Silhouette in the Darkness
Whoever enters here

give up all hope
Karakter neve ℘
Jelszó ℘
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 31 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 31 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (133 fő) Pént. Feb. 02, 2024 5:51 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done
Hesperus
Csüt. Márc. 16, 2023 1:09 am


Always and Forever
Vas. Dec. 12, 2021 10:34 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:53 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:48 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:39 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:36 pm



Megosztás
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásJosie & Lizzie szobája EmptySzomb. Nov. 28, 2020 7:13 pm

Véget ért a kör
Szabad játéktér

Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
Always and Forever



163
C szint:
Kalmithil
Josie & Lizzie szobája Nui9OmD
Legfelsőbb szint:
The Survivor

Ez az én történetem :
Josie & Lizzie szobája 99b4938c245b0cd431ace7968390674e0ee9f16a
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Josie & Lizzie szobája F97377f1957c2499834fa8de31fda3cd119039ef
Az életem ennyi titkot rejt :
1120
Ennyi éve vagyok a világon :
7
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
℘ A body without a soul
A fiók mögött :

Josie & Lizzie szobája Empty
TémanyitásJosie & Lizzie szobája EmptyKedd Feb. 25, 2020 11:45 am

Vannak dolgok, amikröl az ember csak az anyjával tud beszélni.

Mommy & Me

R
emélem igazad van és minden rendben lesz. – mosolyogtam rá bátortalanul az anyukámra.
Annyira szerettem benne, hogy bármennyire is kilátástalan volt egy helyzet Ő mégis meglátta benne a pozitív dolgokat és csak azokra koncentrált. Legalábbis kifelé ezt mutatta, viszont, hogy a lelke mélyén mi játszódott le benne azt csak Ő tudhatja. De abban biztos vagyok, hogy ameddig engem nyugalomra int, addig ő folyamatosan agyal és kattog azon, hogyan is lehetne megoldalni ezeket a lehetetlen helyzeteket, amikbe kerültünk már megint.
- Könnyebb mondani, mint megtenni. – motyogtam, miközben úgy bújtam az ölelő karjaiba, mint egy kiscica. Az ilyen pillanatokban újra kislánynak érzem magam és hajlamos vagyok megfeledkezni az élet nagy dolgairól. Ezek a pillanatok az én megnyugvásra alkalmas csoda pillanataim. Ilyenkor nem kell arra gondolnom, mi lesz akkor ha, ilyenkor csak ő és én vagyunk. Anya és lánya akik feltétel nélkül szeretik egymást.
- Ismersz jól, anya. Soha nem voltam az a fajta, aki nyugton ült a fenekén ameddig mások kiálltak az igazság mellett. Szóval ne várd tőlem, hogy pont most kezdjek el ilyen lenni. – reagáltam anya mondandójára, miközben egy picit eltávolodtam tőle és mélyen a szemeibe néztem.
Szerettem anyával beszélgetni, hiszen rengeteg dologban megegyezett a véleményünk és könnyedén megtaláltuk a közös hangot még úgy is, hogy időnként akadtak köztünk kisebb nézeteltérések. Így nem csoda, hogy annyira hiányzott ameddig távol voltak Stefannal. Megnyugtató látni mennyire szeretik egymást és mennyire egy hullámhosszon vannak, ez már egészen kicsi korom óta elvarázsolt. Ahogy egyre idősebb lettem, egyre tisztábban láttam a szerelmüket és köztük lévő lelki kapcsolatot, ami az ismeretségük sok-sok éve alatt vált biztos és stabil bástyává.
- Rendben! – válaszoltam egy halovány mosoly kíséretében, amit csak azért erőltettem az arcomra, hogy valamelyest megnyugtassam anyát.
Tudtam, hogy Ő is legalább annyira fél, mint amennyire mi megijedtünk, amikor kiderült, hogy Kai itt van. De abban is biztos vagyok, hogy ezt nekünk kell megoldanunka testvéremmel. Ez a mi harcunk amit akár az életünk árán is, de meg kell vívnunk és abból kiindulva, hogy kicsi korunkban is sikerült már őt egyszer megállítanunk, talán van esélyünk arra, hogy most ismét megnyerjük a csatát ellene. Végtére is azóta már eltelt egy pár év és már nem ugyanaz a megszeppent ikerpár vagyunk, akik akkor voltunk. Hanem sokkal erőteljesebb, okosabb és talpraesettebb boszorkányok, akikben valahol ott bujkál a Gemini klán kissé őrült vadsága.
- Anya? Mit gondolsz, elmehetnék én is New Orleans-ba Lizzie után? – néztem rá kérlelőn az anyukámra, annak ellenére, hogy eleinte még csak hallani sem akartam erről a felvetésről.

music:Clikk note: Josie & Lizzie szobája 2142956176  words: 408
©

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Josie & Lizzie szobája Empty
TémanyitásJosie & Lizzie szobája EmptySzomb. Feb. 01, 2020 4:42 pm


