Mint mindig, most is a háttérbe húzódtam inkább, habár kivételesen nem muszájból voltam jelen. Zack… nem mondom, hogy a legjobb barátok voltunk, de talán az egész csapatból ő volt az egyetlen, aki nem úgy nézett rám, mint aki nem tudja, hogy mi a francot keresek még mindig itt. Rettegtem, hogy egyszer valaki felteszi majd a kérdést, mert nem tudnék rá válaszolni. Ők ennek szentelték az életüket, én meg… én sosem fogom. Vállaltam, hogy vezetek, hogy addig is lefoglaljam magam valamivel, de túl gyorsan értünk a bányákhoz. Nem hittem, hogy valami egyszerre lehet ijesztő és a maga módján szép, de ez a hely az volt, habár még így sem szerettem volna itt meghalni. Lara ezzel nyilván másképp volt, mert az az eszement ötlete támadt, hogy ereszkedjünk le kötelekkel, ám még mielőtt megkérdezhettem volna, hogy ugyan miért nem használjuk az ösvényt – ami amúgy nem tűnt sokkal biztonságosabbnak – Hazel hozta a szokásos formáját és nem bírta ki, hogy ne szúrjon oda Isaac-nek. Nem hittem, hogy simán fog menni, de azért reméltem, hogy legalább a közös cél érdekében mamegpróbálják elviselni egymást. Talán meg kellett volna próbálnom valami békítőt mondani, de túlzottan is tartottam attól, hogy ezzel magamra terelem a figyelmet és a következő megjegyzést majd én kapom, így inkább a fegyverekkel babráltam. Gyávaság volt, de hülye lettem volna azt képzelni, hogy majd pont én leszek, aki lecsillapítja a kedélyeket.
Mindig is egyedül dolgozott. Hiába lett az Ötök testvériségének egyik tagja ebben az új, felemelkedett rendszerben, ő mindvégig magányos farkasként küzdött a természetfeletti mocsadékok ellen. A szíve szinte már teljesen befeketedett, csak a harc, a vér, a küzdelem éltette és ebből a sötétségből csak Damien fénye kezdte el kirángatni. De azt is elszúrta. Talán, ha megmondja neki, hogy nem csak fellángolás volt, akkor a fiú itt lenne. Denverben. Nem a világ ki tudja mely pontján. Azonban nem gondolhatott a saját érzelmeire, nem hagyhatta, hogy a gondolatait befolyásolják ezek a dolgok, hiszen komolyabb feladata is akadt. Habár nem ápolt túlságosan közeli kapcsolatot senkivel a vezetők, vagy a beavatottak közül, mégsem hagyhatta szó nélkül azt, hogy „nyomot” találtak Zack kapcsán. Bár szkeptikusan állt a helyzethez, miszerint „él” a férfi, de sok mindent látott már az életben, így úgy döntött, egy esélyt megérdemel a dolog. Ha nem találnak semmit, hazamennek, nem igaz? Hátulra szorult Larissa és Isaac mellé, de valahogy nem bánta. Kifelé bámult az ablakon, végigpörgetve a fejében ezernyi dolgot, végkimenetelt, módszereket, mindent, csak hogy ne az a vámpír járjon a fejében. Ahogy az autó megállt és Larissa kiszállt, elpillantott a férfi felé. A tekintetük találkozott egy rövid pillanatra, de sejtette, hogy ugyanarra gondolnak. A bizalom nem volt meg, főként kettejük közt, hisz a férfi elég durván meggyanúsította árulással. Egy apró sóhajjal szállt ki végül az autóból, majd kimért léptekkel mert a tölcsér szájához, hogy felmérje a terepet. - Lestrange, el se kezdd. Eljöttünk, nem hiába. Lemegyünk – Jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, mert úgy érezte, a többiek nevében is szólhat. – Vagy talán azon aggódsz, hogy Reed visszafoglalja a helyed? – Nem bírta ki, hogy ne tegyen gúnyos megjegyzést. Még egy mosolyt is megejtett felé.
From: Hazel Rhian Wallace
282 words
The Travelers
Bejárták a világot
készen állsz a mesére?
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Mindannyian követünk el szörnyű hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk."
