Ha el kellene magyarázom mi a logika abban, hogy nem itt és most fedem fel magam… Nem tudnám. Mert nincsen benne semmi logika, nincsen mögötte szándék, egyáltalán nem értelmes a gondolat. Nem csak ő akar nagyon megtalálni engem, de én is őt. Végeredményben az egész kialakult helyzetet a zavartságom számlájára írhatom. Amikor belépett az ajtón, köpni-nyelni nem tudtam, nem, hogy bemutatkozni neki. Aztán valamiért el kezdtem élvezni a játékot (ehhez nem kell nagy tudás, hogy megfejtsem, azért, mert démon vagyok). Most pedig annyira összekuszáltam a saját szálaimat, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy csak úgy színt valljak. Az is megfordul a fejemben, hogy esetleg nem is mondom el neki az igazat, keresek egy másik testet és úgy csöngetek rá, hogy „Helló, itt vagyok!”, Atlast pedig a hátam mögött hagyom. Bár nem tudnék neki örökké hazudni, és valljuk be, nehezen találnék még egy Atlas-kaliberű testet. Ezt ugye csak egy retorikus kérdés volt, és nem vársz rá választ? Természetes, hogy élvezem a helyzetet, voltaképp ez tölti fel az elemeimet. Éppen úgy, ahogy azt is élvezném, ha egy gyereket piszkálnának a társai a játszótéren. Igen, elég egyértelmű, hogy vámpír vagy. vonok vállat, mert valóban tudtam eddig is. Még egy újabb játék, még egy újabb elpattant idegszál. De nem azért ismerem Meneast, mert mindketten démonok vagyunk. Ha hiszed, ha nem már emberként is ismertem, ami azt illeti téged is ismertelek. Normál esetben nem mernék ilyeneket mondani, félve attól, hogy túl sok információt adok ki magamból. De kétlem, hogy Phoenix most összerakná a képet, talán ha nem húznám az agyát minden mondatommal… Azt hiszem erről a dologról kicsit különbözően gondolkodunk. Egyikőnk se lát a jövőbe igaz, majd meglátjuk, mi van abban a tarsolyban… Felírom az egyenletet: 600 éves démon + ismeri életed szerelmét + ismer téged + arcot tud változtatni + határozottan állítja, hogy az ágyban fogtok kikötni = a démon valószínűleg a rég elveszett szerelmed, csak a bolondját járatja veled. Bár, így levezetve talán mégsem annyira egyértelmű a dolog. Talán azért hiszem azt, hogy túl átlátszó a hazugságom, mert én rendelkezek a mozaik összes darabjával. Mesélj, mit csináltál a nyolcvanas években? hajolok közelebb érdeklődő arccal. Mi van, ha összefutottunk egyszer és én túlságosan kábult voltam, hogy felismerjem. Nem mintha lenne az a drog, varázslat, vagy bármilyen tudatmódosító szer, aminek a hatása alatt ne ismerném meg az arcát. Megnyugtat, hogy nem teljesen ástam el magam a szemében, azt jelenti, hogy van esély, hogy nem küld el melegebb éghajlatra, ha megtudja, hogy én vagyok Meneas. Talán még szeretni is tudja azt, akivé lettem. Nekem csak szerethető oldalam van. Ez a kiállhatatlan fasz dolog is része az imidzsemnek babám. Megint nem hazudok. Ahhoz képest, hogy démon vagyok, egész gyakran mondok igazat. Oké, szinte mindig úgy manipulálom, hogy jól jöjjek ki belőle, de akkor is… Él és virul. erősítem meg. Hátha ez elég reményt ad neki ahhoz, hogy elviseljen még egy kis ideig. Kihúzza a csuklóját a kezemből és én hagyom neki. Tarthatnám itt erőszakkal is, de mire lenne az jó. Ha nem akarja, hogy megérintsem, nem fogom. Viszont mégsem engedem el csak úgy, az ujjaim végéből apró szikrák röppenek felé, mintha azzal, hogy elhúzza a kezét valamilyen elektromos kapcsolatot szakítana meg. Egyszerű démon mágia, de hatásos.Látod, izzik közöttünk a levegő. vigyorgok. Jogos, ezt mindet elismerem. De kedvesem, valljuk be te sem vagy túl labilis, különben már régen pofán vágtál volna. Nem adhatok most több infót neked, de megadtad a számod, jelentkezni fogok nálad. A helyzet az, hogy amint megtalálod Meneast, a tiéd lesz. Ez ennyire egyszerű. Az lenne talán a legegyszerűbb, ha valóban rájönne, ki vagyok, de erre kevés esélyt látok. Kérek tőle egy hetet – hogy felgörgessem a szálakat itt Denverben és ha akar azonnal tovább állhassunk – és tudom, hogy egy hét nekünk halhatatlanoknak annyi, mint egy embernek egy pillanat. Mi egy hét hatszáz évhez képest?
Kíváncsi vagyok, hogy meddig fog elfajulni ez a beszélgetés. Már most olyan vizekre eveztünk, amelyekre soha a büdös életben nem gondoltam volna, amikor beléptem az aranyosnak tűnő pékségbe. A pultban álló srác, azaz Atlas, egy alapból kedves arcú, jóképű srácnak tűnt. Senki sem gondolná róla első sorban, hogy több köze van egy pszichopatához, mint bármi máshoz. Talán őt a hosszú évek formálták ilyenné, hiszen ki tudja, hogy milyen régen él már ezen a földön. Én is elég sokat változtam hatszáz év alatt, de egy dolog ugyanolyan maradt. A mai napig függök a hozzám közelálló emberektől, s talán ez az, ami nem hagyja, hogy teljesen elboruljak. Mindig van egy biztos pont az életemben, aki visszaránt, ha probléma adódna. - Ha ennyire biztos vagy benne, hogy hol van, akkor miért nem árulod el? Élvezed, hogy szenvedek? – kérdezem, s jól tudom, hogy a válasza egy egyértelmű igen lesz. A hozzá hasonló emberek vagy akármi is legyen Atlas, abból táplálkoznak, hogy másokat a padlóra küldenek. Miért kellett pont ma találkoznom vele, amikor egyedül vagyok teljesen sebezhetően? S miért pont én? A régi jó barátom, az önsajnáltatás kezd újra visszatérni. Ez egy gyönyörű menet lesz. - Mintha nem lenne egyértelmű. Vámpír vagyok, s gondolom sikerült rájönnöd, hogy nem a huszonötödik életévemet taposom éppen – közlöm vele ridegen. Túl sok információmorzsát hagytam el én is az életemről és ez elég gyanakvást okozhatott ahhoz, hogy rájöjjön mi is a helyzet valójában. – Aha, akkor valószínűleg innen ismered Meneast – hümmögöm inkább magamnak, mintsem neki. Próbálom összerakni a puzzle már eddig kézhez kapott darabjait, de sajnos nem megy. Mintha nem is ugyanabból a kirakósból kapnám az elemeket. Valami nekem nagyon gyanús, ám egyszerűen képtelen vagyok rájönni, hogy micsoda. - Áh azok a nyolcvanas évek – mosolyodom el. Akkoriban nekem sem volt a legtisztább időszakom. Sokat buliztam és ugyan kerestem Meneast, de ezzel együtt próbáltam bepótolni a kimaradt éveket, amelyeket a kriptában töltöttem. – Nem akarok fogadni veled, úgyis veszítenél. Nálad és nálam a szexualitás téma nincs a tarsolyban – rántom meg a vállam. Még ha te lennél Meneas, akkor természetesen igenlő választ adnék erre az állítására, de ez egyszerűen baromság. Már a gondolatfoszlány sem állja meg a helyét. - Ha megismernélek jobban, akkor talán. Nem foglak elítélni annyiból, hogy most egy kiállhatatlan fasz vagy. Biztosan van szerethető oldalad is – válaszolom őszintén. Nem tudom, hogy miért olyan lágy még mindig a szívem ennyi év elteltével. Azt hinné az ember, hogy aki már ennyi dolgot megtapasztalt, az nem feltételezne senkiről, aki Atlashoz hasonló elsőre ilyen jó dolgokat. – Az a lényeg, hogy él – bólintok, s egy kisebb kő esik le a szívemről. Azért hatszáz év után tud az ember elég rossz dolgokra is gondolni, hogy mik történhettek vele. Még ezen röpke információ hallatán sem tudom azt gondolni, hogy valószínűleg minden száz százalékos az én Meneasom életében. Eddig próbáltam figyelmen kívül hagyni, amikor hozzám ért. Tűrtem neki, hogy megsimitsa az egyik rakoncátlan tincsem, s megfogja az arcom. Ez is a játéka része lehet, ám tényleg kezd nagyon elegem lenni, így amikor tenyerét a csuklómra fonja halkan felhorkanok és a másik kezemmel szép, komótos mozdulatokkal megpróbálom lefejti rólam. - Ha meg akarod nyerni a bizalmamat, akkor kicsit másképp kell viselkedned. Így csak megrémisztesz és nem tudom, hogy mit gondoljak rólad. Őszintén nem tűnsz túl labilisnek és fogalmam sincs ebből kifolyólag, hogy merjek-e fejest ugrani veled a pöcegödörbe – vallom be neki, s közben próbálok nem arra figyelni, ahogy a kezemen simít végig. Erősnek kell maradnom!
