Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Állatkert

Kórház EmptyThe Travelers
Yesterday at 8:32 pm



Régi Doyle lakás

Kórház EmptyCastiel Doyle
Yesterday at 7:47 am



Kórház

Kórház EmptyChelsea Jenson
Yesterday at 6:35 am



Mûterem

Kórház EmptyLucas Lawrence
Csüt. Nov. 14, 2019 10:28 pm



Storm villa

Kórház EmptyLucas Lawrence
Csüt. Nov. 14, 2019 10:11 pm



Cheesman Park

Kórház EmptySkyler Hastings
Csüt. Nov. 14, 2019 8:28 pm



Erdõ

Kórház EmptyVanael
Csüt. Nov. 14, 2019 4:48 pm



Az épület elõtti tér

Kórház EmptyRaleigh Blair
Csüt. Nov. 14, 2019 3:23 am



Nappali

Kórház EmptyTheodore Storm
Csüt. Nov. 14, 2019 2:52 am



Mosdók

Kórház EmptyLiezel Z. Lacroix
Csüt. Nov. 14, 2019 2:22 am

Share
 

 Kórház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház EmptyYesterday at 6:35 am




Chelsea and Teddy

But I'm sick of playing games with my demons


Nehezen tudom leplezni, hogy mennyire szórakoztat, ahogy fenyegetni próbál. Szinte már aranyos, bár valószínűleg, ha ezt hangosan is kimondanám azt eléggé a szívére venné, így megtartom magamnak a dolgot és csak egy elnéző mosollyal pillantok rá, ami lehet, hogy ugyanolyan idegesítő, mintha azt gügyörészném neki, hogy "na ki a morcos farkas, na ki? ".  
- Miért, mit szándékozol tenni? - érdeklődöm meg és tényleg érdekel a válasz. Kíváncsi vagyok, hogy ő az ugatós vagy a harapós típus (hah, kötelező farkas poén, bocs).
Látom rajta, hogy letett arról, hogy az ablakon át távozik, aminek örülök, ez azt jelenti, hogy nem teljesen hülye. Az ajtón át pedig addig úgy sem fog, míg el nem beszélgettünk egy kicsit. Szeretném tudni, hogy milyen fickó ő, mert bár eddig elég rossz képet festett magáról, valami azt súgja, hogy ez csak a felszín, amit láttatni enged. Talán még segítek is neki. Ha érdemes rá.
Elengedem a fülem mellett a harmat gyenge szarkazmust és miután végre elárulja a nevét és azt, amit már amúgy is sejtettem, vagyis hogy vérfarkas, meg akar lépni. Csak hogy rosszul tippelt, nem közönséges vámpír vagyok és ezt azonnal a tudtára is adom, ugyanis nem engedem, hogy távozzon, amire elég rosszul reagál. Számítottam rá, hogy nem fog örülni, de itt nem csak erről van szó. Fél. Erre kissé megenyhülök, pedig még mindig nem tudom, hogy megérdemli-e a gondoskodást. Közelebb lépek hozzá.
- Segíthetek neked. Elmenni és még akár azt is elintézhetem, hogy se a rendőrség, se az orvosok ne emlékezzenek, hogy itt voltál - kezdem nyugodtan és a szemét fürkészem, azt akarom, hogy tudja, igazat mondok. - Megtehetem. De előbb tudnom kell, hogy mi történt. Nem engedhetek el egy veszélyes embert.
Dúlnak benne az indulatok és a kétségbeesés, amit megértek, sőt át is tudok érezni. Nyilván nem úgy, mint egy vérfarkas, de közel hatszáz éve létezem és ez idő alatt sok mindent megéltem már. Nekem is meg kellett bírkoznom a bennem élő szörnyeteggel, hiszen a vámpírlétnek is meg vannak a maga nehézségei, amiket nem vettem mindig könnyedén.  Mikor kilábaltam a sötétségből megfogadtam, hogy soha többé nem ártok olyanoknak, akik nem érdemlik meg,  és másoknak sem hagyom. Ha tehetem, segíteni fogok. Ezért is vagyok most itt, a kórházban.
- Attól nem félek, hogy bántani fogsz - mosolyodom el ezúttal minden gúny és leereszkedés nélkül, szinte már kedvesen és még egy utolsó lépést teszek felé. Egy karnyújtásnyira vagyok tőle, ha mégis bántani akarna mégcsak erőlködnie sem kell, hogy elkapjon. - Gyorsabb vagyok. És tapasztaltabb. És ha már itt tartunk... Mindkét tipped helyes volt. Vámpír vagyok... ééés boszorkány. Eretnek - biccentve jelzem, hogy ez a helyes kifejezés. Remélem, hogy sikerül elnyernem a bizalmát és beavat, mert ha nem... Fogalmam sincs, hogy mit kezdek vele.




