Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



A little party never killed nobody

Sonja Sinclair
Szomb. Okt. 20, 2018 4:55 pm



Igenis létezik fiú-lány barátság

Alexis Callaway
Szomb. Okt. 20, 2018 1:49 am



Jennifer Summers

Larissa Blackwell
Szomb. Okt. 20, 2018 12:57 am



Shawn Blackwell

Larissa Blackwell
Szomb. Okt. 20, 2018 12:16 am



Városi temetõ

Larissa Blackwell
Pént. Okt. 19, 2018 8:32 pm



Nappali

Cassidy Hemingway
Pént. Okt. 19, 2018 7:25 pm



Mosdó

Stephanie Stafford
Csüt. Okt. 18, 2018 4:25 pm



Aneliath

Always and Forever
Csüt. Okt. 18, 2018 12:44 pm



Jossie & Lizzie szobája

Elisabeth Saltzman
Kedd Okt. 16, 2018 5:42 pm



Galatoire's étterem

Stephanie Stafford
Kedd Okt. 16, 2018 3:51 pm
Nyerteseink
avagy a nyár díjazottjai
A nyár őrangyala
Always and Forever

A nyár női karaktere
Lara Blackwell & Lizzie Saltzman

A nyár férfi karaktere
Theodore Storm

A nyár párosa
Caroline & Stefan

A nyár játéka

A nyár előtörténete

A nyár alkotója
Elena Gilbert
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 7 6
Boszorkányok 9 2
Vérfarkasok 2 4
Hibridek 1 0
Tribridek 0 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 1 0
Szirének 2 0
Démonok 1 1
Vadászok 3 2
Emberek 1 2
Összesen 26 19

Share | 
 

 Hey, i'm back, buddy!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Hey, i'm back, buddy!   Csüt. Jan. 11, 2018 1:44 pm


Damon & Ric

Professor Saltzman. What, you couldn't compel yourself a phD?

