It is a man's own mind, not his enemy or foe, that lures him to evil ways.
Becenév:
Oliver, Scott. Még azt is megengedem hogy válassz hogy szeretnél hívni. Hát nem vagyok túl kedves?
Titulus:
Mr. Avenger
Születési hely, dátum:
Denver, 1991. 06.09
Faj:
Vámpír
Beállítottság:
Heteroszexuális
Play by:
D.J. Cotrona
Átváltozás:
Veszélyes az utcán egyedül sétálgatni éjnek éjjelén. Még egy magamfajta férfinak is, ki látszólag megtudja védeni magát.. mint kiderült, nem mindentől. Bevallottam érzéseimet Lessának, ki több időt kért, több találkozást. Ezúttal sem történt másképp, egy randinkról mentem éppen haza.. Kezdtem furcsállni egy autót. Többször is elhaladt mellettem, mintha méregetne és biztos akarna lenni valamiben. Egyszer csak a hatsó ablakból egy hangtompított pisztoly szegeződik rám, és azzal a lendülettel hasba lőnek. A következő emlékem az, hogy a kórházban fekszek, de mintha mi sem történt volna.. semmi bajom. Ott került vámpírvér a szervezetembe a pontot az i-re pedig Lessa bátyja tette, ki gondoskodott a tényleges halálomról. Illetve, csak azt hitte. Hiszen visszatértem. Erősebben, mint valaha.
Család:
Cassidy, a "kishúgom". S bár nem vér szerinti attól még az. Annak kellene lennie.. azonban, elég sokszor érdekes szituációkba keveredünk, és forr a levegő közöttünk. Tudjuk, hogy nem kellene hogy nem szabad.. és pont ezért akarom őt annyira. Azonban még egyszer sem léptük át azt a bizonyos határt. Őszintén megmondom, hogy szeretem húzni. Meg az agyát is.
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
Letörlöm a párával ázott tükröt. Bambulok magam felé. Oliver Hemingway.. egy olyan arc néz vissza rám, amit már réges rég elhagytam.. pontosan azon az estén.
Azt hittem, minden jól alakul. Végre kezdtek jól alakulni a dolgaim azzal a lánnyal, akit mindennél jobban szerettem és mindent megtettem volna érte. Leküzdöttük a kezdeti nehézséget, s már - már úgy tűnt hogy kölcsönösek a lány érzései felém.. hiszen, áthívott azon a bizonyos estén.. s akkor kezdődött ez a véget nem érőnek látszó rémálom. Készülődtem izgatottan mint egy kisfiú kit elvisznek a szülei életében először Disneylandbe. Fülig érő mosollyal az arcomon. Hiszen, abban a pillanatban én éreztem magam a világ legszerencsésebb s legboldogabb férfiának a földön. Kapkodtam, hogy minél előbb kész legyek, s siessek szívem választottjához. Az utcára érve sem hagyott maga alá a boldogságom de próbáltam leplezni hiszen hülyének néznének az emberek. Zsebre vágtam kezeimet, és lehajtott fejjel indultam célom felé. Ahogy egyre közeledtem a ház felé szívem annál gyorsabban kezdett el kalapálni. Izgultam. Rohadtul. Már csak egyetlen egy utca sarok választott el célomtól, viszont én azonban soha nem értem oda. Egyik pillanatban magam elé bámultam, a másikban pedig egy ütést érezve tarkómon a földre szegeződött a tekintetem, s elsötétült minden előttem. Innentől kezdve ébredésemig csak villanások vannak előttem. Ugyanabban az autóban fekszek, mint amelyikből rám lőttek. Ha netalántán hosszabb ideig voltam magamnál, újra leütöttek. S így ment ez addig, míg nem elértük a kívánt helyszínt. A helyszínt.. a kínzásomra, majd megölésemre. Lelocsoltak egy vödör vízzel, tudatván hogy elég volt a kis "pihenésemből". Elég kényelmetlen pozícióban tértem magamhoz. Kezeim láncra verve, s felfüggesztve a plafonra én meg csak lógtam a levegőben tehetetlenül. Idegesített. De ez nem is a megfelelő kifejezés rá. Mocskosul idegesített, közben pedig az ijedtség kettőssége forgott bennem. Féltem, az ismeretlentől hogy hova kerültem és idegesített hogy nem tehetek ellene semmit. Lessa sem egy utolsó szempont.. nagyon nem így terveztem az estémet. - Te.. szóval te álltál az egész mögött. - Sóhajtok fel, s nézek az előttem álló férfire aki történetesen szív szerelmem édestestvére. Nem várt fordulat. - Ez valami beteges teszt? Beavatás?! - Kiáltok rá idegesen összegyűjtve minden maradék energiámat. S bár tudom, tisztában vagyok vele hogy halálosan komoly a helyzet, muszáj kapaszkodnom a legapróbb reményben. Esélyem sincs élve kiszabadulni innen. Válaszul kérdésemre a férfi előránt egy kést, végig húzva úgy azt szétvert testemen hogy kellőképpen fájva felsértse azt. De makacs vagyok. Elnyelem a fájdalomtól való kiabálást. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy megerősítsem igenis hatásosan teszi a dolgát. A verejtékem, s vérem csorgadozik le testemről, s csöpög a földre. De ez nem elég neki. Még többet akar. Előveszi újra a kést. De ezúttal belém is vágja azt teljes erejéből pontosan oda ahol pár nappal ezelőtt meglőttek. Tovább táncol a fájdalom küszöbömön. A kést ami még mindig bennem van fogja, és úgy kezdi húzni azt a testemben még nagyobb sebet vájva arra. Ezt már én sem bírom, üvöltök. Ő pedig jókedvűen felröhög mintha valami viccet mondtam volna.. Én már csak egy valamit várok.. hogy végezzen velem. A lehető leghamarabb. Ha így hagyna is előbb utóbb elvéreznék.. de úgy érzem, a saját kezével akarja kioltani az életemet. Mosolyra húzom a számat. Dől mindenemből a vér. - Csak ennyit.. bírsz te .. gyáva féreg? - Próbálom hergelni hogy túllegyek már az egészen.- Ajánlom hogy.. - a köhögéstől nem bírom befejezni mondandómat. Betelíti az egész arcát a vérem. - jól végezzed a dolgod. Ha túl élem.. visszajövök érted. És megöllek téged, meg a szeretett húgodat is. Vele kezdem. - Elszánt tekintettel nézek rá. Tényleg komolyan gondolom a szavaimat. Átverve, s hülyére véve érzem magam.. szánalmas vagyok. Tervem sikert arat. Ahogy kiejtem a számon a húgát, abban a pillanatban eltörik nála valami és játszi könnyedséggel kitöri a nyakamat.
Akárhányszor tükörbe nézek, mindig a régi énemet látom vissza. Mert mélyen, legbelül még ott van. Elásva, bezárva. De azaz Oliver megszűnt létezni. Más órákat nézegeti magát, engem az ideg kap el.. ezért is töröm be egy lendülettel azt. Tévedtem. Nem Lessa, hanem saját magam volt az első áldozatom. Végeztem. A régi énemmel. Fogalmam sincs, hogy fogok e tudni bízni akárkiben is teljes mértékben magamon kívül. Itt van velem Cass.. de.. mindig ott van bennem a de. Egy dolgot tudok biztosan. A Hyland család.. szenvedni fog. Nagyon.
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Csüt. Okt. 24, 2019 1:14 pm
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
Oliver Scott Hemingway
Drága Oliver!
Már megmondtam neked, de nem győzöm hangsúlyozni, mennyire örülök, hogy megérkeztél hozzánk! Te, akiben rengeteg lehetőség van és Te, aki... aki eddig nem talált olyan kezekre, aki megbecsülte volna a karaktert. De benned bízok, nagyon is, kedves! Mondhatni ez a szerencsenapom. Köztudott tény rólam lassan, hogy mennyire szeretem kínozni a karaktereimet, de te... nos, te is elég szépen megtetted ezt Oliverrel. Az a helyzet, hogy sosem gondoltam volna a bátyámról, miszerint ezt teszi Veled. Egyszerűen nem is fér a fejembe, hogy miért tette... és tudom, nem mentség, se nem vigasz, de mikor rájöttem, hogy megölt téged, megpróbáltam én is megölni őt. Mi ez, ha nem szerelem? Akkoriban még élénken élt bennem minden érzés irántad és elvakított, úgy cselekedtem. De végül nem sikerült megölnöm Samaelt... él és virul, de hiszem, hogy egy nap elnyeri a méltó büntetését. Talán általad. S egyben reménykedem abban is, hogy nekem megbocsátasz, hisz el sem követtem ellened semmit... ha odaértél volna a randinkra... tudnád, hogy komolyan gondoltam veled mindent. :<3: Utólag is sajnálom, hogy halogattam ezt az egészet... korábban kellett volna döntenem és elmondanom, hogy ugyanazt érzem, amit Te. Egyébként nagyon tetszik a stílusod, olvastatta magát végig az ET-d és le sem tudtam vele állni, annyira magával ragadott. Alig várom hát, hogy a játéktéren is ütközzünk és az ígért alternatív szálba is belefogjunk!
Foglalózás és egyebek után ne felejtsd el... hogy itt mindig számítunk rád. Érezd jól magad és játssz jókat velem, velünk: bárkivel a fórumon! Na, szaladj, nem tartalak fel tovább...