438 ❀  kredit

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖




It can't rain all the time





Chelsea Jenson
Eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Play by :
✿ India Eisley
Keresem :
Léptek száma :
9
Népszerûség :
0

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház EmptyHétf. Okt. 14, 2019 7:50 pm



To: Chelsea

Shut up

Nem tudom, hány percem van még, mielőtt a csaj kollégái értesítik a rendőrséget, de annyi biztos, hogy kurva gyorsan le kéne lépnem. Azonban az ablakon való kiugrást sztornóznom kell. Nem hittem, hogy ennyire magasan vagyunk, de… de mindegy is. A csaj idegesítő mondókája eljut a fülemig, így hátrapillantok rá, majd meg is fordulok végül.
- Másról is egész nyugodtan pletykálhatsz, nem kell a szádra venned. Ami azt illeti, meleg szívvel ajánlom, hogy rólam egy szót se szólj senkinek – Rávillantom a tekintetemet, majd el-elpillantok az ajtó felé. Menekülnöm kell. Muszáj. Nincs más út, csakis az az ajtó és egyszerűen el kell rohannom. Ezt kell tennem, csak bár ne lenne itt ez a csaj… esküszöm, feltart. Továbbá egészen irritáló, hogy nem képes felfogni, hogy hagyjon békén.
- Milyen kedves, hogy törődsz az utolsó emlékemmel – A szemeimet forgatom, majd kimondom a tippet a fajával kapcsolatosan. A válaszra felvonom az egyik szemöldököm és gyorsan végigmérem, de az ösztöneim továbbra sem súgnak mást. Mindegy, úgyis megmondtam, hogy tévedhetek. Tévedtem. Van ez így, nem? Nem mintha bármi jelentősége lenne annak, hogy ő kicsoda vagy micsoda. Egyáltalán nem érdekel.
Miután megmondom a nevemet, mintegy figyelemelterelésként, már ugrom is és futok az ajtó felé, abban a reményben, hogy kinyitva azt, eltűnhetek innét. Az ajtó viszont, amilyen heves mozdulattal nyitom ki, pont úgy vágódik be az orrom előtt.
- Bassza meg… - Ejtem ki ösztönösen, gondolkodás nélkül a szavakat, majd a csaj felé fordulok. – Boszorkány? – Igen, kérdés, bár ez betudható költői kérdésnek is. – Jobban tennéd, ha hagynál elmenni. Nem viccelek, csillagom – Őt fürkészem, egyre dühösebben és egyre… kétségbeesetten. A levegőt egyre inkább kapkodom, a szívem egyre gyorsabban ver, és egyre inkább tartok attól, hogy kifutok az időből. Újból hallom a szívem dobogását a fülemben, az adrenalin egyre inkább elönti az egész testemet. Aztán az ajtóba ütök egy erőteljeset, míg végül nekidöntöm a fejemet is.
- A rohadt életbe… csak hagyj kijutni innen, mielőtt olyat teszek, amit mindkettőnk megbánna – Nem akarom bántani őt, ahogyan a húgommal tettem. Baleset volt, mégis úgy érzem, hogy a történelem bármikor megismételhetné önmagát. Az agresszió bennem él… illetve az az átkozott farkas folyton-folyvást utat akar magának törni. Bárcsak megölhetném magamban.
- Nem vihet el a rendőrség… értsd már meg! – Fordulok felé ingerülten, feszülten és ez a tartásomon, a tekintetemet, a szavaim hangsúlyán is érződik. Jobban teszi, ha hallgat rám. Hallgatnia kell.