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Márc. 25, 2020 11:15 pm
phoenix && atlas
time makes you bolder, even children get older
Az az érzésem, hogy Phoenix nem sok démonnal találkozhatott még. Ami önmagában nem lenne meglepő, elég jól rejtőzködő népség vagyunk, arról nem is beszélve, hogy a legtöbbünk (papírforma szerin mindannyian) nem is sokkal ezelőttig be voltunk zárva a pokolba. Bár azt gondolná a démon, hogy ha már tudja, hogy egy démon után kajtat, több információja van a fajról. Az is igaz mondjuk, hogy kétlem, hogy minden sarki könyvtárban lehetne találni egy megbízható démonáriumot. Egy viszont biztos, Phoenix nem tudja, hogy megváltoztattam az arcom és ez ismét visszaültet a nyeregbe. Mondhatok én bármit, még nem mutatom meg neki az igazi arcom, sosem fog rájönni, hogy megtalált. Bár itt felsejlik az a probléma is, hogy mi van, ha nem hisz nekem. Elég eszelősnek tűnhetek ahhoz, hogy potenciálisan valami hatalmas, kozmikus átverés része legyek. De nem vagyok, és még mindig van pár emlék a tarsolyomban, amik talán elhitetik vele az igazat. Sok mindent tudok, de a földrajz sosem volt erősségem. De ha megnyugtat, koordináták nélkül is tudom, hol van jelenleg életed szerelme.Esküszöm, tényleg nem szándékosan csinálom. Önkéntelenül árad belőlem ez az alpári parasztság. Én ugyan a démoni részemre fogom, de nem tudom ez mennyire helytálló megállapítás. Lehet, hogy szimplán csak természetemből adódóan egy pöcs vagyok. Ez egy olyan dolog, amit ki kell majd vizsgálnom magamban, de nem most. Nem mondhatom el, mert te sem mondtad el mi vagy.Ami megint egy jó nagy kupac összetalicskázott bullshit, mert tisztában vagyok vele, hogy ő vámpír; és ha nem tudja, hogy mi démonok képesek vagyunk változtatni az arcunkat, semmi rossz nem származhat abból, ha elmondom neki. De, hogy lásd, nem vagyok *teljesen* pszichopata elárulom, hogy démon vagyok. Ezen a ponton már igazából szinte mindegy is mit mondok neki. Szinte látom, ahogy gőzölög a füle. És visszakanyarodunk a szex témához. Nem akarok minden áron úgy lejönni, mint egy szexőrült mániákus, nem is tudom honnan indult a dolog, de mindenképp mulatságos, ahogyan kezeli a helyzetet. Nem gondolom, tudom. Vagyis remélem, mert, ahogy most viselkedek, lehet többet rám sem akar nézni majd. Ha gondolod fogadhatunk is. Elég nagy tétet rá mernék tenni. És nem szívtam semmit a nyolcvanas évek óta. Mindenre emlékszem Rómából, még arra is, milyen alakú árnyékokat vetettek a fák aznap, amikor először megcsókolt. De az életem árán nem tudom felidézni, hogy voltam-e valaha ennyire magabiztos, amikor a szexről volt szó. Mondjuk az is hozzájárul, hogy akkoriban az egésznek csak szaporodási célja volt, és ha ne adj isten élvezni merted a dolgot, azonnal a pokol tüzén égtél el. Pláne, ha mindketten férfiak voltatok! Ami vicces, mert, én végül valóban ott kötöttem ki, szóval az álnok állhatatosság talán mégsem tévedett akkorát. Szóval ezzel igazából azt mondod, hogy nem vagyok olyan elveszett eset? Ha nem lenne ez a drága Meneasod talán még te is tudnál szeretni? Hm? Ez egy viszonylag magas labda, amire nagyon kíváncsi vagyok, hogy csapja le. Megkeresném én, de mint mondtam nyomtalanul eltűnt. Igazából nem olyan régen tudtam meg, hogy valójában még él. Konkrétan körülbelül húsz perce. Na, mindegy. Közelebb húzódok hozzá, mert akár mennyire is hangoztatja, hogy az agyára megyek még nem küldött el melegebb tájakra. Kicsit kipróbálom a szerencsém. Még jó, hogy Atlas határozottan előnyös arccal rendelkezik. Rám találhatott volna olyan időszakban is, amikor sokkal kevésbé volt kellemes külsője az akkori alteregómnak. Az ezerhatszázas évek például nem voltak túl jók… Összeér a térdünk, a tenyerem leveszem az arcáról, de helyette megfogom a csuklóját. Azért fogsz bízni bennem, mert nincsen más választásod. És azért, mert belül te is tudod, hogy igazat mondok. Ha azt ígérem, hogy látni fogod Meneast, akkor látni fogod. Talán azt hiszed, ő nem akar ugyan úgy találkozni veled? De nem olyan könnyű előcsalni egy hatszáz éves démont a rejtőzködésből, mint gondolnád. Végig húzom az ujjaim a kézfején lévő tetováláson. Még mindig lenyűgöznek a minták és fúr a kíváncsiság, hogy mit ábrázolhat vajon az, amelyiket nem mutatja meg.
