Felvontam az egyik szemöldököm, ahogy a meztelenül járkálást említette, de nem vettem zokon, sőt, kihívásként fogtam fel. Most nagy volt a szája, viszont érdekelt, mit szólt volna, ha tényleg ledobom magamról az ingjét. - Azt egyből gondoltam, hogy téged nem zavarna... - Azért azzal meglepett, hogy ruhát akart nekem venni. Nem vártam volna tőle semmi hasonlót, bár tény, pénz nélkül nem is igazán húztam volna sokáig. - Wow. Ez rendes tőled, köszi. - Magamban azért megjegyeztem, hogy mindenképpen vele kell tartanom a vásárlásra. Ki tudja, ha rajta múlik, milyen ruhákkal áll elém. Nem-nem, jobb, ha felügyelem, mire költi a becses pénzét. - Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni nélküled. - Drámaian sóhajtottam, csak hogy érezze, mennyire nem vágyom a nyakán lógni. Amíg szabadon hagyott nekem egy felületet a szobában, ahol alhattam, az ajtót meg nyitva, hogy bejöhessek - addig nem tartozott értem semmiféle felelősséggel. - Mi ez a dolog veled és az öcséddel? - érdeklődtem őt figyelve. Bosszantóan jól nézett ki ennyire hiányos öltözetben, félig vizesen, és így elég nehéz volt rávennem magam, hogy levegyem róla a pillantásom. - Valami régi, családi dolog? Ő is vámpír? - lemásztam a pultról és odalépkedtem hozzá az asztalhoz. Nekidőltem, összefonva magam előtt a karomat, így figyeltem őt, igyekezvén az arcára koncentrálni és nem megbámulni a kidolgozott felsőtestét... Nagyon.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Pént. Szept. 13, 2019 12:51 am
To: Rapunzel
A kérdésre megráztam a fejemet. Nem a vérével volt a gond, az finom volt, sőt. Számomra a vér olyan volt, akár mások számára a méz. Az édesség. A nassolnivaló. Sóhajtottam egy nagyobbat. - Nos, felőlem meztelenül is járkálhatsz a lakásban – Vigyorogtam rá pimaszul, végigmérve néhányszor, de mielőtt a fejembe húzta volna az egyik… akármit, inkább korrigáltam. – Akarom mondani, adok váltóruhát, ami ideiglenesen megfelel. Aztán holnap veszek neked pár ruhát – Vontam vállat. A vásárlás nálam nem azt jelentette, hogy pénzért, hanem, hogy kiigézem az eladókból, így valójában pénzbe se került nekem semmi. A kérdést hallva oldalra biccentettem a fejem. Aztán, mielőtt válaszolhattam volna, újabb kérdést kaptam. - Ameddig a városban vagyok, részemről nincs akadálya annak, hogy itt maradj. Csak… ne lógj a nyakamon folyton – Jegyeztem meg némileg csípősen, de jobbnak láttam tisztázni a dolgokat. Nem babysitterkedni jöttem, hanem elrendezni egy régóta húzódó problémát. Reagant. Fogalmam sem volt, hogyan alakul majd a vele való találkozás, de mihamarabb meg akartam ejteni. Az ablakon át figyeltem a kint levő embereket még néhány pillanatig, majd az asztalhoz lépve leültem.
When you’re little, night time is scary because there are monsters hiding right under your bed. When you get older, the monsters get a name:
loneliness, regret, self-doubt.. and though you are older and wiser, you still find yourself scared of the dark.