229 words ✩ hall of fame ✩ note: biztos, hogy le akarunk oda menni?
You could walk straight through hell with a smile
Vegyes érzésekkel a szívemben indultam útnak a csapattal. Zack életben van? Lehetséges ez vajon? De ha igen, hogyan kaphattam meg az ő helyét? Ha viszont életben van és nem ötök tag többé, akkor mi az ördög folyik itt? Egyszerűen nem állt össze a kép és bosszantott, aggasztott. Idegessé tett. Egy részem azon gondolkozott, hogy valami csapda van itt, és nem volt nehéz kitalálnom, hogy valójában ezernyi ellenségünk lehet, akik valóban tőrbe akarhatnak minket csalni. Sóhajtottam egy nagyot és ha rám szóltak, ha nem, az autóban álltam neki dohányozni, lehúzott ablaknál. - Nekem ez akkor sem tetszik… - Jegyeztem meg morgósabban a kelleténél, majd ahogy megéreztem Blackwell tekintetét magamon, rápillantottam. Nagyot nyeltem. Mondani akartam valami megnyugtatót, de nem sikerült. Kiszálltam a nő után, majd visszapillantottam a másikra. Remek ötlet egy küldetésen lenni úgy, hogy amúgy nem bízunk egymásban száz százalékig. Ezt nem csak Hazel kapcsán éreztem, hanem a többiek felé is. Becsaptam az ajtót, majd Lara után indultam és segítettem kiszedni a csomagtartóból a holmikat. - Rögzítsük a kocsihoz, bár… biztosak vagytok benne? Nem tudjuk, mi vár ránk odalent – Néztem először Blackwellre, majd lassan a többiekre, a legvégén pedig Blairen állapodott meg a tekintetem. Valahol tudtam, hogy ennyivel nem állítom meg a dolgokat, de a zsigereimben éreztem, hogy vissza kéne fordulnunk. Zack nem él. Ez… képtelenség. Visszafordultam az autóhoz és a kötelet szedtem ki a csomagtartóból, azt kezdtem lassacskán rögzíteni.
Azt mondják, ha nagyon szeretnénk hinni valamiben, az előbb-utóbb valósággá válik a számunkra. Annyira szerettem volna hinni abban, hogy igaz lehet a Zackkel kapcsolatos hírmorzsa, hónapok óta az első, amit sikerült kideríteni róla, hogy nem igazán foglalkoztam a kockázatokkal vagy a következményekkel. Akár igaz, hogy Zack túlélte, akár nem, eldöntöttem, hogy utána járok. Képtelen lennék tovább élni úgy, hogy nem jártam a végére egy ilyen horderejű hírnek. Ami meglepett, hogy kivételesen mindannyian ugyanarra gondoltunk. Idejét sem tudom, mikor mentünk utoljára együtt küldetésre. A nosztalgikus, melengető érzést, ami a kocsiban ülve, társaimat figyelve elkapott, hamarosan az idegesség mosta el. Feszülten tördeltem az ujjaimat és alig bírtam nyugton ülni, míg az egykori bányatavakhoz nem értünk. Aggodalmam kiterjedt az egész csapatra, nyugtalanságom valahogy róluk is tükröződött. Castiel vezetett, a visszapillantóból néha elcsíptem a tekintetét, ellenben Reggel, aki valamiért előre ült és nem nagyon hallottam egy ideje már megszólalni. Nem mintha hátul annyira beszédesek lettünk volna Hazellel és Isaac-kel, mégis aggasztott, mi baja. Talán csak az, mint mindannyiunknak: a gyötrő "mi van, ha", illetve "mi van, ha nem". Isaacet néztem, rajta kerestem megnyugvást, és amint az autó megállt, kiszálltam és felnyitottam a csomagtartót, szétosztogatva annak tartalmát (főként fegyvereket) a többieknek. Kezdett sötétedni, így zseblámpával a kezemben merészkedtem a tölcsér szélére, felmérve a lehetséges lejutási módokat. Láttam, hogy vezet körbe a sziklafal mentén egy út, de az túl lassúnak tűnt. - Megpróbálhatnánk kötéllel leereszkedni. - vetettem fel a többieknek, csizmám talpával a salakos földet csiszolva magam alatt. - A talaj keménynek tűnik, szerintem megtart. - De akár a kocsihoz is rögzíthetjük, ha nem akarunk cölöpveréssel fáradozni. Ezt a többiekre bíztam, addig a zseblámpámmal megpróbáltam levilágítani a tölcsér aljára, hátha látok valamit, bármit, ami Zack jelenlétére utalhat.
"Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába, én rajtam át oda, hol nincs vigasság, rajtam a kárhozott nép városába."
Az üzenet tiszta volt és egyértelmű: Zack Reed életben van. Az Ötök ereje elhagyta őt ugyan, amikor testét összezúzta a rá lesújtó erő, de a lelke megragadt a valós és a Szellemvilág határán. Fénye egyre inkább haldoklott arra várva, hogy egykori társai meghallják segélykiáltását és megmentsék. Legalábbis ez volt az az üzenet, amit Skyler nem csupán megkapott Astridtól, hanem át is élhette egy szeletét: a boszorkány illúziójának köszönhetően hallhatta Zack hangját, felismerhette az egykori vadász auráját. Minden kétséget kizáróan hihetett az elé tárt bizonyítékoknak, melyeket aztán az Ötök elé is tárt. A készülődés a mentőakcióra rögvest megindult. Az egyetlen, aki sejthette, hogy valami nem áll össze, az Reagan, hiszen mindannyiuk közül ő rendelkezett a legtöbb információval egykori társuk halálát illetően; ám mivel aggályait alapos indok hiányában nem tárhatta a többiek elé úgy, hogy fel ne fedje vele a titkát, végül engedett a főként Larissa általi "most és azonnal menjünk"-nek. Így az Ötök még aznap felkerekedtek Auraria elhagyatott bányái felé. Sötétedés előtt érkeznek meg a tölcsér alakú, földbe vájt mélyedéshez, mely legalább 20 méteres mélységével a gladiátorok arénájára emlékeztethet. Baljóslatú, keskeny, csigavonalú ösvény vezet le a mélyére az egykori bányató által kimosott, csúszós ösvényen a sziklafal mentén, vagy választhatnak gyorsabb megoldást is, ha hoztak köteleket, melyekkel leereszkedhetnek. Bár a környék teljesen kihaltnak tűnik, minden lehetséges műszerük erős mágikus jelenlétet jelez, ami akár igazat is adhat a Skylertől kapott információknak. Valami van itt. Valami erős.
Általános infók: • Nincs minimum vagy maximum szószámi megkötés, de a gyorsabb haladás érdekében 300 szó körül bőven elég írnotok. • Nincs határidő megszabva, de ha heti egy reagot tudna mindenki írni, akkor hétvégente jöhetne az új mesélői. • Nincs reagsorrend, de próbáljunk reagálni egymásra. • Ha nem tudsz/akarsz írni, nem gond, szólj és kihagyunk abból a körből, írsz majd a következőben. Nem erőszak, ha épp nincs ihlet, idő, kedv, akkor ne erőltesd! :<3: • Nyugodtan hozakodj elő saját ötletekkel, fordulatokkal, a mesélői reag majd alkalmazkodik hozzá. Egyedül a kaland végkimenetele biztos, azon belül bármi formálható, alakítható. • Kisebb-nagyobb sérülések useri egyeztetés alapján várhatóak.
"Mindannyian követünk el szörnyű hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk."
Denvertől néhány kilométerre elhagyatott bányák sokasága található. A tölcsér alakú mélyedéseket vaskos sziklák fogják körbe; helyükön annak idején sekély vizű tó állt, ám az elhúzódó, száraz nyarak következtében a legtöbb mára kiszáradt. Nehéz megközelítése miatt nem igazán látogatható terület, aktív bányászat jelenleg nem is folyik itt. illusztráció
"Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel."
Doppelgängers
Hasonmás
egy tükör; örökké
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Azt hittem, a legszörnyűbb dolog a világon, ha elveszítjük szeretteinket, de tévedtem. Az a legszörnyűbb dolog a világon, amikor az ember rájön arra, hogy saját magát vesztette el."
Kezdőlap
