Egy álomban élünk
pillanatkockák


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Klaus & Camille - It's good to see you again{Franciaország}

Kórház EmptyKlaus Mikaelson
Today at 2:52 pm



Virágoskert

Kórház EmptyRuby Jacqueline Hale
Today at 2:25 pm



Néhány hete; New Orleansban ~ Liv & Raleigh

Kórház EmptyRaleigh Blair
Today at 12:44 am



Sétálóutcák

Kórház EmptyCelian Darveaux
Yesterday at 10:15 pm



Cedric Sutton

Kórház EmptyRuby Jacqueline Hale
Yesterday at 9:55 pm



Elkészültem!

Kórház EmptyCedric Sutton
Yesterday at 8:40 pm



Wickery Híd

Kórház EmptyAlways and Forever
Yesterday at 8:06 pm



Nothing else matters - Drezera

Kórház EmptyDrezath
Yesterday at 6:31 pm



Játéktér felszabadítása

Kórház EmptyDrezath
Yesterday at 5:53 pm



I am your nightmare

Kórház EmptyKatherine Pierce
Yesterday at 3:38 pm
Ennyien vagyunk
létszámunk
Fajok Lányaink Fiaink
Vámpírok 5 6
Boszorkányok 8 4
Vérfarkasok 3 5
Hibridek 0 2
Tribridek 1 0
Eredetiek 0 1
Eretnekek 2 0
Szirének 2 0
Démonok 2 3
Vadászok 2 2
Emberek 4 4
Összesen 30 27

Share
 

 Kórház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház EmptySzer. Szept. 11, 2019 10:34 pm



To: Chelsea

Shut up

A sötétségre emlékeztem. A fájdalomra, ahogy roppant a csont a karomban, majd a lábamban. A nyakamban. A gerincemben. Mire az átváltozás befejődött és bundába bújtam, mint a 219 csontom eltört. Fogalmazhatnánk úgyis, hogy átalakult. Újjászületett. Hah. Micsoda tökéletes megfogalmazása annak, hogy egy rühes dög formáját öltöttem magamba.
A tudatom kikapcsolt. A vadállat maradt csak, aki tombolni kívánt. Ő volt az, aki mélyen bennem szunnyadt és minden átkozott nap kísértett. Szabad akart lenni. Havonta egyszer sikerült is kitörnie, ez pedig a fényes kis pontnak volt köszönhető az éjszakai égbolton. És persze a nyomorult húgomnak, aki meghalt. Azt hiszed, érzéketlen vadbarom vagyok, ugye? Talán nem jársz messze a valóságtól.
Miután a farkasom kitombolta magát és darabokra cincált néhány állatot az erdőben, eljött a reggel. Meztelenül feküdtem a sárban, koszban, tőlem pár méterre pedig ott hevert a táskám. A franc se tudja, a farkasom honnan tudta, hova kell visszajönnie. De megtette.
Mielőtt felkelhettem volna, rám találtak. Egy nyomorult kórházba vittek és bedugtak egy átkozott kórterembe. Oh, hogy pusztulnának el ott, ahol vannak…

Mikor magamhoz térek, csupán néhány szó jut el a tudatomig. „Szólnunk kell a rendőrségnek.” Eleinte fel sem fogom a szavakat, de amint értelmet nyernek a fejemben, a szemeim úgy pattannak ki és ülök fel rúgóként az ágyban. Ez azért szar, mert rögtön fájdalom hasít a hátamba. Asszem’ az a kicseszett Jack volt, aki hátba rúgott… igen. Határozottan emlékszem, hogy így volt. Rohadjon meg. Csak egy szál cigit akartam tőle. Nem a pénzét. Egyre inkább fülelek. Hallani akarom, miről dumálnak odakint. A szavak lesokkolnak. „Láttam a híradóban.” „Veszélyes, azért körözik?” A rohadt életbe. Kitakarózom, majd a fájdalmaimmal nem törődve rohanok a ruháimhoz, amik az ágy melletti széken hevernek.
Engem aztán nem kaptok el, ti idióták. Nem visztek oda vissza.
Idegesen kapkodom magamra a ruháimat. Először az alsógatya, majd a nadrág, ezt követően pedig a póló. A cipőt sem felejtem, de a zokni már hidegen hagy. A táskát a vállamra kapom, majd az ablakhoz lépve szélesre tárom.
- Ez az. A szabadság érzete. – A szél az arcomba vág, de egyáltalán nem zavar. Az már sokkal inkább, mikor a párkányon ülve szembesülök két ténnyel: az egyik, hogy körülbelül a hatodik emeleten vagyok. A másik, hogy az ajtó kinyílik mögöttem. A kurva életbe. Hátrafordulok, a szél a hajamat cibálja, a tekintetem szúrós és halálos. Igen, ha tekintettel ölni lehetne, a csaj már holtan esne össze.
- A helyedben nem pofáznék bele mások dolgába, csillagom. – A szemébe nézek, majd újból kifelé fordulok, a szabadság irányába. Egyre szaporábban veszem a levegőt, agyam pedig azon kattog, hogy vajon hány csontom törne, ha leugranék és, hogy mennyi időbe telne összekapnom magamat annyira, hogy le tudjak lépni.