From: Teddy

386 ❖ numb


Theseus Beaumont
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
❖ Chelsea Jenson (alakulóban)
Play by :
❖ Benjamin Wadsworth
Léptek száma :
3
Népszerûség :
0

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház EmptyPént. Okt. 11, 2019 7:44 pm




Chelsea and Teddy

But I'm sick of playing games with my demons


A hipotézisem szerint a sérüléseinek köze lehet a nagy szájához. Még az én fejemben is megfordul, hogy esetleg magam lököm ki az ablakon, pedig többnyire kötélből vannak az idegeim. Többnyire. Nem akkor, mikor a legjobb barátnőm megöli magát. Árnyékként suhan át a borús gondolat az arcomon, de még mielőtt hagynám, hogy maga alá gyűrjenek az emlékek visszakényszerítem magam balhés sráchoz, aki még mindig úgy csücsül ott, mint egy goromba papagáj.
- Igen, ez jogos, azért vagyok itt. Tényleg – hümmögve még közelebb megyek. – Tudod mit? Igazából jó ideje nem történt már semmi izgi, legalább lesz miről pletykálni ebédszünetben.   Mi lenne, ha segítenék? Számolhatok, ha gondolod – ártatlanul nézek rá, de alig bírom visszatartani a mosolyom. Biztosan nem erre számított, hanem további győzködésre, esetleg könyörgésre… Na, azt lesheti. Tudom, tudom. Én vagyok a világ legrosszabb orvosa, de egy kis szórakozás nekem is kijár, oké?
Állom a tekintetét, mikor végül befordul a terembe és még a szemöldökömet is megemelem kissé, mint aki alig várja a következő beszólását. Tudom, hogy lesz, elég kiszámítható, ami azt illeti.
Végre van alkalmam alaposabban szemügyre venni az arcát is és ha nem ebben a helyzetben találkoztunk volna, azt mondanám, hogy egészen cuki. Na jó, így is azt mondom, csak még hozzá teszem, hogy addig cuki, míg ki nem nyitja a száját.
Na tessék! Erről beszéltem.
- Nem kérdezted, de gondoltam, ha már az én arcom az utolsó, amit életedben látsz… - vonogatom a vállam. Feltűnik, hogy a tekintete elég gyakran kalandozik el valahova mögém, és nem kell megfordulnom, hogy tudjam, az ajtóval szemezget. Talán hagynom kéne, hogy lelépjen, aztán úgy csinálni, mintha sosem találkoztunk volna, de ismerem magam. Tudom, hogy nem hagyna nyugodni a dolog.
A következő kijelentése némi elégedettséggel tölt el. Szóval vagy nagyon tájékozott, vagy ő sem egyszerű ember. Rögtön ki is zárom az első lehetőséget, hiszen a gyors gyógyulás csak a vámpírok és vérfarkasok kiváltsága. És innen már egyszerű kitalálni, hogy mi ő. Vérfarkas. Már megint egy vérfarkas… Nem mintha bajom lenne velük, csak… ez bonyolult.
- Nem egészen – felelem sejtelmes hangon, aztán mielőtt még bármi mást mondhatnék a srác… Theseus elcsörtet mellettem az ajtóhoz azzal a szándékkal, hogy lelép. Csak hogy eszemben sincs hagyni, most, hogy ilyen izgalmas fordulatot vett a beszélgetés. Jó ideje nem varázsoltam már – az ellent mondana a normális életről szövögetett vágyaimnak – egy bonyolultabb igézet biztosan kifogna rajtam, de az ajtóval még megbirkózom. Kissé hunyorítok és még az orromat is ráncolom a nagy koncentrációban, és azzal a lendülettel, ahogy ő feltépi, én visszacsapom, majd tartom is néhány pillanatig, hogy ha esetleg újra megpróbálkozna azzal, hogy kinyitja, ne sikerüljön neki és feleslegesen rángassa a kilincset.
- Maradj még. Lenne pár kérdésem.