Az álarc mögött :
↭ Eliffe
Kedd Szept. 10, 2019 7:13 pm
Raleigh & Alexis
you have to get lost to be found
- Köszi! - Bár még furcsálltam a reakcióját, ha azt mondta, szolgáljam ki magam, akkor úgy is tettem. Kimentem a konyhába és bemásztam a hűtőbe, kipakoltam minden ehetőt, amit találtam. Napok óta nem ettem rendesen, úgyhogy nem fáradoztam szendviccsel vagy kajamelegítéssel, elkezdtem falni. Hallottam a zuhany csobogását, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. A pulton ülve nyammogtam néhány falaton, mikor visszaért, meglehetősen vizesen és hiányos öltözetben. - Ennyire undi volt a vérem? Egyből le kellett tusolnod? - próbáltam elviccelni a dolgot. A seb egészen beforrt már a nyakamon, de nem akartam, hogy kínos legyen köztünk, ami történt. - Őszintén szólva nekem is jól esne egy zuhany, de, mint láthatod, nem igazán van váltóruhám... - végignéztem magamon. Még mindig az idegen srác inge volt rajtam, meg Light felsője. Nem tetszett a becenév, de épp tele volt a szám, úgyhogy csak a szemem forgattam rajta, míg le nem nyeltem a falatot. - Meddig maradhatok? - Nem vártam el, hogy ingyen befogadjon, viszont tudnom kellett, hogyan tervezzek. Az átváltozásnak köszönhetően az otthonról elhozott cuccaimat is elvesztettem. Semmim nem volt a világon, se iratok, se pénz, se személyes holmi, se ruha, és ez a felismerés elvette az étvágyam. - Ma éjszakára befogadsz?
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Szept. 04, 2019 3:26 pm
To: Rapunzel
Nem volt muszáj, ösztönösen jött, de nem reagáltam rá szavakkal. A nyakába mélyesztettem a fogaimat és inni kezdtem a vérét, egyre mohóbban, mielőtt megálljt tudtam volna parancsolni magamnak. Gyűlöltem, hogy mások vérén kellett élősködnöm… persze volt, mikor elhatalmasodott rajtam ez az állati ösztön és volt, hogy az áldozataim meg is haltak a karjaim közt, de… de gyűlöltem. Sosem szoktam meg, hogy az vagyok, ami. Sosem akartam ez lenni. Vámpír. Egy aljas kis vérszívó… akinek jobb lett volna meghalnia aznap az ikertestvérével együtt. Ránéztem a lányra, de nyilvánvalóan látszódhatott rajtam, hogy valami nem oké. Ám nem törődtem vele, hamar elsuhantam, magamra zárva a fürdőajtót. Elkezdtem lemosni a vért a számról, az arcomról és figyeltem, ahogy a lefolyóban eltűnik. Aztán a tükörbe pillantottam, önmagamra. Láttam, hogy változik vissza az arcom normálisra. Eltűntek az erek a szemem körül, s az a furcsa tekintet is, majd a szemfogaim is visszahúzódtak. A kopogásra lassan elnéztem az ajtó felé a szemem sarkából. A becenévre összerezzentem. - Flynn? – Pislogtam, majd eszembe jutott az a mese. Oh… így már világos. – Mindent találsz a konyhában, szolgáld ki magad! – Szóltam ki, de én magam még percekig nem mozdultam ki a fürdőből. Sőt, le is zuhanyoztam, hajat mostam, majd vizes tincsekkel, egy szál alsónadrágban és egy szál törölközővel a nyakamban indultam ki a konyhába. - Remélem, feltaláltad magad, – Jegyeztem meg, amint megpillantottam a lányt. – Aranyhaj. – Pimaszkodtam. Megígértem, hogy sosem hívom többé így, de amint ledobta a „Flynn” bombát, onnantól úgy voltam vele, hogy miért ne becézgethetném én is tovább őt. A törölközővel elkezdtem végül a hajat szárítani, törölni, így léptem az ablakhoz, hogy kipillanthassak a városra. Még javában nyüzsögtek az emberek.
When you’re little, night time is scary because there are monsters hiding right under your bed. When you get older, the monsters get a name:
loneliness, regret, self-doubt.. and though you are older and wiser, you still find yourself scared of the dark.