To my beautiful daughter


A válasza megmosolyogtatott, le sem tudta volna tagadni, mennyi mindenben hasonlított rám. Lehet, hogy biológiailag nem feltétlenül én voltam az anyjuk, de a velem töltött idő igenis lenyomatot hagyott a személyiségükön. Josie-ban sokszor a gimis Caroline-ra ismertem, bár szerencsére egyikük sem lett olyan cserfes és felszínes, mint amennyire én hajlamos voltam az lenni.
Megértőn bólogattam, ahogy Lizzie-ről mesélt. Nekem sosem volt testvérem, főleg nem ilyen szoros viszonyban, így ezt az egyet nem teljesen érthettem meg kettejükben. Elena és Bonnie persze mellettem voltak már kiskoromtól kezdve, azt pontosan tudtam, milyen érzés elveszíteni valakit, vagy annak a lehetőségétől félni... Mégsem volt teljesen ugyanaz a kettő.
- Nemsokára hazajön és minden visszaáll a régi kerékvágásba. - Még ha ez nem is feltétlenül volt így, biztatni szerettem volna, hiszen semmit sem ér azzal, ha elkezd a jövőn aggodalmaskodni. Arra itt voltam én. Anyjaként minden másodpercet féltéssel és agyalással töltöttem, így őt meg akartam kímélni ettől a mókuskeréktől.
- Tudom, szívem. Ismerem az érzést. Fogd ezt fel úgy, mint felkészülési időt a nagy kihívás előtt. - Magamhoz öleltem, vigasztalón cirógattam a haját és a hátát. Még mindig meg tudott lepni azzal, mennyit nőtt. Mintha csak tegnap lett volna, hogy még mindketten elfértek az ölemben! - Bármennyire is szeretném elodázni, eljön majd a nap, amikor neked kell megküzdened a saját jövődért. Addig meg ezt bízd ránk. - A helyében én is utáltam volna tehetetlenül ücsörögni, viszont tudtam azt is, hogy nem védhetem meg őt örökké. Egyszer majd neki kell kiállnia saját magáért, és csak reménykedhettem benne, hogy addigra sikerül őt minden értelemben jól felkészíteni.
- Jól van. Nem is kell... - elharaptam a végét, nem igazán voltam biztos benne, hogyan reagáljak. Ez azért komoly téma, de azt sem szerettem volna, hogy állandóan ezen kattogjanak. Azt hiszem, rájuk kellett bíznom, hogyan boldogulnak a helyzettel, és biztosítanom őket arról, hogy itt vagyunk és támogatjuk őket, ha elakadnának.
- Hé, figyelj rám - Gyengéden magam felé fordítottam az arcát, hogy egymásra tudjunk nézni. Igyekeztem minél magabiztosabban és megnyugtatóbban mosolyogni. - Az az ember többet nem árthat nektek, rendben? Ha túl közel merészkedik hozzátok, széttépjük, és ezt ő is tudja. Egy darabig még nem fog próbálkozni. - Azt egyáltalán nem akartam, hogy Josie még Kai miatt is aggódjon. Ezt a problémát abszolút én akartam megoldani, hiszen nem engedhettem, hogy ismét veszélybe kerüljenek egy őrült démon-boszorkány miatt. A fickó a saját sírját ásta azzal, hogy újra felbukkant a lányaim közelében.




Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Josie & Lizzie szobája Empty
TémanyitásJosie & Lizzie szobája EmptyPént. Nov. 29, 2019 10:29 pm

Vannak dolgok, amikröl az ember csak az anyjával tud beszélni.

Mommy & Me

T
udod jól, hogy ahhoz, hogy tényleg rend legyen, előtte felfordulást kell csinálni. - válaszoltam a megjegyzésére.
Emlékszem, hogy kiskounkban is mennyiszer megdorgált minket ha nem tartottunk rendet magunk körül és így utólag belegondolva igaza is volt. Rend a lelke mindennek, ahogyan azt az okos emberek is megmondták. Úgyhogy az esetek túlnyomó részében igenis igyekszem rendet tartani, de amikor végképp nincs más megoldás akkor szembe kell nézni a rumlival és az alapoktól újra felépíteni a rendezett környezetünket.
- Olyan, mintha minden nap egyre távolabb lenne tőlem és ez eléggé frusztráló. Tulajdonképpen ezért is kezdtem bele a pakolásba. Hátha segít egy kicsit kikapcsolni. - részleteztem az anyukámnak miért is van ekkora káosz a szobánkban.
Valójában nem csak a New Orleans-i út óta érzem Lizzie-t egyre távolabb magamtól, hanem azóta amióta Kai bácsi visszatért. Bár az is lehet, hogy inkább az összeolvadás miatt tört ki rajtam ez a pánik, hiszen amióta kiderült azóta olyan mintha a fejetetejére állt volna az életem. Minden élmény, találkozás és pillanat olyan mintha homokszemként kiperegne az ujjaim közül. Lehet ezt egyáltalán normális, ép ésszel feldolgozni?
- Totálisan tehetetlennek érzem magam. Mintha csak ülnék karbatett kézzel és várnám a csodát. - motyogtam csalódottan.
Igazából talán ez a legjobb szó arra amit érzek, hiszen megannyi érzés kavarog bennem, de ennél jobban egyik sem tudja kifejezni azt amit valójában érzek. Viszont anya ölelő karjai között mégis azt éreztem, hogy van esély és nincs okom arra, hogy reményvesztetten álljak a dolgokhoz. Így amennyire csak lehetett összegömbölyödtem és úgy bújtam hozzá ahogy kiskorunkban is tettem amikor valami bántott.
- Igazából nem nagyon. Próbáljuk felfogni és helyén kezelni a dolgokat, plusz mind a ketten elkezdtünk kutakodni egy kicsit más más irányba. Szóval nem mondhatnám. - válaszoltam komolyan, felőttesen miközben egy kicsit eltávologtam tőle.
Mindennek megvan a maga előnye és hátránya is. Azzal, hogy mindenki a megoldást keresi a legnagyobb problémára, így nekünk is akadt időnk különböző kis kutatásokra és elméletek kiötlésére. Viszont most nagyon örülök neki, hogy végre anyáék is itthon vannak és végre tölthetek velük is némi időt abból ami a dolgok jelenlegi állása szerint még maradt a számunkra.
- Tudom és hálásak is vagyunk érte, de ettől függetlenül mégiscsak tartok tőle, hogy mi lesz. Főleg most, hogy Kai bácsi megint ebben a világban van. - sütöttem le a szemeimet, miközben végig ott motoszkált a fejemben, hogy vajon mi várhat még ránk.
music:Clikk note: Josie & Lizzie szobája 2142956176  words: 382
©

