Silhouette in the Darkness
Whoever enters here

give up all hope
Karakter neve ℘
Jelszó ℘
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 32 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 32 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (133 fő) Pént. Feb. 02, 2024 5:51 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done
Hesperus
Csüt. Márc. 16, 2023 1:09 am


Always and Forever
Vas. Dec. 12, 2021 10:34 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:53 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:48 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:39 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:36 pm



Megosztás
ÜzenetSzerző
TémanyitásAz elhallgatás néha gyémánt... EmptySzer. Nov. 29, 2017 11:08 pm

Shelby Ford
Gyémántot nem lehet csiszolni súrlódás nélkül, az ember sem válik tökéletessé megpróbáltatások nélkül.


Becenév:
Shel, Hell,  Shelby
Titulus:
BlackRose
Születési hely, dátum:
New York 1994. márc. 6.
Faj:
Vadász
Beállítottság:
ide
Play by:
Shelley Hennig

Család:
Mesélni boldogan elhunytakról, mesélni kedves emlékekről, miközben a valóság fanyar íze ott van a szánkban lehetetlen, talán éppen ezért nem hozom őket szóba sosem.
Mindössze tizennégy éves voltam, amikor elvesztettem mindenkit és beleértve önmagamat is. Tudtam, hogy mivel foglalkozik a családom, tudtam hogy egy napon nekem is ki kell vennem a részem belőle, de sosem hittem volna, hogy valaha is ennyire balul sülnek majd el a dolgok. Egyetlen kis hiba, egyetlen kis hiba és egy egész lavinát indít el, mialatt ott a tudat, hogy te követted el a hibát. Egy gyengén megkötött csomó, mindez elég volt ahhoz, hogy a családom a másvilágon végezze. Vadászok voltak és múltunk több száz évre visszamenőleg igazolja, hogy az embereknek szüksége van ránk.. De ez egy másik történet.
Emlékszem édesanyám oltalmazó ölelésére, amikor rémálmos estéken magához vont és megnyugtatott. Emlékszem a kedves szavaira és néha még a gyengéd, mégis elegáns illatát vélem felfedezni a házunkban. Édesapám mondhatni anyám szöges ellentéte volt, abnormálisan mély volt a hangja, néha ridegen és keménynek csengett.. Sose lehetett megfelelni, teljes mértékben maximalista volt és ugyanezt várta el a családjától is, próbált minket ösztönözni. Három nővérem volt.. egyesével nem tudom őket bemutatni, mivel mindhárman ikrek voltak, szinte mindent egyszerre mondtak és pontosan egyformák voltak, mind külsőre, mind belsőre.
Az ember a veszteségek után betölthetetlen ürességet érez, melyek apró, röpke örömökkel próbál kitölteni.. De vannak dolgok, amiket senki sem tud pótolni, vannak fájdalmak, melyek sosem múlnak el és vannak dolgok, melyeket sosem felejtünk el..
Mielőtt elfelejteném megemlíteni a bácsikámat, aki a gyámom is lett a szüleim halála után, hát.. Ő mindannak a megtestesítője, amit utálok. Már a megjelenése, hangszíne, gesztikulációja, ízlése is elemi szinten taszított, anyukám öccse volt, alig találkoztunk vele, sőt. Talán évente egyszer láttuk. Furcsa volt vele élni, furcsa volt ara ébredni, hogy ő készít nekem reggelit vagy éppen éjjel ő próbál olyan testrészeimhez nyúlni, melyek én magam sem tapogatom..
A család menedék, a család támasz, a család minden, ami túlsegíthet minket.. Lehet támasz, menedék nélkül élni? Le lehet élni egy életet abban a tudatban, hogy a haláluk miatt bűnös vagy? Vajon múlik a fájdalom, vajon sikerül szép lassan enyhíteni a bűntudaton? Az idő.. az idő képes eme kérdéseket megválaszolni.

Ez az én történetem
It's only been a lifetime


Az emlék pillangó, mely elrepül; hiába kapkodunk utána, szárnyainak a hamva se marad meg sokáig az ujjaink hegyén.