Az álarc mögött :
↭ Eliffe
Szer. Aug. 28, 2019 12:43 pm
Raleigh & Alexis
you have to get lost to be found
Megborzongtam, ahogy végignyalt a nyakamon. Lehunytam a szemem, féltem, hogy ha rám néz, olyasmit olvashatna ki, ami csak a pillanat szüleménye. - A nyalogatás feltétlenül muszáj? - dörmögtem. A megjegyzésére nem reagáltam, nem is tudtam, mert belém mélyesztette a fogát és a fájdalom elvonta a figyelmem. Felmarkoltam a vállán a ruhát és hagytam, hogy igyon belőlem. Átéltem már rosszabb dolgokat is, annyira nem volt vészes, de azért kellemes sem túlzottan. Szerencsére tartotta magát a szavához és nem ivott sokat belőlem. Ahogy ellépett, ösztönösen a nyakamra szorítottam a tenyerem és lassan felnéztem rá. Olyan... Furcsának tűnt, és egy pillanat alatt elillant. Értetlenül álltam a dolog előtt, azon töprengve, valami rosszat tettem-e, de aztán beszabadultam a konyhába és kerestem egy szalvétát, amit a nyakamra szoríthattam. A vérzés néhány perc alatt elállt és a seb gyógyulásnak indult a vérfarkas génjeimnek köszönhetően. Megmostam a kezem, ittam egy kicsit a csapból, aztán bekopogtam a fürdőbe. - Hé, minden rendben, Flynn? - Ha már Aranyhajnak becézett, ő miért ne lehetne Flynn Rider? - Van itthon valami normális kajád? Én is éhes vagyok. - Elég volt, ha engedélyt ad, hogy belenézzek a hűtőbe, aztán tőlem gubbaszthatott tovább a fürdőben még egy darabig.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Aug. 28, 2019 10:40 am
To: Rapunzel
A kérdése övön aluli volt, de nem voltam olyan érzékeny, hogy megbántódjak rajta, csak mosolyogva vállat vontam. - Igaz. – Még helyeseltem is, hátha ő érzi majd rosszul magát ezek után. Aztán a továbbiakra csak megráztam a fejemet. Gyerek volt még, ehhez kétség sem fért hozzá, de valamiért vonzott ez a kis szemtelen stílusa… talán magamra emlékezetett. Gyerekként én sem voltam különb, már ameddig… lehetett. Azért vadász családba beleszületni nem volt könnyű; elvárások, felelősség. De mindez már a múlt. - Nem tudom, még nem ismerlek eléggé ahhoz, hogy tudjam, mikor viccelődsz – Mosolyogtam gyengéden, aztán kaptam az alkalmon. Az ajtónak nyomtam és a nyakához hajoltam, de még nem mélyesztettem bele a fogaimat. Talán nem is akartam. Talán csak meg akartam mutatni neki, hogy képes lennék rá; félnie kellene tőlem. Talán pont ezért lepett meg, hogy félredöntötte a fejét és helyet kínált nekem. A szavakra viszont nem reagáltam semmit. Finoman végignyaltam a lány nyakán, majd a fülén, ezután tértem vissza a nyakához. - Ezek után lehet, félni fogsz tőlem… - Töprengtem el, majd ezt követően mélyesztettem bele a fogaimat. A vére ízét azonnal megéreztem a számban, inni kezdtem lassan, ízlelgetve őt és túlságosan finom volt. Egyre inkább az ajtónak nyomtam, s kezdtem talán mohóbbá is válni, de ura voltam a helyzetnek. Nem ittam belőle sokat, sőt. Hirtelen szakadtam el tőle, hátrálva, véres szájjal, vámpír arccal. Gyűlöltem magam. Még ennyi év után is. Megráztam a fejemet, majd elsuhantam a fürdőszobába, ahol magamra is zártam az ajtót. - Gyűlölöm… - Sziszegtem, majd a mosdókagylóhoz lépve kinyitottam a csapot és elkezdtem lemosni magamról a vért.
When you’re little, night time is scary because there are monsters hiding right under your bed. When you get older, the monsters get a name:
loneliness, regret, self-doubt.. and though you are older and wiser, you still find yourself scared of the dark.