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Josie & Lizzie szobája Empty
TémanyitásJosie & Lizzie szobája EmptyPént. Nov. 08, 2019 6:43 pm


To my beautiful daughter


A küszöbön elbizonytalanodom egy pillanatra, ahogy felmérem a felforgatott szoba állapotát néhány gyors pillantással. Ha tudtam volna, hogy Lizzie hiánya ezt váltja ki Josie-ból, szorgalmaztam volna, hogy hazavigyem magammal. A házra igazán ráférne már egy alapos rendrakás.
- Nemsokára háborús övezetnek lehet nyilvánítani a szobátokat. - Persze sejtettem, hogy épp rendet rak, vagy valami ilyesmi, de azért az anyai énem csak előtérbe került egy pillanatra, miután végre erőt vettem magamon és beljebb merészkedtem a szobájába.
Őszinte válasza hallatán ellágyult a mosolyom. Az ágyához léptem és leültem mellé, elég közel ahhoz, hogy vigasztalón át tudjam karolni néhány pillanatra: hogy pontosan melyikünk szorult nagyobb vigasztalásra, azt még én sem tudtam eldönteni.
- Tudom, szívem. Nekem is hiányzik. Jobb szerettem, mikor abban a korban voltatok, hogy nem jutott eszetekbe nyaralni menni. - viccelődtem, bár részben tényleg jobb volt. Nehéz látni, hogy felnőnek, nem csak azért, mert egyre közelebb sodródnak a veszélyhez ezáltal, hanem mert valahogy nem tudok lépést tartani velük. Nemsokára jönnek az első udvarlók, aztán családot alapítanak, míg én? Én nagymamaként is pontosan ugyanilyen maradok, változatlanul gimis testben, változatlanul vámpír. Pedig mindennél jobban szerettem volna megöregedni a családommal, még az őszülést és a ráncokat is elviseltem volna...
A kérdés váratlanul ért, nem azért, mert ne gondolnék rá minden nap, hanem mert nem sejtettem, hogy Josie fejében is ennyire élénken él ez az egész. De hát igen, a testvére hiánya elég árulkodó volt.
- Persze! Amint rendeződnek itthon a dolgok, Stefannal folytatjuk a kutatást. Apátok is állandóan ezen dolgozik. Megtaláljuk a megoldást, ne félj! - Szorosabban fontam a válla köré a karomat és magamhoz öleltem. Hiába tűnt velem egyidősnek, ugyanúgy a lányom volt és ugyanúgy szerettem babusgatni.
- Gyakran beszélgettek erről Lizzie-vel? - Kíváncsi voltam, ők hogyan élik meg ezt az egészet. Nem örültem neki, hogy félbe kellett hagynunk a kutatást Bonnie hívása miatt, de talán jó volt kicsit itthon lenni, rájuk nézni és biztosítani őket arról, hogy minden rendben lesz - ezáltal valahogy én is könnyebben el tudtam hinni, hogy igazam van.
- Sokan szorítanak értetek. - Eszembe jutottak Klausék, a gondolat valahogy megmosolyogtatott. - Márpedig kizárt, hogy ennyi támogatással ne hoznánk össze valamit. - Nem csak az a hülye átok, hanem Kai sem jelenthetett akadályt. Hinni akartam benne, hogy egységben az erő, márpedig mi még egy depis Damonnel és egy alvó Elenával is többen vagyunk, mint az ellenünk szervezkedők.




Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Josie & Lizzie szobája Empty
TémanyitásJosie & Lizzie szobája EmptySzer. Okt. 30, 2019 1:10 am

Vannak dolgok, amikröl az ember csak az anyjával tud beszélni.