El sem hiszem, hogy már kilenc éve, kilenc éve, hogy elmentek és itt hagytak. Hátul maradni, egyedül, egyedül a világgal és minden mással szemben, felvenni a családi hivatást, megpróbálni a legjobbá válni. Mindenki kíváncsi, ami természetes, mert ilyen az alapvető emberi természet. Még ma is emlékszem, kilenc hosszú év elteltével az emlék olyan friss maradt, hogy ha lehunyom a szememet látom magam előtt az egészet.
A családunkban az volt a szokás, hogy minden gyermeket tíz éves korában avatnak be a természetfeletti dolgokba, elmagyaráznak nekünk mindent és megkezdik az edzésünket. Én mindig is temperamentumos lány voltam, utáltam egy helyben ülni és várni, hogy az élet elrohanjon mellettem. Így mikor mindent megtudtam nem rökönyödtem meg, természetesen a földönkívüliekben hittem, de majdnem ugyanolyanok.. akkor is még ezt hittem. Négy év edzés után elvisznek minket az első vadászatra, melynek a végén mindig a legújabbnak kellett megölnie a vámpírt. Kétségeim voltak magamat illetően, nem tudtam, hogy egyáltalán képes lennék e elvenni egy életet, hisz valamilyen szinten ő is élt, még ha halott is volt.. remélem értitek.
Igazából az egész olyan könnyen ment, elmentünk a megbeszélt helyre, kézjelekkel kommunikáltunk és mindenkinek meg volt a maga feladata, olyan volt mint ezek a jó kis akció filmek. Berontottunk, verbénás lövedékeket használtunk, hogy valamilyen szinten kiüssük a férfit, aki éppen most is valakiből táplálkozott. Lucy egy nagyon kedves és empatikus ember volt, éppen ezért is nem kellett volna meglepnie, mikor odarohant a félig még életben lévő emberhez, hogy segítsen neki. Rögtön nyomást gyakorolt a sebére, mi pedig a vámpírt próbáltuk elkapni.. Az edzések során már megszoktam, hogy visszarúg a fegyver és néha elég pontatlan is voltam, most azonban az adrenalin hatásra tökéletesen tudtam mikor és hova kell lőni a golyót. Végül egy székhez kötöztük a vámpírt, mert apám valamit meg akart tudni, tudott valamit a vámpírt. A menő dolgok pedig gyorsan átcsaphatnak valami másba.. a nem rég még akciófilmnek ítélt jelenet hirtelen várt horrorrá. Hallottam, hogy a kötélt hogyan adja meg magát, majd a következő pillanatban apám feje pörögve földet ért, anyám mellkasán pedig egy lyuk tátongott, kitépte a vámpír a szívét. Talán a sokk, talán a túl hirtelen felismerés után nem tudtam megmozdulni, megszólalni sem, csak egyetlen kósza könnycsepp kúszott le az arcomon és néztem, hogy a szüleim teste hogyan huppan a padlón.
Már csak hárman voltunk, két testvérem és én ők ketten pedig nem álltak tétlenül, fegyverükért kaptak és nem voltak elég gyorsak.. a vámpír kitörte a nyakukat, majd előttem jelent meg.
- Már csak te maradtál, mi lesz? Megtámadsz? - hangja nyálkás volt, undorító és felejthetetlen. Mintha csak az emlékezetembe véstem volna és nem tudtam szabadulni ettől az emléktől, megbélyegezte elmémet. Mozdulni akartam, mondani akartam volna valamit, de nem voltam képes rá.
- Ezek lennének a nagy vadászok? - kérdezi gúnyosan, hangja még undorítóbb, mint amilyennek eddig véltem. - De ez a te hibád kicsi lány.. - súgja a fülembe, mintha csak azt súgná a párjának, hogy "szeretlek". Talán az arcomra kiötlik az értetlenség.. -
Te kötötted a csomót.. Köszönöm, ha jól kötöd meg, akkor talán itt halok meg helyettük.  -
a felismerés sötét, nyálkás masszaként lép be a tudatomba.. igaza van, én tehetek mindenről. Végül egy nevetés keretében kisurran a teremből és eltűnik.. csak egyszer találkoztunk pár évvel később, mikor egy karót döftem a mellkasába. Emlékszem, hogy én is olyan mámoros és gyengéden súgtam a fülébe, hogy "ma megdöglesz szarházi", ahogyan ő is tette velem. Talán nem csak a családom halt meg aznap, hanem én is.. újjászülettem, egy új ember lettem, aki mindennél jobban utálta a vámpírokat, akinek egy hatalmas terhet kellett egyedül cipelnie a vállán.