Nem tudom, hogy milyen szokásaim lehettek emberként, amikor ideges voltam. Annyi szent, hogy nem gyújtottam meg egyik cigit a másik után. Mindig is jó fiúnak tartottam számon magam azt leszámítva persze, hogy elég gyakran szöktem ki Meneasszal és bújkáltam, hogy a szüleim ne jöjjenek rá az egészre. Ezt leszámítva mindent megtettem, hogy az apám és az anyám büszkék legyenek rám. Még a családi bizniszt is hajlandó lettem volna átvenni, pedig nem a kereskedelem volt sosem az első számú dolog, amivel foglalkozni akartam. Mindössze ez tette boldoggá az apámat és én egy percre sem akartam csalódást okozni. Miatta csináltam volna, hiszen ő volt a legjobb ember, akit ismerhettem. - Én sem változtam meg, ő miért változott volna? – Nem értem a feltevését. Én ugyanúgy nézek ki, mint amikor meghaltam. Meneas is a legnagyobb valószínűséggel. Megint megpróbál csak bezavarni, hogy rosszul érezzem magam. Hát nagy meglepetést nem okozok senkinek, ha azt mondom, hogy ennél már nem nagyon van lejjebb. – Pedig azt hittem, hogy te mindent tudsz! – Köpöm oda a szavakat neki. Gyűlölöm ezt. Annyira oda tudnék ütni neki. Az a roppant önelégült képe csak jobban felhúz, mint bármi más. - Miért nem mondhatod el? – kérdezem. Ugyan mi olyan titkos abban, hogy micsoda? Felőlem akár egy feltámadott boszorkány is lehet, aki az elmúlt ezer évben halott volt, de valamelyik hülye vámpír vagy démon egy másik boszorkány segítségével felébresztette csak azért, mert éppen nem volt jobb dolga. Habár ilyen viselkedés mellett inkább tartanám egy friss vámpírnak, mint bármi másnak. Túl sokat kotyog el, túlságosan elbízza magát. Mintha még sosem lett volna ehhez hasonló helyzetben és meg akarná nekem mutatni, hogy ki itt az igazi főnök. Ha így folytatja, akkor könnyen pofára eshet. Nem általam, mert sajnos, amit jelenleg fel tudok mutatni az egy nagy rakás semmi, de más által simán lehet. - És mégis honnan a büdös francból veszed, hogy én be fogom adni a derekam és egyszer a közeli vagy távoli jövőben a te ágyadban fogok kikötni? – értetlenkedem. Jó, akkor nem akar szexelni velem információért cserébe, de ez nem változtat a tényen, hogy igenis úgy gondolja, hogy ő és én egy napon egymáséi leszünk olyan értelemben. Biztos valami hülye kényszerképzete lehet a kettyóssága mellett. Kivizsgálta már valaki ezt a srácot? - Szóval szerinted a szex csak járulékos hozalék. Uhum – bólintok. – Te amúgy most mit szívtál?– emelem fel a hangom megint és most már egyre jobban érik bennem, hogy lelépjek innen a fenébe. Már nem is Meneasról van szó, hanem Atlas kis játékáról. Talán nem ismeri és kamuzhat bármit. Simán lehet véletlen egybeesés, hogy egy középkori olasz nevet említett meg, ami történetesen a Meneas vagy a boszorkányos elméletem nem is hülyeség és valami varázslattal kiolvasta az elmémből, amíg nem figyeltem. Mindenre van magyarázat ebben az elcseszett világban. - Lehet, hogy nem vagy könnyű eset, de neki sikerült meglátnia benned a szépet és a jót. Lehet, hogy ő az egyetlen ilyen személy egész életedben. Ezt meg kellene becsülnöd és felkeresned, hogy rendbe hozzátok a dolgaitokat – sóhajtok. Nem értem, hogy miért vagyok mindezek után is normális, ha a szerelmi élete kerül szóba. Nem kívánok pedig neki semmi jót. Igazán magába nézhetne vagy történhetne vele valami igazán rossz. Akkor megtudná, hogy nem lenne szabad hozzám hasonló naiv fiúcskák idegeire menni. - Nem is számítottam rá, hogy ma fogok a karjaiba borulni, viszont rettentően szar vagyok találós kérdésekben. Mindig is az voltam, de ez szerintem már leesett neked – rántom meg a vállam. Sosem arról voltam híres, hogy mennyire vág az eszem. Ha így lett volna, már az 1400-as években sem azon ment volna a beszéd, hogy átveszem apám kereskedői bizniszét. Nem az éles eszem, hanem a nagy szívem miatt szoktak szeretni az emberek. – Hogyan tudnék egy picit is bízni benned mindezek után? Szerintem ő is tudja, hogy ez egy lehetetlen küldetés a részemről. Túlságosan ingadozó a személyisége és emellett még azt is élvezi, ha nekem fájdalmat okozhat. Ez idővel tovább is fajulhat és már nemcsak belül, de talán kívül is megpróbál majd kárt tenni bennem.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Márc. 25, 2020 7:20 pm
phoenix && atlas
time makes you bolder, even children get older
Nem hiszem el, hogy még nem jött rá, hogy ki vagyok. Annyi apró kis utalást tettem már rá, hogy szinte képtelenség, hogy ne rakja össze a puzzle-t a fejében. Igaz, azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy valószínűleg a régi arcomat keresi – másképpen nem azt rajzolta volna a plakátra. Ja, és azt sem szabad elfelejteni, hogy jelen pillanatban szándékosan táncolok az idegein és nem hiszem, hogy eszébe jutna mentálisan összekapcsolni élete szerelmét, ezzel a frusztráló mitugrásszal, aki most előtte ücsörög. Ezt most bóknak veszem, köszönöm. El kell ismernem, hogy ha fordított helyzetben lennénk én már régen kivertem volna a fogait és rágyújtottam volna az épületet. Még jó, hogy ő nem a fizikai erőszak híve. Aztán kimondja a legfontosabb mondatot; amiben a keresési akciója a legnagyobbat téved. Biztos vagy benne, hogy felismernéd? Mert ha évek óta nem láttad, lehet, hogy egy kicsit megváltozott. Jelentőségteljesen bámulok a szemébe. Szívesen ordítanám az arcába, hogy itt vagyok. De nem, még nem. Sajnos nem tudok pontos koordinátákat. Az itt és most megfelel? Teljesen jogosan feltételezi rólam, hogy nem vagyok ember. Ezen a ponton már nem hiszem, hogy van mit takargatnom és titkolóznom, de közben attól félek, hogy ha elmondom neki, hogy démon vagyok azonnal összerakja a képet a fejében. Az érem másik oldala viszont az, hogy minél tovább húzom a játékot, annál nehezebb lesz majd elmondani neki az igazságot. És annál nagyobb az esélye, hogy a jelenlegi *sziporkázó személyiségem* elnyomja majd benne a Meneasról kialakított képet. Ergó, nem ártana kicsit visszafognom magam. Azt nem mondhatom meg mi vagyok, de gondolom már rájöttél, hogy nem ember. Ezt nagyjából úgy kínálom fel neki, mint egy olajágat. Nézd, tudok nem teljesen bunkón is válaszolni. Nézd, a standard emberi kommunikáció valamilyen gyenge módjára még képes vagyok. Persze mindez addig tart még meg nem említi, hogy információt ajánlok szexért cserébe. Bizarr gondolat. Mármint, hogyan is működne? Hé, Phoenix, ha lefekszel velem elmondom neked hol vagyok, ki vagyok, hogy aztán újra egymásra találjunk és megint lefeküdhess velem. Felnevetek. Nem is kértem, hogy feküdj le velem információért cserébe. Tulajdonképpen egyáltalán nem kértem, hogy feküdj le velem, csak erősen sugalltam, hogy meg fog történni. Tudod, ez is egy olyan dolog, amit én jobban tudok. Szóval az a bizonyos olajág? Ezzel most visszavettem, megtapostam, eltörtem és fel is gyújtottam. Ne, ne is próbálj meg ellenkezni, jó? Tudom, hogy nem hiszel nekem, de majd meglátod. Tulajdonképpen a szex nem is a végcélja a dolognak, csak egy járulékos hozadéka. És akkor kaparjuk össze az olajág hamuit, dobjuk egy dobozba és hajítsuk a Mariana árok mélyére. Úristen, megkergültem. Látod, ebben kivételesen igazad van. Talán kicsit túlságosan is szeret, annak ellenére, hogy nem sok okot adtam rá. El tudod te képzelni, hogy milyen lehet pont engem szeretni? Ha eddig nem jöttél rá, nem vagyok egy könnyű eset. Felajánlok neki egy mosolyt. Ezúttal, egy őszintét. Látom rajta, hogy mennyire szenved tőlem. Ó, szerelmem, bárcsak megoszthatnám veled az igazat és feloldhatnálak a kínjaid közül. Ja, várj, megtehetném. Csak az nem illene a tervembe. De ne aggódj, csak addig húzom a dolgot, még pszichiátriai kezelésre szorulsz. Egy kicsit azért megsajnálom. És valljuk be, ezzel magammal is eléggé kitolok. Mióta megjelent az üzletben nem először akarok a karjai közé mászni és ott maradni, de most olyan elemi erővel hajt, hogy körmeimet a tenyerembe kell fúrnom, hogy megállítsam magam. Nem, ez a te dolgod, a Meneasé és az enyém. Nem tudsz engem megkerülni ebben a történetben. Tekints rá úgy, mint egy találós kérdésre. Ha megvan a válasz, tiéd a fiú. Kibírtál nélküle hatszáz évet, két hét ide vagy oda nem változtat a helyzeten. Kinyújtom a kezem és az ujjaim köré tekerem egy tincsét. Játszok vele egy pillanatig, majd visszasimítom a többi közé. Az arcára teszem a tenyerem. Fel vagyok rá készülve, hogy ellök magától, de nem tudom már nem megérinteni, mikor itt ül, ilyen közel.
