem voltam biztos, figyel-e rám egyáltalán a lány, eléggé belemerültünk ugyanis a táncba, de nem számított, csak az, hogy a zene ütemére mozogjak, vele együtt.
Semmilyen álarc sem takarhatja el a szerelmet ott, ahol van, és nem színlelheti ott, ahol nincs
Azok után, ami történt, ki akartam kapcsolni. Először gondolkodtam el azon, mennyivel jobb lenne, ha olyan szörnyeteg lennék, mint a bátyám; nem pusztán az érzelmek kikapcsolása végett, hanem mert… neki nem fájt semmi. Bárkin és bármin átgázolt, még a saját húgán is, avagy rajtam. Meg se kottyant neki. Olyan volt, mintha nem lett volna szíve és ebben a pillanatban én magam is erre vágytam. Az érzésektől lassan már hánynom kell, annyira rosszul vagyok tőle. Folyton kudarcot vallottam mindenben, Cassidy elutasítása viszont hab volt a tortán. Még akkor is, ha tudtam, hogy ez lesz a vége. De az ember egy reménykedő, naiv kis idióta, nem igaz? Persze, hogy egy picit, egy nagyon picit azt reméltem, más lesz most. Áltattam magam, mert annyira jó volt vele és annyira boldognak éreztem magam. De gyűlöl és az együttlétünk csak a képességem ára volt. Vagy átka. Vagy a franc tudja. Ez a buli viszont… ez talán segít annyira ellazulni, mint akarom. Ezért is zaklattam meg a bár tulajdonosát, Arturt, hogy rendezzünk egy partit. A buli, a zene, az alkohol, az emberek… talán segítenek felejteni. Viszont azt sem hagyhattam ki, hogy Őt meg ne hívjam. Azt akartam, hogy tudja, nekem sem jelentett semmit az az együttlét. Csak szex volt és ennyi, örültem, hogy megkaptam, de amúgy nem érdekel. Azt akartam, hogy ne tudja, mennyire szenvedek miatta. Átkozott érzések. De mindegy… nem is kellene erre koncentrálnom. - Artur, kérek még egy pohár vodkát, légyszi! – Pillantottam el a férfi felé. Nem volt sokkal idősebb tőlem, talán csak néhány évvel. Helyes volt, ami azt illeti és először gondolkodtam el azon, hogy lehet, elkapom egy estére. Ha már a szerelmet hiába hajkurászom, akkor jöhetnek a testi élvezetek, nem igaz? - Máris hozom, hercegnő – Vigyorgott rám, mire én visszamosolyogtam rá. Álarc volt rajta is, rajtam is, de még mielőtt elkezdődött volna a buli, már láttuk egymást. Ugyanis segítettem az előkészületekben és miegymásban. Meg hát, a szervezők közt voltam én is, így nem titkolózhattunk egymás előtt. - Köszönöm a kedvességedet – Fogtam meg a poharat, s koccintottam vele, hiszen ő is hozott magának. Aztán egyben lehúztam a tartalmát. – Egyszerűen isteni – Motyogtam. - Úgy iszod, akár a vizet – Nevetett, de nem sértésnek szánta, én meg nem is vettem annak. Percekkel később viszont már a tömegben voltam, el akartam vegyülni kicsit, táncolni, élvezni a zenét. Pont az egyik legjobb dal jött és énekeltem is volna, de eszembe jutott, hogy a hangommal cak kárt okozhatok. Így magamban próbáltam dudorászni az „I'm a Mess”-t, Bebe Rexha-tól. Valahogy néhány sora igazán szívből jövő volt.
Everything's been so messed up here lately Pretty sure he don't wanna be my baby Oh, he don't love me, he don't love me, he don't love me, he don't love me (…)
Tetszett, hogy mindenki álarcot viselt és nem tudtam, ki kicsoda. Tudtam, hogy így engem sem ismerhetnek fel és lényegében bármit megtehetek, amit csak akarok. Táncoltam, élveztem a zenét, elmerültem a saját érzéseimben, az önsajnálatban és miegymásban. Reménykedtem benne, hogy Artur követ a táncparkettre, de hiába vártam, ő nem akart megjelenni. Szorgosan szolgálta ki a vendégeket néhány lány segítségével. Talán be kéne állnom segíteni…
I'm a mess, I'm a loser I'm a hater, I'm a user I'm a mess for your love, it ain't you I'm obsessed, I'm embarrassed I don't trust no one around us I'm a mess for your love, it ain't you
Annyira bele voltam merülve a táncba, hogy teljesen megfeledkeztem magamról. Ekkor jött nekem véletlenül egy lány, így meglepve pillantottam rá a maszk alól. Gyönyörű volt, ezt első pillanatra megállapítottam, de meg is ráztam a fejemet. - Semmi baj! – Gyanítottam, hogy bocsánatot kért, bár nem hallottam. Az viszont meglepett, hogy végül át is karolt, de a kezeim ösztönösen viszonozták ezt a mozzanatot. Elmosolyodtam, a tekintetemen is látszott, hogy szinte nevetek én is a helyzeten, nem csak ő. Nem toltam el, habár rossz érzés volt ölelgetni egy vadidegent, miközben valaki egészen ismerőset öleltem volna leginkább magamhoz. Cassidyt. A fenébe már. - Táncolni? – Nagyot nyeltem, majd elnéztem a pult felé, ahonnan Artur pont engem bámult. Aztán rám vigyorgott és bólogatott, hogy csak érezzem jól magam. Vagyis gondolom, ezt akarta jelezni vele. A lány hátára simítottam öntudatlanul, majd visszanéztem rá. – Oké, benne vagyok – Elvégre ezért jöttem, nem igaz? Szórakozni és kikapcsolni kicsit. Elfelejteni Őt. Lassan új dal következett, de pont ezért nem engedtem el a lányt, hanem táncolni kezdtem vele, szinte összesimult minden táncmozdulatnál a testünk. Nem tudtam, hogy miként áll a nőkhöz, de gondoltam, ha velem akar táncolni, akkor nincs ellenére a női nem… Nekem nem volt. Még mindig Cassidy járt a fejemben.