Az álarc mögött :
↭ Eliffe
Szomb. Aug. 24, 2019 3:35 pm
Raleigh & Alexis
you have to get lost to be found
Meglepett az őszinte válaszával, nem számítottam rá, hogy ha én megnyílok a családomat illetően, akkor ő is meg fog. Egy pillanatra levett ezzel a lábamról, de utána vissza is tértem egy epés megjegyzéssel. - Miért örülne neked bárki is? - Megjátszott bunkózásom hamar eltöröltem egy széles, engesztelő mosollyal, és még finoman meg is löktem a vállát. Lehet, hogy kellemetlen jelleme volt, de megmentett, úgyhogy én határozottan örültem annak, hogy Denverbe jött, - Most miért? Ha egyszer másik irányba megyünk. - Értetlenül ingattam a fejem. Igen, azon fiatalok közé tartoztam, akik úgy nyersek és érzéketlenek másokkal, hogy ez nekik közben fel sem tűnik, hiszen nem akartam én bunkózni, csak közöltem a párral, hogy ne bénázzanak a mi liftünkben feleslegesen. - Woah, vad humorom van, ez igaz, de szerinted viccelődnék olyasmivel, hogy egy vámpír orra alá dugom a vénámat? - A fejem csóválva, büszkén meneteltem ki a liftből. Természetesen komolyan gondoltam, arra azonban nem számítottam, hogy amint beenged az ajtón, a következő pillanatban máris nekiszegezve találom magam. Nyelnem kellett, nem akartam, hogy megérezze, milyen hevesen dobogott a szívem. - Hé... - Az ott a nyaki ütőerem, héló, miért nem jó neki a csuklóm? Ha letépi a kezem, azzal még együtt élhetek, de a fejem nélkül... Valahogy vérfarkas-létemből adódóan ösztönszerűen ódzkodtam attól, hogy egy vámpír a fogaival és az eltorzult arcával épp a nyakamhoz hajolt, de megmentett, én pedig komolyan mondtam, hogy viszonzom. Lehunytam a szemem és félredöntöttem a fejem, hogy jobban hozzám férhessen. Mivel fogta a kezem, máshogy nem tudtam jelezni neki, hogy jöhet. - Ha nem állsz le időben, herén rúglak. - figyelmeztettem, enyhén megemelve a térdem, hogy az ágyékán érezhesse, komolyan beszélek.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Júl. 31, 2019 1:15 pm
To: Rapunzel
Komolynak tűnt a kislány, de már csak mosolyogni tudtam rajta. Az apjával nem jöttem volna ki túl jól, azt már ennyiből is tudtam. - Az öcsém. Miatta jöttem a városba… nagyon rég nem láttam és van mit rendeznem vele. Habár nem tudom, örülni fog-e nekem. – Ingattam a fejemet. A kislány nem tudott feldühíteni, pedig sejtettem, hogy a kérdéseivel ez volt a szándéka. De úgy tűnik, higgadtabb voltam, mint azt elsőre gondoltam. Kissé meglepődtem, mikor azt fejtegette, hogy nem marad az adósom. Mikor közelebb húzott magához, kissé értetlenül néztem rá, majd felvontam a szemöldökömet. Őt figyeltem, miközben odaköszöntem az idős párnak. - Jó estét – Még oda is biccentettem nekik, majd elhajoltam a lány nyakától. Ennél kínosabb szituban rég voltam. Nem állt szándékomban lebukni, főleg nem két idős ember előtt, mert… nos, nem akartam megölni őket miatta. De nem lett volna jó, ha szétkürtölik a városban a hírem. Pislogtam néhányat, majd a lányt kezdtem figyelni. - Hűha. Kissé udvariatlan vagy az idősekkel, mondták már? Először én, most meg ők… - Ugrattam. El is nevettem magamat, de amint benyomtam a megfelelő gombot a számsoron, elindultunk a megfelelő emeletre. – Az előbbit mennyire gondoltad komolyan, kedvesem? – A lift megállt, és egyből a szobámhoz indultam. Az ajtót kinyitva előreengedtem végül a szöszit, de ha belépett előttem, beléptem utána, s egyből elkaptam a karját. Az ajtót bezárva pedig nekidöntöttem és így hajoltam a nyakához, már a vámpír énemmel egyetemben. Még visszakozhatott a véradás elől...
When you’re little, night time is scary because there are monsters hiding right under your bed. When you get older, the monsters get a name:
loneliness, regret, self-doubt.. and though you are older and wiser, you still find yourself scared of the dark.