Nem tesz jót az idegrendszeremnek, hogy hajlamos vagyok mindent ennyire komolyan magamra venni. Annyira örülnék neki, ha olyan ember lennék, aki sokkal lazább és vissza tudna szólni frappánsan Atlasnak. Akkor talán ő is úgy érezné, hogy egyenlő felek vagyunk ebben a beszélgetésben és nem vezetne az ujjamnál fogva. Így csak egyre inkább késztetést érezhet arra, hogy tovább húzza az agyam, de már ígyis a robbanás szélén állok. Nem sok türelmem maradt, amit fel tudnék áldozni a mai napon. El akarok szaladni innen, üvölteni és egy kicsit egyedül lenni. Talán még könnycseppek is záporoznának a szememből, hiszen a megtudott információk nemcsak hiányosak, de végre tudom, hogy van valami vagy inkább valaki, aki elvezethetne Meneashoz. Amennyiben nem kapok idegösszeroppanást és halok meg annak ellenére is, hogy vámpír vagyok. - Nem, nincsen nálam popcorn – vágom rá túl gyorsan és túl szigorúan. Hogyan tudnám elérni, hogy végre egy kicsit vegye már figyelembe, hogy mindjárt szétpukkanok? Valószínűleg, ha megkérném, hogy adjon egy kis tiszteletet, akkor csak még inkább folytatná ezt a kis játszmát. Azt hiszem nincs jó megoldás erre. – Kicsit irritálsz? Konkrétan nálad irritálób személlyel még életemben nem találkoztam. Mintha csak játszadoznál velem – valószínűleg ígyis van. Ez neki csak egy hülye játék. Ha olyan lennék, mint ő, akkor én is élvezném, hogy egy kétségbeesett fiúval szórakozhatok. - A teljes személyleírásra nincs szükségem, ha szembe jönne velem az utcán felismerném. Tisztán emlékszem minden vonására, viszont a gps koordináták nem jönnének rosszul – válaszolom. Mennyire egyszerű lenne, ha kapnék pár számot, beütném abba a túlságosan modern szerkezetbe és az kiadná nekem, hogy hol találom meg életem szerelmét. Tudom, hogy ez lehetetlen, de néha szoktam ilyen dolgokról ábrándozni. A legtöbb álmomban csak összefutok vele valami szórakozóhelyen és megkönnyebbülten borulunk egymás nyakába. Kár, hogy ez nem így fog elsülni. Túl sok megválaszolatlan kérdése lehet felém, de én mindent meg fogok tenni, hogy újra a bizalmába férkőzzek. - Mi vagy te? – kérdezem, mert egyértelmű, hogy nem ember. Egyre több olyan információmorzsát adott meg, amiből azt a következtetést vontam le, hogy ő is olyan halhatatlan, mint én. Nem újkeletű nálam ez a gondolat, de már ideje volt rákérdeznem. – Vámpír? Démon? Ne kerülgessük tovább a forró kását, mert ez így nem működik – próbálok szigorúnak tűnni, de azt hiszem minden tekintélyemet aláástam már előtte. Adhatok magamnak egy esélyt, hogy visszaszerezzem, de Atlas túlságosan elborult elme ahhoz, hogy ezt figyelembe vegye. - Ezt erősen kétlem, de élj csak a kis tévképzetedben – rázom a fejem lemondóan, s újabb slukkot szívok a cigimből. Miért van ez a fiú ennyire ráállva a szex témára? Bárkit megkaphat a külsejéből kifolyólag, menjen vadászni más srácokra és hagyjon engem békben megtalálni Meneast. – Nem fogok lefeküdni veled, hogy több információt kaphassak – közlöm be, mivel ez az egy dolog, amire gondolni tudok. Lehet, hogy még szépen ki is használna, aztán alattam vágná a fát Meneas előtt. Talán még azt is bebeszélné neki, hogy könyörögtem neki, hogy az ágyába vigyen. Ez nem történhet meg. Muszáj arra a férfira koncentrálnom, aki miatt eredetileg itt vagyok. Atlas nem számít, ő csak egy megkeserült srác, aki szeret másokkal kibaszni. Nem ellenkezem, amikor kikapja a cigit a kezemből és beleszív. Van még pár szálam, ami kibírja a motelig, hiszen idegességemben mást sem fogok csinálni, mint járkálni és láncdohányozni. Onnan lehet tudni, hogy tényleg igazán sok problémám van, hogy a két feszültséglevezető tevékenységemet összekapcsolom. - Vagy csak annyira szeret, hogy bármit teszel úgyis tökéletes leszel neki – sóhajtok. Én is így lennék Meneasszal, mint ahogy Atlas sráca van vele. Bármikor ütne be a krach, én ott lennék mellette és bármit le tudnék nyelni csak azért, hogy vele lehessek. Mindenkinek megvannak a saját rossz oldalai, a nyűgei. Atlasnak is, nekem is és Meneasnak is. - Honnan veszed, hogy jobban ismered, mint bárki más? És miért nem mondod el, hogy hol van? Ez amúgy sem a te dolgod, hanem az enyém és a Meneasé – szinte könyörgök neki. Térden állva, meghajolva is képes lennék most előtte lenni csak adjon ki egy olyan információt, amivel megtalálhatom a démont, akit évszázadok óta hiányolok az életemből.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Márc. 25, 2020 9:51 am
phoenix && atlas
time makes you bolder, even children get older
Kicsit talán önző dolog a részemről hagyni, hogy az idegszálai a szemem előtt pattanjanak el. Habár nem érdemes megfeledkezni a tényről, hogy bármilyen szánalmas, jelentéktelen példány is, de démon vagyok. Mások kínlódásait élvezni valamilyen szinten munkaköri leírásom. Olyan, mint az embereknek a levegővétel. Talán ezért tudok ilyen felhőtlenül szórakozni rajta. Minket démonokat alapvetően mások szenvedésre éltet, és minden kétséget kizáróan Phoenix szenvedését most én okozom. A belső démonom utoljára talán akkor érezte magát ilyen jól, amikor teljesen véletlenül bedöntöttem az amerikai tőzsdét, ami végül a nagy depresszióhoz vezetett. A múlt század elég kaotikus volt számomra, mit mondhatnék. Be kell valljam valóban szórakoztató ez a helyzet kicsit. Nincsen nálad véletlenül popcorn? Valamelyik dobozban biztosan találnék abból a karamellás rettenetből, amit a polcokon árulunk. De azt hiszem, az lenne az utolsó dolog, amit teszek, mielőtt Phoenix elvágja a torkom és lelép. Veled minden rendben van tesó? Tényleg hagynád veszni a legjobb nyomodat, amit valaha találhatsz, csak mert egy kicsit irritállak? oldalra billentem a fejem és pislogok rá. Ha az egész képet nézzük, végül is nem hazudok. Tényleg én vagyok a legjobb nyom, amit valaha találni fog. Tekintve, hogy általában *én* tudom, hogy *én* hol vagyok. Néhány különleges alkalmat leszámítva. Szerintem elég információmorzsát adtam már. Mit szeretnél, teljes személyleírást vagy esetleg gps koordinátákat? kinyújtom a kezem és