From: Teddy

437 ❖ numb


Theseus Beaumont
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
❖ Chelsea Jenson (alakulóban)
Play by :
❖ Benjamin Wadsworth
Léptek száma :
1
Népszerûség :
0

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház EmptySzer. Szept. 11, 2019 12:20 am




Chelsea and Teddy

But I'm sick of playing games with my demons


Az utóbbi heteken nem túl sok lelkesedéssel vergődtem át magam. Üresnek érzem magam, ami bizonyos szempontból jó, hiszen a másik opció a totális idegösszeomlás lenne, ami pedig ki tudja hova vezetne. Stephanie azt kérte, ne gyászoljam, de képtelen vagyok eleget tenni ennek a kérésnek.  Folyton az ajtót lesem vagy a telefonomat azt várva, hogy felbukkanjon, mintha mi sem történt volna... Mintha ez az egész valami rossz álom lenne. Nehéz továbblépni valaki  olyan elvesztésén, aki több száz éve az életed szerves része, akihez a legtöbb emléked kapcsolódik, aki ott volt jóban és rosszban melletted... Aztán egyszer csak megszűnik létezni, a világod pedig összeomlik, és már azt sem tudod, ki vagy. Néhányan ilyenkor lelépnek, és új életet kezdenek, ami nekem is megfordult a fejemben - sok más mellett -,  de nem akarom magára hagyni Christ, habár... Fogalmam sincs, hogy egyáltalán szüksége van-e rám... Éppen rám!  Hiszen miattam halt meg Steph. Vagyis nem, nem miattam. "Értem" - így forgalmazott a levelében. Vigasztalásnak szánta, de én gyűlölöm magam érte. Chris miért ne tenné? Egyáltalán nem tudom, mit gondolhat és bevallom, egy részem fél elé állni és megkérdezni. Kerülöm őt. Későn járok haza, ami igazából nem olyan nagy újdonság csak épp újabban nem bárokba járok, hanem vagy túlórázok a kórházban, vagy egyszerűen az utcákat járom.

- Szólnunk kell a rendőrségnek.
- De biztos, hogy ő az?
Úgy kapom fel a fejem, mintha hozzám szóltak volna, pedig az ideges társalgás a folyosó túl végén zajlik a vezetőápoló és a főorvos között. Fogalmam sincs miről, vagyis inkább kiről lehet szó, de mindketten izgatottak, ami egy picit megpiszkálja a kíváncsiságom. Hetek óta először. Steph valószínűleg gyógyulásnak könyvelné el.
- Igen, reggel láttam a híradóban.
- Akkor tényleg szólnunk kell... De... Veszélyes, azért körözik?
Erre már ha akartam volna se tudok érdektelen maradni. Erősen kell koncentrálnom, hogy halljam a választ mert a folyosó úgy nyüzsög,  mint egy megvadult méhkas.
- Nem. Csak eltűnt, azt hiszem. Bár ki tudja... Nekem eléggé balhésnak tűnik a srác.
- Bezárjuk?
- Láttad a sérüléseit, kizárt, hogy lábra tudna állni. Nem félek, hogy kiszökik.
Eltűnődve figyelem a két távolodó alakot és a hallottakon gondolkozom. Furcsa. Szóval a száztizenhatosban fekszik egy bizonyos "balhés srác" olyan sérülésekkel, amik miatt nem tud lábra állni és  ráadásul a rendőrség is körözi... Vagyis bocsánat, "keresi". Miért ézrek késztetést arra, hogy megtudjam ki ő? Miért vonzanak az ilyen alakok még ismeretlenül is? Tisztára idióta vagyok. Viszont úgy érzem, muszáj tennem valamit különben belefulladok az ürességbe, így megindulok a szoba felé. Mikor elérem az ajtót abban a hitben nyitok be, hogy "balhés srác" összetörve fekszik az ágyban, de nem ez fogad. Ennek a srácnak semmi baja és mi több... Szökni próbál. Az ablakon át. A hatodikról...
- A helyedben nem tenném... - jegyzem meg csevegő hangon és becsukom magam mögött az ajtót.



461 ❀  kredit

❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖




It can't rain all the time





Chelsea Jenson
Eretnek
vagyok
Szintlépési fázis :
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Play by :
✿ India Eisley
Keresem :
Léptek száma :
6
Népszerûség :
0

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház EmptyVas. Dec. 16, 2018 1:44 am

Szabad játéktér.