Mommy & Me

A
z ikertestvéremmel való kapcsolatomnak és annak köszönhetően, hogy folyamatosan egymás nyakán lógunk, egyfajta társfüggőség alakult ki bennem. Ami addig nem is tudatosult bennem ameddig Lizzie el nem utazott és én magamra nem maradtam a nagy szabadságommal.
Persze egy darabig sikerült lekötnöm a figyelmemet azzal, hogy mindenféle könyveket és kutatásokat elolvastam, annak reményében, hogy hátha némi plusz információra bukkanhatok az átkunkkal kapcsolatban. Utána pedig minden olyat kipróbáltam, amiről jobb, ha anyáéknak még csak sejtésük sincs. Mindemellett pedig próbáltam egy normális tinédzserlány látszatát kelteni. De nem sokáig tartott ki ez a fajta elterelés. Folyamatosan azon kaptam magam, hogy a testvéremet szólongatom, vagy éppen vele álmodok. Úgyhogy kénytelen voltam más eszközökhöz folyamodni és új tervet kieszelni. Ezzel persze nincs is probléma, hiszen ötletekből mindig van bőven. most is motoszkál egy ötlet a fejemben, ami talán a segítségünkre lehet. Viszont, mint olyan sok mindenhez, ehhez is szükségem lenne Lizzie segítségére. Szóval ezzel is várnom kell addig ameddig el nem jutok New Orleans-ba meglátogatni Őt, vagy Ő haza nem jön. Addig pedig úgy döntöttem, hogy egy kicsit átrendezem a szobánkat és a ruhatáram aktuális kiszelektálását is megejtem.
Éppen hason fekve próbáltam kihalászni az ágyam mögé beesett apró kis dolgokat amikor meghallottam, hogy valaki kopogtatással jelezte számomra az érkezését. Pár pillanattal később, pedig már meg is tudtam a váratlan vendégem kilétét.
- Ohh, szia! Gyere csak! – mosolyogtam rá kedvesen az anyukámra, miközben feltápászkodtam
A család nagyon fontos a számomra és annak ellenére, hogy mi egy kicsit különlegesebb család vagyunk csak még inkább ragaszkodunk a másikhoz. Anya annak ellenére, hogy valójában nem is az Ő babái voltunk, úgy szeret minket, mintha azok lettünk volna. Szeretettel, aggódással és óvó féltéssel nevelt minket. Az első lélegzetvételünktől kezdve a mai pillanatig, amiért iszonyatosan hálás vagyok neki. Nagyon szeretem és nem csak azért, mert Őt ismerem egyedül, mint az anyukámat, hanem azért mert Ő tényleg olyan szülő akit csak szeretni lehet.
- Őszintén? – húztam el a szám, miközben törökülésben leültem az ágyramra és jeleztem neki, hogy jöjjön csak közelebb.
- Eleinte jó volt egy kicsit egyedül, de most már jobban örülnék neki, ha Lizzie itthon lenne. – vallottam be őszintén, miközben lepöcköltem egy pihét a takarómról.
- Anya? Szerinted sikerül megoldást találnunk az összeolvadásra? – pillantottam fel rá aggodalommal a szemeimben.
Akarva akaratlanul is mindig ekörül járnak a gondolataim és tudom, hogy ezzel Ő is így van. Ez a helyzet, hogy Lizzie most nincs itt velünk, pedig csak még inkább a felszínre hozza. Végtére is ha nem sikerül kitalálnunk mit is tegyünk akkor valamelyikünk végül egyedül fog maradni.
music:Clikk note: Josie & Lizzie szobája 2142956176  words: 415
©

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Josie & Lizzie szobája Empty
TémanyitásJosie & Lizzie szobája EmptyVas. Okt. 27, 2019 6:08 pm


To my beautiful daughter


Sokáig voltunk távol Stefannal, egyes, rosszmájú megjegyzések szerint talán túlságosan is sokáig, de én tudtam, hogy a lányaim a lehető legjobb kezekben voltak. Nem csak az iskola, hanem Alaric is gondoskodott erről. Az, hogy Bonnie hívása miatt félbe kellett hagynunk a Gemini-átok megtörése után való kutatást és hazajönnünk, egyfajta kudarcként élt bennem, hiszen a lányok minden nappal egyre és egyre közelebb kerültek az átok beteljesüléséhez, én meg nem tehettem semmit, amivel megakadályozhattam volna ezt. Ez egyszerűen felemésztett, arról nem beszélve, mennyire megviselt Stefan állapota is, akire Damon és Elena helyzete rakott plusz terheket. Pont olyan volt, mint a gimiben - minden egy óriási, feneketlen, otromba katyvasz.
Épp ezért nem szívesen engedtem el Lizzie-t New Orleansba, de addig nyúzott minket, hogy végül csak sikerült kipréselnie belőlem egy "igen"-t. Azzal nyugtattam magam, hogy Klaust ismerve jó kezekben lesz náluk - illetve, hogy a másik szemem fénye legalább itthon maradt, látótávolságon belül. Kicsit nyugodtabb voltam, tudván, hogy Josie-n rajta tarthatom a szemem, nem kell állandóan telefonhívásokkal zaklatnom és azon kattognom, miféle szörnyűségek érhetik egy olyan kaotikus család mellett, mint a Mikaelsonok.
- Kopp-kopp. - kocogtatom meg mutatóujjam bütykét a nyitott ajtó félfáján, mintha a jelenlétem nem lenne amúgy is eléggé feltűnő. Mosolyom szinte leszalad az arcomról, olyan széles, nyoma sincs gondolataim súlyának vagy az előttünk álló, bizonytalan jövő keltette félelmeknek.
- Bejöhetek? - érdeklődöm Josie-tól, bárhol is tartózkodik a szobán belül éppen. Kamaszodnak, jobb, ha az ember anyja megkérdezi ahelyett, hogy csak úgy beront a személyes terükbe. Ezt már akkor megtanultam, amikor háromévesen a dackorszakba léptek.
- Milyen érzés, hogy tiéd az egész szoba? - Fejemmel Lizzie üresen álló ágyára bökök, miközben a küszöbön átlépve besétálok a szobába. Furcsa, hogy nincsenek együtt, viszont ez nem gátol meg abban, hogy ne töltsek egy kis időt kettesben Josie-val.




Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Josie & Lizzie szobája Empty
TémanyitásJosie & Lizzie szobája EmptyVas. Júl. 14, 2019 6:52 pm

Szabad játéktér.

Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
Always and Forever



163
C szint:
Kalmithil
Josie & Lizzie szobája Nui9OmD
Legfelsőbb szint:
The Survivor

Ez az én történetem :
Josie & Lizzie szobája 99b4938c245b0cd431ace7968390674e0ee9f16a
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Josie & Lizzie szobája F97377f1957c2499834fa8de31fda3cd119039ef
Az életem ennyi titkot rejt :
1120
Ennyi éve vagyok a világon :
7
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
℘ A body without a soul
A fiók mögött :

Josie & Lizzie szobája Empty
TémanyitásJosie & Lizzie szobája EmptyHétf. Ápr. 15, 2019 7:39 pm



I've got your back, kid


Lizzie & Stefan
Egy szomorkás mosoly jelent meg arcomon, ahogy Lizzie emlékeztetett rá, még sosem meséltem neki az apámról. Nem sok mindenkivel osztottam meg életem során, mégis miféle ember nevelt engem, és Damont. Nem voltam rá büszke, hogy egy hozzá hasonló embernek engedelmeskedtem éveken keresztül, mint naiv kisgyermek. Damon mindig is okosabb volt ilyenformán nálam, ő nem dőlt be az öreg húzásainak, szavainak, s valójában én is tudtam, hogy milyen ember ő. Mégsem mondtam neki nemetsoha semmire, nem ellenkeztem, követtem a kéréseit, amik inkább parancsok voltak. Úgy bánt velünk, mintha a felettesünk volna, nem pedig az apánk. Katonák voltunk a szemében, akiknek úgy kellett ugrálnia, ahogy ő fütyült. Damon hamar ellene fordult, én továbbra is a kedvére akartam tenni, valójában halálom napjáig engedelmeskedtem neki. - Kevesen tudják, milyen ember volt ő. Nem volt apának való, kegyetlen, gonosz ember volt. Nem tudom, egyáltalán képes volt-e a szeretetre valaha is. Ha jól emlékszem, soha nem volt hozzánk egy kedves szava sem, anyánk halála épp ezért rázott mg minket olyan nagyon. Nem volt többé senki, aki gondunkat viselte volna. Onnantól már csak egymásra számíthattunk Damonnel. - Elég idős volt már ahhoz, hogy mindezeket megtudja, mégsem volt egyszerű ilyet mesélnem neki. Szerettem volna azt mondani, hogy jó ember volt, aki szeretett minket, és anyámat is, de ez nem volt igaz. Nem tudtam, hogy képes volt-e a szeretetre. Ez eszembe jutatta, hogy Kai is hasonlón mehetett át, csak épp benne megtört valami mindezek hatására. Sajnálhattam volna, s egy részem engedett is a kísértésnek. Ennek ellenére mégis gyűlöltem, mert bántotta a szeretteimet, mert halála után is képes volt előmászni a pokolból, hogy minket kínozzon. - Azt hiszem, ha rossz példa van egy gyerek előtt, vagy a szülőre fog hasonlítani, mert úgy hiszi, így kell viselkednie. Vagy pedig dacol vele, és csak azért is másmilyen lesz felnőtt korára. - kezdtem bele egy nagyot sóhajtva, erre a kérdésre nem volt egyszerű válaszolni. - Talán a megfelelési kényszerem győzött meg arról, hogy más vagyok, mint ő. Őt sosem érdekelte mások véleménye, engem pedig egészen halálomig más sem érdekelt, mint az övé. Ő nyugodt volt annak ellenére is, amilyen szörnyűségeket elkövetett, én pedig a mai napig igyekszem jót cselekedni, hogy a korábbi rossz életem magam mögött hagyjam. - Ennél jobban nem tudtam volna megfogalmazni, miért tartom magam másnak, jobbnak, mint az apám. Tudom, hogy halandóként nem ártottam volna másoknak, a vámpírlét viszont mindent megváltoztatott számomra. Ezen gondolatokat viszont megtartottam magamnak, mert eszem ágában sem volt mentegetni saját magam Lizzie, vagy bárki más előtt is. Én is küzdhettem volna a késztetés ellen, a sóvárgást ugyanúgy legyűrhettem volna, mint bárki más. Nem lehetett kifogás a vámpírlét minden rosszra.
Lizzie arcára mintha egy kis szín is kiült volna, ahogy a távozásról beszéltünk. Azonnal ki is mászott meleg takarója menedékéből, hogy elkészülhessen, s mikor már cipő és dzseki is volt rajta, én magam is felkeltem. - Semmi baj, Liz! A mi titkunk marad. - biztosítottam róla, és a fejemet kezdtem ingatni, amikor az ajtóhoz lépett. - Akkor már csináljuk rendesen. Gyere! - Azzal a lendülettel az ablakhoz sétáltam, amit kitártam, és megnéztem magamnak a távolságot. - Kiviszlek, csak kapaszkodj! - ha engedte, és közelebb jött hozzám, felkaptam a karjaimba, és egyetlen gyors, rutinos mozdulattal már kint is voltunk az ablakon. Odalent a pázsitra érkeztünk szinte hangtalanul, az épület takarásában, ahonnan nem volt nehéz eljutni a kapuig, vagy éppen ki, a kerítés fölött.