megbököm a térdét. Nem vagyok benne biztos, hogy nem okozok maradandó károsodást a fejében, és ez egy kicsit aggaszt. De persze a pokol bennem is sok maradandó károsodást okozott. Félreértés elkerülése végett, abszolút nem hibáztatom őt azért, ami történt. Én voltam, aki megkötötte az alkut, én vállaltam a kockázatot. Nem is igazán repesett az örömtől, amikor elmondtam neki mit vállaltam. Igazából megköthettem volna az alkut úgy is, hogy utána rám un, és soha többet nem akar látni. Az, hogy még hatszáz év után is engem keres csak egy bónusz. Persze egy komplexusos, képmutató fasz vagyok szóval a szentimentalitás az én esetemben nem hordoz sok jelentőséget. Valahol huszonöt és a halál között. Az én koromban már jobb nem számolni az éveket. Nem tudom, meddig tudom ezt a beszélgetést féligazságokkal folytatni. Előbb-utóbb biztosan elpattan egy ér az agyában. Persze nem tartom magam túl sokra, szóval valószínűleg ha le akarna lépni, a bokájához láncolnám magam, hogy nélkülem nem megy sehova. De ezt neki nem kell tudnia. Uraim, itt egy titok. Bármilyen romantikus gesztus jut eszetekbe, nyomjátok el jó mélyen, nehogy a párotok rájöjjön, hogy van lelketek. Így bebiztosítjátok magatokat, hogy azokon a ritka alkalmakon, amikor egy kicsit visszavesztek a mindenható-pöcs perszónátokból, életetek szerelme majd különösen fogja értékelni. Mondjuk az egyetlen kapcsolatom, ami volt hatszáz éve volt már és azt hiszem mindkettőnket kicsit tönkre tett, szóval nem feltétlenül én vagyok a legmegbízhatóbb forrás kapcsolati tanácsokban. Nem mintha bizonygatnom kellene bármit is, magadtól is rá fogsz jönni. felelem a szex témájú megjegyzésére. Most mi van? Igazam van! Ő is ezt akarja, csak még nem tudja. Gratulálok Atlas, cseppet sem hangzol úgy, mint egy erőszaktevő… Visszaül velem szembe, ami valamivel könnyebbé teszi a beszélgetést, de valójában meg nem, mert így sokkal könnyebben bámulok a szemeibe. Elővesz egy újabb cigit és rágyújt. Megbabonázva figyelem, ahogy a füst elhagyja az ajkait. Ha nagyon tudni akarok, sziporkázó személyiségem van és ezzel ő is tisztában van. Persze nem ebben a pillanatban. Ebben a pillanatban azt hiszem a leggyűlöltebb személy lehetek a listáján. Mondjuk úgy, hogy megérzés. vonok vállat. Azt hiszem, mégis meghallotta a nevet. Ha nem tudnám, hogy vámpír és a tüdeje csak díszből van, aggódnék érte. Így viszont kihasználom a helyzetet és még ő feldolgozza a hallottakat ellopom a kezéből az égő cigarettát és mélyet szívok belőle. Nem ezt pofáztam eddig? Hogy tudok neked segíteni? Persze, hogy ismerem, szeretném azt hinni, hogy jobban ismerem, mint bárki más. De nem fogom neked megmondani hol van. Még nem. ártatlanul pislogok rá a füstön keresztül és szinte biztos vagyok benne, hogy most jött el a pillanat, amikor véget vet szánalmasan hosszú életemnek.
Vicces belegondolni, hogy hatszáz éve vagyok ezen a romlott földön, s mégsem jut eszembe semmi olyan szórakoztató vagy nagyra törő dolog, amit csináltam volna. Mindez az idő azzal ment el, hogy Meneas után siránkoztam és emberek rángattak magukkal. Még annak a hazug, undorító Danténak is hittem. Egy időben azt gondoltam, hogy a legjobb barátom. Vakon bízok mindenkiben, aki csak egy kisebb mosolyt is virít felém. Mindössze nyolcvanhat évet éltem egyedül – persze, ha nem számítjuk bele a kriptában töltött időt- és akkor sem voltam teljesen önmagam. Sokkal jobb móka emberség nélkül élni, ám most mégsem tudnám megtenni, hogy kikapcsoljam. Majd ha nem úgy alakul az életem Meneasszal, mint ahogy az évszázadokkal ezelőtt meg lett írva. - Te hogy tudsz ilyen nyugodtan ott ülni, amikor látod, hogy mindjárt felrobbanok? Te ezt élvezed? Szeretnéd továbbra is figyelni ezt a moziműsort? Kezd elegem lenni ebből és ha nem nyögöd ki hamarosan, hogy miért vagy olyan biztos magadban, akkor fixen lelépek. Nem bírom már ezt – üvöltöm újonnan, s csak reménykedni tudok benne, hogy sem a fura lánymunkatársa Atlasnak, sem a vendégek nem hallanak meg most engem. Túlságosan felpörgött az agyvizem és ezt csak és kizárólag ennek az Isten barmának köszönhetem, aki valószínűleg még jól is szórakozna azon, ha tombolva lelépnék. Neki ez nem hátráltatás, ám nekem az lehet. Kezdem azt hinni, hogy tényleg tud valamit, de azt is érzem, hogy ide Addie kell. Én ehhez túl labilis vagyok. - Akkor ne mondd el az egészet! Mondj el annyit, amivel nyugton maradhatok. Egy információmorzsát, amivel megelégedhetek – a hangom egyre inkább megremeg, s érzem, ha ez így folytatódik az idegrendszerem nem bírja tovább és bőgni kezdek, mint egy kislány. Azt mondják, hogy vámpírként felerősödnek az érzelmeid. Emberként is naiv voltam és érzékeny, ám most ez a sokszorosára nőtt, viszont ezt az állapotot eddig még soha senkinek sem sikerült kiváltania belőlem. - Te hány éves vagy? – kérdezek vissza. Teregessen ki ő is nekem néhány lapot, ha már szinte elédobtam a sérült lelkemet. – Aki ennyit beszél a szexről egy számára idegennek, annak mindig csak a szája nagy – visszaülök vele szembe. Nincs értelme a folytonos körbejárkálásnak egy ekkora helyiségben. Meg amúgy sem, de néha ez esik jól. Így egy kicsit lenyugszom, ha ideges vagyok. Addie már hozzászokott teljesen. Az a baj, hogy ilyen állapotban, viszont már nem tudok nyugodtan ülni. Muszáj valami pótcselekvés, így rágyújtok rövid időn belül a harmadik cigimre. Az sem érdekelne, ha Atlas azt mondaná már elég volt, mert a főnöke ennyi füstmennyiséget már simán megérezne, s ki is rúghatná érte. Talán meg is érdemelné azok után, ahogy velem bánik. - Miért gyűlölted? Mert nem tudta elviselni a személyiségedet és rájött, hogy valami kurva nagy baj van a fejeddel? – Nem lennék a srác helyében. Az addig oké, hogy Atlas még mindig egy nagyon helyes srác, de a belsője velejéig romlott. A fiú pedig, aki az életében lehetett biztosan egy olyan, aki nagyon sokat tűr és talán valamilyen szinten még irányítható is, akinek szüksége van valakire, aki megmondja a tuti. Egy kicsit olyan, mint én. – Találkoztál vele azóta? – Ha