Always and Forever
Értetek
vagyunk
Szintlépési fázis :
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Kórház Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro3_250
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kórház Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro4_250
Keresem :
Léptek száma :
557
Népszerûség :
0

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház EmptySzer. Nov. 14, 2018 5:09 pm



☾ To: Chelsea Jenson


☾ Help me, please






Néha az ember élete apró darabokra hullik, s néha ő maga is. S vajon fel tud-e állni? Össze tudja-e szedni magát valaha, mikor megannyi veszteség érte? Van-e egyáltalán értelme összeszednie magát, mikor senkije sem maradt? Ha nincs semmi és senki, amiért megérné felkelnie, talán már nem is akarja többé kinyitni a szemeit. Legalábbis, én így éreztem magam, amióta az életem fordulatot vett. A magány és a sötétség kikövezett sétányát lépdeltem, s hagytam, hogy egyre jobban elvesszek benne. Nem érdekelt semmi.
Múlthéten ott hagytam a sulit. Nem jelentkeztem ki, nem szóltam senkinek. Egyszerűen összepakoltam a holmijaimat, hagytam egy levelet a szobatársamnak, hogy remélem, az új társa jobb lesz, mint én, aztán eljöttem. Hová? New Orleans. Azzal csaptam be önmagamat, hogy Lexyt jövök meglátogatni, de… mikor a lakás közelébe értem, inkább irányt változtattam. Nem akartam szembenézni a lánnyal, akinek még van köze hozzám. El akartam szakítani őt is magamtól, mert tudtam, hogy a részéről is csupán megvetés várna… vagy épp szánalom. Vagy netán egy lelkifröccs, amit a bátyám haláláért kaphatok. S erre nem vágytam.
Volt még némi pénzem, így néhány napra kivettem egy hotel szobát, aztán elkezdtem járni a várost. Szórakozóhelyek, ez, az, amaz… csak ezek érdekeltek. Minden este leittam magam, nőkkel kavartam, de egyikükkel sem feküdtem le. Persze a legtöbbjük mérges lett emiatt, volt, amelyik fel is pofozott, de én csak nevettem rajta. Szórakoztam. Élveztem, hogy a lábaim előtt hevernek és felkínálják magukat, aztán eldobtam őket.
Hogy mire volt ez jó? Igazából fogalmam sincs. Nem találtam önmagamat, a helyemet… egyszerűen elegem volt. Mystic Fallsban még felkerestem Tomot és vettem tőle néhány dolgot, de azt még nem használtam. Egészen eddig az estéig. A hotel szobában ültem, miközben a lány, aki ma este rám mászott, az ágyon feküdt mögöttem. Nyilván feljött valaminek a reményében… de nem érdekelt.
- Theodore Storm… - Mögém húzódott, majd átkarolta a mellkasomat és a nyakamba csókolt. Semmit sem váltott ki belőlem. Az ég világon semmit. A kezemben szorongatott tasakot bámultam, mely fehér porral volt tele. – Theodore…?! – Kiakadt, ahogyan meglátta. Elszakadt tőlem és értetlenül bámult rám. – Ugye az nem az, amire gondolok? – Idegesen csengett a hangja, ami számomra már-már fülsüketítő volt.
- De. Pontosan az. Szóval, ha nem akarsz csatlakozni, jobb, ha eltűnsz. – Néztem rá kifejezéstelen arccal, aztán végül rámosolyogtam. – Tűnj el. Amúgy sem akartam veled semmit… - Tettem hozzá magyarázatként, mire ő lemászott az ágyról. Még elém lépett és felpofozott.
- Nem vagy észnél. De én ebben nem veszek részt, nem is ismerlek… - Rikácsolta, én meg az arcomra csúsztattam a kezemet. Nem tartoztam magyarázattal neki a tetteimet illetően, sőt, semmit illetően. Nem néztem rá, de hallottam a heves mozdulatait, öltözését, majd a lépteit az ajtó felé, amit végül bevágott maga után.
Remek, egy gonddal kevesebb. Ez járt a fejemben, miközben a tasakot felnyitottam.
Legközelebb viszont az a kép fogadott, mikor magamhoz tértem a kórházban. Egy szőke nővérke állt az ágyam mellett és épp egy papírra írogatott valamit.

480 words ☾ Or Nah ☾ note: szia Chels Very Happy



❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖


Love is giving someone your heart


and trusting he wouldn't break it...




Theodore Storm
Vérfarkas
vagyok
Szintlépési fázis :
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Waiting for you, Celian
until i die
Play by :
☾ Mr. Perfect and Sexy Chace Crawford
Léptek száma :
121
Népszerûség :
3

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Kórház   Kórház EmptyVas. Nov. 11, 2018 12:47 am

***

Always and Forever
Értetek
vagyunk
Szintlépési fázis :
Az oldal szíve
Ez az én történetem :
Kórház Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro3_250
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kórház Tumblr_ou84bwSpS91r9xerro4_250
Keresem :
Léptek száma :
557
Népszerûség :
0

Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Kórház   Kórház Empty

Ajánlott tartalom


Kórház Empty
Vissza az elejére Go down
 

Kórház

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Silhouette in the Darkness :: Színterünk, amit bejárhatsz :: New Orleans-
^
ˇ