555 szó ■  remélem így megfelel Josie & Lizzie szobája 3739568389
S akkor részemről ez egy záró, folytathatjuk a Grillben, ha gondolod! Josie & Lizzie szobája 2566525366



ex-Stefan Salvatore
Vámpír
a legsötétebb rémálmod
ex-Stefan Salvatore



163
C szint:
Kalmithil
Josie & Lizzie szobája K62k2AB
D szint:
Milk tooth

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
96
Titulus :
somewhere between heaven and hell
Másik felem :
Josie & Lizzie szobája Tumblr_inline_pfnaikuB8F1qlt39u_250
Caroline is my beautiful wife
Ennyi éve vagyok a világon :
177
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
paul 'herohair' wesley
Tartózkodási helyem :
mystic falls

Josie & Lizzie szobája Empty
TémanyitásJosie & Lizzie szobája EmptyCsüt. Ápr. 04, 2019 7:46 pm


Stefan & Lizzie
"THE SKY WAS CLOUDLESS AND OF A DEEP DARK BLUE."


Stefan szavai megnyugtatóak, és jó hatással vannak rám. Bizonyos részletekkel ugyan tudnék vitatkozni, de nem teszem. Nincs értelme. Mindenesetre elkönyvelem magamban, hogy kicsit azért elfogult velem szemben. Ahogy általában a szülők szoktak lenni a gyerekeikkel. Ő persze nem az igazi apám, de anyám férje, a mostohaapám, szóval olyasmi, és valószínűleg ő is még ma is olyan ártatlan kislánynak lát, mint tíz, tizenöt évvel ezelőtt voltam. Bár abban igaza van, hogy sosem akarnék Josienak ártani. Nem tudok elképzelni olyan szituációt, ami okot adhatna arra, hogy a testvérem ellen forduljak. Ő olyan, mint a másik felem. Néha veszekszünk persze, de mutassanak nekem akár csak egyetlen olyan testvérpárt, akiknél ez sosem fordul elő.
- Az apád? - vonom fel a szemöldököm, mikor Stefan megosztja velem a saját hasonló jellegű tapasztalatait. Ahogy ez a beszélgetés halad előre, egyre inkább rá kell jönnöm, milyen sok hasonlóság van közöttünk. - Szerintem igazából még sosem beszéltél róla. Legalábbis nem emlékszem rá. Rossz ember volt? - pillantok a szemeibe érdeklődve. A szüleimnek és Mystic Fallsnak olyan hosszú és tartalmas története van, amelyet képtelenség megjegyezni. Pedig ennek egy része egyben történelem is, és a tananyagunk részét képezi, illetve ott áll feketén-fehéren a tankönyvekben, vagy a könyvtárunk polcain sorakozva. Diák legyen a talpán, aki képes ennyi mindent fejben tartani. - Mi az, ami végül segített megbizonyosodni arról, hogy te más vagy, mint ő volt? - kíváncsiskodok tovább. Lehet, hogy kicsit furcsa kérdés, és talán túl sokat kérdezek, de ha Stefan úgy érzi, sok vagyok, bármikor leállíthat. Viszont ha már úgy döntött, hogy megosztja velem a saját tapasztalatait, tényleg érdekelnek ezek a dolgok, és talán tanulhatok is belőlük valamit, ami nekem is hasznomra válhat.
A társalgást azonban simán folytathatjuk a suli falain kívül is. Egyébként is néha úgy tűnik, mintha folyton csak itt lennénk a négy fal között. Mindig örülök, ha lehetőségem adódik kimozdulni innen. Most meg főleg, és nem csak azért, mert éhes vagyok, vagy mert nincs kedvem az iskolatársaim körében reggelizni, hanem azért is, mert távolabb kerülhetek az előző este eseményeinek helyszínétől.
- Szuper! Akkor máris elkészülök! - félredobom magamról a takarómat, amibe eddig belegubóztam, magamra kapom a dzsekimet és a bakancsomat, zsebre dugom a telefonomat és a tárcámat is.
- Már kész is vagyok. Indulhatunk! - nézek azért körül, hogy minden megvan-e, majd az ajtóhoz lépek. - Mit gondolsz, maradhatna ez az egész a mi titkunk? - Sandítok Stefan felé közben. - Nem tudom, anya és apa megértenék-e a lógást... Meg ezt a beszélgetést. Tudod... nem szeretném őket megijeszteni azzal, hogy ilyen dolgokon gondolkodom... - utalok itt a korábbi kijelentéseimre, miszerint tartok tőle, hogy valamikor én is olyanná válhatok, mint Kai. Szerintem a szüleimnek most így is épp elég oka van aggódni, tudva, hogy az életünk veszélyeben lehet az a démon miatt. Nem akarok nekik még több okot adni az idegeskedésre.