én elmondom a dolgaimat, akkor te is. Ugyan még mindig ő mozgatja a szálakat, de azt akarom hinni legalább pár percig, hogy az én kezemben van az irányítás. - Semmi közöd a személyes tetoválásomhoz, a többit nézegesd nyugodtan – ezzel a lendülettel felhúzom a pulcsim jobb és bal ujját is. Nézegesse csak őket, illetve a nyakamon lévő szót is. Nem számít, de a három hónapnak a nevét nem kell látnia. Valószínűleg úgysem jönne rá, hogy mi az, de ha látná, úgy érezném, mintha meztelenül, teljesen kitárulkozva feküdnék előtte. – Ugyan honnan veszed, hogy fel foglak vinni a lakásomra? – kérdezem összehúzott szemöldökkel. Még ha olyan hülye is lennék, hogy elviszem abba a mocskos motel egyik szobájába, Addie biztosan nem tűrné el mellettem. Ő talán még ezt a srácot is képes lenne megtörni. Éppen beleszívok a cigimbe, mikor kiejti azt a nevet a száján, ami számomra a világon a legtöbbet jelenti. Köhögni kezdek a füsttől, a hangom elgyengül, s így szólalok meg. - Te ezt mégis honnan a fészkes fenéből tudod? Honnan ismered Meneast? – üvölteni próbálok, de nem megy. Úgy érzem magam, mint akit szíven szúrtak egy törrel, s lassan elporlad. Atlas ismeri Meneast. Talán többet tud róla, mint jelenleg bárki más, akit kérdezhetnék erről. Pont egy ilyen srác, aki ennyire kiszámíthatatlan, s akinek a romlottsága javíthatatlannak tűnik.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Márc. 25, 2020 1:21 am
phoenix && atlas
time makes you bolder, even children get older
Rendkívül jól szórakozom rajta. Talán ennyire jót utoljára Jagger egyik viccén nevettem. Fura fickó volt, igazából sosem volt igazán humoros amit mondott, de szerettem benne, hogy amit két csík kokó között meséltem neki, másnapra mindig elfelejtette. Bizonyos szempontból egy pár évig Mick Jagger volt a pszichológusom. Azt bizonyos vicc is azután született, hogy elmeséltem neki, én egy hatszáz éves démon vagyok. Azt hiszem valahogy úgy kezdődött, hogy egy démon, egy rocksztár és egy cipész besétál egy kocsmába. A többire már nem emlékszem, csak arra, hogy nagyon jót mulattam rajta. Ha belegondolok Atlas emlékeztet egy kicsit a fiatal Jaggerre. De jól megnyugodtál. motyogom szemforgatva, ahogy kiabálva felpattan. Nem kifejezetten neki szánom, de nem érdekel különösebben, hogy meghallja-e. Törökülésben ülök a koszos padlón és vigyorogva bámulom, ahogy körbe-körbe járkál. Kicsit élvezem, hogy húzom az agyát – nem, igazából nagyon élvezem. Kicsinyes bosszú hatszáz év némaságáért, de azt hiszem ennyi jár nekem. Kíváncsi vagyok, mit gondolhat most rólam. Eszelősnek gondol? Kitekerné a nyakam? Esetleg kapizsgálja az igazságot? Nem, azt nem hiszem… Nyugodtan kiabálhatsz rám kedves, attól biztosan nem lesz több kedvem megosztani veled az infóm. mosolygok kedvesen. Remélem célba talál és még jobban felhúzza magát rajta… amúgy is olyan jól néz ki, mikor dühös… Hát nem a titkolózás a legizgalmasabb az egészben? Gondolom arra már rájöttél, hogy nem fogok neked minden elmondani. Szóval nyugodtan ülj le a formás kis fenekedre, vegyél egy mély levegőt és bízz abban, hogy én jobban tudom. Mégis mikor letten én ennyire zen? Nem hiszem, hogy a szavaim majd célba találnak, de nem bánom. Nem először eltűnődöm majd mit fog szólni, ha egyszer felfedem neki a valódi arcom. Mert így Atlasként eddig nem hiszem, hogy a szíve csücske lennék. Igen, te és én. Mindketten fiatalok vagyunk, nem? Huszonöt, milyen szép kor, még viagrára sincsen szükségünk. Továbbra is azzal a bárgyú mosollyal nézek rá, amitől szerintem a halra mászik. És továbbra is élvezem. Már kezdtem szédülni. mondom neki, amikor megáll előttem. Nem tetszik, ahogyan a szemembe bámul Úgy érzem tőle magam, mintha meztelenre vetkőztetne (nem, nem a jó értelemben) és belelátna a csontjaimba. Tudom, hogy semmi esély nincsen arra, hogy kiolvassa a szememből az igazat. Atlasnak hatalmas, zöld bambiszemei vannak, cseppet sem hasonlítanak az én régi kék szemeimre. Ő nem láthat benne semmi mást csak egy idegent. Flenevetek, amikor arról beszél, milyen voltam az ágyban. Nem, talán inkább nyerítek, annyira jól szórakozom. Neki is be kell látnia, hogy fogalmunk sem volt mit csinálunk. Ha másra nem is volt jó ez a hatszáz év, tanultam pár dolgot, és feltételezem ő is. Nem kommentálom tovább a dolgot, csak elintézem egy gúnyos horkantással. Ha tudná miről is beszél valójában… Aztán kicsit komolyabbra veszem a dolgot. Nem tudom, nem hiszem. Volt, amikor azt hittem, hogy túl vagyok rajta, sőt volt egy rövid diőszak, amikor egyenesen gyűlöltem. Ja igen, hát a vasvillával kezgetőzés a pokolban nem tett jót a lelkemnek. Heh. Ha most besétálna az ajtón, biztos lenne millió kérdésem hozzá, de nem hiszem, hogy tudnék neki nemet mondani. Megfordul a fejemben a gondolat, hogy amolyan egész létezésre szóló szerelem a miénk, de nem mondom ki. Ha eddig nem lett volna egyértelmű, én nem vagyok az a hősszerelmes, romantikus típus. Mármint eladtam a lelkem az ördögnek érte, örök kárhozatra ítélve magamat meg ilyesmi, szóval lehet ezt a kijelentésem át kellene gondolnom. Jó, de azt ugye tudod, hogy ha azt mondod, hogy nem mutatod meg, csak kétszer annyira akarom majd látni? Mit tetováltathatott vajon magára, aminek tényleg ekkora jelentősége van? Az egóm felveti, hogy vajon van-e köze hozzám. De nyugodtan tartsd meg a titkod, úgyis meglátom majd, amikor felviszel a lakásodra. vigyorgok rá ismét. Őt biztosan az őrületbe kergetem vele, holott szimplán az igazat mondom. Nem látok olyan alternatívát, hogy egy helyzet valahogyan nem ott kötne ki. Hacsak nem tudom előtte sokáig titkolni ki vagyok, de az nincs tervben. Már megint a nőről beszél. Nem tetszik, ahogy róla beszél. Nem tetszik a nő. Hihetetlen, hogy te milyen makacs vagy. Kibaszott türelmes lehet ez a Meneas gyerek… Azt hiszem, túl későn jövök rá, hogy elszóltam magam. Egyszer az agyam és a szám közötti kommunikáció hiánya fog a sírba vinni. Imádkozok minden létező istenhez (mert az majd biztos segít rajtam), hogy ne tűnjön fel neki a szóbotlásom.