Az álarc mögött :
↭ Eliffe
Szer. Júl. 03, 2019 9:34 pm
Raleigh & Alexis
you have to get lost to be found
Érdekes neve volt, de megjegyeztem, habár csodálkoztam azon, hogy a menetszél nem vert ki minden információt a fejemből. Őszintén szólva jól esett megérkezni és újra szilárd talajt érezni a talpam alatt. Ahogy letett, egyből elhúzódtam tőle és elkezdtem lehúzogatni az inget magamon, hogy többet takarjon. A megjegyzése hallatán csak lapos pillantást vetettem rá, de azért meglestem magamnak azt a bizonyos kék flamingót. Elmosolyodtam a kislányon. A hajam igazgatva, sietős léptekkel követtem befelé a lifthez. Éreztem, hogy mindenki engem bámult, de annyira nem rázott meg. Hát most ez van, nem én találtam ki, hogy elveszítsük a ruháinkat átváltozáskor... Megkönnyebbültem kicsit, ahogy becsukódott mögöttünk a lift ajtaja, neki is támaszkodtam rögtön a falnak. - Nem játszom, az vagyok. Meguntam, hogy parancsolgatnak nekem és leléptem. Csak az apám... A vérszerinti apám egy hatalommániás seggfej és nem bírja, ha nemet mondanak a pénzének. - felsóhajtottam a gondolatra, hogy talán sosem lesz nyugtom tőle. De ha tetszik neki, ha nem, eljöttem és ez az én döntésem. - És igenis megállok a lábamon! - tettem hozzá kissé duzzogva, majd ellöktem magam a faltól és felé fordultam. - Na és te? Mi az a szörnyen komoly dolog? Vámpír-biznisz? Dühös ex-barátnő? - puhatolóztam, bár főként csak bosszantani akartam, hátha valamelyikkel beletenyereltem a lényegbe és sikerül kicsit feldühítenem. Fogalmam sem volt, miért akartam ennyire provokálni. Talán csak idegesített, hogy ennyire önelégült. - Nem maradok az adósod. Megmentettél, úgyhogy rendezem a számlát. - A tarkójánál fogva közelebb húztam magamhoz. Pont megállt a lift és kinyílt mögöttünk az ajtó, de nem tűnt fel. - Igyál. - Makacsul bámultam rá, aztán az idős házaspárra, akik be akartak szállni és eléggé megbotránkozva figyeltek minket. Megköszörültem a torkom és a lift gombjaihoz nyúltam. - Fölfelé megyünk. A másik jön lefelé, azzal tessék menni. - Azzal magunkra zártam a liftet, magára hagyva a döbbent párocskát.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Vas. Jún. 30, 2019 1:09 pm
To: Rapunzel
Megrezzent egy arcizmom a visszavágására, de jobbnak láttam, ha nem kötök bele. Tényleg gyerek volt még, de pont ezért nem haragudhattam rá. Sóhajtottam egy nagyot, majd ahogy bemutatkozott, biccentettem egy aprót. - Értettem. Nem mintha rossz szándékkal hívtalak volna úgy, ahogy és egyébként is, kedveskedő volt – A szemeimet forgattam egy mosollyal, de lemondtam arról, hogy ez a lány egyetért velem úgy… bármiben. – Az én nevem Raleigh Blair – Mutatkoztam be, mielőtt elindultunk volna a hotel felé. Ha már gyorsaságot akart, hát megadtam neki; a szél cibálta a hajamat, ahogyan az övét is, s én egyre inkább karoltam, óvtam mindentől, mígnem az épület mellé nem értünk. Aztán körbenéztem és úgy raktam le a lányt. Azt figyeltem, meglátott-e bárki is minket, mármint ezt a száguldozást, hiszen akkor intézkednem kellett volna. Ekkor lettem figyelmes egy kislányra, olyan 6-7 év körül lehetett, aki az anyjával sétált el tőlünk pár méterre. Valami kék plüss figurát szorongatott a kezében, ami úgy nézett ki, mint egy… oh. Felvontam a szemöldökömet és bár hallottam Alexis kérdését, nem igazán arra reagáltam. Hanem egyszerűen végigmértem őt, majd visszapillantottam arra a plüssre. - Elgondolkozik az ember, hogy mi a különösebb: egy kék flamingó plüssállat, vagy egy meztelen lány a város utcáin… - Felnevettem, majd előhalásztam a hotelszobám kulcsát. - Nem nemmesleg… alig néhány hete érkeztem. De úgy néz ki, maradok egy ideig. Ugyanis… komoly dolgom van a városban – Elkomolyodtam, majd befelé kezdtem terelgetni a lányt. Átjutottunk a recepción, miközben mindenki Aranyhajat bámulta, majd betoltam a liftbe és megnyomtam a megfelelő gombot. A legfelső emelet, egyébként. Szerettem a magas helyeket, a kilátást… na és esténként kiülni az erkélyre. - Na és, most már elmesélhetnéd, te hová valósi vagy. Gyanítom, hogy megszöktél otthonról és most játszod a nagylányt, aki megáll egymaga a lábán. Igazam van? – Vigyorogtam. Nem ítéltem el, de volt egy sejtésem, hogy igencsak beletenyereltem a valóságba.