438 ❀  kredit

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖




It can't rain all the time





Chelsea Jenson
Eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Play by :
✿ India Eisley
Keresem :
Léptek száma :
9
Népszerûség :
0

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház EmptySzer. Okt. 02, 2019 11:44 am



To: Chelsea

Shut up

Szusszanok egyet, mikor a kézenfekvő tényt említi. Én is tudom, nem vagyok vak. A hatodikon vagyunk és ha kiugrok, a túlélési esélyeim kisebbek, mint azt szeretném. Viszont meg kell lépnem, mielőtt a rendőrség beront és elvitetnek engem. Nincs kedvem egy rohadék cellában leélni a hátralevő életemet, másrészt lehetetlen lenne, hogy megmaradjak ott egy hónapnál tovább. Az első átváltozásom végett temető lenne a börtönből, az egyszer biztos.
- Istenem, mozog a szád, de nem jön rajta ki egy értelmes szó sem – Nézek rá hátra a vállam felett, miközben megmarkolom az ablak szélét. Ugranom kéne. – Nem könnyítem meg a dolgod, azért vagy itt, hogy dolgozz, ugye? – Végigmérem, majd újra kifelé nézek. Na tehát, nincs minden veszve. Le is mászhatnék, ugrás helyett.
A zsigereimben elkezdem érezni, hogy valami nem stimmel a csajjal és ez igazán lassan jut el a tudatomig. Veszélyt érzek a közelében. Furcsa a belőle áradó energia. Talán vámpír? Egek. Túl sok fantasyt néztem kiskoromban, úgy tűnik.
A kérdésre sóhajtok, majd lassan megfordulok teljesen, de a párkányról továbbra sem mászom le. Farkasszemet nézek vele, amennyiben nem fordítja el a tekintetét.
- Senki sem kérdezte, hogy mi a te neved, csillagom – Jelentem ki egy unott sóhaj kíséretében, majd idegesen el-elpillantok az ajtó felé. Nem tudom, hány percem lehet, míg azok a majmok értesítik a hatóságokat, de úgy vélem, nem sok időm maradt. Talán már úton is vannak a szirénázó négy kerekűek.
- Vámpír vagy, ha jól saccolom – Nézek rá vissza, leheletnyi érdeklődéssel a tekintetemben. – Az ösztöneim ezt súgják, de tévedhetek – Találkoztam már az életem során egy-két természetfelettivel, de érdekes mód csak a vámpírok közelében éreztem ezt a furcsa, negatív, gyilkos energiát. – Theseus vagyok. A srác, aki ma megszökik – Azzal leugrok a párkányról, nyilván nem kifelé, hanem be a szobába, majd elslisszolok mellette, feltépve az ajtó kilincsét. Mindegy, hogy hogyan, de ki kell jutnom. Ha kell, fellökök bárkit, aki az utamba kerül. Még akkor is, ha az egy gyerek, vagy egy idős bácsika.

From: Teddy

320 ❖ numb


Theseus Beaumont
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
❖ Chelsea Jenson (alakulóban)
Play by :
❖ Benjamin Wadsworth
Léptek száma :
3
Népszerûség :
0

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház EmptySzer. Okt. 02, 2019 11:11 am