Paralyzed

Elisabeth Saltzman
Elszívó boszorkány
másból nyeri a mágiát
Elisabeth Saltzman



163
C szint:
Kalmithil
Josie & Lizzie szobája JRywwO3
D szint:
Lamia

Ez az én történetem :
Oh, she's sweet but a psycho
Josie & Lizzie szobája 898332f92dc80fef226694a503449bb6156c350f
That's the thing about magic;
you've got to know it's still
here, all around us, or it just
stays invisible for you.
Az életem ennyi titkot rejt :
90
Titulus :
✩ the rebellious gemini witch
Másik felem :
✩ there's a crazy warlock in my future
A lelkem zárt ajtói mögött :
Ennyi éve vagyok a világon :
22
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
✩ Shelley Hennig
Tartózkodási helyem :
✩ here, there and everywhere

Josie & Lizzie szobája Empty
TémanyitásJosie & Lizzie szobája EmptySzer. Márc. 27, 2019 11:27 pm



I've got your back, kid


Lizzie & Stefan
Még mindig alig akartam elhinni, hogy ez velünk történik. Hogy Kai valóban visszatért, Lizzie életére tört, s nem csak éreztem, tudtam is, hogy ez csak a kezdet. Amikor nem beszéltünk, végig azon gondolkodtam, miként védhetnénk meg a lányokat, miként óvhatnánk meg mindenkit, akit szeretünk, s akit bántani akar az a szörnyeteg. Nem szerettem az erőszakot, ha tehettem, elkerültem, de nála tényleg nem láttam más megoldást, nem is éreztem semmiféle bűntudatot, hogy ez megfordult a fejemben. Inkább megkönnyebbültem volna, ha végre valamelyikünk eltakarítja őt erről a világról. Ha eddig nem tanultunk a hibánkból, most itt volt az ideje, a börtönvilág nem megoldás. Ahogy legyintett, azonnal komolyan vettem mindazt, amit mondott, amit kérdezett. Tényleg ostobaságnak tartottam mindezt, de tudatni akartam vele, hogy nem veszem mindezt félvállról, s hogy nekem bármiről beszélhet, még ilyen kellemetlen és borzalmas dolgokról is. - El tudom képzelni, hogy ez milyen érzés lehet neked. És nem azért mondom, hogy te nem hasonlítasz rá, mert meg akarlak védeni, vagy nyugtatni. Te szereted a testvéredet, nem a versenytársat látod benne, sosem tudnál Josie-nak ártani. Kedves vagy, jószívű, és erős, fizikailag és szellemileg is. Bízz bennem, egyáltalán nem kell attól tartanod, hogy olyanná válsz, mint ő. - Egy halvány mosollyal próbáltam még inkább érzékeltetni, hogy én ebben hiszek, és valóban így gondolom. Szörnyű lehet a tudat, hogy a saját rokonod végezni akar veled... Egy kicsit még át is tudom érezni, Damon is hasonló dolgokat vágott a fejemhez, vagy épp közel került ahhoz, hogy megöljön, Kai-jal ellentétben viszont ő sosem gondolta komolyan, vagy ha mégis, nem tett semmit. Megkeserítette az életem, s ott tett keresztbe, ahol tudott, de sosem tett volna bennem nagy kárt. Ahogy én sem voltam erre képes, még akkor sem, mikor Lexi szívébe karót döfött. Annyira messzinek tűnik mindez, hogy beleborzongok, és próbálok rájönni, hogy suhant el így az idő. Mintha egy másik életben történt volna mindez. - Tudod, nekem is voltak hasonló gondolataim. Emberként borzasztóan féltem tőle, hogy ugyanolyan rossz apa leszek, mint az én apám volt. Csak csoda, hogy végül félig-meddig megapasztalhattam ezt az érzést, és egyáltalán nem vagyok olyan, mint az apám. Én nem tudnálak bántani benneteket. - Próbáltam párhuzamot vonni eközött, s aközött, amitől ő is tart, ennél jobb pedig eszembe sem juthatott volna. Giuseppe Salvatore szörnyű ember volt világ életében, de valóban tartottam attól, hogy rá fogok hasonlítani. A mai napig nem értem, hogy tud valaki úgy bánni a gyermekeivel, és a feleségével, ahogy ő tette. Ugyanakkor azt sem értem, valaki hogy mészárolhatja le a saját testvéreit, Kai mégis más, mint az apám volt. Ő csak kegyetlen volt, szívtelen, Kai viszont őrült. Megnyugtatott a szavaival, egy hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem, viszont teljesen nem nyugodtam meg, Kai még odakint volt. Kapva-kapok az alkalmon, hogy kirángathassam innen, ebből a sötét, és üres szobából, ahová begubózott egymaga. Bólintok, és mosolygok, mikor felteszi a kérdést, madjhogynem felnevetek, mert ő ajánlotta fel, anélkül, hogy győzködnöm kellett volna, nem akartam semmit sem ráerőltetni. - Persze. Kiviszlek innen, ne aggódj! - kacsintottam rá, mint valami cinkostárs, hiszen elvileg tanórák zajlanak még odalent, amikről nem szabadna lógnia. Ám mégis ki lennék én, ha épp most szigorítanék be, és tagadnám meg tőle a lógást?






ex-Stefan Salvatore
Vámpír
a legsötétebb rémálmod
ex-Stefan Salvatore



163
C szint:
Kalmithil
Josie & Lizzie szobája K62k2AB
D szint:
Milk tooth

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
96
Titulus :
somewhere between heaven and hell
Másik felem :
Josie & Lizzie szobája Tumblr_inline_pfnaikuB8F1qlt39u_250
Caroline is my beautiful wife
Ennyi éve vagyok a világon :
177
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
paul 'herohair' wesley
Tartózkodási helyem :
mystic falls

Josie & Lizzie szobája Empty
TémanyitásJosie & Lizzie szobája EmptyCsüt. Feb. 07, 2019 1:36 am


Stefan & Lizzie
"THE SKY WAS CLOUDLESS AND OF A DEEP DARK BLUE."