Már ős szemben ül velem a padlón, s figyelem, ahogy apró köröket rajzol a porba. Ahogy azt nézem úgy érzem, mintha minden megállt volna körülöttünk. A gondolataim elszállnak, nem aggódom, ám ez mindössze néhány másodpercig tart. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tudok hosszabb időre kiűzni a fejemből. A Meneasszal való kapcsolatom pedig pont ilyen. Hiába ül itt velem szemben egy Atlas kaliberű srác, aki bárilyen is személyiségre, roppant helyes. Ha nem lenne bűntudatom, akkor még azt is hajlandó lennék bevallani, hogy egy fokkal jobban néz ki Meneasnál. Nem sokkal, mindössze egy picivel, de ezt a gondolatot csírájában folytom el magamban. Nincsen szükségem ilyenekre. Hatszáz évig nem törtem meg és most sem fogok. - Jól van, lenyugszom – mondom, de nem gondolom komolyan. Hogyan is tudnék nyugton maradni? Annyira érdeklődik és olyan okosnak mutatja magát a témában és emellett még a hangulatingadozásai is. – Te ezt honnan a fészkes fenéből tudod? – kiáltok fel, s ezzel egy időben fel is ugrok a helyemről. Állóhelyzetben vagyok és úgy nézek le rá. – Most már itt az ideje kiteregetni a lapjaidat, mert valami nagyon nem okés itt! Mondd, mégis honnan tudhatnád, hogy milyen betűvel kezdődik a neve? Miért te vagy az egyetlen, aki megtalálhatja? – általában csendes vagyok és nyugodt, de ez a srác mindent elért, hogy az ellenkezőjét mutassam be. Legszívesebben elmenekülnék, mert őszintén megvallva el kezdtem félni. Olyan érzések kavarognak bennem, amelyek évszázadok óta nem. Mióta vámpír vagyok csak a magány, a hiány és a szomorúság érzete jellemzik mindennapjaimat, ám most a rettegés is befurakszik közéjük. Olyan, mint valami utálkozó parazita, ami készen áll arra, hogy tönkretegyen. -Most már végképp nem tudok lenyugodni. Ki vagy te? – szinte köpöm a szavakat. Elegem van a kis játékából, ám mégsem tudok feldobni egy épeszű ötletet, ami jelenleg működhetne. - Ne szórakozz most ezzel – rázom meg a fejem lemondóan. Utálom, hogy ő van a nyeregben és még szerinte vicces szexuális utalásokat is tehet. Ettől csak még inkább felmegy bennem a pumpa és apró köröket kezdek el járni az múgyis pici helyiségben. Olyan, mintha csak a magam tengelye körül forognék szinte, de mégsem tudok már tovább ott ülni a retkes padlón. Csinálnom kell valamit, ám most le sem léphetek. Úgy egyáltalán nem, hogy ilyen fordulatot vettek az események. - Megkaptam már párszor, hogy öreg lélek vagyok – válaszolok hirtelen, amikor egy apró dolog feltűnik. – Hogy érted, hogy a mai fiatalok? Úgy érted, hogy te és én? – hirtelen megállok a sétával és újra őt nézem. Ezúttal a zöld szemeit kezdem el pásztázni és azon gondolkozom, hogy ki lehet ez az alak. - Oh és képzeld valóban nagyon jó volt az ágyban. Fogadni mernék, hogy a közelébe sem érnél! – teszem még hozzá azért ezt is, hogy minél inkább lealacsonyodjak a szintjére. Kezdem elveszíteni a fejem és nem tudom, hogy miket beszélek. Ilyen helyzetekben mindig előjön a gyerekes énem, amelyet egyszerűen képtelen vagyok leküzdeni. Ugyanaz, ami több, mint hatszáz évvel ezelőtt volt kisebb tinédzser koromban. Azt gondoltam, ha valaki bassza az agyvizem, akkor bizonyára ha sértéssel válaszolok, ami persze nem is igazi sértés, akkor természetesen majd én győzök. Most is ez a helyzet, pedig semmi versenyről sincs szó, viszont kezdem úgy érezni, mintha Meneas lenne a tét. - És te túl tudtál lépni rajta? – kérdezek vissza. Olyan nagyra van magával, mintha ez lenne a lényeg az egész sztoriból. Mintha más nem is történt volna csakhogy a srác még mindig oda meg vissza van érte. Valóban így lenne? Komolyan minden tiszteletem szegény fiúnak, aki ezt el tudta viselni! - Igazából a legtöbb csak apróság és nem feltétlen van jelentésük. Random szavak, amiket magamnak varrtam fel az életem bizonyos szakaszaiban, mert akkor jelentett valamit. Mostanra a legtöbb megfakult és eltorzult. Mindössze egynek van még mindig nagy jelentése a számomra, ami a mellkasomon van, de azt nem láthatod – magyarázom, s csodálkozom, hogy mindezek ellenére még mindig hajlandó vagyok megosztani vele dolgokat. Csak szépen csendben kellene lennem és valahogy átvennem az irányítást a beszélgetésben, de nem megy. Azt hiszem sosem voltam olyan erős személyiség, mint amit én hittem. - Nincs szükségem a tanácsodra. Jól tudom, hogy kit engedek közel magamhoz és kit nem. Eddig csak ennek a két embernek sikerült elérnie a szívemet. – Meneas és Addie. Sosem mondanám ki a lány előtt, hogy a férfi sokkal többet jelent a számomra, de azt hiszem tudja. Ahogy azzal is tisztában van, hogy sosem hagynám el őt, Addie-t, mert nélküle elveszett lennék. Még akkor is, ha már Meneas mellettem lenne.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Vas. Márc. 22, 2020 5:04 pm
phoenix && atlas
time makes you bolder, even children get older
Ülök vele szemben a padlón az ujjaimmal köröket rajzolok a porba. Nem ártana kitakarítani ezen a helyen, majd igyekszem rávenni Vickyt. Érdekes az a lány, nem tudom, az eredeti Atlas hogyan viselkedhetett vele, de a csaj rosszabb, mint egy szerelmes kisiskolás. Még ha nem is lenne ekkora pechje, hogy éppen egy meleg hatszáz éves démon költözött imádatának tárgyába, akkor sem hiszem, hogy Atlasnak kellene a lány. Nem olyannak tűnik a srác, mint aki felfigyel ilyen szürke kisegerekre. Egyszer megtalálom a módját és kifaggatom róla Vickyt. A következő mondatomat talán túl hamar ejtem ki a számon, nem gondolom végig, csak szimplán megszólalok. Nyugodj le! látom, ahogy emelkedik és süllyed a mellkasa, nyilvánvalóan szarul érinti a téma. Nem tudom más is észrevenné-e vajon, de nekem feltűnik. Nekem minden feltűnik, amit mond vagy tesz. Elárulok neked valamit, de akkor meg kell ígérned, hogy nyugton maradsz. A szerelmed neve… teljesen véletlenül nem éppen M-el kezdődik? Nyilván, ez lehetne egy nagyon jól eltalált tipp is és nem tervezem kiejteni a teljes nevem. De adni akarok neki egy morzsát, hogy igenis jó helyen puhatolózik, mielőtt még elmenekül Denverből ezelől az eszelős göndör fiú elől. Na, most, hogy ezt tisztáztuk, semmi nem tart vissza, hogy lenyugodj a picsába és higgy nekem igaz? Rámosolygok, és igyekszem nem eszelősnek tűnni. Igaz, hogy magunkra zártam az ajtót, igaz, hogy valószínűleg a démon képességeimmel megakadályozhatnám, hogy elrohanjon, de nem akarom, hogy odáig fajuljon a dolog. Azt akarom, hogy önszántából maradjon itt velem. Megkínál a cigijével és egyszerűen nem tudom visszatartani a burkolt célzást. Itt, a koszban? De hát én egy úrihölgy vagyok, legalább virágot hoznál vagy valami. kacsintok rá, de elfogadok egy szál cigit. Meggyújtom, beleszívok. A füst lassan betelíti a szellőzetlen helyiséget. Szóval huszonöt… öreg léleknek tűnsz, vagy hogy is szokták mondani a mai fiatalok. Biztos jó lehetett a srác az ágyban, ha még mindig kajtatsz utána. Annyira rosszul hazudik. Vagyis. Lehet, hogy jól hazudik, csak én ismerem annyira, hogy tudjam, a szája sarka kicsit megremeg minden alkalommal, amikor nem az igazat mondja. Érdekes, hogy ezt nem vetkőzte le az évek alatt. Vajon mennyi apró szokása van még, amik nem változtak? És mennyi, ami igen? Amikor rólam kérdez, nem tudom, mit válaszoljak neki. Nem akarok hazudni, nem akarok kitalálni egy történetet, de hát az igazat sem mondhatom meg neki. Valahol félúton maradok. Volt egy fiú, de a szülei nem nézték jó szemmel, hogy velem van. Az apja egy hatalmas faszkalap volt, de asszem ő mindig felnézett rá. Mindegy is. Évek óta nem láttam, de azt hallottam nem igazán tudott túllépni rajtam soha. Ez így egyszerű, biztonságos. Nem akarom, hogy belekérdezzen a részletekbe, úgyhogy elkapom a kezét, amelyikben nem a cigit tartja. Mi ez a rengeteg tetoválás? Mesélj nekem róluk. rábökök az egyikre a kézfején. Az ujjammal végig simítom a mintát, sima, puha. Atlasnak van néhány tetoválása, amivel nyilván nem foglalkozott eléggé, mert még így gyógyultan is kidomborodik, heget hagyott a bőrén. Sosincsen *szükséged* senkire csak a józan eszedre. Minél hamarabb megtanulod, annál hamarabb nem fognak földhöz vágni a szerelmedhez hasonló hazug bunkók. Van ebben valami életlecke, amit mindig meg akartam tanítani neki. Túlságosan megbízik az őt körülvevő személyekben és ezzel túl sebezhetővé válik. Nem tehetek róla, ösztönösen osztom az észt, pedig biztos vagyok benne, hogy ő is átment már egy-két szaron.