Ha azt kérték volna, hogy egy tízes skálán mérjem fel, mekkora a dühöm, nos, azt hiszem, teljesen kiütötte volna a mércét. Rettenetesen mérges voltam, nemcsak Ricre, hanem magamra is, meg úgy összességében, az egész univerzumra. Életemben nem voltam még olyan szerencsés, amiért magam mellett tudhattam Elenát, végre egyszer boldog voltam én is, ám valaki ott fent nem igazán csíphetett, mert úgy döntött, annyira megkeseríti az életemet, amennyire az csak lehetséges. És egyszerűen csak nem tudtam beletörődni abba, elfogadni, hogy minden, amim volt, most már nincs meg. Jó, persze, természetesen örültem annak, hogy újra itt voltam, hogy visszakaptam az öcsémet, és újra együtt iszogathatok Rickel, de a viszont látás örömét elhomályosította a fájdalmam. Mert ez volt az igazság. Dühvel csak leplezni akartam azt, hogy mennyire darabjaira tört a szívem. Már csak azért is, mert nem volt igazából senki, akit hibáztathattam volna azért, ami történt. Jogosan hitték azt, hogy meghaltam, és jogosan léptek tovább – így vagy úgy. Ez azonban nem jelentette azt is, hogy olyan könnyű lenyelni az egészet.
Valahogy úgy képzeltem el a visszatérésemet, mintha el sem mentem volna. Mintha nem telt volna el több hónap, mintha minden folytatódhatott volna onnan, ahol félbeszakadt. Botorság volt tőlem, elismerem, de ez a remény volt az, ami életben tartott mindeddig a börtönvilágban, és most ez a remény volt, ami kezdett a darabjaira zúzni. Mert hiába nem voltam már ott, abban a börtönvilágban, újra és újra ugyanazt a napot átélve, de így sem tudtam, mihez kezdhetnék magammal.  
Úgyhogy igen, amikor megláttam Ricet, az agyam hátsó zugában felötlött bennem az a gondolat, hogy de jó látni, téged, cimbora, de jelen pillanatban még túl dühös voltam ahhoz, hogy ennek hangot is adjak. Valószínűleg a tekintetem is hűen tükrözte az indulatokat, amik bennem tomboltak, de tényleges erőszakhoz nem folyamodtam volna. Talán… ha semmivel nem húzza ki a gyufát Ric sem…
- Ó, de bizony, egy kis időutazás ide-oda, ugyan, már meg sem kottyan – rántottam egyet a vállamon, mintha mindez nem lett volna nagydolog. – Bár bevallom… - kezdtem el beszélni a whisky poharamat bámulva kissé elmerengve. – Egy kissé másképp képzeltem el a visszatérésemet. Tudod, egy kicsit érzelmesebben, kevésbé fájdalmasnak, de végül is, minek az egyszerű utat választani, nem igaz? – magyaráztam, majd belekortyoltam a bourbonba, miközben Ric helyett foglalt velem szemben. A mosolyát látva egy pillanatra nekem is kedvem támadt volna csak szélesen elmosolyodni, és öleléssel köszönteni a régi cimborámat, elvégre, a fenébe is, tényleg jó volt újra látni őt, de még makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy haragszom rá, épp ezért inkább csak figyelmen kívül hagytam azt, ő mennyire örült nekem, és a kérését teljesítve töltöttem neki is egy pohárkával.
- Ez a beszéd, Ric! Egy pohár bourbon mellett minden probléma kisebbnek látszik… vagy legalábbis majdnem – tettem még hozzá ismét egy vállrándítás kíséretében, ahogy eszembe jutott, van egy probléma, ami egyszerűen csak nem lesz kisebb, nem számít, mennyit iszok. És ezt nem hívják másnak, mint Elena Gilbertnek.
- Szóval, ha már ilyen meghitt ez a találkozó, talán elmesélhetnéd, hogyan történt az egész – ajánlottam fel neki felvont szemöldökkel, miközben odalöktem elé a poharat, persze óvatosan, nehogy a drága bourbon akár egy cseppel is kifolyjon a pohárból, elvégre kár lett volna érte. Ami pedig az emlékek kitörlését illeti, Stefantól hallottam a történetét, de érdekelt volna Ric véleménye is, elvégre, mégis csak ő volt a végrehajtó. Őszintén érdekelt, hogy egyáltalán rosszul érezte-e magát azért, amiért megtette. Jó, ez hülyeség, nyilván nem szívesen tette, elvégre végig szurkolt nekem, hogy megszerezzem Elenát, de jelen pillanatban hagytam, hogy a düh beszéljen belőlem. Úgy éreztem, megérdemlek ennyit azok után, amiken keresztül mentem, és azok után, amik a visszatérésem után fogadtak.

592 || Ha valami nem jó, szólj Very Happy  

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Hey, i'm back, buddy!   Hétf. Nov. 27, 2017 10:03 pm