Chelsea and Teddy

But I'm sick of playing games with my demons


Egy kissé meglep, hogy a beteg, aki állítólag lábra sem tud állni az ablakpárkányon csücsül ugrásra készen, de viszonylag hamar napirendre térek a dolog felett, voltak ennél meredekebb élményeim is az elmúlt ötszázhatvankilenc év alatt, egy szuicid hajlamú srác már szinte meg se kottyan, habár azért még így is lennének kérdéseim. Például az, hogy a sürgető távozásának van-e köze ahhoz, hogy a rendőrség keresi? És ha igen, akkor pontosan miért is? Azt hallottam, hogy nem bűnözőként körözik, hanem eltűnt személyként, de nem igazán úgy viselkedik, mint aki annyira el lenne veszve, inkább, mint aki… menekül.  És persze az is érdekelne, hogy miből gondolja, hogy ép bőrrel megúszik hatemeletnyi zuhanást?  Mert máskülönben nem ugrana, igaz? És ha már itt tartunk, hogy sérült meg és hogy gyógyult meg ilyen gyorsan? Sejtésem éppenséggel van, de egyelőre megtartom magamnak a kérdésekkel együtt és más oldalról próbálkozom.
- A hatodikon vagyunk – közlöm vele a szerintem nem elhanyagolható tényt – és a világért sem „pofáznék bele” a dolgodba, de tudod van lépcső is az épületben, meg egy lift. Tény, hogy nem a leggyorsabb módszer, de legalább nem kell felkanalazni a betonról… persze te tudod – tárom szét a karjaim hanyagul.  - De igazán megspórolhatnád nekem a papírmunkát így kora reggel… hálás lennék.
Cinikus mosollyal bámulom egyelőre a hátát és remélem elég hatásosak a szavaim és nem hagyja replika nélkül, talán még a kérdéseimre is választ kapok, ha eléggé felcukkolom… vagy kiugrik az ablakon és tényleg mehetek feltakarítani.
Esetleg felajánlhatnám neki alkuként, hogy segítek lelépni, ha elmond ezt-azt, de amíg nem tudom, hogy miféle ember nem vetemednék ilyesmire. Nem néz ki sorozatgyilkosan, ez tény, de ha valaki, hát akkor én tudom, hogy csak azért mert valami nem néz ki gonosznak még simán lehet az. A saját bőrömön tapasztaltam meg, mikor a sors Klaus Mikaelson karjaiba sodort, aki egy életre szóló leckével ajándékozott meg.
- Legalább a nevedet elárulod? Csak hogy tudjam, mit kell írni a hullazsákra… - kissé oldalra biccentem a fejem és megkockáztatok felé egy lépést. Szeretném látni az arcát, persze ehhez előbb az kell, hogy felém forduljon, ha csak nem tette még meg. – Én Chelsea vagyok. Vagyis hivatalosan Dr Jenson. És mielőtt megkérdeznéd: nem, nem vagyok túl fiatal orvosnak. Idősebb vagyok, mint gondolnád – sejtelmes arcot vágok, ha elég okos és jók a megérzéseim, rájön mire célzok.




379 ❀  kredit

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖




It can't rain all the time





Chelsea Jenson
Eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Play by :
✿ India Eisley
Keresem :
Léptek száma :
9
Népszerûség :
0

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház EmptySzer. Szept. 11, 2019 10:34 pm



To: Chelsea

Shut up

A sötétségre emlékeztem. A fájdalomra, ahogy roppant a csont a karomban, majd a lábamban. A nyakamban. A gerincemben. Mire az átváltozás befejődött és bundába bújtam, mint a 219 csontom eltört. Fogalmazhatnánk úgyis, hogy átalakult. Újjászületett. Hah. Micsoda tökéletes megfogalmazása annak, hogy egy rühes dög formáját öltöttem magamba.
A tudatom kikapcsolt. A vadállat maradt csak, aki tombolni kívánt. Ő volt az, aki mélyen bennem szunnyadt és minden átkozott nap kísértett. Szabad akart lenni. Havonta egyszer sikerült is kitörnie, ez pedig a fényes kis pontnak volt köszönhető az éjszakai égbolton. És persze a nyomorult húgomnak, aki meghalt. Azt hiszed, érzéketlen vadbarom vagyok, ugye? Talán nem jársz messze a valóságtól.
Miután a farkasom kitombolta magát és darabokra cincált néhány állatot az erdőben, eljött a reggel. Meztelenül feküdtem a sárban, koszban, tőlem pár méterre pedig ott hevert a táskám. A franc se tudja, a farkasom honnan tudta, hova kell visszajönnie. De megtette.
Mielőtt felkelhettem volna, rám találtak. Egy nyomorult kórházba vittek és bedugtak egy átkozott kórterembe. Oh, hogy pusztulnának el ott, ahol vannak…