Miért nem tudok Atlas fejébe látni? Csak egy apró morzsa kellene, hogy rájöjjek mire megy ki a játék. Már nagyon régen nem voltam ennyire összezavarodva vagy talán még soha. Annyira szeretném, ha Addie itt lenne. Megsúgná, hogy hogyan kellene cselekednem, de ezzel együtt annak is örülök, hogy nincs itt. Nem hagyná, hogy kettesben maradjak a raktárban egy ennyire kétes idegennel és így valamennyit megtanulok az önállóságról. Mikor legutoljára egyedül próbáltam meg élni, akkor nyolcvanhat év emberség nélküli partizás várt rám. Az egyetlen időszak az életem során, amikor teljesen kikapcsoltam. Mostanság is elég sokat gondolok rá. Sokkal egyszerűbb lenne és nem akadna olyan sok dolog, ami fejfájást okozhat nekem. - De én úgy érzem, hogy most is hátráltatni próbálsz – felelem őszintén. Nem tudom mit is mondhatnék még. Őszintén félek, mert nem tudom, hogy mire is számítsak. Számomra a sötétben tapogatózás mindig egy rossz behatás volt. Mások élvezik, hogy a puzzle darabjait apránként rakhatják össze, de én nem tartozom abba a kategóriába. – Mire jó ez az egész? Kezdesz az őrületbe kergetni... – talán nem kellene az utolsó mondatot hozzátennem. Az ilyen embereknek, mint Atlas ez csak egy hatalmas piros pont. Emiatt tovább fűzheti a szálakat, jobban megijeszthet és még a végén az is lehet, hogy elsírom magam itt előtte. Ő pedig élvezné a helyzetet. Olyan, mint egy angyali testbe bújtatott ördög. Kíváncsi lennék, hogy mit gondolt, amikor azt a keresztet varratta a kezére. Nem tűnik semmilyen szempontból vallásosnak. Legszívesebben hátrálnék, de olyan pici ez a hely, hogy semmi értelme a falnak húzódva ülnöm. Amúgy is legjobb eddigi tudásom szerint még mindig én vagyok a rosszfiú, a csúnya öreg vámpír. Még ha ő is az, nem hinném, hogy idősebb és erősebb lenne nálam. A szelíd személyiségem ellenére pedig már elég sok lénnyel gyűlt meg a bajom és még mindig talpon vagyok. Eddig sikerült győztesen kijönnöm a csatákból, közelharcokból. Most sem lenne másképp, habár nem hinném, hogy bármi ilyenre sor kerülne most. Már megtámadott volna. Egyébként meg elég vicces, hogy egy percig sem kételkedtem abban, hogy kövessem ide Atlast. Az első perctől fogva elhittem, hogy valóban cigizni akar és neki talán tényleg ez volt a célja, de egy napon elhihetek valaki másnak sokkal nagyobb badarságot is és mégis vakon fogom követni. Sajnos egy bizonyos mértékig mindenkiben megbízom és a jót látom az emberekben. Hatszáz év mocska sem volt képes ezt bepiszkítani. Újabb cigire gyújtok rá, az előző csikket eldobom a polc alá, ahogyan Atlas is tette. Felényújtom a dobozt, hogy vegyen egyet, hiszen ő is megkínált. - Szívj valami férfiasat is – mosolygok rá, habár nem kellene. Nem akarok jópofát vágni ehhez az egészhez, de mégis jobbnak tartom, minthogy leálljak veszekedni vele. Annak ugyan mi értelme lenne? Nagy valószínűséggel csak magam alatt vágnám a fát. A következő kérdésénél viszont megáll bennem az ütő. Nem válaszolhatom az igazat. Valójában meg sem tudnám mondani neki, hogy pontosan hány éves vagyok. Akkoriban még nem írták fel ilyen pontosan a születési adatokat, szóval csak tippelni tudok. Húsz év körül jártam, mikor meghaltam, viszont ez piros övezet. Neki ebből semmit sem szabad megtudnia. Az ő szemében nekem egy szimpla halandónak kell lennem, akinek összetört a szíve. - Nagyon ügyesen eltaláltad! Huszonöt vagyok! – szívok bele a cigimbe. Ha azt mondom, hogy húsz vagyok, az nagyon gyanús lenne. Ez az egész sztori olyan, mintha évekre nyúlna vissza, mert úgyis van. Csak éppen ha azt mondom, hogy tizenöt éves korunkban tűnt el Meneas, az rendkívül furcsa. Annyi idősen a legtöbben még változunk. Nem lenne ennyire erős az iránta érzett szerelmem. Talán füst még lenne, de láng már régen sehol. – Három-négy év körül jár már a külön töltött idő – olyan fejet vágok, mint aki próbálja ezt az egészet besaccolni neki. Mint aki nincs teljesen tisztában vele, de mégis mondani akar valamit, hogy ne legyen teljesen furcsa. - Ha már ennyire belejöttünk a nagy lelkizésekbe, neked is biztosan van vagy volt valaki az életedben, aki megmozgatott. Mesélj róla egy kicsit, ha már ennyire kiöntöttem a szívem neked – vágom közbe. Igazából egyáltalán nem érdekel csak hajt a kíváncsiság, hogy vajon ő hajlandó mesélni nekem vagy sem. Akarok egy kicsi bizalmat, habár magamat ismerve még a legnagyobb hazugságát is elhinném neki csak folyékonyan mondjon valamit. Vannak dolgok, amikben nem vagyok jó és ez egy közülük. - De nekem szükségem van rájuk. Már késő lenne függetlenné válnom – rántom meg a vállam. Közben egy darab hamu a cipőmre hullik, de annyira erőtlennek és elveszettnek érzem magam, hogy nincs kedvem eltávolítani onnan. Ahogy se Meneast, se Adelaide-et nem akarom kiűzni az életemből. Habár az elsőt lehet már sikerült.
Kezdőlap