Volt, akiket a hely kifinomult hangulata, a minőségi ital és az alkalmankénti, zenés esték lehetősége vonzott a pubba - és volt, akiket a "ma este minden italra 50% kezdemény", "szingli parti" és az "álarcos pillangók éjszakája" plakátok. Én egyik kategóriába sem tartoztam igazán. Szerettem szórakozni, de eléggé konzervatív lány voltam mindig is; inkább otthon ülve iszogattam, minthogy emberek közé menjek és zenére rázzam magam. A legutóbbi vodkázás emléke azonban olyan mélyen bennem maradt, hogy kénytelen voltam elzavarni magam otthonról. Nem tölthettem életem hátralévő részét a takarómba bugyolálva, romcomokat bámulva és fagylaltot tömve, azon rettegve, Lessa mikor fog becsöngetni hozzám, hogy számon kérje a történteket. Nem. Ki kellett mozdulnom és a dolgok elébe kanyarodnom, így amikor megkaptam Lessa meghívóját, úgy döntöttem, elmegyek. Fogalmam sem volt róla, hogy képes partit szervezni, ráadásul ilyen hangosat. Úgy terveztem, megjelenek, tiszteletemet teszem, megmutatom, hogy a történtek semmit sem változtattak a kapcsolatunkon, aztán hazamegyek és stresszevéssel kifosztom az összes fagyis dobozt a frigóból. Ennek az elhatározásomnak az lett a vége, hogy az álarcommal a fejemen a pultnál bujkáltam, nehogy Lessa rám találjon, sorra döntve magamba a koktélokat. Aztán egy srác felkért táncolni és úgy voltam vele, addig sem kell a kínos találkozóra várnom, így igent mondtam és hagytam, hogy bevigyen a tömegbe. Elképzelésem sem volt arról, hogyan maradtam végül egyedül, de nem is igazán számított. Jól éreztem magam, jó zenék mentek (ezért mindenképpen meg kell dicsérnem Lesst, ha egymásba futunk) és az emberek is szimpatikusak voltak, legalábbis nem tolakodtak, nem tapiztak, rengeteg idegen álarccal összemosolyogtam és attól sem féltem, hogy megpróbálnak az italomba tenni valamit. Kissé már imbolyogtam az alkoholtól, amikor eldöntöttem, hogy ideje szünetet tartanom. Megfordultam, hogy lesétáljak a parkettről, és ezzel a lendülettel sikeresen neki is mentem valakinek - egy lánynak, az adottságai alapján. Magasnak tűnt, a maszkja pedig gyönyörű volt. - Elnézést! - kiabáltam neki, de a bömbölő zenétől alig lehetett érteni. Már épp kikerültem volna, mikor valaki nekem jött hátulról. Egyensúlyomat vesztve szerencsétlen lány nyakába borultam, átkaroltam, nehogy elessek. Kínomban elnevettem magam. - Bocsi. Hidd el, nem direkt csinálom! - szabadkoztam, mégsem húzódtam el egyből, hacsak ő nem tolt el magától. Tetszett az illata és így, hogy belé csimpaszkodtam, úgy éreztem, egy-két dalt még simán le tudnék táncolni. Valahogy megszűnt az ingerem arra, hogy visszaiszkoljak a pulthoz. - Ha már így összesodort minket a sors, nincs kedved táncolni? - Közelebb hajoltam, hogy hallja, amit mondok, és igazítottam egyet a maszkomon. Jól tartott, de nem akartam, hogy tánc közben egyszer csak leessen rólam - amilyen balszerencsésnek tartottam magam, Lessa egyből rám talált volna.
Kezdőlap