Mikor magamhoz térek, csupán néhány szó jut el a tudatomig. „Szólnunk kell a rendőrségnek.” Eleinte fel sem fogom a szavakat, de amint értelmet nyernek a fejemben, a szemeim úgy pattannak ki és ülök fel rúgóként az ágyban. Ez azért szar, mert rögtön fájdalom hasít a hátamba. Asszem’ az a kicseszett Jack volt, aki hátba rúgott… igen. Határozottan emlékszem, hogy így volt. Rohadjon meg. Csak egy szál cigit akartam tőle. Nem a pénzét. Egyre inkább fülelek. Hallani akarom, miről dumálnak odakint. A szavak lesokkolnak. „Láttam a híradóban.” „Veszélyes, azért körözik?” A rohadt életbe. Kitakarózom, majd a fájdalmaimmal nem törődve rohanok a ruháimhoz, amik az ágy melletti széken hevernek.
Engem aztán nem kaptok el, ti idióták. Nem visztek oda vissza.
Idegesen kapkodom magamra a ruháimat. Először az alsógatya, majd a nadrág, ezt követően pedig a póló. A cipőt sem felejtem, de a zokni már hidegen hagy. A táskát a vállamra kapom, majd az ablakhoz lépve szélesre tárom.
- Ez az. A szabadság érzete. – A szél az arcomba vág, de egyáltalán nem zavar. Az már sokkal inkább, mikor a párkányon ülve szembesülök két ténnyel: az egyik, hogy körülbelül a hatodik emeleten vagyok. A másik, hogy az ajtó kinyílik mögöttem. A kurva életbe. Hátrafordulok, a szél a hajamat cibálja, a tekintetem szúrós és halálos. Igen, ha tekintettel ölni lehetne, a csaj már holtan esne össze.
- A helyedben nem pofáznék bele mások dolgába, csillagom. – A szemébe nézek, majd újból kifelé fordulok, a szabadság irányába. Egyre szaporábban veszem a levegőt, agyam pedig azon kattog, hogy vajon hány csontom törne, ha leugranék és, hogy mennyi időbe telne összekapnom magamat annyira, hogy le tudjak lépni.

From: Teddy

437 ❖ numb


Theseus Beaumont
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
❖ Chelsea Jenson (alakulóban)
Play by :
❖ Benjamin Wadsworth
Léptek száma :
3
Népszerûség :
0

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház EmptySzer. Szept. 11, 2019 12:20 am




Chelsea and Teddy

But I'm sick of playing games with my demons


Az utóbbi heteken nem túl sok lelkesedéssel vergődtem át magam. Üresnek érzem magam, ami bizonyos szempontból jó, hiszen a másik opció a totális idegösszeomlás lenne, ami pedig ki tudja hova vezetne. Stephanie azt kérte, ne gyászoljam, de képtelen vagyok eleget tenni ennek a kérésnek.  Folyton az ajtót lesem vagy a telefonomat azt várva, hogy felbukkanjon, mintha mi sem történt volna... Mintha ez az egész valami rossz álom lenne. Nehéz továbblépni valaki  olyan elvesztésén, aki több száz éve az életed szerves része, akihez a legtöbb emléked kapcsolódik, aki ott volt jóban és rosszban melletted... Aztán egyszer csak megszűnik létezni, a világod pedig összeomlik, és már azt sem tudod, ki vagy. Néhányan ilyenkor lelépnek, és új életet kezdenek, ami nekem is megfordult a fejemben - sok más mellett -,  de nem akarom magára hagyni Christ, habár... Fogalmam sincs, hogy egyáltalán szüksége van-e rám... Éppen rám!  Hiszen miattam halt meg Steph. Vagyis nem, nem miattam. "Értem" - így forgalmazott a levelében. Vigasztalásnak szánta, de én gyűlölöm magam érte. Chris miért ne tenné? Egyáltalán nem tudom, mit gondolhat és bevallom, egy részem fél elé állni és megkérdezni. Kerülöm őt. Későn járok haza, ami igazából nem olyan nagy újdonság csak épp újabban nem bárokba járok, hanem vagy túlórázok a kórházban, vagy egyszerűen az utcákat járom.