When you’re little, night time is scary because there are monsters hiding right under your bed. When you get older, the monsters get a name:
loneliness, regret, self-doubt.. and though you are older and wiser, you still find yourself scared of the dark.
Az álarc mögött :
↭ Eliffe
Szomb. Jún. 22, 2019 7:51 pm
Raleigh & Alexis
you have to get lost to be found
Ahogy elkezdett kioktatni, egy pillanat alatt felment bennem a pumpa. Rossz tulajdonságom, aláírom, de pont azon a terepen tapicskolt bennem, ami kifejezetten érzékeny volt. - Tényleg? A gyerekees becézésed alapján azt hittem, legbelül 12 vagy. - A karjába kapott, amire csak aprót morrantam. Már kedvem támadt lesétálni inkább azt a néhány utcát, ha ezzel elérhettem, hogy felhagyjon a becézésekkel. - A nevem Alexis, és ha még egyszer... - Nem tudtam azonban befejezni a fenyegetésem, mert elindult. Stabilan fogott ugyan, de kénytelen voltam belekapaszkodni a nyakába. Gyűlöltem a vámpírsebességet, bár szerencsére nem sokszor volt hozzá szerencsém eddig még. Ha megérkeztünk a hotel elé és nem tett le magától, akkor szóltam neki, hogy most már ideje lenne, majd töprengve felnéztem az épületre. - Egy hotel? Azt hittem, idevalósi vagy. - Gyanakvón oldalra sandítottam rá. Ha ő is csak ideiglenesen tartózkodott a városban, akkor keresnem kellett valami olcsóbb és tartósabb szállást magamnak, hosszú távra.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szomb. Jún. 22, 2019 5:51 pm
To: Little Wolf
Éreztem rajta egy leheletnyi félelmet, de nem feddtem meg érte. Érthető volt. Látta a vámpír énemet, azt, akit én is gyűlöltem. Bólintottam egy aprót, majd a szemem sarkából figyeltem, hogyan lépked és szlalomozik a szilánkok és egyéb fantasztikus, kidobott tárgyak közt. Vettem egy mély levegőt és nyitottam a számat, hogy felajánljam a segítségemet, mikor ő maga… nos, követelőzni kezdett. Erre megrezzent egy arcizmom. Megtorpantam, majd felé fordultam lassan. - Aranyhaj… - Rámosolyogtam negédesen, majd elé lépve közelebb hajoltam hozzá. – Tudod, szépen is kérhetnéd, ha akarsz valamit. Vagy nem tanítottak meg az illemre? Van fogalmad róla, kivel állsz szemben? Az apád lehetnék – Morrantam rá rosszkedvűen, majd a következő pillanatban a karjaimba emeltem, szorosan magamhoz vonva. – Pont ezért nem hagylak magadra. Útközben pedig elmesélheted, honnan szöktél meg, királylány… - Magyaráztam, majd menetirányba fordultam és a következő pillanatban már suhantunk is a hotel felé, ahol megszálltam.
Kezdőlap
|| 