Damon & Alaric




Amikor megtudtam, hogy Damon visszatért, annak ellenére, hogy valójában sosem hittem el, hogy meghalt, ledöbbentem. Mert idővel kezdtem azt hinni, mint a többiek. Hogy tényleg elveszítettük őt, nem tér már vissza, meghalt. Azt hiszem azután kezdtem így érezni, hogy megigéztem Elenát, s épp emiatt féltem most. Tudtam, hogy fel fog bukkanni, megkeres, még az sem lepett volna meg, ha meg akar ölni. Rettegnem nem kellett túlzottan, mert nem volt nála fehér tölgyből készült karó, vagy tőr, de nem akartam szembesülni a haragjával. Leginkább azért nem, mert haragudtam magamra, hogy képes voltam így lemondani róla. Nem szabadott volna feladnom a keresést, nem szabadott volna elhinnem azt, amit a többiek. Hiszen olyan sokáig kitartottam amellett, hogy még él, a végén mégis feladtam, ahogy mindenki más. Borzalmasan éreztem magam miatta, de nem volt mit tenni. Úgy terveztem, hogy beülök az irodámba dolgozatokat javítani, s iszok egy keveset, hogy eltereljem a figyelmem a Damon-problémáról, amíg őnagysága fel nem bukkan, hogy letépje a fejem. Helyette, ahogy beléptem, ő már ott ült, feltett lábakkal, azzal az idegesítő vigyorral a képén, aminek most olyannyira örültem, hogy elfelejtettem az életemért aggódni. Vigyorogva léptem át a küszöbön, és csaptam be óvatosan az ajtót magam mögött. A vállamon lévő táskát a földre hajítottam a sarokban lévő szék alá, és az sem érdekelt, hogy hangjából csak úgy sütött a gúny, miközben hozzám beszélt. Én boldog voltam, hogy láthatom, s ha ezek voltak az utolsó pillanataim, mielőtt a tekintetével megöl, hát egye fene, akkor is megéri! A vigyor nem fagyott le az arcomról, miközben az említett székhez léptem, és letelepedtem rá. - Nem hiszem el, hogy visszatértél! - végigmértem, a szemeit, amik dühösen villantak rám, a kezeit, ahogy a poharat szorongatták, a testtartását, ami lazaságról árulkodott, de én jobban ismertem őt, minthogy elhiggyem a színjátékot. Végighallgattam a szavait, néztem, ahogy kortyol az italból, de én nem éreztem rosszul magam. Persze, pokoli bűntudatom volt, de szórakoztatott Damon viselkedése, talán mindez annak volt köszönhető, hogy hiányzott ez a seggfej az életemből, s visszatérte örömmel töltött el. - Ó, Damon! Tényleg... már el is felejtettelek. - vágtam vissza szintén gúnyosan, de az én hangomból emellett a szórakozottság is kiérződött, leplezetlenül. Aztán felsóhajtottam, próbáltam megemészteni, hogy az, akiről azt hittük mindannyian, hogy meghalt, most itt ül az irodámban. - Nem akarsz nekem is tölteni egy pohárral? Ha tényleg ezt a témát feszegetjük, nem akarok józan lenni, mikor kinyírsz. - néztem rá komolyan, de szemeim elárultak. Mert hiába volt bűntudatom, hiába volt Damon olyan mérges rám, nem igazán tudtam komoly maradni. Örültem, hogy nem veszítettünk el még valakit, hogy legalább ő nem halt meg, visszatérhetett közénk. Ahogy hónapokkal ezelőtt jómagam is.

434 szó || heyhoo  

@

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Hey, i'm back, buddy!   Csüt. Nov. 16, 2017 12:18 am


Damon & Ric

Professor Saltzman. What, you couldn't compel yourself a phD?