- Szólnunk kell a rendőrségnek.
- De biztos, hogy ő az?
Úgy kapom fel a fejem, mintha hozzám szóltak volna, pedig az ideges társalgás a folyosó túl végén zajlik a vezetőápoló és a főorvos között. Fogalmam sincs miről, vagyis inkább kiről lehet szó, de mindketten izgatottak, ami egy picit megpiszkálja a kíváncsiságom. Hetek óta először. Steph valószínűleg gyógyulásnak könyvelné el.
- Igen, reggel láttam a híradóban.
- Akkor tényleg szólnunk kell... De... Veszélyes, azért körözik?
Erre már ha akartam volna se tudok érdektelen maradni. Erősen kell koncentrálnom, hogy halljam a választ mert a folyosó úgy nyüzsög,  mint egy megvadult méhkas.
- Nem. Csak eltűnt, azt hiszem. Bár ki tudja... Nekem eléggé balhésnak tűnik a srác.
- Bezárjuk?
- Láttad a sérüléseit, kizárt, hogy lábra tudna állni. Nem félek, hogy kiszökik.
Eltűnődve figyelem a két távolodó alakot és a hallottakon gondolkozom. Furcsa. Szóval a száztizenhatosban fekszik egy bizonyos "balhés srác" olyan sérülésekkel, amik miatt nem tud lábra állni és  ráadásul a rendőrség is körözi... Vagyis bocsánat, "keresi". Miért ézrek késztetést arra, hogy megtudjam ki ő? Miért vonzanak az ilyen alakok még ismeretlenül is? Tisztára idióta vagyok. Viszont úgy érzem, muszáj tennem valamit különben belefulladok az ürességbe, így megindulok a szoba felé. Mikor elérem az ajtót abban a hitben nyitok be, hogy "balhés srác" összetörve fekszik az ágyban, de nem ez fogad. Ennek a srácnak semmi baja és mi több... Szökni próbál. Az ablakon át. A hatodikról...
- A helyedben nem tenném... - jegyzem meg csevegő hangon és becsukom magam mögött az ajtót.



461 ❀  kredit

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖




It can't rain all the time





Chelsea Jenson
Eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Play by :
✿ India Eisley
Keresem :
Léptek száma :
9
Népszerûség :
0

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház EmptyVas. Dec. 16, 2018 1:44 am

Szabad játéktér.

Always and Forever
Értetek
vagyunk
Szintlépési fázis :
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Kórház Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro3_250
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kórház Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro4_250
Keresem :
Léptek száma :
568
Népszerûség :
0

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház EmptySzer. Nov. 14, 2018 5:09 pm



