Kathrine karizmatikus és tekintélyt parancsoló mindenszempontból. Nem is értettem, hogy miért nem akar mindenki az ő alattvalója lenni? Nem olyan mint a tipikus menő csajok a klisé filmekben, ezért nem is az lesz a vége, hogy majd egyszer valaki jól hátbaszúrja. Amikor ott álltam a reménytelen sötétségben és kibőgtem a lelkemet is az egyetlen aki meghallotta a hangom és hajlandó volt segítő kezet nyújtani az Kathrine volt nem más. Ki másnak is tartoznék a feltétlen hűségemmel, ha nem neki? Egy új életet ajánlott fel, távol a stressztől amiben éltem volna, ha nem megyek el abba a házibuliba, távol attól, hogy mindenki akit ismerek kihasználjon és átlépjen rajtam. Mert a régi énem hagyta voln és magába roskadva sírtam volna egy sarokba. Hogy tudtam úgy élni? Rosszul vagyok a gondolattól is, szinte utáltam azt aki voltam.
- Úúúúh valóban? Akkor mindenképpen igyekeznem kell, hogy lenyűgözzelek.
Egy pillanatra már el is szálltam gondolati sinten és elképzeltem magam az utcákon nyugisan sertepeltélve, kirakatokat vizslatva és következő áldozatok után lesve. Hmmm de vajon kik lennének az áldozataim? Mi lesz a séma mikor már nem fogják ki adni nekem, hogy kivel kell végezni? Az erőszaktevőket és drogosokat utálom, de ha olyanokat kezdek el ölni, akkor nem tűnök majd jókislánynak? Óh..várjunk. Vissza Főnihez!
- Természetesen oda fogok majd figyelni, hogy ne hozzak szégyent a szépséges fejedre!
Ehhez általában járna egy buksi simi is, de hát ő Kathrine a pokol Úrnője és ennyire még én sem lennék pofátlan. Legaláb is nem vele. Imádtam amikor odafigyelt rám és megdicsért, azt éreztette velem, hogy fontos vagyok és nekem csak ez számít. A dicséreteket pedig ha kiérdemelted, úgy szórta rád mint a konfettit amiben én szószerint megfürödtem volna.
- Köszönöm a dicséretet de hát hozzád képest olyan vayok mintha Gyufát hasonlítanánk a Naphoz.
Megérdemelte a dicsértet, hiszen ő is mindig kifogástalan külső és belső szemppotnjából is. Én magam csak álmodhatok arról, hogy valaha is utol érem.
- Hogy megérte-e? Soha sem történt velem még ennél jobb dolog.
Megvártam, hogy ismét velem szemben álljon és illedelmesen pukedliztem előtte. Nem túl mélyen azért nem egy japán gésa vagyok vagy egy cseléd, csak olyan elegánsan.
-Örök hálával tartozok. Hadd kérdezzem meg. Eddig elégedett vagy a teljesítményemmel?
Hiszen végtére is csak ez számtott. Nem akartam lekörözni se letaszítani a trónról, hiszen nekem az a jó ha ott van, de azért jó lett volna kicsit jobban a kegyei közé férkőzni. Nem kicsit tenne jót az egómnak ha egyszer én lehetnék az egyik főbb bizalmasa, a jobb keze vagy akár mintha családtag lennék. Ez gondolom nagyon furcsa, de úgy éreztem, hogy nekem erre van szükségem és nem kenyerem a hazudozás.

Még nagyon új volt számomra minden. Kimondottan meglepő és üdítő egyszerre. Nem is olyan régen még meg voltam győződve arról, hogy ha egyszer meghalok, a paradicsomban már van is egy hely az én nevemmel felcímkézve és lám hol vagyok? A Pokolban, szó szerint. Körbe tekintve Katherine birodalmán egy kissé csalódott voltam. Nem ilyennek képzeltem el a poklot bár egyértelműen ez annak köszönhető, hogy szirén lettem és Katherine szerencsére látott bennem valamit. Valamit ami ellen pár hónapja minden erőmmel tiltakoztam volna, hogy ott van. Az Úrnő ma kiengedett az emberek közé játszani egy kicsit és onnan tértem vissza és álltam meg a kastély nejáratánál, hogy rendbe szedjem magam. Egyébként, milyen figyelmes tőle, nem?
Nem hagyott unatkozni egy pillanatra sem, sokkal jobb mintha unalmas tételeket kellene magolnom mint egy robot.
A cipellője kopogását hamarabb meghallottam mint, hogy megláttam volna előkelő alakját. Már a kisugárzása is olyan magával ragadó, olyan erőteljes, hogy mellette egy fogatlan, tanyasi libának éreztem magam. Tiszteltem emiatt is, többek közt na és azért amit elért. Hihetetlenül kíváncsivá tett minden mondata, minden terve hiszen a mondanivalója mögött mindig állt valami, egyszerűen sosem fecsegett üresen.
Türelmesen vártam, amíg meg nem szólított. "Freydis, drágám"
Kellemes borzongás futott végig rajtam és egyből minden kis porcikáját a figyelmemnek a magáénak tudhatta. Katherine egy roppant okos nő, tudja kit, hogy szólítson meg, mit mondjon, hogy kecses ujjai közé csavarja a népet. Ne értsetek félre, nem indulok be a nőkre, ez amolyan másféle kontrol amit gyakorol felettem, nekem pedig nem állt szándékomban ellenkezni.
[/i]- Úrnő. [/i]- Köszöntöttem egy csábos mosollyal az ajkaimon, mint mindig. A hála amit éreztem, az egy gyenge kis semmit mondó szó, ami egyáltalám nem fedi le a valóságot. Pont ez a tisztelet volt ami meggátolt, hogy torokból nevessek fel az "üzleti ebéd" elnevezésen. A mosolyom cserébe szélesebbre húzódott, az alsó ajkamon végig húztam a mutató és középső ujjaimat, mintha egy véletlenül ott maradt vércseppet törölnék le.
- Alapos és igazán kielégítő.
Ezzel jeleztem, hogy nem hagytam hátra egy morzsányit sem az ebédemből és én még így is makulátlan voltam. Sem a ruháimon, sem a hajamon és végképp nem lehetett az étlapot az arcomon látni. Soha.
Ezt ő maga is láthatta, amikor félrehúzott és megnézett magának, még körbe is fordultam a kedvéért, hogy mindent láthasson. A fekete, csipkés, elegáns ruhám pont a legjobb helyeken ölelt körbe, a magassarkúmban pedig gond nélkül lefutottam volna egy T-rexet is. Egyszóval minden adott volt rajtam, hogy az elemózsiám elég ellenállhatatlannak tartson és minden további nélkül, önként, dalolva szambázzon bele a csapdámba.
- Ne mond, hogy máris felszedtem pár kilót!?
Úgy tettem mintha kétségbe lennék esve és gyorsan végig néztem magamon. - Áh igen mi tagadás, nem kellett ebben a pár napban futnom a zsákmány után.
Magamról Katherine tökéletes alakjára irányult a tekintetem és futott végig rajta, nem tudtam nem elgondolkozni azon, hogy Ő vajon mivel marad formában.