Négy hónap. Négy kerek hónapot töltöttem a börtönvilágban, beletörődve abba, hogy soha, de soha nem fogok onnan kijutni, hogy soha nem fogom többet látni Elenát, és hiába volt ott Bonnie, aki igyekezett tartani bennem a lelket, sokáig nem akartam átadni magam a reménynek. Csak túl nagy lett volna a csalódás és pofára esés, ha kiderült volna a végén, tényleg az idők örök végeztéig ott ragadtunk, hogy soha többet nem látjuk a szeretteinket, s habár elméletileg nem voltunk halottak, de gyakorlatilag annak feleltünk meg. De aztán Kai Parker megjelenésével, és Bonnie unszolásának eredményeképp én is végre reménykedni kezdtem abban, hogy újra láthatom Elenát, újra a karjaim közé zárhatom őt, és istenemre mondom, még Stefant is képes lettem volna megcsókolni, csakhogy újra ott lehessek velük. Minden nap elképzeltem, hogy milyen lesz az érzés, amikor újra találkozok velük, s habár ésszel még ténylegesen felfogni képtelen voltam a viszontlátás örömét, de ez nem gátolt meg a fantáziálgatásban. Ám amikor sikerült visszajutnom Mystic Fallsba, nem éppen az fogadott, amire számítottam. A kezdeti örömöt hamar átvette először a düh, majd a csalódottság. Stefan ugyanis elmondta, hogy Elena megkérte Ricet, hogy vegye el az emlékeit rólam, az irántam érzett szeretetével együtt. A szemeiben nem voltam semmi más, csak egy szörnyeteg, és ez pokoli érzés volt.
Először hinni sem tudtam a füleimnek, egyszerűen képtelen voltam erre… Nem is, nem akartam hinni az öcsémnek, ezért muszáj volt az intelmei ellenére is találkoznom Elenával, muszáj volt. De nem sült el jól, és az az érzés…. leírhatatlan volt. Elena volt az, akinek az emléke tartotta bennem a lelket a börtönvilágban, aki miatt küzdöttem és próbálkoztam, de ahogy láttam az arcát, ahogy rám nézett, tudtam, hogy csak egy szörny vagyok előtte, és ez… erős arcul csapásként ért. Dühöngeni akartam, rombolni és pusztítani, az egész világot képes lettem volna felégetni csak azért, hogy elmúljon a saját fájdalmam, de tudtam, hogy még ennyi sem lett volna elég ahhoz, hogy akár egy kicsit is csillapítsa a bennem dúló érzéseket. Épp ezért, lehet, hogy hiba volt, hogy csak rögtön bele kellett volna törődnöm abba, hogy ami volt, már nincs, de én ehelyett inkább foggal-körömmel ragaszkodtam ahhoz, hogy még visszacsinálható ez az egész. Ehhez azonban Elenának is akarnia kellett az emlékeit, és ahogy Stefantól hallottam róla, nem tűnt úgy, mint aki annyira vágyna ezekre. Amiért nem vonhattam felelősségre, de attól még ne várja el senki tőlem, hogy jó arcot is vágjak hozzá.
Úgyhogy muszáj volt kiengednem a gőzt valamivel, vagy csinálnom valamit, mert a semmittevés is az őrületbe kergetett az amúgy is pengeélen táncoló idegeimen. Így hova máshova is mehettem volna, ha nem a jó öreg cimborámhoz, Richez?! Mert hát, ő volt az, aki csak szépen fogta magát, és elvette a barátnőm emlékeit, és ezt nehezen nyeltem le. Hiába tudtam jól, hogy nem hibáztathatom azért, amiért úgy hitték meghaltam, és hogy teljesítette Elena kérését, de muszáj volt levezetnem valakin a feszültséget, muszáj volt hibáztatnom valakit a történtekért, különben összeroppantam volna. Teljesen. És ezt nagyon nem akartam. De éreztem, hogy nem sok választ el tőle.
Úgy léptem be Ric irodájába, mintha otthon lennék, azon az elven, hogy ami az övé, az az enyém is, mivel azonban Ric még nem volt itt, így feltaláltam magam. Mivel jól ismertem a cimbimet, tudtam jól, hogy valahova dugott el bourbont, ezért először azt kerestem meg. Ha whiskyről volt szó, akkor azt könnyedén kiszagoltam, így perceken belül meg is találtam az üveget, amihez már csak a pohár hiányzott, majd amint minden szükség meglett, kényelmesen helyet foglaltam Ric székében. Töltöttem magamnak a bourbonból, majd azt iszogatva kényelmesen hátradőlve vártam arra, hogy megjelenjen a házi gazda is.
Pont épp újratöltöttem a poharamat, amikor meghallottam a folyosón a lépteinek a zaját, majd nem sokkal utána már nyílt is az ajtó, és felbukkant az én jó öreg barátom.
- Ric! De jó látni téged! – köszöntem neki rögtön széles mosollyal az arcomon, még a poharamat is megemeltem, azonban a szemeim furcsa csillogása és a leheletnyi gúny és él, ami a hangomban meglapult, egyből elárulhatta a számára is, hogy nem épp a legjobb kedvemben vagyok. És, nagyon nehéz lehet kitalálni, hogy mi miatt vagyok ennyire ingerült… - Emlékszel még rám? Tudod, Damon vagyok, akit kitöröltél a barátnője fejéből – tettem még hozzá felvont szemöldökkel, puhatolózó hangnemben, ami csak még jobban fokozta a gúnyos hangvételt. – Mondd csak, hogy vagy? Ó, köszönöm a kérdést, én nagyon jól vagyok, végül is, most tértem vissza egy másik dimenzióból, hogy az fogadjon, hogy a nő, akit mindennél jobban szeretek, nem emlékszik rám. Nem tudom, hogy vagy vele te Ric, de nekem erre innom kell – emeltem fel megint kicsit a poharam, majd szórakozott mosollyal az arcomon belekortyoltam a bourbonba, igazából, megtéve mindent, hogy most Ric is pokolian érezze magát, ne csak én.

776 || I'm back  

Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Hey, i'm back, buddy!   Csüt. Nov. 16, 2017 12:13 am

***
Vendég

Vendég

Vissza az elejére Go down
TémanyitásTárgy: Re: Hey, i'm back, buddy!   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Hey, i'm back, buddy!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» I won't turn my back on you -[Nat&Clint]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette FRPG :: Ahol csak a képzelet szab határt :: A holnap ajándéka :: Lezárt játékok-
^
ˇ