☾ To: Chelsea Jenson


☾ Help me, please






Néha az ember élete apró darabokra hullik, s néha ő maga is. S vajon fel tud-e állni? Össze tudja-e szedni magát valaha, mikor megannyi veszteség érte? Van-e egyáltalán értelme összeszednie magát, mikor senkije sem maradt? Ha nincs semmi és senki, amiért megérné felkelnie, talán már nem is akarja többé kinyitni a szemeit. Legalábbis, én így éreztem magam, amióta az életem fordulatot vett. A magány és a sötétség kikövezett sétányát lépdeltem, s hagytam, hogy egyre jobban elvesszek benne. Nem érdekelt semmi.
Múlthéten ott hagytam a sulit. Nem jelentkeztem ki, nem szóltam senkinek. Egyszerűen összepakoltam a holmijaimat, hagytam egy levelet a szobatársamnak, hogy remélem, az új társa jobb lesz, mint én, aztán eljöttem. Hová? New Orleans. Azzal csaptam be önmagamat, hogy Lexyt jövök meglátogatni, de… mikor a lakás közelébe értem, inkább irányt változtattam. Nem akartam szembenézni a lánnyal, akinek még van köze hozzám. El akartam szakítani őt is magamtól, mert tudtam, hogy a részéről is csupán megvetés várna… vagy épp szánalom. Vagy netán egy lelkifröccs, amit a bátyám haláláért kaphatok. S erre nem vágytam.
Volt még némi pénzem, így néhány napra kivettem egy hotel szobát, aztán elkezdtem járni a várost. Szórakozóhelyek, ez, az, amaz… csak ezek érdekeltek. Minden este leittam magam, nőkkel kavartam, de egyikükkel sem feküdtem le. Persze a legtöbbjük mérges lett emiatt, volt, amelyik fel is pofozott, de én csak nevettem rajta. Szórakoztam. Élveztem, hogy a lábaim előtt hevernek és felkínálják magukat, aztán eldobtam őket.
Hogy mire volt ez jó? Igazából fogalmam sincs. Nem találtam önmagamat, a helyemet… egyszerűen elegem volt. Mystic Fallsban még felkerestem Tomot és vettem tőle néhány dolgot, de azt még nem használtam. Egészen eddig az estéig. A hotel szobában ültem, miközben a lány, aki ma este rám mászott, az ágyon feküdt mögöttem. Nyilván feljött valaminek a reményében… de nem érdekelt.
- Theodore Storm… - Mögém húzódott, majd átkarolta a mellkasomat és a nyakamba csókolt. Semmit sem váltott ki belőlem. Az ég világon semmit. A kezemben szorongatott tasakot bámultam, mely fehér porral volt tele. – Theodore…?! – Kiakadt, ahogyan meglátta. Elszakadt tőlem és értetlenül bámult rám. – Ugye az nem az, amire gondolok? – Idegesen csengett a hangja, ami számomra már-már fülsüketítő volt.
- De. Pontosan az. Szóval, ha nem akarsz csatlakozni, jobb, ha eltűnsz. – Néztem rá kifejezéstelen arccal, aztán végül rámosolyogtam. – Tűnj el. Amúgy sem akartam veled semmit… - Tettem hozzá magyarázatként, mire ő lemászott az ágyról. Még elém lépett és felpofozott.
- Nem vagy észnél. De én ebben nem veszek részt, nem is ismerlek… - Rikácsolta, én meg az arcomra csúsztattam a kezemet. Nem tartoztam magyarázattal neki a tetteimet illetően, sőt, semmit illetően. Nem néztem rá, de hallottam a heves mozdulatait, öltözését, majd a lépteit az ajtó felé, amit végül bevágott maga után.
Remek, egy gonddal kevesebb. Ez járt a fejemben, miközben a tasakot felnyitottam.
Legközelebb viszont az a kép fogadott, mikor magamhoz tértem a kórházban. Egy szőke nővérke állt az ágyam mellett és épp egy papírra írogatott valamit.

480 words ☾ Or Nah ☾ note: szia Chels Very Happy



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Love is giving someone your heart


and trusting he wouldn't break it...




Theodore Storm
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Waiting for you, Celian
until i die
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Léptek száma :
133
Népszerûség :
3

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Kórház   Kórház EmptyVas. Nov. 11, 2018 12:47 am

***

Always and Forever
Értetek
vagyunk
Szintlépési fázis :
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Kórház Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro3_250
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kórház Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro4_250
Keresem :
Léptek száma :
568
Népszerûség :
0

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház Empty

Ajánlott tartalom


Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
 

Kórház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette in the Darkness :: Színterünk, amit bejárhatsz :: New Orleans-
^
ˇ