Az ember úszhat szabadon, ám ha fuldoklik, nem jön oda senki, hogy kihúzza a vízből: vagy kihúzza saját magát, vagy megfullad.

Tizenöt éves voltam, amikor az anyukám testvérét nevezték ki gyámomnak.. Troy bácsi mindig is fura volt és idegen, évente ha kétszer találkoztunk, egyáltalán nem is ismertem és sosem kedveltem, egyszerűen bárki más jó lett volna, de őt nevezték ki.. És az élet ezután lett csak még nehezebb. Az első pár év könnyen és egyszerűen ment, edzettem, elvittek vadászni, tanultam és néha elmentem a barátaimmal szórakozni. Alig találkoztam a bácsikámmal, míg nem egyik este megjelent a szobámban és igazából olyan fáradt voltam, hogy eleinte fel sem fogtam, hogy mi történik.. Emlékszem, hogy szép lassan becsusszant mellém és bebújt a takaró alá, majd pár perccel később pedig már engem simogatott, jobban mondva az arcomat, de amikor már keze felfedező útra akart menni, akkor a szemeim csak kipattantak és úgy megrántottam a kezét, hogy egy reccsenés keretében eltört az egyik csontja. Kipattant az ágyból és ékeskedő férfiassággal állt előttem.. meztelenül feküdt be az ágyamba. A bor, amit adott.. valószínűleg keverhetett bele valamit, még szerencse, hogy kiborítottam, de.. Nem tudtam hova tenni az esetet, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, így inkább ordibálás helyett csak megkértem, hogy takarodjon ki a szobámból, de nagy hibát követtem el..
Rendszeressé váltak ezek az esetek és egyszerűen semmiből sem értett, tehettem vele bármit, nem akart lekopni és végül egyre erőszakosabb lett, már nyíltan is ki mondta, hogy közösülni akar velem. Elköltöztem, elmentem, összeköltöztem az egyik barátommal és próbáltam elfelejteni az esetet.. A távolság megtette a hatását, nem keresett, nem próbálkozott be többször. Tudom, egyszerűen gyorsan mesélek ezekről és mintha csak hétköznapi lenne, nekem is felfordult a gyomrom, nekem is hányhatnékom támad minden egyes alkalommal, mikor ez eszembe jut, talán éppen ezért próbálok ezen ilyen hamar túlesni.. Egyszer vissza kellett mennem, egy fontos papírt hagytam nála, amit alá kellett volna írnia, de nem tette.. azonban mikor bementem, egyszerűen senki sem volt ott, elsőre legalábbis ezt hittem. A háló felől furcsa hangok érkeztek, tudtam, hogy mi zajlik ott fent.. mindenesetre voltak elképzeléseim, azonban mikor az ajtót résnyire nyitottam nem hittem a szememnek.. Egy vámpírral hált, aki éppen a nyakából táplálkozott és mikor már éppen elájult volna, megitatta a vérével. Gyorsan készítettem egy videót, terhelő bizonyíték lesz a csapat előtt.. biztosan lecserélik (Ha nem mondtam volna még, ő volt a vezető). A folyosón volt egy komód, ott tartottunk egy pisztolyt verbénás lövedékekkel és pár csinos fa karóval. Gondolkodás nélkül rúgtam be az ajtót, eresztettem pár golyót a nő fejébe, majd döftem szívébe a karót, hetente háromszor csináltam ezt.. néha igaz rossz esetekbe csöppenek, de megoldom.. vagy mások húznak ki a szarból.
Pár nappal később pedig a következő gyűlésen szóba is került az ügy, legalábbis én hoztam szóba a dolgot. Troy próbált kérlelni, könyörgött, hogy ne tegyem, mert ezzel párhuzamban az életét is tönkreteszem, de őt érdekelte, amikor az enyémet keserítette meg? NEM! Így én sem változtattam meg a döntésemet.. részletesen beszámoltam a látottakról és a múltban történt esetről. Magam sem fogtam fel hirtelen mi történik, de valaki golyót eresztett a fejébe, Troy.. nem volt többé.
- Most, hogy megszabadultunk ettől a szardarabtól.. Kit javasoltok a következő vezérnek? - szólal fel Robert, ő mindig is ilyen nagyszájú volt és talán úgy tűnik félvállról veszi a dolgokat, pedig nem, csak nem ragad le a múltban, halad előre.
- Shelby.. Gyorsan fejlődött, szép eredményeket ért el, hűséges a csapathoz és ezt sem titkolta el, bizonyította az emberiséghez való hűségét is. - szólal fel az egyik tag, mindenki helyeslően bólint, én csak körbepillantok. Nem akarom ezt a terhet is cipelni, nem akarok ennyi embert irányítani, nem akarok főnök lenni!
- Én.. nem is tudom. - vakarom meg a tarkómat. Mit mondhatnék? Hogyan mondhatnám meg nekik, hogy fiatal vagyok? Hogy nem akarok még ennyire elköteleződni a vadászat mellett, hogy beakarom fejezni az iskolát?
- Menni fog kicsilány, hiszünk benned. - ver hátba Robert és ezzel le is zárta az ügyet.