Mélyet sóhajtok. Akárhogy is nézem, Stefannak igaza van. Hiába próbálnám megérteni Kai tetteit, megmagyarázni a viselkedését, okot és okozatot összekötni, ez egyszerűen nem fog menni. Mert Kai nem viselkedik racionálisan, és azelőtt sem tette, hogy hosszú-hosszú időre magányra volt ítélve egy másik világban. Nem értem, nem igazán tudom elképzelni sem, milyen volt a számára az élet a Parker-házban, hogy mi mindent kellett kiállnia a szülői, főképp apai elutasítás miatt. De akkor sem lehetett annyira rossz a helyzet, és semmi sem adhatott igazán jó okot arra, hogy lemészárolja a testvéreit. És megtette volna anyámmal is, meg Olivia néniékkel is, ha alkalma adódott volna. Később pedig meg is tette. Megölte az édesanyámat, és bár kaptunk egy esélyt a viszonylagosan normális életre Caroline-nal, de Kai miatt így is rengetegen haltak meg, és sokakat elveszítettünk. Durva és kegyetlen ilyet mondani, de valószínűleg mind jobban jártunk volna, ha már első alkalommal is a börtönvilág helyett inkább halálbüntetést kap. Akkor valószínűleg arra sem lett volna esélye, hogy démonná váljon. De ezen utólag már kár filózni, nem igaz? Azt a problémát kell most megoldanunk, ami előttünk van.
- Persze, most ezt mondod, hogy nem hasonlítunk rá, és értem, hogy szerinted nem kellene ilyesmire gondolnom sem, csak... úgy értettem, tudod, hogy ő is elszívó volt, mint mi vagyunk. Ez pedig ritka dolog. Ráadásul rokonok vagyunk... mármint... csak egy kicsit eltűnődtem, hogy talán az ilyesmi lehet örökletes is. De mindegy. Nem számít – legyintek. Persze, tudom, hülyeség ilyeneken agyalni, nem is áll szándékomban, de a tegnapi este után nem igazán tehetek róla, ha mindenfélék eszembe jutnak. Nem mintha éreznék rá bármiféle késztetést, hogy egy nagy konyhakéssel feldaraboljak bárkit is. Talán Kait kivéve.
Stefan szavaiból és a tekintetéből is kitűnik, megnyugtatja őt, hogy efféle konklúzióra jutottam. A mi erősségünk az egységben van. Emiatt pedig muszáj elmosolyodnom. A nagybátyámnak talán sokféle előnye van démonként, de mi ha összefogunk, mindenre meg fogjuk találni a megoldást, kiállunk egymásért, megvédjük a szeretteinket. És ezt nem veheti el tőlük. Ezek a gondolatok pedig lassan, fokozatosan kicsit bennem is csillapítják a tegnap óta tomboló vihart. Kezdem egy kicsit kevésbé elveszettnek érezni magam.
- Ne aggódj, Stefan, semmi ilyesmit nem tervezek. Nem őrültem meg teljesen, sosem szállnék vele szembe egyedül – ingatom a fejem. Persze más a helyzet, ha ismét olyan szituációba kerülnék, mint tegnap, hogy esélyem sem volt segítséget hívni. Nem szeretném soha az életbe olyan kiszolgáltatottnak érezni magam ismét. Éppen ezért megteszem majd, ami tőlem telik, hogy ha lesz legközelebbi alkalom, addigra már felkészültebb legyek, és meg tudjam védeni magamat. Ne megint egy hajszálon múljon az életem. Ha előző nap nem jutottam volna el anyához időben... Bele sem akarok gondolni!
- Igazából eléggé éhes vagyok. Nem mentem el reggelizni, mert, tudod, nem akartam másokkal találkozni. A menzán ilyenkor mindig van valaki, és... egyelőre semmi kedvem a kérdéseikre válaszolni. Szóval... mit gondolsz, meg lehetne oldani, hogy elmenjünk valahová enni? Mondjuk a Grillbe? - pillantok rá ezúttal kissé könyörgő tekintettel. Ő régen hosszú évekig itt élt. Biztos tudja a módját, hogy lehet innen a leginkább észrevétlenül kisurranni. Csak mert az éjjeli szökésekben már ugyan van némi tapasztalatom, fényes nappal még nem sokszor próbáltam kilógni.


Paralyzed

Elisabeth Saltzman
Elszívó boszorkány
másból nyeri a mágiát
Elisabeth Saltzman



163
C szint:
Kalmithil
Josie & Lizzie szobája JRywwO3
D szint:
Lamia

Ez az én történetem :
Oh, she's sweet but a psycho
Josie & Lizzie szobája 898332f92dc80fef226694a503449bb6156c350f
That's the thing about magic;
you've got to know it's still
here, all around us, or it just
stays invisible for you.
Az életem ennyi titkot rejt :
90
Titulus :
✩ the rebellious gemini witch
Másik felem :
✩ there's a crazy warlock in my future
A lelkem zárt ajtói mögött :
Ennyi éve vagyok a világon :
22
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
✩ Shelley Hennig
Tartózkodási helyem :
✩ here, there and everywhere

Josie & Lizzie szobája Empty
TémanyitásJosie & Lizzie szobája Empty


Ajánlott tartalom
163
C szint:
Kalmithil

Josie & Lizzie szobája Empty
 

Josie & Lizzie szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Josie & Lizzie | twins in action
» Josette "Josie" Saltzman
» Josie & Jackie - let's play, my dear!
» Lizzie & Blair - let's do this, little hunter!
» Isaac & Lizzie | teach me master