Hiába minden szó, a vágy egy pillangó.
Ha nem vigyázol rá, tudod, messze száll.

Az évek alatt.. Egyre több terhet kellett cipelnem.. A szüleim halálát, Troy halálát, a vadászcsapat vezetését.. Emellett próbáltam normális életet is élni, próbáltam egyetemre járni, de minden egyre nehezebb lett.. Éjszaka vadászat, napközben egyetem.. egyszerűen szinte lehetetlen összhangba hozni a kettőt és tudom, hogy valamelyikről lassan le kell mondanom. Áldozatot kell majd hoznom, hogy az egyikben kiteljesedhessek, de készen állok erre? Tudom, hogy mit fogok választani? Nem.. egyáltalán nem.

but tonight you're a stranger or some silhouette

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Az elhallgatás néha gyémánt... Empty
TémanyitásAz elhallgatás néha gyémánt... EmptySzomb. Dec. 02, 2017 12:02 am

Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime

The stalker girl

Nem hittem volna, hogy ilyen hamar elkel ez a karakter, de nagyon örülök, hogy megérkeztél, és mint azt már neked is említettem, legalább biztos kezekben lesz a leányzó!  Az elhallgatás néha gyémánt... 3051252034
Gondolom, fölöslegesen intenélek óva, vigyázz a vámpírokkal, blablabla... nem sok értelme lenne, hiszen te épp ránk vadászol. Noah-tól sem maradnál távol, bárhogy is tiltakoznék,
pedig én mondom neked, tényleg nem jó egy eretnekkel sem ujjat húzni, pláne olyannal,aki még csak nem is épelméjű! Az elhallgatás néha gyémánt... 153812636 Mindenesetre tetszett, ahogy felépítetted a karaktert, hirdetés közben valami hasonló jellemmel rendelkező vadászt láttam magam előtt én is. Eltaláltad nagyon, mire is van Noah-nak szüksége, bár az más kérdés, akarja-e, hogy a nyomában legyen valaki, de előbb-utóbb kénytelen lesz megszokni Az elhallgatás néha gyémánt... 2143335336 A foglalásokat ne feledd, a közös játékról pedig még értekezünk Az elhallgatás néha gyémánt... 3808243726


ex-Stefan Salvatore
Vámpír
a legsötétebb rémálmod
ex-Stefan Salvatore



163
C szint:
Kalmithil
Az elhallgatás néha gyémánt... K62k2AB
D szint:
Milk tooth

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
96
Titulus :
somewhere between heaven and hell
Másik felem :
Az elhallgatás néha gyémánt... Tumblr_inline_pfnaikuB8F1qlt39u_250
Caroline is my beautiful wife
Ennyi éve vagyok a világon :
177
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
paul 'herohair' wesley
Tartózkodási helyem :
mystic falls

Az elhallgatás néha gyémánt... Empty
 

Az elhallgatás néha gyémánt...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal